Dunántúl, 1931. szeptember (21. évfolyam, 196-220. szám)

1931-09-01 / 196. szám

– 2. oldal. adózott a tervező Visy Zoltán építészmér­nöknek és mindazoknak a művészeknek és iparosoknak, akik munkájuk legjavát adták. Ma nincs alkalmas idő arra, hogy ünnepeljünk A vármegye közönsége a felsorolt al­kotások mai átvételével hármas ünnepet ül. Ma ugyan, nincs alkalmas idő arra, hogy ünnepeljünk. Az ország lakossága telve gondokkal, keserűséggel és a kö­zelgő tél előtti szorongó érzésekkel. A múlt év májusában, amikor az új köz­gyűlési terem építését határoztuk el, sőt a folyó év tavaszán is, mikor az emlék­táblák elhelyezését mondottuk ki, még nem gondoltuk, hogy a vesztett háború nyomora ily keser­vesen, ennyire súlyosbodva fog visz­­szatérni. E nehéz időkben nem is hangos ünnep­ségre jöttünk össze. De még­sem tudtunk szótlanul elhaladni az ellenséges meg­szállás alól történt fölszabadu­lásunk 10-ik évfordulója mellett. A megszállás szo­morú 3 éve ugyanis súlyos mementókat hagyott ránk és kell, hogy e mementók nemcsak mi előttünk,­ akik kezdünk fe­lejteni, de a késő nemzedékek előtt is időn­ként megelevenedjenek. Egyben szent kötelességként éreztük, hogy a törvényhatósági bizottság hősi ha­lottjaink drága emlékét megörökítve, ve­lük szemben hálás kegyeletünket ünne­pélyes keretek között rójjuk le és hogy rájuk emlékezve tanulságokat vonjunk le fenséges áldozathozatalukból.­­ — És most, amikor az új közgyűlési termet és a két emléktáblát átadom a vármegye közönségének, az a kívánsá­gom, hogy álljon a terem mai szépsége­iben évszázadokon át, töltse be minden zugát mindig a köz­jóért, a közszabadságokért, a hala­dásért, a vármegyéért és a hazáért­­ hevü­lő ugyanazon áldozatkész szel­■ lem, ugyanaz a megértés és bölcses­■ ség, mint két évszázadon át a régi,­­ egyszerű, szűk kis közgyűlési tér­ü­­­met, f E "helyiséget a mai napon használatba­­véve, mielőtt abban tanácskozásunkat az isten nevében megkezdenék, — úgy ér­tem, hogy az első hang, amely indítványt terjeszt elő, az első érzés, amely itt meg­nyilatkozik, csakis csonkaságunk, le­­tiportságunk fájdalmának jajkiáltása le­het.­­ Baranyavármegye nem felejtheti elsza­kított 34 gyönyörű községét. Soha nem tudunk és soha nem aka­runk beleegyezni abba, hogy ezen községek hozzánk örökké hűséges népe szolgaságban, elnyomás alatt­­ szenvedjen. / "A vármegye közönségének fájó érzését követve indítványozom, hogy a mai alka­lmamból a kormányhoz a következő táv­irati fölterjesztés intéztessék. Tiltakozás Baranya és az ország megcsonklása ellen , Miniszterelnök Úr! A világhá­borúban hősi halált halt törvény­hatósági bizottsági tagjaink drága­­emlékének és a szerb megszállás elől történt boldog felszabadulá­sunk tizedik évfordulójának meg­örökítése alkalmából az újonnan­­épült közgyűlési termünkben mai napon tartott első közgyűlésünk során­­az első érzés, mely lefogta lelkünket, a legmélyebb fájdalom, hogy vármegyénk 34 községe még mindig idegen hatalom alatt szenved. Mint ahogy tizenegy év óta minden egyes közgyű­­­lésünkön, ma is ünnepélyesen tiltakozunk vármegyénk és or­szágunk megcsonkítása ellen. Kérjük Nagyméltóságod útján a ma­kír- kormányt, hogy az ország területi épségének visszaszerzé­sére irányuló, minden törekvést, állandóan éberen tartva, az ez­iránt kínálkozó minden alkalmat megragadni el ne mulasszon. Kelt Pécsett, az 1931. évi aug. hó 31. napján tartott rendkívüli közgyűlésünkből!. D­UNÁNTÚK, Kedd, 1931. szep­temb­r 1." A megyéspüspök avatta fel a hősök emléktábláját Virág Ferenc megyéspüspö­köt kérte fel ezután az alispán, hogy a közgyűlési terem falában elhelyezett hősi emléktáblát avas­sa fel és koszorúzza meg. A főpásztor az alispán kísére­tében vonult a hősi emléktábla elé, amelynek szürke márványán aranyozottan csillogtak a hősi ha­lottak nevei. 