Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-28 / 149. szám

8 Három mérkőzés — egy jeggyel A bajnokság hajrájában minden mérkőzésnek különös jelentősége van. Egy-egy pont bajnokságot, kiesést, vagy ma­gasabb osztályba való jutást jeleníthet. Az MLSZ a bajnok­ság tisztasága érdekében hozta meg­ határozatát: az NB I-ben, NB II-ban és NB III-ban az utolsó forduló mérkőzéseit ugyanabban az időben kell kezdeni. A labdarúgó szövetség hatá­rozata késztette megbeszélésre a pécsi sportköröket — nyi­latkozott kérdésünkre Rózsa­hegyi Mátyás, a városi TST elnöke. Meg kellett változtat­niuk a vasárnapra tervezett labdarúg­ó-műsort. A Dózsa és a PVSK vezetőinek megbeszé­lésébe bekapcsolódott a PEAC is. A TLT-k elnökségével egyetértésben állították össze a vasárnapi műsort. A közön­ség csak jól jár. Egy jeggyel három találkozót nézhetnek végig a szurkolók. Négy óra­kor a PEAC és a Porcelángyár csapatai játszanak a PVSK- pályán, 5 órakor a Postás sportelepén a PVSK—BVSC összecsapás kezdődik, a Vasu­tas sporttelepen fél 6 órakor a Dózsa—Bp. Vasas találkozó­ra kerül sor. A TST elnöksége a jövőben is azért fáradozik, hogy a pécsi sportkörök kö­zött minél szorosabb kapcsolat épüljön ki, mely elősegíti a város sportjának fejlődését. A vasárnapi hármas mérkő­zéssel kapcsolatban még csak annyit, az állóhelyre szóló jegyek árát egy forinttal fel­emelték. Országos háromtusa-bajnokság A hét végén az országos baj­nokság előtt jelentős versenyeken lehetnek szemtanúi a bajaiak. A háromtusa negyedik területi for­dulója zajlik le a Duna-parti vá­rosban. A hiányzó pontok meg­szerzésére utolsó alkalom, utolsó erőfeszítés a nehéz, homokos te­repen idegfeszítő küzdelem, vizs­ga a javából. A Pécsi MHL háromtusázói, bár pontversenyben a C­­P Dózsával együtt jól állnak, mégis külö­nös gondossággal készülnek az országos versenyre, melyen 1962- ben kitűnő eredményt értek el. A csapatbajnoki első helyezés megvédése a budapestiekkel, s az egyre erősödő vidéki háromtusá­zókkal szemben nem vos feladat. Az MHS versenyzői a bajai ver­seny után edzőtáborozáson vesz­nek részt. A bajai versenyen szer­­­zett pontok remélhetőleg az or­szágos bajnokságon való indulást biztosítják: a két jelentős erők­kel rendelkező háromtusa szak­osztály sikeresen veszi fel a küz­delmet a bajaiakkal, majd Buda­pesten is a várakozásnak megfe­lelően szerepelnek. Az időközökben lezajló megye­bajnokság a megye háromtusa sportjának fejlődését hivatott meg­állapítani, a verseny megrende­zésére a jól működő komlói JT­­ST háromtusa szakosztálya kapott megbízást. Barlai Norbert Új vezetőség a Labdarúgó Játékvezetőknél A Baranya megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége kinevezte a játékvezető testület új vezetősé­gét. Elnök: Lehwara Nándor, el­nökhelyettes: Kassai József, tit­kár: Lukács Lajos, elnökségi ta­gok: Budán Ferenc, Domán Ist­ván, dr. Kamarás István, Papp János, Papp Ferenc, Perjés­ Ká­roly