Dunántúli Napló, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-01 / 1. szám

Védekeznünk az influenza ellen A t*M időszak jel­legzetes megbetegedése az Influenza.­­ Az orvostudomány adatai szerint 1510-ben volt a legrégibb ismert influenza járvány, me­lyet napjainkig rövi­­debb-hosszabb megsza­kításokkal számtalan járvány­­követett. Ezek közül az 1918—19. évi ú. n. spanyolnátha jár­vány volt a legsúlyo­sabb, melynek pusztí­tására jellemző, hogy ezen járvány orszá­gunkban kb. 60—70 ezer, az egész világon pedig kb. 20 millió ha­lálos ember áldozatot követelt. Kórokozója egy filt­rálható vírus, tehát olyan élősdi, mely sza­­badszemmel nem, ha­nem csak mikroszkóp segítségével látható. Ezen kórokozó vírus szerepét már régebben gyanították, de végle­gesen bizonyítani csak 20 évvel ezelőtt — 1933-ban sikerült. A kórokozó vírus az Influenzás beteg em­ber szájában, orrában és torkában található és az innen jövő váladé­kok tartalmazzák. Ter­jedési formája az ú. n. cseppinfekció. Köhö­gés, beszéd és tüsszen­tés alkalmával a száj és orrból a levegőbe számtalan igen apró cseppecskét ürítünk, melyek ha influenzás embertől származnak, a kórokozó vírussal fer­tőzöttek. A levegőben ezen fertőzött csep­pecskék rövidebb-hosz­­szabb ideig lebegnek, a levegőáramlás tovaviszi őket és így a kórokozó még nagyobb távolsá­gokra is eljuthat. A megbetegedések attól függnek, hogy a levegőben milyen szám­ban vannak az influen­zával fertőzött csep­pecskék, természetesen ha sok van, akkor több megbetegedés történik. A kórokozó vírusoknak a levegőben való meny­­nyisége függ a fertőző­képes személyektől (akik pl. tüsszentéssel a kórokozókat ürítik) és a helyiségből szellő­zéssel eltávolodó kór­okozók számától. Télen a helyiségek, szobák, irodák stb. szellőzése csak rövidebb ideig tart és így bennük sokkal több kórokozó­val fertőzött cseppecs­ke maradhat, mint pl. nyáron, amikor állandó nyitott ablak és ajtók­nál a helyiségek leve­gője folyamatosan ki­cserélődik, felfrissül. Ez az oka annak, hogy miért varrnak télen na­gyobb számú influen­zás megbetegedések, mint nyáron. Az influenza hirte­len kezdődik magas 39—40° körüli lázzal. A megbetegedett le­vertségről, deréktáji és végtag fájdalmakról panaszkodik, étvágyta­lan, általában súlyos betegnek érzi magát. A betegség rendes kö­rülmények között 5—6 napig tart, mely után még kb. egy hétig tar­tó lábbadozás után érzi magát csak a beteg tel­jes felgyógyultnak. Igen gyakori szövődménye a tüdőgyulladás. Ezen általános betegség le­folyásán kívül vannak egész enyhe, de vannak igen súlyos , halál­lal is végződő megbe­tegedések. Az összetévesztés el­kerülése céljából meg­említem, hogy a nátha vagy grippe egész más betegség, melynél első­sorban hurutos, náthás tüneteket észlelünk, a láz alacsonyabb, 38° körüli. 