Dunántúl, 1922. szeptember (12. évfolyam, 198-222. szám)
1922-09-27 / 219. szám
2. oldal. A fiúkereskedelmi iskola új helyiségében tegnap kezdődött meg a tanítás Pécti. szept. 26. — A pércsi városi kereskedelmi fiúiskola új épületéből már átköltözött a Makár utcai állami népiskolába, ahol hétfőn meg is kezdték a tanítást. Munkatársunk ma megtekintette az iskola ú.i elhelyezését és a látottakról az alábbiakban számol be. A kereskedelmi iskola oszályai az épület Attila-utcai frontjának földszintjéire és első emeletére kerültek. A Makár-utca földszinti részén a szülőket fogadó szoba, a tanári tanácskozó terem, tanári könyvtár, fizikai és vegytani előadóterem és szertárak nyertek elhelyezést Az osztálytermekben már csak a táblák festése és a függönyök elhelyezése van hátra, más minden teljes rendben van. A tanítás folyik, egyelőre ugyan tábla használata nélkül. A fogadó szobában, tanácskozó teremben mindenütt az iskola saját bútorai nyertek elhelyezést. Amilyen összhangban voltak ezek az iskola saját helyiségében magával az épület stílusával, oyan groteszkül festenek most a ridegen négyszögletű szobákban. A tanácsteremből nyílik a tanári könyvtár, amelyben azonban még csak egyetlen íróasztal van, a könyvtár jön. A modern felszerelésű fizikai szertár már elfoglalta ai helyét, a vegytani és áruisztiet gyakorló teremnek azonban még padlója sincs. Fel kellett szedni a régit, hogy a gáz és vízvezetéket bevezessék. Ha a kömivessztrájk megszűnik, még közel két heti munka van itt hátra. A tornateremben fel kell szerelni a nagy vas tartó gerendát, amelyhez a legtöbb toraszer kapcsolódik. Egyelőre azonban itt sem dolgozhatnak a sztrájk miatt A főkapu mellett lenne az igazgatói iroda helyisége. Itt azonban még egy menekült család lakik házi nyulával, gagalambjaival s kanári madaraival együtt. Itt is főznek, mivel más helyiségük nincs és a Lakáshivatal nem tudta még máshova elhelyezni, pedig már nagyon szükséges volna. Az intézeti szolga sem foglalhatta el a lakását, mert a szuterén lakásból nem megy ki a kereskedelmi internátus házvezetőnője, aki ott ingyen lakik. Az elemi iskolának a Makár utcai front első emeletére és az egész épület második emeletére kellett visszavonulnia. Itt ma minden munka befejeződött és a tanítás is a rendes időben megkezdődött. .Érdekes azonban, hogy a 46 év óta fennálló kereskedelmi iskola most költözött nyolcadszor. Amikor vándorlása soránazt hitte, hogy végleg megpihenhet új helyiségében, ott is csak nyolc évig maradhatott, át kellett engednie az egyetemnek. Remélik, hogy mostani helyiségük sem lesz végleges. Bájó szívvel hagyták ott szép új palotájukat, de az ambíció kísérte őket legújabb helyükre: megmutatják, hogy a helyiség kérdése semmiben sem fogja befolyásolni a tanulmányi eredményt. Az első osztályba egyébként is csak 36 tanuló jelentkezett, talán jobb is, mert az iskola kibővítéséről egyelőre beszélni sem lehet. Elég gondot és munkát adott az átalakítás. Mindenhez csak későn foghattak hozzá és a város mérnöki hivatalát méltó elismerés illeti, amiért időt, fáradságot, munkát nem kímélve, minden elkövetett, hogy az átalakítás, költözködés mielőbb befejezést nyerjen és a tanítás érdeke ebből semmi kárt ne szenvedjen. Kitört a Stromboli Róma, szept. 