Dunántúli Napló, 1948. november (5. évfolyam, 252-275. szám)

1948-11-03 / 252. szám

4 GYŐZELEMMEL ÉRT VÉGET a SZABAD NÉP kampány Pécsett és Korányában is m­egszoltszorozódott az előfizetők iránta Az országszerte hatalmas ará­nyokban megindított Szabad Nép­­agitáció hónapja vasárnap zárult. Budapesten a Városi Színháziban rendeztek ez alkalommal Szabad Nép-estet, amelyen Révai Jó­zsef elvtárs mondott ünnepi beszé­det. Ebben rámutatott az egyhóna­pos agitáció eredményeire. A kampány során a Szabad Nép hétköznapi pél­­dányszáma 147 ezerről 285 ezer­re, míg a vasárnapi példányszám 200 ezerről 400 ezerre emelke­dett. Hangsúlyozta ezután a Szabad Nép­nek az MDP központi lapjának fel­adatait, amelyek köz­ül legfonto­sabb a tömegek nevelése és az újarcú magyar újságírás megterem­tése. Példaképünk — mondotta be­fejezésül — a L­enin által alapított és Sztálin által irányított Pravda. A Szabad Nép agitáció záró va­sárnapra Pécsett és Baranyában is a lelkes, kitartó munka és meg­győzés jegyében telt el. Mintegy 1200 el­várs vonult ki az utcai és házi agitációra. Négy pécsi üzem­­árusbódéja és a mellette elhelyezkedett zenekar hívta fel a figyelmet a Szabad Népre. Az agi­tációban a pécsi Nemzeti Színiház repülő-társulat­tal vett részt. Az egész hónapon át tartott lankadatlan munka Pé­csett is meghozta eredményeit­. Pé­csi arányokban ugyanaz az emel­kedés történt a Szabad Nép olvasó­táborában, mint országosan. Az eddigi adatok szerint­ megduplázódott az előfizetők, de a példányonkénti vásárlók száma is. Az üzemi előfizetőgyűjtés eredmé­nyeit még nem lehetett kiértékelni, de ezek az eredmények csak javít­hatnak az eddigi százszázalékos eredményen. A hatalmas számok és elvtársaink lelkes aktivitása ter­mészetesen megelégedéssel tölt el bennünket, amikor a hónap mér­legét tekintjük, ez azonban ko­rántsem jelneti azt, hogy most már összes tennivalóinkat elvégeztük. A rendszeres sajtómunka ezután a pártszervezetek mindennapos feladatai közé tartozik majd, mert ez szorosan összetartozik az MDP elméleti színvonalának eme­lésével. Hatyty&LUdni fttyMndascz AuttiMst Magas színvonalú műsoros estet rendezett vasárnap este a Doktor Sándor Kultúrházban a band pesti Gutenberg Társaság üb­e- és Dal­kara a Magyar Könyvnyomdai Munkások Szabad Szakszervezete pécsi csoportjának rendezésében. A pécsi nyomdászok nevében Tur­­sits Imre elvtárs köszöntötte a vendégeket meleg szavakkal. A jól sikerült kultúresteji sok­­tapsot kapott Környei Lajos tiszta csengő hangjával előadott szá­maiért. Kern sokban maradt el tőle Kiszál Mária és Ágoston Jú­lia, kik remek hangjukkal szintén a munkáskü­ltsírát tolmácsolták a hallgatóknak. Márton Jánosné zon­goraművészetét csillogtatta meg Liszt második rapszódiájának ki­váló előadásával. De valamennyi a munkásművészet legjavát adta­ ,a pécsi nyomdászok és a vendégek szívükbe zárták