Dunántúl, 1935. december (25. évfolyam, 274-297. szám)

1935-12-12 / 283. szám

4 oldal. MOZAIK Frontharcosok Emlékezés egy díszelőadás e ott Huszonegy évvel ezelőtt, kapu­jában a háború első karácsonyá­nak, a pokol és a kárpáti tél ször­nyű viharainak közepette Fenyves­völgy füstölgő romjait ostromolták azok, akik ma este a pécsi színház kapujában ünnepi sorfalat állanak a közönség előtt. Akkor negyven­fokos hideg didergette csalánszö­vetbe burkolt tagjaikat s a trén va­lahol Ungvár alatt kereste a bi­zonytalanná vált visszavonulás irá­nyát Budapest, Nyíregyháza avagy Arad-­Nagyvárad felé. Nem volt mit enni, a félig befagyott s meg­mérgezett források felett halálfejes fatáblák figyelmeztettek a vesze­delemre, a szél kegyetlenül átsipolt a fosztó köpenyen, kiégett nadrá­gon, megvadult muszkák settenked­tek ki árkokból, hófúvásokból, a feltépett sínek mellől, minden irányból gránátok sípoltak s ami­kor már ötödik napja senki se hunyhatta le szemét, lihegő altiszt hozta a parancsot: előnyomulás. Reggel nyolckor még nem volt nap­pal és délután három órakor már fekete éjszaka borult az Ung völ­gyére. A viharban fenyőfák kórusa nyögte a marsot s az orkán egy­szerre vágta földhöz a kiéhezett katonát azzal a tűhegyes golyóval, amelyet valamelyik torzonborz szi­bériai lövész küldött üdvözletként a magyar katona felé. Nappal tíz lépésre se tehetett látni és éjjel csak az vette észre a mindinkább sokasodó fakereszteket, aki már beléjük botlott. Hóval betemetett romok alatt, gránátverte tölcsérek­ben, egymásra dőlt fénylőfák alatt és árkok puha havába fúrva magát éli itt a „rajvonal“, hetenként há­romszor csonttá fagyott „levesen“ és kéthetenként egyszer felvizezett rumon. És az orosz gőzhenger még­is fennakadt ezen az ellenálláson. A honvédek tucatszám temették a kővéfagyott holttesteket, éhesen, halálos kimerültséggel, rongyosan és összemart testtel, lassú, de szívós és konok elhatározottsággal visz­­szaverekedték magukat Uzsokig. Minden fa alá egy halott honvéd került, de Budapest környékén be­szüntették az „erődítési“ munkála­tokat. Az ország felszabadult egy szörnyű lidércnyomás alól. Ez a kárpáti előnyomulás megmentette azt, amit a német haderő elvesz­tett a máméi csatában. Az orosz véres fejjel menekült az uzsoki mezőlaborci vonalon és négy hó­nap múlva, május 2-án Gorlicénél átszakadt a front, hogy kezdetét vegye a világtörténelem legdiadal­masabb előnyomulása. * Ők voltak ennek a hősei, akik ma ott állanak a színház kapujá­ban, hogy egy mosolyt, egy jó szót, egy lehelletnyi meleget és egy da­rabka kenyeret kérjenek azon baj­társaik számára, akiknek lakása ma olyan hideg, mint egy uzsoki állás huszonegy évvel ezelőtt, akik­re ma síró gyerek néz fel megkér­dezve: — Apa, ma megint nem eszünk? Az apa huszonegy évvel ezelőtt se evett, de gondolhatta volna, hogy ma gyereke reménytelenül rimánkodik kínzó éhsége csillapítá­­sáért. A magyar frontkatona példátlan kötelezettségeit, ők megcseleked­hesiessége lassan a történelem táv­latába vész el. Ma az elhelyezke­dés súlyos problémáival viaskodik ték mindazt, amit megkövetelt a Haza. Ha törvény nem biztosítja számukra hűségük jutalmát, telje­már az a fiatalság is, amely az értse a polgári társadalom azt, amit uzsoki harcok idején látta meg a napvilágot. Más problémák is gyöt­rik a világot az érdem jutalmazá­sán kívül, de elfelejtheti-e a társa­dalom azt a szolgálatot, amelyet ötödfél éven keresztül ezek a tal­pig férfiak teljesítettek? Ma száz­ezren állanak kenyér nélkül, de ez a kenyér, állás és jövedelem el­sősorban azokat illette volna meg, akik San Michelétől Uzsokig és a Somme árkaitól a wolhyniai mo­csarakig állották az Inferno kín­jait azért, hogy teljesítsék a hűség megparancsol a hála. Hisszük, hogy a „Feketeszárú cseresznye" csütörtök esti előadá­sán