Dunántúli Napló, 1960. április (17. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-01 / 78. szám
2 Káldi János: cllwLijxu ixeju leméz égnek a Ibolyák már, odalenn a »Ok ▼Slgyek hajlatán, erdők alatt, f&l-tSIsfit halványkék tflafik. ■ kép Illik hoszádba e Ten, ahogy föltűnik alakod a reggel fénye kast, épp alig, a nyeli már a alk. Csak e vers, az Ibolyás tájjal, ahogy rezg-lobog, ez adja-mondja hűségesen tenger-sok friss mozdulatod. Ahogy elsietsz szaporán, lent, a kishídon át, ahol lángragyolás —jaj— ég, ég minden ág, hajad és ruhád. Időjárásjelentés Várható időjárás péntek estig: erősen felhős idő, több helyen eső. Mérsékelt szél: várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5—8, északkeleten 1—5, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: 10—5 fok között. Távolabbi kilátások: szombaton és vasárnap szárazabb idő, kevesebb felhő. NAPLÓ Ma tartják ünnepi pártnapjukat az ÉM Téglagyári Egyesülés dolgozói Izgalmas készülődés folyt csütörtökön az ÉM Téglagyári Egyesülés központjában A vezetők megosztva egymás közt a munkát a teremügyben tárgyaltak a porcelángyáriakkal, értesítéseket küldtek ki az üzemeknek, megszabták a jutalmak összegét. Mert nem kisebb dologról volt szó, mint a ma délutáni ünnepélyes pártnap előkészítéséről, melynek keretében nemcsak a megyei pártbizottság serlegét nyújtják át az ÉM Téglagyári Egyesülés dolgozóinak, a versenyben elért jó eredmények elismeréséül, hanem kiosztják a 26 napi fizetésinek megfelelő nyereségrészesedést is, s átadják a legjobbaknak a „Kiváló dolgozó“- jelvényeket, okleveleket és jutalmakat. Lesz olyan dolgozónk is — újságolta örömmel Horváth Tádé szb-elnök — aki közel tízezer forintot kap majd a nyereségrészesedéssel együt a „Kiváló dolgozó“ jelvény mellé. Ma délután és holnap este, az egyesülés hetvenkét dolgozóját tüntetik ki a „Kiváló dolgozó’“ jelvénnyel és oklevéllel A pécsiek a Porcelángyár kultúrotthonában, a vidékiek a telepeken rendezett családi esteken kapják meg a kitüntetést. A kitüntetettek, társaikkal együtt kiválóan dolgoztak a kongresszusi versenyben és az azóta eltelt időszakban is. A munkaversenyt minden telepen megszervezték, sőt az üzemekben még a prések dolgozói is versenyben álltak egymással. Versenyeztek a kemencék munkásai is a térfogat jobb kihasználásáért. Az eredmény: 11 millió tégla, 1480 családi ház terven felül! Az éves tervet 117,1 százalékra teljesítették. Az egy főre eső termelékenység 8,5 százalékkal nőtt az előző évihez viszonyítva. Jelentősen csökkent az 1000 tégla előállításához felhasznált óra, és 5 százalékkal emelkedett a prés-órateljesítmény. 1958-hoz képest 9,8 százalékos energia-megtakarítást értek el, megtakarítottak 338 ezer forint értékű anyagot, 236 ezer forint közvetett bért és a közvetett költségeknél is 918 ezer forint volt a megtakarítás. Az üzemi eredmény több mint öt százalékkal javult. Az elért többletnyereség 1 586 000 forint, amelyből 1 141 000 forintot fizetnek ki ma és holnap nyereségrészesedésként a dolgozóknak. Az egyesülés üzemei között folyó versenyben, az önköltség csökkentésében és a termelékenység emelésében a mohácsi II., a pécsi II., a sásdi, a dunaszekcsői és a mohácsi I. üzemek értek el kiváló eredményeket, — mondotta Korczián Rajmund elvtárs, az egyesülés igazgatója — s ők azok, akik most is élenjárnak a versenyben. Elsősorban nekik köszönhető, hogy teljesítve április 4-re tett felajánlásukat, 12 százalékkal túlteljesítettük első negyedévi tervünket is. A téglagyári egyesülés dolgozói a mai ünnepélyes