Dunántúli Napló, 1949. július (6. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-17 / 164. szám

1949 JULIUS 11 Tréfából hívta ki a mentőket — eljárást indítanak ellene Lapunkban nemrégiben tettük szó­vá azt az ízléstelen és éretlen tré­fálkozást, hogy a mentőket az esti és sokszor az éjjeli órákban koholt mesével balesethez hívják ki a vá­ros különböző részeibe. Most sike­rült leleplezni az egyik ilyen telefon­­brigantit Keszthelyi Irén, Bokor­ u­­tca szám alatti lakos személyében. A hamis hívás este 9 órakor történt. A mentők gyanút fogva, a postán rögtön megállapíttatták a hívó­szá­mot, egyidőben kimentek a „baleset“ színhelyére és a hívószámra, a Ter­­nevál irodájába, ahol egyedül talál­ták Keszthelyi Irén takarítónőt. Az megszeppenten és zavartan tagadott. De minthogy a posta a hívószámot kétségtelenül megállapította, tagadá­sa nem sokat használt, eljárás indul ellene. A megtorlás nyilván elveszi a kedvét a hasonló lelkiismeretlen tréfálkozóknak. BETEG BÁNYÁSZOK KÖSZÖNETE Az Olvasók Hangján keresztül mondunk köszönetet a pécsbányate­­lepi MDP szervezetnek, a kórház ve­zetőjének dr Oravetz István főorvos és Szi­las János elvtársaknak a kór­ház ebédlőjében fedezett filmelő­adásért. Élön köszönjük Bittó Vero­nika, Varga Mihály, özv. Trapp Ká­rolyné és özv. Richard Nándorné elvtársaknak, hogy fáradságot nem kímélve hordágyon vitték le a még súlyos betegeket a filmelőadásra. A film vetítése előtt lábtöréssel kórház­ban fekvő Dér Mihály elvtárs a Ma­gyar-Szovjet Társaság kerületi tit­kára tartott rövid előadást a Szovjet­unió szocialista filmművészetéről. Ez­u­tán a szovjet filmipar gyönyörű szépségű „Egy életen át“ című film­­pörgetése következett, melynek min­den részlete az éberségre és a béke védelmére figyelmeztet bennünket. A nagysikerű filmelőadást a nézők lel­kesen megtapsolták és utána annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy ilyen tanulságos szórakozásból a jövőben is kivehetik részüket. Ez is bizonyítja, hogy a szocializmust építő Magyarországon minden a dol­gozókat szolgálja. Elvtársi üdvözlettel: A pécsbányatelepi kórház 5. kór­terem ápoltjai: Liber Ferenc, Dér Mihály, Gát Ferenc. ZÁRÓÜNNEPÉLY AZ ÁGOSTON­­TÉRI ISKOLÁBAN Az Ágoston téri általános iskolában felejthetetlen záróünnepély keretében fejeződött­­be a dolgozók öt hónapos tanfolyama. A dolgozók nagy része kö­zepes eredménnyel vizsgázott, de töb­ben kitüntetéssel végeztek. A tanfolyam igazgatója Dani Sándor megköszönte a hallgatóknak a tanárokba vetett bi­zalmukat és azt, hogy a nehéz fizikai munka után fáradságot nem ismerve látogatták a tanfolyamot. Ezután Csa­lunk© József tanfolyamhallgató köszö­netet mondott a demokratikus kor­mánynak, Rákosi Mátyásnak, a Ma­gyar Dolgozók Pártjának, hogy lehe­tővé tették a dolgozók számára­ az ingyenes tanulást. Ezután külön kö­szönetet mondott a tantestület vala­mennyi tagjának fáradhatatlan mun­kájukért. Majd a szórakoztató műsor következett, melynek keretében Gá­dor Emil, a tanfolyam rajztanára, sa­ját humoros kis operáját, Laborci Ottó és­ Ribár István tanfolyamhallgatók egyéni m­űsorszámaikat adták elő, míg Lakatos Józsefné tanfolyamhallga­­tó férje, zenekarával szórakoztatta a vendégeket. A szép záróünnepély