Dunántúl, 1923. március (13. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-06 / 52. szám

Kedd, 1923. március 6. DUNÁNTÚL 9* — Halálozás. Egy viruló szép, fia­tal úrasszony hagyta itt örökre ezt a csúnya földi életet. Kenedi Géza rendőrkapitánynak ifjú felesé­ge, szül. B­e 11 a d­a Margit vasárnap hajnalban 31 éves korában hosszas szenvedés után meghalt. A kegyet­len halál egy csendes, boldog házas­­életet irigyelt meg s kiragadta be­lőle a mosolygó boldogságot. A nép­szerű s a megszállás idejében is rend­kívüli érdemeket szerzett Kenedi kapitányt teljesen megtörte a sú­lyos csapás, amelyet a minden oldal­ról megnyilatkozó részvét igyekszik enyhíteni. A korán elköltözött Ke­­nedinél ma délután temették el im­pozáns részvét mellett. Halálát a Kenedi, Berlada, Strohmayer, Lu­kács, Wache családok gyászolják. Az engesztelő szentmise áldozat mérc. 6-án, kedden d. e. 9 órakor lesz érte a belv. plébánia templom­ban S­z­e­n­t­g­y­ö­r­g­y­i Mátyás hon­véd százados a harctéren szerzett betegsége következtében 48 éves ko­rában ma meghalt Pécsett. Temetése kedden délután 3 órakor lesz a köz­ponti temető ravatalozó helyiségé­ből. Neje született Landgraf Mária, két gyermeke és a rokonság gyászol­ják — Landgraf ny. államtitkár előadá­sa a harangokról. Landgraf Ede ny. államtitkár, az Ecclesia egyházművé­­szeti és áruforgalmi r­­t. alelnöke a jövő hét folyamán Pécsre érkezik s a most különösen aktuális kérdésről, a harangokról tart előadást a pécsi keresk. és iparkamara Percel-utcai helyiségében. Az előadásra, amely délután 5 órakor lesz és semmiféle kötelezettséggel nem jár, szívesen látják a pécsi egyházak lelkészeit, világi tagjait s minden érdeklődőt. — Uj ítélőtáblás tanácsjegyző: Böbe­ Miklós dr. pécsi törvény­­széki titkárt a magyar királyi igaz­­ságügyi miniszter a pécsi kir. Ítélő­táblához tanács jegyzőnek rendel­te be. —­ A belvárosi egyházközség kegyúri képviselője. A pécs-belvá­rosi egyházközség átiratban meg­kereste a város tanácsát, hogy az egyházközség választmányába küldje ki kegyúri képviselőjét. A város tanácsa Oberhammer Antal főjegyzőt, nemzetgyűlési képvise­lőt küldte. — Sellye és Középrigócz közt szü­netel a vasúti forgalom. A drávavöl­gyi vasútvonal Sellye és Középrigócz közötti szakaszán a személyszállítást további intézkedésig teljesen beszün­tették. Amíg ez a korlátozás tart, addig Siklós és Sellye közt szerdán és szombaton közlekedő 5422a. és 5423a. számú vonatpár naponta fog közlekedni. Az 5422a. számú vonat Siklósról reggel 2 óra 30, az 5423a. számú vonat Sellyéről délután 4 óra 30 perckor indul.­­ Az ingyenes gazdasági tanfo­lyamnak a városi polgári fiúiskolában tartatni szokott előadása ezen a hé­ten elmarad.