Dunántúl, 1940. február (30. évfolyam, 25-48. szám)
1940-02-01 / 25. szám
■ Csötörtök, 16 1o február 1. Jön! A tündén hangú «*z»vek csalogánya, Deanna Durbin új filmje: Az első CSOK elragadó aranyos! 15.000 pengő póthitelt kér Pécs város a ki eltakarítására Már eddig 15.000 pengőt fizettek ki a munkásoknak Pécs, jan. 31— Az idei tél ugyannak próbára teszi a város köztisztasági üzemét. A Pécsre zúdult nagy hótömegek eltakarítása már hetek óta tart és még a fele munkával sem készültek el. A főútvonalak után most megkezdték a mellékutcák megtisztítását. A murikat hátráltatja azakörülmény, hogy tegnap is esett a hó és a hideg is fokozódott. A hó nem olvad és az újonnan leesett havat nem hagyhatják a főútvonalakon. Pénzügyi szempontból súlyos teher ez a városra. A költségvetésbe mindössze 10.000 pengőt állítottak be erre a célra és ezt az összeget 5000 pengővel máris túlhaladták. Most hetek, után az a helyzet, hogy a szükségmunkások számát tegnap 300-ra kellett felemelni, hogy győzzék a munkái Szakértők szerint még mindig olyan hótömegekkel kell megbirkózni, hogy a munkálatok legalább még két hétig eltartanak, ha az időjárás nem változik. Azzal is számolni kell, hogy újabb hóesés következik. Erre való tekintettel a város kénytelen lesz 15.000 pengős póthitel megszavazását kérni a közgyűléstől. Hasonló hosszantartó kemény tél tíz éve nem volt. A munkanélküliség szempontjából mégis jól jött a nagy hóesés. Szükségmunkaprogramja az idei télre úgy sincs a városnak. A hóeltakarítás így csaknem egy hónapig jövedelmet biztosít a kereset nélkül maradt munkásoknak. Ma már 300 szükségmunkásnak és 50 fuvarosnak biztosít kenyeret a hó, amelyből az idén csákugvatt bőven kijutott, j ' * DUNÁNTÚL A HARCTEREK HÍRE A németek ismét hét lelfegyverzett angol kereskedelmi hajót süllyesztettek el Berlin, január 31. — A Német távirati Iroda jelenti. A véderő főparancsnoksága közli: Nyugaton csak csekély harci tevékenység folyt. A haditengerészet legutóbbi időben a Német-öbölben megerősítette a tengeralattjárók elleni védelmet, amennyiben több vadászrepülőgépet és más eszközt vett igénybe. Német repülőkötelékek január 26-án is felderítést végeztek az Északi tenger felett és az angol part mentén, az Orkney szigetektől a Themse torkolatáig. A felderítés során, mint már külön jelentésben közölték, ismét hét felfegyverzett kereskedelmi hajót süllyesztettek el, ezenkívül egyet súlyosan, többet pedig könnyebben megrongáltak. Még elsüllyesztettek két angol őrhajót is. Bár valamennyi megtámadott hajó igen erős légvédelmi tüzet fejtett ki és amellett sok ellenséges vadászrepülőgépet vetettek harcba, csupán egy német gép nem tért vissza. (MTI.). Angol veszteséglista London, jan. 31.,— (Havas) Az angol hadügyminisztérium nyilvánosságra hozta azoknak a neveit, akik a négyhónapos háborúban elestek, vagy megsebesültek, összesen negyvenen vannak. Ehhez a számhoz csatlakozik még 719 halott, akik tényleges szolgálatuk ideje alatt szerencsétlenség, vagy betegség áldozatai lettek. A szerencsétlenség következtében történt halálos esetek 70 százaléka Angliában történt. (MTI): London, jan. 31. — (Haifas) Chamberlain miniszterelnök bejelentette az alsóházban, hogy január 30-án egy német tengeralattjárót sikerült elsüllyeszteni. A legénységet megmentették. (MTI) 207 finn község ellen intéztek bombatámadást az oroszok Helsinki, január 31. — (Havas) A finn légelhárítás főnöke a sajtó képviselői előtt részletes