pártnapon ezek szerint már arról is beszámolhatnak, hogy az ez évre vállalt 2 milliós túlteljesítés negyed részét máris elérték, s hogy új lendülettel látnak hozzá a további versenyhez. Nem lenne teljes az EM. Téglagyári Egyesülésről nyújtott kép, ha nem mondanánk el azt is, hogy a minisztérium — tekintve, hogy az egyesülés üzemei 98,2 százalékban első osztályú téglát gyártanak — őket jelölte ki az NDK-nak exportálandó nyolcmillió tégla szállítására. Ez pedig újabb siker azok sorában, amelyeket szinte halmozhatnak már. — A sikerek nem fognak megszédíteni minket, — így ígérték tegnap az egyesülés vezetői, s hozzátették még azt is, hogy az egyesülés dolgozói a jövőben sem akarnak szégyent vallani, ha versenyről, több termelésről lesz szó. A tagiskolák nevelőinek továbbképzése Borbála-telepi iskolában Március 29-én Marsai Andorné általános iskolai alsótagozatos szakfelügyelő javaslatára Pécs város tanácsa v. b. művelődési osztálya szakmai továbbképzést rendezett Borbála-telepen Pécs város tagiskoláinak nevelői számára. A tagiskolák működése óta ez volt az első alkalom, amikor a kilenc kisiskola vezetői és beosztott nevelői találkoztak, hogy tapasztalataikat kicserélje, és megfelelő elméleti előadás és gyakorlati bemutató tanítás keretében megismerkedjenek azokkal a korszerű módszertani, pedagógiai ismeretekkel, amelyekkel megkönnyíthetik oktató-nevelő munkájukat az osztatlan és részben osztott egy, két, három, négy összevonású tanulócsoportokkal rendelkező iskoláikban. Örömmel üdvözöljük a művelődési osztály e kezdeményezését annál is inkább, mert a kisiskolák azok az oktatási intézmények, amelyek nemrégen működnek Pécs külterületein s ezért több vonatkozásban segítségre és támogatásra szorulnak. Ezek az iskolatípusok, amelyeket a kapitalista rendszerben hiányolt dolgozó népünk. Derék bányászaink gyermekei etőben, boltáig érő sárban, hózivatarban, hiányos öltözékben 2—3 kilométert gyalogoltak Borbála-telepről, István-aknáról az iskolába. Ennek a nemtörődömségnek és helytelen iskolapolitikának szomorú következményeként bányászgyerekeink tömegesen megbetegedtek és az iskolamulasztások száma a tanulók létszámának 50—60 százalékára emelkedett, így volt ez a múltban! Népi demokratikus államunk kormánya a múlttal szemben nagy anyagi áldozatok árán különös súlyt helyez arra, hogy dolgozó népünk gyermekei minél könnyebben és bőségesebben részesülhessenek a tudományok áldásaiban. A művelődési osztály Borbála-telepen, Jankovics-telepen István-aknán, Újhegyen, Szabolcs faluban, Malomban, Nagyárpádon és Postavölgyben építtetett egy-egy tagiskolát, ahol a nevelők még sok nehézséggel megküzdve, öszszevett osztályokban, korszerűen felszerelt, ízlésesen berendezőt tantermekben foglalkoznak a dolgozók gyermekeivel. Ezek a nevelők találkoztak a bányászlakta terület iskolájában, ahol Marsai Andorné szakfelügyelő, Somfai József vezető igazgató és Ormai Ferenc tanulmányi felfigyelő jelenlétében ,.Az alsótagozati nyelvtantanítás feladatai a helyesírási készség kialakítás érdekében" MéheseknévI keretében adott pedagógiai útmutatásokat a nyelvtantanítás időszerű kérdéseiről és módszeres tanításáról. Az elméleti előadásba foglaltakat szépen megvalósította gyakorlati tanításában dr. Szálas Andorné, aki valóban mintatanításban mutatta be, hogyan lehet a nyelvtényeket a tanulókkal könnyedén megismertetni, tudatosítani és a helyesírásban alkalmazni. Ezt követően ebédszünet volt, amikorra a Borbála-telepi kisiskola szülői munkaközössége szívélyes vendéglátásban