Új Dunántúl, 1948. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1948-02-01 / 26. szám

­» ÚJ DUNÁNTÚL ság születért mért az első magyar Köztársaság Ezerny­olcszáznegyvennyolc Szil­­-­szter éjszakája van. Havas­­se csapkodja a Szolnoki vasúti ■ Alomas sovány-hosszú épületét, melyet kietlen messzeségben ve­ttek oda a város végére, hogy legölje a sártenger egyetlen töltött szigetét. váróterem azaz tulajdon­kép egy hosszú, keskeny szoba -vatrán van világítva s keserves benyomást keltett a benne gyü­­rkos urak s asszonyságok külön­böző csoportjával, — írja báró Jósika Miklós. Mindenen s min­t cukin zavar s tanácstalanság tükröződött. Mindenki feszült vá­rakozásban volt, mert a különvo­­nat, mely Szolnokig, a vasút vég­állomásáig lett volna indulandó, sehogy sem akart előállani. A gyülekezők azt sugdosták, hogy a vasút vezetői mind schroarzgel­­­rk s készakarva késleltetik az indulást, hogy Windischratz her­ceg, ki az osztrák hadakkal né­hány óra alatt megszállhatja Pes­­tet, itt elfoghassa az egész társa­­ságot. Az akadályoknak s veszteglés­­nek úgy látszik, nincsen vége, bár tuár az éjfél közelegett s az oszt­­rák hadak minden percben itt te­remhetnek, hiszen Schwechat óta vereség s visszavonulás egymást érik. Egy reszkető úr érkezik s ennyit mond: mindnyájunkat itt fognak elfogni s a sarokba mu­tat, hol Kossuth a kormány feje áll egy csoport közepén, a fele­­sége mellett. ‘ Bent a városban megkondulnak a harangok. Éjfél. Most az ajtó nyílik s teástálcán néhány puncs­poharat hoznak. Kossuth álba iszik, szájához emeli poharát, hangja úgy szól, mintha a búcsú­zó év harangjának zúgását foly­tatná. Felköszöríti a Szabad Ma­­gyar Hazát. Sok szem lesz kön­­­nyes. A vonat nem akar indulni , a gyanús halasztás tűrhetetlen­né fokozza az idegek feszültségét. „Mindenkin zavar, tanácstalanság látszott, — jegyzi fel báró Jósika Miklós, a regényíró, csak Kossuth volt nyugodt, néha szinte derűs a kedve. Szép vonásai, arcának nyugodt, megértő kifejezése soha­­sem terjesztettek több tiszteletet a nagyobb bizalmat, mint abban, a szörnyű órában Megállni most már nem lehet s a visszavonulás a pestiekre nézve mindinkább meneküléssé változik, s szolnoki híd felé özönlött min­den, elképzelhetetlen keveredés­ben s rendetlenségben. Nyolc tel­­jes napon át, miért ennyi időbe tellett, amig elértük Debrecent, az utakat mindenütt végeérhetet­len karavánok leptél el. Kossuth szakadatlanul dolgozott, sürgö­nyöket menesztett, parancsokat osztott s leveleket irt, e­minent oly lelki nyugalommal, ami bá­mulatot keltett. A nép, ez a pom­pás, dáliás, környékbeli nép, a puszta fiai, a maguk féloldalra vetett hosszú gabályukban, oda­­sereglett a Honvédelmi Bizottság kezlete. Kossuth tudatja a jelen­lévőkkel, hogy az oszrák császár feloszlatta az 1848-iki, november 15-én Kremsierbe összehívott rs ma­­gyar országgyűlést s 1849 március 1­4-én kiadta az oktroyált alkot­­ólnöke elé, Kossuth Lajos körükbe mányi. Erre Kossuth indítványt lépett. Beszélt, szavai egyszerűek tett a Habsburg-Lotharingiai ház voltak s oly elevenek, mint a nép,­, trónfosztására s bejelentette, hogy melyhez szólott. A föld népe mindenütt a szívét hozta el , nyo­mán lelkesedés kelt, amiről fo­galmat alkotni nem lehet. Mikor az éjfél eljött s a hold­világ ezüstös fénye elöntötte a