Dunántúl, 1934. október (24. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-05 / 225. szám

Péntek, 1934 október 5. vsemmmmam DüNXNTvI! ­ A tábla súlyosbította a pécsi betörőbanda tagjainak büntetését. Annak idején megírta a Dunántúl, hogy a rendőrség sorozatos lopás és betörés miatt letartóztatta Pandur József napszámost, Gál József és G­e­r­e­c­s Sándor mészárossegédeket és Mayer Rozália háztartásbeli nőt. A veszedelmes betörőbanda tag­jai ellen az ügyészség vádat emelt, a­ törvényszék pedig Pandúrt 1 évi és 6 hónapi börtönre, Gál Józsefet és Gerecset egyenként 2 évi fegy­házra, Mayer Rozáliát pedig 1 évi börtönre ítélte. Az ügy fellebbezés folytán ma került a pécsi ítélőtábla elé, amely a törvényszék ítéletét megsemmisítette és Pandúrt és Ma­yer Rozáliát 3—3 évi dologházra, Gerecs Sándort 3 évi szigorított do­logházra ítélte, míg Gál József 2 évi fegyházbüntetését helybenhagyta. A főügyész az ítéletben megnyugodott a vádlottak azonban az ítélet súlyos­sága miatt semmiségi panaszt jelen­tettek be a Kúriához.­­ Tízévi fegyházra ítélték a döbrö­­­cözi feleséggyilkost. Augusztus 5-én a tolnai megyei Döbrököz községben Lászl­­­ó Pál gazda 17 késszúrással megölte tőle két év óta különváltan élő felesé­gét. Tettének elkövetése után önként je­lentkezett a szekszárdi ügyészség veze­tőjénél és letartóztatását kérte. A tör­vényszék Wand­­-tanácsa most tárgyal­ta László ügyét és szándékos ember­ölés miatt jogerősen tízévi fegyházra ítélte. I Ps ponty­ó(balatoni sünfi 2­40-2­80) — Mussolini felsőolaszországi kör­úton. Mussolini ma megkezdte felsőolaszországi körútját és reggel kilenc órakor megérkezett Milánóba. Fogadására már hetek óta nagy elő­­­készületeket tettek. A pályaudvar előtt hatalmas diadalkaput állítottak fel és a pályaudvar előtti téren óriá­si embertömeg fogadta a Ducét. Mussolini milánói tartózkodása alatt 17 gyárat fog megtekinteni. A milí­cia ötezer tisztje tiszteleg Mussolini előtt milánói tartózkodása alatt. — Mohács kövezet vámszedési jo­ga. A kereskedelmügyi miniszter Baranya vármegye közönségéhez in­tézett rendeletével Mohács megyei város közönsége részére engedélye­zett kövezetvámszedési jog érvé­nyességét 1935 december 31-ig meg­hosszabbította. — Másfél millió dollár egy Rafael­­képért. Mellon, az Egyesült Álla­mok volt kincstári államtitkára és londoni nagykövete másfél millió dollárért megvette a szovjet kor­mánytól Rafael Alba Madonnáját, amely eddig a cári Ermitage mú­zeum egyik fő büszkesége volt. Mel­lon 1932-ben hatmillió dollárt fize­tett a szovjetnek hat festményéért. Pinchot, Pennsylvania radikális kormányzója ezért élesen támadta Amerika negyedik leggazdagabb em­berét, aki nem akart egymilliót köl­csönözni, hogy Pennsylvania munka­­nélkülijeit az éhhaláltól megmentse, de másfélszer annyit ad ki egy fest­ményért. V­aramis ötpengőssel fizetett adót, L­ó­c­z­i István somogymegyei érsoki gazda a napokban adót fizetett a községházán. A bukszából előszám­lált ezüstpénzek között azonban egy hamis ötpengőst fedezett fel a pénz­táros. A hamisítványt lefoglalták, Lőczi Isvánt pedig a csendőrök ki­hallgatták arra vonatkozólag, hogy a hamisítvány hogyan került hozzá. A gazda azt adta elő, hogy az 5 pen­gőst a legutóbbi vásáron kaphatta. jyaikfli JWtai4Li4Qii­­M *' — A Dunántúl budapesti ingyen szállója. A Dunántúl előfizetői részé­re biztosított kedvezményt a buda­pesti ingyen szállószobát október hó folyamán Gedeon Mátyás, Kiss Zol­tán és Fehér Károly előfizetőink ve­hetik igénybe. A szállóutalványok a Dunántúl