pesti művészkol­légáikat. Rendesetet­vizsgálattal megakadályozható a szuvasodás és a fogkihullás A jó fogak fél egészséget jelen­tenek. Ezért igen fontos, hogy már a gyerekek rendszeres fog­­kezelésben részesüljenek. Ezt cé­lozza a népi demokrácia népjóléti kormányzata, amely a hároméves terv keretében az egész országban be akarja vezetni az iskolafogor­­vosi intézményt, vagyis az iskolás­­gyermekek kötelező fogvizsgálatát és kezelését. Ezen a téren a pécsi egyetem fogászati klinikája (Tra­verz Pál professzor irányításával ez év tavaszán végigvizsgálta Ba­ranya és Pécs iskolásgyermekeinek fogait, 6—14 éves korig. fr .­­ eredményeként " Vizsgálat­­ pontos katasztert " állítottak fel nem rámak a beteg fogak számáról, ha­nem arról is, mi az oka annak, hogy megdöbbentően sok, rossz­fogú gyermeket találtak. A vizsgá­latok tudományosan feldolgozott eredményét Oravecz professzor részletesen ismertette a legutóbbi nemzetközi orvoskongresszuson. Ennek során megállapította, hogy Baranyában a bányászgyermekek-­ nek van a legtöbb rossz, szuvas foga (85 százalék), a városi gyer­mekeknél 73, a falusiaknál 65 szá­zalékban találtak rosszfogazatú gyermekeket. Hogyan lehet ezen a rossz statisztikán változtatni? Úgy, hogy kevesebb cukorkát, és sok nyers, vitamindús táplálékot és keményebb rágós eledelt kell adni a fejlődésben lévő gyerme­keknek. Fontos követelmény ezenkívül, hogy a "­­ ...... gyerme­kek fogait legalább félévenként megvizsgálják és a kezdődő szu­vasodásokat betömjék. Ezzel a rendszeres kezeléssel elérhető lesz az, hogy az általános iskola el­végzése után, tehát 14 éves kor­ban minden gyermek ép, egészsé­ges és hiánytalan fogazattal lép ki az életbe. Hogy ez a terv meg­valósulhasson, az országban 800, Baranyában és Pécsett pedig leg­alább 20—25 körzeli iskolafogn­­■ rak­ rendelőre lenne szükség. A • ".!"ki* berendezését és fennntar­tását elsősorban az OTI-nak kel­­lene vállalnia, ami azt jelentené, hogy a rendszeres iskolafogászat révén a felnőttek fogkezelése 100 százalékkal csökkenne. Mindenkinek haszna lenne eb­ből­ az OTI-nak, a biztosított tagoknak és a nem­zetgazdaságnak, mert a jó foga­zatú dolgozók kevesebb munka­órát mulasztanának fogfájás miatt. Természetesen az ideális helyzet az lenne, ha az OTI a rendszeres fogvizsgálatot a felnőtteknél is be­vezetné. H ha ezt az Oravecz pro­fesszor által javasolt újítást be­vezetik, akkor minden ember fo­gait a természetes kihullás idejéig meg lehetne tartani. Az orvos kongresszuson ismertetett Ora­­vetz-féle kezelési terv úgy a tu­dományos szakkörökben, mint az OTI központi vezetőségében el­ismeréssel és helyesléssel találko­zott és annak megvalósítása most már az illetékeseken és elsősor­ban az­ OTI-n múlik. PVSK sikerek a bir­kózó bajnokságon Vasárnap rendezte a délnyugati kerület a görög-római birkózó egyéni versenyt, amelyben legjobb