1914—1918. Bayer György földműves, Berkesd. Reich Ferenc épitőmester, Dárda. Dr. Dvorszky József ügyvéd, Pécsvárad. Robicskó Albert korcsmáros, Dárda. Krasznay Miklós vm. aljegyző, Pécs. Urbanik József birtokos, Ráctöttös, Dr. Vargha Gyula ügyvéd, Siklós. törvényhatósági bizottsági tagok a haza védelmében hősi halált haltak. Haláluk bánatunk, büszkeségünk, reményünk. Minden szem a megyés főpásztorra szegeződött, akinek érces hangja be­töltötte a termet és minden mondata a szívekbe lopódzott: — Méltóságos Alispán Ur! Tekin­tetes Törvényhatósági Bizottság! Baranya vármegye törvényhatósága úgy határozott, hogy emléktáblán örökíti meg a hazáért hősi halált halt tagjainak nevét és kegyelete jeléül koszorút helyez el. Nekem jutott a szerencse, hogy a törvényhatóság nevében avató beszédet mondjak és a koszorút elhelyezzem: — „Haláluk bánatunk — olvasom a táblán — büszkeségünk és remény­ségünk". Valóban bánatunk, mert haláluk veszteségünk. Nem minden veszteség fáj, de ha azokat veszítjük el, akiket igazán szerettünk, tisztel­tünk és becsültünk, az igen nagyon fáj. Ebben az értelemben hősi halot­­taink halála első­sorban bánata a szülőknek, a hitvesnek, a gyerme­keknek, testvéreknek és rokonok­nak, de a jóbarátnak, az ismerősök­nek, a munkatársaknak is bánata és fájó sebet üt minden honfitársnak szívén, mivel haláluk vesztesége a nem­zetnek, a hazának is. Minél értékesebb volt tevékeny, munkás életük, annál nagyobb a veszteség. Ily veszteség sújtotta ha­lálukkal vármegyénket is, melynek gazdasági és kulturális haladásáért, jólétéért voltak hivatva kamatoz­tatni istenadta tehetségüket. Az is­teni Gondviselés másként határo­zott Isten adta, Isten elvette őket, áldott legyen szent neve. Reménységünk annál erősebb, minél több sir fölé borul gyászos Hunnia —■— De haláluk nemcsak bánatunk, haitii büszkeségünk is. Tudom, hogy sokan vannak, akik vármegyénk szolgálatában bokros érdemeket sze­reztek. Ki tollal, ki a szó hatalmá­val, erejével, ki önzetlen áldozatai­val szolgálta szűkebb hazánknak ügyét. Voltak, akik szenvedtek érette, mint Szt Pál hitéért fogságot, vesszőztetést. Nemes önérzettel, kü­lönös büszkeséggel gondolunk rájuk. S mégis nem több-e az, alait ők ál­doztak! „Nincsen annál senkinek sem nagyobb szeretete, mint aki éle­tét adja barátaiért“. ők oda áldozták vérüket és életü­ket a haza oltárán, amiért is méltán büszkeségünk nekünk az ő haláluk, mivel e vármegyéből mint ennek fiai, e törvényhatóságnak tagjai in­dultak el az áldozatok útján a csa­ládi tűzhely, az édes haza védel­mére. — És mert az a szellem, mely őket éltette, mely, míg közöttünk jártak, szemükből sugárzott, mely őket a nehéz megpróbáltatások útjain heví­tette,­ mintegy örökségképpen ma­radt reánk és ma is csodálatos erővel ragadja meg lelkünket, a pusztíthatatlan ős­magyar, poklokkal és halállal viaskodó nemzeti szellem, mely szellemnek lángjait látom fel­csapni sírhantjuk felett, ezért erős reménységünk az ő haláluk. Reménységünk annál erősebb, minél több sír fölé borul gyászos Hunnia. Hősi halottaink halála erősíti hitün­ket és táplálja reménységünket, hogy amely nemzet fiaiból nem pusztult ki az áldozatra kész honszerelem, az a nemzet nem pusztulhat nyomorultan sohasem. — Midőn kegyeletes emlékezéssel teszem le hősi halottaink emléktáb­lájához e törvényhatósági bizottság koszorúját, felszáll szívem imádsága Isten trónjához, légy­szerfölött nagy jutalmú Istenem az égben s engedd, hogy akik benned bízunk, ne csalat­kozhassunk reménységünkben mind­örökké. A főpásztor, klasszikus szépségű beszéde után a vármegye nevében koszorút tett le az emléktábla előtt. Ezt követőleg a megjelentek a vár­­megyeháza előcsarnokába vonultak a szerb megszállás alól való felsza­badulás emlékét megörökítő emlék felavatására. Ragyogjon fel a magyar Szent Korona az egész magyar föld felett A felszabadulási emlékmű, vö­rös márványkeretben Magyaror­szág Nagyasszonyának bronzba öntött alakját ábrázolja. A szép dombormű Orbán Antal buda­pesti szobrászművész sikerült al­kotása. A márvány emlékmű felirata így hangzik: Három éven át hullott ránk e falak mögül ellenséges megszállók ökölcsapása. Boldog szabadulá­­­­sunkra emlékezik* hálálót háru­lunk Mindenható elé és esdekel­­ve kérünk rabságban maradt testvéreinken is könyörüljön Ir­galmas Szíved. Csonka Baranya­vármegye közönsége a tízéves fordulón. 