Dunántúl, 1924. október (14. évfolyam, 224-249. szám)

1924-10-21 / 241. szám

­ oldal/ * Operett­­­bemutató. A közönség a legnagyobb érdeklődéssel várja a Búcsukeringő csütörtöki bemutatóját. Strausz Oszkár ezen operettjének lib­rettója önállóan, mint prózai darab is megállná helyét. Érthető is, hogy így a legszebb énekszámokkal felsze­relve,­ olyan frenetikus sikert hozott négy évvel ezelőtt a fővárosban. Tu­lajdonképpen mulasztást pótol a szín­ház jelenlegi direktora ennek az operettnek a bemutatásával, mert e­deig technikai okokból nem ke­rülhetett a pécsi közönség elé. A­­darab ugyanis olyan miliőben játszó­dik le, hogy annak kiállítása súlyos­­hibákat igényel. A színház azonban ezúttal nincs tekintettel az anyag­­drágaságára és olyan kiállításban vi­sa színpadra a Bucsukeringőt, hogy meglepetést fog kelteni. Minden sze­rep hálás ebben az operettben, kü­lönösen ha azt Koronkay Rózsi, An­­iték, Szömörkényi Ferike,­ Páger és Cseh Iván játszák. • * Az Est-harang, Kairó, Egyszer volt, hol nem volt stb. fülbemászó zeneszámok esendőinek, fel ismét szerdán a színházban. Az Árvácska operett kerül ekkor színre, a sikeres premier előadás szereposztásában. A SZÍNHÁZ HETI MŰSORA. Kedd: (B. bérlet) Holdv­ág, Szerda: (C. bérlet) Holdvilág, Csütörtök: (A. bérlet) Bucsukeringő. Pénteki (B. bérlet) Bucsukeringő. Szombat: (C.­­bérlet) Bucsukeringő.­­Vasárnap­ (Bérletsz) Bucsukeringő. Sport Délnyugat—Budapest II. osztály 4:1 ( 1:0) Bíró: Schiessler. Góllövők Dél­nyugat részéről Pajor 3, Dóra 1, Budapest Krammer,­­ p­é­c­s, okt. 20., 1:3 Hatalmas, Pécsett eddig nem látott, cca 5000 főnyi közönség előtt folyt le a mérkőzés, mely, hatalmas megle­petésül, Délnyugat nagy g­ólará­­nyú győzelmét hozta. ?■ Klasszikus példáját mutatta a küzdelem, hogyan lehet a technika és taktikai fölényt lelkesedéssel ellensúlyozni,­­ mert a pestiek uralták a mérkőzés nagyobb ré­szén át a mezőnyt fölényes tech­nikájukkal, de hiába voltak a leg­­kápráztatóbb trükkök, a legszebb összjáték a délnyugati fedezetsor a lelkét vitte bele a játékba, s ha már ez sem használt ott volt a ki­­­váló bekkpár, akik szilárdan ver­­tték vissza Budapest támadásait­­. Az eredmény nem felel meg tel­jesen az erőviszonyoknak, mert délnyugat csak 1 g­óllal volt jobb a pestieknél, azonban Lengyel pé­csi balszélső gyors lefutásai oly ki­­itűnő helyzeteket teremtettek ame­lyeket szinte lehetetlen volt kiak­názatlanul hagyni. Pontban három órakor az eredeti felállításban kezdték meg a játékot, Bpest azonnal támadásba megy át, ide Leiden kapu mellé lő. Az 5 percben Bpest komért ér el, de Kramer rúgása kapu mellé megy. A 8 p-ben Lengyel lefut, a labda Dórán keresztül Pajorhoz kerül, ki öt méterről védhetetlen goólt lő. Goól után Budapest erősíti az iramot, Reisner lefut, de Ziegler szereli. A pestiek szép összjáték­­kal dolgozzák fel magukat, a pé­csi kapuig. Bors faultól­ a szabad­rúgást Tóth lövi, Hoffmann lefut, de a labdát elhibázza, majd testi épségének veszélyeztetésével lesze­­d L Snin­en­. Jábáról­ Budapest to­vább támad, de Leiden