26. — A Liparo szigetcsoporton levő Stromboli vulkán kitört. A kráteréből kitóduló füst, amely éjszaka izzónak látszik, több mértföldnyi távolságról látható. A kráterből hatalmas lávaáram hömpölyög a hegy lába alá. A tüneményeket erős földalatti morajlás és kisebb földrengések kísérik. APOLLO TELEFON 46. Szerda csütörtök, szeptember 27-28. Csak 16 éven felülieknek! Közkívánatra ! Repriz ! ATLANTIS Pierre Benoit világhírű regénye filmen két részben. Mindkét rész egyszerre: I. rész: A rémület Őrszég” II. „ A sivatag királynője Előadások: fél 5, a 17 és 9 órakor. HÍREK — A polgármester itthon, Nendtvich Andor polgármester balatonfüredi üdüléséből viszszaérkezett Pécsre, de csak hétfőn foglalja el hivatalát. — Az egyetemi építési bizottság, mint már jeleztük, szerdán d. n. negyed 3 órakor érkezik Pécsre és délután 5 órakor tartja szokásos havi ülését a városház közgyűlési termében az egyetem folyó építési ügyeiről. — A ciszterci rend gyásza. Szerte a városban megilletődést kelt a szomorú hir, mely Károly Ignác székesfehérvári ciszt.r. főgimn. tanár és konviktusi igazgató halálát jelenti. Alig 56 éves korában, még munkaerejének teljességében kellett korai sírjába szállnia. Egy nagy energia lobbant ki vele. A pécsi ciszterci tanári karnak kétizben is tagja volt: 1891— 94. és 1899—1902. Mindazok, akik csak tanúi és osztályosai voltak az ő nagy tapintattal és szeretettel végzett érdemes pedagógiai munkásságának, akik csak olvasgatták az ő ifjúsági írásait, azok az ő nemes, fenkölt, idealisztikus törekvéseit megértették és nagy szeretetét szeretettel viszonozták. Emlékét szivükbe zárják, kiket ő mindig szivébe zárt: a magyar diákok. — Joggyakornoki kinevezés. A pécsi kir. ítélőtábla elnöke Horváth Kálmán dr. ügyvédjelöltet, pécsi lakost a pécsi kir. ítélőtábla kerületébe díjas joggyakornokká nevezte ki. A megszállás történetének megírására, mint azt már megírtuk, egy bizottság Szőnyi Ottó dr. a műemlékek országos bizottságának előadóját kérte fel. Szőnyi Ottó dr. Komócsy István tb. kanonokhoz irt és ma érkezett levelében ezt a megbízatást elvállalta. A tudós Szőnyi dr. a jövő év elején fog a nagy munka megírásához. A bírói és ügyészi egyesület pécsi osztálya ezúton fejezi ki a Pécsi Nemzeti Kaszinónak, a Pécsi Katolikus Körnek és Pécs város egyes polgárainak hálás köszönetét azért a szívességükért, hogy a termek átengedésével, lakások felajánlásával, fogatok rendelkezésre bocsátásával, valamint egyéb figyelmességekkel közreműködni voltak szívesek abból a célból, hogy vendégeink Pécsett jól és kellemesen tölthették el a közgyűlésmegtartásáraszánt idejüket. — A Magyar Tisztviselők Háziipari Szövetsége, amelynek céljairól már részletesen megemlékeztünk, már megkezdte az alaptőke gyűjtést, Pécsről Zichy Gyula gróf megyéspüspök 50.000 koronát jegyzett. — A nőegyleti vagyonmentő még holnap is tartja árverését s közli, hogy az eladott tárgyak utáni összeget csütörtökön fizeti ki. Egyben kéri az el nem adotttárgyakat csütörtökön és pénteken elvitetni, mert ezen idő után ezekért felelősséget nem vállal. — Gyorsírás tanfolyam. A szabadliceum gyorsírás tanfolyama kezdők részére ma, szerdán d.,u. 6 órakor nyílik meg a belvárosi fiúiskola 