Dunántúl, 1926. június (16. évfolyam, 121-144. szám)
1926-06-01 / 121. szám
2. oldal. DUNÁNTÚL A magyar bánat üsnnepe a kinléhm A pécsi hősök emlékezete Pécs, május 31. — A vasárnapi nap nemcsak a törvény kötelező erejénél fogva, hanem a szívek szerint is a hősi halottak emléknapja volt. A magyar bánatnak ezen a napján megmozdult Pécs város egész társadalma, hogy emlékezhessék és lerója kegyeletét azok iránt, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták a hazáért. A délelőtt folyamán a templomokba tódultak a hívek, hogy ott imádkozzanak a hősökért. Ugyancsak a délelőtti órákban áldoztak a hősök feírjára a felállított urnákba és a perselyekbe. A délelőtt folyamán leplezték le a zsidó hősök emléktábláját is a zsidótemplomban. A délután folyamán a központi temetőben áldozott a közönség a hősök emlékének. Tengernyi virág vándorolt ki a hősök sírjára. Ő értük szakadt fel minden fájó sóhaj és csordult ki minden könycsepp.. A magyar bánat ünnepe volt vasárnap, amely magyar bánatot mégis keresztül törte a jobb magyar jövő reménysugara. . A székesegyházban délelőtt 11 órakor volt az ünnepélyes szentmise a hősökért. ■ A szentmisén részt vettek a katonaság, az összes állami, megyei és városi hivatalok, valamint az egyesületek és körök képviselői. A többi róm. kat. templomban délelőtt 10 órakor volt szentmise a hősökért. A ref. és az evang. templomban is délelőtt 10 órakor volt az istentisztelet. A temetőben Pécs város közönsége felemelő módon rótta le kegyeletét a hősi halottakkal szemben. Már délután 4 óra tájban elkezdődött a közönség özönlése a központi temetőbe, amelyet a népgondozóhivatal, több nemeslelkű úrnővel szépen rendbehozott és feldíszített. Délután 6 órára már tízezrek szorongtak a hősök temetőjének útvonalain, valamint az emlékoszlop körüli térségen. Az emlékoszlopot az ünnepélyt rendező város hatósága ízlésesen feldíszítette és eléje nemzeti szinű lepellel bevont szónoki emelvényt állított. A helyőrség részéről díszszázad vonult ki a katonazenekarral. Felvonultak a leventék, a cserkészek a kétmunkás ifjak cserkészzenekarával, az önkéntes tűzoltók saját zenekarukkal, a hadastyánok, a Zrínyi reáliskolai nevelőintézet, valamint a többi középiskola növendékei. Megjelentek az összes állami, megyei és városi hatóságok képviselői, a különféle felekezetek, egyetemetek, testületek és bajtársi szövetségek népes küldöttségei. A káptalant Hanug Ferenc dr. képviselte. A város részéről Nendtvich Andor polgármester, Makay István tanácsnok, Szinkovich Károly a megye részéről, Hoffer Kálmán és Blaskovich Iván főjegyzők, Jobszt Béla, Rihmer Aladár táblabírák, Szapár József főügyész, Elie Lajos törvényszéki elnök, LzitkeJózsef kormányfőtanácsos, Hamerli József gyáros," Nemes Vilmos dr. az ügyvédi kamara alelnöke jelent meg nagy és előkelő közönséggel. • Az emlékünnepélyt amikor Vogt Valdemár altábornagy kíséretével megérkezett, a hírneves becsit Dalárda nyitotta meg Mosonyi M. Szentelt hantok című gyönyörű darabjának eléneklésével. A Dalárdát Boldis Dezső dr. főkarmester dirigálta. A szívet megkapóan előadott énekszám nagy hatást váltott ki a lelkekben. Utána Vasváry Ferenc dr. egyetemi tanár mondott hatalmas, magas szárnyalású és gondolatokban gazdag ünnepi beszédet. A hősök emlékének megünneplését elrendelő törvény ismertetése után a következőken folytatta: — Emlékezzünk! — Elmélkedjünk Néhány hét leforgása után 