Dunántúl, 1940. október (30. évfolyam, 223-249. szám)

1940-10-01 / 223. szám

A kikötőberendezések és raktárépü­letek lángban állanak. A heves szél által táplált tűz rendkívül gyorsaság­gal terjed tova az épülettömbökön. A vasárnapra virradó éjjel német repülők sorozatosan dobták le legnehezebb bombáikat Edin­­burgra, Skócia fővárosára. Még 200 kilométer távolságból is jól lehet látni az okozott tüzek fényét. A bombák olajtartályokat és lőszer­­raktárakat robbantottak fel. (MTI) Berlin, szept. 30. — (MTI) A né­met légihaderő csak a hétfői hajnal­­pirkadáskor adott az ellenségnek egy rövid kis pihenőt. Már a kora reggeli órák óta folytatják a német harci kö­telékek támadásaikat az angol sziget felén. Anglia különböző városaiban légiriadót kellett jelezni. Egy másik Berlinből érkezett NTI Jelentés közli, hogy az Anglia elleni német légitámadás folytatása közben hétfőn délelőtt Anglia délkeleti partjai fölött élénk légicsatáro­zásokra került sor. A csatákban sikerült a német kötelékeknek 8 ellenséges gépet lelőni. Két német repülőgép nem tért vissza. Berlinből jelenti a NTI, hogy egy fegyveres felderítésre kiküldött német repülőgép hétfőn délelőtt a Themze torkolatában észrevett, egy 4000 bruttó regisztertonnás angol ke­reskedelmi hajót. A repülőgép zu­hanórepüléssel lecsapott és több bom­bát dobott le, melyek közül egyik a hajó közepét találta el. Elsüllyedt. (MTI) Newyork, szept. 30. — (NST) Anglia hivatalos kiküldöttei és az angolbarát amerikai politikai körök vezetői Rooseveltet és a külügymi­nisztériumot állandóan segítségért ostromolják. Lord Lothian washingtoni angol nagykövet és Sir Walter Layton, az Economist című londoni lap kiadója felkeresték Roosevelt el­nököt és tudomására hozták, hogy Angliának „mindenből többre van szüksége, még­pedig azonnal". Rómába várják a spanyol belügy­minisztert Berlin, szept. 30. — C­i­a­n­o gróf olasz külügyminiszter vasárnap délelőtt a kíséretében lévő urakkal együtt elutazott Berlinből Rómába. MEGEGYEZÉS ALÁÍRÁSÁRA IS SOR KERÜL? München, szept. 30. — (Német Távirati Iroda) S­u­n­e­r spanyol bel­ügyminiszter kíséretével és Ep­i­n­o­sa de los Monteros berlini spanyol nagykövet társaságában vasárnap este rövid látogtásra Münchenbe ér­kezett. Rómából jelenti a Magyar Táv­irati Iroda: Rómában keddre várják Serrano S­u­n­e­z spanyol belügymi­niszter érkezését. — Halálozás. Pécs derék őspolgárai koraiból ismét kiragadott egyet a kérlelhetetlen halál. Hosszú, küzdel­mes élet után 75 éves korában, hét­főn este 10 órakor meghalt G­a­d­ó István, mély gyászba borítva 5 gyer­mekét és kiterjedt családjukat. Gyá­szolják: Gadó, Hermész, Károly, Mar­cin, Plavics és Várbíró családok. Gyász­miséről és a temetésről később trténik intézkedés DUNÁNTÚL Kedd, 1940 október 1. Tízezernyi ujjongó tömeg sorfala között, virágesőben vonultak be Pécsre az Erdélyből hazatért motoros és egészségügyi csapatok Pécs, szept. 30. — Erdély haza­térésének történelembe magasodó ün­nepnapjain az ország egész társadal­mával együtt, Pécs közönsége is lé­­­­lekben ott volt. A 22 éves rabságból­­ szabadult drága testvérek ujjongásá­­­ban ott lüktetett Pécs 70.000 lakójá­­­­nak a szívedobogása is. A magyar­­ honvédséget kilenc napig tartó dia­­­­dalútján végigkísérte az anyaország I minden büszkesége és rajongó szere­­t­tete.