Dunántúli Napló, 1959. július (16. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-21 / 169. szám

Ma délben érkeznek a járások motoros VIT-stafétái városunkba Ma délben a megyei és városi KISZ-bizottságok székhelye elé érkeznek a járások területéről jövő motorkerékpáros fiatalok, akik motorosok kíséretében hoz­zák magukkal járásuk fiataljai­nak a VII. VIT-tel való együttér­zését kifejező szalagjait. A szalagokat tovább vivő pé­csi motoros fiataloknak Itt ad­ják át üdvözlő szalagjaikat vá­rosunk üzemi fiataljai. Egy óra 10 perckor indul in­nen tovább a motoros staféta 10—20 motoros kíséretében Bony­­h­ádig, ahol a szalagokat a Tolna megyei motorosoknak adják át. Útközben még felveszik a vasa­siak, hirdiek és Pécsváradon az egész pécsváradi járás szalag­jait. Az ország egész területéről összegyűlő szalagokat a magyar VIT-küldöttség Budapestről ha­jón viszi tovább Bécsbe. A várakozásnak megfelelően szerepeltek úszóink Kaposváron Baranya, Somogy és Tolna me­gye összevont megyei úszóbaj­nokságának vasárnapi versenyeit Kaposváron rendezték meg. A nyolc egyesület versenyében a pécsi úszók igen jól állták meg helyüket és a legtöbb számban győzelmet értek el. A versenyen a fennálló megyei csúcsoknál jobb ered­mények is születtek az egyes versenyszámokban, ezek azonban nem hitelesíthetők, mivel azokat 33 egyharmad­­méteres medencé­ben érték el. Férfiak: 50 m gyors: 1. Bonyár Lajos (P. Dózsa) 5:08,7, 3. Járai Ferenc (Dózsa) 5:44,7. 100 m hát: 1. Csillag János (P. Dózsa) 1:16,3, 2. Tímár Gábor (P. Dózsa) 1:17,8, 3. Abay Nemes László (P. Spar­tacus) 1:18,0. 200 m mell: 1. Mar­ton József (P. Dózsa) 3:00,4, 2. Las­­kovics (P. Urán) 3:01,0, 3. Gyön­gyösi László (P. Dózsa) 3:08,2. 4x100 m vegyesváltó: 1. Pécsi Dó­zsa 4:57,6 (jobb a megyei csúcs­nál). 1500 m gyors: 1. Cserte Lász­ló (Urán SC) 23:41,7, 2. és 4. Hor­váth József (P. Spartacus) 25:24,4. 100 m pillangó: 1. Gagyi Dénes (P. Dózsa) 1:10,0, 2. Bunyor Gyula (Urán) 1:20,8, 3. Laczkovics (Urán) 1:22,3. 100 m gyorsúszás: 1. Bo­nyár Lajos (P. Dózsa) 1:03,6, 2. Járai Ferenc (P. Dózsa) 1:06,0. 4x200 m gyorsváltó: 1. Pécsi Dó­zsa 5:42,4 Nők: 100 m gyors: 1. Bánik Már­ta (P. Dózsa) 1:14,0, 2. Molnár Tünde (Urán) 1:20,6, 3. Baczoni (Urán) 1:20,8. 100 m pillangó: 1. Gillás Zsuzsa (P. Dózsa) 1:32,9, 2. Székely Edit (F. Dózsa) 1:35,6. 4 x100 m gyorsváltó: 1. P. Dózsa 5:31,4, 2. Urán SC 5:47,2, 3. P. Spar­tacus 6:36,8. 100 m mellúszás: 1. Kármán (F. Dózsa) 1:29,5, 2. Ben­­de Ibolya (Urán) 1:29,7, 3. Szabó Mária (Urán) 1:32,2. 200 m mell­úszás: 1. Kármán Katalin (P. Dó­zsa) 3:12,9, 2. Bende Ibolya (Urán SC) 3:17,9, 3. Szabó Mária (Urán SC) 3:27,8. 400 m gyors: 1. Bánik Márta (P. Dózsa) 6:08,6, 2. Koron­­czai Hanna (Dózsa) 6:13,5, 3. Ba­czoni Katalin (Urán) 6:15 6­, 100 m hát: 1. Koronczai Hanna (P. Dó­zsa) 1:26,6, 2. Bánik Márta (P. Dó­zsa) 1:27,2, 3. Baczoni Katalin (Urán) 1:29,6. A pontverseny végeredménye: 1. Pécsi Dózsa 363, 2. Pécsi Urán 220 pont, 4. P. Spartacus 72 pont. Biztató eredmények az MHL céllövő- bajnokságán Az MHL területi kispuska-baj­nokságának kétnapos versenye biztató eredményekkel zárult. A versenyen részt vett 11 csapatban 74 versenyző küzdött egymással. A versenyen Vass, Hídvégi, Ko­csis, Urbánné és Bukovics ered­ményei