Dunántúli Napló, 1962. június (19. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-01 / 126. szám
■■'■'■ ‘ ‘ . ■•■’-H■■*’?*&?»:‘!*“• -• • MA tóodás szél a tanmi ausztraid Maian Pécsett a Bem utca javításának idején a PKV a Hal térről indította a kertvárosi járatokat, s a Széchenyi tér volt az addig áthaladó járatok indulóhelye. A Bem utca elkészült, s a kertvárosi járatok már a Széchenyi térig közlekedhetnek. A PKV a járatok egyik végállomásának azonban továbbra is meghagyta a Széchenyi teret.. A továbbutazni akarók csak átszállással juthatnak céljukhoz. Mivel ezt többen szóvátették, megkérdeztük a közlekedési vállalatot, mi az oka ennek az intézkedésnek. A PKV tájékoztatása szerint azért volt szükség a vonalak szétválasztására, mert Kertvárosba olyan gépkocsikat közlekedtetnek, amelyek tovább a terep miatt nem járhatnak. Ha a járatok az eddigiek szerint közlekednek, akkor — amint azt a tapasztalat bizonyítja — a járatok sűrűn késnének. ■ Így viszont csak rövid szakaszon, a Széchenyi tér—Kertváros viszonylaton fordul elő a késés. A továbbutazóknak kissé kellemetlen, hogy át kell szállniuk, de ez csak az utazóközönség igen kis részét érinti. A járatoknál a tarifa így is ugyanez, mintha átszállás nélkül tennék meg az utat. Csupán a Bálicsi vonalon kell 50 fillérrel többet fizetni. A bérletek ára még itt is változatlan. A tervek szerint a PKV amúgy is automatizálni szeretné a kertvárosi járatot is, vagy ha mód lesz rá, pótkocsis buszokat közlekedtet. Kertvárosból ezek már úgysem mehetnének tovább, mint a Széchenyi tér. Az utazóközönség is jobban jár most, hiszen az eddigi négy helyett máris hat járat közlekedik Kertváros felé és így több mód van kisegítő járatok indítására is. NAPLÓ Mezőizdasási szakkörök a tsz-ekben Tegnap délelőtt a Hazafias Népfront megyei bizottsága elnökségi ülésit tartott, amelyen a békemozgalom időszerű kérdéseit tárgyalták meg. Többek között az elnökség elhatározta, hogy a Hazafias Népfront járási bizottságok segítségével június 10-én a „Lidicei tragédia” 20 éves évfordulója alkalmából a járási székhelyeken emlékgyűléseket szerveznek." Az elnökségi ülés másik napirendi pontja a mezőgazdasági munka segítése volt. Ezzel kapcsolatban Papp Sándor elvtárs, a Hazafias Népfront megyei titkára az alábbiakban válaszolt kérdéseinkre. — Milyen módszerekkel segíti a Hazafias Népfront a mezőgazdasági munkákat? — Elsősorban a meggyőzés és a példamutatás a mi eszközünk. A Hazafias Népfront járási bizottságok megtárgyalták a tavaszi munkákra való felkészülést. A megyei bizottságunk a mai elnökségi ülésen már a nyári és az őszi mezőgazdasági munkákat vitatta meg. Természetesen az ilyen bizottsági ülések alkalmával sok javaslat is születik, amit igyekszünk megvalósítani, ha úgy látjuk, hogy az előbbre viszi a munkát. Ezért is egyik alapja a mezőgazdasági munkák segítésének az, hogy mindenütt napirendre tűzzék a felkészülést és később a munkák menetét, mint ahogyan azt most tettük. A Népfront aktíváit is bevonjuk a munkába. Nekik elsősorban az a feladatuk, hogy a termelőszövetkezetitagokkal beszélgessenek ott, ahol erre szükség van, igyekezzenek meggyőzni őket, vonják be családtagjaikat is a munkába, mert így idejében el lehet végezni mindent. A Népfront tagjai viszont személyes példamutatással — bár ezt még mindegyikről nem lehet elmondani — kiveszik a részüket a mezőgazdasági munkából, annál is inkább, mert általában termelőszövetkezeti tagok is. Éppen ezért igen hasznos és fontos a személyes példamutatás és sokszor a meggyőzésnek a legjobb eszköze is. — Milyen a kapcsolat a termelőszövetkezetek és a helyi népfront bizottságok között?a — Új jelenség, hogy a termelőszövetkezeti elnököket, agromómusokat és a járási tanácsok mezőgazdasági osztályainak vezetőit a Hazafias Népfront bizottsági ülésekre meghívja. Meg kell jegyezni, hogy ők szívesen el is mennek az ülésekre, ami arra mutat, hogy egészséges és jó a kapcsolat a termelőszövetkezetek és az irányító szervek, valamint a Hazafias