részesítette a továbbképzésben résztvett pedagógusokat. Majd ebéd után több tagiskolái nevelő, Marsai Andorné és Ormai Ferenc tanulmányi felügyelő, értékes hozzászólásaikkal tették tartalmasabbá a szakmai megbeszélést Végül Marsai Andorné a csoportos iskolalátogatásokról készült eredményfelméréseket és értékeléseket közölte a 20 nevelővel. Valamennyien megállapítottuk, hogy a tagiskolák első ízben megrendezett továbbképzési napja jól sikerült, színvonalas és eredményes volt.Kőszegi István igazgatóhelyettes. Védekezés a bimbólikasztó bogár kártétele ellen A növényvédő állomás felhívja a gyümölcstermelők ügyelmet, hogy bimbólikasztó bogár március végén megkezdi rajzását és ezzel egy kőben, iletve rügypattanáskor a peterakást. Petéit a rügyekbe, esetleg a fiatal kis bimbókba tolja A 4—5 mm. nagyságú szürkésbarna bogár a rügyeken található. Jelenlétéről meggyőződhetünk úgy, hogy a gyümölcsfa alá tartunk egy kinyitott ernyőt és a fa hirtelen megrántásával lerázzuk a bogarakat. Amennyiben találunk bimbólkasztó bogarat, azonnal kezdjük meg a permetezést 2 százalékos sárgaméreg, NOVENDA- oldatával. A permetezést lemosásszerűen végezzük. Próbarázás nélkül ne permetezzünk, mert esetleg még korai lenne a védekezés és a permetlé hatását veszti addig, mikorra a bogarak megjelennek. Megyénkben mindenütt várható gyenge fertőzés. Erősebb fertőzésre a pécsi és sásdi járásban számíthatunk. mnt int Gyere ide, kislányom! Tudom, hogy a szabályzat ellen cselekedett az a mosolygós, gömbölyű arcú kis fiatalasszony , akinek a munkahelye egy pénztárfülke. Azt is tudom, hogy ezért a cselekedetéért nem fog szemrehányást kapni feletteseitől. Hogy hol van ez a pénztárfülke? Közlekedésünk fejlődésének eredményeképpen egy autóbuszon. A napokban este 6 órakor indult a Széchenyi térről Fehérhegyre. Ott történt a „szabálysértés" is. Tömve, zsúfolva volt a busz. Még a legnagyobb rosszindulattal sem lehetett volna rámondani, hogy „mozogjunk, mozogjunk, elől még üres”. Viták folytak már róla, hogy mlyen előnye és hátránya van az ülőkalauzi rendszer bevezetésének az autóbuszokon ,Jol most én és azok, akik ezen a buszon utaztak, egy új előnyre győződtek meg. A jegykiadás gyorsan ,ze ért. Egy ötéves formájú kis Bányoi már nem jutott Ülőhelyhet. A nagyok közül pislogot fel-be!. Odaszól a kalauz néni: — Tize ide, kislányom! Ültessek te a pultra. Féltekék, őmosta karjával derekát,s így beszélgettek. Mögöttem egy fiatal pár vult Ugye kedvig a kalauz? - súgta férjének az viszony. A kis Magdhát babusgatta .eS utaztunk kedés,egy felé s olyan kedvesen csenget a hangya megállónál. — Igyekezzünk! -ndul a kocsi, (g. tl — ÜNNEPI HANGVERSENYT rendez Chopin születésének százötvenedik évfordulója alkalmából Pécsett az Országos Filharmónia. A hangverseny műsorán Chopin és Mozart zongoraversenye, valamint Liszt Ferenc Faust-szimfóniája szerepel. Közreműködik a Pécsi Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Paulusz Elemér. Halálos kimenetelű szerencsétlenség a Hőerőműnél Tegnap a déli órákban Mészáros Imre, a Gyárkéményépítő Vállalat dolgozója a Hőerőmű 100 méteres kéményéről leesett. A mentők súlyos koponyaalap töréssel és zúzódásokkal, válságos állapotban szállították be 12.10 órakor a pécsi idegklinikára. Pénteken fél ötkor Mészáros Imre az idegkinikán sérüléseibe belehalt. A balesetet valószínűleg az idézte elő, hogy a kémény kapaszkodó vasai közül egyik meglazult és nem bírta el a terhet. Az is közrejátszott a halálos kimenetelű szerencsétlenségnél, hogy Mészáros Imre nem