Dunántúl, 1943. június (33. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-22 / 139. szám

Kedd, 1943 június 22 DUNÁNT­ÍL Volt pécsi hadapródok 40 éves találkozója Pécs, jún. 21. — Folyó hó 20-án, vasárnap délelőtt folyamán zajlott le lélekemelő ünnepség keretében a pécsi honvédhadapródiskola 1903- ben végzett növendékeinek 40 éves találkozója. Reggel 6 óra 30 órakor zenés ébresztő volt. 8 óra 30-kor a hivatalos fogadás keretében az isko­laparancsnok vitéz K­ö­v­e­s­y Béla ezredes üdvözölte meleg szavakkal az Alma Mater messziről összesereg­­lett zarándokait, majd mindkét ká­polnában istentisztelet volt. Ezután a találkozó résztvevői az iskola pa­rancsnokának vezetésével megtekin­tették az iskolát. Egy szőkebb bizottság közben a városi temetőben megkoszorúzta az évfolyam volt tanárának, F­a­r­n­­­o­k Lajos őrnagynak a sírját. Délelőtt 11 órakor a díszkivonulás keretében a találkozón résztvevők koszorút he­lyeztek az iskola Hősi Emlékművére, majd meghatott szívvel nézték vé­gig az új hadapródiskola növendékei­nek előttük elvonuló díszmenetét. 12 órakor díszebéden vettek részt a növendéki étteremben. Megemlékez­tek a régi bajtársakról, a múlt idők­ről és az Alma Mater nemzedékeket összetartó erejéről. A találkozón a volt tanárok közül Ledermüller József ny. ezre­des és Toller Antal ny. fővívó­mester vettek részt. A volt növen­dékek közül Pintér Aladár vezér­őrnagy, J­ó­z­s­a Dezső vezérőrnagy, Rosztóczky Emil vezérőrnagy, továbbá lisznyai D­a­m­ó Elemér ez­redes, Lux Lajos ezredes, de Sgardelly Caesar ezredes, P­é­­c­h­y Gábor ezredes és még sokan mások vettek részt. — Halálozás. Dr. Bodrogi László postasegédtitkár június 21-én 30 éves korában meghalt Pécsett. Temetése június 23-án, szerda dél­után fél 5 órakor lesz a központi te­metőben. Az engesztelő szentmise­­áldozatot a temetés napján, reggel 8 órakor mutatják be érte a székes­­egyház Corpus Christi kápolnájá­ban. Elhunytát neje, született dr Koroknay Ilona, kisleánya Emő­ke, szülei, valamint a Krizsán, vitéz Eszyky, Koch, Jaskovszky családok gyászolják a tisztelők nagy számá­val. — AZ ÁRDRÁGÍTÁS HAZAÁRU­LÁS! — A DÁRDAI IPARTESTÜLET ÜD­VÖZÖLTE AZ ÚJ FŐSZOLGABÍRÓT A Dárda és Vidéke Ipartestület vezető­sége Herth István elnökkel június 8-án tisztelgett dr. Dsida Sándor dárdai járási főszolgabíró, mint az iparhatóság feje előtt, főszolgabíróvá történt kinevezése alkalmából. A küldöttség nevében Rét­­helyi Andor ipartestületi jegyző kérte az új főszolgabírót, hogy az iparosság megélhetésének biztosítása, jólétének és életszínvonalának emelése érdekében folytatott törekvéseikben őket segíteni és támogatni szíveskedjék. A mai idők­ben az ipartestületekre napról-napra ifjabb és újabb feladatok hárulnak, ame­lyeknek eredményes elvégzéséhez az iparhatóság részéről nyújtandó megértő, erős és céltudatos támogatásra van szük­ség. Abban a reményben, hogy ezt a tá­mogatást meg is kapják, kérte a Min­denható áldását a délvidékkel felszaba­dult dárdai járás iparosságának érdekei­ben kifejtendő tevékenységére. Dr. Dsida Sándor főszolgabíró válaszában örömé­nek adott kifejezést, hogy járása iparos­ságának vezetőségét megismerhette. Ki­jelentette, hogy ismeri az iparosság sors­kérdéseit. Felszólította, a jelenlevőket, közöljék tagtársaikkal, hogy ügyes-bajos dolgaikban bizalommal forduljanak