Dunántúl, 1935. szeptember (25. évfolyam, 198-222. szám)

1935-09-26 / 219. szám

K­­nlda! Képek mindenfelől !— Felhívás a pécsi frontharcosokhoz. Vitéz M­a­r­ó­t­h­y Géza ny. ezredes, a pécsi frontharcos főcsoport elnöke a kö­vetkezők közlésére kérte fel a Dunántúlt: Értesítem a bajtársakat, hogy az or­szágos elnökség a követke­ző „Parancsot" küldte meg valamennyi csoportnak és főcsoportnak és így nekünk is. Az országos elnökség október 5-től a tagokat két kategóriába sorolja: „A" jelzéssel jelölendők azok a tagok, akik tagságidíj fizetési kötelezett­ségüknek eleget tettek, vagy az alól a helyi alakulat írásbeli javaslata alapján az ország elnökség által felmentettek. A felmentést kérők elbírálásánál külö­nösen figyelembe veendők azok, akik bajtársi formaruhával rendelkeznek, ki­váló fegyelmezettséggel és agilitással vesznek részt a bajtársi életben, azaz ha nem is anyagi, de más egyéb tény­kedésükkel a szövetség részére erőtöbb­­letet jelentenek. „B" jelzéssel jelölendők azok a tagok, akik beléptek ugyan a szö­vetség tagjai sorába, de azon túlmenőleg semmit sem tettek és nem tesznek, akik a bajtársi életet sem erkölcsi, sem anya­gi vonatkozásban nem erősítik. Ezek to­vábbra is állományban tartandók ugyan, de a szövetség erkölcsi, vagy más irányú támogatására nem számíthatnak. Elren­deli, hogy ezzel egyidejűleg október 5-ig minden csoport és főcsoport a fentiek értelmében az „A‘‘ csoportba osztott összes bajtársakról az egyes foglalkozási ágak exisztenciális problémájának előbb­­revitele céljából a budapesti és pestkör­nyéki helyi alakulatok minél előbb, a vidéki alakulatok folyó évi október 5-ig az „A" csoportba tartozó tagjaik lajstro­mát foglakozási ágak szerint csoporto­sítva az országos elnökségnek felterjesz­teni tartoznak. Fentiek értelmében fel­kérem az egyenruhával ellátott összes bajtársaimat, továbbá mindazon egyen­­ruhával el nem látott bajtársakat, akik munkanélküliség, vagy egyéb emberileg elfogadható ok miatt tagdíjaikat nem tudják megfizetni, hogy pénteken, folyó hó 27-én délután 4 és 6 óra között je­lentkezzenek nálam a Ferenc József út 34. sz. alatti hivatalos helyiségünkben, hogy a tényleg rászorulókat az országos elnökséghez tagdíj elengedésre terjeszt­­hesem fel, hogy őket is az „A“ csoportba vehessem fel. Ugyanezen időre kérem S­z­i­n­d­e­r Jenő szervező parancsnok bajtárs megjelenését is. — Az országzászlóra Krincker Imre órás és ékszerész egy, Szécsen Dániel egy, egy vidám gyermektár­saság három és Czivingler Ferencné két­ pengőt adományozott a Dunán­túl szerkesztősége útján. — Középiskolai tanárok magán­­zenetanítása is tilos. A hivatalos lap mai száma közli a kultuszminiszter rendeletét, amelynek értelmében a középiskolák tanárai intézetük tanu­lóit magánoktatásban nem részesít­hetik s ez a zeneoktatásra is vonat­kozik. — Országos vásárok Baranyában. Országos vásár lesz legközelebb Ba­ranyában szeptember 30-án, hétfőn Ligeten és Püspöknádasdon, október 1-én, kedden Pécsett és Sásdon, ok­tóber 3-án, csütörtökön Véménden és október 4-én, pénteken Bükkös­­dön.