1—2 napig tart és rendszerint a beteg „Lábon" kihordja a be­tegségét. Az influenza tovater­jedésének megakadá­lyozására a következő­ket kell tudni: a) tüsszentés, köhö­géskor zsebkendőt használjunk, b) Influenzás beteg ne menjen olyan hely­re, ahol gyermekek vannak és ahol sokan megfordulnak, c) kerülni kell az olyan körülményeket és alkalmakat, ahol sok ember érintkezik egy­mással: villamos, mozi, színház, szórakozóhe­lyek stb., d) a beteg külön tö­rölközőt, evőeszközt használjon, e) influenzás időben kerüljük a kézfogást, gyermekek csókolgatá­­sát, általában mossunk gyakrabban kezet, f) a betegség megelő­zés­ére igen fontos té­nyező az egyéni ellen­­állóképesség fokozása: rendszeres életmód - táplálkozás, kvarz be­sugárzással. A megbetegedések kezelése már az orvos feladata. „Hedd­­ kell még várnom a fizetésemre?" Még a nyáron, augusztus 28-tól szeptember 9-ig cséplőgépellenőr voltam a szigetvári járásban. A csap­lést már szeptember 10-re befejeztem, de a tizenegy napra szóló munkadí­jamat még a m­ai napig sem kaptam meg. Többször voltam a szigetvári járási tanácsnál és kértem a mun­kám után járó összeget. Mindannyi­szor azt a választ kaptam, hogy a me­gyei tanács most küld 10 000, majd 6000 forintot. Eddig azonban sem a tízezer, sem pedig a hatezer forint­ból nem kaptán egy fillért sem. Nem tudom, hol a hiba, a megyei, vagy a járási tanácsnál? Tény azon­ban az, hogy január 10-én már pontosan 4 hónapja lesz annak, hogy h­iába várok jogos munkabérem kifizetésére. Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy meddig kell még várnom? T. J. könyvelő, Siklós A fenti munkabér is egyben a szigetvári bá­­rdsii tanács begyűjtési osztálya a következő fel­világosn­éit adta: „Eddig még 13 csép­lési ellenőr nem kapta meg a járandóságát, ami összesen: 5782 fo­rin­t és 20 fillért tesz ki Bizonyára e 13 fől nem fizetett cséplési ellenőr között van a T. J. kez­dőbetűt elvtárs is, azon­ban a teljes név hiá­­nyeibe­n nem tudom meg­állapí­tani, hogy ki az illető. A tizenhárom cséplési ellenőr eddig azért nem kaphatta meg a neki járó összeget, mert a megyei tanács begyűj­tési osztálya a mai na­pig sem utalta ki, ho­lott ezt 14—15/1953­ szám alatt december 11 én is kértük. Ezt meg­előzően, első ízben ok­tóber 23-án (Már?! — szerk.) kértük a pénz kiutalását és kérésün­ket november 3-án meg­ismételtük. Tekintettel . Az ügyben érdeklődtünk a megyei tanács begyűjtési osztályánál is, ahol azt a felvilágosítást adták, hogy a szigetvári járás cséplési ellenőrei «Míg »»ért nem kapták meg munka­bérüket, mert a járási tanács ké­­sőn igényelte az összeget, fia miközben a járási tanács a megyei tanácsot okolja, a megyei ta­nács pedig a járási tanácsot. 13 cséplési ellenőr közel négy hónap óta napról-napra várja jogos munkabérének kifizetését. Mi ez, ha nem bü­rokrácia, a dolgozók jogos követeléseinek lelketlen semmibevevése. Az ilyen „ügyintézést" sürgősen fel kell számolni, nemcsak a járási, hanem a megyei tanács begyűjtési osztályán is és m­ég sürgősebben intézked­ni kell, hogy a 13 cséplési ellenőr négy hónap után végre megkapja azt a bért, amit a tanácsnak kötelessége lett volna már szeptember 10-én ki­fizetni. arra, hogy az­ összeget — amely fedezte volna a ki nem egyenlített számlák összegét — november végéig sem kaptuk meg, a begyűj­tési minisztérium ter­­ménybegyűjtési osztá­lyához fordultunk a pénz kiutalása­ érdeké­ben, de választ a­ mai napig onnan sem kap­tunk. ERŐS GYÖRGY a szigetvári járá­si tanács elnök­helyettese. iv APcn Anyakönyvi hírek SZÜLETÉSEK: Tie«» Mu­dín, Ráhelt­ Ta­­más, Török Piroska, Trevler Zoltán, Fábián Éva, Kert­ Sándor, Réti Deznő, Érdi Fe­renc, Strokó Tamás, Csizmadia Ildikó, Varga Klára Hartai László, Varga Klára, Klurtai László, Rü­ll Márta, Dóra Sándor, Polgár Miklós, Szucs Ferenc, Staub Ernő, Szabó Mihály, Kecskés Erzsébet, Ujp. Jenő, Gás­­nás Mária, Kovács Erzsébet, Dézsi Rúzsa, Pongrácz Viktor, Bonyhár Gyula, Kosuly Anna, Mészáros Emma, Katki Anna, Viph Sándor, Görcs Dénes, Tóth Margit és Tóth Gizella, Hegyi Tibor, Schmidt Károly, Horti-Nagy Kálmán, Négy ősi József, Hódosi József, Say Ferenc, Petrohán Erzsébet, Beb­­cái Ágnes, Brngyás János, Horváth József. HÁZASSÁGOK: Kramenstotler Imre és Szente Gizella, Iláhi János és Fuch­s Mag­dolna, Br­ogh Ferenc és Mik­e­, Irén, Táis­­asszondi Ferenc és Bischof Györgyi, Pintér János és Eck­er Ilona, Magyar József és Store­ Margit, Szendrődi János és Tóth Er­zsébet, Tolnai Jenő és Puska Irén, Dibusz Gáspár és Péter Mária, Andróczi György és Hau­schl Erzsébet, Szilas Zoltán és Németh Ilona, Z­bor László és Monostori Hedvig, Tarjányi János és Takács Magdolna, Czei­ninger Károly és Smorczka Mária, Gresn Jánis­ és Kiefer Teréz, Nuzny Alfréd és Ko­csis Magdolna, Tajfi István Bertalan Mária, Kálmán Imre és Kovács Mária, Torma Jó­zsef és Müller Ilona, Herke István és Wag­ner Erzsébet, Pofa Róbert és Horváth Má­ria, Lukács József és Makó Veronika, Lajta László és Horgos Mária Kővári Ferenc és Hell Terézia, Szilngyi Lajos és Bukovszki Eszter, Szűcs Lajos és Óvári, Margit- Tro­mieóka Tibor és Abonyi Julianna, dr Pec­e Ferenc és Dom­bay Margit, Plach István és Mészáros Anna, Makai Árpád­ és Fach Zsuzsanna, Verényi József és Kovács Mária, Visnyei Lajos és Ma Háti Irén, Naszyági Ár­pád és Rácz Maria, Lasányi L­ászló és Bor­barát Éva, Flaska Izidor és Márkus Gizella, Demesné János és Balogh Márta. HALÁLOZÁSOK: Vörös Mária 5 hónapos Gresehner Károlyn­é szül. Hampel Timna 56 éves, Krasznai Ferencné szül. Jányi Julián­na 65 éves, Aschenbrenner Lajosné szül Kovács Béla 74 éves, Szabó Jánosné szül Szerencsei Mária 62 éves. Bocs István­né szü­l. Papp Anna 71 éves. Jakebi Mária 1 na nős, Pécsi Józs­fné szül. Jakab Verona 54 éves, Genszev Vladiszlávné szül. Tassy Er­zsébet 46 éves. Schollész Antalné szül. Pan­nori Anna 65 éves. Réthelyi Pálné szül Dovalovszky Erzsébet 68 éves. A­dóri Sán­dorné 5 szül. Szökjön Anna 60 éves. Csányi Józsefné szül. Bód­is Erzsébet 58 éves. is i fii ii:­­ PÉNTEK, JANUAR 1 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK 1. Sz. gyógyszertár, Széchenyi tér Tel: 17-35. 8. sz. gyógyszertár, Kos­suth Lajos u. 81. Tel: 23-94. 