Dunántúli Napló, 1953. február (10. évfolyam, 27-49. szám)

1953-02-10 / 34. szám

4 // MRPIO A komlói szénbányák dolgozói termelésük megháromszorozásáért A KOMLÓI SZÉNBÁNYÁKRA a* 195?-is tervévben hatalmas feladat elvégzése vár: jelenleg­ tervezőirány* zataik október 1-jét háromszorosára név­ teszik Ugyanakkor adósságot is kell törleszteniök, a komlói szénbá­nya drogozóinak, mivel január havi előirányzatukat sem teljesítették. A szén­bányászat vezetőinek és ki­­váló dolgozóina­k február 7-i értekez­lete a komlói Szénbánya vezetőinek műszaki dolgozóinak munkájához és újabb útmutatást, lendületet adott. Az értekezlet után hozzáláttak, hogy munkájukban jelenleg még me­glévő hiányosságokat felszámol­ják. Már az első napon új kezdeménye­zések megvalósíásához fogtak hoz­zá. Elhatározták, hogy a szénbányá­ban február 5-án megindult disszipé­­cie-szolgálat ig­énybevéteével a frontfejtésben ciklusos grafikonnal dölgőzök számát a jelenlegi nulláról március 1-ig 40 százalékra növelik. A tömegtermelés kiszélesítése ér­dekében a frontfejtések hosszát már februárbig kétszeresére, október 1-ig pedig több min­t tízszeresére növelik­ Az új fromtfejtések megindításával „ komlói Szénbányák dolgozói elérik hogy február végén rendszereslen, 100 százalékra teljesítik napi terveiket, márciusban pedig már teljes havi tervüket 100 százalékban megvalósít­­ják, sőt harcba indulnak tervük tú­­sz­ám­lálásáért. A frontfejtések hosszának növelé­se szükségessé teszi a szenetek arány­számának emelését is. A cél az, hogy a magasabb termelés eléréséhez a sziénfejtésen dolgozók ará­nyszámát ez év októberg a jelenleg­ 47 sz­áza­­­lékra, folyamatosan 53 százalé­kra emeljék. Ennek megvalósítását szol­­gál­ja az is, hogy április 1-ig négy frontfejtésnek a munkáját koncen­­trál­­ják és ettől kezdve a négy front­fejtésből két szállítóberendezés to­vábbítja a szenet. Az új munkaerők felsz­abadulása mellett a szállítógépek (gumi- és kaparószalagok) nagyobb felh­asz­nálhat­óságá­t jelenti. A TERMELÉS FELFUTTATÁSA melle­tt fokozott figyelemmel lesznek a bányabiztonságra és a munkavéde­lemre. A balesetek számát — ami­­­kor az eddigiek során főleg a kézi szállításiból és kőzethatásbó­l ered­tek — jelentősen csökkentik. A k£­­zethullás következtében legin­kább a meleg munkahelyen, védőruházat nélkül dolgozók sérültek meg. Ennek megszüntetésére már 1952. második felében hat fokkal csökkentették a melget a bányában. Ennek eredmé­nyeként 1953 januárjában 1952 de­cemberéhez viszonyítva 20 százalék­­kal csökkent a balesetek száma. A továbbiakban az áthúzó és parciális — részleges — szellőztetési módok folyamatos bevezet­ésével még ala­csonyabbra szállítják le meleg mun­kahelyek számát. A MŰSZAKI VEZETÉS színvonalát és a versenyszellem növelését azzal is fokozzák hogy október 1-ig, vala­mennyi fejtési fron­tsz­akaszon cifolv­­aros grafikon szerint