pusztát, minden zene zendült az éjszakába s ezer és ezer torokból hangzott szerte a diadalmas kiál­tás: Éljen Kossuth! Éljen Kossuth! Wirigischgrätz herceg az oszt­rák haddal eközben elfoglalta Pestet, a fővárost. A magyar fő­hadsereg már a Tiszáig vonult vissza. Az ország kétharmada fel van adva, 1849. március 4-én az új császár, I. Ferencz József Olmützben kiadja oktrojált alkot­mányát, mellyel Magyarország történelmi alkotmányát megszün­­teti s hazánkat beolvasztja az ausztriai összbirodalomba. A magyar hadsereg azonban egyik diadalt a másik után arat­ja. Kossuth Lajos április 4-ikén így szól Cegléd, Körös és Kecske-­­­m­ét népéhez: „Az igazságos Isten és hadseregünk vitézsége meg­hagyta érnünk, elmondhatni: ütött a számadás óráját Április ,13-án reggel értesültek a Debrecenbe összegyűlt képvise­lők arról, hogy Kossuth visszaér­­kezett a táborból. Egy titkos érte­az elhatározást közölni fogja a Házzal. Ennek az elhatározásnak a hírére annyi nép tódult az ülésterembe, hogy alig lehetett mozogni, mire az elnök, Almássy Pál áttette az illést a nagytemp­lomba. A debreceni nagytemplom díszítés nélküli fala között zaj­lott le a magyar függetlenségi harc legimpozánsabb jelenete. Mikor Kossuth a nemzet százado­kig tartott szenvedéseiről, elnyo­matásairól, áldozatairól beszélt s előterjesztve indítványát, e sza­vakkal fejezte be beszédét: „s ha ■ úgy látandják, hogy ezen indít-­ ványok jók, tegyék le önök ma,­ Uraim, Magyarország jövendő szabadságának, boldogságának alapjait!“ — a tömeg szűnni nem akaró lelkesedése és éljenzése köz­ben elfogadta a ház az indítványt s Kossuth Lajost egyhangúlag kormányzóelnöknek az I. magyar Köztársaság fejének kiáltották ki. Arany jegygyűrűk, svájci karórák egyéb aranyéksze­rek, javítások KRIMKER és SÁNTA Jókai-tér­i szám. IMS FEBRUÁR 1 A falu jegyzője a népszíndarabok vadászka­lapos, őrölt nadrága. Honréja, az által dróton rángatott báb volt, aki lélek nélkül volt kénytelen végezni feladatát és a sok megkötöttség közben elsikkadt a dol­­gozó nép szolgálata. Nemcsak a kormány és a tekintetes vármegye uralkodott rajta, hanem a nagygazdák befolyása alatt álló kép­viselőtestület, a gyakran korlátolt és néhány basaparaszt érdekeit tekintő és az adóemeléstől való félelmében minden újítástól tar­tózó elöljáróság is. Nem volt könnyű a jegyző sorsa és nem csoda, hogy ebben a légkörben legtöbbjük elszürkült, feladta a jobbért való hiábavaló harcot, a legtöbb esetben pedig a nép szolgálata helyett, csupán az urak kegyeiért hajlongott Ma ez a vi­lág már a múlté, azonban a régi rendszer sok bürokratikus meg­kötöttsége még mindig megmaradt. A jegyzőknek 158 felettes ha­tóságuk volt, ezek közül 100 rendbírságolási joggal rendelkezett, előmenetele lehetetlenné volt téve. Úgy kellett táncolnia, ahogy a főszolgabíró fütyült, aki őt jelölte vagy visszahívhatta, de nem szállhatott szembe a virilistákkal sem, akik leszavazhatták a kép­viselőtestületben. Ennek a helyzetnek kíván véget vetni az a moz­galom, amelyet a jegyzők abban az irányban indítottak, hogy ál­lami státusba helyezzék őket. Ez nemcsak függőségeiktől szabadí­­taná meg őket és előmenetelüket biztosítaná, hanem érvényre jut­tatná a választott bíró megfelelő szerephez juttatásával a községi autonómiát is. A tehetséges jegyzőnek nem kell ezentúl megöre­gednie