és Rolléder Károly. A titkár távollétében az ügyek intézésével Rolléder Károly elnökségi tagot bízták meg. NAPLÓ „Dózsa-ígéreteik" Két csapatra való 12—14 éves fiú kergeti a labdát a Tüzér ut­cai pályán. Középen egy magas, megtermett férfi, ugyancsak já­tékosmezben, mint a gyerekek, Ő a játékvezető, ő irányítja a játékot, egyszer az egyik oldal­nak segít, másszor a másiknak, közben biztatja őket és magya­­ráz. — Jobbra add ki a labdát, La­ci! Ne várakozz! — osztja az uta­sításokat, melyeket a gyerekek a legnagyobb igyekezettel hajtanak végre. Igaz, legtöbbször rosszul, de azért néha-néha sikerül. Innen, kintről, a pálya lelátójé­ról nézve a mérkőzést, egy film jut eszembe, „Gulliver a törpék országában . . .” A Gulliver sze­repét „Fiola” játssza és a kis futballisták a törpék. Horváth József, akit még most is mindenki Fiolának ismer, egyengeti a lla-fehérek úttörő­csapatait. Már évek óta foglalko­zik velük és úgy a szívéhez nőt­tek a futballista palánták, hogy el sem tudná képzelni életét nél­külük. Hetente háromszor itt kergeti velük együtt a labdát és közben alakítgatja a vasárnapon­ként pályára lépő csapatokat. — Sok tehetséges fiú bontogat­ja szárnyait az egyes csapatok­ban, — mondja a mérkőzés szü­netében. — Tavaly tizenhárom­­ játékost jzászottunk az ifi II-ben az úttörő korosztályból, így csak a negyedik helyen végeztünk az úttörő-baj­nokságban. Szép számmal vesznek részt a gyerekek az edzéseken és Hor­váth Józsefnek bőven akad dol­ga. Az ifi II-ben 18, az úttörő­­csapatban szintén 18 és az előkés­­zítő csoportban 20—30 fiú ker­geti a labdát. — A közelmúltban a Magyar Labdarúgó Szövetség olyan hatá­rozatot hozott, hogy labdarúgó­iskolákat kell létesíteni a nagy egyesületeknél, — mondja. — Mi a határozat értelmében megalakí­tottuk az úgynevezett előkészítő csoportot, amely 11—12 éves fia­tal fiúkból áll. Itt tanulják meg a labdarúgás alapjait és ősszel, hogy mérkőzéseket is játszhassa­nak, bajnokságot szeretnénk ré­szükre kiírni. 40—50 fiatal vesz részt a heti háromszori edzéseken. A játékte­ret azonban sajnos meg kell osz­tani, egyik rész a felső, a másik az alsó, a harmadik pedig a kö­zépső részen végzi az edzéseket. Mérkőzéseket ritkán játszhatnak és így csak technikailag fejlőd­hetnek. A Tüzér utcai pályával szemben van a Helyiipar pályája, amelyet naponta csak délután 5 órától vesznek igénybe. Nagysze­rű lehetőség lenne a kis úttörők­nek délutánonként a kétkapus edzésekre. Bizonyos, meg lehetne szerezni a Helyiipar pályáját. Rengeteg tehetség bontogatja szárnyait minden csoportban. A fáradság és a támogatás megté­rül! Az „Ígéretek”: Kosár, Csőre, Csilléri, Kozma, Potocsár, Bogáti, Kiss, Lakatos és a többiek, még hallatnak magukról és kellő fog­lalkozással és támogatással né­hány év múlva komoly tartalé­kai lehetnek a lila-fehé együttes­nek. — A gyerekek között nagyon jó a szellem, szeretik egymást és ami a legfontosabb, minden sza­vamra