Dunántúli Napló, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-12 / 190. szám
ker B/J 4 aapró 1958 AUGUSZTUS 1* Hunyadi Jimnas emlékezett K Ötszáz évvel ezelőtt, 1456 júliusának utolsó napjaiban zajlott le a nándorfehérvári (belgrádi) csata, Hunyadi János legnagyobb, utolsó fegyverténye. Az ütközet, amelyet Hunyadi alig pár nappal élt túl, hetven évre vetette vissza Magyarországból és Európából a törököt. A távolmaradó, kés, rekedő lovas seregek helyett Hunyadi jórészt magyar, szerb, horvát, dalmát, bosnyák, albán parasztseregekkel csikarta ki a döntést a török sokszoros túlereje ellen: a nándorfehérvári Hunyadi had az első magyarországi néphadsereg volt. Ma, amikor népünk — a déleurópai testvérnépekkel együtt — , ünnepi megemlékezéssel hódul Hunyadi és hősi serege emlékezetének, hadd idézzük fel hadtörténelmünknek ezt a pmpás fejezetét. Milyen volt ez a kor, az első magyarországi Habsburgkirályok kora? E kérdésre ne a mai történész feleljen, feleljen arra Hunyadi János maga: „Láttuk gyakran az égő háztetőket... sírással, futással, szükséggel teli mindeneket! Feldúlt földeket, gyászoló házakat, testvéreink holttestét — martalékul az ellenség kezében! A győztesek gúnyolódását, az ellenség rabláncait, nyomorúságos rabszolga-menetek gyalázatát; nincsen az a kegyetlenség, amit rajtunk el ne követtek volna. Elég volt látni — annyi rabigába hajtott férfit, meggyalázott nőt, emberfőkkel megrakott szekeret, bilincsbe vert magyar rabok elárvereztetését..." (Hunyadi levele 1448-ból.) Az ország a királyi haderőre sem támaszkodhat, a Habsburg gyermekkirály, V. László, gyámjának, a magyarfalu Frigyesnek bécsi udvarában él. Nem támaszkodhat Magyarország ekkoriban a pápai segítségre sem. A pápa -i segítség helyett — hercegi rangra emeli Hunyadit. Hunyadi sosem használja e címet s válaszában megírja: „Ha Szentséged engem és személyemben a kereszténységet meg akarja tisztelni, tegyen képessé, hogy végrehajthassam azt, amire bennem reménységet keltett.“ S azt, hogy mi ez a cél, ugyancsak megírja Hunyadi: „Valahára a védekező pajzs helyett a támadó kardot kívánom használni az ozmánok ellen!" (1448 évi levele). Az 1453-ban Bizáncot s a görög birodalmat elfoglaló Mohamed szultán barbár martalócainak megfékezése már nemcsak Magyarország, de Európa ügye lett. „Ilyenek — idézi fel a török kegyetlenkedését Raguzai János követ — nem egyszer, hanem naponta megtörténnek. A múlt évben Magyarországon, most a Havasalföldön, máskor az albánoknál, bolgároknál, görögöknél s más keresztény népeknél. ..” Tesznek-e valamit hazájuk megmentéséért az ország gazdái, a földesurak.? Erre is megvan az egykorú felelet: „Egyik a másiktól rabol, kiadásaik túllépik jövedelmüket, így arra szorulnak, hogy jobbágyaikat sarcolják. Nem félnek Istentől — hiszen a hasuk az istenük. Fáznak attól, hogy háborúba menjenek, oda, ahol a török dúl... Nem védelmezik az országot s a népet..." 