1931. Nagyboldogasszony havá­ban. Az ünnepi szónok Benyov­­s­z­k­y Móric gróf volt, aki izzó hazafiasságú beszéddel gyújtott és lelkesített. A rádió piacon megjelent! őszi újdonságokat! díjtalanul bemutatja naponta este 10 óráig NEIDHÜRT J. rádióüüszlete! Pécs, Deák­ utca 4. szám. A Baranya vármegye Törvényhatósága szebb és méltóbb keretben nem avathatná fel tanácskozásainak új fórumát, közgyű­lési termét, mint mikor egy idegen járom alól való felszabadulás 10-ik évforduló­jának e kőbe vésett emléke előtt rój­­a le a hála, az emlékezés, a kegyelet és a ha­zaszeretet magasztos erényeinek adóját. —­ Három hosszú éven át mint lidérc­nyomás nehezedett reánk az idegen já­rom. Idegen hatalmi tényezők honoltak e falak között. Idegen nyelvet, idegen szellemet, idegen gondolatvilágot ipar­kodva belevinni vármegyénk vérkeringé­sébe, az erőszaknak és hatalmi mámor­nak e falak közül kiinduló gyászos meg­nyilvánulásai vetettek múló árnyékot ősi megyeházunkra! A jognak, a törvénynek és az igazságnak e százados csarnokára. — Az idegen erőszak megnémithatta vármegyénk hazafias közönségét, de össze nem törhette; és jött a felszabadulás! A szivekben élő remény valóra vált és ma felszabadulásunk 10-ik évfordulóján illeszti márványba vármegyénk hazafias közönsége a hála, az emlékezés és a ha­zaszeretet eme jellegzetes emlékét.­­— Vármegyénk népének minden szenve­dése, minden megpróbáltatása, de egyben a nemzet szellemi géniuszának minden életfenntartó ereje tükröződik e néhány sorban, amelyek a magyarságnak feltá­madását hirdetik három keserves eszten­dőnek golgotája után! — Uraim, tekintetünk kelet felé fordul; szemünk könnyes lesz, vármegyénk csonka! De nem csüggedünk, bízunk a Mindenható gondviselés örökéletű igaz­ságában, bízunk az ezeréves magyar nem­zeti faj életfenntartó, összetartó és átfogó erejében és bízunk abban, hogy Szent István koronájának irgalmatlan kezekkel letöredezett gyöngyei is,raét helyükre illesztve, régi fényében és régi dicsőségé­ben fog felragyogni a magyar Szent Ko­rona az egész magyar föld felett! — Méltóságos Alispán úr! Átadjuk méltóságodnak vármegyénk történelmé­nek e márványba vésett dokumentumát. Méltóbb kezekbe nem adhatnék, mert Méltóságod ki jelenben is féltő gondos­sággal őrködik vármegyéje erkölcsi, szel­lemi és anyagi kincsei felett, a megszál­lás nehéz és legnehezebb napjaiban fér­fias bátorsággal, önzetlen kötelességtudás­sal és rendületlen hazaszeretettel ott ál­lott azon a helyen, ahová a sors akkor állította, nem alkudott és nem hátrált meg, küzdött, szenvedett, és dolgozott vármegyéjéért és ezért kettős az örö­münk, hogy nemcsak a férfiút, hanem egyben ma vármegyénk alispánját is tisz­telhetjük Méltóságodban, kiről tudjuk, hogy nemcsak szeretetteljes gondozója lesz e történeti emléknek, de hűséges őre is annak a szellemnek, amely e már­ványtábla soraiból kisugárzik.­­ És önök uraim, megyebizottságunk tagjai, vagy a távol vidék vándorai, ha átlépik ez ősi megyeház küszöbét, ha el­haladnak ez emlékmű mellett, felpil­lantva ott fogják látni egyesítve a múltat, a jelent és a jövőt. — A múltnak minden fájdalmát és örö­mét, a jelen minden küzdelmét és a jö­vőnek egy reményteljes vágyát, mely lel­künk mélyéből feltörő és a Mindenható­hoz felszálló fohászban cszadül ki; Nagy- Magyarországot..

Next