hallgatnak, — meséli Hor­váth József edző. — A tanulással sincs különösebb baj, általában jól tanulnak a fiúk. Akiknek hármasnál rosszabb a tanulmányi eredménye, az nem járhat ed­zésre. Itt van például Coll­er és Hergerőder, mindkettő jeles ta­nuló és a labdarúgásban is a leg­tehetségesebbek közé tartoznak. „Piola” sípjába fúj, elbúcsúzik és pár perc múlva elvegyül a kis labdarúgók között, akikről — re­méljük — hamarosan hallunk még a nagy mérkőzéseken is. Fertős Miklós sHorváth Piola nagy gonddal foglalkozik a Dózsa-utánpótlással. NYUGDÍJAS FÖLDMÉRŐT (500.— Ft-os) irodai munká­ra azonnal alkalmazunk. Ültetvényterv: Pécs Bálics-dülő 12. szám. Telefon: 59-36. Török dr. és Magyarország A-csapata nyerte a nemzetközi öttusaversenyt Csütörtök délben befejeződött a budapesti nemzetközi öttusa­ver­seny. Az utolsó számot, a terep­­futást, 11 órai rajttal a Szabad­sághegyen, a Normafa környékén bonyolították le. A terepfutásban a szovjet Za­­harenko bizonyult a legjobbnak és ez elég volt ahhoz, hogy az összetett egyéni verseny negyedik helyét biztosítsa magának. A leg­nagyobb érdeklődés a szovjet Szerg és Török dr. „párharca iránt” nyilvánult meg, mivel a lovaglás után az összetett ver­senyben öle voltak a mezőny élén. Kettőjük küzdelme a ma­gyar versenyző javára dőlt el: Török dr.-nak sikerült megsze­rezni a második helyet és ezzel végülis az összetett egyéni ver­seny győztese lett. Futás egyéni: 1. Zaharenko (szovjet) 13:41.7 p, 1237 pont, 2. Török dr. (magyar) 13:46.1 p, 1222 pont, 3. Jansson (svéd) 14:21.4 p, 1117 pont, 4. Balczó (magyar) 14:26.3 p, 1102 pont. Futás, csapat: 1. Magyarország A. 3351 pont, 2. Szovjetunió 3117 pont, 3. Magyarország B. 2988 pont. A budapesti nemzetközi öttusa­verseny összetett végeredménye: Egyénileg: 1. Dr. Török Ferenc (magyar) 5161 pont, 2. Balczó (magyar) 4998 pont, 3. Szelg (szov­jet) 4913 pont, 4. Zaharenko (szov­jet) 4887 pont. Csapatban: 1. Magyarország A. (Dr. Török, Balczó, Nagy, Földy) 14 988 pont, 2. Szovjetunió 14 305 pont, 3. Magyarország B. 13 234 pont. Vidéki nyugdíjasok is Budapesten a Fáy utcában vezették be a nyugdíjasok ré­szére a kedvezményes jegyet, amit csak helyeselni lehet. De ezt a kedvezményt ne csak a pesti nyugdíjasok élvezzék, hanem vidéken is vezessék be a nyugdíjas jegyet. Biztosak va­gyunk benne, hogy a vidéki labdarúgó-egyesületek is el­fogadják a fővárosi csapatok kezdeményezését. Vidéken is sok a nyugdíjas futball-rajon­­gó, akik szívesen látogatják a labdarúgó-mérkőzéseket. 