12. sz gyógyszertár, Doktor Sándor utca 47. Telefon: 13-53. — Újév. — IDŐ­JÁ­RÁS JELENTÉS: — Várható időjárás péntek estig: erő­sen felhős idő, még sokfelé, főként a déli és keleti megyékben havazás Élénk északi-északkeleti szél, hófu ván. A hőmérséklet alig változik Várható hőmérsékleti értékek az or­szág területére: pénteken reggel mí­nusz 3,mínusz 6, délben mínusz 2 plusz 1 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható napi középhőmér­séklet pénteken 1—4 fok között lesz. — A BM Baranyamegyei Főosztály felhívja mindazon magyar állampolgárú férfiakat, akik 1936. évben születtek, hogy a 402.500/ 1930. B. M. számú rendelet 1. szakasza alap­­zán bejelentkezési kötelezettségüknek 1934. január hó 1-től 31 ig az állandó lakóhelyük szerint illetékes bejelentőhivatalnál (köz­ségi tanácsok, városi rendőrőrsök) tegyenek eleget. A bej­­entkezési kötelezettséget az 1. számú bejelentőlapon tegyék meg. A be­jelentkezési kötelezettség alá eső egyén tá­­vollé­te esetén szü­les, vagy törvényes kép­viselője köteles gondoskodni az állandó la­kásban történő bejelentésről . A Megyei Bőr- és Nemibeteg­gondozó Intézet rendelési ideje hétköznapokon 9— 12-ig és 16—18 óráig. Családtagok a dél­utáni rendelésen csak indokolt esetben je­lenjenek meg. Kérjük a betegeket hogy a rendelési idő befejezte előtt legkésőbb egy negyedórával jelentkezzenek. A pécsi Galám­ Irt­port Egyesület Veze­tőségi Tanács felhívja az egyesület tagságá­nak figyelmét, hogy akik a január 30— 31-én Budapesten megrendezésre kerülő galambkiállításon részt kívánunk venni ne­vezésüket adják le január 2-án délelőtt 10 órakor az egyesületi helységben. Nevezési díj ketrecenként 10 forint, amelyet ugyan­ekkor kell befizetni. A kiállításra kizáró­­lag zárt lábgyűrűs galambok nevezhetők be. — Halálozás, özv. Bach Jánosné temetése 3-án délután 3 kor.­baai Ai v uniós gépkocsivezető teme­tése 3-án fél 4 órakor a központi te­metőben lesz. PERFEKT gyors és azonnalra. Ajánlatokat kiadóba. pari v­állalat. .. átíri 104 J­ANU­AR­I Sportfeladataink 1954-ben A* M?4-es esztendő nagy feladatok elé állítja testnevelési szerveinket, sportoktató­­inku­at, sportolóinkat. Eb­lben az évben első­so­rban a minőségi sport emelésére fordí­tunk nagy gondot, megyénk sportolóinak ~ a legtöbb sportágban — az élvonalba való felküzdését tűztü­k ki célul. Nem feledke­zünk meg emellett a tömegsport állandó kiszélesí­teniről sem. Ah­hoz, hogy ezeket a sportfeladatokat meg tudjuk oldani, fel­tétlen ismernünk kell az elmúlt évben elért eredményeket és hibákat. Eredményeink közé sorolhatjuk azt, hogy a versenynaptár­ban szereplő versenyeket a 20 és a 30 kilo­­méteres országúti kerékpárverseny kivéte­lével megrendeztük. A versenyek megren­dezésénél a versenyek színvonala, minősé­­ge s a versenyzők részvétele területén ér­tünk el komoly eredményeket. Atlétikában mint az egyik súlyponti sportágban a me­gyei ifjúsági bajnokságon 130 versenyző vett részt. Ebből több, mint 80 volt vidéki. Az előző évvel szemben komoly eredmé­nyeket értünk el az úszásban is, elsősor­ban a tömegesítés területén. Ennek eredmé­nyeként megyénk megnyerte az uszodák közötti postaversenyt. Bizonyos mértékben emelkedett a minőségi színvonal is, de ez még közel sem kielégítő. A úszósport ered­­ményei közé tartoznak azok az úszómeden­cék amelyeket újjáépítettü­nk, illetve hasz­nálható állapotba hoztunk. Megyénk tornászai az élvonalban