­­ A felejthetetlenül szép ünnepnapok­­ után a honvédség alakulatai most las­­­­san hazatérnek a már dolgos hétköz­napokat élő ősi magyar földről. Diadalútjukról ma délután érkeztek haza Pécsre a motoros alakulatok és az egészségügyi csapatok. Pécs hálás szeretete ünneppé avatta a mai napot. A város közönsége olyan ün­nepléssel fogadta hazatért fiait, amely második diadalút volt. Tomboló lel­kesedés zúgott, virágeső, a boldog viszontlátástól kicsordult könnyek permeteztek a bevonulás útvonalain. Hálás, szerető tekintetek simogatták a megbarnított arcú, délceg honvé­deket, akik kilenc nap alatt a magyar nemzet történetkönyvének legszebb fejezeteit adták. Hazatértek a mi édes fiaink. Isten hozta őket! Pécs 70.000 lakója szorítja meg diadalmas magyar fegyvert szorító kezüket. A bevonulásról az alábbiakban számo­lunk be: Már kora ebéd után megindult a népvándorlás az Országzászló-tér felé. A Zsolnay-gyár egész munkás­sága és tisztviselő kara kivonult az úttestre. Onnét kezdve az egész Zsolnay Vilmos-utca és a Rákóczi-út gyalogjárója sűrű embererdő volt. Ki­vonultak a középiskolások, a pécs­­bányatelepi bányásziskola növendé­kei, a leventék és a cserkészek, majd a város minden rendű és rangú kö­zönsége olyan óriási tömegben, ami­nőt már régóta nem láttunk együtt. Közel 15.000 főnyi tömeg várta a hazatérőket. Az előkelőség az Országzászló-tér elején gyülekezett. Megjelentek: a tisztikar tagjai élén M­a­l­e­r­n­a Győző tábornok, a város képvisele­tében Esztergár Lajos dr. pol­gármester, Vörös Mihály dr. he­lyettes polgármester és Várnagy Elemér dr. tanácsnok, a vármegye képviseletében Blaskovich Iván dr. főispán és vitéz Horvát István dr. alispán, ott voltak még M­a­k­a­y István nyug­­polgármester, Török Lajos főkapitányhelyettes, vitéz Vi­s­y Imre dr. ügyvédszövetségi elnök és még igen sokan a város vezető tár­sadalmából. Az előkelőségekkel szem­ben az útvonalon a városi zenekar so­rakozott fel, amely a bevonulás alatt pattogó indulókat játszott. Negyed négy tájban harsant fel az első éljen a Zsolnay Vilmos­ utca fe­lől. Egymás után dübörögtek elő a tüzéreket hozó felvirágzott autók, majd az ágyúk és utánuk az egész­ségügyi csapatok autói és a vörös­keresztes kórházautók. Kemény fő­hajtással köszöntötték az Ország­zászlót és a tisztikart. Tombolt az éljenzés, hullott a virág az autókra. Virágszőnyeg borította az útvonalat. Közel háromnegyed óráig tartott a bevonulás az édes otthon falai közé. A hazatért honvédeken nyoma se látszik annak a hatalmas és fárasztó útnak, amelyet elindulásuk óta meg­tettek. Büszke, dacos erő sugárzik le róluk. Végig, amerre laktanyáikba vonultak, virágeső hullott rájuk. Csak szerető szülő fogadhatja így édes fiait. Négy óra is elmúlt már, mikor az utolsó felvirágozott autó is elporzott és a hatalmas tömeg, mint medrét szétvetett emberfolyam hömpölygött szét a városba. ERDÉLYÉRT A Dunántúl eddigi gyűjtése 1879'81 . Pécs, szept. 30. — Széles arany­folyamban árad az ország áldozat­­készsége a hazatért Erdély nélkülö­ző lakói felé. Magyar szív küldi bol­dog örömmel testvéri szíveknek. Az áldozatkészségben nem marad el Pécs közönsége sem, amely az árvíz­­károsultak és a Vöröskereszt meg­segítése után is elfáradhatatlanul hordja egybe pengőit és filléreit. A legelső magyar asszony riadója ráta­lált minden szívre. Erdély nélkülöző népe ennek nyomán meg fogja érez­ni azt a szeretetet, amely az anya­országot mindörökre összefűzi a fel­szabadult részekkel. A Dunántúl ál­tal indított gyűjtés során ma újabb adományok érkeztek. Ezeket az aláb­biakban nyugtázzuk: Jászi Józsefné-----------1.— P Varga Pál---------------3.— P Dokupil Adolf Pécs, Me­gye­ utca 4.---------------10.— P Kelemen József ny. ítélő­táblás tanácselnök -— 10.