fölé lő. Majd Pécs kerül frontba. Lengyel sorozatos szép beadásait a belső csatárok rende elhibázzák. Rend­kívül hullámzó játék következik, azután, hol Pécs, hol Budapest ka­puja van veszélyben, de a hátvé­dek biztosan szerelnek még mie­lőtt, lövésre kerülne a sor. A fél­idő utolsó perceiben Pécs támad, Rucskay átdolgozza magát a pesti védelmen 15 méterről fordulásból szép erős lövést ad le a kapura, de Kovácsy gyönyörűen védi. A félidőben már látszott, hogy a II. osztály nem igen fogja tudni megnyerni a mérkőzést. Budapest támadásával kezdődik a II-ik félidőr­e a jobbszárnyat, Bors szépen szereli. Ezután pécsi fölény következik, Feri, ki eddig alig kapott labdát, lefut, maga mögött hagyva a pesti védőjátékosokat, majd Pajornak adja át a labdát, ki szép lövéssel a 12 percben goólt rúg. Pest az újabb goólra hatalmas támadással felel Kramer lefutja a pécsi védelmet és Kaszíltól szo­rongatva a 15 percben goólt rúg. (2:1). A kapott goól felvillanyozza a pécsi csapatot, a halfsor csak úgy tömi labdákkal a csatársort, majd Dóra kitör, de lövését a kapus fogja. Néhány erőtlen pesti támadás következik, ezután, de látván azt, hogy trükkökkel nem tudnak bol­dogulni, inkább Kramer jobbszél­sőre játszanak, aki villámgyors le­futásaival több veszélyes helyze­tet teremt a pécsi kapunál, de a ki­tűnő Kas!—Bors bekkpár mindent ment. Majd Kelenty balhalf is len­dületbe jön és életének legszebb formáját játsza ki, szóhoz sem en­gedi jutni Kramert. Ezzel azután meg is pecsétődött a mérkőzés sor­sa mert a pestiek ezt nem vették te­kintetbe, s helytelen technikával továbbra is Kramerre játszottak. A félidő második felében Dél­nyugat veszi át ismét a támadást, a 30 percben Lengyel lefut, s gyö­nyörű iveit beadását Dóra a goól­ba fejeik Goól után a pesti jobb­szárny támad, de Bors szerel. Utána Lengyel lefut, de szép be­adását Dóra tiszta helyzetből a kapu fölé fejeli Kramer lefutását Bors faulttal akasztja meg, a szigorítottat 20 méterről Oláh kapu fölé lövi. A pesti jobbszárny, támadása off selden akad meg. Majd Reisner fut le lő, de Hoffmann szépen véd. Az utolsó percekben Pécs erő­sen támad, a 44 percben Lengyel lefut a kornervonalig ideálisan szép iveit beadását Pajor nehéz helyzet­ből élesen belövi. 4:1. Délnyugat támadásával ér véget a mérkőzés. A pesti csapatból kitűnt Kramer jobbszélső villámgyors lefutásaival és Oláh hátvéd. A halfsor szürkén játszott, a ka­pusnak a 2-ik g­ólt védenie kellett volna, a többit nem védhette. A pécsi csapat meglepetést kel­tett szép és lelkes játékával. Külö­nösen kitűnt Kelenji balhali, aki a második félidőben a mezőny leg­jobb embere volt. Ludwig és Zieg­ler szokott formájukat játszották ki. A csatársorban kitűnő volt Rucskay—Lengyel balszárny, míg a jobbszárny Pajor sérülése miatt eleve akció­képtelen volt. Jó volt még a Kaszl—Bors bekkpár, Hoff­mann kapus megfelelt, bár a goólt kifutással esetleg védhette volna. Schiessler kitűnő élesenlátással­­ bíráskodott (i) PSC ifj.—DVAC ilj. 6:0 (1:0). (s) PSC II—PÁC H. 4:2 (2:1). (:) BTC II.