1456 nyárelején átfut a rémhír Magyarországon, majd Európán: a világhírű II. Mohammed szultán körülzárta Nándorfehérvárt — a mai Belgrádot — akkoron Dél-Magyarország kulcsát. Akkora a hada — szárnyalt a hír — hogy akár az összes magyar déli végvár elfoglalására elegendő lenne. Viddinból kétszáz török hadigálya evezett fel Zalánkeménig s így Szilágyi Mihályt, Nándor főkapitányát, Hunyadi sógorát már el is zárták a Dunán Magyarországtól. Hunyadi János mozgósítja a csekélyke magyar folyami hadat, s a Tisza torkolatánál visszaszorítja a török hadihajókat. Közben a török a pokol tüzét zúdítja Nándorfehérvár falaira. Szegedig viszi a szél az ágyúk bömbölését. A török flotta lehorgonyoz a Dunán. Belgrád felett szárazi seregei úgy járnak át a folyamzáró flottán egyik partról a másikra, mint a hídon. Hunyadi becsempészi Nándorfehérvárra egyik hírvivőjét s megüzeni Szilágyi Mihálynak: mihelyt a felmentő sereg északról megindul a Dunán s a Duna két partján, Szilágyi törjön rá hátulról negyven belgrádi naszádjával a kétszáz török hadihajóra. Hunyadi egy ideig a folyam bal partján halad, lovassága élén, majd amikor megkezdődik a csata , úgy látja, hogy az ütközet súlypontja a hajóhadra nehezül, hajóra száll. Kiszemeli a szultán vezérhajóját, s karddal kezében elsőként ugrik át a megcsáklyázott török zászlóshajóra, öt órán át zajlik a leírhatatlan kézitusa a folyam hátán s a partokon. A hajóágyúk füstjében a vérszínű Duna színén halottak, sebesültek ezrei úsznak. Naszádosaink három hatalmas, emeletes gályát süllyesztenek el ötszáz emberrel. Négy nagy és húsz kisebb török hadihajó a kezükre kerül. Közben délről a belgrádiak negyven naszádja támadja a törököt. Ország Mihály, Mátyás későbbi nádora a parancsnokuk. A két tűz közé fogott török armadából mindössze harminchat füstölgő, árbócatört gálya evez dél felé; ezeket üldözőbe veszik a mieink, mire legénységük maga sülylyeszti el őket. Európa a nándorfehérvári győzelem köré fellélegzett. Ekkor rendelte el a pápa a déli harangszót, a belgrádi győzelem örök emlékezetére. De a hatvanéves Hunyadi mindezt már nem érte meg. 1456 augusztus 11-én áldozatul esett a pestisjárványnak, mely táborában felütötte fejét. Nándorfehérvári diadala — sok szenvedés országútján — fiának, Mátyásnak hatalmas kora előtt nyitotta meg az utat. Hőslakját, melyet kora Dávid alakjához hasonlított, népünk és testvéri nemzeteink örökre szívükbe zárták. Költőink — Janus Pannoniustól Arany Jánosig — a magyarság nehéz időszakaiban, mint örök erőforrást énekelték meg. 1456-ban a latinul verselő magyar Janus Pannonius ekként írja meg Hunyadi sírversét: „Országunk bástyája, pogány seregek veszedelme, Itt pihen ő valahol, János, a hősi vezér. Nándor előtt szétszórta a vad hordát s leigázta Még a halált is! Ezért élve az égbe jutott,útunyadi kiváló személye, nagyszerű katonai tettei, s köztük is a legnagyobb: a nándorfehérvári győzelem közeli és távoli népek irodalmi és zenei hagyományainak tárgya. Csak legutóbb értesültünk arról, hogy a madridi levéltárban találtak egy 13 énekes époszt, melynek egy teljes fejezete a nándorfehérvári eseményeket adja elő. Csodálatosképpen éppen a magyarság népi irodalmi és elsősorban népzenei hagyományai nélkülözik a Hunyadi-tárgyú dokumentumokat. Nem lettek volna ilyenek? Aligha! Hát akkor hova tűntek? Ki tudja! Talán a népzenei hagyományok útvesztőin át beolvadtak a román, szerb és egyéb hasonló anyagba?! Könnyen elképzelhető. A történelem és az irodalom már eddig is nagyszerű emléket állított Hunyadinak és a Magyarországon máig is oly népszerű Hunyadi családnak. És méltán! De zenénk szinte ötszáz évig váratott magára, hogy méltó dalnok megénekelje történelmünk nagyszerű hősének emlékét. Sugár Rezső fiatal Kodály-tanítvány az ötvenes évek elején nagyszerű feladatot tűzött maga elé: a nándorfehérvári hőstettről oratóriumot komponált. A bemutató kirobbanó sikere, az azóta megtartott koncert- és rádiófelújítások visszhangja, az 1953-as Liszt-díj és az 1954-es Kossuth-díj bizonyítják, hogy a majdnem egyórás hatalmas zenemű ihletett, kiváló alkotás, méltó, maradandó és élő zenei szobra az 500 évvel ezelőtt győző Hunyadinak. Talán sorsszerű, hogy a Bartók—Kodály munkássága által klasszikussá csiszolt magyar zenei nyelven szólalhatott meg a Hunyadi-oratórium, Sugár Hősi éneke. S mert az új magyar zene a legmélyebb és legidőtállóbb zenei hagyományok gyökerén nőtt mai zenei nyelvvé és világjelenséggé, kiválóan alkalmas arra, hogy hitelesen jelenítse meg az 500 évvel ezelőtti eseményeket is, úgy, hogy zenei nyelv és modern zenei megoldások kerek egészét képezve olvadnak eggyé a drámai-lírai mondanivaló szolgálatában, Sugár magában hordozza — mint legbensebb sajátját — a magyar zene klasszikus nyelvét. Természetesen beszél ezen a nemes, de közérthető magyarés mégis világnyelvem Ez a nyelv eggyé tud olvadni a mondanivaló anyagával, képes aranyjánoki balladává változni a sűrített drámai jelenetekben, felszabbadultan dalol a lírai szituációk csúcspontjain, de nemes, méltóságteljes pátoszt ölt, ha a helyzet úgy kívánja, vagy ha a múlt nagyszerű példáján a jelent akarja lelkesíteni. A Sugár ugyanakkor a ma embere is. A zene eszközeinek használata korszerű, modern szellemű. De a nyelv és technika a tartalommal egységes, mint ahogy természetes az, hogy a ma embere a saját szemével, szívével és eszével szemléli az 500 év előtti történelmi eseményeket. Igaz, hogy nem kisebb példák állnak a fiatal szerző előtt, mint Kodály, Psalmusa és Budavári Te Deum-a, de ilyen kőbevésett klasszikus példák nyomán eredeties egyénit alkotni, nagyszerű tettének számít. A Hősi-ének nagy apparátust mozgat: nagy szimfonikus zenekart, 4 szólistát, vegyeskart és gyermekkart. A pécsi oratórium-kultusz reneszánszának egyik kiemelkedő eseménye volt a nagy mű május 18-i előadása. A színházi nézőtér feszült csendjét feloldó hatalmas ünneplés, mely a bemutatóra emlékeztető sikerre emlékestette a szerzőt, és dicsérte a nagy előadói apparátust, ékes bizonyság volt a vállalkozás sikere, de egyben városunk zenebarát közönségének az értéket felismerő képessége mellett. A siker emléke még élénken él a jelenlévőkben, s azokban, azok a Hunyadi-oratóriumúj előadását várják. Amikor az országos ünnepségek napjánál, estéjén megszólal a Hunyadit idéző Hősi ének, akkor már nemcsak a zene hangjai, hanem a Pécsett felállított hatalmas alkotás is hirdeti: „Neved késő századoknak fénylő példakép.“ Antal György Imre István: Hunyadi v „Középtermetű, vastag nyakú, fényes gesztenyeszín hajú, nagy fekete szemű, komoly tekintetű, pirosarcú ember volt, minden tagja olyan ékes és összeillő, hogy alakját ezer közül is ki lehetett esmerni.” harcias ember volt, fegyverforgatásra és hadügyek irányítására termett, mint halnak a víz, szarvasnak az árnyas erdő: élete volt a fegyver és a harc! Kedvesebb volt néki a török ellen verekedni, mint másnak vidám körtáncba mennie!” „Nagy gondban volt szegény. Arca egészen beléhervadt, ajkát véresre harapdálta töprengés közben. S minthogy a törökök Erdély földjének jórészét végigszáguldván, emberben és állatban óriási zsákmányt hurcolva magukkal, Gyulafehérvár közelébe értek, a gonosz tűzvészek füstje tanúsította: már nem tanyáznak messze. János vajda egész lényében bosszúért lángolva egyáltalában nem elegendő kíséretével kiindult, hogy szembeszálljon az ellenséggel. Inkább akart szépen meghalni, mint eltűrni a tartomány népének öldöklését, nagy, véres Sanyargattatását.” „Töröké nem volnél-e most Magyarország, ha János vajda nem lett volna? El is volna már a neved felejtve, ha Hunyadi szorgalmatossága sem serénkedett volna! Mi tartóztatta meg Murád császárt, azt a vitéz török fejedelmet, akit vitézsége mtán Mennykőnek neveztek, ha nem Hunyadi János szorgalmatossága és serénysége? „Erkölcsei minden tekintetben a legnemesebbek voltak, mentesek minden barbár durvaságtól. Nagy híve volt a vallásnak és az igazságnak, ugyanígy a szabadságnak és a bőkezűségnek. Szerette a tisztességet és ápolta a barátságot. Annyira igyekezett megnyerni katonáinak szívét és kiérdemelni mások jóindulatát is, hogy mindenki egyformán megszerette. Nyájassággal, bőkezűséggel és okos színleléssel még az ellenségeskedést és János vajda vitézeknek tüköre lehet az állandóságban. Mennyiszer találta őt a véletlen balszerencse, mennyi veszedelem forgott az ő feje fölött? De soha készületlen nem találta! Mikor valami szerencsétlenség jött, nem tébolyodon meg az ő szíve. Azt hitted volna, hogy mindenkor tanulta és régen tudta, miképen kelljen ellentállnia ennek.” a gyűlölséget is meghajlította s ezekkel a művészi képességeivel előkészítette útját oly magas méltóságokig, amilyent különben sohasem remélhetett volna. Kemény és emelkedett volt férfiúi lelke, tanácsa bölcs és okos. Szokása volt: semmit sem tenni meggondolatlanul, elhamarkodva, így aztán úgy látszott: nem tűzhet maga elé oly célt, amit ésszel és ügyességgel el nem érhetett volna ..." „Keserves döfések és vágások estek: vérrel foly a Duna! Mikor látta Hunyadi, hogy a távolból való bökdösés, döfölés csak elnyújtja a harcot, vakmerőn átugrott a török gályákra. Nyikogtak a pogányok súlyos csapásai alatt, mint a csikók, amelyeket lenyakaz a szakács. Tódult Hunyadi után a magyar, akár a Vezúv füstölgő kráterébe is utána ugráltak volna! Mikor Hunyadi a vizi csata után partra szállott, olyan volt, akár egy szerecsen. Karjait, arcát, mellét befrecskelte a török vére és az izzadság.. .” Részlet Nagybánkai krónikájából „Nagy, szép, középtermetű, nyakas és szép vállas ember Hunyadi vala. Haja nagy, szép bodor és gesztenyeszín vala Vitézi feje vala, öregszemű, kinek tekinteti nagy kegyelmességgel vala. Fejedelemséghez illendő nagy erkölcse neki mindenben vala,;s Támasszon az Isten sok ilyen hadnagyokat az nyomorult országban!” Milyen volt Hunyadi Thuróczy krónikája szerint? Bonfini krónikájából: Bessenyei György, a testőrköltő, Hunyadiról» Részlet Zrínyi Miklós „Török Áfium“ A nándorfehérvári című művéből vizi csatáról: „... mindkét részről acsarkodva verték egymásba a fegyvert. Hunyadi válogatott fegyvereseivel csak azt nézte, hol hatalmasodik el a pogány? Odavágtatott, mint az orkán, kétfelé vágott, iszonyatosat kiáltott s úgy zekkentette el az erőszakos ellenséget, mint a mennydörgő villám szakgatia széllel az erdő mohos töltegóriásait!” „... Rab asszonyok e keserves öröm kiáltásával törték be a levegőeget. Hunyadi lábához estek, életüket köszönték neki és ruhája szegélyét csókolták. Hetven esztendős öregek, negyvenesztendős anyák, kilenc-tíz éves gyermekek láncaikat még reszkető kezeikben csörgetve térdeit ölelték, lábait csókolták és a Haza Atyjának kiáltozták.. .* Hunyadi János képmása a Thuróczy-krónikában. /V