Dunántúl, 1931. szeptember (21. évfolyam, 196-220. szám)
1931-09-01 / 196. szám
– 2. oldal. adózott a tervező Visy Zoltán építészmérnöknek és mindazoknak a művészeknek és iparosoknak, akik munkájuk legjavát adták. Ma nincs alkalmas idő arra, hogy ünnepeljünk A vármegye közönsége a felsorolt alkotások mai átvételével hármas ünnepet ül. Ma ugyan, nincs alkalmas idő arra, hogy ünnepeljünk. Az ország lakossága telve gondokkal, keserűséggel és a közelgő tél előtti szorongó érzésekkel. A múlt év májusában, amikor az új közgyűlési terem építését határoztuk el, sőt a folyó év tavaszán is, mikor az emléktáblák elhelyezését mondottuk ki, még nem gondoltuk, hogy a vesztett háború nyomora ily keservesen, ennyire súlyosbodva fog viszszatérni. E nehéz időkben nem is hangos ünnepségre jöttünk össze. De mégsem tudtunk szótlanul elhaladni az ellenséges megszállás alól történt fölszabadulásunk 10-ik évfordulója mellett. A megszállás szomorú 3 éve ugyanis súlyos mementókat hagyott ránk és kell, hogy e mementók nemcsak mi előttünk, akik kezdünk felejteni, de a késő nemzedékek előtt is időnként megelevenedjenek. Egyben szent kötelességként éreztük, hogy a törvényhatósági bizottság hősi halottjaink drága emlékét megörökítve, velük szemben hálás kegyeletünket ünnepélyes keretek között rójjuk le és hogy rájuk emlékezve tanulságokat vonjunk le fenséges áldozathozatalukból. — És most, amikor az új közgyűlési termet és a két emléktáblát átadom a vármegye közönségének, az a kívánságom, hogy álljon a terem mai szépségeiben évszázadokon át, töltse be minden zugát mindig a közjóért, a közszabadságokért, a haladásért, a vármegyéért és a hazáért hevülő ugyanazon áldozatkész szel■ lem, ugyanaz a megértés és bölcses■ ség, mint két évszázadon át a régi, egyszerű, szűk kis közgyűlési térümet, f E "helyiséget a mai napon használatbavéve, mielőtt abban tanácskozásunkat az isten nevében megkezdenék, — úgy értem, hogy az első hang, amely indítványt terjeszt elő, az első érzés, amely itt megnyilatkozik, csakis csonkaságunk, letiportságunk fájdalmának jajkiáltása lehet. Baranyavármegye nem felejtheti elszakított 34 gyönyörű községét. Soha nem tudunk és soha nem akarunk beleegyezni abba, hogy ezen községek hozzánk örökké hűséges népe szolgaságban, elnyomás alatt szenvedjen. / "A vármegye közönségének fájó érzését követve indítványozom, hogy a mai alkalmamból a kormányhoz a következő távirati fölterjesztés intéztessék. Tiltakozás Baranya és az ország megcsonklása ellen , Miniszterelnök Úr! A világháborúban hősi halált halt törvényhatósági bizottsági tagjaink drágaemlékének és a szerb megszállás elől történt boldog felszabadulásunk tizedik évfordulójának megörökítése alkalmából az újonnanépült közgyűlési termünkben mai napon tartott első közgyűlésünk soránaz első érzés, mely lefogta lelkünket, a legmélyebb fájdalom, hogy vármegyénk 34 községe még mindig idegen hatalom alatt szenved. Mint ahogy tizenegy év óta minden egyes közgyűlésünkön, ma is ünnepélyesen tiltakozunk vármegyénk és országunk megcsonkítása ellen. Kérjük Nagyméltóságod útján a makír- kormányt, hogy az ország területi épségének visszaszerzésére irányuló, minden törekvést, állandóan éberen tartva, az eziránt kínálkozó minden alkalmat megragadni el ne mulasszon. Kelt Pécsett, az 1931. évi aug. hó 31. napján tartott rendkívüli közgyűlésünkből!. DUNÁNTÚK, Kedd, 1931. szeptembr 1." A megyéspüspök avatta fel a hősök emléktábláját Virág Ferenc megyéspüspököt kérte fel ezután az alispán, hogy a közgyűlési terem falában elhelyezett hősi emléktáblát avassa fel és koszorúzza meg. A főpásztor az alispán kíséretében vonult a hősi emléktábla elé, amelynek szürke márványán aranyozottan csillogtak a hősi halottak nevei. 