eredményeket a PVSK versenyzői érték el. Eredmények: lepkesúly­ban 1. Csabai KMTE, 2. Schneider PVSK,­­ Gáli Szekszárd. Légsúly­ban 1. Szakonyi KMTK, 2. Tóth Szekszárd, 3. Á. Nagy PVSK. Pe­helysúlyban 1. Sándor PVSK, 2. Klopfer KMTE, 3. Gál M­TK. Könnyű­súlyban 1. Bódi PVSK, 2. Gál PVSK, 3. Kende Szekszárd. Váltósúlyban 1. Bárdos PVSK, 2. Kincses M­TK, 3. Mazsi M­TK. Középsúlyban 1. Müller PVSK, 2. Kaotik PVSK, 3. Rözge PVSK. F­élnehézsúlyban 1. Szekeres PVSK. ■­ Péter Szigetvár. 3. Majsai Szek­­szárd. Nehésúlyban 1. Kasza M­TK. 2 Sik PVSK. 3. Tihanyi PVSK. A pontversenyt és a Boros emlékserleget a PVSK nyerte 20 ponttal, második a KMTK , har­madik M­TK 7, negyedik Szek­szárd 5 ponttal. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Vianuon i művészet 11. számában Szegi Pál a fiatal festőn­em­zedék egyik tehetséges tag­jával, Bencze Lászlóval foglalko­zik. A Szépművészeti Múzeum újabb szerzeményeiről bő illusztrá­­ció kíséretében Kampis Aulal szá­mol be. Lyka Károly a teljesen el­kallódott magyar művészről, Mura­­közy­­Jánosról nyújt a művészet­­történelem számára becses adato­kat. Ybl Ervin Niccolo Valori szé­kesfehérvári síremlékéről ír. Baum­­garten Sándor a Nemzeti Múzeum­ban letétben fekvő Teleki Sándor gróf albumából ismerteti Victor Hugo eredeti rajzát. A Műgyűjtő rovatban Zádor Anna a hamisítá­sokról, Lenkei Andorné korszerű muzeológiai törkevésekről ír. Ba­­binovszky Máriusz gazdag kritikai rovata után kimerítő beszámolóval és aukciós hírekkel zárul a lap. Richard Wright­­ FEKETÉK ÉS FEHÉREK A világhírű néger írót ismerik már a magyar olvasók is. A „Meg­hajszolt vad“ című regénye még élénken él az olvasó emlékezeté­ben. Új regényében megdöbbentő erővel állítja elénk azt a sörnyű sorsot, amely a feketék életét kü­lönösen az Egyesült Államok déli vidékén még ma is az embertelen szenvedések szakadatlan láncola­tává teszik. Ebből a pokolból ke­res menekülést a regény hőse és ott válunk el tőle, amikor olyan környezetbe kerül, ahol ha nem is mosolyog reá az egyenjogúság napsugara, de legalább bizonyos i­ínező türelemben van része. (Dante kiadás.) PVSK 27, BTC 28, Dinamó 30 EN­F­TI OSZT­ÁL­­YZA­TA­INK PVSK: Pozsgai 3 — Szadnai 2, Burányi 3 — Meggyes 2, Galam­­bos 2, Szabó 3 — Zombori 2, Ha­mar 3, Sós 2, Hirezi 2, Vezér 3. Összesen. 27. BTC: Sarbak 1 — Kincses 3, Kisgál 2— Horváth 3, Leipám I. 2, Müller 6 — Katles 3, K­övér 3, Nagy 3,­­Leipám II. 3, Karácsonyi 2. Összesen 28. Dinamó.­ Krausz 2 -- Herczeg 2 Bencze III. 3 — Bencze 1.X Csirke 3, Kresz 3 — Horváth I. 2. Iléfi 4 Horváth 11. 2. 11 ősz jár 3. 10.ezeré'!k­ 3. Összesen 30. .1 bel legjobbjai: Sab­bak Tier* (7, Cg. KÍS£ál - Meggyes. Leipámi. S­abó Morváth 1..Hamar. Sír.S.