— P Kuntler Károly ny. posta­­altiszt — — — — — 2.— P özv. Cseh Józsefné-------10.— P A m. kir. Erzsébet tudományegye­tem jog- és államtudományi kara: Faluhelyi Ferenc dr. egyet. ny. r. tanár, jogkari dé­kán-----------------------, 40.— P* Kérjük olvsóinkat, hogy Pécs és Baranya társadalmának áldozatkész­ségét demonstrálva, Pécsett adakoz­zék. A Dunántúl a legkisebb ado­mányt is készséggel nyugtázza és továbbítja. Vasváry Ferenc dr. egyet. ny. r. tanár---------------20.— P Winkler János dr. egyet. tanár —---------------20.— P Schaurek Ráfael dr. egyet. ny. r. tanár-----------20.— P Krisztics Sándor dr. egyet. ny. r. tanár-----------20.— P Óriás Nándor dr. egyet. ny. rk. tanár-----------20.— P T. E.------------------------5.— P összesen:181.— P Eddigi gyűjtésünk-------1698.81 P összesen:1879.81 P KEDDEN DÉLUTÁN INDUL MEG PÉCSETT A GYŰJTÉS „ERDÉLYÉRT" Amint múlt héten már beszámol­tunk, kedden délután 300 lelkes pé­csi magyar asszony és leány jelent­kezik persellyel a kezében minden háznál. A gyűjtés erdélyi véreink ja­vára történik, tehát abból senki sem maradhat ki. Felkérik a gyűjtő hölgyeket, hogy a személyazonossága igazolvány, per­sely és gyűjtőívek átvétele céljából egyesületük elnökségénél jelentkez­zenek kedden délelőtt 10 és 12 óra között. — Közelebbi felvilágosítással Zala J. Béla (városház III. em. 98. szám alatt) szolgál. Telefon: 3001— 3005 30-as mellékállomás. Fogadjuk a gyűjtőket mindenütt magyar szeretettel. Ne utasítsunk el senkit azzal, hogy már adtunk, ad­junk újra, amennyit csak tudunk, ha csak néhány fillért is. Ugyanazzal a hittel kell tovább haladnunk, mely eddig vezetett bennünket — Írja Virág Ferenc megyéspüspök legújabb körlevelében Pécs, szept. 30. — Virág Fe­renc megyésfőpásztor most megjelent IX. körlevelében az isteni Gond­viselés iránt érzett hálával emléke­zik meg Erdély egy részének haza­téréséről. — Még csillognak szemünkben az örömkönnyek, — írja a főpásztor —, amelyeket a két évtizedes magyar álmok egy részének csodálatos meg­valósulása csalt elő. Még zengenek fülünkben a Te Deum akkordjai, ame­lyeket olyan mélységes hálával éne­keltünk. Amikor saját hibánkból, vagy azon kívül nagyon mélyre zu­hantunk, nem maradt más fegy­verünk, mint az isteni igazságosság­ba vetett törhetetlen hitünk, amellyel hosszú évtizedeken át állhatatosan tudtunk imádkozni és dolgozni. Imánk és munkánk nem volt hiábavaló. Az isteni Gondviselés a keleti ország­részek és Erdély egy részének visz­­szatérésében is szinte csodával ha­táros módon segítette diadalra szent ügyünket. — Most, hogy több millió test­vérünket boldog örömben ismét szí­vünkre ölelhettük, le kell vonnunk a múlt tanulságait és ugyanazzal a hit­tel kell tovább haladnunk,­­amely ed­dig vezetett bennünket. Imádságunk — ha lehetséges — még bensősé­gesebbé kell válnia és minden erőnk­kel támogatnunk kell felelős veze­tőinket abban a nehéz munkában, amely az új, de mégis régi magyar feladatok megvalósítására irányul. A körlevél közli még a honvédel­mi törvény végrehajtási utasításának papokat és papjelölteket érintő ré­szét, továbbá a nyár folyamán lelki­­gyakorlatokat végzett papok név­sorát. Itt említjük meg, hogy a megyés­püspöknek ugyanez alkalommal ki­adott VIII. körlevele összefoglalja az Oltáriszentség őrzéséről hozott újabb római rendeleteket és az egyházme­gyei papságot hivatalosan értesíti Hanug Ferenc dr. ált. püspöki helynök magas pápai kitüntetéséről, ugyanis aranymiséje alkalmából Őszentsége az apostoli protonpápeim­­ címmel ruházta fel.

Next