Dunántúl, 1943. április (33. évfolyam, 73-96. szám)

1943-04-01 / 73. szám

XXXIII. évfolyam 73 km. Pécs, 1943. április 1 Csütörtök Mit kíván az Egyh­áz a katolikus férfitől? Erre a kérdésre adott felezetet Serédi Jusztinián, Magyarország bí­boros hercegprímása, az esztergomi Katolikus Kör nagyböjti előadásán. Áldozatot és engedelmességet kíván az Egyház a katolikus férfitől az Is­ten és a Haza iránt. Áldozatot és engedelmességet kíván a családon kívül és a családon belül élő férfitől egyaránt. A családon kívül élő fér­fitől a hit és erkölcsi igazságok meg­ismerését, befogadását és az ezek szerint való életet kívánja az Egy­ház. Az ember célja az, hogy amint Isten kezéből kikerült, úgy térjen is vissza Istenhez. Minden férfinek ki kell művelni magát, meg kell ismer­nie Istent, támogatnia kell az Isten által az emberek közé állított szer­vet, az Egyházat és segítenie kell az Egyház munkájában. A hittudo­­mányban járatos hívekre van szük­sége az Egyháznak ellenségeivel szemben, nem csak a rosszindulatú emberek, hanem főképpen a tudat­lanok voltak mindig az Egyház leg­nagyobb ellenségei. A családon kívül álló férfitől azt is megkívánja az Egyház, hogy készül­jön hivatására. Munkáját a haza szol­gálatába állítsa. Isten maga akarta, hogy egy nemzet fiai, egy organikus közösség tagjai legyenek. Ezért Isten is azt akarja, hogy legyenek törvé­nyek, melyek az alattvalók életét kormányozzák és hogy az alattvalók engedelmeskedjenek is ezeknek a tör­vényeknek. Éppen ezért megkívánja Isten, hogy ezek a törvények egyez­zenek az örök isteni törvényekkel; amennyiben egyeznek, lelkiismeret­ben is köteleznek. Az Egyház meg­kívánja, hogy minden katolikus férfi meghozza azokat az áldozatokat, amelyeket a Haza kíván, sőt ha kell, hozzuk meg az életáldozatot is, mi­kor a Haza ezt így kívánja. Magyar történelmünk azt bizonyítja, hogy a legnagyobb hősök a mi táborunkból valók; hazafias kötelességünk telje­sítése tekintetében nem kell szé­gyenkeznünk, mert mi katolikusok, országos arányunknál nagyobb mér­tékben is kivettük és kivesszük ré­szünket azokból az áldozatokból, amelyeket a Haza kívánt. Katolikus ifjútól azt kívánja az Egyház, hogy Istentől kapott hivatá­sának megfelelőleg készüljön a csa­ládi életre. Isten a házassági szerző­dést szentségi méltóságra emelte. Mivel a házasság sok áldozattal és engedelmességgel jár, szükség van a házassági szentségi kegyelemre, amely képessé teszi a házastársakat a hű­ségre, a gyermeknevelésre, a nehéz­ségek elviselésére. A keresztény há­zasság sorsdöntő egy-egy ember éle­tében, éppen ezért készülni kell rá. A magyar nyelv szépen fejezi ki a keresztény családok életét: az asz­­szonyt feleségnek nevezi, ami azt je­lenti, hogy a hitvestársak között egyenlőség van; — az asszony férjét uramnak hívja, mert a férfi a ke­resztény családok feje; — viszont a gyermek az édesanyjától tanulja anyanyelvét, ami azt jelenti, hogy a gyermeknevelésben az édesanya ve- Az kívánja az Egyház a férfitől és a nőtől hogy családi életükben a gyermeket Isten áldásának tartsák Ne féljenek az Isten áldásától, a gyermektől, mert ahol gyermek szü­letik, ott az Isten gondoskodik arról is, hogy legyen miből felnevelni a gyermeket. A hitvestársak csak akkor, lesz­nek képesek eleget tenni e felada­toknak, ha megőrzik egymás iránt a hitvestársi hűséget. Ezt a hitvestársi hűséget holtorpiglan-holtodiglan kell gyakorolni. A házasság felbontható­ságának kimondása miatt válságba sodródott a családi élet és veszély­be a nemzet élete is, mert a felbont­ható házasságokból nem származhat­­­­nak gyermekek. Fontos nemzeti ér­dek sürgeti, hogy a­ polgári házasság törvényét a törvényhozás útján meg­változtassuk és hatályon kívül he­lyezzük. Ha valamelyik vallási ki­sebbség vívmányt látna abban, hogy az egyházi házasságot félreállít­ot­­ták, meg lehet tenni azt, hogy a pol­gári házaságot töröljék el a katoli­kusok részére és hagyják meg azok­nak, akik azt akarják. Arra a nehéz­ségre, hogy a házassági pereknek az egyházi bíróság elé utalása esetén bizonyos vonatkozásban még több lesz a szétválasztás, mint most, azt felelhetjük, hogy ha a polgártársak egy része el akar pusztulni, az nem ok arra, hogy a többi is vele együtt pusztuljon a polgári házasság miatt. Legyünk tehát engedelmesek és ál­dozatos lelkűek az Egyház és­ a Ha­za iránt egyaránt. A tengelyerők ellenállásán megtörnek az angolszászok heves tuniszi támadásai A német-olasz légierő