használta a biztosító övét. — AZ ESTI PÉCSI NAPLÓ, a Dunántúli Napló testvérlapja, egy évvel ezelőtt jelent meg. 1959 április 3-án ünnepli megindulásának első évfordulóját. Ez alkalomból a Pécsi Rádió helyszíni közvetítést ad a lap szerkesztőségéből. — TAVASZI DIVATBEMUTATÓT tart április 1-én a KIOSZ Pécs város Művelődési Házában. — ORSI FERENC pécsi író Kapitány című színpadi legendájának televízió-változatát mutatja be , szombati műsorában a televízió. — PÉCS ÁLLOMÁS főnöksége értesíti a MÁV- nyugdíjasokat hogy a részletes tüzelőjegyek megérkeztek. Átvehetők mindennap Pécs állomás segédhivatalában. BERKEsi andrás: (19) A kerti ajtót nyitva találta. — Megint a professzor úr jött haza — gondolta —, szegény annyira szórakozott, hogy egyszer cipő nélkül megy el hazulról. — Kesernyésen elmosolyodott, úgy döntött, hogy nem is a laboratóriumba megy, hanem a tudóstól elkéri a kulcsot, és bezárja a kaput. Végigsétált a sárgakavicsos úton. Az előszobában Juliskába, a háztartási alkalmazottba ütközött. — A professzor úr itthon van — kérdezte a fiú— A dolgozószobában vannak — felelte a lány. Megindult is dolgozószoba felé. Az ajtó egy tenyérnyire nyitva volt, tisztán hallotta Holub ideges hangját: — Nem, édesem — mondta a professzor —, nemcsak, hogy nem foglalkoznak az üggyel hanem azt akarják, hogy a fiút tárjam . , további mun István megállt. Azt hitte, nem jól hall. Szédülő fejjel nekidőlt a falnak. Jól sejtette, hogy ez is bekövetkezik. — És most mit akarsz csinálni? — hallotta nagyon távolról Magda asszony hangját. — Nem tudom — felelte Holub. — Tanácstalan vagyok. Valaminek mégiscsak kell lennie a dologban. Lehet, hogy a fiú félrevezet, nem mond igazat... István megfordult. — Holub nm bízik már bennem — futott át agyán a gondolat. .. — Holub nem bízik bennem... — Mint a szélütött, úgy botorkált le a lépcsőn. Félig öntudatlanul, kínzó gondolataiba merülve botorkált az utcán Szeretett volna valakibe belekapaszkodni, elmondani neki mindent, ha kivel beszélhetné meg gyötrő érzéseit, kitől kérhetne tanácsot? — És rádöbbent, hogy milyen egyedül él a világon. része még élnek az országban, azok ez idegenek, mert gyermekkora óta nem tartja velüe a kapcsolatot. Barátai nincsenek. Hova, kihez tartozik ő? Eddig legalább Holub bízott benne. De most elvesztette a tudós bizalmát is.. . Milyen jó évét töltötte el, amikor az öreg megkapta a páncélkazettáját, amelynek zárjára olyan büszke volt. A rejtélyes számkombinációs zárat Holub konstruálta. A leszállítás utáni másnap odahívta magához. — Nos, fiacskám — szólt nevetve a tudós. — Maga nagy matematikusa Ha ki tudja nyitni ezt a számkombinációs zárat,kap tőlem valami szép ajándékot. — Akkor ő is mosolygott. — Megpróbálom — mondotta. — És két napi számolás után megoldotta a feladatot. Igaz, sokáig törte rajta a fejét. Tízszer tíz számjegy közül kellett megtalálni azt a számcsoportot, amellyel a zárat kinyithatta. De sikerült. Mikor a professzornak megmutatta, az öreg csodálkozó szemmel nézett rá. — Ez igen — mondotta. — Ezt nem hittem volna. Derék dolog. Fiacskám, maga kitűnő matematikus. — Mégsem a dicséretnek örült, hanem annak, hogy a öreg nem váltó. A bizalomnak örült a fiú. Ott, abban a páncélkazettában tartotta a kísérlet vegyi levelezését, a legbizalmasabb képleteket, és ott tartotta ékszereit is. Most már ennek is vége. Többet nem megy a tudóshoz. Nem mehet. Nem hozza kellemetlen helyzetbe. Mert ennek ellenére szereti Holubot. Hiszen annyi, de annyi mindent köszönhet neki... Szédüld fejjel botorkált