szervezik a mur­vát. Ez kötelezi­ a műszaki közép­­kádereket az állandó eleretervezés­­re — már az előző hónap elején meg­kezdik a jövő havi tervek elkészíté­sét, — a verseny eredményeinek tv-­­ponttkénti nyilvántartására. A csapa­tok termelésének állandó figyelem­­reel kísérések során­­megtolják az­t is, hogy részükre milyen segítséget ad­hatnak az elért eredmények növelé­séhez, a felbukkanó hibák kijavításé­hoz. A vezetés színvonala megjavulásá­­nak a határozatok végrehajtása a mutatójá. Ahhoz hogy a határoza­tok valóban megvalósuljanak, a vá­llalat igazgatósága minden feladat vég­rehajtására felelősöket jelöl ki, akik­nek köte­lessségiévé teszi, azok határ­­időre történő teljesítését. (MTI) EGY NAP A PÉCSI RÁDIÓNÁL 'jnutus 12-án szólalt meg először a Pécsi Rádió hangja. Azióta a baranya dolgozók ezrei kapcsolják be rádió­jukat délután fél hat és hét óra kö­zött, hogy meghallgassák a megye stúdiójának műsorát ** Pécsi Rádió megszületése óta még egy hónap sem telt el, de máris eredményes eseménydús múltra te­kinthet vissza a fiatal adó. Az eltelt rövid idő alatt a megye számos prob­lémájával foglalkozott magyar és délszláv nyelven zenei műsorában pedig egyaránt helyet kaptak a ba­ranyai magyar és délszláv népdalok Pécs város szimfonikus zenekarainak és énekegyütteseinek műsorai ép­pen úgy, mint a szórakoztató, köny­­nyű muzsika vállfajai. Az elmúlt hetek műsorszámai közül kiemelkedik az a riportsorozat, mel­­ben a Pécsi Rádió napró -napra ké­­pet adott Béke-akna munkájáról.­­ Ugyancsak értékes híreket, riportokat sugárzott a rádió Baranya és az egész ország büszkeségéről. Komlóról, a ba­ranyai délszláv nemzetiségű dolgo­­zók életéről a pécsi Kodály-ünnepsé­­gekb­ól, Rendkívül érdekes volt az a b­szélgetés, milyet hős határőreink­kel­ folytatott a mikrofon előtt a rá­dió egyik munkatársa, arról, miként fogtak el hazafias határmenti lakos­ságunk segítségével egy besurranni akaró gyilkos ui­tó­ista kémet. A vasárnapi műsor ismét mozgal­­mas, érdekfeszítő volt. A Pécsi Rá­dió ezúttal körsétát tett és hangos riportban számolt be Pécs város szombat-vasárnapi kulúréletéről. A körséta a város szívében a Szé­­chenyi­ téren kezdődött, innen a Déry­­né munkásstúdióba vezetett a ripor­ter útja, ahol Haas elvtársibal, a stú­dió vezetőjével színjátszókról, a stú­dió eredményekben dús munkájáról beszéltek. A harmadik állomás a mun­­kásstúdió egyik színdarabírójá­nak, Orsi Ferencnek lakása volt. a Józ­ef Attila-díjas íróval készülő Hunyad - tettralógiájáról és írói terveiről be­szélt a rádió mun­katársa Az út in­nen egy pécsi mozihoz vitt, majd Csorba Győzőhöz, a Megyei Könyv­tár dogozójához jutott el a mikrofon. Öröm hallani Csorba Győző szavait: augusztus 20, a könyvtár megalaku­lása óta megháromszorozódott a könyvtár olvasóinak és könyveinek száma. Kiderül az is, mit olvasnak a pécsiek legszívesebben: Móricz, Mikszáth, Gorkij, Solohov a pécsiek l­egkedvesebb írói. Természetesen az ideológiai és szakmai könyveknek is nagy a keletjük. Bánki, vasesztergá­lyos például már majd valamennyi esztergályos szak­könyvet áttanulmá­nyozta. A körséta a Városi Tanács kul­túrházában, a Doktor Sándor kultúrházban folytatódik. Szombat este van és mint vetetlen szombat es­tén, úgy most, a közvetítés idején is dolgoznak a szakkörök, a nagyte­remben pedig a Tanítón­őkénző ifjú­sága báli előkészületekkel foglalko­zik. Doktor Sándor bulúrotthonból a Színházhoz vezette vasárnap hallg.u­­tótogat a pécsi Rádió, itt Kom­jcsuk ,.Ukrajna mezőin” című zenés víg­­játéká­t mutatják be. Közben Kormos Lajos, a Pécsi Nemzeti Színház igaz­gatója az együttes eredményeiről munkájáról beszél: mennyi segítséget nyújtott f, sz­íknházi konferencia­, mi­lyen szerves egésszé kovácsolódott a művészgárda. Ezzel a körséta be is fejeződött, de nem a rádió műsora. Baranyai hírek után bíráló anyag következik Ferk János Széchenyi-aknai VE-elnök nem­régiben versenyre hívta az aknákat, a munkafegyelem megszilárdításáért a munkaidő kihasználásáért, a bizton­sági intézkedések betartásáért. Ehhez a kihíváshoz azonban mindezideig egyetlen akna sem csatlakozott. Jog­gal rója fel tehát hibának a Pécsi Rádió ezt a nemtörődömséget. A Pécsi Rádió rövid idő alatt sok barátra, segítőre lett. A dolgozók egyre több levéllel keresik fel a stú­­diót. Leveleikben dícsér­te vagy le­zál­ták a műsor egyes számok­. Hor­váth János az é'üzem Sopiana Gép­gyár dolgozója például így kezdi le­velét: „Nagy öröm volt számunkra, hogy pártunk, kormányzatunk ilyen nagy ajándékot adott nekünk, mint a Pécsi Rádió — a levél kétessel, ta­náccsal folytatódik — Szívesen 1 .1-­­anánk pécsi írók verseit, novelláit, hangjátékait, többet, mint eddig".­ .. Általában sok a kérés, javaslat. Helyi dalokat, helyi zenekarokat, ba­ranyai dalokat és együtteseket, helyi színészeket kívánnak hallani a ba­ranyai és pécsi dolgozóik rádiójukon A javaslatok, dicséretek bírálatok mellett természetesen, munkájukról. Vetekről is bodzámoteav­a hallgatok a rádiónak. Ilyen tévé'csokrot ismer* •tets't a rádió vasárnap is „ többi között a Komló’ Anyalelátó VáCte­­'az egyik br'gádia számolt be ápr­­'is negyedikei felajánlásának teljes 'Réséről. A vasárnapi műsor *ek'r‘é’vés ré­sze a­ dé'sc’áv doteorok számára ké* szü't. A káto'vi szín látszó csoport a Két barát” című jelenettel szerepelt. A károlyi kultúrcsoport négy tagja: And­rács Péter, Div'vár József Kláric Márta és Horváth Katalin a fiatal ter­­m°teoaoporHagP'k megmutatták a mikrofon­ előtt is, hogy falusi dél­­s­zláv kultúrosaink műven m­yrv faj­­lődést értik el a szabadság néhány éve alatt, délsz’áz műsort zenei rész egészít­ ki. Vasárnap a mohá­csi tamburazenekar délszláv népe ■áncokat és népdalokat játszott. A magyar zenei műsort a kisipari