hoz­zá. A maga részéről a legmesszebbmenő támogatást helyezte kilátásba úgy a tes­tület kebelén belül az alapszabályok alapján és a törvényes keretek között folytatott törekvéseik megvalósításához, mint az egyes iparosok igazságos ügyei­nek elintézéséhez A küldöttség azzal a jóleső érzéssel távozott, hogy a dárdai járásban az iparosság ügye jó kezekben van letőve. — Ellopták a­­sírját. O­b­e­r­t Ist­vánné Pucher utca 9. szám alatt lé­vő lakásának zárt pincéjéből másfél bödönnyi zsírt elloptak. A kára 100 pengő. Az ügyben megindult az el­járás.­­ Felavatták a Pécsről Nagybá­nyára költöztetett bányaszakiskola első zászlaját. Bensőséges ünnepség­gel avatták fel a Pécsről Nagybá­nyára költöztetett bányaszakiskola első zászlaját. A bányaközépiskola épülete előtti­­téren gyülekezett a város egyházi, katonai és polgári ve­zetőivel az ünneplő közönség, vala­mint a bányák és üzemek kiküldöt­tei is. Az ünnepség a bányászhim­nusszal kezdődött, majd az iskola if­júsági elnöke tett fogadalmat a zász­lóra. Az Ünnepi dal eléneklése után dr. Boda Antalné zászlóanya ün­nepélyesen felavatta a zászlót, és a kiküldöttek elhelyezték az emlék­­szalagjaikat. Ezután dr. Boda Antal az intézet igazgatója mondott hatá­sos ünnepi beszédet. Egy szavalat után, a zászlórúdba beverték a dísz­­szegeket, a bányászzenekar eljátszot­ta a Himnuszt.­­ Elemelték a piacon az ernyőjét. Kész Jánosné Csokonay utca 20. szám alatti lakos feljelentést tett a rendőrségen, hogy a Mailáth téri piacon a kosara mellé támasztott 24 pengő értékű ernyőjét ellopták. Az ügyben megindult a nyomozás. a Kormányzósértésért 3 hónapi fogház. K­a­p­o­n­a­i László 35 éves barcsi pékmester és Zimmer­­m­a­n­n Istvánné 28 éves mohács­szigeti asszony kormányzósértés vét­ségével várdoltan kerültek hétfőn a pécsi törvényszék Garay tanácsa elé. A törvényszék megállapítva a vádlottak bűnösségét, úgy Kaponait, mint Zimmermann Istvánnét egyéb­­ként 3—3 hónapi fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet még nem jogerős- A Szentháromság-napi körmenet. Szentháromság vasárnapján reggel 8 órakor, Lajos Gyula kanonok, szé­kesegyházi plébános vezetésével kör­menet indult a székesegyházból a Széchenyi téri Szentháromság szo­borhoz. Az itt végzett imák és éne­kek után a körmenet visszatért a székesegyházba. A pusztító pestis­­járvány idején a város főterén hálá­ból emelt Szentháromság szobor örö­kös figyelmeztetés arra, hogy nagy csapások idején legelőször a Minden­hatónál kell oltalmat keresni. — Szünidei miserend a pécsi szé­kesegyházban és belvárosi templom­ban. A nyári szünidő folyamán a szé­kesegyházban a 10 órai szentmise, a belvárosi templomban pedig 7 és 9 órai szentmise elmarad. Június 27- én, vasárnap a belvárosi templomban fél 10 órakor kismisét mondanak és uána szentségi körmenetet tartanak a Széchenyi téren. Ezen a napon te­hát 10 órakor nem lesz szentmise a templomban. A belvárosi egyházköz­ség vezetősége ezúton kéri a Szé­chenyi tér lakóit és hivatalait, hogy a körmenet ideje alatt, 10 és 11 óra között szíveskedjenek a lakások ab­lakait feldíszíteni és gyertyákkal ki­világítani. — A Kormányzó Úr ünneplése Pécsváradon. Pécsvárad község is megünnepelte Kormányzó Urunk 75. születésnapját A templomban dél­előtt 8 órakor ünnepélyes szentmise volt, melyen a hatóságok és az ösz­­szes