Dunántúli Napló, 1949. május (6. évfolyam, 100-125. szám)

1949-05-01 / 100. szám

*­NAPLÓ 1949 MÁJUS 1 Százegy évvel ezelőtt Tames Mhályt választotta képviselőijének Baranya megye „communistikus elvekkel eltelt" lakossága Baranya népének demokratikus hagyományai messze a múltba nyúl­nak vissza. A baranyai munkásság, dolgozó parasztság és haladó értel­miség örök büszkesége az, hogy itt választották követté Táncsics Mi­hályt, a nincstelen parasztság nagy szószólóját, aki előfutára volt ha­zánkban a szocialista eszmének. Baranya népéhez ugyancsak utat talált a 48-as szabadságharc lelkes, forradalmi hangulata, de ennek visszhangja az ország más vidékei­hez hasonlóan olyan vonásokat is mutat, amelyek bizonyítják, hogy népünk 48-tól bátrabb tetteket kö­vetelt. Úgy érezték, hogy ezeknek a követeléseknek legméltóbb szószó­lója Táncsics Mihály lehet, a „vörös republikánus”, akit a pesti nép sza­badított ki börtönéből. Választásra készülődtek Baranyában akkor is, ezelőtt 101 esztendővel. Ez volt az első választás, amikor a nép is már úgy-ahogy beleszólhatott sor­sának intézésébe. A siklósi kerület­ben már május végén megkezdték a választási előkészületeket és a kor­teskedést Táncsics Mihály, a takács­legényből lett tanító, író és újság­szerkesztő jelölése érdekében. Május 28-ra népgyűlést hirdettek Drávacsepely községben. Szaporca, Tésenfa, Drávacsehi, Drávapalkonya, Drávaszabolcs, Ipacsfa, Kovácshida, Drávaszerdahely és a kerülethez tar­tozó többi község kiküldöttei felke­rekedtek és Drávacsepely felé tar­tottak. A küldöttségeket lelkes bara­nyai papok, tanítók és jegyzők ve­zették. Különösen nagy szerepe volt ebben a választási mozgalomban Baranya falusi papjainak Szente Zsigmond nagyharsányi, Kar­dos Pál tótfalusi ,Fejes Sándor tót­falusi, Belevári Ferenc zu­zlói és Munkácsy Albert szaporcai lelkészek híveik élén vonultak fel, hogy szót emeljenek az urak által akkor már „bujtogatónak ’ híresztelt Táncsics érdekében. A gyűlés szónokai között is ott látjuk az előbb említett Mun­kácsy Albert, Belovári Ferenc és Tóth Ferenc lelkészeket, akik mellett Tarnóczai Dániel nagyvarsányi bíró is felszólalt és egyhangúan Táncsi­csot javasolták a kerület követéül. Ez meg is történt, nagy lelkesedés mellett. Akkori reakciós körökben nem kis megdöbbenést váltott ki a jelölés és a császárpárti feudálisok és uszály­hordozóik feljelentették a gyűlés szónokait a megyei hatóságnál, amely kénytelen-kelletlen bizottsá­got küldött ki az ügy kivizsgálására. A feljelentés azzal vádolja a gyűlés szervezőit, hogy előzetes bejelentés nélkül gyűlést merészeltek össze­hívni és ezzel alkalmat nyújtottak a népnek „indulatos” kitörések han­goztatására, sőt Munkácsy Albert lelkészről azt jelentették, hogy „communisticus” kijelentéseket tett a fennálló alkotmányos rend és kormány ellen. Ezeket a „commu­nisticus" kijelentéseket a megvádolt lelkész be is ismerte, mert nem vol­tak egyebek, mint annak hangozta­tása, hogy a jobbágyság fenntartása burkolt formájában is szűnjön meg. Lényegükben Táncsics követeléseit tartalmazták, amelyek a földesurak által elrab­olt közlegelők visszaadá­sára, a „szerződéses” jobbágyok (uradalmi cselédség) terheinek meg­szüntetésére, különböző „regálék” és dézsmál­ eltörlésére, tehát a paraszt­ság tökéletesebb felszabadítására vo­natkoztak A vármegye tiszti főügyésze ugyan ■cegállapi