Dunántúl, 1929. március (19. évfolyam, 50-73. szám)
1929-03-01 / 50. szám
Péntek, 1939. március 1. DUNANTOC APOLLO Fentek, március hó 1. Utoljára! K Warner Bros superflmjei ŐRÜLTEK HAJÓJA Izgalmas dráma az Óceán világából. Főszerepben: Warner Bland Előadások: léi .§, §, lés 8 és S órakor. A két utolsó előadás teljes zenekarkisérettel! Palempsis Szünet A pécsi házak közterhei közli: Sárkány Ármin dr . A jövedelmi- és vagyonadó ismertetése során megjegyeztem, hogy ezen adók 1929. évre miként leendő kivetése tárgyában a vonatkozó kormányrendelet még nem jelent meg. . Ezen rendeletet a február hó 28. napján megjelent hivatalos lap hozta és ebben foglalt a házakra vonatkozóan az eddigi szabályokból eltérő intézkedések a következők. . A házak értékelését illetőleg: Vagyonadó szempontjából a házzak változatlanul azon értékben veendők fel, amely az 1928. évi adókivetés során jogerősen megállapíttatott. Azon házaknál, melyek 1928. év folyamán kerültek a jelenlegi tulajdonosok birtokába adóalapul a vételár illetve az illeték kiszabás alapjául szolgált összeg veendő. Amennyiben 1928. évre a vagyonérték az alapon lett megállapítva, hogy a háztulajdonos igazolta házának békebeli értékét ez esetben a vagyonérték 1929. évre újból megállapítandó és az ingatlan értékéül veendő tekintet nélkül arra, hogy a ház tényleges birtokosát a szabad bérmegállapítás joga megilleti-e vagy sem, az 1928. évi nyers házbérjövedelem, illetve haszonérték és ennek 6000 pengő jövedelemig 16-szorosa, 7000 pengő jövedelemig 15-szerose, 8000 pengő jövedelemig 14-szerese, 10.000 pengő jövedelemig 13-szorosa, 15.000 pengő jövedelemig 12-szerese, 20 ezer pengő jövedelemig 11-szerese és 20.000 pengő jövedelmen felül ennek 10-szere összege veendő a ház értékéül. Ugyanily módon állapítandó meg a vagyonérték az elmúlt évben épült házaknál. A jövedelmi adók illetőleg. A jövedelmi adó megállapításaszempontjából a nyers bérbevételből kivételesen levonhatók az1929. évi kivetés során is a szükséges mérvet meghaladó karbantartási és tatarozási munkálatok költségei mégpedig azoknál, kikó tatarozási és karbantartási költségek összegét hitelt érdemlően igazolták a teljes összegben, azoknál az adózóknál, kik az ily igazolást elmulasztottak * avers-1 házbérjövedelemnek a szabad rendelkezés alá eső épületeknél legfeljebb 10 % -át, a lakásrendelet bérkorlátozó rendelkezései alá tartozó épületeknél pedig legfeljebb 15% -át lehet levonásba hozni. A beruházási költségek tatarozási és karbantartási költségeknek nem minősíthetők. A békerevízióról tartott előadást Mohácson Krisztics Sándor pécsi egyetemi tanár Mohács, febr. 28. — A napokban Krisztics Sándor dr. a pécsi Erzsébet tudományegyetem tanára Mohácson tartott előadást a szabadlíceum keretében a „Békerevízió világpolitikai összefüggései" címen. A városház dísztermét ez alkalommal zsúfolásig megtöltötte a közönség. — A békerevízió, — mondotta az előadó,.