Dunántúl, 1929. szeptember (19. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-01 / 197. szám

2. oldal. Egyik súlyos csapás és veszte­ség a másik után. A halál arat a pécsi egyházmegyében és az élők lehajtott fejjel, megilletődötten ál­lanak illeg az isteni rendelkezés előtt. Ritkul az értékes papi erdő. Ma megint egy hatalmi­ tölgy roppant össze és dőlt ki. Meghalt Dunaföldvár prépost­plébánosa: Buzsáky Imre. Ez a lesújtó gyászhír végig­szalad idegeinken és szívén, se­bez. Megint egy jeles pap, megint egy igaz ember költözött el az örök hazába és a krónikás úgy érzi, hogy sok szépet kellene mondania, ragyogó színekkel kel­lene megfestenie egy ideális lelki­­pásztor, egy mosolygó arcú, me­leg szívű egész ember alakját, hogy visszatükröztesse mindazo­kat a ritka nemes lelki, tulajdon­ságokat, amelyek ezt az istenfélő, munkás papot tiszta életútján vé­gigkísérték. Szeretet és tisztelet vette körül mindenütt, ahol járt, mert munka és jóság követte a nyomát. Valahol a papírhatáron túl, az elszakított Baranyának egy kis falujában, a kedves Vö­rösmarton, ahol önálló lelki­pásztori munkáját megkezdette sok szem fog könnybe lábadni a hírre, hogy Buzsáky Imre nincs többé. De lesújt egy a szo­morú hír Pellérden is, ahol Isten szolgálatában tovább működött, mint ahogy fájdalmat fog vinni ez a hír mindenüvé, ahol Buzsáky Imre értékét, egyéniségét­­ ismer­ték. Emléke a végzett munkában él tovább és azokban a közkézen forgó imakönyvekben, amelyeket olyan szeretettel állított össze. Buzsáky Imre prépost, pá­pai kamarás, dunaföldvári plébá­nos már egy-két esztendeje pa­naszkodott közérzésére. A lát­szat duzzadó életerő mellett tett tanúságot, de közvetlen környe­zete, mint ő maga is érezte, hogy szervezetében lappang a kór. Az utolsó hetekben furunkulusai tá­madtak, amelyek­­ megmérgezték a vérét. És­ a­­lappangó betegség egyre súlyosbodott. Csak tegnap este szállították a szekszárdi köz­­kórházba, ahova Ámbach Mi­hály dunakömlődi esperes-plébá­nos kísérte el. Szekszárdon még késő este megoperálták, bár már akkor látták az orvosok, hogy nincs segítség. Az éjszakát Isten­­ben megnyugodva töltötte, de hajnalban már beállott­ az agonia és ma reggel 6 órakor visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Buzsáky Imre mindössze 53 éves volt. 1901-ben szentelték pappá. Négy évig az egyházme­gye különböző helyein káplánko­dott, 1905-ben azonban már plé­­bános lett Vörösmarton, ahol 11 esztendeig működött. 1916-ban Pellérden, 1925-ben pedig Duna­földvár belvárosának lett a plébánosa. A pápa ugyanebben az évben tiszteletbeli kamarásai sorába iktatta. A múlt évben pe­dig Virág püspök felterjeszté­sére préposti címet kapott. Ered­­ményes és kitűnő lelkipásztori működése mellett egyházirodalmi működést is fejtett ki. Hírnévre tett szert, kedvelt imakönyvei mellett hitelemzéstanja országos feltűnést keltett és a maga nemé­ben úttörő munka volt. Holttestét Dunaföldvárra szál­lítják, ahol hétfőn délelőtt 10 óra­kor megtartandó gyászmise után a templomból kísérik a bölcskei­­úti kápolnába, ahol végső nyuga­lomra helyezik. Katica bogarak Irta: T. Hallósy Mártha. Kint még hófoltok váltakoztak a hirtelen növekvő sártengerrel, de a tavaszi szelek már takarodót fújnak a télnek és az ablak üvegén enyhén süt be a nap. Bizsergetően édes ez a nap­­csak a hosszú tél után. Két pár kéz is melegszik rajta, a fiammal napozunk, siettetjük magunkat és az üvegen ke­resztül vágyódunk a csalfa tavaszi készülődésbe. A fiam még az orrát is az ablak­hoz nyomja. De hiába­ .Még foga van az időnek, meg kell elégednünk a nagyvilágból annyival, amit ez a p­ár négyzetcentiméter átlátszó terület