szö­vetkezetek énekkarának baranyai S ten da tessz te’i n áss tette teljessé. A Hol művelődjünk, hol szórakozzunk? SZÍNHÁZ: Ukrajna mezőin, szelvénybérlet „F” (este fél 8 órakor) MOZI: Kossuth: Állami Áruház (fél 5, fél 7, órakor) Park: Állami Áruház (6, fél 9 óra­kor) fél 7, Petőfi: Hegyi emberek (fél 5, 1­ órakor) ELŐADÁS: A November 7 kultúrotthonbban Ka­tona Sándor halálának 123. évfordu­lója al­kalmából Idélután fél 6 óraikor: KIÁLLÍTÁS: A November 7 kultiírotthonban építőművészen kiállítás (10-től 21 óráig) SZTLACYPUSZI.­­ állami gazdaság felvesz I C/MI Inzé­ céljára alkalmas nagy frízhe­­traktoristákat, traktorista nőket azonnali ! Ivet megvételre kér-­ü­nk (üni Déldun.in­­belépésre. Munkakön­yvval és némi szakkép túli Czi­mél. mezősi Vállalat Pécs, Kazinczy­­zettséggel rendelki­zzen. i utca ti. tik Sokkal alaposabban, körültekintőbben kell megvalósítani a takarékossági rendszabályokat, a lánycsóki Csillag tszcs-ben is A lánycsóki Csillag tízes­ben az elmúlt gazdasági évben igen sok hiányosság volt. Nem volt elég nagy az állatállomány, ami azt vonta maga­s­an, hog­y nem tudták teljesíteni a sertésbeadásukat, de ba­romfiállományuk sem volt, így baromfibeadásukk­,)l is vissza vannak. Az 1953-as gazdasági é­v­­re 55 szarvasmarhát, 25 lovat, 197 sertést és 365 darab baromfit vettek a tervbe a 409 hold fü­k­höz. Hogy a minisztertanács­nak az állattenyésztésről hozott határozatát teljesí­teni tudja a csoport, gon­­doskodniuk kellett arról is, hogy legyen megfelelő fé­rőhely és takarm­ánykész­­let. A tagok a téli hónano­­kat, arra használják fel, hogy az állatok részére biztosítják a férőhelyeket. Eddig egy lóistállót alakí­tó fák át a vemhes kan­cák részére, hogy az elle­­tés zavartalan legyen. Most készül egy 1500 férőhelyes baromfifarm és egy 50 fé­rőhelyes sertéshizlalda. 20 férőhelyes­­sertéstisztaló. A 450 köbméteres siló­­zási tervüket teljesítet­ik és közel 120 mázsa takar­­m­ányszalm­ával rendelhez,­neh­ így biztosítva van a takar­mán­ys­z­ü­kságlét, amíg a zöldfák trm­ingozást be tudják veztni. A ser­ések állandóan kijárnak legel­ni, csupán korpás mozslé­­kot kapnak és makkot, amit a tagok járnak gyűj­teni naponta. Azonban az eredmények mellett hibák is vannak. Derő elvtárs felhívta a figyelmünket arra, hogy: „Most sokkal alaposabban, körül­ekídőbben kel meg­valósítani a takarékossági rendszabályokat, szigorúb­ban, keményebben, mint ahogy eddig tettük." És éppen ezt nem t­artja szem előtt a lányt­ aki Csillag csoport. Elbiza­­kodt­ak azzal, hogy most már van kielégítő takar­­mánymennyiség, nem kell „spórolni". És éppen ez az elbizakodottság az oka, hogy a jó takarmányszal­­májukat és polyvájukat a baromnak kaparták széj­jel, a kukoricaszár pedig szanaszéj jel hever. A fe­lesleges takarmányt el le­hetett volna, cserélni vető­­mag­ét . Erre is kellene gondolnia a vezetőségnek, hiszen még