­írk­ezi. Ki­rácsonyi. * ökölvívás. PAC­—Közüzem__ M­TE 13:7. A pécsi csapat jól sze­repel Rádi, F­dősi és Kl­emen kiütéssel­ győzték le ellenfeleik Délnyugat mintja Sok izgalom a vasárnapi fordulón Félbeszakad­ a PVSK—SVSE mérkőzés Meglepetés a Dinamó veresége Sok izgalmat hozott az elmúlt vasárnap. A soproni csapat 10 perccel a befejezés előtt levonult a pályázók Botrányról számoltak be Nagymányokról, Szentllőrincről is, szombaton és vasárnap is gyenge játékvezetésnek voltunk szemtanúi- Nem­ mindig a közönség oka az izgalomnak, a vasárnapi mérkőzések majdnem mindenhol a játék­vezető gyengesége miatt romlottak el. Bírálja felül szigorúan a JT ezeket az eseteket és tegyen sürgős javaslatot, hogy plt. fontos NB II. mérkőzések levezetésére ne kizdjenek ki olyan játékveze­tőt, aki még a kerületi mérkőzések levezetésére sem alkalmas. Részletes eredmények: PVSK—SVSE 3:0 (0:0) Hun utca, 2500 néző, vezette: Horvá­th L. (Kaposvár) Az első tizenöt percben a PVSK régi napjaira emlékeztetően ját­szott, utána nagyon visszatért. A második félidőben ügyesen használta ki az SVSE visszaesé­sét és Zamtooii három góljával be­hozhatatlan vezetéshez jutott. A játékvezető Némethet kiállította a labda fütty utáni elrúgása miatt. A harmadik gól után az SVSE szabálytalanságot reklamált. Után­­na előbb levonult, majd vissza­tért a pályára. A tovább rekla­máló Kőművest a gyenge játék­vezető kiállította. A játékos nem ment le a pályáról, mire a játék­vezető a mérkőzést lefújta. BÍRÁLAT. A PVSK csak időn­ként játszott jól, de a győzelme a második félideji lelkes játéka alapján teljesen megérdemelt. A PVSK-ból Galambos, Zombori és Sós, az SVSE-ből Kőműves és Fe­kete játszottak jól. SzftK—Dinamó 3:1 (2:0) Szombathely, 1200 néző. Vezette: Kotrobai Annak ellenére, hogy a Dinamó rengeteget támadott, a helyi csa­pat két gólt ért el Szandi és Szabó I révén. Szünet után ismét Szandi lőtt gólt, mire a Dinamó valóságos tűzijátékot rendezett az ellenfél kapuja ellen, de a lövések vagy emberben, vagy a sárban akadtak el. A tisztelet góllt Horváth II szerezte. BÍRÁLAT. A mély, sáros talajon nem érvényesült az iskolázottabb Dinamó játékstílusa, veresége meg­érdemelt. A Dinamó legjobbja Horváth I volt, kívüle Herczeg, Krausz és Csirke játszottak jól. MÁV DBG—BTC 1:0 (0:0) Győr, 500 néző. Vezette: Mágori Az első félidőben egyenrangú ellenfelek küzdöttek, a pécsi vé­delem melli­tt a győri csatárok alig tudtak szóhoz jutni. Szüpett után nagyszerű mérkőzés alakult ki, ekkor a helyi csapat többet támadott és egy szöglet után Ka­pitány megszerezte a győzelmet. BÍRÁLAT. A BTC elfogódottan kezdett, de védelme kibírta a kez­deti nyomást. Szünet után válto­zatos játék alakult ki, 0:0 állásnál Katics nagy lövése a kapufáról jött vissza. A győn csapat meg­érdemelten nyerik A BTC és a mezőny legjobbja Sarbak vol, Kisgál, Leipum­i és Karácsonyi ját­szottak még jól. NB II-es eredmények: MACRT— M­TE 3:2 (2:1), Perote—Portás 2:1 (2:1). Lokomotív—Szí. MÁV 3:2 (2:1), KMTE—MÁV KAC 5:2 (2:1), Elektromos—KPSE 