Dunántúl, 1919. március (9. évfolyam, 52-60. szám)
1919-03-20 / 52. szám
4 oldal. v . Lakást a menekült tisztviselőknek. Magda Elek vásárosdombói körjegyző felhívást intézett az összes községi és körjegyzőkhöz, hogy azoknak a megyei, községi és más tisztviselőknek akik a szerb csapatoknak és polgári exponenseinek magatartása miatt menekülni kényszerültek, ideiglenesen lakást nyújtsanak. Az ajánlatokat a sásdi főszolgabírói hivatalba kell beküldeni. — Betöltendő állások a városházán. Ha a rendes viszonyok ismét visszatérnek Pécsett, amelyre vonatkozólag minden magyarban él a reménység, a városházán két főtisztviselői állás kerül betöltésre. Mint ismeretes, Tróber Aladár dr. főjegyző 38 évi szolgálat után, kevéssel Nendtvich Andor polgármester erőszakos eltávolítása után nyugdíjazását kérte és el is hagyta az állását. A főjegyzői állás tehát jelenleg üresedésben van. Betöltésre vár azonkívül a Reeh György tanácsnok nyugalomba vonulása miatt megürült tanácsnoki állás. A tanács ugyan Nagy László tb. főjegyzőt már régebben megbízta ezen tanácsnoki teendők ellátásával, a végleges betöltés azonban a különleges viszonyok miatt még nem történhetett meg. Addig tehát, míg a viszonyok meg nem változnak, marad minden úgy, ahogy ma van és a két állást helyettesítéssel töltik be. Érdekes, hogy a város főbb tisztviselői állásai közül még kettőt látnak el jelenleg helyettesítéssel. Az egyik a polgármesteri állás, amelyet Pintér Ferenc árvaszéki elnök, a másik a rendőrfőkapitányi állás, amelyet Schmidt Boldizsár rendőrkapitány helyettesít. Itt volna már az ideje, hogy mindenki visszakerülhessen régi helyére, az új választások megtörténhetnének, hogy végre a városházára is visszatérjen a normális élet. — Múzeumi tárgyak a városházán. A magyar köztársaság kikiáltása óta egy mellszobor és egy olajfestmény húzódik meg csendben az anyakönyvi hivatal egyik sarkában. Úgy a szobor, mint az olajfestmény I. Ferenc József királyt és császárt ábrázolja teljes díszben. Az olajfestmény a főispáni hivatalnak volt valamikor disze, míg a mellszobor az anyakönyvi hivatal egyik szekrénye tetejéről nézett le büszkén az ügyes bajos emberekre. A köztársaság kikiáltása napján mindkét tárgy elveszhette régi értékét. A főispáni hivatalból aznap leszedték a falról az olajfestményt és arccal a falnak fordítva az anyakönyvi hivatal egyik sarkába helyezték. Érdekes, hogy az átszállítás közben letörött a kép felső részéről a fából készült magyar korona is. Ezek után nem volt más hátra, mint a mellszobrot is falnak befelé fordítva, a kép mellé a sarokba tenni. Azóta a szobrot és a képet finom pókháló lepte be, amelyet valószínűleg csak akkor takarítanak le azokról, ha egyszer majd a városi múzeumba kerülnek. — A szent Vinceegylet jótevői. A Szent Vinceegylet szegényei részére az 1919. évben a következő adományok érkeztek be: Szentkirályi I. 50 K, N. N. M. Antal tiszteletére 5 K, Tóth I. koszorumegváitás imén 10 K, Urinek kongregációja özv. Neusidlemé koszorújának megváltása címén 175 K, Siiakovsky Mária 200 K, Székesegyházi Szent Antal persely 56 K, N. N. 10 K, N. N. 30 K, Romaisz Ferenc 100 K, Dr Bors 10 K, Közkórházi szent Antal persely 5112 K összesen 697 korona 12 fillér. — A pécsi oltáregylet lelkigyakorlatai. A pécsi oltáregylet április 7-én délután 5 órakor kezdi meg lelkigyakorlatait, amelyek április 11-én reggel végződtek. Akik belépőjegyet óhajtanak, forduljanak a terjesztőnőkhöz. A lelkigyakorlatok a Miasszonyunkról nevezett nőzárda templomban lesznek. — Ellopott fenyőfák. Tegnap éjjel a magyar állami gyermekmenhely kertjéből 20 darab fenyőfát loptak el. A rendőrségnek sikerült elcsípni a tolvajokat három fiatal gyermek személyében, akiknek szülei ellen most megindult az eljárás. Tojásbőség a piacokon. Tavasz idején mindenfelé nagy a tojásbőség és ez meg is szokott látszani