16. sz. termében. Beiratkozni még lehet az előadások megkezdése előtt. Az angol tanfolyam csak jövő héten nyílik meg. Közelebbiek a Weidinger—Damján könyvkereskedés kirakatában olvashatók. — Előnyösen öltözködni csak Páll Ödönnél lehet. Nagy posztó és kész ruharaktár. Széchenyi-tér 18. (Saját szabóműhely.) — A tegnapi vásár forgalma. A tegnap tartott országos vásáron mindössze 722 különféle állat cserélt gazdát. A csekély forgalomnak az volt az oka, hogy a túl magas árak miatt nagyon lelohadt a vásárlási kedv. Az állam egy millió 142.577 koronát szedett be állatforgalmi adóból. Megemlítjük még, hogy a vásárban egy kos 10 ezer, egy anyajuh 7000, egy bárány 5000, egy kecske 10.000 koronáért cserélt gazdát. — A baranyai méhészkör kéri a mézestészta készítő tanfolyamra jelentkező hölgyeket, hogy csütörtökön délután 6 órakor a kör helyiségében (Siklósi utca 17.) az alakulásra megjelenni szíveskedjenek. — Forgalmi adó a piacokon. A pécsi piacokon csak augusztus 1-én kezdték meg a forgalmi adó szedését. Bár a termelők saját áruik után nem fizetnek forgalmi adót, alig két hónap alatt máris 440.000 korona folyt be a piacokon. Egy-egy heti vásár 25—30 ezer koronás bevételt jelent csupa apróbb tételből. A tegnapi országos vásáron az állatforgalmi adót nem számítva 39.563 korona volt a bevétel. Ez a néhány szám is mutatja a forgalmi adó nagy jelentőségét. — Új forgalmi adóellenőrök: A forgalmi adók kezelését és ellenőrzését végző személyzet létszámát a város tanácsa a napokban hét tisztviselővel nagyobbította. Az újonnan felvett hivatalnokok a következők: Kiss Géza, Rözge Miklós, Píribauer István, Szágips Róbert, Szabó József, Píribauer Ilona és Szeibert Gabriella. — A cukorárusok forgalmi adója. A forgalmi adót kezelő és ellenőrző hivatal felhívja a cukorka árusokat és cukorkakereskedőket, hogy forgalmi adó törzslapjuk felvétele végett mielőbb jelentkezzenek a városházán (I. emelet 33.). — Előállítások az államrendőrségen. Az államrendőrségen ma délután csavargás miatt előállították Nikolics György lothardi lakost és Bőhm Albert szücssegédet. Bőhmöt e hó 14-én már kitiltották a város területéről és igy tiltott visszatérés miatt is felelősségre vonják. Mindketten őrizetben vannak . — Az elkobzott tárgyak árverése a rendőrségen. Az államrendőrség által elkobzott tárgyakat szeptember 29-én délután 4 órakor árverezik el a városházán, II. em. 69. szám alatt. Árverésre kerülnek: egy régi logos font mérleg 4 súllyal, egy kézi mérleg, egy fonott bőrkorbács és egy félliteres bádog mérő. — Lopáson ért rabszökevény. Kálmán Jánosnét már hatszor elítélte a pécsi királyi törvényszék különböző lopásokért. Az utolsó büntetése 2 és fél évi fegyház volt, amelyet azonban nem töltött ki, hanem még a múlt esztendőben megszökött az ügyészség fogházából. Ma azonban újból kézre került. Tettenérték, amikor 30 kiló tengerit akart ellopni. A rendőrség előállította, közben felismerték, hogy körözött rab. Átkisérték az ügyészségre. — Ujóbbi gombamérgezés. Kollár Györgyné 62 éves pécsi lakos gombát evett, amelytől rosszul lett. Beszállították a közkórházba, ahol súlyos gombamérgezést állapítottak meg rajta. A közönség figyelmét ismét felhívjuk a városi közrendészeti bizottság intézkedésére, hogy gombát csak attól szabad vásárolni, akinek arra orvosi igazolványa van. — Legfinomabb angol szövetek, legdivatosabb öltönyök csak Fáynál, Ferenciek utca. — A gombadrusitás új rendje ma lépett életbe a pécsi piacon. A közigazgatási rendészeti ügyosztály Tolnai Vilmos dr. tb. tiszti főorvos közreműködésével minden árus gombáit megvizsgálta. 