voltak a kiemelkedőért. Eredmények: Csapatban: 1. MHL Klement Gottwald Budapest 2637, 2. MHL Pécs 2632, 3. MHL Csepel 2610, 4. Pécsi Dózsa 2577 köregy­ség. Férfi egyéniben: 1. Vass Szé­kesfehérvár 553, 2. Hídvégi MHL Pécs 550 3. Kocsis MHL Pécs 544, 4. Vári Csepel 537, 5. Smidéliusz MÁV Északi Főműhely Budapest 536. Nők: 1. Urbán Jenőné MHL Pécs 499, 2. Bukovics Erzsébet MHL Pécs 484, 3. Benedek Erzsé­bet Dózsa Pécs 458. Háromharmados edzőmérkőzést játszott vasárnap a Komlói Bányász Az NDK-ből hazaérkezett Kom­lói Bányász itthon első edzőmér­kőzését játszotta le háromharma­­dos időbeosztással­ váltott ellen­felekkel. A portya fáradalmai még kiütköztek a csapaton és en­nek tudható be, hogy teljesítmé­nye mérsékelt volt. A vezetők sze­rint ennek a mérkőzésnek az új játékosokkal megerősödött csapat tagjainak összeszoktatása volt a fő célja. Bíznak abban, hogy a ki­tűzött célt, a játékosok és csapat­részek összeszoktatását a rendel­kezésre álló idő alatt el tudják érn­­s akkor a már ismert lelkes játék meghozza majd eredményeit az elkövetkező bajnoki idényben. NAPLÓ Új rendezés, nagy érdeklődés, baráti hangulat az orvostudományi emlősnek sportvers A Pécsi Orvostudományi Egye­tem szakszervezeti bizottsága 41- től megrendezett kétnapos sport­­versenyen találkoztak hazánk négy orvostudományi egyetemének dol­gozói. A körülbelül 200 egyetemi dol­gozó a labdarúgásban, röplabdá­ban, asztaliteniszben, teniszben és sakkban mérte össze erejét. A jól megrendezett versenynek az volt a fő célja, hogy a négy egyetem dolgozói megismerjék egymást, s a kétnapos együttlét alatt kialakult baráti kapcsolato­kon keresztül közelebb kerülje­nek egymáshoz az egy célért dol­gozó egyetemeink. Nos, a versenyek alatti és utáni hangulatból ítélve, ezt a célt el is érték a verseny létrehozásán és megrendezésén oly lelkesen dol­gozó rendező bizottsági tagok és vezetők. A jó példa követésre méltó. A kétnapos verseny végeredmé­nye: Labdarúgás: 1. Pécs, 2. Szeged, 3. Debrecen, 4. Budapest. Röplab­da, férfiak: 1. Budapest,­ 2. Deb­recen, 3. Pécs, 4. Szeged. Nők: 1. Budapest, 2. Szeged, 3. Pécs, 4. Debrecen. Tenisz, férfiak: 1. Debrecen, 2. Budapest, 3. Szeged, 4. Pécs. Nő: 1. Szeged, 2. Debre­cen, 3. Pécs, 4. Budapest. Asztali­­tenisz, férfiak: 1. Budapest, 2. Debrecen, 3. Pécs, 4. Szeged. Nők 1. Szeged, 2. Debrecen, 3. Pécs, 4. Budapest. Sakk: 1. Budapest, 2. Debrecen, 3. Pécs, 4. Szeged, összetett versenyben 1. Budapest 26 pont, 2. Debrecen 23, 3. Szeged 21, 4. Pécs 18 pont. A Debreceni Orvostudományi Egyetem női röplabda-csapata a mérkőzés kezdetét várja.. A szovjet katonai zenekar tagjai érdeklődéssel figyelik a Tüzér utcai pályán a labdarúgó-mérkőzést. Biztatónak ígérkező csatár­játék a Pécsi Dózsánál Pécsi Dózsa—Budapesti Pénzügyőrök 7:1 (3:0) Pécsi Dózsa: Danka — Farkas Bendes), Kocsis, Hegyi — Schwa­­ba, Győri Kiss (Kresz) — Freppán, Kapity N­., Garami, Dujmov, Hor­váth (Kovács) Budapesti Pénzügyőrök: Szabad­ta­ — Molnár, Takács, Jerabek - Krissma, Varga I­é Szeilla, sziklai, Varga I., Matus, Mészá­ros. ötezer főnyi közönség vált ki­­,Jánosi a Pécsi Dózsa új csapatá­ba. Nos, a közönség kiváncsiságát kedvezően elégítették ki, a jól­­mutatkozó, új játékosok. Végre endületes, jó és eredményes csa­­árjátékban gyönyörködhetett a vezérség. Különösen Rápk­y II.