a nagyi kínálaton. Így van ez most. Pár nap óta a falusiak és a tojáskereskedők annyi tojást hoznak a piacra, hogy a keresletet bőven fedezi. Ma például a piacon 36 fillérért lehetett vásárolni a tojást darabontot. Ez a körülmény azt mutatja, hogy az árakat tulajdonképen csak valamely élelmicikknek bősége szoríthatja le. — Csavargó leányok. Az utóbbi időben elszaporodtak a dologkerülő leányok, akik más után iparkodtak megélhetést találni. Az ilyen leányok nagy ártalmára vannak a közegészségügynek, mert ijesztő módon terjesztik a veszedelmes betegségeket. Tegnap éjjel a főpályaudvaron szolgálatot teljesítő rendőr öt ilyen csavargó leányt állított elő a rendőrkapitányságon. A rendőrség a leányokat orvosilag meg fogja vizsgálni és ha betegnek találják őket, kórházba küldi őket. Anyakönyvi hírek. Az anyakönyvi hivatalban ma a következő haláleseteket jelentették be: Krajcsek János rk. 68 é. edénygy. munkás, Galóczi György rk. 26 é. gazd. erdész, Mája Antalné sz. Nagy Mária rk. 32 éves, Vas János rk. 47 éves napsz., Joeszity Mátyás rk. 29 éves, Schmelczer Mátyásné sz. Léja Erzsébet Katalin rk. 27 éves, özv. Kaszánovics Károlyné sz. Vatkovics Róza rk. 69 éves, Czopf Jánosné sz. Csontos Anna rk. 62 éves, Dominkovics Jolán rk. 14 éves napsz., özv. Futz Jánosné sz. Hirsch Borbála rk. 86 éves, özv. Jusztusz Lipótné sz. Spitzer Jozefa szr. 76 éves. DUNÁNTÚL Csütörtök, 1919. március 36 ac3ioac3BC=‹BC=‹ac=‹M‹=‹ac=ac3flC3apa SZÍNHÁZ * A „Kertészleány“ Legocknak, a Kisherceg meg a Nap és Held világhírű szerzőjének legragyogóbb operettje Tihanyi Béla rendezésével, hosszú pihentetés után pénteken, szombaton és vasárnap kerül nálunk színre. A Kertészleány operett nemes zenéje tele van tűzzel, lelkesedéssel, szövege pedig vidám ötletekkel és szellemes helyzetekkel, ami előre is biztosítja az operett fényes sikerét. A főbb szereplők : Tihanyi, Bárdi, Halasiné, Hampel,, Németh és Danis. SZÍNHÁZI HETI MŰSOR: Csütörtök: Tut a nagy Krivánon. Péntek: Kertészlány. Szombat: „ Vasárnap: „BBBBBBBBBSaBBBBSBBBBBBBBBBBBBBBBBe! Felelős szerkesztő: LINDER ERNŐ Kiadja a DUNÁNTÚL NYOMDA R. T. JÖÖO korona jutalékot adok annak, aki a belvárosban vagy annak közelében egy három szobás lakást szükséges mellékhelyiségekkel május elsejére szerez. Cim 1 Móf 6, 13 SZ. gvár és Zrínyi utcai zálogintézetben beraktározott új férfi és női szövetek. M és selyem női harisnyák jutányos árban nagyban és kicsinben is eladatnak.. BMHB» JH tesigi l'Serendfi eredeti Koloss“ cukorrépáiig utolsó évi termés takarmányozási célra kiválóan alkalmas, minden mennyiségben Pécs» Rékóczi-ut 31. sz legjutányosabb árban kapható. VISZKETÉSSÉ, SOMOST, ROST, leggyorsabban elmulasztja. Or. nesB&-Téle eredeti törvényesen ^védett „SK A.B OFORM“ K f M IIt If 1* Nincs szaga, nem B n U %• piszkit. Mindig eredeti pecsétes Dr. Flasch-félét kérjünk. Próbatégely 4 kor., nagytégely kor.6 családi tégely 15 kor Kapható: Pécsett Szigeti Frigyes .Remény, gyógyszertárában, Majláth-tér, Wéber Dénes “Aranysas,, gyógyszertárában, és Irgalmasrend gyógyszertárában. Vételnél a „SKABOFORM” védjegyre figyeljünk Ibbbbbbbbbbbbbbbbb Háziszolga aki Sóhoz ért állandó alkalmazást talál. Cím a kiadóhivatalban. Naponta 2—3 óra alatt 8—10 koronát kereshet nő vagy férfi újságkihordással. Jelentkezni lehet a Dunántúl kiadóhivatalában. Nyomatott a „Danárdus“ (Wesely és Horváth) i.t könyvugoncájában Peneam, Lyceum utca 4. — ISI9. Hőre lássuk el magunkat szőlőkötöző papirzsineggel A fafyionos gyártási zavarok s a nyerőanyag nehéz beszerzése folytán kétséges, hogy a következő saisenbau lesz-e egyáltalán szölőkötöző anyag. Azért ajánljuk kitűnő maffiapótló papirzsinegünket kapható bármily nagy mennyiségi»*» azonnali és későbbi szálllításra a Papírérügyért és Kereskedelmi R. T.-nál Budapest, VII Rákóczi-út 6. Sftigtegeim : Papirtextil, Telető» B-R