1914—1918. Bayer György földműves, Berkesd. Reich Ferenc épitőmester, Dárda. Dr. Dvorszky József ügyvéd, Pécsvárad. Robicskó Albert korcsmáros, Dárda. Krasznay Miklós vm. aljegyző, Pécs. Urbanik József birtokos, Ráctöttös, Dr. Vargha Gyula ügyvéd, Siklós. törvényhatósági bizottsági tagok a haza védelmében hősi halált haltak. Haláluk bánatunk, büszkeségünk, reményünk. Minden szem a megyés főpásztorra szegeződött, akinek érces hangja betöltötte a termet és minden mondata a szívekbe lopódzott: — Méltóságos Alispán Ur! Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Baranya vármegye törvényhatósága úgy határozott, hogy emléktáblán örökíti meg a hazáért hősi halált halt tagjainak nevét és kegyelete jeléül koszorút helyez el. Nekem jutott a szerencse, hogy a törvényhatóság nevében avató beszédet mondjak és a koszorút elhelyezzem: — „Haláluk bánatunk — olvasom a táblán — büszkeségünk és reménységünk". Valóban bánatunk, mert haláluk veszteségünk. Nem minden veszteség fáj, de ha azokat veszítjük el, akiket igazán szerettünk, tiszteltünk és becsültünk, az igen nagyon fáj. Ebben az értelemben hősi halottaink halála elsősorban bánata a szülőknek, a hitvesnek, a gyermekeknek, testvéreknek és rokonoknak, de a jóbarátnak, az ismerősöknek, a munkatársaknak is bánata és fájó sebet üt minden honfitársnak szívén, mivel haláluk vesztesége a nemzetnek, a hazának is. Minél értékesebb volt tevékeny, munkás életük, annál nagyobb a veszteség. Ily veszteség sújtotta halálukkal vármegyénket is, melynek gazdasági és kulturális haladásáért, jólétéért voltak hivatva kamatoztatni istenadta tehetségüket. Az isteni Gondviselés másként határozott Isten adta, Isten elvette őket, áldott legyen szent neve. Reménységünk annál erősebb, minél több sir fölé borul gyászos Hunnia —■— De haláluk nemcsak bánatunk, haitii büszkeségünk is. Tudom, hogy sokan vannak, akik vármegyénk szolgálatában bokros érdemeket szereztek. Ki tollal, ki a szó hatalmával, erejével, ki önzetlen áldozataival szolgálta szűkebb hazánknak ügyét. Voltak, akik szenvedtek érette, mint Szt Pál hitéért fogságot, vesszőztetést. Nemes önérzettel, különös büszkeséggel gondolunk rájuk. S mégis nem több-e az, alait ők áldoztak! „Nincsen annál senkinek sem nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért“. ők oda áldozták vérüket és életüket a haza oltárán, amiért is méltán büszkeségünk nekünk az ő haláluk, mivel e vármegyéből mint ennek fiai, e törvényhatóságnak tagjai indultak el az áldozatok útján a családi tűzhely, az édes haza védelmére. — És mert az a szellem, mely őket éltette, mely, míg közöttünk jártak, szemükből sugárzott, mely őket a nehéz megpróbáltatások útjain hevítette, mintegy örökségképpen maradt reánk és ma is csodálatos erővel ragadja meg lelkünket, a pusztíthatatlan ősmagyar, poklokkal és halállal viaskodó nemzeti szellem, mely szellemnek lángjait látom felcsapni sírhantjuk felett, ezért erős reménységünk az ő haláluk. Reménységünk annál erősebb, minél több sír fölé borul gyászos Hunnia. Hősi halottaink halála erősíti hitünket és táplálja reménységünket, hogy amely nemzet fiaiból nem pusztult ki az áldozatra kész honszerelem, az a nemzet nem pusztulhat nyomorultan sohasem. — Midőn kegyeletes emlékezéssel teszem le hősi halottaink emléktáblájához e törvényhatósági bizottság koszorúját, felszáll szívem imádsága Isten trónjához, légyszerfölött nagy jutalmú Istenem az égben s engedd, hogy akik benned bízunk, ne csalatkozhassunk reménységünkben mindörökké. A főpásztor, klasszikus szépségű beszéde után a vármegye nevében koszorút tett le az emléktábla előtt. Ezt követőleg a megjelentek a vármegyeháza előcsarnokába vonultak a szerb megszállás alól való felszabadulás emlékét megörökítő emlék felavatására. Ragyogjon fel a magyar Szent Korona az egész magyar föld felett A felszabadulási emlékmű, vörös márványkeretben Magyarország Nagyasszonyának bronzba öntött alakját ábrázolja. A szép dombormű Orbán Antal budapesti szobrászművész sikerült alkotása. A márvány emlékmű felirata így hangzik: Három éven át hullott ránk e falak mögül ellenséges megszállók ökölcsapása. Boldog szabadulásunkra emlékezik* hálálót hárulunk Mindenható elé és esdekelve kérünk rabságban maradt testvéreinken is könyörüljön Irgalmas Szíved. Csonka Baranyavármegye közönsége a tízéves fordulón. 