t­d­ta, hogy a beszéd tar­talma alkalmas az „úri jogok", va­lamint „magány­tulajdon” ellen való izgatásra, de a megye hatósága a forradalmi közhangulat mellett nem kockáztatta meg a lelkész bí­róság elé való állítását. A választás körülményeiről fennmaradt írások ezt mutatják, hogy a reakció a fel­­jelenté­­sei nem fejezte be tevékeny­ségét elhíresztelte, hogy Táncsics­­­em lehet képviselő, mert nincs birtoka Táncsicsnak valóban igen nehezére esett volna, hogy kimutassa a köte­lező 100 aranyat jövedelmező birto­kát, de a lelkes Tarnóczai Dániel, a nagyharsányi bíró azzal válaszolt a híresztelésre, hogy felajánlotta: tel­keinek felét Táncsicsra íratja. Má­sik akadékoskodásuk az volt, hogy börtönviselt embert nem lehet kép­viselővé választani. Táncsics hívei erre azt válaszolták, hogy Kossuth is börtönben volt, mégis megválasz­tották követnek. Az aránylag haladó szellemű Battyányi Kázmér földesúr túlbuzgó, uruk előtt érdemeket szerezni kí­vánó jószágigazgatói és ispánjai azt kezdeményezték, hogy földesurukat jelöljék Táncsics ellenében. A kísér­let persze kudarcot vallott, mert a siklósi kerület népe elsöprő győze­lemmel Táncsicsot küldte az első népképviseleti országgyűlésre. Táncsics maga ezt írja Siklóson történt megválasztásáról: „A siklósi derék választópolgárok hangsúlyoz­ták, hogy kiváltkép azért választa­nak meg, mert fogságban voltam és azért raboskodtam, mert a nép jo­gaiért, érdekei mellett küzdöttem.” Táncsics, mint országgyűlési kép­viselő is következetes szószólója ma­radt a parasztságnak és hangoztatta annak követeléseit, de ezzel egyedül lévén, elszigetelődött és sikereket nem tudott elérni Pedig Baranya népe mellette állt, sőt amikor lát­ták, hogy követeléseik nem valósul­hatnak meg, elégedetlenkedtek is Táncsiccsal és „hallja kend, táncsics” kezdetű híres levelükben, amikor a haza áldozatot követelt tőlük, anél­kül, hogy a forradalom vívmányai­ból a nekik járó részt megadná, ki­jelentették: „vérünket potomra nem örömest ontjuk.” Majd a továbbiak­ban a nekik juttatott földekért ki­szabott váltság miatt elégedetlenked­nek­ ..most megint milliókat fi­zessünk a váltságért? Akkor jöjj in­kább muszka és irtsd ki a magyar­­országi zsarnok urakat.” A siklósi parasztok elégedetlensége nem állott magában, a drávamenti községek hangulatáról a megye al­ispánjához irt jelentés 1848 augusz­tusában azt írja az egyik szolgabíró jelentése, hogy „a drávai lakosság eltelve communisticus féle elvekkel, több helyen erőszakos foglalásokat tesz, sőt nemzetőrségi kötelességé­nek teljesítésével szinte feljogosítva érzi magát ezen foglalásokat érdem­lett díj fejében tehetni.” A szentlő­rinci járásban, amint azt egy ha­sonló jelentés mondja: „Némely hely­ség lakosai közt az elégületlenség és ebből származni szokott élénkebb mozgalom mutatkozik, jelesen Bicsérd­­helység lakói... Az egész legelőt elfogla­­landják, az uraság birkáit onnan ki­szorítva.” A kormány nyugtalankodva szem­lélte a történteket és legfőképpen Táncsicsban látta ezeknek okozóját, ezért Madarász László, az országos rendőri hivatal vezetője magához hivatta Táncsicsot és elébetárva „kártékony működésének tükrét”, megfenyegette, hogy „legelső alka­lommal öt, mint a szabadság és or­szágos függetlenség megvédésének akadályozására a camarilla érdeké­ben lázítót törvény elébe fogják állí­tani.” Más szóval nem egyébbel