— az a kérdés, amely minden magyar embert a legjobban érdekel ma. Ez az a probléma, mely mindannyiunkat összehoz és melyért minden nap, minden magyar embernek imádkoznia kell. De számíthatunk-e reá? Hogy állhat elő ez a békerevízió? — A Pakis környéki békék csak addig maradnak meg —– mondotta tovább a tudós profeszszor, — amíg minden aláíró nagyhatalom szigorúan ragaszkodik annak betűszerinti végrehajtásához. A békerevízió első esete az lenne, ha egyik, vagy másik nagyhatalom már nem kívánja a betű szerinti teljesítést, vagy pedig a békeszerződés egyik másik pontja nem volna végrehajtható s beállana az ellentétes gyakorlat esete. Ez minden egyes szerződésre s így a békeszerződésre is áll. A másik pedig akkor áll be, mikor a nagyhatalmak egyikével, másikával az állam barátságos szerződésre lép s így az eredeti békeszerződés végrehajtásától ez a nagyhatalom eltekint. — E két nemzetközi jogi elven kívül médja kínálkozik a revíziónak a békeszerződés értelmében is, amelynek egyik pontja kimondja, hogy ha a békeszerződés egyik pontjának végrehajtása olyan helyzetet teremtene, amely a nemzetközi békét veszélyezteti, a nemzetek szövetségének jogában áll, a szerződést aláíró és érdekelt hatalmakat felhívni arra, hogy barátságos tárgyalás alapján egyezzenek meg. Ez a barátságos tárgyalás minden háborút jelenleg az alapokmány értelmében megelőz. De kérheti is a Nemzetek Szövetsége alapokmánya értelmében a szerződések revízióját, ha annak szükséges volta felmerül. — A békerevízió ötödik útja a közvetlen megegyezés a szomszédos hatalmakkal. Ez jelenleg is lehetséges volna s teljesen a kormányunk bölcs belátásától függ, hogy mikor tartja elérkezettnek az időpontot erre. A végső eset a kard joga, ami az elcsatolt területek karddal való visszaszerzésében áll. — Hogy azonban a revízió meghozza a magyar nemzet nagy céljainak megvalósítását, szükséges jó külpolitika, melynek alapja jó belpolitika, jó szövetségi politika és a nemzet jövője érdekében imperialista politika. Csak ekkor tudjuk azt az erőt biztosítani magunknak a külpolitikában, amely szükséges hozzá. Jó belpolitika kell azért, hogy megerősödjön a nemzet. A szanálás nagy áldozatokat kívánt. De megteremtette a nemzet jövőjének alapjait. Azonban az államháztartás szanálása után a magánháztartást is szanálnia kell a kormánynak, mert csak akkor lehet a nemzet erős. A jó szövetségi politika pedig szükséges, hogy a nemzetnek barátokat szerezzen, hogy azok segélyével erőteljesen tudjon fellépni,, a nemzetközi fórumok előtt. Ezt célozza az olasz, a lengyel barátsági szerződés és még inkább a most folyó román—magyar tárgyalások. Az imperialista politika, pedig szükséges azért, hogy a nemzetnek, a nemzet összeségének mindig legyenek céljai, hogy birtokállományát megőrizhesse. Ha minekünk pontosan körvonalazott és imperialista céljaink lettek volna a világháború folyamán, akkor legalább a Kárpátok vonala megmaradt volna. — A revízióval ma már az egész világ foglalkozik. Vannak erre már tervek is. Ezek közül a legrégibb, már 1919-ből származik. S ez az Osztrák—Magyar Monarchia visszaállítása. Ennek a tervnek sok híve van. Magyarország ebbe a megoldásba csak úgy mehet bele, ha az új monarchia súlypontja Magyarországban lenne, Budapesten. A másik a dunai konföderáció. Ezt a csehek proponálják. A magyarság csak akkor fogadhatja el, ha szlávtúlsúly nem lesz benne érezhető. Vagyis, ha a magyarságon kívül Ausztria és Románia belép. A harmadik eset az, ha Ausztria csatlakozik Németországhoz. A negyedik pedig a középeurópai helyzet megoldása a Habsburgokkal. Végül az ötödik egy erős Magyarország megteremtése az összes elcsatolt területek visszacsatolásával. A revízió szükségességét érzik az utódállamok is. Csaknem évenként hallatszanak hangok Csehország felől. Maniu