Dunántúl, 1938. május (28. évfolyam, 97-121. szám)

1938-05-01 / 97. szám

a Székrekedés a várt beszennyezi. Ennek* következményei: émelygési fej- és derékfájás és máj bajok. Ilyenkor önnek It hashajtó !* LESSEE A Pécs-Baranyai Keresztény Szövet­kezet közgyűlése Pécs, ápr. 30. — Pécs város legkiter­jedtebb és legnagyobb szövetkezetének közgyűlése széleskörű érdeklődést szokott kiváltani a kereskedelmi életben, de még inkább a fogyasztók széles rétegeiben. Az elmúlt évről szóló igazgatósági jelentés a mai viszonyok mellett is igen jelentős eredményről, tagszaporulatról számol be. Az üzletrésztőke után 5 százalék oszta­lékot és a pontosan fizető tagok részére ezen kívül még 2 százalék vásárlási visz­­szatérítést is ad a szövetkezet. Nem lesz érdektelen, ha a mostani vajúdó, kavargó és mindinkább reánk nehezedő gazdasági viszonyok mellett visszapillantást vetünk a szövtkezet 16 éves működésére. Ami­kor a gyászos emlékű szerb megszállás alatt a már nemzeti kormányzás alá ju­tott magyar területről ide menekültek a vörös uralom levitézlett vezetői és ter­rorlegényei és itt a szociáldemokrata munkásság félrevezetésével a magyar ura­lom és a magyar haza ellen igzgattak, sőt fegyveres ellenállásra lázították a félrevezethető, tájékozatlan embereket, — minden nyílt, hazafias társadalmi és po­litikai megmozdulás úgyszólván lehetet­len volt. A nemzeti ellenállást irányítók köréből kipattant egy oly gazdasági ala­kulat megszervezésének gondolata, mely szervezkedés ellen a megszálló hatalom­nak nem lehetett kifogása. És megindult a Pécs-Baranyai Keresztény Szövetkezet szervezési munkája és e munkában egy­másra találtak a hatóságok fejei, a gaz­dasági élet irányítói, a magyar közép­­osztály és a nemzeti alapon szervezett keresztény szocialista munkások. Több mint háromezer tag lépett a szövetkezet tagjai közé. E szomorú, de felemelő idők reakciója és emléke jut kifejezésre a szövetkezet alapszabályainak azon intézkedésében, hogy „ki kell zárni azt a tagot, aki a ma­gyar nemzeti eszme, vagy a keresztény vallás ellen izgat, vagy oly egyesületnek vagy politikai pártnak tagja lesz, mely a nemzeti államcél és keresztény gondo­lattal ellentétes célokat szolgál így alakult meg és indult útjára — az országban talán egyetlen — oly kereske­delmi alakulat, mely bátran és nyíltan, félre nem érthető módon zárta ki magá­ból a destrukció hordozóit. A szövetke­zet első elnöke immár Istenben boldogult Gosztonyi Gyula, nyug­ kúriai bíró, az akkori idők kormánybiztos-főispánja,­­ míg a gazdasági lehetőségek létre­hozója Visnya Ernő, kincstári főtaná­csos, felsőházi tag volt, aki­­több éven át igazgatósági tagja volt a szövetkezetnek. A szövetkezetnek sok nehézséggel kellett megküzdeni. Az első volt, hogy 1922., év végén félévi működése után a szövetke­zet 1,700.000 korona üzletrésztökéjének fele elveszett. Ennek ellenére, mint érde­kességet említjük meg, hogy 1924. év­ben a koronaromlás idején, amikor a szövet­kezet üzletrésztöké­je már 61,803.000 ko­rona volt, 35,505.000 koronát adott a szö­vetkezet tagjainak ajándékba üzlet­ SAJÁT KÉSZÍTMÉNYŰ tavaszi ballon és VÍZMENTES KABÁ­TOK, ÖLTÖNYÖK nagy választékban . PHIL­ODOn PÉCS, SZÉCHENYI-TÉR 1B. Csonka-Magyaror­­szág legnagyobb mérték szerinti férfi szabó üze­me. Takarékosság tagja,ék Dunántúl Vasárnap, 1938 május 1.­­ részt eké­jük kiegészítésére. Azután az in­fláció arra kényszerítette a szövetkeze­tét, hogy a kereskedelmi ügyek intézését 1926. évtől kezdve a Hangya központra bízza és amidőn 1934. június végén visz­­szakapta önállóságát, az átadott 8 üzlet­ből csak 4 kapott vissza. 