­­ Megnyílt a bükkösdi gyógy­szertár. A belügyminiszter, mint azt annak idején megírtuk, a bükkösdi­­ gyógyszertár felállítási jogát Mer- 11 h­a Ágostonnak adományozta. Az­­ új patika a mai nap folyamán meg­­­­nyílt. Ezt megelőzőleg a délelőtti­­ órákban megtörtént a hivatalos vizs­­­­gálat. Ezen jelen voltak: Bognár­­ Gyula, a szentlőrinci járás főszolga­­birája, H­a­i József dr. vármegyei tiszti főorvos, R­a­k­o­v­i­c­h Ödön dr. járásorvos és a pécsi gyógyszerészek közül többen. A vizsgálat megálla­pította, hogy az új patika minden követelménynek megfelel. Étvágytalanságnál, gyomorhurutnál, gasztrikus láznál, bélrekedésnél, emésztési renyheségnél, anyagcsere­­zavaroknál, csalánkiütésnél és bőr­viszketésnél a természetes „Ferenc József“ keserűvíz rendbehozza a gyomor és a belek működését s meg­szabadítja a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól. Az orvostudo­mány számos úttörője megállapítot­ta, hogy a Ferenc József víz abszolút megbízható hashajtó s ezért az emésztőszervek megbetegedéseinek kezelésénél állandóan alkalmazható.­­ Leugrott a negyedik emeletről egy budapesti úriasszony. Ma dél­ben a Sip utca 7. számú ház negye­dik emeletére sikoltva felrohant az első emeleten lakó R­e­i­s­z Henrik­­né idős úriasszony, kirohant a fo­lyosóra és nagy lendülettel átvetette magát a korláton. Ebben a pillanat­ban érkezett oda férje, R­e­i­s­z Hen­rik, a Fővárosi Telekforgalmi rt. igazgatója, de tettét már nem tudta megakadályozni. Az asszony holtan terült el az udvaron. Az úriasszony súlyos idegbetegségben szenvedett és éppen a napokban akarták szana­tóriumba szállítani. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. — Szőlő tolvajl­ás. Az utóbbi idő­ben egyre gyakrabban panaszkod­nak a szőlőbirtokosok, hogy ismeret­len egyének lopkodják szőlőiket. A gondos őrzés következtében sike­rült is nemrégiben D­a­b­i Lajos pa­­tacsi mészárossegédet, aki valóság­gal réme volt a szőlősgazdáknak, a törvény kezére juttatni. Már-már azt remélték, hogy Dabi elfogásával meg fognak szűnni a szőlőlopások, sajnos azonban ez a remény nem teljesült, mert azóta is csakúgy lop­kodnak, mint azelőtt. Az éjjel is Tibor János 5-ös számú hadirok­kant vagyonőr a Vasváry-féle alsó­­makári szőlőben két embert zavart meg, akik az őr erélyes fellépése folytán kénytelenek voltak elmene­külni az éj sötétjében.­­ Négy hónap alatt hatan vándo­roltak ki Baranyából. A vármegye útlevélhivatalának kimutatása sze­rint májustól szeptemberig Argentí­nába 1, Kanadába 2, Amerikába pe­dig 3 útlevelet adtak ki kivándorlás céljából. Egyéb célból Európa külön­böző államaira szóló érvénnyel 156, valamint Ázsia és Afrika területére 5 útlevelet adtak ki. Elutasítottak 3 kérelmet, jelenleg tárgyalás alatt áll 5 kérelem. Meghosszabbítottak 206 útlevelet, — összeesett az utcán. G­u­t­h Károly napszámos, aki a Bányatelepi út 51. sz. házban lakik, ma délelőtt a Kossuth Lajos utcában rosszul lett és eszméletlenül összeesett. A men­tők az egyetem belgyógyászati kli­nikájára szállítottak. — Anyakönyvi hírek. Az anyakönyvi hivatalban ma a következő haláleseteket jelentették be: Bellovics Lipót rk. 45 éves m. kir. honvéd tiszthelyettes, Bu­cher József rk. 73 éves, özv. Mayer Jó­­zsefné Neiser Mária izr. 73 éves, Hor­váth Jánosné Taródi Viktória ak. 52 éves, Horváth József rk. 13 hónapos (Cserdi), Frankl Mór izr. 71 éves keres­kedő (Megyefa), Abesszín harcosok bevagonírozása. Marinkovics Voja elhunyt jugoszláv külügyminiszter holttestét kiviszik a belgrádi katedrálisból Épül a világ legnagyobb kormányozható léghajója a LZ 129, amelynek hatalmas testét most fedik be viharálló lakkal . HU­N X IMTK­B Csütörtök, 1935 szeptember 26. (Ú­JEGYESÜLETI ÉS TÁRSADALMI HÍRES A Turul Szövetség Baranya Bajtársi Egyesülete ma, csütörtökön este fél 9 órai kezdettel plenáris táborozást tart, melyen a „Végváry", „Ordas" és „Buj­dosó" törzs tagjainak a megjelenése kö­telező, a dominusokat pedig elvárja a vezérség.

Next