egy eldugott faluban, mert nyitva van előtte a közigazgatás minden pozíciója egészen a minisztériumig. A jegyzők mozgalma annál is inkább számíthat sikerre, mivel megindított harcukban Rajk László belügyminiszter és a Kommunista Párt teljes támoga­tására számíthatnak. Iros Respublica, szabadság gyermeke S szabadság anyja világ Jótevője, Ki bujdosol, mint a Rákócziak, Köszöntelek a távolból előre! Most hódolok, midőn még messze vagy, Midőn még rémes, átkozott neved van, Midőn még, a­ki megfeszíteni kész tégedet, azt becsülik legjobban. Most hódolok, most üdvözöllek én, Hisz akkor úgy is hódolód elég lesz, Ha a magasból ellenidre majd A véres porba diadallal névesz. Mert győzni fogsz dicső respublica, Bár vessen ég és föld eledbe gátol, Miként egy új de szent Napóleon elfoglalod majd a kerek világot. Irta: PETŐFI SÁNDOR Kit meg nem térít szép, szelíd szemed, Hol a szeretet oltárlángja csillog, Majd megtéríti azt szilaj kezed, Melyben halálos résznek kardja villog. Te lessz a győző, a diadal­ív Ha elkészül, a te számodra lészen, Akár a virágos tarka pázsiton, Akár a vérnek vörös tengerében!” Szeretném tudni, ott leszek-e én A győzedelmi fényes ünnepélyen? Vagy akkorára már tán elvisz az Enyészet s ott lenn tart a sírba­ mélyen — Ha meg nem érném e nagy ünnepet, Barátim, emlékezzetek meg rólam ... Republicans vagyok s az leszek A föld alatt is ott a koporsóban­ Jerjek ki hozzám, s ott kiáltsatok Síromnál éljent a respublikára. Meghallom én azt, s akkor béke száll az üldözött, e fájó szív porára. Lófogadás a pécsi közüzemekben ahol egyre modernebb berendezéssel látják el a közszolgáltatásokat Belépünk a széles terembe. Két­oldalit az egymást követő kapcso­lótáblákon kartonokra írt szöve­tek: Belváros, Gyárváros, Budai- Külváros. ... Kísérőnk Tillai József elv­társ, a Közüzemek aligazgatója széles kézmozdulattal magyarázza: — Ezeken a transzformátoro­kon keresztül szolgáltatják a vil­lamosáramot Pécs különböző vá­rosrészeibe Ez a helyiség a város idegköz­pontja. __. . ... A mérőskész­ülékek pontosan mu­tatják a fogyasztást Az idegszá­ Iak a vilamosvezetékek. Az ér­­dekesség k­edvéért megemlíthet­­jü­k, hogy a magasfeszültségű lég­vezetékek hossza 41 kilométer, a kábelek hossza 1V, a kisfeszültségű légvezetékek hossza 166 kilométer a kábeleiké pedig 10 kilométer. A közvilágítási légvezetékek hossza 123 kilométer, a kábeleké mind­össze 4 kilométer összesen tehát Pécs városát 371 kilométer hosszú vezeték hálózza be. A szomszéd teremben halálfejes figyelmezte­tés. Vigyázat nagyfeszültségű áram! — Az utcákat 1100 darab fél­­éjjeles és 1334 egész éjjele® vil­lanykörte világítja. — folytatja a tájékoztatót Tillai elvtárs. — A közel 80 ezer lakosú város átlag egy hónapban 632.000 kilowat áramot fogyaszt. A városi gázművek a koksz­művektől kapja a gázt, amely színes homokkal teli tisztítókon keresztül jutt az udvarban álló gáztartályokba. — A gázvezetékek hossza a vá­ros területén összesen 63 kilomé­ter hosszúságú — mondja az al­igazgató elvtárs. — Pécs közön­sége egy hónapban átlag 117.000 köbméter gázt fogyaszt. Megnéz­zük a kovácsműhelyt, a lakat- és asztalosműhelyeket is. Megtud­juk, hogy Pécs város közüzemeinél a víg­­műveknél dolgozókkal együtt több mint 500 alkalmazott dol­gozik. A közüzemek munkásból lett igazgatója mindent elkövet, hogy biztosítani lehessen a dolgozók dretszín­vonalé­nak az emelését. —co m ’A téli nap simogató melege ki­­ráag bennünket a ház elé, de a bokáig érő sár nem enged tovább. .