zsúfolt nézőtér ad kifejezést együttérzésének azok mellett, akik ötödfél éven keresztül vért és éle­tet áldozva gondoskodtak történel­mi időkben a polgári társadalom alibijéről. Mindent összevetve, a fronthar­­­­cosok ma csak azt a darabka ke-­j nyeret kérik, amelyet Uzsoknál és Toporovcs Barancenál nem lehe­tett nekik odaadni... fcs) DUNÁNTÚL Csütörtök, 1935 december 12. A magyarság sorsa Délen Prokopy Imre dr. előadása az elszakított Délvidékről Szisztéma Ikman puszt­­ált a magyarság kulturális és gazdasági erőit Pécs, dec. 11. — Az egyetem jogi karának hatalmas méretű előadóter­mét zsúfolásig megtöltő közönség előtt tartotta szerdán este mindvégig lebilincselő érdekességű és alapos tárgyismeretről tanúskodó előadását Prokopy Imre dr., a legutolsó bácskai magyar főispán. Az előadás kezdetén Faluhelyi Ferenc dr. üdvözölte a megjelenteket és az előadót, majd felolvasta a MANSz által az egyetemi és főiskolai hallgatóság részére kitűzött kisebbsé­gi tárgyú pályatételek pályázati hir­detményét. Ezután a hallgatóság feszült figyel­me közepette kezdette meg előadását Prokopy Imre dr. Előadásában leg­először a kisebbségek jugoszláviai jogvédelmének nemzetközi jogi alap­jait ismertette, így különösen a szt. germaini kisebbségi szerződést, a szerb-horvát-szlovén nemzeti tanács­nak és az újvidéki nagy nemzetgyű­lésnek a kisebbségi jogokat garantáló határozatát. Ezt követően előadó a jugoszláviai magyarságnak a közigazgatás kereté­ben való elhelyezkedését ismertette, behatóan vázolva azokat a közigaz­gatási reformintézkedéseket és tör­vényeket, amelyek az eddigi területi beosztás teljes megváltoztatásával a magyarságot mindenütt az elenyészés sorsára juttatták. Ismertette a két jugoszláv alkotmánytörvényt, továb­bá a választási törvényt és az egye­sülési és gyülekezési jogról alkotott törvényeket, amelyek lényegükben a kisebbségek politikai jogainak az elkobzását jelentik és teljesen lehetetlenítik a magyar­ságnak önálló politikai pártként való szereplését. Előadásának második részében a magyarság gazdasági kizsákmányolá­sát vázolta Jugoszláviában. Különösen rámutatott a földbir­tokreformnak a magyar kisebb­ség földbirtokát teljesen össze­morzsoló hatására és azokra a több milliárd dinárra rugó károk­ra, amelyek ezen földreform kö­vetkeztében a magyar birtokoso­kat, községeket és egyházakat sújtották. Élénk színekkel festette az adóz­tatási politikát is, mely különösen a magyar kisebbségi polgárokat sújt­ja és a magyar középosztály és birto­kos osztály teljes elproletarizáló­­dását idézte elő. Az előadás harmadik, utolsó része a magyarság kulturális elnyomását mutatta be. Elmondotta, hogy a jugo­szláv iskolatörvények az egykor vi­rágzó magyar iskolaügyet teljesen szétrombolták és a magyarságot ma­gyar tannyelvű összes iskoláitól meg­fosztották. Ezzel kapcsolatban meg­említette még azt is, hogy a jugoszlá­viai tanügyi hatóságok még azokat a törvényeket sem hajtják végre, ame­lyek a kisebbségeknek, így tehát a magyar kisebbségnek is legalább né­mi jogot biztosítanak az anyanyelvű tanításra. Ugyanilyen sötét színekben, de mindenkor a vonatkozó törvényekre való hivatkozással mutatta be a magyar kisebbség elnyomását egyéb kulturális téren, az egyesületi életben, a sajtószabad­ság terén és a magyar nyelvnek a magán- és üzleti életben való haszná­latában. A mindvégig lebilincselő előadást a közönség állandó feszült figyelem­mel kísérte és szűnni nem akaró taps­sal köszönte meg. Befejezőleg F. F­a­t­i­m­a Sarolta, a MANSz pécsi csoportjának ügyveze­tő alelnöke mondott köszönetet az előadónak és berekesztette a felol­vasó ülést. Az eddig oly nagysikerű előadáso­kat az egyetemi Nemzetközi Jogi In­tézet és a MANSz pécsi csoportja az új esztendőben is folytatja, amelyek során az első előadásokat vitéz Nagy Iván dr. miniszteri