társadalmi egyesületek képvise­lői és a Pécsváradon éppen átvonuló híradósok tisztikara és legénysége is megjelent. Utána a községi képvise­lőtestület díszközgyűlést tartott, ahol K­á­s­­­á­s Mihály főjegyző ismertet­te a nap jelentőségét és méltatta emelkedett beszédben a Kormányzó Urunk halhatatlan érdemeit. Majd pe­dig határozati javaslatot terjesztett elő, amelyben a képviselőtestület a Kormányzó Urat és fennölt szellemű hívesét alattvalói alázattal és igazi magyar szeretettel üdvözli és kö­szönti. A javaslathoz dr. Rihmer Oszkár ügyvéd, vármegyei tb. t. fő­ügyész szólalt fel és ragyogó ékes­­szólású ünnepi beszéde után a köz­gyűlés és az azon megjelent vendé­gek melegen ünnepelték és éljenez­ték a Kormányzó Urat. — A HŐS KÜNN HARCOL — A GYÁVA ITTHON DRÁGÍT! — ötvenéves iskolatársi találkozó, ötvenéves iskolatársi találkozója lesz június 26-án az 1893. évben a pécsi püspöki képzőben végzett tanítók­nak. Találkozás délelőtt 9 órakor a sétatéren, fél 10 órakor szentmise a székesegyházban. — A Baross Szövetség az úrnapi körmeneten együttesen vesz részt. Az elnökség felkéri tagjait, hogy a szövetségi helyiségben (Színház tér 1.), Úrnapján délelőtt háromnegyed 9 órakor teljes számban és pontosan jelenjenek meg. — FILLÉREKBŐL LESZ A PEN­GŐ, tehát minden fillérrel segíted a szegény gyermekeket. Adományodat dobd a mozik előcsarnokában elhe­lyezett urnákba. — Úrnapján zárva lesznek Pécsett az üzletek. A Baross Szövetség, a Pécsi Ipartestület és a Pécsi Keres­kedők Testülete a közönség tájékoz­tatására közlik, hogy Űrnapján az iparosok és kereskedők üzleteiket egész napon át zárva tartják. — Orvosi hír. Dr. Folkmann János orr-, fül-, gége- szakorvos rendelését újra megkezdte K.ar ’ 40 utca 3. szám alatt. — Alapszabályjóváhagyás. A val­lás- és közoktatásügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértve a Pé­csi Kokszművek Sport Egyesülete alapszabályait láttamozta.­­ Elkészült Pécs város felajánlási ünnepségéről készült film. Pécs vá­ros június 6-án történt felajánlásá­nak emlékei még ma is elevenen él­nek mindenki szívében. A nagysza­bású ünnepségről film is készült, amely a történelmi jelentőségű Szé­chenyi téri képet megörökíti. A 140 méter hosszú filmet a város vezető­sége által meghívott közönségnek június 24-én, Űrnapján az Uránia 15 moziban díjmentesen bemutatja. Ké­sőbbi időpontban a filmet a nagykö­zönségnek is bemutatják. — Fűszerszakosztályi ülést tart a Baross Szövetség június 22-én, ked­den este 7 órakor, melyen a tagok pontos megjelenését kéri az elnök­— Érettségi s vizsgálatok a pécsi vá­rosi kereskedelmi leányközépiskolá­ban. A pécsi városi leányközépisko­lában a szóbeli érettségi vizsgálatok június 15, 16, 17 és 18 napjain foly­tak le Mattasovszky-Zsolnay Tibor gyáros, felsőházi tag elnöklete alatt. Jelesen érett 7 tanuló: Balázs Bor­bála, Baracs Mária Magdolna, Hand­­ler Veronika, Kozma Margit, Szöl­­lősi Lívia, Szűcs Mária, Tóth Anna. Jól érett: 11 tanuló: Buzogány Gi­zella, Csete Ilona, Grósz Erzsébet, Horváth Halas Hedvig, Horváth Sa­rolta, Kalózdi Lívia, Kerekes Edit, Keszler Klára, Román Erzsébet, Sza­bó Lívia, Ujszászi Gizella. Érett: 16 tanuló: Baky Piroska, Edit, Braun Mária, Deák Edit, Dobos Györgyike, Felföldy Lívia, Kaszás Györgyike, Káta Judit, Mauthner Hedvig, Né­meth Blanka, Pölöskei