21 2 (2:1). KB ltt-as eredmények POSTÁS- PE­AC 3:2 (1:2). Tüzér­ül ca, vezette Török. — Első fél­időben a PEAC, szünet után a Postás játszott jobban. Góllövők Vidus (2. egyet­ülesből), Solymár, illetve Bike és Berki II. — PMSE— Nagyatád 3:0 (3:0), Pécsbánya­telep, vezette Poliéder. A b­ánya­­telepiek tetszés szerint rúgták gól­jaikat. Góllövök Krivanek 4, Ka­lauz 3 és Ruppert. Jók Böhm I mezőny legjobbjai, Rombek, Kri­­vanek, illetve Kanizsai.­­— PAC Közüzem Bátaszék 3:3 (1:1). Tü­zér­ utca, vezette Szarka. Csak szü­netig játszott jó a hazai csapat, a lelkes vendégeket csak a gyenge játékvezető fosztotta meg a győze­lemtől. Góllövők Ferenc, Lukács, Barta, illetve Bittner (2. egyet 1­1-esből) -s Kalász. — Dombóvári VSE—Szigetvár 0:3 (1:3). Nagy iz­galom volt a végén. — Komló— KVTE 10:1 (7:1), KRAC—Szászvár 2:1 (1:0), Barcs­—Paks 1:1 (1:0), SBTC—Szekszárd 4:0 (0:0). Kerületi bajnokság I. osztály: PVSK II. Mecsek­­szabolcs 2:0 11:01. Góllövő Kovács és Halász. BTC TI—Mohácsi TE 2:0 (0:01. Meglepetés a listavezető versége. Nagym­ányok—Dinamó TL 3:1 (2:01. A bányászcsapat ezzel a győzelmével az első helyre került. Tolna -Dendra 3:3 (2:11. —­ II. osz­tály: Erzsébettelep—PEAC 3:2 (3:1), Postás IT—Villány 5:0 (2:01, Kokszmű- Pécsi Sopiana 3:1 (1:11.­­ifjúsági: PV­SK BTC, 2:1 (1:1 , PVSK - Postás 7:0 (4:01. Hétfőn játszották le a Ferenc­v­áros- ETO mérkőzést, amit a Fradi 13:0 (6:0) arányban nyert meg. A láb­­dz­aton 5 pont­a- és 49:3 (!) gólaránnyal vezet a Fe­rencváros a MATEOSz és az N­TK előtt. 1948 NOVEMBER 3 Ismét élen a pécsi csapatok A Nyugati csoportban megint összetömörült a mezőny, az élem a pécsiek vezetnek. A félbeszakadt PVSK—SVSE mérkőzés eredmé­nyét beszámítottuk. NB II. NYUGATI CSOPORTJA: 1.Dinamó9 6— 3 21:1412 2.PETC9 4 3 2 19:1211 3.PVSK9 5 1 3 19:1311 4.KPSE9 4 3 2 25:1711 5.KMTE9 4 3 2 19:1711 6.Lököm.9 5 1 3 18:2211 7.MÁVDAC9 5— 4 27:1510 8.MAORT9 5— 4 22:1910 9.SVSE9 4 2 3 17:2010 10.Geruzz.9 4 1 4 10:139 11.M­TE9 3 2 4 17:208 12.Postás9 3 1 4 21:157 13.Hektrom.9 2 3 4 16:197 14.Szt. MÁV9 1 4 4 14:236 15.SZAK9 1 3 5 14:245 16.Komárom9 2 1 6 16:323 * Kosárlabda. Vasárnap a kö­vetkező NB eredmények születtek: BSE—PVSK 42:40 (25:15, 36:38), PEAC—FTC 53:31 (25:10), mind­kettő NB I férfi mérkőzés. Szrf. MÁV Előre—PVSK 4­3:32 (22:14), NB II férfi, PVSK—Szf. MÁV Előre 39:21 (17:14) NB II. női mérkőzés. * A szabadságharcos Szövetség, vívószakosztálya november 3-án délután 6 órakor tartja al­aku­ó közgyűlését a Rá­kóczi­ út 19. sz. alatti «portszékházéban. Szeret?!!»! várnak_ minden bajtársa­, akár kezdő, vagy haladó vívó az ille­tő. A rendőrség szombaton ■ fe két bo:-á'.:iyos vécéké!dő: ;i!lí e ő. Egyik Jakabfi József 26 éves. Mind­­sz­en­ ti'ca 10/2 socimú lakó, a má­sik Virágy János­­31 éves Megyeri U 12 szám a la­­ l­kms. A kihágást bíró mond fele.lük i;c’c •­í.

Next