1935. évben egy új üzlet nyitásával üzleteinek száma így 5-re emelkedett. A szövetkezet nagy taglétszáma és kiterjedt volta szük­ségessé tenné, hogy még egy-két fűszer és csemege és legalább egy külön textil­­üzletet nyisson, ehez azonban újabb meg­felelő forgótőke szükséges. A szövetkezet 16 éves fennállása óta, üzletrésztőkéje után mindig 5 százalékot osztalékot és önálló üzletvezetése alatt 2 százalék vá­­sárlásvisszatérítést adott tagjainak. Több százezer pengős évi forgalmával átirá­nyító hatást gyakorol a fogyasztói árak kialakulására és 30 családnak ad kenye­ret. Az igazgatóság a szövetkezet minden tagját, — főleg a háziasszonyokat, de a szövetkezeti eszme minden barátját is kéri, hogy május 15-én, — vasárnap — délelőtt 11 órakor József-atta 15 szám alatt a Keresztényszocialista Egyesület helyiségében megtartandó évi közgyűlésen jelenjenek meg. Huszonkét kilométeres körzetben körforgalmú járatot létesít a pécsi autóbuszüzem A nyitott autóbusz keresi fel — A jegy Pécs, ápr. 30. — Amit a Dunán­túl már régóta sürget és állandóan napirenden tart, a közeljövőben meg­valósul. A városi autóbuszüzem el­határozta, hogy olyan körforgalmú járatokat rendszeresít, amelyek felkeresik a város legnépszerűbb kirándulóhelyeit és ezáltal még közelebb hozzák a Mecseket a közönséghez. A járato­kat az üzem most elkészült nyitott tetejű kilencedik autóbuszával bo­nyolítanák le. A tervek szerint a körforgalmú járatokat egyelőre csak vasárnapokra és ünnepnapokra tervezik. Az autóbusz a Széchenyi a kirándulóhelyeket ára 1­ 50 pengő lesz térről indul minden órában, ha meg­felelő számú utas van együtt. A 21 üléses kényelmes autóbusz a Széchenyi térről kiindulva a Pécsváradi országúton és Ma­gyarszéki országúton a Kozári vadászházig, a Lapisi vadászhá­­zig, az üdülőszállóig és onnét vissza a Széchenyi térig köz­lekedik. Az egész jegy ára a teljes útra 1 pengő 50 fillér lesz. Állóhelyeket az autóbuszra nem adnak ki. Hogy a kiránduló autóbuszjárat mikor indul meg, még pontosan, nem lehet tudni. Annak idején olvasóin­kat tájékoztatjuk arról. Tisztelettel értesítem a n­­ép­közönséget, hogy május hó 2-án Erlesités­ Ferenciek­ u. 34. szám alatt szövet, selyem, vászon divatáru üzletet nyitok. Olcsó árak! Jó minőség! Szives támogatást kér Benedek Károly. Megnyílt a budapesti Nemzetközi Vásár Nyolc ország iparának és kultúrájának káprázatos seregszemléje­ zőgazdasági-, vegyi- és idegenforgalmi ér­tékeit kötötte mutatós csokorba. A Né­metbirodalmat két hatalmas csarnokban a Brémai kikötő eleveit modellje és Bécs városának divat- és művészeti kiállítása képviseli, betekintést engedve a látogató­nak az új Bécs falai közé is. De itt van Ázsiából India, a maga fűszereivel, sely­meivel, ásványaival és rejtelmességének misztikus hangulatával, itt van Délameri­­kából Brazília, amelynek hatalmas csar­noka ősi Inka-templom mása. Az egzoti­kus épület remek tartó oszlopai indián „totem"-ek, de belsejében modern kávé­­kárban kapnak a látogatók kóstolót a százféle brazil kávéból, vagy az eddigi ná­lunk még nem is ismert különleges bra­zil teákból. Afrikából Egyiptom jött el a Krisztus előtt 3800 évvel épült karnak­ templom mintájára készült jellegzetes ki­állítási csarnokával, amelyet ősi népmű­vészeti remekek, a Sinai hegyről hozott alabástrom, a modern Egyiptom iparának termékei töltenek meg, utalva arra is, hogy ennek az országnak volt először számottevő idegenforgalma már a közép­korban is. A minden utazási irodában kapható vásárigazolvány utazási- és egyéb ked­vezményeivel május 9. napjának déli 12 itt zmds&m Súmt mái - Jblakt Budapesti utazás. Budapestről jelentik: Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között nyílt meg az idei Budapesti Nemzetközi Vásár, nyolc ország iparának és kultúrájának ez a káprázatos seregszemléje. A megnyitó előkelő meghívott közönsége csodálkozva nézte végig ezt a vásárt, amelyről már az első órában bebizonyosodott, hogy a meg­nehezült idők ellenére magához tudta vonzani mindazokat a gazdasági tényező­ket, amelyektől Közép- és Délkeleteuró­­pa, valamint a Közelkelet ipara és keres­kedelme és ezeken keresztül azok jóléte is függ. Szembentűnő optimizmussal járják a vásárvárost a látogatók, akikre