tovább. A Várhegy oldalába érve felnézett, és a Battyhány utca tábláját látta maga előtt. Elhatározta, hogy felkereti Esztert. Megállt a bérhez kapujában. Megnézte a lakók névjegyzékét. Eszter özvegy nővérénél lakott. Izgalommal szívében ment fel a lépcsőn. Mi lesz, ha Eszter is hidegen fogadja? Talán Holub már a lánynak is elmondta az államtitkártól kapott felvilágosítást, és most már ő is bizalmatlan lesz. Eszter nem volt otthon, és nővére nem is tudta megmondani, hogy mikor jön haza. Még délután a MEFESZ-be hívták. Valami ünnepségre készülnek. Délután még a laboratóriumba sem ment be. — Várja meg — ajánlotta a kedves, huszonnyolc, év körüli barna fiatalasszony. 1960. Április 1. — ÚJABB 50 ajándéka osztanak ki a közeli napokban azok között, akik a Kossuth Lajos utca és a Boltív köz sarkán lévő képeslap-kirakatban kiálított 10 baranyai képeslapról megállapítják, hogy aztk melyik batsnyai várost, illetve községe ábrázolják. — BERLINIŐL április 1-én pénteken Bécsre érkezik Willy Meinek közismert német író. Elátogat a Pécsi Pedagógiai főiskolára, ahol a német tanunk működését tanulmányozza, utána felkeres a pécsi némt nyelvű gimnáziumot. Wily Meinck a Hazafias Népfront és a TIT vendégeként éhezik városunkba. “ TEGNAPY óra s párékor a Rákóczi út 5. sz. előtt Ferenci József moorkarékpárjával le hajtott a vzamos sínt:« is ei nek következében lebukott.* vele szembn haladó tehergé!' kocsi fidtsd kereke alá amely a misén keresetül rttens A goncadai vezetés által e,az idézett baletet sérült» ' a mentők a sebezett klinikára szállították. Fermet József, feleségei aki a hátit Ülésen Man he Ivet, csak kisebb sérülést szenvedett. Ferje azonban boknatűréssel és belső záródásokkal került a II. számú sebészetre. _ A TávtAszrvező gazdasági munkákra való felkészülésről szóó beszámolót, vlamint a másodiknegyedév munkatervét tárgyalta meg Pécs vám I. kerületi tanácsának végrehajtó bizottságaa március 29-én megtartott ülésén. — A NYERESÉGRÉSZESEDÉS bevezetése óta * Komlói Állami Építőipar* Vállalattól idén fizetnek először nyereségrészesdést. A dolgozót a tizenkét napi bér- nek megfelelő nyereségrészesedésha, a vállalatnál eltöltött idő után hűségjutalmat is kaptak. .. CSÜTÖRTÖKÖN Bolykó- peterdrd Czompó László V°r' tatóvezitö az elsőbbsápiog°‘ nem atta meg az azonos Irányban kiadó Haraszti János mártorkeret párosnak, aminek következében motorjával együtt a Czompó László által vezett' vontati bal első kerekébe szaladt, s napon túli sérülét' szemmé tt. — LENIN SZÜLETÉSÉNEK kilencvenedik évfrordulója alkalmából, áprilisban ünnepi ülést tart a itt a Barnét Béla Klubban. Az ünnepi ülésen budapesti egyetemi tanár emlékezik meg a proletariátus négy tanítómesteréről. /-r_ A mlNTAÜZEMI vÖRÖSKEreszt szervezet Versenyr'DOmmiatt március ?*' hétfőn elnökségi ülését tárgyalta meg a Vöröskereszt megyei elnöksége. Az elnökségi ülésen megbeszélték ötödik üzemegészségügyi M1 programját is. Az uzemegészségügyi hetet Baranyában április 25-től 30-ig tartják me RÁCVÁROSOD a *s »*♦«•' ház előtt Takács István, a St.** TEFU gépkocsivezetője egy kerékpárost szabálytalanul előző' és a vele szemben »zabott/®8®,’ haladó teherkocsival összeürtközött. Az összeütközés következtében Takács István S napon is gyógyuló sérülést szenvedett_ AZ AGRARIA KFM* NYITÓGYÁR dolgozói ápri'* 4-e tiszteletére vállalta* hogy terven felül keményt^ ből hetven mázsát, dextn* ből ugyancsak hetven má*sval teljesítenek többet. Ez* vállalásukat keményítő^ 300 mázsára, dertrinból Peedig 180 mázsára teljeti