beszámolót adott a szovjet bombatámadásokról. November 30 óta a szovjet 207 község ellen hajtott végre bombatámadást, 683 alkalommal és 20.337 bombát dobott le. A bombázások aránylag kevés anyagi kárt okoztak és még kevesebb emberáldozatot követeltek. Egy kisebb községben például, ahol az oroszok mintegy 2000 különböző nagyságú bombát dobtak le, senki sem halt meg és súlyosan sérültek sem voltak. Ha a két hónap alatt ledobott bombák nagy számát figyelembe vesszük, megállapítható, hogy az okozott kár anyagi és gazdasági szempontból érezhető ugyan, de nem volt túlságosan nagy, ez arra magyarázható, hogy a finn légvédelem igen jól működött. (MTI) Az orosz repülők eddig közel 20.000 bombát dobtak a finn városokra Helsinki, jan. 31. — Tegnap kerültek nyilvánosságra az adatok a hétfői szovjet légi támadásokról. 200 repülőgép vett részt a támadásban, ebből a finnek 21-et lelőttek. Ebből az alkalomból érdemes áttekinteni, hogy mit jelentettek ezideig az orosz légitámadások Finnország ellen. Az orosz repülők 643 esetben 207 helyet támadtak meg és összesen 20.337 bombát dobtak le. Ebből többek között — csak a fontosabb helyeket említjük: — Helsinki és környéke ellen 167 esetben hajtottak végre támadást az oroszok, 3341 bomba ledobáséval. Turku és Pori kerületeikben 97-szer volt légitámadás, 3174 bomba kidobáséval, Viipurít és környékét 1.56-szor támadták a szovjet repülőgépek 3754 ledobott bombával, Oulu és Lappi kerületben voltak ezideig a legintenzívebb orosz légitámadások. Erre a vidékre 160 esetben 4963 bombát dobtak le az orosz repülők. Bombatámadásaiknak ezideig 377 halálos áldozata és 900 sebesültje van, egytőllegyik a polgári lakosság körébő. A kórházak és szanatóriumok ellen 24 légitámadást intéztek az orosz repülők, de ezenkívül bombáztak kórházvonatokat, mentőautókat és templomokat is. Ugyanezeket az alacsonyra leereszkedett szovjet repülőgépek gépfegyverrel is lőtték. Igen nagy feltűnést keltett az, a jelentés, hogy Osmussaari észt falura 8 repülőgép, amelynek nemzetiségét nem lehetett eddig megállapítani, 34 bombát dobott. Széngazdálkodási bizottságot állítanak fel Budapest, jan. 31. — A Budapesti Közlöny , csütörtöki száma közli az iparügyi miniszternek a széngazdálkodási bizottság felállítása tárgyában kiadott rendeletét. A bizottság az ipari anyaggazdálkodás eddig felállított szakbizottságaihoz hasonló feladatkörben látja el, szénnel, kátránnyal és kátránytermékekkel, valamint a faszénnel való gazdálkodás közigazgatási tennivalóit. A bizottság hatáskörébe tartozik a készletek nyilvántartása a felsorolt anyagok termelésének és forgalmának ellenőrzése,, valamint mindazokban az ügyekben való intézkedések, amelyekkel az iparügyi miniszter megbízza. Megsemmisítettek egy nyilas mandátumot Budapest, jan. 31. — (MOT) A közigazgatási bíróság a jászapáti kerületben megválasztott Orosz Mihály nyilaskeresztes képviselő mandátumát megsemmisítette, mert alaposnak találta azt a kifogást, hogy Orosz Mihálynak a választás időpontjában nem volt állandó élethivatalszerű foglalkozása. A tiszamarosi egyéni választókerületben megválasztott vitéz Vrady László megválasztása ellen Eckhardt Tibor párthívei adtak be panaszt, mely ügyben a közigazgatási bíróság elrendelte a bizonyítást és a tárgyalás folytatását február 28-ra tűzte ki.