nagy és jó hatást gyakorol, hogy Magyarország mellett még hét ország állott ki a maga kincseinek bemutatására. Mindegyik or­szág monumentális, remekbe épült pavi­lonokban vonult fel. Itt van Olaszország a maga rengeteg árujával, gép- és tex­tiliparával és természetesen régi és új gyarmatainak minden számottevő értéké­vel, Franciaország egy válogatott és mes­teri módon összeállított kollekcióval tiszta képet tud adni arról a páratlan kulúráról, amellyel méltán dicsekedhetik és meg tudja csillogtatni — főként a höl­gyek előtt — Paris minden vonzó szépsé­gét és értékét. Tíz évi távollét után újra Kovács Sándor dr. ev. püspök tartott elő­­adást Pécsett az egyetemi I.Luther Szövetségek országos konferenciáján Pécs, ápr. 30. Az Egyetemi Luther Szövetségnek Pé­csett megrendezett országos konferen­ciája második napján Sehell László segédlelkész, az eucharisztikus kongresz­­szus és az evangélikus egyház viszonyát“, világította meg. Cséry Lajos dombó-4­vári lelkész azt fejtegette, hogy mit kö­­­vetel ma az evangélikus értelmi ifjúság­tól az egyház munka és élet szempont-­ jából. Délután a reverzálisok által terem­tett mai helyzetet vitatták meg a konfe­rencia tagjai, Wiskidenszky Gusz­­­táv bevezető és tájékoztató előadása után. Az előadó hangoztatta, hogy a reverzálisok kérdésének megoldása nem­csak felekezeti, hanem egyetemes társa­dalmi és nemzeti ügy. Este fél hét órai kezdettel vallásos est keretében Kovács Sándor dr. ev. püspök tartott általános érdeklődéssel várt elő­adást. Abból a megállapításból indult ki, hogy az élet örökös születés, örökös ha­lál, szüntelen fejlődés és szüntelen ha­nyatlás. Nincs oly hagyomány, amelynek értékes eleme ne volna, amit a jövő fel­ ne használhatna, így van a világnézetek küzdelmeivel. Az győz, amely egy felsőbb célnak akar szolgálni, az bukik, mely öncélnak tekinti magát és csupán hatal­,­mi állásának védelmére gondol. Tehát voltaképen az önzés és szolgálat küzdel­me ez. Az egyik a rombolás, a destruk­ció, a másik az építés, a konstrukció el­vét szolgálja. Minden eszmében van épí­tő tartalom, hivatása az, hogy ezt a köz javára értékesítse. Ha ezt elérte és kin­cses kamrája kiürült, megindul a hanyat­lás. Ez az igazság tükröződik a liberaliz­­mus történetében is, mely kezdetben a gyöngék védelme, a kiváló emberi érté­kek jogának elismertetése volt a rendi korlátokkal szemben, utóbb pedig az önzés uralma lett és gazdasági téren épp­ oly kíméletlen az egyénnel szemben, mint a rendiség világa volt. Minden új irányt át kell szűrni a kri­tika rostáján. Semmit újsága kedvéért el nem fogadhatunk vagy csupán régi­sége miatt el nem vethetünk. Csak azt fogadhatjuk el, ami az evangélium és a magyar lelkiség rostáján átjutott mint éltető erő és hatalom. A magyarság tör­ténelmének példái Szent Istvántól a mai napig igazolják ennek a követelménynek a helyességét. A konferencia vasárnap délelőtt zárul be ünnepélyes keretek között. LAPZÁRTA PRÁGA: Benes csehszlovák elnök a május elsejei német nemzeti ünnep alkalmából Hitlerhez meleghangú távira­tot intézett. LILLE: Nyilvános kivégzést hajtot­tak ma végre Lille egyik terén. Nyak­­tilóval lefejezték a rablógyilkosságért halálraítélt Fernande Hubertet, aki még a vérpadon is ártatlanságát hangoztatta. LONDON: Szombaton délután ját­szották le az angol kupa döntőmérkő-­ zését 93 ezer főnyi közönség jelenlété­ben. A díszpáholyban megjelent a királyi család is. A döntőbe került Preston North End és a Huttersfield kétórás mérkőzést vívott, amely végül tizen­egyessel 1:0 arányban a Preston North End győzelmét hozta. BUDAPEST: A Magyar Pedagó­giai Társaság szombaton délután az Akadémia termében közgyűlést tartott. A társaság elnöke, Kornis Gyula lemon­dott, helyébe Pintér Jenőt választották meg. Tiszteletbeli taggá választották Halasy-Nagy József dr. egyetemi tanárt, rendes taggá pedig Maszy Ferenc gya­­korlógyrnóiumi tanárt Pécsre.

Next