­s Dujmov játékát kísérte élénk ügyelemmel a szurkolósereg. ■■ A játékos megcsillogtatott valamit ezen a mérkőzésen azok­ból az erényekből, amelyek szük­ségesek ahhoz, hogy egy támadó­sor játéka eredményes is legyen. Garaminak ugyan az első félidő­ben valamivel gyengébben ment a játék, mint például a szerdai edzőmérkőzésen, de a második fél­időre ő is feljavult és úgy lát­szik, ekkorra melegedett csak be a játékba. Dujmovban jól fejelő és igen robbanékony, a kapura veszélyes játékost ismerhettünk fel. Rupity II. nagy összjáték készségről tett tanúbizonyságot, jó labdákat adott csatártársainak, gyorsan helyezkedik, mutatja ma­gát és igen szemfüles a kapu előtt. Az első félidőben Horváth lövé­se­­ nyomán zorgott először a­ Pénzügyiről a hálója. Igen szép volt Dujmov fejese, mellyel Ru­­pity a­ szabadrúgását értékesítet­te és növelte 2:0-ra az eredményt. De szép teljesítmény volt Garami 3:0-t jelentő gólja is, amely 20 méteres lövéséből született meg. Közben Sehwara és Freppán lö­vései kaptak tapsot a közönség­től. Szünet után a Pécsi Dózsánál Farkas helyére Rendes, Győri Kiss helyére Kresz és Horváth helyére Kovács állt be. A pénz­­­ügyőrök is változtattak a csapat­összeállításon és náluk Károly, Fatér, Képes és Varga is jutott szóhoz. A Dózsa támadásai még lendületesebbek lettek. Feltűnt Kovács nagy kedvvel és nagy lendülettel végrehajtott játéka. Kresz Sanyival a fedezetsor játé­ka is feljavult. Dujmov gólja az 50. percben emelte 4­:0-ra az ered­ményt. Az 58. percben tudott szé­píteni a Pénzügyőrök csapata egy potyagóllal, majd a 60. percben és a 71. percben Garami két gólja 6:1-re emelte a Dózsa góljait és további jó csatárjáték után ismét Garami állította be 7:1-re a vég­ső eredményt. 1­­ • A mérkőzés nézőközönsége ele­n­gedetten távozott a pályáról, mert úgy látja, hogy igen jól sikerül­tek a Dózsa erősítései és ha a még mutatkozó hiányosságokat sikerül az edzőnek a hátralévő időben legalább jó részben kikü­szöbölnie és a­ csapatban megte­remtődik a teljes összeszokottság, akkor sok örömben lesz részük ebben a bajnoki idényben a Dó­­nsa szurkolóinak. _______|--------------------------­Találtak: egy aktatáskát, egy tömlőt, egy férfi pulóvert, egy férfi pantallót, egy törülközőt, egy autógumit, egy dobozt,­ egy zseb­kendőt, egy pár kesztyűt. Igazolt tulajdonosaik a talált tárgyakat átvehetik a pécsi járási rendőrka­pitányságon (Kilián Gy. u. 3. u. 7­.). Dujm­ov fejeséből születik meg a Dózsa második gólja. 1959. JÚLIUS 21. 4 fu Hol művelődü­nk 0.1 &&éb(Xk ) 2 2 tUH ki A Magyar Rádió PÉCSI ADÓJÁNAK 1959. július 21-i, keddi műsora a 223.8 m középhullámon 17.30. Szerb—horvát nyelvű műsor. Gitár-kvartett. Napról-napra. Hírek, tudósítá­sok. Boszniai szerdalinkák. Baranyai fiatalok a Hanságban. Poszkovnicák. Három perc mezőgazdaság. Kóló. 18.00: Német nyelvű műsor. Szív küldi szívnek szívesen. Egy járási népfront-titkár. — Portré. Cseh indulók. Hírek, tudósítások. Népzene. 18.30: Magyar nyelvű műsor. Munka után. Zenés összeállítás. 19.20: Szív küldi szívnek szívesen. 19.40: Mezőgazdasági témákról. — Riportműsor. 19.50: Hírek, tudósítások. 20.00: Műsorzárás. A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA. 14.00—17.00: Ipari és kereskedelmi 18.00: Korunk csodája, a magne­tofon. 