(MTI). a Kuusinennek, a terijokii finn „fantom kormány" elnökének felesége és leánya beállott a helsinki kormány mögött álló han Lotta-különítrénybe. Kuusinen két fia már régebben a reguláris finn hadseregben harcol. A spanyol minisztertanács Franco elnökletével törvényt fogadott el, amelynek értelmében az olyan politikai bűnösöknek, akiknek büntetése nem haladja meg a 12 évi börtönt, elengedik a büntetését — Olasz-Keletafrikában új hatalmas kávéültetvényeket létesítenek. Így például Harrar vidékén több, mint egymillió kávécserjét ültettek el. — Angliában és Franciaországban már február 25-én bevezetik a nyári időszámítást. Woldemaras, a volt litván miniszterelnök, aki hosszú fogság és száműzetés után, mint a kovnói egyetem tanára tért vissza, legközelebb Rómába utazik, ahol levéltári kutatásokat akar végezni. —A japáni kormány legutóbbi minisztertanácsán az élelmiszerjegy-rendszer bevetnielőbbi bevezetéséről tárgyalt. TM — Elhunytak: özv. Maróczy Józsefné Budapesten, Albert Jenő vendéglős Szombathelyen, Holló Sándor magánzó Budapesten, özv. Krausz Józsefné Sárváron, Saxlehner Andor cégtulajdonos, belga főkonzul Budapesten, Treier Jánosné Frank Gertrud Budaörsön, özv. Gábory Józsefné Budapesten, ifj. Doktor György tanító Rákosszentmihályon, özv. Faluba Dánielné Magyar Anna Miskolcon, Trotter Adolf magánzó Debrecenben, Törzs Kálmánná Pécelen. — In conturna tiam fog ítélkezni a francia hadbíróság a stuttgarti német rádió két francia bemondója felett, akiket hazaárulással vádolnak. — Kétszeresére emelik fel Angliában a szalonna és csonka fejadagjét, amelyet január 8-án heti 130 grammban állapítottak meg. Az új adagolás már életbe is lépett. —• Rostockban kivégezték a 25 éves Karl Quellmatzot, aki december 6-án boszszúból felgyújtotta egy paraszt istállóját és csűrét, akinél dolgozott. — A kenyér, hús, burgonya és főzelék ára nem emelkedett Németországban és változatlan maradt a fűtőanyag, valamint a házbér is. A ruhaneműek árindexe 1,9 százalékkal magasabb, mint 1938. végén volt. Rendkívüli erejű vihar sepert végig Japán északnyugati részén. Az első jelentések 50 halottról számolnak be. Olasz repülőgépekért szárított halat szállít Norvégia Olaszországnak, a norvég-olasz árucsereforgalmi megállapodás alapján. A szerződés 1,9 millió norvégkorona értékű árura terjed. — Három és félmillió kiló papirost pusztított el a tűz az egyik brüsszeli újságpapír raktárban és megrongálódott több tehergépkocsi is. — Függetlenségi kölcsönt jegyeznek a belgák. A pénzügyminiszter rádióbeszédében kijelentette, hogy a hadügyi kiadások, amelyek a mozgósítás elején 11 milliót tettek ki, most napi 17 millió frankra növekedtek és ezért kell a kölcsönjegyzés. —■ .Megmérgezte magát Budapesten Szeifert Julia 29 éves nő. Állapota súlyos. — Csalásért letartóztatták Budapesten Gegeben György volt magántisztviselőt, aki tiszti orvosnak adta ki magát. .— A moreni kőolajtelepen borzalmas szerencsétlenség történt. Egy munkás, akinek az volt a feladata, hogy figyelje a drótkötélnek a hengerre való csavarodását és szükség esetén irányítsa azt, a hengerre esett. A felcsavarodó drót a szerencsétlen embert a hengerre szorított és annyira összemorzsolta, hogy a drót eltávolítása után darabokban szedték ki testét . A londoni „ócskavashéten“ tizenkét hajórakományt kitevő ócskavasat sikerült gyűjteni a hadianyaggyárak céljaira. — IDŐJÓSLÁS: Mérsékelt légáramlás mellett az északi megyékben borult idő, több helyütt havazás, kisebb hófúvás, a déli megyékben helyenként ónos és havaseső, sokhelyütt köd várható. A hideg csökken, az éjszakai lehűlés erősebb lesz.