Dunántúl, 1943. február (33. évfolyam, 26-48. szám)

1943-02-02 / 26. szám

X­í­ít­ L évfolyam 26. Ara 12 teim. Pécst 1943. február 2. fCetM ílöfwtIs! Arak SZERKESZTŐSÉ© Sztálingrádban az ellenséges túlerő legyőzte a legendás hősiességgel és kitartással védekező 6. német hadsereg déli csoportját A védősereg északi csoportja még mindig harcol és erős ellenséges támadásokat hárított el . A doneci arcvonalon és Voronezstől délnyugatra még tartanak a heves harcok Berlin, febr. 1. — A Führer főhadiszállásáról jelentik a Né­met Távirati Irodának. A véderő főparancsnokság közli s Sztálin­r­ádban az ellenséges túlerő agrós vezértábornagy vezető­je alatt álló 6. hadsereg déli cso­portját, több mint két hónapig tartó hősies védekezés után, harcban legyőzte. Strecker gyalogsági tábornok vez­ése alatt áló tanaid csoport még mindig helytáll Ez a csoport részben ellentámadással erős el­lenséges támadásokat bontott el. A nagy keleti elhárító csata többi gyűjtőpontján nem csökkenő hevességgel tovább folynak a harcok. Meghiúsultak azok ** ellenséges kísérletek, am­elyek * Kaukázus nyugati részén elhárí­tó arcvonalunk áttörésére irá­nyultak. Kaukázusban és a Don alsó folyása között csak utóvéd csapataink és az Irakét lanyhán nyomon követő ellenség között került sor harcra, anélkül, hogy csapataink zömének menetmoz­dulatait zavarták volna. A doneci arcvonalon és Vo­­ronezstől délnyugatra súlyos har­cok folytak, amelyek még most is tartanak. A Ladoga tónál az ellenség az­­előző nap súlyos veszteségei után csak kisebb erőkkel támadott. Minden tá­madást visszavertünk. A német hadsereg kötelékei január 21-től 31-ig terjedő időben a keleti veronaton 517 páncélod­vét romboltak, zsákmányoltak vagy mozgásképtelenné tettek. Paulus vezértábornagy csapataival együ­itharcolva súlyosan megsebesült Berlinből jelentik: Sztálingrád déli részében a volt GPU épület romjai között összeszorított német harci­­csoport, jól értesült oldalról szárma­zó értesülés szerint, a túlnyomó támadó szovjet erők­kel szemben az utolsó töltényig tartó hősi ellenállás után most már nem folytatja tovább a har­cot. Sztálingrád északi részében a déli csoportnál jóval nagyobb német harci egység a bolsevisták tömegtámadásaival szemben to­vábbra is ellenállást tanúsít.­­ A déli csoport legutóbbi harci cse­lekményeiről Berlinben még nem kö­zöltek részleteket, de a birodalmi fő­város illetékes helyén állást foglaltak azokkal a szov­jet állításokkal kapcsolatban, amelyek Panlus vezértábornagy és törzsének foglyul ejtéséről szóltak. Német részről kijelentették, hogy ez a szovjet hír éppúgy tekinthető, mint­ az előző hét ellenséges hírei, ame­lyek arról véltek tudni, hogy Paulus vezérezredes törzsével együtt elme­­­­nekült volna. Az utolsó hír, amely a sztálingrádi német déli csoport har­cáról Berlinbe érkezett, azt mondja, hogy Paulus vezértábornagy csapatai­val együtt harcolva súlyosan meg­sebesült. Német gránátosok támadásra készülődnek az orosz bunkerek ellen­ ­­ fi voronezsi csata részleteiről katonai részről tájékoz­tatást tettek közzé. Mint ismeretes, a magyar csapatok az elmúlt év őszén, győzelmek sorozata után, a Don men­tén széles kiterjedésben védő állás­ba helyezkedtek el Ez év január 12- én ennek az arcvonalnak egyik kes­keny szakaszát a szovjetorosz arc­vonalon egyik legerősebb támadás érte. Erre a támadásra jellemző, hogy a szovjet hadvezetőség tudatá­ban volt annak, hogy az e frontsza­­k­aszon védekező állásba helyezke­dett magyar haderővel szemben nem lesz könnyű feladata, éppen ezért az elképzelhető legnagyobb erőkkel tá­madott. A támadás kimenetele a kiadott hivatalos jelentések alapján immár az egész magyar közvélemény előtt ismeretes. Arról a lehető leg­rövidebb időn belül tájékoztatást nyújtott az ország miniszterelnöke is. Erre az illetékes és felelős helyről elhangzott