Dunántúl, 1928. október (18. évfolyam, 223-248. szám)
1928-10-28 / 246. szám
4. oldal. Baranyában 15 hl. az átlagos bortermés Budapest, okt. 27. — A m. kir. földművelésügyi minisztérium vetésjelentése: A legutóbbi két hét változó hőmérséklet és kisebb nagyobb csapadék mellett telt el. A gazdasági munkálatok közül az őszi szántás és vetés nagy részét elvégezték, csak a búza vetését nem fejezték be a szárazság miatt. Az őszi repce szépen fejlődik, rovarkárok csak elvétve mutatkoznak. A korábbi őszi vetési rozs és árpa jól megerősödtek és szépen fejlődnek. A takarmánykészlet, tekintettel arra, hogy a legelők újra használhatókká váltak, a tél folyamán elegendő lesz. Az állatállomány egészségügyi állapota kielégítő, járványos betegségek csak elvétve fordultak elő. A szőlőkben a szüretet általában befejezték, kivéve a Tokajhegyalját, hol még a szüret több hétig is eltarthat. A szőlővesszők szépen beértek. A termés hozama minőség és mennyiség szempontjából közpésnek mondható. Katasztrális holdankint átlag 10—12 hektóliter várható. A must cukortartalma fekvés és szüretelési idő szerint 10—22 klosterneuburgi fokot mutatott, ára literenkint 30 —50 fillér, a bor ára maligánfokonkint 3,5—4 fillér, illetőleg literenkint 40—50 fillér. Borban a kereslet lanyha a kínálat tartózkodó. Kerületek szerint a következő jelentések érkeztek: Budapesti kerület. Az esős időjárás nagyobbfokú rothadást okozott. A mustok cukortartalma klosterneuburgi mérő szerint 18—19 fok. Termési közepesen aluli átlag 10 hektoliter katasztrális holdankint. A nagykereskedők elég nagy mennyiségben vásárolnak, ára literenkint 30—40 fillér, — Kecskemét és vidéke. A termés közepes, holdankint 10—20 hektoliter. A must cukortartalma változó, a karaka 16—24 fokot mutatott. Ára literenkint 35—44 fillér. — Csongrádi kerület: A szüret befejeződött, a termés igen változó, 3—10 hektoliter holdankint. A must cukortartalma 14—25 fok között váltakozik. Ára 24—28 fillér. ■— Veszprémi kerület: A termés kielégítő, minősége a korán szedetteknél silány. Az átlagos cukortartalom 16—18 fok között mozog, de elvétve 20—22 fokos is található. A must ára 40—70 fillér. Soproni kerület: A kedvezőtlen időjárás miatt a szüretet korán kellett megkezdeni. A termés 15—20 hektoliter között mozog, minőségileg 16—20 fokot mutat. Pécsi kerület: A termés mennyiségileg közepes, 15 hektoliter holdanként, minőségileg gyenge 14 fokig. Tartózkodó kereslet és nagy kínálat mellett a bort 40—46 fillérért vásárolják líterínként. Tarczali kerület: Tokajhegyalján a szüret még folyik, az eddigi mustok 21—26 fokot mutatnak és a jó időjárás miatt jelentékeny mennyiségű aszú várható. Menynyiség valószínűleg 10—20 hektoliter lesz. Miskolci kerület: termés mennyiség közepesen alul 10 hektoliter. Cukortartalom 14—20 fok. Ara literenkint 30—40 fillér. Eger és vidéke: A folyó hó első felében szüretelt mustok igen gyengék. Cukortalmuk 18—20 fok. DUNÁNTÚL Vasárnap, 1928. október 28. A házbérbevallási ív kiállítása és beadása Pécs, okt. 27. — Pécs város adóhivatala az 1929. évre szóló házbérbevallási ívet — az 1929. évre szóló összeírási ívvel egyidejűleg —, minden háztulajdonos kezéhez kikézbesítteti és annak kitöltésére vonatkozólag a következőket közli. A házbérbevallási ív kollapjára pontosan rá kell vezetni a ház fekvését, utca, házszám és minőségét földszintes, illetőleg emeletes és hány emeletes, továbbá a tényleges birtokos, birtokosok nevét, lakását és a részesedési arányt. A házbérbevallási ív hellapján a 2. rovatban a bérlő nevét, a 3. rovatban a bérlő foglalkozását, a 4. rovatban a lakás fekvését, pince, födszint, vagy emelet, az 5. rovat a) alrovatában a bérbeadott lakrészeket, a b) alrovatban az üzlethelyiségeket és a c) alrovatban a mellékhelyiségeket kell bevezetni. A 8. rovatba a háztulajdonos által a bérlőtől a folyó év november évnegyedében élvezett nyersházbérjövedelemnek négyszeres összegét kell beírni. Ha a bér havonkint fizetendő, úgy a november havi nyersházbérjövedelemnek tizenkétszeres összege írandó be. A nyersházbérjövedelmet mindannak az ellenszolgáltatásnak együttes összege alkotja, amelyet a bérlő a bérlettárgy használata fejében bér címén készpénzben, vagy természetben esetleg munkateljesítményben leróni tartozik. A nyersházbérjövedelemhez