nincs biztosít­va a tavaszi vetőmav­­szü­kséglitük. A takarékosságra elő­­ször is a párttagoknak kell­­ felhívnunk a dolgozók fi­gyelmét, de maguk a párt­­tagok­­sem látják ennek jelentőségé­t hagyják, hogy tönkremenjen a sok jó takarmány. Hogy nem tu­lajdonítanak jelentőséget a takarékosságnak, ez an­nak tudható be, hogy ok­tatásban kem részesülnek. A 17 párttagból csak hár­man járnak ok­atásra. A csoporttól eddig csak a brigád vezető és a párttit­kár elvtárs végzett szak­mai és politikai iskolát József Lajos üzemi párt­titkár elz­ér" , nem ér rá" az oktatással foglalkozni Pedig enélkül a csoport nem tudja teljesíteni a ter­­vést, amit az 1953-as évre előirányzott. ms S­ Ttmun­­i 1 Miért nem volt bírálat a dencsh­ázai földművesszövetkezet közgyűlésén Vasárnap este hét órakor tartotta a dencsházi földművesszövetkezet évi rendes közgyűlését. A megjelent 150 szövetkezeti tag közül senki sem szólt hozzá az ügyvezető elv­­társnő beszámolójához. De hogy is szóltak volna hozzá, mikor az ügyve­zető beszámolójában csak szépített, jó eredményekről számolt be. Olyan volt a beszámoló, mintha a vezetés terén semmi hiányosság nem lenne. De érezték a földművesszövetkezeti tagok, hogy nem minden úgy van, ahogy az ügyvezetőnő elmondta . Nem mertek felszólalni csak a juta­­lomkönyvek kiosztásánál hangzott el a tagság részéről egy két megjegy­­zés. Például a szikvízkezelő megju­­talmazásánál az egyik elvtársnő csak ennyit jegyzett­ meg: „Ezután rende­sen töltse­­m meg a szódásüvege­ket!" Hiába kérte a közgyűlés elnöke a tagságot, hogy szóljanak hozzá és mondják el véleményüket a szövet­kezet munkájáról. A szövetkezeti ta­gok csak hallgattak, azért, mert az ügyvezető elhallgatta, hogy a szö­vetkezet az 1952-es évben 45 ezer forint veszteséggel működött. Nem beszélt arról sem, hogy a dencshá­­zai földművesszövetkezettől leválasz­tották a szentegáti fogyasztási szö­vetk­ezetet és a leválasztás után 1* I­stenessé vált dolgozókat miért nem engttn­ék át a mezőgazdaság vagy az i.tik­ számára, hogy így a szövet­kezet­i tagság vagyonát mentesítsék felesleges költségektől. Amikor a központi kiküldött mondt­a, hozzászólásában hogy az eredményeken kívül vannak hiányos­ságok­­ is, amelyekről az ügyvezető elvtárs idő nem beszélt, akkor egy vit után vi­te ték el, hogy nem lehet kapni petróleumot és sokszor előtört dúl, hogy tragikája nincs a boltban, stb. Tárja fel a szövetkezet tagsága tag­gyüléseken és közgyűléseken a h'ltt hat még­ akkor is, ha a szövetkező vezetői azt elhallgatják, mert a hi­bák feltárása nélkül és a tagság bí­rálata nél­kü­l nem lehet a hibákat időben kijnvítani. Legyen a dencsluj­zai közgy­­­ülés intő példa minden földművessszövetkezeti vezetőnek, hogy hogyan nem szabad bánni a tagsággal ás­ hogy a tagság vélemé­­nyének meg nem hallgatásával nem­hogy elősegítenék, hanem hátráltat­­ják a szövetkezet eredményes mű­ködését, fejlődését.