Dunántúl, 1923. augusztus (13. évfolyam, 172-196. szám)
1923-08-01 / 172. szám
Szerda, 1923. aug. 1. ARANYAT, ezüstöt, brilliánsot, platinát, régi arany és ezüst pénzeket, arany műfogakat veszed a legmagasabb napi áron Fischer Zs. RKKSS — Forgalmi adót átalányban fízetek figyelmébe. Pécs város forg.adó osztálya felhívja az átalányban fizeteket, hogy az árak rendkívüli emelkedése miatt új átalányozás vált szükségessé, amiért is értesítjük az adózókat, hogy aug. 1 -től aug. 8-ig, naponta 7—11 -ig és délután 3—7-ig történik az újabb átalásáiyozás. Minden adóíziót hozza magával a legutolsó pénzügyi határozatot, és az igazolványt. A fenti időben mindenki, aki az átalányát fenn óhajtja tartani ,feltétlenül jelentkezzék, mert ,a későbbien jelentkezeikkel nem köttetik, hanem tartoznak még a vásár- és piac alkatmával is blokkot kiszolgáltatni és lerovási könyvet vezetni. Felhívom, jelen alkalommal a vásári és,piaci árusok, fuvarosok és a bérkocsis csoport vezetőségét, hogy az egységes eljárás tárgyalása végett jelentkezzék városház I. jan. 33. alatt. — Bencze kommunista vezér Jugoszláviába szökött. Bencze József kommunista vezér, aki mint ismeretes, a pécsi kerületi nyomozó csoport detektívjeinek a kezei közül megszökött a bölcskei állomány, vasárnap hajnalban Ausztriáb ál Jugoszláviába érkezett. Természetesen az volt az első dolga, hogy a jugoszláv lapok tudósítói előtt rémregénybe illő hazugságokat beszéljen Magyarországon történt meghurcoltatásáról. - —- , Hatolták a mecsekjárási templomot Eették az összes egyházi felszerelést Pécs, júl. 30. — Szombatról vasárnapra virradó éjjel minden vallásos embert mélyen sértő, vakmerő betörés történt a csendes Mecsekjánosi községben. Vasárnap korán reggel vették észre, hogy a templom sekrestyéjét feltörték és onnan az aranyozott ezüst miséző kelyhet, tömjéntartót és füstölőt, valamint az öszszes egyházi ruhákat elvetemült tolvajok ellopták. A község lakossága mély megbotránkozással értesíti a történtekről annál is inkább, mert a betörés miatt a vasárnapi szentmisét sem lehetett megtartani. A botrányos betörő támadásról még vasárnap jelentést tettek a csendőrségnek és Pécsett is az egyházmegyei hatóságnak. A község lakói a templom körül csizmás nyomokat találtak. Ezenkívül a templom mögött magasabban fekvő kálvárián ráakadtak az egyik akkor imár szétszaggatott misemondó ruhára. A községbeliek gyanúja szerint a rablást idegenek követték el. A község közelében működő fakitermelő vállalatnál több tolnamegyei kocsis dolgozott, akik fát fuvaroztak. Ezek a tolnamegyei kocsisok kért, szombaton béremelést kértek és mivel nem tudtak , munkaadójukkal megegyezni, szombaton délután el is hagyták a községet. Azt hiszik, hogy ezek közül térhettek vissza néhányan az éjszaka folyamán, akik a megbotránkoztató templomrablást elkövették. A sekrestyében mindössze egy karinget és egy miseideget hagytak — Kihágási ítéletek. A város közigazgatási rendészeti ügyosztálya Kaufmann Miksa pécsi lakost tiltott házalásért 1000, Fink Ádámot épitésrendőri kihágásért 6000, Pollák Mihály piaci árust tiltott elővásárlásért 1000 , pénzbüntetésre ítélte. — Elítélt tejhamísítók. A