számít a bérlő által a háztulajdonosnak az úgynevezett közüzemi költségekhez, úgymint vízdíjakhoz, csatornajárulékhoz, szemétkihordási és kéményseprési díjhoz való hozzájárulás címén, a béren felül, esetleg külön fizetett összeg is. A bérbe adott bútorozott szobákra vonatkozólag a szobák számát az 5. a) rovatban, a havi bérösszegeket pedig a 8. rovatban kell bejegyezni, a18, vagyis a jegyzett rovatban pedig „Bútorozott szoba” kell bejegyezni. A bérbe nem adott a háztulajdonos által használt, vagy ingyen átengedett épületnél és épületrészeknél, az épületben, vagy ugyanezen utcában, vagy környékén lévő ugyanannyi helyiségből álló bérbe adott lakás után fizetett bérnek megfelelő összeget kell, mint egyévi házhaszon értéket a 8. rovatban, lakásoknál az a) és üzleteknél a b) alrovatban bejegyezni. Ha a házban vagy a hozzátartozó épületben több lakás van, vagy az épület emeletes, úgy mindegyik lakásra nézve — az emeletek és lakások sorrendjében kell a bérlőket kitüntetni. A házbérbevallási ívet a kikézbesítéstől számított három napon belül tartozik a háztulajdonos, vagy megbízottja a városi adóhivatal, adószámviteli osztályánál (Városház, I. emelet, 48. sz. ajtó) beadni. keserűvíz gyomor-és bájtisztító hatása páratlan.Ne tévessze össze más, fajta keserűvizzel. Mindenütt kapható. Felkérjük. előfizetőinket, hogy a lakásváltoztatásokat a lap pontos küldésének érdekében a kiadóhivatallal feltétlenül közölni szíveskedjenek. ír ÍREK Sáli IOTJWI !■,!■ I WIWIl. II IKM'S. Az élhetetlenek Gondolkodtak önök is a mi keszitcsókolomos parvenüi életünkről, furcsaságairól, külső életet élő, nyílt, szinpadilag dekorált bohóc*kodásainkról, a nagy képüsködésünkről, a tudod édes mi nálunk ez van kultur-hazugságokról, a lelkileg üres ficsurainkról, a mi szépségeink korzóéletet mímelő virágairól? Önök előtt is felrémlik, mint ahogyan engem ki isért, a legfájóbb és legkeserűbb megfigyelés: a magyar életnek itt, vidéken mennyi élhetetlen, letört, levegőtlen, magába roskadt tehetsége fuldoklik, szenved, vagy már ki is szenvedett a nagyságos asszony miatt, kinek a pesti vigéc mázolomány-festményei csak azért tetszenek, mert pesti, a méltóságos ur, miatt, aki nyájasan kijelentette, hogy könyvet tíz év óta nem vett a kezébe s egyetlen kultúr szórakozása, hogy minden hónapban egyszer végig lumpol egy cigányzenés éjszakát. Vidéki magyar élhetetlenek, kiket a mi torzó kultúránk és mostoha viszonyunk sodort a letörtek táborába, de sokan vagytok. Itt van az én festő barátom. Ezelőtt tíz éve ismertem meg izzó magyar, színeit, bámulatos ceruzájának vonalait. Akkor még csak álmodozott.■ tervezgetett. Pest, München, Paks, Szegény testvér, hova értél? Egy vályogfalu, falusi iskola maszatos gyerekeit tanítgatod most a nagy mesterségre. És a színeid, fantáziád palettáján vibráló színharmóniák? Azt mondják, falusi atyafi hozta be a hírt, te fested ki a műkedvelők kulisszáit, az előadások előtt, de olyan pompásan, hogy az egész falu megcsodálta. Van nekem egy regényíró ismerősöm. Három regénye hever íróasztala fiókjában. A vidéki kisvárosi élet romantikával s magyar színekkel dekorált, hű művészi rajza mind a három. Azt hiszik, hogy ki tudja vidéken adni? Akad kiadója? Ismerek szobrászt, ki elment az egyik tolnai kisvárosban a kőmives pallér mellé s most az olcsó tipusu tisztviselőházak oromzatára gipszrózsákat biggyesztget. Utóvégre ezt is meg kell valakinek csinálni. — Ismerem a költőt, akiről senki se tudja, hogy a magyar nyelv muzsikájának egyik drgművészibb megszólaltatója. Ismerem a zeneszerzőt, aki tovább nem vihette, mint a cipészek gazdasági egyesülete dalárdájának karnagyi méltóságáig. Folytassam? Nem érdemes. A jó vidék még megtalálna mozdulni és felébredne az édes álom párnájáról (Czi Z.) ! — A Credo dísztaggyűlést tart ma vasárnap délelőtt 11 órakor Jézus királyságának emlékezetére a belvá-rosi kat. kör dísztermében. A gyűlésen megjelenik és beszédet mond Virág Ferenc megyéspüspök. Elő- adást tart Számp Pál, tanítóké, perdei tanár A természet tanúságtétele Isten mellett címmel. Ez alkalommal számolnak be a Budapesten megtartott központi eredoközgyűlésről, valamint ismertetik az egyes aktuális kérdéseket. A tagokat, vala-mint az érdeklődő férfiakat a gyűlésre ezúton is meghívja a vezetőség.