Dunántúl, 1940. március (30. évfolyam, 49-72. szám)

1940-03-14 / 60. szám

DUNÁNTÚL V^r1­­ _ _ Csütörtök, 1940 március 14. Képek a világ minden tájáról «■BnBBMHMranBBBi — A Megyeri Kertvárosi Társas­kör március 15-én este 8 órakor a­­ kör helyiségében a nemzeti ünnep alkalmából hazafias ünnepélyt ren­dez. Az ünnepély műsora: 1. Him­nusz. 2. Elnöki megnyitó. 3. Nemzeti dal. Szavalja Koltay László jog­hallgató. 4. Ünnepi beszéd. Mondja Erdélyi Ernő, a jogi kari Werbő­czy B. E. vezére. 5. Móra László: Márciusi harangok. Torday Antal: Márciusi ének c. versét szavalja Érsek Gizella. 6- Szózat. Az ünne­pélyre minden igaz magyart hazafias szeretettel hív a kor elnöksége. — Tizenöt napi fogházra ítéltek egy botrányt okozó nőt. Megírta a Dunántúl, hogy a pécsi egyetem bőr­­gyógyászati klinikájáról hétfőn meg­­­szökött az ott­ ápolás alatt lévő Mészár Imréné Bácsi Margit nevű 30 éves asszony, akit a rendőr­ség kitiltott Pécs területéről. Mészár­­néra a rendőr rátalált egy kocsmá­ban és elő akarta állítani. Az asz­­szony botrányt csapott, tört, zúzott, sőt a rendőrt is megtámadta, úgy­hogy a mentők tudták csak kényszer­­zubbony alkalmazásával elszállítani a klinikára. Ott újra dühroham vett erőt rajta, s betört egy ablakot. Visszaszállították megbilincselve a rendőrségre. Meszárné kihallgatása­kor az előállító rendőrre is rátá­madt és rugdalni, harapdálni kezdte. Az előzetes letartóztatásba helye­zett Meszárné szerdán került a tör­vényszék egyesbírája elé, aki ható­sági közeg elleni erőszak vétségéért és a hatóság megsértésének kihágása miatt jogerősen 15 napi fogházra és 5 pengő pénzbüntetésre ítélte a ga­rázda asszonyt Utolsó vizsgálat a versenyautón. Balról: Amerika leghíresebb zsokéja, Duc Parshall, Astrával, Jobbról: Új kalapdivat. Kérrkedes a kerékpárversenyre, lovával, Peter EGYESÜLETI ÉS TÁRSADALMI HÍREK Az Alta Ripa corporatio március 11 -én tartotta curiálisát. Ima után A­g­g Zol­tán senior bensőséges szavakkal emlé­kezett meg Kormányzó Urunk dicső or­­szaglásának 20 éves évfordulójáról. Majd pedig a húsvét másodnapi szek­szárdi út részleteinek megbeszélése kö­vetkezett. Ezek után tartotta meg So­­mogyváry József dr. subprior nagy érdeklődéssel várt előadását a sajtókér­désről. Előadása kizárólag csak a napi­sajtóra szorítkozott. A mindvégig lebi­­lincselően érdekes előadást a curia tag­jai nagy figyelemmel hallgatták. A curiá­­lis másik kiemelkedő pontja egy zenei szám volt. Kon­cz Andor (zongora) és Tusi László (hegedű) előadták Accalay: Hegedűversenyét. A curiális a magyar Hiszekegy elimádkozása után ért véget. Az Egyetemi Mária Kongregáció 14-én, csütörtökön este fél 9 órakor gyűlést tart a ciszterci gimn. kongregációs ter­mében. A Bethlen Gábor Kör értesíti tagjait és barátait, hogy Gagyi József dr. egy­­i tanársegéd hirdetett előadása (csütörtö­­­­kön este 8 órakor) közbejött akadályok miatt elmarad. Emericanusok! Március 15-én 4 órakor testületileg veszünk részt a Kossuth szo­bor előtt rendezendő ünnepélyen. Gyü­lekezés fél 4 órakor az egyetem jogi ka­ra előtt. Indulás pont háromnegyed 4 órakor. Megjelenés plenis coloribus, mindenkinek kötelező. Vesekő- és hólyagkőbetegek, vala­mint azok, akik húgysavas