12 esztendeje lesz annak, hogy a világháború fúriáinak szabad út nyílott, amelyet a háborúban résztvett hatalmak közül, igazságszereteténél és jogtiszteleténél fogva, a legőszintébben, — immár ország-világ előtt bebizonyítottam — Magyarország igyekezett elzárni. De midőn lételének és becsületének védelme belekényszerítette az elkerülhetetlen gigászi viaskodásba, azt tisztetet parancsoló kötelességtudással, törhetetlen szövetségi hűséggel és — földet rázó viharként — legendás vitézséggel küzdött végig. Európa népei szinről szinte láthatták a történelem és a krónikák magyar hőseinek feltámadását. A magyar személyes bátorságnak, halálmegvetésnek, kezdeményező erőnek, okos alkalmazkodásnak és — ami a büszke vitézben a legcsodálatra méltóbb, — a sokszor minden képzeletet felülhaladó nélkülözések és testi szenvedések önfegyelmezett tűrésének sokszoros és ragyogó példái oly erkölcsi tőkét teremtettek meg, amely a magyar nemzet eszmei kincstárának időtlen időkig féltett büszkeségét fogja képezni. Ez a mindent felülmúló hősiesség szemléltető módon megérttette Európa népeivel Zrínyi Miklós kemény üzenetét: „Ne bántsd a magyart!" — És folyt a minden képzeletet felülhaladó tusa. A magyar fegyverek ragyogó tényei az egyetemes világtörténelem legkimagaslóbb hadi eseményeivel felveszik a versenyt. A magyar katona alakja körül a dicsőség glóriája tündökölt. A hit, a legenda felkapta nevét és vitte tovább ... tovább ... Lelkünk megittasult fiaink sikereitől. A szebb jövő képei rajzottak képzeletünkben. Nagy Lajos és Mátyás dicsőséges Nagy-Magyarországa. — És mégis — nem jutottunk a célhoz. Az ellenséges túlerővel szemben erőink elégteleneknek mutatkoztak. Talán sohasem éreztük át jobban Széchenyinknek — akinél élesebben senki sem figyelte meg nemzetünk fogyatékosságait — megállapítását: „Oly kevesen vagyunk, hogy nálunk még az apagyilkosnak is meg kellene bocsátani." A világháborút, ezt a minden idők leggrandiózusabb tömegpárbaját, amelynek kimenetele, mint minden párbajé, kiszámíthatatlan esélyektől függött, — elvesztettük. Ezzel megújultak számunkra történelmünk Sajó-Mohács korszakai. — „vae víctis", a „jaj a legyőzöteknek" keserű kelyhét fenékig kellett kiürítenünk. Nemcsoda, ha sajgó keblünkből fel-feltör a rémes sikoly: „Mennyi drága erő, s mennyi nemes vér! Hozzáfoghatót a történet nem ösmér. Mi haszna?” — Vájjon van-e válasz erre a kérdésre? A világháborúban való részvételünk és ennek folyományai, egyik felvonását alkotják a magyar nemzet évezredes tragédiájának. Ennek nyitánya ott van a honfoglalás, az európai magyar állam megalapítása fényében, amely végzetszerűen megpecsételte nemzetünk jövőjét. Egy — szó szerint — maroknyi nép új hazáját, ellenséges tudósok megerősítik .• Európának földrajzilag legkikerekítettebb és legegységesebb, de oly nagy kiterjedésű részén alapította meg, amely nem egy európai nagyhatalomét felülhaladja. A terület és a népiesség nagysága közötti aránytalanság hátrányának hatását még fokozta, hogy ez a terület nem valahol a világnak elrejtett zugában, félreeső sarkában, hanem Európa szívében, a népek nagy országútján, a Nyugat és Kelet találkozásánál fekszik. Nekünk szüntelenül aggódnunk kellett állami területünkért, csak erőink végső megfeszítésével — és így sem mindig sikerült integritását biztosítanunk. — Ezt a gondolatot még növelte annak az önként vállalt nagy nemzetközi hivatásunknak