harcképtelenné tett egy 20 páncélosból álló brit köteléket és elpusztított 100 csapatszállító kocsit Az angolok Medjez és Baknál is offenzívát kezdtek Róma, márc. 31. — Az olasz főhadiszállás 1040. közleménye: Az ellenség kedden is erős nyo­mást fejtett ki a tuniszi arcvo­nalon és újabb heves támadáso­kat indított, amelyekkel szem­ben a tengelycsapatok a légierő­vel szoros együttműködésben, szívós ellenállást tanúsítottak. Egy olasz vadászkötelék erős el­lenséges vadászrepülő csoporttal szállt szembe és 4 gépet lelőtt. További 6 ellenséges repülőgépet a légvédelmi ütegek és egyéb olasz-német vadászgépek pusztí­tottak el. Berlinből jelentik: A tuniszi elhárító csata tart. Néhány sza­kaszon az ellenséges támadóte­vékenység a német-olasz csapa­tok eredményes­­ellenállásának hatása alatt alábbhagyott. Más arcvonalszakaszon az ellenség folytatta súlyos támadásait. Csa­pataink szilárd elhárításán ked­den is összeomlottak az összes tá­madások. A légierő éjjel-nappal újból és újból beavatkozott re­­pü­lőkötelékeivel a földi harcok­ba. A Földközi tengeren egy harci repülőgép elsüllyesztett egy angol tengeralattjárót. Összefoglaló jelentés az északafrikai frontról Berlinből jelentik. A Nemzetközi Sajtótájékoztató Iroda közli a tuniszi helyzetről: A Dzsebel-Abiodtól ke­letre vezető országút mentén ked­den is erős brit kötelékek francia csapatok támogatásával folytatták támadásaikat, a tengely legészakibb harcicsoportja ellen. A déli óráktól kezdve súlyos harcokra került sor, amelyekbe délután és este brit rész­ről páncélos kötelékek is beavat­koztak. Bár erőteljes tüzérséget vetet­tek be, sem a britek, sem a francia segélycsapatok többszöri rohamozással sem tudtak keresz­­tüljutni a német-olasz állásokon. A tengerparttól egészen a gépkocsi útig mindenütt visszaverték őket és közben súlyos veszteségeket szen­vedtek. Erős zuhanóbombázó kötelékek gyors német harci repülőgépekkel együtt mélytámadásban bombákkal és tűzfegyverekkel szétverték a fran­cia hadsereg támadásra kész gyüle­kezéseit. Zuhanóbombázók ezenkívül különösen jó eredménnyel támadták a brit páncélosokat. Egy 20 harckocsiból álló brit köteléket több nagyméretű bom­batalálat megsemmisített, vagy harcképtelenné tett, úgyhogy a brit támadóművelet középpontjá­ban tervezett páncélos támadás elakadt. Brit hadcsemlapok mozgását­ is alapo­san megbén­ították a német légierő harci és csatarepülőegységei. A Dzse­­bel, Abiod és De Tamer­ állomás között felgyújtottak vagy telitalálat­tal elpusztítottak körülbelül 100 csa­patszállító kocsit, amelyek zsúfolva voltak legénységgel. A brit csapatok véres veszteségei itt különösen sú­lyosak voltak. Medjez el Babnál is megindult kedden a már napok óta várt brit támadótevékenység. A britek támadása egy német ma­gaslati állás ellen nagy veszteséggel járt és még hozzá 100 foglyot voltak , kénytelenek német kézen hagyni. Rommel haderői nagy sikereket értek el Rommel vezértábornagy a német­olasz haderői legutóbbi hetek nagy harci napjaiban az amerikai és angol gyalogos hadosztályokkal szemben olyan elhárító sikert értek el, amely-­ nek teljes nagyságát és jelentőségét csak később lehet majd felismerni. Az amerikai és angol hadműveletek még ma sem érték el céljukat, neve­zetesen a 8. angol hadseregnek Ei­senhower amerikai hadosztályaival és francia segédnépével való egyesítést Már most megállapítható, hogy bár roppant tömegeket vetettek harcba emberben és hadianyagban, hadásza­­­tilag döntő kudarcot szenvedtek és, hogy a tengely kötelékei teljes mér­tékben meg tudták őrizni teljes cse­lekvési szabadságukat. Kedden a harci cselekmények súlypontja megint El Hamma és Ga­bes vidékén volt, ahol a német utó­védek fölényben lévő angol erőkkel szemben mozgó hadművelettel meg tudták tartani valamennyi állásukat. Az angolok ezen az elaknásított te­repen érzékeny veszteségeket szen­vedtek páncélosokban és emberek­ben. Az időzített aknák megint tel­jesen megbénították az angol had­oszlopok forgalmát a Gabesbe ve­zető utakon. Fennak­adtak a német­olasz vonalak előtt azok az ameri­kai támadások is, amelyeket El Guet­­tarból kiindulva, többszáz páncélos­sal és nagyobb francia erőkkel indí­tottak keleti irányba. Az amerikaiak itt a keddi harcokban csak a német légelhárító tüzérség, valamint pán­céltörő fegyverek találatai következ­tében 43 harckocsit vesztettek, to­vábbá 23 páncélost zuhanóbom­bázók és gyors harci repülők semmi­sítettek meg.

Next