be­fejeztével meleg kézszorítással búcsúz­tak el egymástól úgy a vendégek, mint a tanfolyam hallgatói, kiki az élet to­vábbi útjai felé a boldogabb, szebb és szabadabb jövőbe vetett bizalommal. Cs. György* KÉRELEM A PVKV-HOZ Több temetőlátogató nevében arra kérjük a Dunántúli Napló Olvasó Hang­ján keresztül az illetékeseket, hogy a kertvárosi árnyas útfordulónál is léte­sítsenek autóbuszmegállóhelyet, hogy a temető ezen részében fekvő sírokat könnye­bben megközelíthessük mi idő­sebb emberek. Elvtársi üdvözlettel: több temetőlátogató. A benti ügyben érintkezésbe léptünk a PVKV vezetőségével, ahol a követ­kezőket közölték: Éppen az­ idősebb emberek szempontjából nem valósít­ható meg a kertvárosi autóbusz árnyas útfordulójánál való megállá­s, ugyanis a köztemető főlbejáratától ez az út kb. 200 méterre esik. Sok utas esetén a fiatalabbak gya­­log lemennének és felszállnának a kö­zeli megállónál és így a temető főbe­járataihoz az autóbusz már meg­telve érkezne, ezáltal az idősebbek le­maradnának és vagy gyalogosan, vagy csak a következő utóbusszal tudnának bejönni a városba. Anyakönyvi hírek A pécsi anyakönyvi kerületben a következő anyakönyvi eseteket je­lentették be 1949 július 16-ig. Születések: Amrein József János, Törjéki László, Kecskés Kamilla Edit, Rossmarnn László, Koch István Károly, Keszthelyi Irén Anna, Su­­hajda­ Béla, Csernyánszky Csaba, László Géza, Vátkovics Miklós, Fe­renc Mária, Makk Ilona Erzsébet, Bognár Ágnes Mária, Muck József Lajos, Császár László, Sztipáno­vics Erika Márta, Szalay Tamás, Gecse Anna Györgyi, Lengvári Csaba Jenő, Horváth Lajos Csaba, Kor­mányi Miklós, Bencze Béla Lajos, Fállay Éva Ilona, Kincses Károly József. Házasságok: Antal Sándor aszta­los m. és Labudovics Katalin, Malos József kántortanító és Faragó Mag­dolna okf. tanitónő, Stenczer Béla hentes és mészáros m. és Marczy Hermina gépkötőnő, dr Tamilt Ká­­­roly Lászlóvárosi tb. s. fogalmazó és­­Vincze Ilona, Gálosfalvi Károly Ist­ván kőműves s. és Deckmann Klára, Telegdi Zoltán közüzemi lakatos és Horváth Terézia, Mihály János gép­lakatos és Menkó Mária, Zsolnay István papírkereskedő s. és Kovács Terézia kertészeti alkalmazott, Báli János hentes és mészáros s. és Szőr Katalin postai alkalmazott, Szabó János szabó s. és Borlai Mária, Jobst Pál Valér vegyészmérnök és Gadányi Luca Mária, Hufnágel Ká­roly László fertőtlenítő és Sorg Má­ria, Vágó István János molnár és Varga Anna Irma, Ragoncsa József szénbányász és Pétermann Janka, Pétermann György szénbányász és Verembek Anna. Halálozások: Róth Mária 18 na­pos, Tihanyvári János 55, Zsovár József 72, Csábi Sándor 48, Bankó Lajos 5 hónapos, Török Tibor 1 hó­napos, özv. Poszta Györgyné 70, özv. Sánta Mihályné 78, Schönfeld György 72, Kocsis János 9 hónapos, Eichorn Frigyes 69, Bakó Máté 69, Mihálovics István 26, Csellei István 65, Horváth László 8 hónapos, Ku­­csera Pál 81, Györgyösi László 43, Szalmási Sándorné 60, Nagy László 9 hónapos, Burics Sándor 3 hóna­pos, Kurucz József 68, özv. Kismi­­hály Józsefné 68, özv. Németh Lászlóné CS, Vendel Ferenc 16 na­pos, Erdélyi Zsigmond 47, Lakner Magda 2 hónapos, Kovács Ilona 1 éves, Szentgyörgyvári Gyula 6 hó­napos. NAPLÓ JÚLIUS 17. VASÁRNAP ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: Arany Sas, Kossu­t Lajos út 2. sz. T: 17-85. Szent István, Zsolnay-utca 2 sz. T: 15-46. Sze­itháromsáig Mecsek- ap­a. J_ HÉTFŐTŐL: Korona- Kossuth Lajos ú- 50. sz. T: 32-74. Remény, Ir­­galmasok­ u. 21. sz. T: 23-70. Kis Szt. Teréz, Petrezselyem u. 1/a. T. 18-34. — NÉVNAPOK: Róm. kat.: Elek hv. prot.: Elek. — IDŐJÁRÁS: Mérsékelt szél, változó felhőzet, több helyen, főleg a délutáni órákban záporeső, zivatar. A fü­led! meleg idő tovább art. — A szigeti külvárosi MNDSz kul­­túrcsopor­ja csütörtökön délután jól sikerül'! 'kultúrműsor: rendezel! az Üdülő szállóban pihenő dolgozók ré­­szére.­­ Az Állami Villamosenergia Szol­gáltató értesíti Pécs és Mohács város közönségét, hogy a júliusi és augusz­tusi magára világít­ás,­áz analogy asztmáso­ké, megúsz­va számlázza ki. Július végével a magánvilágítási fogyasztók óráinak csak a fele lesz leolvasva és a fogyasztás kiszámlázva, míg augusz­tusban a másik fe­l. Szep ember vé­gétől már min­den ó­ra újból rendesen le lesz olvasva. Amennyiben vala­mely magán­világí­tási fogyasztónak az a kérése, hogy a fogyasztása minidket hóban ki legyen számlázva, közö­le a vállalat üzemvezetőségével és kí­vánságának eleget tesznek. A Pécs város által Fonyódon nyaraló gyermekek (leányok) II. csoportja va­sárnap este 11 órakor érkezik Pécsre. Felhívják a nyaralásból hazai kezű gyermekek szüleit, hogy gyermekeik átvétele végett a jelzett időben a fő­­pályaudvaron okvetlenül jelenjenek meg. — OTI orvosi ügyelet. Az OTI biz­tosítottak részére a mai napon dr Kiss Emil Viktor, lakik: József­ u. 17/1, tel: 27-53 és dr Linka László, lakik: Szi­geti pút 44, tel: 31-64, orvosok tarta­nak ügyel­etes szolgálatot lakásukon. Éspedig dr Kiss E. Viktor orvos ellátja a Széchenyi-tértől a Zsolnay-gyár felé eső területen lakó betegeket, m­íg dr Linka László orvos ellátja a Széchenyi­­tértől a­ Tüzérlaktanya felé eső terüle­ten lakó betegeket. — Rádiótanfolyam indul, kezdők ré­szére 18-án, hétfőn­ 19 órakor. Érdek­lődőket szívesen lát a Magyar Rövid­hullámú Amatőrök Egyesülete az All. Nagy Lajos gimnáziumban lévő klub­h­elyiségében.­­ A kisbodolyai bekötőút mun­ká­­lataihoz pénteken hajnalban lehmvilik a mentőket. A kiérkező men­őszolgá­­lat véres fejjel, eszméletlenül találta Ferró József 28 éves munkást, akit beszállítottak a sebésze­!! klinikára. A hevenyében felvett adatok szerint társ­ai vernéik össze Petrót, amikor az egy tervezett libalopás miatt rossza­­lásait fejezte ki. — Talállak karikára fűzve 3 d­b különböző kulcsot. Igazolt tulajdono­sa a­­kapitányság házipénztárában át­­vehe­t. — Az Országos Szabadművelődési Felügyelőség 16 pár tánccipővel aján­dékozta meg a VAOSz honvéd lánc­­csoporot jól sikerült szereplésükért. Ezen­kívü minden­áncos oklevele kapott. — Eljegyzés: Ed­enhoff­er Panni és Cributta Mar­on jegyesek, (x) (3238) — Július 17-én búcsú lesz a Misr denszen­ek templomában. Isten­iszte­­letek reggel 7 és 9 órakor, délután 6 órakor­­Dánia, szentbeszéd, este fél 8 órakor pedig szent óra a Kinnelhegyi Boldogasszony tisz­eletére. — László Imre, betegsége miatt, mai hangversenyét 23-án, szombaton tartja meg. — Strandolok! Kedvezményes szőr­telenülés gyors és biz­os elárással Skoda kozmetikában. Kazinczy­ u. 