­­MRS­ ISTVÁN MESZ­ÖV szervezési oszt. vezetőije Elmaradtak a barátságos mérkőzések A Haladás kosárlabda villámtornájának mérkőzéseit nagy érdeklődés kísérte. A mér­kőzéseken jó játékot láttunk. A vendégcsa­patok a Székesfehérvári Honvéd és­­a Szé­kesfehérvári Építők igazolták jó hírnevüket, tözényesen győzték le el­miféléiket._ A pé­csi csapatok a Haladás, a Honvéd és a Me­teor még edzéseik elején tartanak. A vil­lá­mtorna részletes eredményei: Női mérkőzések: Székesfehérvári Építők— Pécsi Vörös Meteor 49:43 (23:22),­ Székes­fehérvári Építők—Pécsi Haladás 44:23 (18:9). Férfi mérkőzések: Pécsi Postás - Pécsi Ha­ladás II. 61:34 (31:30) Székesfehérvári Hon­véd-Pécsi Haladás I. 99:37 (23:18), Szé­kesfehérvári Honvéd-Pécsi Honvéd 58:38 (20 211). . Az országos terem kézilabdabajnokság középdöntőit Budapesten, Tatán és Debre­cenben tartották meg. Baranya megye győz­tes csapatai a Pécsi Honvéd férfi és a Pécsi Petőfi női együttese Tatán mérkőzött. A férfiak csoportjában a Pécsi Honvéd mellett a Budapest bajnok Bp Honvéd, a Győri­ Va­sas, a Győri Vörös Lobogó és a Budakalászi Vörös Lobogó, a nők csoportjában a Győri Vasas, a Dorogi Bányász, a Budakalászi Vö­rös Lobogó és a Pécsi Petőfi küzdött a to­vábbjutásért. A Pécsi Honvéd csapata az erős mezőnyben nem vallott szégyent, s végeredményt­e csak rosszabb gólaránya ütötte el az­ országos döntőbe való ■ jutástól. A Pécsi Petőfi játékán erősen ki­ü­tközö­tt a ratinh­ány. Részl­­es eredmények: Férfi mérkőzések: Pécsi Honvéd—Győri Vasas 11:­0 (3:3), Győri Vörös Lobogó— Budakalászi Vörös l­obogó 6:3 (4:2), Bp. Honvéd -Pécsi Honvéd 24:6 (1- 5), Pécsi Honvéd-Budakalászi Vörös Lobogó 6:5 (0:2), P.­ Honvéd—Budakalászi Vörös Lobogó 17:6­­6:(1j. Bp. Honvéd—Győri Vörös Lobo­gó 16:9 |5:4*. Győri Vasas— Győri Vörös Lo­bogó I­.15 (8:61. Győri Vörös l­obogó-Pécsi Honvéd 1914 (7:9). T'’z‘‘n a mérkőzésen dőlt el a döntőbe jutás kérdése. A pécsi csajjal már 10:4-re v­zetett. •k A vaasárnapra terveze­t barátságos lab­­darúgómérkőzések a ked­­ve/­őtlen időt-ifi miatt elpia­rft­ nak. A Pérnt Vörös Loh'^áó erősen tartalékos összeállí­tisban kétszer p­rces edzőmérkőzést játszott a Pécsi­val, melyet a Pécsi Vasasi nyert meg * arányban. * Svájcban rendezték me­g a műkoreá lyázó világbajnokságot A páros műkore* lyázásban a magyar Nagy-testvérpár a h madik helyen végzett. * Pécsi Kinizsi—Pécsi Honvéd 6.1. (S^.ír emelés). A Kinizsi rutinost^!; b sú,yí‘íTirt(i bizto­san győzték le a még kezdő Honv versenyzőket. * Lokomotiv—Honvéd 5.?. (Birkózó«'* , két sportkör kötöttfogású bi­ gkózóverseny­ből nagy küzdelem után a I­X­kom­otiv ver­senyzői kerültek ki győztesen. Női 30­ 5 Vörös Petőfi Vörös Bányái Vörös f­yőri A végeredmény: 1. Bp. Honvéd 2. Győri Vasas 3. Győ­ri Fonó 1. Pécsi Honvéd 5. Budakalászi VL* Pécsi 4 4 4 2 4 2 4 2 4 — — 2 — 2 — 2 — 4 64:23 44:4*1­ 49:52 1 37:58 1 25:44 .téfi mérkőzések: Bp. Postás—Pécsi P®!