kiadóhivatalában vehe­tők át. — Karóval verte fejbe az apját. Id. Volf­árt János gerényesi gaz­dálkodó a szőlőben összeveszett fiá­val, ifj. Volfárt Jánossal. Vesze­kedés közben a magáról megfeledke­zett legény felkapott egy karót és azzal úgy verte fejbe édesapját, hogy az 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, Ifj. Volfárt ellen meg­indult a bűnvádi eljárás. FÉRFIKfu­flP olcsó és elegáns tang­a. Fia. — Ötvennégyfokos must. Az egri ujbor minősége a rendkívül meleg őszi időjárás következtében szinte fantasztikus ma­gasságot ért el. Az átlagos termés is 24—30 cukorfokot mutat, de sok helyen 34, sőt 40 fokos mustot szűrtek. Az eddi­gi országos viszonylatban feltűnő ered­ményeket is túlszárnyalja egy egri szőlő­­telep termése, ahol 54 fokos mustot szü­reteltek. A szokatlan magasságú cukor­­tartalmú mustot csak vízzel keverve le­hetett megmérni, mert a klosteneuburgi mérő csak 32 fokot mutat és kiugrott belőle. Legutóbb 1870-ben volt olyan ter­més. — Anyakönyvi hírek. Az anya­könyvi hivatalban ma a következő haláleseteket jelentették be: Rózsa Kálmánné Zwickelsdorfer Emma rk. 61 éves, — Szabó Lászlóné Csabay Margit rk. 26 éves, — Bognár János rk. 45 éves, OTI altiszt, — Neu Fe­renc József rk. 6 hónapos. Gyomoror- és bélzavaroknál, hasüreg­beli vérpangásnál, étvágytalanság­nál, szorulásnál, felfúvódásnál, gyo­morégésnél, felböfögésnél, szédülés­nél, homlokfájásnál hányingernél egy­két pohár természetes „Ferenc Jó­zsef“ keserűvíz alaposan kitisztítja az emésztőutakat. NYÍLT-TÉR*) Horváth Endre Ráth u. 14. sz. a. fodrászüzletét átveszem. Hitelezői igényüket nálam 3 napon belül je­lentsék. Kovács Ferenc fodrászmester *) E rovatban közöltekéri­­ens vállal felelősséget a szerkesztőség. EGYESÜLETI ÉS TÁRSADALMI MIKEK Felhívják a mohács—pécsi vasút nyug­díjasait, özvegyeit és árváit, hogy új arcképes igazolványaikhoz új fényképet szerezzenek be és azt darabonként 1 ,­70 fillér lefizetése mellett a forgalmi fő­nökségnél nyújtsák be november 1-ig. Az Oltáregylet munkadélutánjai pén­teken újra megkezdődnek délután 2­ 5 óráig a zárda tantermében. A Turul Szövetség Baranya Bajtársi Törzse ma, péntek este fél 9 órakor a Munkácsy Mihály utca 9. szám alatti he­lyiségében rendkívüli táborozást tart, melyen a tábor a törzsnek egyesületté való átalakulását fogja kimondani. Erre a fontos és a törzs további életére ki­ható eseménynek a letárgyalására min­den bajtárs fegyelmi vétség terhe alatt köteles megjelenni. Az összes dominusz bajtárs megjelenés­ét is várja a törzsié. . A pécsi gróf Széchenyi István gya­korló reáliskola Erősség Tornyáról ne­vezett Mária kongregációja fennállásának 27-ik évében a következő tisztikarral alakult újjá: prefektus Riszl György VIII., jegyző Miklós Róbert VIII., pénztáros vitéz Molnár József VIII., könyvtáros Tarnik Károly VIII. o. t. Az Alta-Ripa corporatio pénteken, ok­tóber 5-én este 8 órakor senioratust, fél 9 órakor évnyitó curialist tart a hivata­los helyiségben (Megye u. 20.). A leven­ték és apródok megjelenése kötelező. A pécsi keresztényszocialisták hazafias díszelőadása. A Pécsi Keresztényszocia­lista Egyesület József utca 15. sz. alatti helyiségében­­ október 6-án, szombaton este 8 órai kezdettel az aradi vértanúk emlékére rendezendő díszelőadásának ünnepi szónoka Regős Ferenc dr. egyetemi tanársegéd. A további számok­ban az Arany János önképzőkör és a Jövőnk dalkar működik közre. Az egye­sületi és szakszervezeti tagokon kívül is minden hazafias keresztény tesvért szívesen lát vendégül a rendezőség. A Turul Szövetség Bercsényi B. E. október 5-én este 9 órakor a Nick sö­röző különtermében rendes havi tábo­rozást tart. A tárgy fontosságára való tekintettel a bajtársak teljes számban való megjelenését kéri a vezérség. )-­ A Szeráfi Kórus elnöksége értesíti tagokat, hogy A­g­ó­c­s­y László kar­mester budapesti elfoglaltsága miatt a mai énekóra és választmányi ülés el­marad. <ll!l!l!M!)li:!i:unmiMtl!Iltl!l||iimi!!