nyú­jt. Nem csekély élvezet ez is, mert rajtunk kívül még sokan vannak, akik örülnek a korai napsütésnek,­­ Katica bogarak sétálnak széltében hosszában az ablaktáblán, amit talán korcsolyapályának néznek. Előbb csak egy-kettő, de a végén megszámoltam vagy tizennégyet. Honnan jöttek? Hol és mivel töltötték el a hoszú telet, megfejthetetlen rejtély előttem! A fiamat jobban érdekli ennél az a humoros tény, hogy a katicák néha a v­éltozatosság kedvéért fejjel lefelé sétálnak, apró lábukkal szaporán cif­rázva a keresztfákat. Soha még ilyen mulatságos háziállataink nem voltak. A gyerek apró ujjával követi a bo­garak útját és nagyot sikong örömé­ben, ha lepotyog egy-egy, Nosza segítsünk a kis ügyetlenen. Ott fekszik a hátán és apró lábai se­gélyt kérően merednek felénk. Oda tartom az ujjamat, végig fut rajta,­­azután hálátlanul elröpül. Isten tehénkéi! — magyarázom a fiúnak, ahogy gyerekkoromból, mekon 'm­eséltette egy öreg cselédünk­ ’’ No még csak ez­ a magyarázat kel­lett! Most már teljes a mulatság, a fiam mindjárt ki is osztja a szerepe­ket. — Ez az apika, ez az anyika és a töbi a sok kis böci gyermek! Mert nála még ebből áll a világ! Mindenből és mindenütt legyen leg­alább is három: az apa, az anya és a gyermek! Galambpuha szívecskéje ebbe a szerető szentháromságba sze­retné tömöríteni a világot, amely ta­­lán a legjobb szociális megoldás lenne.­­Most már nem kell félni a Katica bogaraknak a lepotyogástól, Miklós komolyan veszi a családvédelmet és gondtól ráncolt homlokkal ellenőrzi a könnyelmű jövő-menőket. Ha veszély van, a kis­­ujjacska mindjárt oda koppa­n: — Vigyázz anyuska... le ne essél! Éledj inkább a fiacskádhoz... És a Katica anyi kénytelen-kellet­len a kiszabott útra zökkent. Egyszer aztán­­ a kis közlekedési rendőr túl talált­ lőni a célon, kissé nagyot, ütött a rendcsináló kezecske és közelebb mint kellett: a Katica bogár áldozatul esett a buzgó védelemnek. Apró szárnyacskáit kiterjesztve, elte­rült az ablakdeszkán és nem kelt fel többet. Kimúlt. Vége­ volt, menthetet­lenül. A fiam könnytől harmatos szemmel, legürbülő szájszéllel figyel­te. Várta, hogy majd csak fel­kel. De mikor már nagyon hosszú volt a csend, a könnyeit hősiesen lenyelte. — Nem baj... Ha majd sokat fo­­dd­ enni, attól nagy leszez és attól na­gyon erős leszel és majd meggyógyítom a Tacitát, ugye anyitám? Ebben megnyugodott és megvigasz­talta a Katica gyermekeket is. Csak a kimúlt Katica bogárnak lesz szüksége c£x km iurelszulé, amíg Miklós fjam­anyi erőhöz jut, hogy őt egy kis nap­sütéses sétához ismét hozzá segíthesse. Egyébként a jó szíve miatt már most sok baja van az élettel a gyerek­nek, így került összeütközésbe az iro­dalommal is. Nagyon szereti a mesét, órákig elhallgatná a mesekút halk csobogását, csak a téma körül ne len­ne annyi baj... — Anyu­ám mesélj! — ezzel a fel­szólítással kezdődik a színjáték na­ponta. Hozza a kis székét leül a sá­­baimhoz. A két csodaváró csillagszem áhitatos figyelemmel tapad az ajkam­ra. Nehéz helyzet! Lehet-e elég szép a világ legszebb története is, ha ilyen sokat remélő közönség hallgatja? A legrégibb meseforrásból merítek. El­sőnek jön a „Piroska és a farkas“... „Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szép virágos erdő... És abban egy kis Piroska...“ Hallgatja. A szeme titokzatos tóvá mélyül és aranyfényű megértések vil­­lódznak a mélyén. Tetszik neki na­gyon a történet, de csak addig, amíg a farkashoz nem jutok. Hanem mikor a farkas működésbe lépett és megette a nagymamát, meg a kis Piroskát is rá­adásul, a fiamat elhagyta a béketűrés és tűzvörös arccal ugrott fel. A kis zsámoly csak úgy röpült ki alóla. — Nem ette meg a nagymamát, nem ette meg a Piroskát, nem jött a vadász bácsi és nem vágta fel a hasát!... — kiabálta izgatottan és minden argu­mentumhoz a kezével verte a taktust. Hát tessék! Most meséljen neki az ember! Mit csináljak én az egész Pi­roska ügyből, ha a farkas szereplését nem tűri a fiam ?