18.30: TV-híradó. 18.50: Megemlékezés Lengyelor­szág felszabadulásának 15. év­fordulójáról. 19.50: Lányok, asszonyok. 20.30: Szünet. 20.40: Nővérek c. magyarul beszélő szovjet film vetítése. Televízió vásár az Állami Áruházban SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Nyári szünet. Kamaraszínház: Nyári szünet. MOZI: Park: A 18-as év (szélesvásznú, fél 5. ,fél 7 és fél 9 órakor). Park szabadtéri mozi: A dene­vér-raj (Jó idő esetén este 9 óra­kor). Kossuth: A denevér-raj (­él 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó. A bátor szarvas Távol­keleti barátainknál (Vietnam), 59/12. világhíradó. Előadások dél­előtt 11 órától folytatólagosan 3 óráig. Pénztárnyitás fél 11 órakor. Petőfi: Megcsalatva az ítélet­napig (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Fekete Gyémánt (Pécs-Gy­árvá­ros): Bogáncs (6 és 8 órakor). Építők kultúr­otthona: Átkelés Párizson (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Já­ték a szerelemmel (6 és 8 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Sport és szerelem (8 órakor). Május 1. Vasas II.): Szállnak a darvák (7 órakor). Kossuth (Mohács): Fekete arany (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Apák isko­lája (fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): Chaplin-pará­dé (fél 9 órakor). Megvette már lottószelvényét? új tánciskola kezdődik július 23-án, csütörtökön este 7 órakor (diákoknak kedvez­mény) Hermann tánctanár vezeté­sével a Tavasz Ifjúsági Klubban (Szabadság út 2. sz.). sporthírek A PVSK NB I. férfi kosárlab­­dázói mellett az ifjúsági női játé­kosokkal is megkezdték az edzé­seket. Megkezdték az edzéseiket a Postás férfi kosarasai is. Mind­két egysület játékosai részére az edzéseket a szokott helyen és szo­kott időben végzik. Az olimpiai selejtező labdarúgó­­mérkőzések során a Szovjetunió csapata Románia csapata ellen 2:0 (1:0) arányban győzött. * Szombaton és vasárnap rendez­te meg a Magyar Kerékpáros Szö­vetség a Budapest—Szeged—Buda­pest országúti kerékpáros ver­senyt. A versenyen rajthoz állt pécsi kerekeseink mindkét napon gyengén szerepeltek, nem értek el helyezéseket. A két nap összesített versenyében Aranyi szerezte meg az elsőséget.* Totóeredmények: x, x, x, 2, 1, x, 1, 1, 2,1, x, x. A nagy érdeklődéssel kísért Egyesült Államok—Szovjetunió philadelphiai atlétikai verseny el­ső napjának eredményei közül O'Briennek a súlylökésben fel­állított világcsúcsa, Kaledenének a­ női gerelyhaj­ításban és Pono­­marjovának a női diszkoszvetésben elért idei legjobb teljesítménye, valamint Bulatov Európa-, Csen­­csik szovjet csúcsa és Bell távol­ugró eredménye emelkedett ki. A nap meglepetése kalapácsvetésben született: Rugyenkov legyőzte a világcsúcstartó Connolly-t. Vaszily Kuznyecov a tízpróbában az­ első 5 szám után jobb eredményt ért el, mint a legutóbbi világcsúcs javí­tása alkalmával. A viadal állása az első nap után: Szovjetunió—Egyesült Államok 81:77.* A vívó világbajnokságon a női tőrcsapat-bajnokságot a magyar női csapat nyert meg. Második a Szovjetunió, harmadik a Német Szövetségi Köztársaság. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő:­Vasvári Ferenc Felelős szerkesztő: Mészáros Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József Attila u. 10. Telefon: 15-32, 15-33. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivata­loknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra­ 11.— Ft. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10.. sz. F. v.: Melles Rezső (3620 megj.) Meghalt Schlosser Imre A magyar labdarúgás legendás hírű ,,Slózi”-ja, aki a modern csatárjáték iskoláját teremtette meg és akinek példáján generá­ciók egész sora nevelődött, 17 éves korában húzta magára elő­ször a válogatott mezt, a cseh— magyar válogatott mérkőzésen.. 38 éves koráig, amikor abbahagyta a labdarúgást, 75-ször húzta magá­ra a címeres trikót. Mint csatár, a kapusok réme volt. Július 19-én 70 éves korában hosszas szenve­dés után elhunyt. Jól sikerült a falusi szpartakiád megyei döntőjének első fordulója Vasárnap kora reggeltől a kora délutáni órákig izgalmas, néhol igen szoros küzdelmekben mérték össze erejüket a járási döntőben győztes falusi csapatok. 9 óra 30 perckor vezették fel a járási TST- elnökök járásaik csapatait a PVSK füves pályájára, a megyei döntő megnyitásához. Bödő László, a megyei KISZ-bizottság sportfele­lőse rövid üdvözlő beszéde után megnyitotta a vasárnapi versenye­ket. A kézilabda és röplabda férfi és női csapatok a PVSK edzőpályá­ján kijelölt röplabda és kézilabda, valamint a rendes kézilabda-pá­lyán kezdték meg — a röplabdá­ban körmérkőzés formájában — a küzdelmeket. Kézilabdában két csoportban rendezték meg a mér­kőzéseket, amelyek után­ a cso­­portgyőztesek egymás ellen vívott mérkőzésen döntötték el az első­ség kérdését. A kisgolyós teke­csapatok és egyéni versenyzők a Vasutas otthon pályáján mérkőz­tek meg egymással. Örvendetes volt látni, hogy fa­lusi fiataljaink egy év óta milyen szépen haladtak ezekben a sport­ágakban. Külön ki kell emelni, hogy az újonnan bevezetett kézltab­da sportágban a rövid idő alatt is milyen szép fejlődésről tettek ta­núságot azok a csapatok, amelyek csak most ismerkedtek meg a ké­zilabda-sporttal. Külön ki kell emelnünk közülük a márokiak egészen fiatal fiú és leány kézi­labda-csapatát, akik nagy lelkese­déssel lejátszott mérkőzéseiken a kézilabda-sport iránti érzékükről is tanúbizonyságot tettek, hogy játé­sokat seje nem kísérte nagy eredmény, az természetes is, hi­szen a fiatal fiúk és lányok fizi­kailag sem állhatták meg helyü­ket az erősebb fizikumú játéko­sokkal szemben. A rendezőbizottság és az érde­kelt városi és megyei szövetségek vezetői, a játékvezetők és ver­senybírák hivatásuk magaslatán állottak és áldásos munkájuknak köszönhető, hogy ez a verseny, mely közel kétszázötven falusi fiatalt mozgósított, rendben folyt le.Eredményeik: férfiak, késilabda: 1. Sellye, 2. Bikás, 3. Mozsgó. Röplabda: 1. Tótokföldje, 2. Kis­­petre, 3. Majs. Kisgolyós teke: 1. Szigetvár 293 fa, 2. Nagynyárád­­254, 3. Mágocs 181. Egyéniben: 1. Kujonzsics Lukács Majs 106 fa, 1. Vukmann János Merenye 105, 3. Schwammer Ernő Egerág 102 fa. Nők: kézilabda: 1. Mozsgó, 2. Ma­­d­arbóly, 3. Bikás. Röplabda: '1. Siklósnagyfalu, 2. Sumony,­ 3. Nagypall. Kisgolyós teke: 1. Alsó­­mocsolad 53 fa, 2. Egerág 38 fa. Egyéni: Bodog Magda 27 fa, Bu­gámért Magda 26 futt Marok női röplabda-csapata a falusi szpartakiádok megyei döntőjén.

Next