1931. Nagyboldogasszony havában. Az ünnepi szónok Benyovszky Móric gróf volt, aki izzó hazafiasságú beszéddel gyújtott és lelkesített. A rádió piacon megjelent! őszi újdonságokat! díjtalanul bemutatja naponta este 10 óráig NEIDHÜRT J. rádióüüszlete! Pécs, Deák utca 4. szám. A Baranya vármegye Törvényhatósága szebb és méltóbb keretben nem avathatná fel tanácskozásainak új fórumát, közgyűlési termét, mint mikor egy idegen járom alól való felszabadulás 10-ik évfordulójának e kőbe vésett emléke előtt rója le a hála, az emlékezés, a kegyelet és a hazaszeretet magasztos erényeinek adóját. — Három hosszú éven át mint lidércnyomás nehezedett reánk az idegen járom. Idegen hatalmi tényezők honoltak e falak között. Idegen nyelvet, idegen szellemet, idegen gondolatvilágot iparkodva belevinni vármegyénk vérkeringésébe, az erőszaknak és hatalmi mámornak e falak közül kiinduló gyászos megnyilvánulásai vetettek múló árnyékot ősi megyeházunkra! A jognak, a törvénynek és az igazságnak e százados csarnokára. — Az idegen erőszak megnémithatta vármegyénk hazafias közönségét, de össze nem törhette; és jött a felszabadulás! A szivekben élő remény valóra vált és ma felszabadulásunk 10-ik évfordulóján illeszti márványba vármegyénk hazafias közönsége a hála, az emlékezés és a hazaszeretet eme jellegzetes emlékét.— Vármegyénk népének minden szenvedése, minden megpróbáltatása, de egyben a nemzet szellemi géniuszának minden életfenntartó ereje tükröződik e néhány sorban, amelyek a magyarságnak feltámadását hirdetik három keserves esztendőnek golgotája után! — Uraim, tekintetünk kelet felé fordul; szemünk könnyes lesz, vármegyénk csonka! De nem csüggedünk, bízunk a Mindenható gondviselés örökéletű igazságában, bízunk az ezeréves magyar nemzeti faj életfenntartó, összetartó és átfogó erejében és bízunk abban, hogy Szent István koronájának irgalmatlan kezekkel letöredezett gyöngyei is,raét helyükre illesztve, régi fényében és régi dicsőségében fog felragyogni a magyar Szent Korona az egész magyar föld felett! — Méltóságos Alispán úr! Átadjuk méltóságodnak vármegyénk történelmének e márványba vésett dokumentumát. Méltóbb kezekbe nem adhatnék, mert Méltóságod ki jelenben is féltő gondossággal őrködik vármegyéje erkölcsi, szellemi és anyagi kincsei felett, a megszállás nehéz és legnehezebb napjaiban férfias bátorsággal, önzetlen kötelességtudással és rendületlen hazaszeretettel ott állott azon a helyen, ahová a sors akkor állította, nem alkudott és nem hátrált meg, küzdött, szenvedett, és dolgozott vármegyéjéért és ezért kettős az örömünk, hogy nemcsak a férfiút, hanem egyben ma vármegyénk alispánját is tisztelhetjük Méltóságodban, kiről tudjuk, hogy nemcsak szeretetteljes gondozója lesz e történeti emléknek, de hűséges őre is annak a szellemnek, amely e márványtábla soraiból kisugárzik. És önök uraim, megyebizottságunk tagjai, vagy a távol vidék vándorai, ha átlépik ez ősi megyeház küszöbét, ha elhaladnak ez emlékmű mellett, felpillantva ott fogják látni egyesítve a múltat, a jelent és a jövőt. — A múltnak minden fájdalmát és örömét, a jelen minden küzdelmét és a jövőnek egy reményteljes vágyát, mely lelkünk mélyéből feltörő és a Mindenhatóhoz felszálló fohászban cszadül ki; Nagy- Magyarországot..