1. (x) (3273) Holtan találták Pellérd község egyi­k kútjában Tóth József pellérdi la­­k­ost A rendőrség gyanusnak találta a halál körülményeit, ezért elrendelte a törvényszéki boncolást. — Eljegyzés. Belé Rózsika (Cserdi) és Ferencz József (Helesfa) adóhiva­al vezetője jegyesek. (Minden külön értesítés helye­tt ! (x) (3243) — Eljegyzés. Gáspár Lujza és Tóka László jegyesek. (xj (3275) — Igazolványkép három darab 10 forint Cher­ven fényképésznél. — Ferenciek­ utca 31. * (x) — Halálozás. Marjánovits Má­ria f. hó 16-án, hosszas szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése f. hó 18-án, dé­l én fél 5 órakor lesz a központi -.emetőben. — Gyászolják: édesanyja,­­testvérei és a széleskörű rokonság. (x) — Kiszabadult, újra betört. Csente­­rics Ferenc 19 éves foglalkozás nélkül pécsi, Fel szabadulás­ útja 47. sz. alatti lakos e hónapban szabadult a kapos­vári fogházból, ahol 9 hónapos börtön­­bikfetését töltötte ki. A kiszabadulá­­sát követő napokban Nagyharsányban betört Tóth Ferenc kőbányai munkás lakásába, ellopta annak összes ruhane­műjét és a kéznél levő élelmiszereket. A ren­dőrség a notórius betörőt elfog­­ta és a nyomozás lefolytatására a sik­­lósi kapitányságra kísérte. — Szép és tartós bú­tora akkor lesz, ha jóminőségű­ olaj- és lakkfestékkel feste­ti­ be. Beszerezhető: Kiss József festék­kereskedőnél Bajcsy Zs.-út 4. — Elveszellt Árpéd-út! és Magaslati út környékén egy férfi kabát. Kérem a megtaláló, Bat­sányi­ u. 8 szám alatt adja le jutalom ellené­ben. (x) — Rádiót HORGAS- tól. Gyári készülé­sek 6—9—12 havi részletre.­ Használt készüléket becse­rélek. ÜZEMI HÍRADÓ imm­ti A Zsolnay-gyári munkaverseny állá­sa a 26-ik bérhéten: Egyéniben: 1. if­jú Eichert József és Horváth Nándor korongosok 145°/6, 2. Kajtor Jánosné sajtoló 144%, 3. Arany Jenőné öntö­de 115%. — Csoportban: 1. korongos műhely 114%, 2. samott korongos mű­hely 111%, 3. sajtoló műhely 106%. * A MESZHART szénbányák munka­­versenyének állása június 16-án: 1. Mecsekszabolcs 99.7%, 2. Pécsbánya­­telep 98.5%, 3. Vasas 94.3%. A napi átlag 98%. KfOSs. SilAsik A Pécsi Kézműsiparosok Beszerző­­szövetkezet felhívja tagjait, hogy folyó Ivó 21-én, csütörtökön est© 7 órakor Rákóczi­ út 24. s7. alatt feltétlenül je­leljenek meg. Tárgysorozat: a beszer­­zőszövetke­zet feloszlatása. , Sporthírek * Az MLSz irodája augusztus 10-ig nyári szünetet tart. A levelezést ter­­mészetesen mindig késedelem nélkül elintézi, de az egyesületi képviselők részvére csak szerdán 18—21 óráig áll rendelkezésre. EGY ASZ­TALKÁVAL egybeé­pítü­tt gyer­­mek­p­adot vennék. Gádor, János­ u. 12 (13 589) Jól akar mulatni? Váltson jegyet Bilicsi vendégjátékára a színházban 19-én kedden, és 20-án, szerdán Jegyelővétel a színházban 7 Pártélet Jövő héten az üzemekben szakszer­vezeti napot tartunk, az időpontot a keddi számban fogjuk leközölni. A­­területi pántszervezeteikben min­denhol a rendes időpontok szerint pártnapot tartunk. Szakszervezet A Szakszervezet megyei oktatási takarsá­ga felhívja a megye összes üze­mi oktatási felelősét, hogy folyó hó 21- én délután 6 órakor a Szakszervezeti Székház nagytermében (Színház­ tér 1.) tartandó konferencián feltétlenül meg­jelenni tartoznak. A konferencián részt­­vesz a Szaktanács kiküdötte is. Az oktatási felelősök hozzák magukkal írásban beszámolójukat az eddig vég­zett munkájukról. A szakszervezet megyei termék osztálya értesíti azokat a termelési fe­­lelősöket, akik a „Termelési felelősök munkája’“ című bro­ssurát megrendel­ték, hogy a füzetek megérkeztek és a titkárságon átvehetők. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szak­­szervezete folyó hó 18-án, hétfőn du. 6 órakor összbizalmi értekezletet tart a folyó hó 19-én du. 6 órakor tizes bizalmi értekezlet (Kossuth Lajos­ u. 35) A szakszervezet megyei titkársága közli, hogy Népszuper rádiókészülék részleifizetési vásárlási utalvány kap le a titkárságon. (Színház-tér 1.) MNDSz hírek Területi csoportjaink reszortfelelő­s­einek. részér© értekezletet az alábbi napokon és időpontban tartunk: Nő­­nevelők és szervezők: 20-án, szerdán 879'19­ Propagandistáik, és sajtófelelő­­seik: 21-én 8—9-ig. Gazdaságii felelő­sök: 20-án, szerdán 8—9-ig. Oktatási felelősök: 22-én, pénteken 8—9-ig. Kolderesek: 22-én, pénteken 6—7-ig. Július 18—24-ig a köve­kező helye­ken tartunk, nőnapokat. Hétfő, 18-án este 8 órakor Hirschné, Kokszma. Hétfő, 18-án este 7 órakor: Vajda Gyuláné, Erzsébetté lep. Kedd, 19-én e® de 7 óraikor: Tubáik­né, Budai H. Kedd, 19-én, este 7 órakor: Nagy Je­­nőné, Szigeti csoport. Szerda­ 20-án este 7 órakor: Tóth Gyuláné, Gyár­város. Csütörtök, 21-én este 7 óra­kor: Duga Jánosné, Kertváros. Csü - törtö­k, 21-én este 6 órakor: Horvá­­tics Antalné, M. É. N. V. Péntek, 22-én este 7 órakor: Pleisek Márton­ná, Aud­i I. Péntek, 22-én, este 7 órakor: Gyimesi Kálmánná, Sziget­ csoport. Pént­ek, 22-én este 7 órakor: Kertész Györgyné, Siklósi csoport. Minden kedden reggel 8 órakor a Széchenyi térről gyermekek részére kirándulást szervez az MNDSz peda­gógus és Szülői Munkaközösség fel­ügyelet melle.­.1. Találkozás a temip­­öm elő­.- élelme: minden­ki hozzon magával. A Borbálatelepi MNDSz 18-án este 7 órakor vetítéssel egybekötött orvosi előadást tart. Mindenkit szeretettel vár a vezetőség. ­­zemgazdasági tanfolyamok az egyetemen Az ötéves terv sikeres végrehajtása igen sok, jól képzett gazdasági szak­ember rendszeres tudását kívánja meg. Ennek érdekében a Jog- és Közigaz­­gatástudományi Kar az 1949/50. tan­évben a következő tanfolyamokat szer­­vezi meg: 1. Egyéves Üzemgazdasági Tanfo­lyam (A. tagozat, minden hétköznap); 2. Féléves Kezdő Ál­írói Könyvelési Tagozat (B., hetenként 4 óra); 3. Féléves üzemstatisztikai Tagozat (C., hetenként 4 óra). Beiratkozhatnak: érettségizetteken kí­vül kellő gazdasági élettapasztalattal rendelkezők. Jelentkezés a Jogi Kar dékáni hivatalában (Rákóczi-út 80. — Telefon: 18­05.) A tanfolyamok főleg a nem kereskedelmi (közgazdasági) gimnáziumot végzett hallgatók haladó oktatási szellemben történő továbbkép­zését szolgálják. AMERIKAI férfi, redőnyöd, kemény] íróasztal eladó. Cím: Ferenciek-utca­­ kézimunkai Hk­t. 1524 ZONDORA riadó is-en fó á­sai­ Oth­­­naczy Benendorfer márk­ijé. itcytekintsi le 31—13 és­ 17—19 óra közt Péce, Mu­kácsy Mahály­ utca 20. ádám. (A csene tér) 132.j Nyomda- és Papíripari Dolgozók­­­ÁMOS-ÜMNNEPÉL­Y­E a csurgódűlői (is­enkuti) TTE m­­enedékházban - .m­űsor kezdete du. 5okos - Tánc - Autóbuszközlekedés

Next