1963. JÚNIUS . Mi újság a atlétáknál? versenyszámban is rajthoz­nak. Kamarás Miklós, a Sportis­kola versenyzője 100 és 200 m-en jó idővel nyert bajnokságot, de távol­ugrásban is a legjobbnak bi­zonyult. Betlehem István, a PEAC színeiben ugyancsak három baj­nokságot nyert a gátszámokban és jó eredményt ért el 100, vala­mint 200 m-es síkfutásban, ahol 2. lett. A lányok közül Kanizsai Edit (Postás) 7 versenyszámban állt rajthoz és három bajnokságot nyert. Bartos Mária (P. Dózsa) a súlyi kés mellett a diszkoszvetés­ben is bajnokságot nyert, ahol négy méterrel javította meg ed­digi legjobb eredményét. ☆ A hét végén ismét bajnoki pon­tokért küzdenek az atléták min­den osztályban. Az I. osztályúak Diósgyőrben állnak rajthoz, a II., I­­. o. és serdülők szombat dél­után a Dózsa rendezésében sor­­ra kerülő egyesületi bajnoki for­dulón vesznek részt fél 3 órai kezdettel. Elégedettek voltak az atlétave­zetők a múltheti megyei ifjúsági bajnokság eredményeivel. Külö­nösen azok a versenyzők értek el jó eredményt, akik hétről hétre versenyeznek, s emellett több E heti totótippjeink Népsport Népszab. Népszava D. Napit 1. Ferencváros—Szeged1 1 1 1 2. Salgótarján—Újpest 1x2 1X2 2 1 1 X 3. Pécs—Vasas x 2 1 2x1 1x21 4. Komló—Bp. Honvéd 1 X 1 2 1 X x 1 5. MTK—Dorog 1 X 1 2 1 *1 6. Szombathely—Győr 1 X1 1 2 1 X 7. Tatabánya—Debrecen1 1 1x21 8. PVSK—BVSC 1 XX 1 X1 9. K. Lombik—Sz.fehérvár 1 X x 2 1 2 X 10. Oroszlány—Budafoki 1 1 1 11. BVTK—MÁV-DAC X 11 1 2 X 1 12. Dunaújváros—Szállítóit 1 1 1 1 HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagybátyánk, HARCZ GYULA nyugalmazott fodrász­mester. Június 26-án, 83 éves ko­rában elhunyt. Temetése július 1-én, hétfőn 4 órakor lesz a köz­ponti temetőben. A gyászoló ro­konság. Fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, testvérünk és kedves rokonunk, FINTA JÓZSEF­­ bányanyugdíjas, június 22-én, 51 éves korában, tragikus körülmé­nyek között elhunyt. Temetése 29-én, szombaton fél 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. HŰTŐ­GÉP­SZERELŐT azonnali belépéssel felveszünk. — Gya- '­korlattal rendelke­zők előnyben. *— Fizetés megegye­zés szerint. „Ál­landó” jeligére a Sallai utcai hir­detőbe. Drohoka biztos hatású tyúkszemirtó 3.60-ért Vidákovics drogériá­ban. Doktor Sándor u. 56 sz._____________ Lakásépítők. — Gyö­nyörű, színes, mintás márvány mozaiklapok fehér cementből is ké­szítve kaphatók. — Strausz Gyula kisipa­rosnál. Budapest, XL, Kovászna utca 2. Tel. 268-261. Kérjen ingyen árj­egyzékes minta­kártyát._______________ Eladó BMW 750-es M. 72-es motorkerékpár. Kaposvár. Ady Endre utca 25. Tóth.________ Eladó lakáscsere nél­kül azonnal beköltöz­hető ház. Komló, Dá­­vidföld. Szinnyei Mer­­se Pál u. 14 sz. Lakásom szoba, al­kóv. konyha, éléskam­ra. Elcserélem nagy­szoba , nagykony­ha, éléskamrás lakásra közelbe. Nagy-Flórián utca 10. özv. Nagyné. Azonnali belépésre felveszünk épület és általános lakatos szak­munkást, több évi gya­korlattal rendelkezőt. Jelentkezés: Komlói Helyiipari Vállalat. — Kossuth L. u. 21. sz. Telefon: 20­92. Bére­zés megállapodás sze­­­rint. ________________ Azonnal beköltözhető ház szőlővel eladó. — Érdeklődni Boltív köz 4 sz. — Halász virág-­­ I Eladó 250-es oldalko­csis motorkerékpár — együtt vagy külön is. Komló, Zrínyi u­tca 8. II. em. 3._____________ K 55-ös motort, vas­vázas szalagfűrészt, kombinált