­­ A pécsbányatelepi szociális misszió egyesület vasárnap délután a Casinó nagytermében tartotta böjti felolvasó műsoros előadását, Delhaes Irma Judást szavalta mély érzéssel. Utána Krafft Jánosné az egyesület buzgó elnöknője Sas Ernő tanítóval léptek a zongorához és egy négyke­­sze nyitánnyal ragadták el a közön­séget. Majd egy kis leánynak egy Csonkamagyarországra mondott imá­val csalt ki könnyeket a hallgatók szemeiből. Ezután Kun Kálmán pol­gári iskolai igazgató a Tengerről tar­tott előadást vetített képek kíséreté­ben. A tudós igazgató szépen felépí­tett, magas színvonalon álló sza­bad előadásával végig lebilincselte a hallgatóságot. Majd Grosz és Keblics egy kedves kis népies jelmezben szórakoztatták a közönséget, míg Paraschuck Matild és Soltész Nász­út­ban fárasztották kacagásra a hall­gatóságot. Sass Ernő zongorakísére­­te mellett Decleva és Keblics Müller Ave Maria-jával arattak tetszést. Befejezésként Bartínai Ferenc plébá­nos köszönte meg a szereplők és Varajti rendező fáradozását. Legkö­zelebb Braun Jácint főgimna­tanár tart előadást Rómáról vetített ké­pekkel. — Félmilliós ékszer a szemétben. Állaga Kató a Király­ utca 3. szám alatt levő Reiner és Parnz cég al­­­­kalmazottja, szombaton délután, am­­­­­kor a tanoncleány az üzletet seperte, a szemétben valami csillogó tárgyat vett észre. Felemelte és legnagyobb csodálkozással látta, hogy az a bizo­nyos csillogó tárgy egy brilliáns fül­bevaló. A fülbevaló platinába foglalt hét darab brilliáns kőből áll. A kövek közül egy a középen van. Az értéke körülbelül fél millió korona lehet. Állaga Kató a fülbevalót felvitte az államrendőrségre, ahol azt az iga­zolt tulajdonosa átveheti. Érdekes, hogy a károsult a mai napig beje­lentette az államrendőrségen a fülbe­való eltűnését.­­ Elloptak hat olajfestményt. Hill­, debrand Lajos rácvárosi lakos szom­baton este 8 óra tájban bejött Pécs­re. A Szigeti országút 104. számú ház előtt a fal mellé tette le a csomagját, amelyben hat olajfestmény volt és bement a házban lakó Kelemen fes­tőhöz. Mindössze két percig időzött a házban, de ez alatt valaki ellopta a csomagot. A hat olajfestmény közül az egyik 70—80 centiméter nagyságú és Krisztust ábrázolja. A másik 60— 70 cm. nagyságú tájkép, a háttérben templommal, az előtérben egy nagy fával és kőkeintéssel. Volt azonkívül két tengerrészlet és két tájkép, az egyik a telet, a másik a nyarat ábrá­zolja. A hat kép ára 30.000 korona. Az államrendőrség széleskörű nyomo­zást tett folyamatba a tolvaj kézre­­kerítésére. — A pécsi Szent Erzsébet leány­­gimnázium önképzőkörének könyvtá­ra részére Umholser Béla igazgató, a Dunántúli Bank nevében 3000 K-t, a Tulipán asztaltársaság 1500 K-t adományozott, melyet hálásan köszön az önképzőkör vezetősége. — Lopások. Kiss József már­ fű­tő József nevű elemi iskolás fiának a télikabátját szombaton délután, az Ágoston­ téri iskola folyosójáról ellop­ták. A kár 4000 korona. Az ügyben megindult az eljárás. Halász Dezső­­né Hunyadi­ utca 6. szám alatt levő lakásának folyosójáról ellopták a réz vízcsapot. A kár 1900 korona. — Csavargásért 15 napi elzárás. Az államrendőrség kihágási osztálya Kosztolányi Rózsi pécsi lakost csavargásért 15 napi elzárásra ítélte. — Az urak kongregációja márc. 6-án, kedden d. u. 6 órakor a szo­kott helyen összejövetelt tart. — A szociális misszió varrodája tanulólányokat vesz fel Anna­ u. 17. sz. alatt. — A pécsi szr. jótékony nőegylet választmánya f. hó 7-én, szerdán