város közigazgatási kihágási bírója vizezett tej forgalomba hozataláért Borbély Sándornét 6000 K pénzbüntetésre és 500 K eljárási költség megtérítésére, Borsó Józsefet 12,000 K pénzbüntetésre és 1400 K eljárási költségmegtérítésére, Soltra Józsefné szavai asszonyt, aki tejhamisításért már többször volt büntetve, 15 napi elzárásra, 6000 K pénzbüntetésre és 500 K eljárási költség megtérítésére, Varga Sándornét (a tej lefölözéséért és lefölözött tej forgalombahozataláért 10 napi elzárásra, 8000 K pénzbüntetésre és 500 K eljárási költség megtérítésére ítélte. — A cukor és a gyümölcs az idén nagyon drága. A háziasszony jól teszi, ha szükségletét már most fedezi. A Meinl gyümölcsízek kiváló minőségűek ellenére aránylag igen olcsók. — Anyakönyvi hírek. Az anyakönyvi hivatalban a mai napon a következő haláleseteket jellemtették be: Özv. Tasy Józsefné szül. Schwarcz Veronika rk. 61 éves,*Németh Juliánna rk. 59 éves napszámos Mecsekszabolcs, Vig Ádám, rk. 83 éves napszámos, Bertalan László rk. 22 éves főiskolai hallgató, Riegl Lajos Gáspárné szül. Matievics Terézia rk. 28 éves. — Megérkeztek a filcmodellek. Vasalások és festések rodellformákra vállaltatnak. Vledics Lina utóda Széchenyi-tér 7. alatti üzletében. — Orvosi dir. Balázs Győző dr. fogorvos külföldi tanulmányutjáról visszaérkezett.— Női filckalap különlegességek legújabb párisi divatformákban gyári árakon szerezhetők be Kertész Ferenc kalapgyártó üzemében Pécs, Munkácsy M.utca 27. Telefon 9-65. Női és férfi panama szalma és filckalapokat szakszerűen átalakítanak. Kitűnő zamatu hegyi borok literenkint 240 koronáért csak a Schreer-féle üzletben, Szigeti országút 63. szám alatt kaphatók. — Londoni mintára készülnek elsőrendű ruhák Imrő György angol divatszabónál. Teréz,u. 15. Sport (:) A BTC szerdán este 6 órakor a Schmiedt-féle vendéglőben választmányi ülést tart. Tekintettel a tárgy fontosságára, kérik az összes tagok megjelenését. Nyílt-tér Az Orient pótkávégyár rt. régi vevőinek augusztusi 4-igmég a legutóbbi áron ad pótkávét. Rendelések a jelenlegi pécsi raktárnál. Telefon 3-91. eszközölhetők. ÉRTESÍTEM a n. é.közönséget, jóbarátaimat és ismerőseimet, hogy a RÉGI SÖRHÁZ vendéglőt átvettem, ahol magyar konyhámmal, fajboraimmal és elsőrendű Pannónia söreimmel állok rendelkezésre. Tisztelettel DUNANTUE Figyelje meg a gyümölcs és a cukor mostani árát és hasonlítsa a Meim gyümölcsíz áraihoz. ^ MOZI Szerda, augusztus hó 1. Parkmozi: 6, 8/18 és Való-kor, HAVASOK TÜNDÉRE. Regény a felső régiókból. A fél 10 órai előadás teljes zenekar kísérettel, mely kedvező időben a kerthelyiségben lesz megtartva. A terem jéggel van hűtve ! Tőzsde B u d a p e ,s,t, jul. 31. — Hivatalos clearing árfolyamok: Holland forint 7800—-9000, dinár 206—213,, Berlin 280—420, márka 330—470, Bukarest 100—107, lei 100.5—• 107.5, belga frank 953—987, dán korona 3544—3644, norvég korona 3190—3290, London 90620—92620 font 90820—92820, lira 861—895, Newyork 19805—20305, dollár 19905—20405, Páris 1156—1190, fr. frank 1161—1195,sokol 586— 606, leva 182—189, svéd korona 5267—5437, lengyel márka 990— 1130, o. k. 2785—2955, Zürich 3535 —3635, sv. frank 3535—3635, Napóleon 