Margit, Sü­megi Györgyike, Szabó Julianna, Szalántzy Katalin, Tauer Anna, Tom­­bi Erzsébet, Világos Mária. Szeptem­berben javítóvizsgálatot tehet 5 ta­nuló. — BAJTÁRSI SZOLGÁLAT. A IV. kerületi szociális iroda értesíti az érdekelt védőnőket és önkéntes gon­dozónőket, hogy a szokásos havi munkaközösségi gyűlést folyó hó 22- én, kedden délután 5 órakor, utána fél 6 órakor pedig Bajtársi Szolgálat gyűlését tartja a Remény u. 39. sz. alatt, a IV. kerületi irodában. Az ér­dekeltek pontos és minél nagyobb­­számú megjelenését kérik. Fájdalmas székelésben szenvedők, akiknek a végbél megbetegedései — mint aranyeres csomók, berepedé­sek, viszketegség stb. — teszik az életet nehézzé, a természetes „Ferenc József" keserűvíz rendszeres haszná­lata által sok esetben már rövid idő­­múlva enyhülést találnak. Kérdezze­­ meg orvosát! — Űrnapján a fodrászüzletek zár­va lesznek Pécsett. A pécsi fodrász­üzletek június 24-én, Űrnapján zárva lesznek. — A SZOVJET ELLENI HÁBORÚ MÁSODIK ÉVFORDULÓJA. A Szovjet ellen indított háború második évforduló­jához érkezett. 1941. június 22-én, va­sárnap, Hitler vezér és kancellár kiált­ványt intézett a német néphez, amely­ben Moszkva árulását megbélyegzi és bejelenti, hogy ez a háború nem egyes országok védelme, hanem Európa bizto­sítása s ezzel mindenkinek megmentése. Június 22-ének hajnala óta Németország, Olaszország és Románia harcba állanak a Szovjet Unióval. Azóta két teljes esz­tendőn át folyik a világ legnagyobb mér­kőzése. A tengelycsapatok hatalmas te­rületeket hódítottak meg s tartanak meg­szállva. Szovjetoroszország legjelentősebb ipartelepeit, élelmezésének főforrását vesztette el. A bolsevista erők minden támadása meghiúsul, a Szovjet téli csa­tájának kezdeti helyi sikerét már el is felejtették. A németek és szövetségesei­nek állása szilárd és megingathatatlan. Hogy mik a jövő tervek, azt senki sem tudja, de hogy a tengely részéről ala­posan felkészültek mindenre, az köztu­domású. Magyarország és a Szovjet kö­zött néhány nappal később a június 26- iki szovjet repü­lőtámadások provokáló fellépésére, amikor Kassát bombázták s a Kőrösmezőről Budapest felé haladó vonatot géppuskatűz alá vették — ezzel a merénylettel magyar részről a hadiál­lapotot beállottnak tekintették. Magyar részről is megindult a védelmi háború. Ez a háború biztonságunkért, kultúránk­ért, egész Európáért folyik, adja Isten, hogy az elmaradhatatlan győzelem mi­előbb meghozza áldásait. 5 É SEINEMANN RUHA TESZI AZ EMBERT SZ­ÉCHENYI-TÉR 7. SZÁM. — Pályázat a nagyharsányi köz­ségi jegyzői állásra. A belügyminisz­ter pályázatot hirdet a nagyharsányi községi jegyzői állásra. A pályázók­nak kérvényüket a belügyminisz­terhez kell címezniük. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már köz­­szolgálatban áll, elöljáró hatóságá­nál, a közszolgálatban nem álló egyén pedig annak a járásnak a főszolga­­bírájánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtsa be, aki­nek a területén lakik. Pályázati ha­táridő 15 nap. — Baranyai szegény gyermekek balatoni nyaraltatása. A Baranya­vármegyei szegény gyermekek bala­toni nyaralására a következő adomá­nyok érkeztek: Berecz Károly nagy­kereskedő 50 P. N. N. úrnő Pécs 20 P. Anna kenyér- és tésztaárugyár Pécs 15 P. A nemesszívű adakozók­nak hálás köszönetet mond ezúton is dr. Fischer Béláné.

Next