­­ Próbáltam meg­győzni, de nem boldogultam vele. No jól van, — gondoltam — és átfordítot­tam a szót az árva királyfira. Ez már­­sego­dáztam­ vele. Hogy is járt az az elége­s­zetlen kis király úrfi, kinek felséges mamája elment messze-messze és nem jöhetett vissza soha többé, mert a tündérek, akik nem szeretik a rossz gyerekeket, arany fonálon húzták vissza tündérországba... A sötét szemek elnyílnak és lassan fátyol ereszkedik reájuk. A fül, a kis kapu, amely szomjasan fogadta be a mesét és a szájacska, mely a bámulat­­tól tátva maradt, mind-mind szomorú lett a lehangoló fordulatra... De csak egy pillanatra! A másikban már re­­pült a szék, ugrót a fiú és gesztikulált csak oly haragosan, mint az imént a farkasra. —■ Attól majd én veszel egy nagy, botot és m­egverem a tündéletet és visszavezetem a tiláj anyu­át a tiláj fiúhoz, mert a lösz gyereket jót és a­ jót rosszat! Erre az érvelésre én is elnémulok) Ilyet még sohasem hallottam. Nézem a fiamat, míg könnyeit a harag felszá­­rítja és azon tűnődöm, hogy mitévő legyek. Legjobb lenne felhagyni a mesemondássa. De nem telik bele tíz perc és már ismét megérkezik. — Anyitám mesélj! Nagyon kérem, ha valaki tudna egy, mesét, amelyben nincs se farkas, se se gonosz mostoha, de még rossz gye* rekek sincsennek benne és semmi szo* morúság, csak egy szerető anyuka van és egy szeretett fiúcska, közölje ve* lem azonnal, mert azt hiszem, amíg egy ilyen mesét nem találok neki, a fiam nem fog kibékülni az irodalom* mal. Mert konok és következetes min* denben, haragban, szeretetben azon­­kép. Tőként a szeretetben, mely mint egy áldott kis tenger, eláraszt min* a saját agyam szüleménye volt és­­ délit: királyfiét, Piroskát, farkast és atnokea & iqíU zx&ítkzk saját pél-i Katica botanikai egyaránt, DUNANTót ? Vasárnap, 1929. szeptember 1. Színház-tér 3. szám. Ajánlja dúsan fel­szerelt raktárát min­dennemű bőrkesz-TURUL kesztyű-üzlet tyűkben. Tel: 11-17 Az első nagy sikerű ma­gyar film­­újdonság! ♦♦ Maria nover az APOLLO nagyszabású EVA ENYHÓ m­­sora! HOTEL,, BUDAPEST ezelőtt „MARGHERITA VELENCE“ ST. MARCO CORTE BAROZZI, a Grünwald-szállóval szemben. Minden kényelemmel berendezett családi szálloda. Vízvezeték. Kitűnő magyar konyha. Mérsékelt «•­ Tájékoztatót szívesen kald a tulajdonos. TÓTH GYULA Családi dráma Bécsben Bécs, aug. 31. —■ Ma reggel Preisler Lipót postasegédtisz­­tet és feleségét lakásukon lángok közt égve találták. A konyha padlója már erősen lángolt és mér a berendezési tárgyakhoz értek a lángok.­ Az asszony súlyos égési sebeket szenvedett. Férje csak könnyebben sérült meg. A 30 éves postatiszt elmondotta, hogy még az éjszaka folyamán össze­­veszett feleségével. Emiatt ő led­öntötte benzinnel a padlót majd az meggyújtotta, hogy ily módon öngyilkosságot kövessenek el. ügyben vizsgálatot indítottak. Kétezer holdon puszított a tűz a Fertő tó mellett Sopron, aug. 21. — A három nap óta égő Fertőnád Balf község határában több mint 2000 holdon pusztított, megfosztva a községek lakóit legfőbb kereseti forrásuk­­tól. A fertői nád kiváló minőségű nád, amelyet vagyontételekben exportálnak külföldre. A tűz el­­len, alig lehetett védekezni. Czil­­linger József soproni főszolgabíró­ kirendelte a falvak lakosait, akik­ csatornavágással igyekeztek gá­tat vetni a tűznek. A ma délelőtti órákban a tűz már lokalizáltnak­ tekinthető.

Next