—PVSK II. 8:0 (2:0). (:) KTSE-KMAV 2:2 (2:0). (:) Szekszárdi Turul—BMTE 4:0 (3:0). . ‘ (:) Nagykanizsai Zrínyi—Kap. Le­vente 2:0 (1:0). (:) Bajai Turul—Bácsalmási SC 2:1 (3:0). (:) Budapest I. osztály: MTK— FTC 11:2 (4:1), BEAC-VAC 1:1 (1:0), BTC-UTE 0:0, II. ker. TVE— Vasas 0:0, NSC—Törekvés 1:0, (0:0), KAC—Zugló 1:0 (0:0), IL osztály: Ékszerész—BTC 0:0. DUNANTÜL Ke33, 1924, október 7,1. Tőzsde Budapest, okt. 20. —i A M. N. bank hivatalos clearing árfolyamai: Amsterdam 30020—300175, holl­a­nd forint 29720—29975, Belgrád 1117— 1123, dinár 1097—1118, Bukarest 433 —436, lei 428—435, Brüsszel 3695— 3715, belga frank 3665—3695, Kopen­­hága 13270—13345, dán korona 13070 —13210, Krisztiánia, 10950—11010, norvég korona 10750—10935, London 345—346000, font 342—346000, Milá­nó 3344—3364, lira 3321-3350, Newyork 7684—77240, dollár 7634— 76900, Páris 4027—4057, Prága 2282 —2294, szokol 2262—2281, Szófia 556 —560, leva 551—559, Stockholm 202440—20550, svéd korona 20190— 20350, osztrák korona 108.40—109, svájci frank 14750—14825. Értéktőzsde: Irányzat szilárd volt a mai tőzsdén. Már nyitáskor a ked­vező hangulat hatása alatt a vezető papírok pénteki árivóhoz képest mintegy 3%-kal magasabb árfolyamo­kat értek el. Kis visszaesés után az irányzat szilárd maradt. Bécsből is kedvező hírek érkeztek, ami nagyban hozzájárult a jobb hangulat kialakulá­sához. Zárlatkor az irányzat továbbra is szilárd. Utó­tőzsde- Irányzat barátságos. Angol M. 46­5, Salgó 468, Hazai 123, Jelzálog 81, M. Hitel 457, Nova 143, Ganz Danubius 2130, Rima 131, Mag­nezit 1200, Fegyver 1025, Zinner 101, Szén 2850, Újság 785, P. Hazai 3150, Georgia.1­355, Mezőcukor 168, Nasici 2040, Kerbank 1165. Terménytőzsde: Nagyfokú üzlette- tenség jellemezte a piacot. Kevés kö­tés volt változatlan árakon. Hivata­los árfolyamok változatlanok, csak a rozs pénzárfolyamában történt felfelé való eltolódás. Árfolyama 4450— 4500. Fővárosi malmok lisztárai: 00-ás 8300, 0-ás 8100, 2-es 7700, 6-os 6450, másodkézi lisztárak: 00-ás 7200, 0-ás 7000, 2-es 6500-16600, 6-os 5400 —5500. Sertéstelemtés: Felhajtás 2200 drb. Árak: könnyű 26.5—28, nehéz 27—29. Irányzat élénk. Zürich, okt. 20. —­ (Zárlat.) Pá­ris 2730, London 2340, Newyork 521, Brüsszel 2505, Milano 2271, Hollandia 20355, Berlin 124, Bécs 73.5, Szófia 377.5, Prága 15.5, Varsó 100.80, Bu­dapest 0.0068, Bukarest 290, Bel­grad 750. Bankok ffskefék©* Belvárosi. . 29000 M. Alt Tafe.ll ’­• 60 Bgy.Bp.FGv. 99000 M.O.ff.Zafe.te5001 tlbányai . K­IQSO Rests Kasa. 31 ti) U) Biztosítok Ngontrfib iSg. 15. bEBk .60-30 •imi . . .126060 am. bank. . 4800 l,Hitelbank 459000 elzálog . 81000 eszámifold. 69500 hasa - mag.­. 22­500 Jaztr Hitel. 159000 csny. agrár. 56000 Fatermelő , —­­Földhitel . 2232­0 Malmok H.-Sia?. jelr. 60C(i­ Ingetlan , ,395ünt Cseh bank . 210Ci Forgalmi. 40. vt Ker.hitelb. . 2400 Magy.-náme! 240C. Közp. jelgát. 24­ M. Városi. . . 756 Mercor . . 1*25 Nemz. b, h­­ 2501 6 Kér. bask 1175­­, M. Bizt. 7300­ 103 Zeneiére. ,167­00 VI. Francia ,326,00 Kapcsinl . -őrítiek­ . Jemeni , szászvári. Otó­­ , litván . , léb. Oős­t Jratów . Jég ... ' 7­ C03 Nemi. üsd Pannónia.