vannak, eredményeink nemcsak abban mutatkozunk meg, hogy a magyar tornászválogatottba öt versenyzőt adtunk, hanem abban is, hogy az országos csapatbajnokságon vidéki vi­szonylatban csak Baranya megye tudott indítani elsőosztályú férfi és női csapatot. Ökölvívásban, birkózásban és súlyemelésben főleg* ifjúsági vonalon értünk el figyelem­reméltó eredményeket. Birkózásban megyénk válogatottja Budapest­ X. kerületi váloga­tottját 8:4­ arányban győzte le. Ezekben a ►sportágakban azonban még igen komoly munkára van szükség, hogy megközelíthes­sük azt a színvonalat, amelyet Budapest képvisel. A kézilabda, kosárlabda és a röplabda sportban bizonyos visszaesés volt az elmúlt évben. Különösen kosárlabdázóink gyenge szereplése fájdalmas, mivel ebben a sport­ágban néhány évvel ezelőtt az ország leg­jobbjai között voltunk. Ahhoz, hogy ered­­ményeink ezekben a sportágakban javul­hassanak, sportköreinknek sokkal jobb neve­lő munkát kell végezniük, edzőinknek pedig na­tiyobb figyelmet és gondot kell fordíta­­niuk továbbképzésükre. Eredményeinket nézve, feltétlenül foglal­koznunk kell a legnépszerűbb sporttal, a labdarúgással NB II-es csapataink eredmé­nyeivel nem kívánunk foglalkozni. A me­gyei labdarúgásnál megáll­apí­thatjuk, hogy a mennyiségi emelkedéssel szemben csak kismértékben beszélhetünk minőségi fejlő­­désről. A bajnokságot két­ csoportban ren­deztük meg 28 csapat részvételével. Volt olyan mérkőzés, ahol 16 gólt kapott a ha­zai csapat. Ebben az évben a minőségi munka megjavítása a cél és ezért az egysé­ges egycsoportos I. osztályt hozzuk létre. Sokkal többet kell törődni ifjúsági labda­rúgóinkkal is. El kell érnünk azt, hogy ne legyen * megyében elyerjen ergy NB II-ba* és megye: L osztályban szereplő csapat, amely ifjúsági vagy úttörő cs­apatot ne indí­tanak a bajnokságon. Az MTSB feladatá­nak tűzte ki a pécsi NB I-es csapat prob­lémájának ebben az évben való megoldá­sát is. Falun az elmúlt évben a tömegsportre fektettük a fősúlyt. A Szpartakiád ver­­­senyeken több, mint 8.GOO falusi sportoló indult el megyénkből. Feladataink Az 1954 . év főleg a minőségi munka megjavítását, a súlyponti sportágak: atlé­tika, úszás, torna, kerékpár stb. további minőségi fejle­sztését tűzi feladatul sport­vezetőink elé. A minőségi sportmunka fej­lesztésére szolgál, hét sportágban a megyei ifjúsági válogatott felállítása és a tehet­séges fiatal versenyzőkkel való állandó foglalkozás, a megye legjobb szakemberei­nek bevonásával. A jövő évi sportoktatói munka eredményessége megkívánja testne­velési és sportköreinktől azt, hogy a ver­senynaptár által biztosított lehetőségeket kihasználják, a versenynaptárban megjelölt időpontokat pontosan betartsák és a ver­senyeket megfelelő agitációs és propaganda­munkával alátámasszák. Míg a MTSB ezen a téren megfelelő munkát végzett az el­múlt évben, addig az alsóbb TSB-k és a sportkörök sportoktatósi munkája sok kíván­nivalót hagy maga mögött. Sports­zerveiőknek sportmunkájuk alapjá­vá az MHK testnevelési rendszert kell ten­ni. Arra kell törekedniük, hogy az MHK testnevelési rendszert erkölcsileg és szak­mailag megerősítsék. Ezen a téren az el­múlt évben már találtunk helyes kezde­ményezéseket, azonban további javulásra van szüksé­r. A TSR -nek gondoskodniuk kell az MHK bizottsági tagok megfelelő szakmai továbbképzéséről. Az év sportfeladatai közé tartozik az is, hogy testnevelési sprrtbizottságaink a kor­m­é­nyprogramja alapján fokozottabban fog­lalkozzanak a sport egé­szsétifejlessztő hatá­sával.