gyanú­­stották Táncsicsot, mint azzal, hogy a bécsi udvar érdekében lázítja a népet. Nemsokára be is szüntették lapját, a Munkások Újságját. Siklós képviselője, Táncsics nemcsak a parasztság követeléseit hangoztatta, már 1848-ban, a pesti nyomdászok bérmozgalma idején ol­dalukra állt. A szabadság elbukott, Táncsics évekig rejtőzött és bujdosott, majd később hét esztendőre börtönbe ve­tették, de nyolc és fél évtizednyi hosszú életében semmi szenvedés nem tudta eltántorítani a dolgozó nép oldaláról. Siklós és Baranya népe ma is büszkén, változatlan szeretettel gon­dol száz év előtti követére, és azzal rója le vele szemben érzett háláját, hogy most azokat támogatja szava­zatával, akik Táncsics szellemében küzdenek a népért. Ruzsics Endre. — A mai fiatalság már nem tudja, mi az igazi május 1. — mondja eny­he megvetéssel Tóni bácsi és a többi rábólint. Hárman ülnek együtt, a mun­kából lassan kiöregedő kőművesek és már ahogy az öregek szokták, egy ki­csit visszanéznek a múltba. — Mintha tegnap történt volna — emlékezik Gyuri bácsi és egyszerre 43 évvel fiatalabb lesz. — 1906-­ban megmozdultunk, mi munkások. A Gyár­ utcából indul­tunk . .. — És mikor az eleje már a Kál­vária­ utcánál volt, a vége még mindig a Gyár utcában tartott. — Hát azért — méregeti gondolat­ban Józsi bácsi — a mai felvonuláso­kon még többen vannak. — Többen, hát persze, hogy többen — vág vissza Gyuri bácsi —, hiszen most próbálja valaki megtiltani, vagy rendőrök közé szorítani a felvonulást. Most a rendőrök is benne vannak a felvonulásban. Most ők is ünnepelnek, nem úgy, mint amikor ellenünk voltak. Akkoriban meg, akármennyire „liberá­lisak” voltak, arra vigyáztak, hogy na­gyon nagy tömeg ne gyűljön össze. Emlékeztek, úgy-e, hogy jöttek volna a parasztok is ünnepelni? Május 1. a parasztoknak is ünnep, megbeszéltük, hogy bejönnek a városba és együtt ünnepelünk. De nem jöhettek, mert a csendőrök nem engedték ki őket a fa­luból. Még a templomba se engedték őket inkább, nehogy összegyűljenek és bejöjjenek hozzánk. — Hát 31-ben — mondja most Jó­zsi bácsi — akkor aztán nem volt sor­­falazás, meg engedélyezgetés, meg mi. Ahogy jött a nép, a csendőrök csak tözibe, aztán üsd, vágd... — Akkor volt az a nagy munkanél­küliség is — mélyed bele az elbeszé­lésbe — Kiskunfélegyház­án dolgoz­tam éppen. Akik ott voltunk, elhatá­roztunk, hogy május 1-re felmegyünk Pestre, biciklivel. El is indultunk, az­tán nagy kerülővel, hogy másokkal is összetalálkozzunk, mentünk Gyöngyös­nek, Hatvanon, Aszódon keresztül Pest felé. Máriabesenyőnél már voltunk is vagy ötvenen. Egyszerre csak kariká­­zik ám visszafelé ijedt ábrázattal egy hatvani pék. Megállítottuk, erre elme­séli, hogy tizes csendőrjárőrök járnak az országúton és minden proliforma embert, aki Pest felé tart, megpofoz­nak és visszazavarnak, ő is kapott vagy kettőt. Mikor a piros nyakken­dőmet meglátta, azt mondja: vegyem le gyorsan, mert annálfogva akaszta­nak föl. — Hát mi nem féltünk, továbbmen­tünk, míg tényleg jöttek a csendőrök. Mindjárt ránkfogták a szuronyos pus­kákat. Az egyik megfogta a nyakken­dőt és húzta irgalmatlanul, hogy majd megfulladtam. A másik meg közben „lekever” egyet jobbról, egyet balról. Szerencsére elszakadt a nyakkendő. — Vissza kellett fordulni De csak egy darabon, mert aztán a földeken át mé­giscsak bementünk Pestre. — Mi meg akkor 31-ben — emléke­zik