nyilatkozatra annál in­kább nagy szükség volt, mert az el­lenséges propaganda a legfantaszti­kusabb híreket terjesztette a magyar­­csapatok veszteségeiről A magyar közvélemény tudatában van annak, hogy a háború, — legyen az akár támadó, akár védekező jellegű, — áldozatokat követel. Az összeütkö­zések megkövetelik a maguk veszte­séglistáját, de a mai modern világ­ban, amikor a propaganda a tisztán­látást nem egyszer el tudja homályo­­sítani, a belső front közvéleményé­nek helyes irányú informáltsága szem­pontjából igen fontos, hogy tenden­ciózusan híresztelt, kifejezetten pro­paganda célt szolgáló állítások ne menjenek át a köztudatba olyan hie­delemként, amelyek a meg nem tör­tént dolgokat valóságokként tüntetik fel. Ismételjük, hogy a szovjet rész­ről megindított január 12-i támadás erejét korántsem akarjuk kicsinyí­teni, de ugyanakkor a magyar köz­vélemény helyes tájékoztatása szem­pontjából hangsúlyoznunk kell, hogy az ellenséges részről terjesztett ma­gyar veszteségek, hála Istennek, ko­rántsem következtek be oly mérték­ben, ahogyan azt a propaganda be­állítani törekszik. Egyébként egy ilyen nagyarányú ellenséges támadás után, amikor széles területek csa­pattestei mozdulnak meg teljes ka­tonai aktivitással — néhány nap le­forgása alatt egyik fél sem tudja, — sem a támadó, sem a védekező — át­­tek­inteni veszteségét és zsákmányát. Tehát mindaz, amit ellenséges rész­ről állítanak, alig tekinthető másnak, mint sóvárgott vágyakozásnak, ami a valóságban nem következett be és katonáink hősies magatartását is­merve, nem is fog bekövetkezni soha. Ami a veszteségeket illeti, erre nézve más megjegyzésünk is van még. Tény, hogy veszteségünk van, azt sem hallgatja el senki, hogy ezek nagyobbak, mint az eddigiek voltak, de azt is tudnunk kell, hogy a táma­dás is sokszorta erősebb volt, mint az eddigiek s , a nagy támadással szemben igen erős volt a védekezés is, ami természetesen magával hozza a veszteségek fokozódottsá­gát is. Il­letékes helyen, ah­onnan a katonai tájékoztatást a voronyezsi csata ki­meneteléről megadták, a leghatáro­zottabban hangsúlyozzák, hogy a 2. hadsereg túlzott méretű veszteségéről terjesztett hírek nem egyebek, mint propaganda hazugságok. Hamarosan eljön az ideje annak, hogy a bekövet­kezett veszteségekről pontosan be tudunk számolni, amikor mindenki megkapja az értesítést személy sze­rinti hozzátartozójáról, de természe­tesen erre addig nem kerülhet sor­, amíg a vezetőség az abszolút megbíz­ható, számszerű adatokat kézhez nem veszi. Az egész magyar közvélemény tel­jes megnyivással fogadja a katonai részről történt tájékoztatást, minden­ki tudatában van annak, hogy hábo­rúban nemcsak győzelem és előre­menetel van, mert minden hadvise­lés áldozatokat kíván, veszteségek következnek be, megtörténik, hogy visszavonulásra kényszerülnek csa­pattestek, azt is tudja a magyar köz­vélemény, hogy a veszteség ott kö­vetkezik be, ahol nemcsak katona­ruhába öltözött­ emberek foglalnak helyet a csatasorban, hanem valóban férfiak és katonák, akik a legkritiku­sabb időkben is helyt állanak, mint ahogyan helyt állottak a magyar csapattestek s lett légyen bármily túlerejű az ellenség, azzal katonáink bátran szembenéztek a Don mentén s ez háborúban nincs másként, mint hogy veszteségek vannak. A don­­menti januári csata azonban koránt­sem jelent „megsemmisülést“, mint ahogyan az ellenséges propaganda azt elhitetni igyekezett, a győzelem­be vetett hit hadvezetőségünk és katonáink lelkében él s ez az ütkö­zet, amire az ellenséges propaganda oly előszeretettel kolportál vágyál­mokat, korántsem az ország terüle­tén, vagy határánál, sranem­ mélyen, messze ellenséges földön, ezer kilo­­méterekre folyt le, olyan körülmé­nyek között, amelyekben a katonai szellem és erő töretlenül áll és bírja a zálogát a biztos győzelemnek.

Next