gyalugépet vennék. Választ ár­megjelöléssel Komló­d 19 sz. pf._____________ Vikendház eladó fo­­nyódi horgász szigeten berendezve. Érdeklőd­ni: Kaposvár, Május 1 utca 15. sz. Szili. Kisebb családi háznak fele olcsó áron beköl­tözhetően eladó. — Magyarürög, Sirály út 14 sz._________________ Hosszúhetényben, Fel­­szabadulás út 43 sz. 3 szoba, összkomfor­tos új családi ház be­költözhetően eladó. — Ugyanott Tisza tv ga­ranciával, áron alul eladó, vagy 125-ös mo­torkerékpárért elcse­rélhető. Bővebbet a helyszínen.___________ Budapesti­­ szoba 4- Személyzeti komfor­tos társbérleti lakáso­mat pécsi lakásra cse­rélem. Érdeklődni le­vélben: Győri József, Budapest, VI. ker. Kertész utca 42. sz. I. em. 3._____________ Boty­ka pe­terden ki­sebb családi ház be­költözhetően, olcsón eladó. Kossuth L. u. 53. sz. Vasúti megálló tíz percre. A Pécsi Porcelán­­gyár korongos és gipsz­minta­készítő szakmára ipari ta­nulókat szerződtet. Feltétel 14—16 éves életkor és nyolc általános iskolai végzettség. Jelent­kezés a munka­ügyi osztályon. Bádogos, központi fűtésszerelő, szerszámkészítő és lakatos szakmunkásokat felvesz a Pécsi Porcelángyár. Eladó permetezőkan­na, szüretelőkád, sző­lőprés 260 lit., szőlő­daráló, hordó 160 lit., tő­tike, sajtár, kukori­ca daráló 8 kalapácsos ipari áramhoz. Szigeti út 120/1 sz.___________ Trabant Limousine új­szerű állapotban el­adó. Székely Bertalan út 62 sz._____________ Trabant Combi eladó. Megtekinthető vasár­nap 9-től 15-ig és héti­köznap 16.30-tól. Pécs, Felső-Vámház u. 16. Vizsgázott kazánfűtőt, gépkocsivezetőt és se­gédmunkásokat felvesz az Állatifehérje Válla­lat Pécs, Basamalomi út. _______________ Veszek lehetőleg szép újszerű állapotban ülő garnitúrát, rekamiét, kombinált szekrényt, — konyhaasztalt, vitrint, könyvszekrényt, pár­­násszéket, konyhagar­­nitúriát, fehér már­ványlapot. Bárány — Hal tér 1.____________ Hálóbútor, konyhabú­tor, hármasszekrény, szekrények, ágyak sez­­lonok, félhálók, reka­­mié fozelyök, szalon­­garnitúra, kombinált­­garnitúra. Soóky bú­torüzletében eladó. — Zsolnay u. 1.________ Harkány fürdőn, Jókai u. 1. sz. nyaraló közel a strandhoz olcsón el­adó . Megtt­ekinthető: vasárnap egész, nap. Ipari tanulót felveszek üveges és képkerete­­zőnek. Mattemy Ist­ván üveges. Pécs, III. ker. Monostor u. 4. Hálószobabútorok. — szekrények, ágyak, éj­jeliszekrények, toalett tükrök, matracok, — sodronyok, sezlonok, asztalok, székek, reka­­miék eladók. Doktor­­iKJr­ ** Siflu tlsrlfKfc. Szép bútorok, kom­bin­ál­tszekrény, kony­habútor, hálóberende­zés, rekamié, asztal, subl­ód, sodronyok, — olcsón eladók. Me­­gyeri út 6. Bútorüzlet. Singer varrógép, új fényképezőgép. Exak­­ta Warex, ebédlőszek­rény eladó. — József utca 42. Házhely főútvonalon, szép fekvésű­ eladó. Felvilágosítás: Szigeti út 78. Tüzifafűrészelés: Ta­más Kálmán. Telefon: 39-91. György utca C. Hármasszekrény, cső­­garnitúra, modern konyhaszekrény, háló­szoba berendezés, — ágyak, szekrények, bútorfélék eladók. — Molnár, Felső-Vámház utca 2. Debreceni lakásomat elcserélném pécsire. Vegyipari Gépészeti Technikum ,Pécs. Al­­kotmány u. 77._____" Modern új konyhabú­tor vitrines eladó. — József u. 56. Felső csengő._______________ Eladó beköltözhető 2 szobás ház, 600 n. öl gyümölcsössel. Pécsúj­­hegy. Koksz u. 82. Építkezők figyelem! 