is, mielőtt a miniszterelnöki székbe került, hangsúlyozta a kiegyezés és szükségességét Magyarországgal. Végül Radics is, mikor legutóbb menekülni volt kénytelen Zágrábból Budapesten át, hajlandó lett volna Horvátországot visszavezetni az 1868:XXX. t. c. alapján Szent István koronája alá. Később kiegyezett a szerbekkel s ez a lépése életébe került. — Biztos, hogy a helyzet érik. Minden tiép, melyet elszakítottak tőlünk boldogtalan és az új államok kereti közé nem tud beilleszkedni. Ezt érzik az új urak is. Ezért keresik a megegyezés útját. Magyarország azonban nem adhatja el jussát egy tál lencséért. S azért ki kell tartanunk és még szenvedjünk egy darab ideig nem miértünk, nem is utódaink jólétéért, addig míg a magyarság napja újra felvirrad. Az előadásért percekig ünnepelte aközönség a tudós tanárt. A hóoor&slás súlyos következményei m pécsi külvárosokban A víss&folyik m lakásakbm és feecs&Hess&i nyelei! a házakat Pécs, febr. 28. — A váratlanul beállott nagymérvű hóolvadás komoly veszedelmekkel fenyegeti a külvárosokat. Az útmenti árkok ugyanis tele vannak fagyott, hórétegekkel, úgy, hogy a magasabban fekvő földekről odaözönlő víztömegek nem találnak rendes lefolyást az árkokban, így azután a legrövidebb utat választva az útba eső házaknak veszik az útjukat és bedőléssel fenyegetik, főkép azokat a házakat, amelyek alap nélkül épültek. A tegnapi nap folyamán három esetben volt kénytelen kivonulni a tűzoltóság, hogy elhárítsa a veszélyt. Tegnap délután a rendőrkapitányság felhívására a tűzoltóság a Mohácsi-országúton levő G. T. vasúti átjáróhoz vonult ki. Itt az történt, hogy a víz nem tudott lefolyni az útmenti árokba és más után elfolyva veszélyeztette a közelben levő házakat. A tűzoltóságnak nehéz dolga akadt, mert több mint ezer köbméter víz elvezetéséről volt szó. Csak úgy tudtak segíteni a bajon, hogy két felé irányították a vizet és az országúton át a szántóföldekre vezették le a víztömeget. A késő délutáni órákban, egy tiszthelyettes kért segítséget a tűzoltóságtól. A hóolvadás következtében beállott vízáradás az Aidinger János utcában fenyegetett egy magánosan álló házat. A tűzoltók megfeszített munkával itt is másfelé vezették el a vizet. Legnagyobb volt a baj a Mészkemencék mögött levő házaknál. Erről este hét óra tájban értesítették a tűzoltóságot. Az történt, hogy a víz behatolt az egyik házba, amelynek a lakásaiban egy méter magasan állt a víz. A tűzoltóság úgy segített a bajon, hogy a rendőrség által segítségül hívott férfiakkal hét méter mély árkot ástak a házból kifelé és azon keresztül terelték el a vizet. Ennek kapcsán arról értesülünk, hogy a mérnöki hivatalt megkeresték a preventív intézkedések megtételére. A ma beállott fagy egyenlőre elhárította a közvetlen veszélyt, de a várható hőemelkedéssel és a meginduló újabb olvadással a veszedelem továbbra is kísértetni fog. 3. oldal Influenza, torokgyulladás, tüdőcsúcs, hurut, az orr és garat elnyálkásodása, a mandolák, a fül és a szem megbetegedése esetén gondoskodjék arról, hogy gyomra és belei a természetes Ferenc József keserűvíz használata által többször és alaposan kitisztíttassanak. Közkórházak főorvosai megállapították, hogy a Ferenc József víz Orbánénál és más lázzal járó fertőző betegségeknél is a szenvedő emberiségnek nagy szolgálatot tesz. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben.