Dunántúli Napló, 1957. december (14. évfolyam, 283-306. szám)

1957-12-01 / 283. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI A MAGYAR SZOCIAL­ITA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGAA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. ÉVFOLYAM. 283 SZÁM ARA: 10 FIZ.1.ÉV VASÁRNAP, 1951 DECEMBER 1 Mai számunkban: Rentábilis Baranya 12 állami gazdasága IRODALMI NAPLÓ Meghalt Benjamino Gigli Elkészült Pécs jövő évi ké­­s­zn­vetése Me­kezdődött a Vasas Szakszervezet XXI. kongresszusának vitája ■ w ■asyar neu inast többsége a szocializmus mellett van Kádár János elv­társ beszéde A Vasas Szakszervezet XXII. kongresszusa szombaton reggel megkezdte a vitát a Központi Vezetőség, beszámolója és a számvizsgáló bizottság jelentése felett. A szombati ülé­­­sen megjelent Fock Jenő, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára is. A kongresszuson megjelent és felszólalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke és felszólalásában a többi között a következőket mondotta: Megvédjük a magyar nép tizenkét éves munkájának eredményeit Tudják az elvtársak, hogy ez húsz-huszonöt esztendővel se­­a székház nemcsak a vasipari lentkezett. Mi arra is tudunk munkásságnak, hanem fzforra­ válaszolni, hogy miért. Meg­­díámi munkásoknak is székbe­ említem azt a vasárnapot, ami­­lye volt az egész Horthy ellen- bár itt megtudtuk, hogy a hit­­forradalmi periódus alatt. Itt leristák megtámadták a Szov­­találkoztak az írók a munkás­sággal. Emlékszem arra a szív­szorongató­ papra, amikor 1941 júniusában egy vasárnap mi kommunisták néhányan eljöt­tünk — magam is — az itt ülé­sező földmunkás kongresszusra és hírét vettük, hogy a hitleri fasiszták megtámadták a Szov­jetuniót. Sok minden fontos esemény ment végbe, de a for­radalmi munkásság szerepét mutatja, hogy jelenleg a fel­­­fegyverzett népet jelképező munkásőrségben van két olyan központi zászlóalj, amely a központi tartalékát képezi a munkásőrségnek és azok közül az egyik a Vasas, zászlóalj. Azt lehet mondani, hogy a vasipari munkásság a szó igazi értelmé­ben vett részt a harcban és az alkotás időszakában nagyon nagy szerepet játszott. A vas­ipari munkásság derékhadát képezi a magyar munkásság­nak. Az utóbbi időben nagyon sok vita folyt a felszabadulás ered­ményeiről. Sokat beszéltünk a régi hi­bákról és szidjuk a hibákat. De amikor olyan emberek, akik még életükben két kiló kőpor áru értéket­ nem ter­meltek, gyalázzák a magyar nép tizenkét éves munkáié­nak eredményeit, azt elvtár­sak nekünk meg kell véde­nünk. A lakáskérdés Az ellenforradalom utáni konszolidációban benne van a vasipari munkásság becsületes munkája is. Ez nagyon fontos számunkra. Most, amikor a szakszervezet itt tanácskozik, nemcsak arról tanácskozik, hogy mi a baj, mert hiszen ez nagyon primitív dolog volna, ha csak azt állapítanánk meg, hogy sok vagy kevés a lakás. Erre a kérdésre könnyű vála­szolni: kevés a lakás. Ma az országban ez a leg­jobban feszítő szociális kérdés De ugyanakkor állítom azt is ha ezt közelebbről megvizsgál­juk, akkor kitűnik, hogy a la­káskérdés is magasabb fokon jelentkezik ma a dolgozók szá­má adta a haladékot, ha nem tudunk fizetni, de ha főbér­letet veszünk és egyszer nem f­izetünk, akkor nincs lakás. És nem mentünk más lakásba. Azt hiszem nem kell önök­nek elmesélni, hogyan laktunk mi ott a Horthy-rendszer ide­jén. De nézzük a különbséget. Akkor tízezer lakás volt ki­adó Budapesten évszámra, de egy munkás ember nem­ mert főbérleti lakásba bemenni. Mutassanak nekem ma , egy vasipari szakmunkást, aki egy szempillantás alatt ne az országot. Mi nem felelhe­tünk azért, amit ők tettek. Hogy néz ki most a lakás­­kérdés. Igaz, hogy szűk a ke­ret, sok az igénylő, de néz­zük meg ezt a kérdést is egy kicsit közelebbről. A legegyszerűbb dolgot ve­szem. Én hat esztendeig a VII. ke­rületben laktam egy kétszobás konyhás lakásban.. Egy nagy szoba és egy kis szoba meg egy konyha volt ebben a la­­merre elvállalni egy ötszobás kasban. A konyha deszkafallal főbérleti lakást, ha valaki fel­­ketté volt választva, de em­bermagasságban. Mi egyébként a konyhában laktunk. Ebben a lakásban 4 család, 23 em­­ber lakott. A lakbér magas volt, de még egy kicsivel több lakbért el bírtunk volna visel­ni. Az én családom így nézett ki: anyám segédmunkás volt, testvérem bőripari munkás, én pedig vasipari munkás. Kicsit többet kerestünk mint ameny­­nyit ott­­fizettünk. Egyszer azt mondtuk anyámnak, menjünk el nagyobb lakásba. Három Tisztelt Kongresszus! Ked­ves Elvtársak*! Szak­társak! Szívből üdvözlöm a XXII. kongresszus valamennyi részt­vevőjét *és a testvéri külföldi szakszervezetek képviseletében megjelent elvtársainkat és sza­ktársainkat. A Vasas Szakszervezet ta­nácskozása­­ mindenképpen nagy esemény a magyar mun­kásmozgalom életében és a Magyar Népköztársaság életé­ben is, ahol proletárdiktatúra van. Mi közel állunk a szakszer­vezethez, nemcsak azért, mert vagyunk , néhányan a pártban és a kormányban, akik vasipariak vagyunk, ha­nem, mert összeforrott a munkánk a vasipariak har­cával, jetuniót. Ez a nap egyúttal az évig kellett anyámmal harcol­­ó flap is volt, amelynek tör­­nünk azért, hogy egy minden vényszerű logikája szerint Ma-­­más nélküli- egyszobás, fehér­gyarországon százezrével meg kellett semmisülniük a laká­soknak. Miért? A Hitler-fasisz­­tákért. Nem mi semmisítettük meg, hanem a Hitler-fasiszták, az imrédyk, meg a bárdossyk, akik eladták ezt a népet és ezt lehet­el merjen vállalni. Miért? Azt mondta: Fiaim, ma dolgoz­tok,­de­­nem tudom, hogy hol­nap dolgoztok-e. Itt mi albér­lők vagyunk. Mi már sokszor voltunk adósak ottan, de az­után megfizettük, adósságun­kat. Itt adnak nekünk . (Folytatás a 2. oldalon) Nagymányok ismét teljesíti a tervét Az ellenforradalom óta a nagymányoki bányászok mun­kája nem volt olyan eredmé­nyes, mint korábban. A tér t­eljesítése, a teljesítmények, a költségek alakulása terén egy­aránt akadt kifogásolnivaló a hónap elején még úgy lát­szott, hogy lényeges változás novemberben sem lesz. Sze­rencsére nem így történt. A bányaüzem vezetői a párt- és a szakszervezettel egyetértés­ben már októberben rendez­ték a bérezésnél felmerült problémáikat s mindenki szá­mára érthetően megmondták: munkabért csak a teljesítmé­nyek után fizetnek ki, aki ke­veset dolgozik, az keveset fog keresni. Amikor aztán a nagymányoki bányászok meg is győződtek arról, hogy lehet 48 forintot, de lehet 110 fo­rintot is keresni egy műszak alatt, észrevehető javulás mu­tatkozott a munkafegyelem te­rén, növekedtek a teljesítmé­nyek is.­­ November 29-én érték el havi átlagban az összüzemi teljesítményünk az előírt 555 kilogrammot — mondotta Ma­ler elvtárs, a bányaüzem ve­zetője. Elmondta azt is, hogy a produktív teljesítmények is elérték az 1452 kilogrammot, hogy a hónap eleji lemara­dás ellenére minden remé­nyük megvan ahhoz, hogy a novemberi tervet teljesítik. A nagymányoki bányászok­énak természetesen még sokat mára, mint ahogyan­ ezelőtt kell tenniök annak ér­dekében, hogy valóban eredményes munkáról beszélhessenek. A jelenlegi és a múlt, év hasonló időszakának 647 kilogrammos összüzemi teljesítménye kö­zött még közel egy mázsás kü­lönbség van s a tavalyi pro­duktív teljesítmény is 1790 kilogrammos volt. Igaz, hogy azóta 13 százalékkal csökkent a munkaidő, de még ennek fi­gyelembevételével is igen alacsony a produktív teljesít­mény. Mi ennek az oka? — A múlt évben — válaszol az üzemvezető —, lényegesen jobbak voltak a fejtési viszo­nyaink. Sajnos, jelenleg igen magasan vannak a fejtéseink, nagyon sok időt vesz igénybe a ráadás. Vannak még hibák a munkaidő kihasználása, a munkához való hozzállás te­rén is. Javítani lehetne a tel­jesítményeket azzal is, ha a műszakvál­tás rendszerét meg tudnánk változtatni, mert a jelenlegi forma sehogy sem megfelelő. — Én mindenesetre bízom abban, hogy a jövőben a bá­nyaüzemünk eredményei lé­nyegesen javulni fognak. Fej­téseink — három kivételévé — a jövő évben is művelhetőek lesznek. Nagymányokon sok, még annyi feltárt szánva­gyon nem volt, mint jelenleg. Re­mélhetőleg e feltárt telepeit elegendő szenet is tartalma­z­nak ahhoz, hogy a terv telje­sí­tését biztosítani tudjuk. Bí­­­zunk abban is, hogy végre Váralján is megtaláljuk a II. szinten a széntelepeket. Itt az aknaszállítás megindításához szükséges előkészületeket már el is végeztük. S Nagymányokon­ nemcsak az üzemvezető, hanem a párt­és a szakszervezet vezetői, a bányászok is bizakodóak. Ál­talános vélemény, hogy az eredmények ezután csak job­bak lehetnek, mint eddig, hogy nem kell már egy fél eszten­dő ahhoz, hogy Nagymányokot ismét mint az északi bánya­üzemek legjobbját emleges­sék. Xmafesten tib­ mint auilien tonna szenet adtak terven felül a baranyai bányászok A két szénbányászati tröszt dolgozóinak versenye nagyon szép eredményeket hozott. A pécsiek­ 4.454, a komlóiak pe­dig 4.153 tonna szenet termel­tek november 30-án reggelig , tervükön felül. A pécsiek közül a vasasi­­ bányászok járultak legtöbbel­­ a túlteljesítéshez: havi tervü­­ü­ket 110,6 százalékra teljesítet­ t­ték. A másik két pécsi kerület­­ is túlteljesítette tervét.. A komlói üzemeknek, Nagy- I­mányok kivételével C­sike Békéscsabán, a Békés me­gyei könyvtár régiséggyűjte­nü­k­ pótolniok a hóközbeni le- i menyében a Magyar Tudomát­­maradást. Jóllehet a nagym­áz­­­nyos Akadémia egyik kilenc­­nyolciak is teljesítik havi téz- t­ven éves leiratát találták meg. vüket, mert 114 százalékos ! A részben kézírásos levélben napi eredmény mellett köny-­­ Arany János titoknok az Aka­­nyon százra javíthatják 29-i­­­démia nevében elismerését és 99,7 százalékukat. Kossuth-­­ köszönetét fejezi ki Haán La­­bánya dolgozói törlesztették­ jól tudós evangélikus lelki­­tartozásukat, sőt 1,5 százalék- ♦ pásztornak „Békéscsaba mező­­kai túl is teljesítették tervit­ ; városa hajdanáról a mostani két. • A szászváriak is mégha-­­ állapotjáról“ irt művéért,­ladták a 100 százalékot, s amely — a nagy költő közlése Végeredményben a Pécsi­­ szerint — „az intézet könyv- Szénbányászati Tröszt 104,4, a­­ tárába tétetett.“ Komlói Szénbányászati Tröszt 103,9 százalékra teljesítette a novemberi terv 30-án reggelig esedékes részét. Aran­y János sajátkezű­ írása került el. Új szakmát tanulnak az olajgyári munkások Működik már a mosószergyártó üzem A budapesti „Tisztaság“ Szappan- és Mosószergyár pé­csi telepén, a­­volt növényolaj­ipari vállalatnál­­, e hónap tizenötödikén fejezték be a mosószerüzem gépeinek szere­lését és kezdték meg a terme­lést. A mosószerüzemben kris­tályszódát, hábszódát és kenő­szappant gyártanak. Az új üzemben a munkások a szó szoros értelmében új szakmát tanulnak. Legtöbben van, a gyártásához mégis nagy ugyanis eddig­­az olajgyárban szakértelem szükséges és tér-dolgoztak és a mosószergyár­­tás új terület számukra. En­nek ellenére­ az­­ elmúlt két hét alatt már jelentős eredmé­nyeket értek­ el. Legyártottak közel három és fél vagon hab­zószódát, amelyet az ismert mackós zacskó csomagolásban hoznak forgalomba. A követ­kező hónapokban már jelen­tős teljesítményemelkedés vár­­­ható. A dolgozók addigra el­sajátítják a gépek kezelését és a csomagoló részleg dolgo­zói is jól begyakorolják ma­gukat. A kenőszappangyártás előre­láthatólag csak a jövő évben emelkedik jelentősen. Ugyanis mészetes, hogy a nagyobb ará­nyú termelést csak akkor le­het várni, ha a főzőmesterek már alaposan ismerik a főzés minden csinját-bijár­. Érdemes még megemlíteni azt is, hogy az új üzem min­den nagyobb arányú beruhá­zási hitel nélkül jött létre. A volt növényolajipari vállalat dolgozói végezték el a gépek szerelését és a helyiségek rend­behozását az üzemfejlesztési költségek terhére. Elsősorban az ő lelkes munkájuk ered­ménye az, hogy az­ olajgyár épületeiből megszületett a mo­­sószerüzem. Nem kétséges, hogy a dolgozók erőfeszítése akármilyen egyszerű és kö­ nyomán még sok siker szü kö­­tönséges dolognak néz is ki tik ebben a kis mosószerüzém­­ű barna kenőcsszerű k­enőszap­­ben. talastavat építenek a három hónapos udvari Új Élet Tis tagjai Baranyában tizenegy termé­­kszövetkezet alakult a tavasz­ra. Az új közös gazdaságok agjai nagy kedvvel fogtak munkához. Már az indulásnál megmutatták, hogy okosan azdálkodnak. Hitelt például sok a legszükségesebb kiadá­­okra vettek fel, általában mindent a saját erejükből, két ezük munkájával teremtenek m­eg. Az őszi kalászosokat minde­nütt elvetették már és most a mélyszántást végzik a gépállo­mások traktorai. A tagok sem­ étlenkednek ezalatt. A háromn­ hónapos udvari Uj Élet Tsz tagsága például halastavat épít, öt holdnyi vizes, sásos legelőjük van, itt létesítik a tavat, amelyet a Borza-patak táplál majd vízzel. A nyáron alakult alsószentmártoni „Sza­badság“ Tsz tagjai, akik va­lamennyien cigányok, szintén szorgos munkával töltik a na­pokat. Fűzvesszőből kosarakat kötnek és ezek árából tovább fejlesztik közös gazdaságukat. Ugyanakkor egy holdon ne­mes-fűz telepet létesítettek, ahol minden évben megterme­lik a kosárfonáshoz szükséges vesszőket. LAPZÁRTA: stagyaláty indattni ett Az irodalmi estén Hídvégi Tivadar, a TTIT megyei elnök­helyettesének megnyitó szavai után Gereblyés László, a Nagyvilág felelős szerkesztője mondott bevezetőt. Elmondot­ta többek között, hogy céljuk: a folyóiratot úgy szerkeszteni, hogy az ne szakadjon el a ma­gyar valóságtól. A legközeleb­bi számban például foglalkoz­nak majd József Attilával, bemutatva a nagy magyar köl­tő világirodalmi helyét. Egyéves a Nagyvilág címmel Viktor János, a Nagyvilág szerkesztője méltatta a világ­­irodalmi folyóirat eddig vég­zett munkáját, majd a követ­kező feladatokról szólva el­mondotta: a jövőben töreked­nek arra, hogy egy-egy nemzet irodalmát jobban megismer­tessék olvasóikkal. Kérte, hogy az olvasók bírálatukkal, kéré­sükkel támogassák a szerkesz­tőség munkáját. A színvonalas irodalmi es­tét műsor tarkította. Felléptek Sassy Iringó, Simor Erzsi, Su­­rányi Ibolya, Borsai Pál, Füi­­löp Mihály. im­ pl A Hazafias Népfront Pécsi Irócsoportja és a TTIT a Ha­zafias Népfront székházának nagytermében szombaton este Nagyvilág irodalmi estet ren­dezett.

Next