70700 pénz, Összefoglaló magánforgalom . Ma délelőtt, folyamán az üzlet tartózkodóan indult, később azonban megélénkült. A déli órákban a magas kurzusokra ,sok áru kerülta piacra. Kosztpénz (6-ára 6%, 6— 16-ig terjedő időre 12—14%), Salgó 230, Rima 210, Államvasút 600, Földhitel 300, Georgia 800, Gummi 78, Cukor 3,000, O.fa 400, Hazai bank 180, Leszámítoló 95, Pesti Hazai I. 220, I. M. Bízt. 240, Városi bank 40, Közúti 45, Jang 190, Izzó 515, Levante 600, Gamz-Vill. 1,650, Magyar II. 495, Lichtig 16. Affenéria jelentése: Ezüst 1 koronás 2250, forint 7000, 5 koronás 11500, 10 koronás arany 63—64 ezer, dukát 75—76000. Terménytőzsde: A mai terménytőzsdén az irányzat továbbra is szilárd, árak 4—5, egyes esetekben 6000 koronával emelkedtek. A forgalom délfelé rendkívül élénk, a kínálat tartózkodó. Hivatalos árfolyamok: Búza 76 kg. tiszav.ó 780—790, 76 kg. egyéb búza 770 —780, 78 kg. tiszaív. uj 790—820, 78 kg. egyéb uj búza 780—810, rozs 540—550, takarmányárpa 440—460, zab 750—775, tengeri 565—575, repce 130—140, korpa 350—360. Sertésjelentés: Szabadvásári maradvány 440, felhajtás 171 sertés, 79 süldő, eladva 200 sertés. Zsírsertés fiatal nehéz 5500—5700, könnyű 4500—5500, zártvásári maradvány 52, érkezett 48, eladva: 19. Zsírsertés fiatal nehéz 4800— 5400. Zürich, júl. 31. — (Zárlat.) Páris 3270, London 2564, Newyork 560.75, Milano 2430, Hollandia yold *5 Szerkesztői üzenet Fonyódi fürdővendég. A sértés olyan nagy, hogy csak párviadallal lehet elintézni. A segédek csütörtökön jelentkezni fognak. Felelős szerkesztő: LiNnER LiVO. Kiadja: A DUNÁNTÚL KÖNYVKLADÓ ÉS NYOMDA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó anya, anyós, illetve nagyanya, rokon elhunyta alkalmával a temetésen való megjelenésükkel, virágok küldésével részvétükkel mérhetetlen fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek ezúton fogadják hálás köszönetünket. A gyászoló Oertel Károly és neje, mulÁNY, EZÜST, BRILIÁNSOK, 2d arany és ezüst pénzek beváltási helye napi árak szerint SOMOYI IMRE Citrom utca 8. az. Főpostával szemben. Telefon 8*18. Ékszerekért magas árat fizetek!! Egy fuvarozáshoz való könnyű jó karban levő tej is egyes lesz elutazás miatt olcsóbb eladó. Vitézutca 4. szám. 3523 Gőzmalomban két szorgalmas, nagy gyakorlattal bíró nőtlen molnár segéd, vagy kezelő molnár állást kaphat lakás és koszt mellett, magas fizetéssel. Ugyanott gyakorlott ügyes kazánfűtő felvétetik. Cím a kiadóba. 2747 Fűszeres élelm üzlet a Szigeti országúton áruval és berendezéssel, jutányos áron eladó. Értekezni Dunántúli ingatlan iroda Irgalmas u. 20. I. em. Egy fajtiszta farkaskutya kölyök eladó. Cim Makár-u. 6. sz. Eladó pedigrees német juhászok Cím 3526. sz. a. a kiadóhivatalban. Megvételre keresünk 1 szekeret, 1 iratszekrényt. Flórint jó állapotban levő Liana Schmidt premier láthatatlan irású írógép. Kisgazda Szövetkezet Rákóci út 18. sz. Telefon 73. sz. Házakat, szőlőket és egyéb ingatlanokat keresek azonnali megvételre. Sürgős megvételre keresek Indó-ház környékén nagy telket vagy nagyobb telekkel rendelkező házat átvehető lakással. LAKÁS 4—7 szobás kerestetik, bér mellékes, esetleg csere 3 szobás fa-