dél­után 5 órakor fontos ülést tart, ame­lyen való megjelenésre kéri a tago­kat az elnökség. — Szorulásoknál és székrekedé­seknél a Hunyadi János keserűviz kitűnő szolgálatokat fog tenni Önnek. Rendes adag reggeli előtt egy vizes pohárral langyosan. — Figyelmeztetjük, hogy ingatla­nok adás-vételét legolcsóbban és leg­biztosabban Dunántúli, Boltivköz 5., telefon 4-16. eszközli. — Elveszett 4-én egy farkaskutya. A becsületes megtaláló Sándor­ utca 11. szám alá vigye el, ahol illő juta­lomban részesül. — Anyakönyvi hírek. Az anya­könyvi hivatalban a mai napon a kö­vetkező haláleseteket jelentették be: Szentgyörgyi Mátyás ág. ev. 48 éves, Lengvárszky Győző rk. 1 hónapos, Kenedi Géza Lászlóné sz. Berlada Margit Róza rk. 32 éves, Csekajics Péter rk. 44 éves, Csuti Márta rk. 36 éves, özv. Besznár Alajosné szül. Hertl Janni rk. 46 éves, Lipokatics István rk. 21 éves. — Jól és olcsón öltözködhet a Divat-Otthonból, Irgalmasok­ utca ! Megérkeztek az új kész kosztü­mök és szövetruhák. Telel. 11-42. — Sokat takarít meg pénzéből, ha Szanditz A., ezelőtt Neumann M. íz­léses tavaszi férfi és gyermek öltöny raktárát megtekinti ARANYAT ezüstöt és ékszer tárgyakat a legmagasabb napi áron vesz. ROTHMÜLLER JENŐ ékszerkereskedő és résnök, Deák­ u. 1. X Színház Kedden, szerdán Aranymadár van műsoron a színházban. A szenzációs operett iránt még mindig óriási az érdeklődés, amit az eddigi zsúfolt házak is igazolnak. Annyi kitűnő énekszám,­ bravúros tánckettős, öt­let, humor van ebben az operettben, hogy sokan kétszer-háromszor is megnézik. * A gályarab szerdai reprize elé nagy várakozással tekint a pécsi kö­zönség. A pécsi színpadon hosszú évek óta nem látott nagyhatású fran­cia színmű olyan izgalmas jelenetek­kel szolgál, olyan mesteri fordulatok­ban bővelkedik, hogy méltán várnak óriási sikert a főszereplők, akik ha­tártalan ambícióval készülnek hálás szerepeikre. Rásó Ida, Egyed Lenke, Scari Margit, Sándor Böske, Garai, Tapolczai, Borbély, Danis, Etter és Korda jobbnál-jobb szerepet játsza­nak A gályarabban, melynek úgy szerdai, mint csütörtöki előadására elővételben kelnek el a jegyek. * Pillangó kisasszony. (Puccini opera.) Nagy előkészületek után szombaton végre sor kerül Puccini gyönyörű operájának, a Pillangó kis­asszonynak reprizére. A zenekedvelő közönségnek nagy műélvezetben lesz része ezúttal, mert az opera vezető­szerepei a legjobb kezekben van­nak. A zenekar ki lesz egészítve, új díszletek pompáznak szombaton és az Auer—Aghy—Hidasy—Asszonyi— László—Korda együttest Nádasy igaz­gató szakavatott keze nagyszerű tel­jesítmény eléréséhez segíti. A SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Kedden Al bérlet Az aranymadár Szerdán B) bérlet Az aranymadár Csütörtökön C) bérlet A gályarab Pénteken A) bérlet A gályarab Szombaton B) bérlet Pillangó kisasz­­ szony (opera repriz) 3. oldal. Kedd, március 6. Utoljára ! A budapesti kamara szenzációs újdonsága. Cyrano csókja Edmond Rostand „Cyrano de Bergerac“ c. drámájának főmo­­tívumai után készült film 5 felv. Fa­ily burleszk. Sport (:) Megkezdődött az atlétikai