-( bánatok, a foltozott birkabeke­csek szétnyílnak, a lábak nem vernek ütemet a töredezett járdán, tavasz van a télben. Néha előke­rül a borosüveg, aztán szájról­­szájr­ól jár. „Ejha“. ..e má igen" -- szólal meg valaki közülünk — epeit most emelve le szájáról a fiaskót. Aztán beszédtéma is­­:kad, a fogy, amely eddig hál isten elkerülte a határt, a kenyér, adag, a beszolgáltatás meg hason­lók. — Lassan behúzódunk a ház­ba, hogy ott folytassuk az inast meg a beszélgetést. De itt sincs soká maradásunk mert nagy zajjal, táncos botokat csörgetve jönnek. „Farsangolók" — mondja Sán­dor bátyám. Aztán már lépnek is be, felcico­­mázott öltözetben és monoton hangon kezdik énekelni az ősrégi, még Ázsiából hozott farsangi kö­szöntőt­. Hipp-hopp farsang, Hoppó farsang! Itt ölték az ártányt, Nem adják a máját, Csak a szalonnáját. Adjon az Ur,Isten Ennek a gazdának Sok kis ökröt, Négy kis béröst Aranyekét a földjébe, Arany őst ért a kezébe, Haj regö­l rajtul Ezt is megengedte Az a nagy Ur-Isten. Ágyúszájú tarisznya Vágyakozik tikmonyra, Ebbe nyárba nem vöt benne, Majd talán lösz a farsangba Hipp-lopp farsang, Lennye farsang, Isten álgya meg kigyelmeteket! Itt is adnak, amit adnak A jámbor házánál. Aki nem ad szalonnát, Kiverem az ablakát. Kelj föl asszony, kelj föl! Csald meg az uradat, Ne sajnáld megm­ecceni Darab szalonnádat! " A másodmagával megjelent, koldusnak öltözött farsangolás fe­jén csúcsos, csupalyuk sapkával, rongyos szürderékok­ kódmnadrag­­gal és lánccal átkötött rongyos kabátban olyan nevetséges figu­rának hat, hogy valamennyien nevetni kezdünk. Az énekhez hoz­záfűzött cselekmény, mozdulat és szokás éppen olyan fontosak, mint maga a dal és dallam. Lá­bukon cafatot bocskorral a Japp­hopp- éneklésnél mindkét farsan­goló lábbal a levegőbe ugrik. Bot zökken, lánc csörren. A gazdaasszony sem tud ellen­állni ennyi csábításnak. Szaporo­dik a nyárson a szalonna, a kol­bász, a mindig több bortól egyre mulatságosabb, egyre vígkedé­­lyűbb lesz a regölésü­k. Aztán elköszönnek. A kutya kajkot utánuk a kezük ügy­ében lévő bor ezt is elintézi. Mire a fa­­lu végére érnek, már nem fér semmi a nyársra, a riss,-rossz ta­risznya is dagad az oldalakon. Lassan ürülnek a poharak, emelkedik a jókedély, valakinek a javaslatára mi is fölkereke­dünk, gyerünk a bíróhoz. Nem elsők vagyunk itt, már megelőztek bennünket, de azért mi is teli hangon, szívből látunk az énekléshez. Vince gazda kell föl. Száll az Isten a házadra. Sereg angyalával, Vetőtt asztalával. Teli­ poharával. A hangulat itt még em­elkedet­­tebb, nótába kezdünk. A nyári és őszi munkában elfáradt paraszt­emberek megfeledkezve minden bajról és nehézségről, küzdelemek­ről és verejtékről, — most Csig farsangolnak. Lassan dél lesz, ki­­ki hazaszéled. ..S­ amint mi ,s’ Sándor bátyámmal, megbirkózó* a bokáig érő sárral hazafele tunk ,,a város farsangja 111' eszembe a „Tempicó“-jénal, i°' vacskájával és smingjével. Arra gondolok, hogy a népi kultúra, * parasztság évszázados évezredi szokásai mennyivel szívből­ jövnk, mennyinél őszintébbek, menni/1 é é vel magyarabbak, mennyive emberiebbek ... Fülöp János

Next