Népfront között. Látszik, hogy a termelőszövetkezetek egyre inkább fontos szervnek tartják a Hazafias Népfrontot és igénylik is a segítségét. A tsz tájékoztatja a népfrontot a munkák menetéről s így a bizottságaink is tudják, hol, miben kell közreműködniük, hogy az esetleges lemaradást pótolhassák, vagy, hogy a munkák menetében fennakadás ne legyen. — Melyek a Hazafias Népfront tervei a mezőgazdaság további segítése érdekében? — Egyik ilyen célkitűzésünk, hogy minden járási bizottságunkban szakképzett mezőgazdász is működjön közre. Már négy nyugdíjas jelentkezett is, akik szívesen vállalták. Denykó András, a pécsi, Székely Ferenc, a szigetvári, dr. Stark Jenő, a mohácsi és Pály József, a siklósi járás Hazafias Népfront Bizottságának nyújt máris segítséget és remény van rá, hogy hamarosan minden járásban lesz mezőgazdászunk, ők most a mezőgazdasági szakmunkáshelyzetet mérik fel s vizsgálják, hogy a szakképzett mezőgazdasági dolgozók tudását miképpen lehetne a legkedvezőbben hasznosítani " a termelőszövetkezetekben. Tervezzük azt is, hogy a mezőgazdasági szakmunkások részére járási és megyei találkozókat szervezünk. A járásokban rendezett találkozókra a mezőgazdasági akcióbizottság egyegy tagja megy el, a megyeire pedig országos hírű szakenbert hívunk meg. Egy másik tervünk a mezőgazdasági szak- körök létrehozása. Ezt úgy képzeljük el, hogy egy-egy a termelőszövetkezet fő gazdasá- i gi ágának megfelelő szakkört hozunk létre. Például juhtenyésztő termelőszövetkezetben juhtenyésztő szakkört. A szakkörök feladata lesz, hogy az új módszereket, — amelyek elősegítik a termelést — kutassák. A népfront bizottságok feladata pedig, hogy egy-egy bevált új módszert minél szélesebb körben elterjesszenek — fejezte be nyilatkozatát Papp Sándor elvtárs. Film II ■ ■ EFilm Film Húsz évre egymástól Új magyar film A magyar filmművészek ismét az ifjúságot vették célba, s láthatóan az ifjúságunk életében mutatkozó jelenségek gyökereire kívántak rámutatni. A szándék dicsérendő, mert kétségkívül vannak olyan jelenségek fiataljaink életében, amelyek előtt ma még értetlenül állunk, s amelyek a művészi ábrázolásával a filmművészet mindmáig adós maradt. — A Húsz évre egymástól című új magyar film gyenge alkotás, s szinte semmivel nem ad többet az eddigi hasonló problémákat boncolgató filmeknél. A történet egy éjszaka és egy délelőtt játszódik, s villanásszerűen mutatják be egyegy gondolat, esemény előzményét. Bessenyei Ferenc Kossuth-díjas színművész próbálja hiteles erővel megformálni annak az apának az alakját, aki szeretne fiából valami többet faragni, mint önmaga. Azonban csalódik fiában, mert kiderül, a fia egyáltalán nem kíván egyetemen tanulni, hanem minden vágya, hogy egy vendéglőben, mint pincér elhelyezkedhessen. Az apa elveszti bizalmát a fiával szemben, s ez az állandó gyanakvás, hitetlenkedés is hozzájárul ahhoz, hogy Peti, a fia belekeveredik egy autólopásba s magára vállalja a lopást és egy öregember gázolását is, ők meghal. Páger Antal rendőrnyomozó végigvezeti az apát mindazokon a helyeken, ahol a fia megfordult előzőleg, s a filmkockán megjelennek azok az események is, amelyek az apa és fia eltávolodásához vezettek. Az autólopásban és a karambolban. Peti nem egyedül hibás, s nem őt terheli a felelősség. Páger Antal művészi játéka néhol pótolja a forgatókönyv hiányosságait. Timár Évát első filmszerepében tehetségesnek érezzük, s ígérete "lehet a magyar filmművészetnek . A film legfőbb hiányosságai a forgatókönyv hibáiból erednek A jó forgatókönyvhiány egyébaél is kóros tünete napjaink filmművészetének. Amíg más országokban, pl. Franciaországban, Olaszországban nagynevű írók válnak, állandó alkotóivá a filmművészetnek, nálunk Magyarországon még nem alakult ki egy olyan írógárda, amely a filmforgatókönyv írást tartaná elsősorban feladatának. (H. 1.) Dr. Huth Tivadar országgyűlési képviselő látogatása a KÖJÁLL-nál Tegnap délelőtt dr. Huth Tivadar professzor, országgyűlési képviselő, felkereste a Baranya megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomást, ahol beszélgetést folytatott az állomás vezetőjével és dolgozóival. A képviselői látogatás célja az volt, hogy dr. Huth Tivadar megismerkedjen a KÖJÁLL munkájával, problémáival és mint képviselő ebben segítségére lehessen az állomásnak. Dr. Szűcs Endre, a KÖJÁLL igazgatója részletesen beszámolt a KÖJÁLL eddigi tevékenységéről. A látogatáson részt vett dr. Kishonti Tibor megyei főorvos is. Megvitatják a városi fotókörök problémáit Közös értekezletre hívta össze az SZMT és a városi tanács v. b. népművelési csoportja a város fotóköreinek vezetőit. A péntek délután 17 órakor a Városi művelődési házban tartandó értekezleten ismertetik a fotókörök vezetőivel az eddigi felmérések megállapításait, valamint azokat az általános hibákat, melyek akadályozzák a városi fotókörök jó munkáját, eredményességét. Ismertetik a megvalósítandó feladatokat. A beszámít vita követi. A fotókörök vezetői fogják elmondani, miben látják az egyhelyben topogás okát. Az értekezleten részt vesznek a Mecseki Fotoklub tagjai is. Ez lesz Pécsett az első hivatalos rendezvény, melyen a fotókör-vezetők találkoznak a Mecseki Fotoklub tagjaival is. Az értekezlet után az értekezlet résztvevői közösen tekintik meg a Nemzetközi Fotószalont. A tárlatvezetést a Mecseki Fotóklub művészeti bizottságának tárvai tartják. I fel Í ip ÉS KÉjl I! iiillllm in iiillliliii iiiuniiii inilllllll! Ili Mindig a legújabb divat szerinti, ízléses táskákat készít a Kesztyű és Bőrkonfekció KSZ. Képünkön egy újvonalú plasztik táska keretezését végzi Falusi Éva. — IFJÚSÁGI NAPOT rendez a rendőrségi és vasúti igazgatósági KISZ-szervezet június 1-én, 18 óraikor a BM. Sörház utcai klubjában. A műsor keretében egy kubai fiatal élménybeszámolót mond. — LAPUNK május 29-i számában a nyomda hibájából tévesen jelent meg egy közlemény. A Megye utcai fiú gyermekotthonban lakó gyerekeket nem a szigetvári, hanem a szigeti területi nőtanács asszonyai látogatták meg a nemzetközi gyermeknap alkalmából. A TÍZ ÉV munkáját és fejlődését mutatja be a június 3-án nyíló szakköri kiállítás Mohácson, ahol a Bartók Béla Művelődési Ház fotó-, képzőművészeti- kézimunka-, bélyeggyűjtő- és rádiós szakköreinek „témáként" mutatják be a látogatóknak. i Mhés&tai&P/W (16.) Még egyszer az orrához szorítja a félszárú szemüveget. Mégegyszer elolvassa az újsághirdetést, majd alacsonyan, alázatosan repülő tekintettel az órára néz. Az öreg a tűzhely és az asztal között áll, de még mindig Tapolcán van, a Batsányi utcában. Nem akarja megzavarni. Mindegy. Most már semmit se tehet. Ott van. Hiába repül utána — utol nem érheti. Csak eltévedne. Nem tarthatja már vissza, talán hamarabb kellett volna — amikor hazajött Csendesen, óvatos léptekkel megkerüli az asztalt, a szemüveget visszateszi a feredencbe. A két lepkeszárnyú üvegajtót összehajtja. Becsukta a gondolatait . Hideg borzongás szalad a hátán. A tűz kialudt. Az öreg megmozdul, a görbe székre telepszik. Az asszony földrenéző szemmel, tűnődve ácsorog — már nem érdemes begyújtani. Lefekvésig már nem melegszik át a konyha. Az öreg szemét keresi. Csillog-e még? — Megcsinálom az ágyat, jó? — kérdez!— halkan, és az ujjai megállnak a levegőben. Az örge szótlanul bólint. Az asszony lenyomja a szobaajtó kilincsét és visszanéz. Tulajdonképpen mentegetőzik. — Amíg nem voltál itthon, megszoktam a korai lefekvést — mondja barátságosan és vár. Nem is tudja megmondani, hogy mit — de vár. A férfi nem felel. Később az újságot szótlanul összecsukja, szótlanul vetkőzik, és az ágyban is hallgat. Az asszony finom, szemérmes figyelmeztetéssel az öreg oldalához támaszkodik, de a férfi olyan mozdulatlanul fekszik, mint a ledöntött fa. A kerek, egyforma sötétséget bámulja. Az asszony gyorsan alvó. A nehéz, délutáni csendben kifáradt. Álmosan várja a csontos meleget, amely majd később az öreg oldalából jön, öt hétig nem jött. Lomha, ide-oda csapódó gondolatokat görget a fejében. Szeretné mégegyszer hallani. Szeretné sokszor