sók túl szaporodásában, oxaluriában vagy phosphaturiában szenvednek, a rég­óta bevált, tisztán természetes „Fe­renc József“ keserűviz használata által bélműködésük elrendezését, anyagcseréjük előmozdítását s emész­tésük javulását érheti el. Kérdezze meg orvosát! (:) Bíróküldés március 17-re. DVAC— ZSSE Fraulich (Duna), DPAC—ZMNTE Pazaurck (Kováts P.), KTSE—PBTC Fe­lesi dr. (Györfi, Trenka), NTSE-KRAC Lugosi, PEAC—SBTC Bubregh (Páldi, Kraft), NSE—BTK vitéz Adorján, BMovc —BSE Schwarz, Bácska—DVSE Kass (Nyári), BMTE—MTE Móder (Sós, Gá­bor), DVAC II—ZSSE II. Duna, MSE II. —PVSK 11. Holbász, CFC—PBTC Tuko­­ra, MVTE—BJOK Czvetkó (Németh), DPAC ifj.—KSE ifj. Kováts P., DVAC ifj. -ZSSE ifj. Mecseki, KTSE ifj—PBTC ifj. Györfi, BMTE ifj.—Bácska ifj. Nyári, PVSK—Alba Regia Lantos (Budapest), (Márton, dr., Berényi. (.) A MASZ délnyugati kerületének tisztikara. A MASZ délnyugati kerülete, mint jelentettük, f. hó 10-én tartotta évi közgyűlését, amelyen egyhangúlag a kö­vetkező tisztikart választották meg: elnök: Krisztics Sándor dr. egyetemi tanár, elnökségi tagok: Krettier Ká­roly, K­i­s­b­á­n László dr., Kristóf Károly, Móric Miklós, Uj Gyula, Várnagy Elemér dr., alelnökök: Zsolt Zsigmond dr. ügyvezető, B­o­­­d­o­s­s­y Mihály dr., S­t­e­­­rn­c­t­z Endre dr., előadó Kismartoni Károly dr., elő­adó helyettes Urbán Károly, pénztáros Hannyey Károly, ellenőr Simon György, jegyző Kőszeghy György, kerületi kapi­tány Peterdi Flórián, kerületi kapitány­helyettes Szigetvári Ferenc, Masz­kér, képviselő Bárd Bertalan, Kerületi köz­ponti képviselő Csikvári Ákos dr. Inté­zőbizottság­ tagok: Balázs Imre, Bara­nyai Aurél, Bessenyei Gyula, Bobány Antal, Cziriák József, Csapp János, Csermely Vilmos, Csethe István, v. Cso­­konay Sándor, Dévény László dr., Dila Dénes, Duráczky József, Gyarmati Lász­ló, Holló János, Horváth József, Jillek Emil, Kajdy Gusztáv, Kelemen József, Krassói Ferenc, Mester Gábor, Molnár Gyula, Monostori Tibor dr., Mohácsi Kálmán, Mudrány István, Örvényessy­­ Richard dr., Sebők László, Szabó László,­­ Szőts András, Beöthy Éva, dr. Bodossyné Végh Erzsébet. (:) A Pécsi Egyetemi Atlétikai Club közgyűlése. Csütörtökön, március 14-én, délután 6 órakor tartja a PEAC ezévi rendes tisztújító közgyűlését az egye­tem jogi karának I. számú tantermében. Mivel az elnökség külön meghívókat nem bocsátott ki, ezúton hívja meg a Club tagjait, barátait és az érdeklő­dőket. MICKEY ROONEY felnőttek és gyermekek kedvence, újból bemutatkozik régen várt mesterfilmjében. A fiuk városa — Előadás az Iparosliceumban Az iparos liceális előadások keretében folyó hó 14-én este 8 órakor Kocz­­k­á­s Gyula dr. gimn. tanár, egyetemi m. tanár tart vetítettképes előadást „A távolbalátás"-ról. A rendezőség külön is közli, hogy március idusá­nak szokásos ünnepségét Pécs ipa­rossága részére március 17-én este nyolc órakor tartja az iparos testület székházának dísztermében. Ugyan­csak közli a rendezőség, hogy az an­gol nyelvi tanfolyamra még lehet je­­lentkezni. — Besurranó tolvaj. W­e­r­m­i­­scher Norbert (Ferenciek u. 14.) feljelentést tett a rendőrségen isme­retlen tettes ellen, aki lakásába sur­ranva, nagyobb mennyiségű fehérne­műt vitt el.

Next