Tóni bácsi is — a Mecseken búj­tunk el az erdőbe, de mégis megünne­peltük a május 1-e, így ünnepeltek az öregek, amikor még fiatalok voltak. A ma fiataljai azonban már nem ilyen májusokra em­lékeznek. * Visszaemlékeznek az első szabad május elsejére, 1945-ben, amikor még fel sem szabadult teljesen az ország. Pécs dolgozói akkor hosszú és tömött sorokban vonultak fel az utcákon, táb­lákkal, vörös zászlókkal. „Le a fasiz­mussal!” „Éljen a felszabadító Szovjet­unió!” — Ez az első szabad május — mondta Vas elvtárs — de ezután még több jön és mindegyiknek egyre szebbnek kell lennie. Úgy is lett. 1947-ben már forinttal fizettek a pécsi dolgozók a május 1-i ünnepsége­ken a sörért, a jó ropogós sütemény­ért és virsliért. A felvonulás is már nem csupán reménykedve éhező embe­rek, hanem öntudatos dolgozók felv®­­nullása volt, akik­ már tudták, hogy miért dolgoznak. Az üzemek nagy mű­gonddal feldíszített járműveiken volt az egyre jobbá váló életet hirdették. De még erős volt a reakció és a mun­kásokban harci tűz égett — 1948-ban végre miénk lett az ország. A felvonuló üzemek feldí­szített járművei államosításról, terv­gazdálkodásról, munkaversenyről adtak jelt. A reakciónak nem sok kellett már a végső vereséghez. Sulyok életnagy­ságú mása egyik felvonuló kocsira ál­lított akasztófán himbálódzott és * eredeti is nemsokára jobbnak látta odébbállni. * — Szép volt a régi májusokon szembeszállni a csendőrökkel — mond­hatjuk Tóni bácsinak — de csak az­ért, hogy idáig eljussunk. Szép vert az áldozat, de csak az eredmény adod neki értelmet. Az eredmény pedig: 3 békebelinél, nagyobb jólétben, csend­őrök, gyárosok nélkül ünnepli a néh a május 1-et. 1949 május 1-ét nézze meg Józ­si bácsi, amikor nem a Gyár-utcától a Kálvária-utcáig, hanem a szigeti vám­tól a Zsolnay-gyárig, a vásártértől 8 szettyéig hullámzik majd a tömeg és az egész városban egész nap vigad­nak. Gyuri bácsi pedig látogasson el né­hány üzembe. Ott találkozik majd a pa­rasztokkal, akiknek ma már senki sem­ tilthatja meg, hogy bejöjjenek a vá­rosba, együtt ünnepelni a munkások­kal. Május 1-e a dolgozóknak mindig harcos napja volt. Régen az emberibb jogokért, nagyobb darab kenyérért vál­laltak kockázatot a csendőrszuronyok­kal szemben, ma ezeket a megszerzett jogokat, a szabadságunkat és nagyobb kenyerünket védjük meg a Népfront­ban, a dolgozók egyesített erej­ével Mészáros Fere­nc Cifie­ dmon^á • •• Már nem voltam új amikor feljöttem az­­ óvóhely­el. Gazdám féltve, aggódva pillantott rám, mint egyet, •a használható jó cipőjére. Ahogy felnéztem rá, meg­­ -ogadtam, hogy amíg lehet kitartok mellette. EltruliU­­•mnk. Az utak meglehetősen rosszak. Jaj! — szilánkra íptünk. Az üveg végighorzsolta az oldalamat. Egy­­et hét és már stoppolni fognak. Előre félek tőle. Tavasz van. De rám nézve nem jelent semmi jót, okát esik az eső s alig tudom tartani magam. Pedig azdám olyan jó hozzám, annyira gondomat viseli, h­ába­ öregszem. Mindig hamarabb nedvesedem át. A­­lpam is egyre vékonyabb lesz. Meglehetősen szomo­­ran gondolok jövömre. Gazdám is esténként sóhajtva ■sz le. Sokáig forgat a kezében. Azt hiszem meg ak­ar ilpaltatni, ügy lett. Most kicsit jobban érzem magam, új erőt gűjtöttem. Meg is stoppoltak. Kezdek mininkább este vulni, de még mindig hasznos jószág vagyok. Ma nagy esemény történt körülöttem. Bementünk jó cipőüzletbe. Szégyenlősen