|!!|!I||ii|!!lllllll!ll!lllllll{ll!lllllllllllllIllllllIll) M buJi Sgfceí holttestét éíszállitiék aJc^adal^ém£fo|b^ KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS: Mindazoknak, kik felejthe­tetlen Halottunk elhunytával a temetésen való részvételükkel, koszorúk és virágok küldésével mély gyászunkban fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek, leghálá­­sabb köszönetünket nyilvánítjuk. Pécs, 1934. okt. 4-én, a gyászolt Rózsa és Garay család. A SZÍNHÁZI IRODA HÍREI i­ s Jushny és az orosz Kék madár tár­­sulat pécsi vendégszereplése. Az a ha­talmas érdeklődés, amely a Kék madár orosz művész-színtársulat szombat-vasár­­napi vendégjátékát megelőzi, bizonysága arra­, hogy a pécsi közönség örömteljes kíváncsisággal fogadja ennek a világhírű kabarétársulatnak pécsi szereplését. A 14 számból álló műsor apró színjátékok, táncos-énekes jelenetek sorozatával, Joshny konferálásával három órán ke­resztül nyújt olyan művészi élvezetet, amelyhez eddig csak a világvárosok kö­zönsége juthatott. A Kék madár saját — ragyogóan szép — díszleteivel játszik. A társulat egyik érdekessége, hogy nin­csen sztárja. A művészek mindegyike: Kosmovskaja, V. Olschevskaja, N. Dob­­rin, M. Porfiriewa, V. Rumjanzeff, J. Spivak, K. Jaworsky, G. Waller, Ljurew­­skaja, J. Spivac, Jushny asszony és mind valamennyien játszanak kisebb-nagyobb szerepeket egyaránt. A Kék madár elő­adásaira jegyek a színházi pénztárban már előreválthatók. Az előadások szom­baton este negyed 9 órakor, vasárnap délután 4 órakor este negyed 9 óra­kor kezdődnek. CSERKÉSZHÍREK Kétmilliónál több cserkész van a vilá­gon. A Nemzetközi Cserkésziroda leg­újabb adatai szerint a világon 2.251.736 cserkészt tartanak nyilván. A földkerekség cserkészei­nek közel a fele az Egye­sült Államokat vallja hazá­jának. Az amerikai cserké­szek létszáma kereken 970 ezer fő, amiből kitelnék egy kis ország népessége. Magyarország 40.959 cserkésszel szerepel a kimutatásban. Kínai tanulmányutasok Budapesten. A nankingi kormány a kínai ifjúsági moz­galmakat cserkész mintára akarja át­szervezni s ezért két megbízottat kül­dött Európába, hogy a cserkészet intéz­ményét tanulmányozzák. A két megbí­zott, Cheh Teng nacionalista főtitkár és Wu Tang dr. a napokban Budapestre ér­kezett s megtekintette a cserkész-intéz­ményeket és ellátogatott néhány cser­készcsapat otthonába is. A kínai kikül­döttek előzőleg az angol és francia ifjú­sági mozgalmakat tanulmányozták. Lengyel ifjak csoportja. A magyaror­szági lengyel kolónia vezetői az itt élő lengyel if­jakból cserkészcsapatot kíván­nak alakítani s ez irányban tárgyaláso­kat kezdtek a Cserkész Szövetséggel. A lengyel cserkészcsapatok alakítása ellen elvi akadályok nem merültek fel s előre­láthatólag azok a lengyel cserkészszövet­séghez fognak tartozni, de a magyar cserkészszövetségnek felügyeleti joga lesz felettük. Vasutascserkész parkja. A Magyar Államvasutak igazgatósága nagyobb terü­letet engedett át a cserkészeknek Bala­­tonakarattya és Balatonkenese között cserkészpark létesítésére. Az új cser­készpark a vasutascserkészek céljait fog-

Next