lelkiismeretes betöltése is, hogy első nagy szent királyunk vezetésével, belépve a nyugat-európai kulturközösségbe, és az ebből a lépésből folyó kötelességeinket becsülettel állva, védőjévé lettünk a Nyugat kultúrájának az ellenséges Kelettel szemben. — A kettős nagy feladat: a területi integritás és a nyugati kultúra védelme, szinte végnélküli háborús bonyodalmakba sodort bennünket. Egy évezreden át, nemcsak magunkért, de nyugati keresztény testvéreinkért is küzdöttünk, „elhulljanak legjobbjaink a hosszú harc alatt", véreztünk, majd hogy el nem véreztünk. Csoda-e, hogy a magyar hősiesség nyomában nyílt vérrózsák töv i visei annyira megsebesítették nemzetünk lelkét, hogy az ebből fakadt fájdalom, a magyar bánat, a magyar nemzet lelkének jellegzetes vonásává vált. Magyar történelem, — a magyar bánat eposza, magyar költészet — a magyar bánat, danája, magyar államférfiak — a magyar bánat látható hordozói. Ez a magyar bánat végig kíséri nem-zeti létünk minden megnyilatkozását. Az ősi Mária-ének, amelyi romlott hazánkról, szegény magyarokról siránkozik, Zrínyi Miklósi zord intelmei, a kuruc-énekek sirova-vigadása, Berzsenyi fenséges dorgálásai, Kisfaludy rákosi szántóvetőjének nehéz sóhajtása, Petur I bán dacos lazítása, Tiborc halk panasza, Bajza szinte reménytelen tűnődése, a Szózat költőjének lelkes biztatásai közé vegyült pessimizmus, Eötvös szent fájdalma, Széchenyi önkínzó gyötrődések Deáknak történelmünk legfájóbb sebeiből tanult józansága, Tisza István komor világfelfogása, — mind-mind erről a magyar bánatokról tesznek tanúbizonyságot, —. Mi magyarok úgy látjuk,, hogy aki hazánk történetében névnességével kimagaslott, az lelke mélyén mindig bánatos volt. És ha néha-néha szemeiben az öröm de-: rffje mosolygott, amögött mindig él bánat könyvre rejtőzött. Sőt annyijra sajátjaként tekintjük ezt a bá- natot nemzetünk lelkének, hogy azt a honfitársunkat, akinek honklokán nem tudjuk meglátni a ma i gyár bánat redőit, még ha nemes államférfin, tudós, művész, vállalkozó, — igaz magyarnak nem tekintjük, nemzetünk hivatott vezére nem lehet. —De ez a magyar bánat nem! a kétségbeesés iskolája, nem a niijwanai örök nyugalom és megsemmisülés utáni vágy szülője, nem a reménytelen Pessimismus útja, nem a passiv szemlélődés forrása, nem! — a magyar bánat volt ési legyen az a tűz, amely fiainak lelkét salakjától, gyakoriságaitól megtisztítja, komolyságra, kötelességtudásra edzi, nagy elhatározásokra, önfeláldozásra acélosítja« — Ezt az ősi magyar bánatot a világháború végzetes kimenetele, szinte a végtelenségig fokozta, olyat annyira, hogy a végső kétségbeesés és reménytelenség örvényének szélén vergődő nemzeti lelkünk egyensúlyát szörnyű megpróbáltatásnak tette ki. Mégis a legválságosabb szörnyű percekben, midőn a magyar ég teljesen beborult, ú bánatban nevelt magyar lélek önt magára talált. A történeti pillanattokban nem vesztette el öntudatát.Ez a bánatban megtisztult magyar lélek adta az összeomlásnál, azon idők legnagyobb magyarjának ajkaira, a törvényhozás termeiben ország-világ előtt elhangzott, férfias beismerő vallomást: „Elvesztettünk a háborút." És ugyanezen a megnemesült bánattól fakadt igazságérzet nyilatkozott meg az "ősz lapponyi ajikairól amidőn a trianon FRED THOMSON és SYLVER KING legjobb filmje. * THOMSON AZ A szellem nélkülözhetetlen segédeszköze a jó szemüveg. T#...... Pécsnsti Városháza. Kedd, 1926. júnis 1.