­­ — — Bányád 330000 , 5.0. 0 . 6 JJC0 .265000 365000 . 25000 J4U.OO ,165003 Magnezit . 1751SC0 M. Aszfalt 65060 ált. K4szét.280'á'. ü Kerámiai . Msgyválynyí Újlaki . . Urikányi . Salgó . , 54 m.U­ljtfl.uU .165,0 79- 1­00 468,ón BfeaSekedén társa'. , 1075000 mstiTl, , , 65COO AÍIanhca , . 195ÍW Városi, . ,74’dQ jemste . .171000 Déli . . 05 oö tor , . 30.XOO «ilsmvasttí 465 00 viiskolczí. ,108000 Nova . .141 00 ifttst,.» . . —— Mete „ ,205000 ihmmm ,107000 Révay. . , 45CÜ3 ÜobUS , , 34100 Right . , . 62003 vunossy , . 8Q0U bisitóetiik , 4250 ‘alias, , ,145000 Fisnfella . , 77vi8 Vasművek (MBB, . ,132500 „oscurg­i , 43000 Jsiky . . 13500 népgyár . .lö'Oto Pában , . 5000 fegyver . 1025t100 Fém. keresk. 250­­0 franki . . 115­00 franz Dán. 22b! Ouil Jattx. Vili. 1175600 tis tarosai , 35400 Györffy Lipak , 19(00 MSg. . . 2SSÜÜ AL Acél . .180060 M, Béig?. 151110 1340CU , 291S0 Hbfhw. kaszab­­ülese. Láng . . 650CQ 115300 , 4000C . 35­00 . 98800 Lámpa Motorgyár öröm . . Vegyipar . Vagyec nyái Riessemisa Ecnlick . Schuller , Teudloff D,. 5500Q Wernet . . 26n00 Chaudoir. 13 t Qfl Res. Lloyd . 6500 20003 bit 03 55030 50,00 351Uffl Son. Mist. laOCfcn T3r*kssimiW, 33C60 Concordia 33C&0 Hungária , .122.00 békéscsabai 80009 Király , . 28Q9Q , Mp, elst, 121600 Viktoria . 2271­00 PiscUa 69s, 00 Tressdhumb 59S0a PalptiT Alt, Pa ; ; 2200 MalomsoH , Ounahanuuti 22CÜ Nemeeti ít, .433090 égy. Pa . . 1ŐXC N. Uchtíg 3200 durnür. 1 , 23COO üfa . . 52iU0 Jntfenann 70.000 Rézbányái , 85JQU tiszai fa , .154000 aiavonit . . 7901.0 Honifa . 110GS Nasíd. . 2025009 JA^sbánya , 230­0 Viktória .,. 3300 u Tröst . , —» Zabolsy » . 7­, OOQ M. Amerikai. 8006 Kronbereev . 14000 Srd« . - - 45­0 Hitelfa . 75£0 Wsgfjea Hm. cukor 8200130 Testű. . , 6801 Cukoripar 2275000 Gyspjutaoso, 3850Q' Jeraneia . .357000 Szövö kutö 22txfl ylermeckoj lt»9d­0 Goldberger ,14A8n Stumer . 2125­00 Pamut . .222000 óceán. . .2­500 Karton , 116 efl n­alámi .. 750101 Spódium. 136000 /arányi . . 58003 Flóra . . 72000 Salteiyfészt.. 26­00 Hung. milir. .105100 tsó . . .71CSO0 Szikra . 41500 /asm. vili. . ----- Chiaofei . . 8aOQ X Légszess 5CCCC0 Danica , . 82003 4nsr . . .780­00 Diana. . . 8030 JlBj . . . 63000 Keleti . . 370­... Vtarosi petr. .12CCC0 Klein és Fia 7­30 ?tv. Sör . £35000 . , 16300 Stirályssir 80600 Felten , 82­003 Köb, P. sör 675010 Qttmmi , "255060 Pannónia sir 17000 Telefon .,1170­10 femesi sir .165006 Usioszinhás, —— i. sör. . 28,000 piifalvay . —■ aanSäszess. 20C0 Bárdi . . . 1500Q iegrevich. . 13000 Kuaiyauti , 26000 ischwindt 177000 Vaaud­ow?. .172,00 .transz . . 45000 Uam , . . 58 o0 igisz , . . 40000 Brassói . .390000 Jgetsanat .21000 Papír . . . 34.00 idia . . JöfenöO Mezegpf«. 17ts 30 VI. Kender 5-000 Várm.meség- 2. 37. Kender 34050 Ostermak- 19 000 Gyakorlott fűtő azonnali belépésre alkalmazási­­ ,szx­­a Pécsi Tejcsarnok R. T. kenyér gyárában, Rákóczi-út 18. 8462 ,41­7 m,rg a nagyobb használt kere­setik megvételre Kösz­ János (Bódai Irgalmas­ u. 24

Next