^ (14 1), Dorogi Bányász—Budaka^ l­oboffó 3:1 13:1), Győri Vasas—• 16 :2 (11:0), G­yőri Vasas—Buda­ka 'Pk Lobogó 9:3 (1 :2), Pp Postás-l^'L­­isz 11:2 (4:1).­­ B­p. Postás—Budaka'a*^ Loholó 12:2 13:1), Dorogi Bányás-2 Vasas 8:2 (T*:l), Dorogi Bánya*2 Petőfi 12:2 (8:4). IN­ IS K­IC KEDD, FEBRUÁR 10 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: 10/3. sz. gyógyszertár, Széchenyi­ tér 5. Telefon: 29-81. 10/8. sz. gyógyszer­tár, Kossuth Lajos u. 81. Telefon: 23-94. 10/12 sz. gyógyszertár, Doktor S. u. 17. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Elvira, — IDŐJÁRÁS.JELENTÉS: — Várható időjárás kedd estig. felfcö­­■tehb idő, több helyen köd, főként nyugaton és északon havazással. Mér­sékelt északnyugati, később élénkes­ fö­lé nyugati, nyugati s­zél. A hides keleten átmeneteiig még o­kúzódik Nyugfato­n az éjszakai lehűlés kissé gyengül, a nappali szétmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti érté­kek az ország térü­letére: kedd­revül-­ nyugaton mínusz 4 mínusz 7, keleten, mínusz 10, déliben mínusz 2,mínusz 5 fok között. A várható napi közép­­hőmérséklet mínusz négy fok alatt — Tanácstagok fogadóórái. A Sza­­badság út 25. szám alatti iskolában k­e­did­en délután 5—6 óráig Szikben­i Jánosné, a gyárvárosi kirendeltségen zerdián délután 5—11 óráig Kamper János, Alberth Lajosné és Baracsi István tanácstagok fogadóórát tarta­­nak. — Sass Kálmán­, a megyei tanács végrehajtó bizottságának tagja február 10-én­, kedden S­elyén délután 5—1) óráig fogadóórát tart. Ép'tő’psrban gyi*ki’*,ott normál kat és idomérőket felveszü­nk Komlói 49/1 Építés' Nnl'nh lelenikoié* Komló, Kossuth utca 13. kz alatt. AI­KALMI vétel, új konyhabútor olcsón eladó Perczid-utra 14 Berec. 44,1 KDZkP «ís FAISKOLAI tanu­ló fjúság Táno­­tska’ója f* hm­ár 10 én 1' ómkor zd'dik Doktor Sándor Kultúrházban. Oktatás kelle 1, f sh tör­­ök 17 h-tól 19­30-ig. M­iMlVtSZ 1 p­­­ríV és könyi lési munká­ban jártas dolgozókat k* mló, fiók nkhoz ff lv-zlink hi a'kezés é'- trniz c^ato'-isnval r Mngvii" P*'rt«házősi Bank péc~si fiókján' Pécs R* in ii 10 VITRINT. vncv­­ivec Zs k rérig! nagyobb mér­et.... vennék'. Címeket 100n számra a kiadóba kérem. Kom­iji Szénbányászat Tröszt b­ereg­áronnál: belépésre gyakorlott Bonl­it kiiű­tve Február 11-től új tavaszi menetrend a légiforgalomban. MNapi két járat. Felvilágosítás, helyfoglalás* jegyeladás, árufelvétel MÁSZÓ ÉLETÜDÜL­­ÉS ÁRIJFORGAni! IRODA Széchenyi-tér 1. Tel.: 16*23* DUNÁNTÚLI napló • Mitegar Doljmnak l’nrtji Bitranynmesyei Phrib»i ntta*^i»hni»k Felelős AZerkeA/tő FAI INKA- (.YORD Felelő^ kia«1A EGRI GVl’l A Szerke^/iO*»*»* e* k ntlrthivatnl■ i Pécs Perczel u 2 — blrlnn •'-'i A* * Klah/**fesi dli­­hi»V» i| — fönn* * Borsa vumt*K ve* N/ikrn Nvornds PéCi» Vilink*«*.» M ih« i \ titrs l0 T nlnioll Ifi Z7 «

Next