élet. A tavasz kezdetével megindult az at­létikai élet a sportegyesületekben. Az atléták megkezdték a mezei futó tréningeket, hogy a rendezendő ver­senyeken méltóan képviselhessék egyesületeiket. Az első mezei futó­versenyt a PAC rendezi márc. 18-án d. u. 3 órai kezdettel. A versenyen a Masz délnyugati kerület tagegye­sületei vehetnek részt. Nevezési zár­lat márc. 12. Nevezéseket Zakár Gyula kér. előadó címére Kaposvár, Somogymegyei takarék kell küldeni. Tét 56 K, melyet Kaufmann János Pécs, Villanygyár címére kell külde­ni. A verseny indulási helye és a cél a BTC sporttelepen lesz. Ugyan­csak a PAC ápr. 15-én rendezi 10 km­-es országos országúti versenyét a Huszár-laktanyánál levő villamos megállótól és erre a nevezési határ­idő április 9. eeeoooeeeeeeeeeeeeeeoeeee Tőzsde Budapest, márc. 5. — Hivata­los clearing árfolyamok: Dinár 3150 —3350, dán korona 570—590, svéd korona 788—818, dollár 2960—3025, angol font 13925—14225, fr. frank 180—90, lengyel márka 675—775, márka 1300—1450, sokol 875—9150, o. kor. 420—440, líra 142—48, lei 14—15, sv. frank 555—575, holland forint 1170—1210, leva 17—18, belga frank 158—166, Krisztiáfira 544—64, Napóleon ill­n pénz. Az értéktőzsde ma tartott irány ■ zat, de bizakodó hangulat mellett nyitott. Zárlatkor a hangulat bizako­dó és szilárd. Zárlat után a prolongá­­ció meglehetősen simánt ment, a pro­­longáció díja 10%, a heti pénz 7 % ■ Értékpapírok: M. Hitel 231, O. Hi­tel 4650, Északmagyar 360, Szászvári 540, Magnezit 385000, M. Aszfalt 100, Alt. Kőszén 312000, Salgó 11500(1. Pallas 109, Stefaneum 5000, Ganz- Dan. 2.625000 jog 1.345000, Ólom 4800, Rima 155, Őstermelő 890, Vas. forg. 101, Óceán 9600, Uj Georgia 285000, Telefon 33250, Pannónia sör 5500, Villányi 450, Georgia 295000, Guttmann 235, Hazai fa 130, Erdő 1250, Nemz. fa 250, Uj O. fa 310, Slavonia 4650, Nasici 148000, Közúti 1475, Városi 1375, Déli 128. Terménytőzsde: A mai termény­­tőzsdén változatlan árak mellett kö­zepes forgalom alakult ki. Búzában a bpesti malomkartel 139 koronás áron csak jelentéktelen tételeket tu­dott kapni. Élénkebb volt még a zab Hivatalos árfolyamok: Búza 76 kg. tiszav. 136—37, egyéb 135—36, 78 kg. tiszav. 137—39, egyéb 136—38, rozs 87—88, takarmányárpa 85—88, sörárpa 88—92, zab 92—95, tengeri 81—83, korpa 52—53. Zürich, márc. 5. — (Zárlat.) Berlin 0.0236, Hollandia 21130, New­­york 53425, London 2513, Paris 3250, Milano 2562, Prága 1585, Budapest 177/1, Belgrád 585, Bukarest 250, Szófia 310, Varsó 0.0120, Bécs 0.00747/„, o. b. 0.0075. f APOLLO TELEFON 46. Kedd, március 6. Utoljára 1 A budapesti Roy­al-Apollo nagy újdonsága: Nagy mágnes Történet az uniformisról és a civilruháról. / Jgi.,iete3 apa Bohózat. h­u . | ÖnniV Megérkeztek a tavaszi újdonságok! 1 /m, JLd JLd JLB 1 ts Óriási nagy szövetraktár angol- és honi gy Széchenyi-tér PÉCS. 18. szám. ____ Földszint és első emelet gyártmányokban. Saját készítményt­ kész férfi, fiú, gyermekhihák, jelöltök, raglanok, fregoli kabátok, esőköppenyek, nagy választékban. Dunántúl legnagyobb férfi szabó üzeme . Szigora» szabott szolid árakt

Next