­­Megfelelő ellenőrzésssel hassanak oda, hogy az üzemek, vállalatok s gazda­ságok a sportra biztatott pénzösszeget más célokra ne használhassák fel. Ne for­dulhasson elő olyan eset, mint az előző évben a Mohácsi Selyemg­yárban, ahol a sportra járó 3.000 forintot más célokra köl­tötték el. Végül nem szabad megfeledkeznünk a ne­velőmunkáról. Sportolóinkat az igaz haza­­­fiságra, a kommunista erkölcsösségre és a felszabadító Szovjetunió szeretetére kell nevelni. Tudatosítanunk kell azt, hogy a sp­ort ma már Tiom öncél, hanem a kommu­nista nevelés egyik legfontosabb területe, amely biztosítja a dolgozók sokoldali­ kép­zését és képessé teszi­k őket a nagyobb ter­melékenységű munkára. Bognár János MTSB főelőadó ♦ Természetjáró Társadalmi Szövetség Ja­nuár 4-én este fél 8 órakor az MTSB helyi­ségében vezetőségi értekezletet tart, me­lyen minden szakosztályvezető és részort­­felelős megjelenése kötelező. HÓI. MŰVELŐDJÜNK, HÓI. SZÓRAKOZZUNK? Pénteki SZÍNHÁZ JUgy •r!lve**teri műsor. Bérhtszftnet. Dél. 5 érakor és este 7 órakor.­­ MOZI Kortsich: Vidám verseny. Költözik a hiva­tal (Vj magyar film). (5, 7. 9 órakor). Petőfi: Vidám verseny. Költözik a hivatal- JVJ magyar film). (fél 5, fél 7, fél 9 óra-Park: Hősök tavasza. (Olasz film), (fél 5, fél 7, fél 9 órakor). Jószerend­ét, (Pécsszabolcs). Sportbecsül­­let (délelőtt 10 órakor). Boldogság madara ifé! 4, fél 6, fél 8 órakor). Szombat, színház Nagy Oíd­veszteri műsor. Bere­tszünet. Dél­­után 5 órakor 4 é­nte 7 órakor. MOZI K.os&ath.* Vidám verseny. Költünk a hiva­tal (5. 7, V órakor). Petőfi: Vidám verseny. Költözik a hiva-­al (fél 5 fél 7, fél 9 órakor). Parki Hősük tava.«zn (fél 5 fél 7, fél 9 órakor). Jóare ren­evét. IPécsassabo!«). Bob Wing madara (fél 4, fél 6, fél 11 órakor). Vasárnap:­­ SZÍNHÁZ Nagy szilveszteri műsor. Bérlet szünet. Este 7 órakor. MOZI Kossuth: Nagy Péter (délelőtt 10 órakor) Vidám verseny. Költözik a hivatal (5, 7, 9 órakor). , Petőfi: Árnyak a szigeten (délelőtt 11 óra­­kor). Ki­sk­rajcár: Péntek 13. (fél 5, fél 7, fél 9 órakor). Park: Nagy mérkőzés (délelőtt 11 órakor). Hőfok tavasza (fél 5, fél ?, fél 9 órakor). Jótszeren­csét. (Pécssza bölcs). Rejtelmes sziget fél b, fél 8 órakor). KÉT fűtőt, két munkást azonnali Pécsi Gőzmalom, molnárt és belépéssel két raktárt felveszünk. 343 GYAKORLATTAL rendelkező, perfekt gyors- és gépírót január 1-ével felveszünk. Offert Vállalat Pécs, Zrinyi­ u. 13. 344 — Pécs Város Tanácsa felhívja azokat a gazdálkodókat, akiknek Pécs város terüle­tén 400 ötnél nagyobb saját tulajdonú föld­­ingatlanuk van és az új gazda­ajstrom­, ön­állósítása ügyében idézve nem voltak, i­­a?*.danaik helyrajzi számát ia fel­tüntető okmányokkal és a beadási könyv­vel a következő sorrendbe jelenjene­k meg a Városi Tanács félemelet 26 számú helysé­gében művek szerint: A-L-ig: 1954 január 3-án (vasárnap), K. M ig: 1934 január 4 én (hétfő), N- Zs-ig: 1954 január 5-én (kedd).­­ ORSZÁGOS VÁSÁROK BARANYÁBAN 1954 JANUÁRJÁBAN. Baranya megyében két, hogy bárki szabadon vásárolhat im-szet, 1954. év januárjában a következő helye­­i Le*, li es é» ill­as més/«v ető telepein A ken tartanak országos vásárt: január **-án , mész ára magánosok felé 76— Ft/g 345 f­ecMett. 3-én Bólyban, 18-án Níigyh­arsány* I . ' , bún, 23 án Kaixjirtzeki­ften és 25 én Sziget- K­UVOT javít. viUgrevőrc ninkö. vnsa­­sarotL I lót. rezbót !'cudbch­oz Horgas, Teréz­u. TÖLTŐKÉPES, boros és pálinkás hordókat veszünk. Ajánlatokat Offert Vállalat, Pécs, Zrinyi­ u. 13. számára kérjük leadni. 344 A BAR­ANY­AMEGY­EI Bánya- és Építő­­anyagipari Egyesü­lés értesíti az érdekelte­ket, hogy bárki „PÁLMA" SZÖVETKEZETI KOZMETIKA. Pécsett, Deák­ utca 4. sz. alatt megnyílt. Szakszerű arcápolás! Külön­eges kezelések! Nyílva reggel 8-tól este 8 óráig! TAKARÍTÓ VÁLLALAT felvesz női dolgo­zókat takarítási munkára. Jelentkezés munka­­könyvvel, önéletrajzzal. Born­ u. 3. s7. alatt reggel 7 órától. 347 PERFEKT gyors- és gépírónőt felveszünk Telenkezn­i lehet: Pécsi Cementáruipari Vál­lalatnál, Siklóskút 10. sz. alatt. 348 BARANYAMEGYEI Vas- és Műszaki Nagy­kereskedelmi Vállalat értesíti a nála vásárló vállalatokat, hogy 1934. január 3-tól 2­6-ig leltározás miatt árukiadást nem teljesít. GYAKORLOTT könyvelőket, anyagköny­velőket azonnali belépésre felveszünk. Je­lentkezés E. M. 49/4. Anyagellátó és Szál­lító Vállalat, Komló, Berek­ utcai központi i­r­od­a f­ő k­ön­y­vel­ős­égénél. SOPIANA GÉPGYÁR azonnali belépésre kenés bérelszámoláshoz értő adminisztrátort végleges és könyveléshez értő munkaválla­lót meghatározott időre való alkalmazásra. A DOLGOZÓK kérésére a gőzfürdő a kö­vetkező napokon és időben lesz nyitva tartva: hétköznapokon: 9—19 óráig, szomba­ton 8—20 óráig, vasárnap 7—13­ óráig. A hét­fői nap szünnap. Pécsi Víz- és Csatornamő Vezetősége. 33? VINCELLÉR CSALÁD kis haszonbérbe vagy felesbe szőlőt lakással keres. Elt­erélném Majláth utcai szövetkezeti kétszoba-konyhás, összkomfortos lakásomat Megyeri­ úti szövet­­kezeti családiért. Címek: MNKÖZ-nél, 553 A PÉCST Orvostudományi Egyetem Ka­zánfűtőket és fűtő segédmunkásokat keres. Tentköző­ munkakönyvvel a gazdasági­gazga­tóság Személyzeti Osztályán, Pécs, Rákóczi­ út 2. 354 FÜZVESSZŐ kitermeléshez többlétszámban munkásokat felvesz a Baranyamegyei Házi­­ipari Szövetkezet, Pécs, József Attila­ u. 21. Telefon: 11-43. 336 FIZIKAI dolgozókat azonnali belépésre fel­vesz Sopiana Gépgyár. • 357 KERESKEDELMI tanulókat 14—17 éves korig a Pécsi Ruházati Bolt felvesz. Je­­entkezni lehet január 4-ig. Pécs, Kossuth L.­u. 3. I. em. 5. 358 SEGÉDMUNKÁSOKAT vidéki munkára felvételre keresünk azonnali belépésre. A felvétel határozott időre szól. Étkezési hoz­zájárul és lakáspénz napi 25.— Ft. Jelent­kezni lehet. 73/8 Pécsi Épületszerelő Vál­lalat Pécs, Beloiannisz­ u. 61. 