2 szoba, konyhás la­kásért egy szép szobát adok. „Megegyezünk 15 000” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Ház eladó kétszobás lakás átvehető. Székes­egyház közelében. — Kovács­ék. Bartók Bé­la utca 57.__________A Gyermekkerékpárt — vennék. Telefon: 62-29 hétköznap.____________ Világos hálószobabú­tor eladó. Déryné u. 39 sz._________________ Dolgozó nő üres albér­leti szobát keres. — „Ibolya” jeligére Sál­­­át Elcserélném belvárosi kétszoba, konyha mel­lékhelyiséges lakáso­mat meszesi kétszobá­­sért. József u. 43. Eladó családi ház be­költözéssel. — Felső-Havi utca 19/2._______ Nyaraló kiadó Fonyód ligeten öt személynek. Péc 33, Kossuth u. 83._ Elcserélném nagyiszo­ba + nagykonyha, éléskamrás lakásom hasonlóra. Zsolnay V. utca 57._______________ Fél házrész nagy kert­tel eladó. Egyszoba, konyha beköltözhető cserével. Bartók Béla u. 53. sz. Érdeklődni: szombat délután és vasárnap._____________ Terra megnetofon-le­­mezjátszós rádió, szov­jet lem­ez­játszós mag­netofon eladó. Tele­fon: 44-42._____________ Kertvárosban 2 szoba, összkomfortos, kertes családi ház 56 000 Ft eladó. Érdeklődni: Kö­nyök utca 4._________ Utcai albérleti szoba két dolgozó férfi vagy diák részére kiadó. — Dankó Pista, u. 11.__ Vennénk egy könnyű gumikerekű speditor­­kocsit átvitel könyv­jóváírással. Ajánlato­kat Komlói Szénbá­nyászati Tröszt Kos­suth bányaüzem, — anyagosztály.________ Betegápolást, takarí­tást, gyermek megőr­zését bej­árással eset­leg bentlakással is vállalnám. „Egyedül álló vagyok” jeligére. Sallai u. hirdetőbe. . Szentképet, olajfest­ményt, fényképeket legszebben, legolcsób­ban keretez Poszák képkeretező. Rét u. 16 sz. Faredőny készítését és javítását vállalom. — Roz­boud Tompa M. utca 26. Tel.: 13*81. POQ ró**­*H. Elcserélném szép ut­cai parkettás, nagy­méretű szoba, kony­ha, előszoba, élés Ica vi­ra, gázos, házfelügye­lői lakásomat kettő­szoba, gázos főbérle­tiért, egy emeletig. — Petőfi u. 61.__________ Kétlapos rezsóik, tűz­hely, családi ház vil­lanyszerelését, mosó­gépek javítását garan­ciával vállalom. Szabó Sándor, Szigeti út 51. Telefon: 35-67.______ Otthonra vágyó idő­sebb asszony elhelyez­kedne kisebb háztar­tásba családtagnak,­­ ahol nincsen apró gyerek. Szórádi La­­josné, Hosszúhetény, Fő utca 26 sz.________ írógépet, távcsövet, villanyborotvát, szaxo­font, táska- és zseb­rádiót veszek. Wagner Rákóczi út 73.