titkár és Steuer György dr. volt nemzetgyű­lési képviselő tartják Nyugatmagyar­­országról, illetve a hazai német ki­sebbségekről Pécs és az idegenforgalom Ami megvan és ami hiányaik Pécs, december 11. — A világ­háború előtt nem volt divatos szó az idegen­forgalom. A hatalmas mo­narchia városai közül mégis talán Pécsett beszéltek legkevesebbet róla. A városokat más ambíciók sűtötték. Pécs a maga gyatra vasúti össze­köttetésével, elzárva a forgalomtól csendes álmodozással élte a maga életét. Az alig 600 méteres Mecsek szóba se jöhetett a Kárpátok, és az erdélyi bércek mellett, nem is szólva az osztrák alpokról, ahova útlevél és deviza nélkül utazhatott bárki, mint­ha haza menne. A Mecseken még pad is alig volt, strandfürdőről csak álmodoztak és a­ téli sport a Tettyén való ródlizásban merült ki. Ki mert volna előállni a városi közgyűlésen olyan indítvánnyal, hogy üdülőszállót építsenek a Mecseken, a népszerű Balokány ligetben pedig strand­für­dőt létesítsenek. A kitűnő mecseki vadászterületet a mindenkori erdőhi­vatali vezető bírta évi egy koronás egyezményi bérért. A lapok vastag­betűs szenzációként közölték a me­cseki útjelzések hírét. Ebben a Pató Pálos patriarkális időkben még egy sóhajtás sem hangzott el, amikor a város vezetősége egymás után tün­tette el a föld színéről mindazokat a régi évszázadokból itt maradt emlé­keket, amelyeket ma megsíratunk és visszakívánunk. Ilyen agilitás mellett örök titok maradt, hogy maradhatott meg a régi bástyafalból it-ott egy kis darabka, meg néhol egy évszázados, emlékekkel teli kút. Most azután mea culpázhatunk. Az idegenforgalom ma nemcsak divat, de komoly jövedelmi forrása a lakosság­nak. Ma már kormányprogram az idegenforgalom és a városok egymás­sal vetélkednek ezen a téren. Fáj­dalmas, de tény, hogy a 600 méteres Mecsek a csonka határok közt óriás­sá avanzsált és ma már nem szerény­telenség azzal dicsekedni és nem ki­dobott pénz üdülőszállót építeni a Mecseken. Szűkre szabott határaink között nagy jövő várakozik erre a meseszép erdős hegyre. Most már rájöttünk arra, hogy a Gondviselés mindent az ölünkbe adott ahoz, hogy a mostani sanyarú időkben az ide­genforgalom jövedelmi forrása le­gyen a városnak. Most minden raj­tunk áll. Emlékezzünk rá, milyen üdvrival­gás fogadta a tervet, hogy a várbás­tyák felszabadításával új látnivalóval gazdagíthatjuk a várost. Ennek a tervnek a megvalósítása most 150— 200.000 pengőbe kerülne. Amikor el­tüntették, csak egy polgármesteri kézlegyintésbe került A milliós for­galmú Róma utcasorokat ásat ki az idegenforgalom érdekében. Itt Pécsett adófilléreket áldoztak, hogy a régi bástyafalakat lerombolják, beépítsék és más régi emlékeket elpusztítsa­nak. Pécsnek a régi múltból alig maradt meg­ valami emléke. Legfeljebb egy­két utca neve. De még így is megvan minden adottsága, hogy idegenforgal­mi szempontból ne csak papíron, de a valóságban is az elsők között áll­jon a városok sorában. A Dunántúl az idegenforgalomról szóló cikksorozatának befejezése után körülbelül 6-8 nap múlva idegenfor­galmi ankétet hív össze a városháza közgyűlési termébe. Itt előterjeszti majd mindazokat a javaslatokat és terveket, amelyek alkalmasak a vá­ros idegenforgalmának növelésére. Most itt a tél, amikor van időnk elő­készíteni a jövő év idegenforgalmi terveit és programját. Siessünk, mert körülöttünk és mellettünk már hatal­mas munka folyik ebben az irányban. És ne felejtsük, hogy minden ilyen tő­lünk közel vagy messze szövögetett álom jövedelemtől foszthatja meg a várost. Egyre már most felhívjuk a figyelmet. Mindenkinek segíteni kell. De elsősorban azoknak, akiknek az idegenforgalomból anyagi hasznuk van és akik ezt a jövedelmet fokozni kívánják. A Dunántúl idegenforgalmi ankétján minden erre vonatkozó le­hetőség szóba kéri" (se. g.)

Next