hallani, hogy kimenjen a szívéből az aggodalom, és az éjszaka majd az emeletes házzal és csordultig telt malteros vödrökkel álmodjon. Nem. Nem a kórházzal. A sötétben csak a fejét fordítja közelebb. — Tényleg fel akarod ékíteni? Az öreg hangja megreccsen a csendben. — Fel. Az asszony álmosan sóhajt. — Nehéz lesz. Én tudom. Nem vagy már elég fiatal az ilyen nagy munkához. Beteg is vagy... Meg az is lehet, — hogy az az ember, aki a hirdetést az újságba tette, nem is akarja a házát falápi kőművesre bízni. Az öreg szíve megrándul, de mozdulatlan és néma marad. Az asszony ásít. — Mert furcsa ízlésük van a városi embereknek. Az egyiknek ez kellene, a másiknak meg az ... nehéz eltalálni a kedvüket... De ha rád bízzák, vállald csak el. Majd te megmutatod nekik ... Én tudom, hogy te fel tudod építeni.#0 emeletes házat. Olyant, amilyent még talán nem is láttak az életükben ... Az öreg hallgat Nagy, sötét csend zuhan a szobára. Az asszony már félálomban van, lassan mozgó szájjal miatyánkot mormol. Vastagon, kövéren áll a csend a szobában, éberen figyeli az esti neszeket. Az öreg halkan krákog. — Nem tudod, hogy mi van Simonnal, a dörögdi kőművessel? ... Az is elment az államihoz? Sokáig vár, de nem kap választ. Az asszony már alszik, és az öreg egyedül marad a nagy, lomha sötétségben. És jönnek a miértek. Pedig az ember nem mehet el úgy a csillagokhoz, hogy az adósságát rendezetlenül itthagyja. A fogadalom — adósság. Mert mindenki valamiért jön, és úgy megy el, hogy azt a valamit itthagyja. Az a valami, amire mindenki készül az életében — azt a valamit meg kell csinálni. Addig senkinek nem szabad meghalni. A paraszt minden évben, tavasztól — őszig a jó időt várja, és biztos benne, hogy addig nem hal meg, amíg olyan termést be nem takarít — amilyen még sohase volt senkinek a világon. Minden halász meg akarja fogni a nagy halat, az igazit — aminek nagy, fényes uszonya van, és a tengerből jön fel a Balatonba. Ő az emeletes házat akarja felépíteni. Az egyetlent. Az igazit (Folytatása következik.) « 1962. JÚNIUS 1. — AZ IFJÚSÁGI hangversenysorozat második bérleti előadását június 5-én, Siklóson, 8-án Mohácson rendezi meg a megyei tanács művelődésügyi osztálya. A hallgatók ezúttal a Pécsi Zeneművészeti Szakiskola zenekarának körmei működésével, a fúvóshangszerekkel ismerkedhetnek meg. — HUSZONÖTEZER pulykát nevel fel idén a mágocsi termelőszövetkezet. Az első tízezer darabos napos pulykaszállítmány megérkezett a közös gazdaságba. — JÚNIUS 5-ÉN este fél 8 órakor mutatkozik be a pécsi közönségnek a Lezginka dagesztáni táncegyüttes. A változatos, Budapesten óriási sikert aratott műsor főleg táncszámokból áll. — AZ IVÁNDARDAI KISZ fiatalok öt holdan termelnek kukoricát, ezzel neveztek be az országos kukoricatermesztési versenybe. — EZEN A NYÁRON már húsz csónak áll majd a kirándulők rendelkezésére a sikonda- tavon. Az eddigiek mellé ugyanis újabb 11 csónakot vásárol a komlói városi tanács. — BEÉRETT Baranyában a májusi cseresznye. Naponta 15—20, egy hét alatt 150 mázsát vásárolt fel az első nyárigyümölcsből a MÉK. Mától kezdve kilónként 1,50 forintért árusítják a boltokban a cseresznyét. A jövő hét elején megjelenik üzleteinkban a meggy is. — PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Baranya megyei Tanács v. b. ipari osztálya pályázatot hirdet egy megüresedett mérnöki (mérnök, közgazdász, vagy gépészmérnök) állásra. A pályázati kérelemhez csatolni kell részletes önéletrajzot és mérnöki « oklevelet vagy annak hiteles másolatát. Az állással járó havi alapbért — az eltöltött gyakorlati évek számától függően — a 116160 (12) Mü. M. sz. utasítás szabályozza. Pályázati határidő: 1962. június 10. Időjárásjelentés Várható időjárás péntek esti?: növekvő felhőzet, mai eső nélkül. Holnap, főleg nyugaton és éaszkon eső, zivatarok. Mérsékelt,, holnap megélénkülő délnyugati, ásza - nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—13. legmagasabb nappali hőmérséklet holnap keleten 24—28, nyugaton 13—23 fok között.