álltam meg. Félve néztem polcokon lévő sok fehér dobozra. Mennyi, új testvérem ,het bennük. Gazdám kért egyet közülük. Kicsit fáj szívem. Azt hiszem féltékeny vagyok. — Csak fatalpú cipőnk van — hallom a kiszer­­elónő hangját. — Jó lesz az is, amúgy sincs sok pénzem — hal­­om gazdám halk hangját. Egyszerre megnyugszom. Az­­ csak fatalpú, nem veheti fel velem a versenyt. Azért iváncsian nézek a dobozok felé. A kiszolgálónő ki­­üit egy párat. Mind üres. — Rózsi tudja, hogy azok üresek, a másik oldalon annak csak cipők — hallom a boltos türelmetlen anyját. Megyünk hazafelé. Fejem fölött himbálózik becso­­magolva az új jövevény. Elég jól néz ki De csak fa­­irpú. Kicsit nyugtalan vagyok. Mi lesz velem. Itthon vagyunk. Gazdám gyönyörűen kitisztított,­­ sámfát is dugott belém. Ahogy az éjjeliszekrény apróban megnézem most magam, nem is vagyok olyan súnya. Hát pihenni tesznek. Este van. Most jött meg a gazdám. Sietve lökte le Ibáról új társamat. Azt hiszem nem tudtak még egy­­mással megbarátkozni. Az új jövevény nem is olyan si­­mulékony természetű mint én. És hogy kopog... Saj­átom szegény gazdámat. Fejjelre egymás mellé kerültünk a fatalpúval. Azt Iszám szeretne beszélni hozzám. — Maga mikori cipő itt a háznál? — mondja végül s szemtelenül nézi stoppolásaimat. — Még békebeli cipő vagyok - vágom oda büst*­* Elfordulok­ tőle. Nem fogok vitatkozni egy­­* talpúved. , Újra itt a tél. A fatalpú elrongyolódva hever, még otthon felveszik. Megint csak velem jár a gazdát«' Néha hosszan elnéz. Én is sóhajtok, ő is. Úgy szeretne* visszafiatalodni. ,, ,, . Azt hiszem 1947 karácsony táján járunk. Úgy lehe­t A gazdám újra cipőüzletbe megy velem. Jó meleg bent. Sokan vannak. Úgy látom most már minden fí­con van cipő. A kiszolgálónő egymás után rakja gazdát­ elé a szép új cipőket. Irigyen nézem őket. De azért­­ új koromban szebb voltam — állapítom meg. — Tessék parancsolni, 115.-- Ft-ot tetszik fizetni '' mondja előzékenyen a boltos. A szomszédasszony is átjött megnézni az új r­vevényt. — Típus? — kérdi — Igen — feleli a gazdám. T*f‘ cipő... — Azt hallom nagyon tartósak — hümmögi a seor­’ szédné. De azért fintorít. , Most egyszerre új barátommal tartok. Drukkál’' neki. Este amikor bekerül mellém, félig nyitott dob** ban odasúgom­ . — Ne hagyd magad! Mutasd meg, hogy bőreid vagy — biztatom. .. —A gyárba azért én viszem a gazdát, vasárnapon!***, azonban már az új cipőben megy sétálni. Rengetem­t mer nekem a cipő, ha hazajönnek. Kint egyre változik a világ. Valamelyik nap táncolni is voltak. , Vasárnap. Típus barátom is itt van velem. Mi­­ az oka? , — De szép cipőd van — halljuk hirtelen. — V0*t vetted? Biztos volt vagy 200 forint. — Dehogy — nevet büszkén gazdám. — Nyolcvek' kvenc forintért vettem napokban, az államosított gifá rakban készült. Jó és szép is. Olvastad különben? ötéves ’ terv folyamán bőripari termelésünk 65 •vzd»'a­lékra emelkedik, évente kilenc millió pár cipőt fogo*" gyártani... .. El­szomorodom kicsit bent a szekrényben. szerint engem teljesen félreállítanak. De nem baj: kiszi­gáltam gazdámat hűséggel. Társam a régi típuscipő Jöhetnek az újak... . — Készültök már a választásra? — hallom még f* füllel, mert nagyon álmos vagyok és majdnem e*” szóm. — Igen... — hangzik a válasz. — Oda már biztos a szebb, új cipőjében fog meg a gazdám. Jó cipőben és jó úton. Lorenz Marit-

Next