559 FEHÉR, kombináltszekrény hadság-út 56., alagsor, eladó. Sza-272 MODERN konyhaszekrény eladó. Tábor­­utca 4., hátul az udvarban. 295 ÚJSZERŰ irodai h­aasztal eladó. Pető­­ utca 24. ROSSZ rádióját megjavítja, világvevőre lakatja, vasalót, rezsót javít. Bagi rádiós meste­r, Vasas kettő, 11. szám. 280 KÜLÖNB ETJR A 111. csinosan bútorozott zóba konyhahasználattal kiadó, Mundala­ute« 20. 271 BÚTOROZOTT szoba kiadó 2 »zoinélynek. Telefon: 39-61. 278 140 KG KÖRÜLI, fiatal hízó eladó. Móré Fü­löp­ utca 29. 275 El­ADÓ asztalitfizk­ely, 2 ágy. Zorabor­ u. 1. Márkus János. I SEGÉDMUNKÁSOKAT, kőműveseket, áeno­­­­kát T Iv^sz a Tatarozó V. Beloiannis'~u I 4—0. szán*. 246 JÓKARBANLÉVÖ, magán járó fal«ré»re!«t vagy külön motort és alvázat kerenek. Cím: Pécs, Alkotmány-út 76. 277 ASZTALT, csikótűzhely és kályha eladó. Kossuth L.-u. 58. 176 új, hocsan bőrkabát 279 Új, FÉRFI öltöny, eladó. Zöldfa-­u. 32. ELADÓ új csikótűzhely, kia vankályha, dobkályha, gumikerekű kézikocsi, vapkerekft kézikocsi. Nagy Flória út-u. 16., udvarban, megtekinthető 2 óra u­tán. 264 IFJ. TAMÁS KÁLMÁN motoron fatöröstű­lést vállal. Pécs, György-u. 6. Tel.: 39-91. KÜZINE petróleumfűtéses csibekel Prán Márton, Pécs 100-as tetőgép,r____ net____ _ ____ ima állapotban eladó. Cím.: Bor­sudvard. MASSZÍV, sötét háló és egy szekrény el­adó, Kis-Rókus-u. 12. 285 eladó. 292 TEL­EPES. 4 lámpát Orion Bor Márton, Pécsudvard. rádió MEGBÍZHATÓ bejárónőt kerekek. Jelent­kezés délután. Horváth, Kossuth-u. 8. sz., emelet. 295 NAGYOBBMÉRETÜ Kalor-kályha kifogás, tahin állapotban eladó. Felsőm­a­lom-u. 22., földszint 2. 296 RÉSZLETFIZETÉSRE kombinál szobabútort keresek (600 Ft-os). Damjanich-u. 23. 294 GYAKORLOTT anyag vagy értékleíró könyvelő elhelyezkedne. Telefon: 37-63. MODERN, új konyhabútor eladó. Petőfi*­utca 26. szám. 290 HÍZOTT sertés, kisebb mangalica eladó. Mandulát u. 23. 291 IDŐSEBB asszonyt vagy leányt keres dol­gozó házaspár gyermekek mellé. Jeges Já­nos, Felsőmalom-u. 5. 284 BÚTOROZOTT szoba kiadó férfi részére. György-u. 15. 285 KÁLYHA, faágy, lisztesládó, vas gyermek­­ágy eladó. Béla-u. 3. 2.! FOLYTONÉGŐ gyeri-n. 9. kályha eladó. Cím:Már 94 GYERMEK mellé kisebb háztartás veze­tékéhez idősebb nőt keresek. Jelentkezni este 6-tól. Márton-u. 16-ban. 2­6 BOR 25 literen felüli mennyiségben 13 forintért kapható. Ott Béla, Bátory-u. 15. AZONNALI belépésre felveszünk Diesel motorszerelőket, valamint gyakorlott karos­széria lakatosokat. Jelentkezni lehet Pécsi Épületanyagfuvarozó Vállalat bér- és mun­kaügyi osztályán, Megyeri­ út 50. sz. 34! GYÜMÖLCSSZESZTPART VÁLLALAT átvesz minden szerdán és­­szombaton borsön­őt, gyümölcscefrét cserepálinkaért, törkölyt elő­zetes bejelentés alapján. Mnlom-u. 25. 342 DüNáVTPft MA Pin • Matyar Dolgozók Párttá Bnrnn\nmrgx ei Rizott^nennak iap|* Szerkeszti c szerkp'/’obiEnf'Jutff Félidős kiadó. EGRI «.•­‚ » A Szerkesztősé» é­* kiadóhivatal­­éca. M.-eve a 16 Tel 15 32. 13 33. 19-54. Előfizetési df­ havi 11­0 forint Baranyam­n­gyei Szikra '»vom­da Pécs Munkára­ Mihály utca is) «». Telefon 10-27 A nyomdáén Idei. ku­-di m.

Next