16 árustól koboztak el olyan gombafajokat, melyeknek eladását nem engedélyezték. A hatósági orvos által megvizsgált gombákat a Széchenyi-térnek a Szentháromságszobor és a Royal-kávéház közti részén szabad árusítani. A közönség saját érdekében jár el, ha csak tövében elvágott gombát vásárol és a gombák szárát nem használja fel, hanem eldobja. Ez az elővigyázatosság azért is célszerű, mert a bő esőzés miatt a gombák szárára különböző ártalmas anyagok tapadhatnak. — Kihágási ítéletek. Az államrendőség kihágási osztálya botrányos részegségért Horváth Mihály jakabhegyi lakost 250, Orsós József egerági lakost 500 korona pénzbüntetésre ítélte. Mindkét pénzbüntetést elzárásra változtatták át. — Tolvaj cigányasszony. Lakatos Sándorné kóbor cigányaszszonyt tegnap a vásárban rajta csípték, amint Denk Fülöpnétől ellopott egy asztalterítőt és azt ép a kosárba akarta rejteni. Előállították az államrendőrségen, ahol megindult ellene az eljárás. — Feljelentések árdrágítás miatt. Csike Mihály Mihály u. 14. szám alatti lakos a zöldpaprika darabját 3 korona helyett 6 koronáért árusította. Sándor Antalné pécsi lakos a tejet 30 koronáért árusította. Mindkét ügyben megindult az eljárás. — Talál/ sapka. Dekleva Árpád és Antal Dénes a farkastörzsből ma egy gyermek sapkát találtak az Ágoston utcában. Igazolt tulajdonosa átveheti az államrendőrségen. — KÉSZEN női és leányka kabátok, kosztümök, elegáns szövetruhák minden méretre a Divat Otthonban előnyösen kaphatók. Telefon 11-42. Irgalmasok-u. 1. — Anyakönyvi hírek. Az anyakönyvi hivatalban a mai napon a következő haláleseteket jelentették be: Fernovics Márton rk. 60 éves, Horváth Katalin rk. 67 éves, Gottlieb Imre rk. 66 éves. — Egy szegény uriasszony keres jegyzőségnél vagy bárhol másutt irodai foglalkozást. Kereskedelmi iskolát és keleti akadémiát végzett. Címe megtudható a szerkesztőségben. — Ne alakíttasson női kalapot addig, mig meg nem nézte Kertész Ferenc kalapgyártó üzem legújabb párisi és bécsi mintaformáit. Megtekinthető külön női kalaposztályban Munkácsy Mihály-u. 27. Úgy úri, mint női kalapátalakítások a legmodernebb formákra gyorsan eszközöltetnek. Telefon 965. — Mielőtt ingatlant vesz, nézze meg Hunvald bank, Király-u. 17. kirakatát, hol mindenféle ingatlanok adás-vétele elő van jegyezve. — Menyasszonyok, vőlegények! Divatos 14 karátos arany jegygyűrűk és ékszerek Hell S. József műórás és ékszerésznél Pécs, Király utca 20. Telefon 564. — Steiner Simon férfiszabónál Széchenyi-tér 18. I. emelet állandóan dúsan felszerelt szövetraktár, készülnek a legújabb szabású ruhák, vállal fazonmunkát is. Bútorvásárlók és bútorkereskedők ne mulasszák el acélsodrony, ágybetét szükségletüket a Julián-lakatos és bádogos üzem és sodronyfonó, szitaáru gyárnál Pécs. Szigeti országút 87. Telef. 10-66. beszerezni. Költségvetés díjmentes. DUNÁNTÚL Szerda, 1922. szeptember 27.