________ Életjáradékos belvá­rosi lakást keresek. — „Biztosító út” 4*21 igére .Sallai u. hirdetőbe. Moszkvics 407-es ki­tűnő állapotban, vala­mint Buda 175-ös csó­nak farmotor olcsón eladó. — Érdeklődni: Mohács, Tolbuhin út 54 sz._________________ Hird, Rákóczi út 79. sz. ház beköltözhető­­en, olcsón eladó. Elcserélném családi házamat 140 n. ös kert­tel, belvárosi házré­szért, öröklakásért — vagy lakásért. Móré Fülöp utca 2.________ Különbejáratú bútoro­zott szoba diáklá­nyoknak kiadó. Vas Gereben u. 50._______ Két darab 400 n. él­v. termőszőlő, szép terméskilátással, ház­helynek is alkalmas, buszmegállónál, par­cellánkén­t­. 18 000 Ft-ért­­ kedvező fizetési felté­telekkel betegség mi­att sürgősen eladó. — Reich kötődő Kossuth judo* a* 1udvarban. 1 Albérleti szoba kiadó házaspár részére. — Kertváros, Csalogány utca 8 sz.___________ Idősebb asszonyt ke­resünk bentlakással, aki egy szoba takarí­tást és főzést vállalja. Leveleket „Pótnagy­mama” jeligére Sallai utcai hirdetőbe.______ 1100-as Hanoma sze­mélygépkocsi jó álla­potban 14 000 Ft-ért eladó. — Szigetvár, Arany János u. 13 sz. Telefon: 202.___________ Eladó 3 kis szoba*, konyha, előszobás csa­ládi ház. Kis udvari szoba, konyha azon­nal átvehető, egy szép szoba, konyhás csere­lakás esetén az egész átadó. Nyíl utca 34. Angol nyelvoktatást vállal külföldön tanult diplomás. Tel.: 18­81, mellékállomás 87. Faredőny készítését és javítását vállalom. — Rozboud, Tompa M. utca 26. Tel.: 18­81, 299 mellék.___________ Újszerű állapotban há­romnegyedes női ke­rékpár eladó. Halas­köz 18 szám._________. Eladó használt 500-as motor dinamó, sebes­ségváltó, két, kerék fékdobbal, ülés és tank. Tolbuhin u. 79. Kétlapos rezsók, tűz­hely, családi ház vil­lanyszerelését, mosó­gépek javítását garan­ciával vállalom. Szabó Sándor, Szigeti út 51. Telefon: 35-67.________ Contax D. fényképező­gép eladó . Telefon: 32-14.__________________ Egy kis házat adnék egy főbérleti szobáért „Nem hegyen” jeligé­re Sallai u. hirdetőbe. Egyszoba, konyhás, ve­randás, magasföld­­szintes családi ház azonnal beköltözhető­en eladó. Cím: So­­mogyi Béla u. 23. DKW kis autó házas­ság végett olcsón el­adó. Kismotort beszá­mítok. Mohács, Tán­csics M. u. 27 sz. — Telefon: 197.__________ Két szoba, személyzetis összkomfortos örökla­kást vennék. Két szo­ba, összkomfortos má­sodik emeleti cserela­kás van. Jelige: „Nap­fényes” Sallai utcai hirdetőbe._____________ 550 n. öl szőlő, prés­ház, egy szoba, új pince, teljes felszere­léssel, kedvezményes fizetési feltételek mel­lett eladó. Esetleg élet­járadékkal, megbeszé­lés szerint. Érdeklőd­ni: Rácváros 24.______ Eladó 380 vagy 240 n. öl fiatal szőlő és ba­rackos Közép-Makár dűlő 12 sz. alatt. 30- as buszvégállomástól 5 percre. Megtekint­­hető: du. 366-ig. 360-ért szemes kukori­ca nagyobb mennyi­ségben is eladó. Kert­­város, Gárdonyi u. 9. Renault luxus kivite­lű, keveset futott el­adó. Pécs, Nagysze­ben u. 7 sz.__________ Eladó 2x2 szobás 500 —500 n. öl kerttel gyü­mölcsfákkal, kétszer 700 n. öl házhely egy­ben is, külön is. La­kás beköltözhető. — Pécs­­, Tolbuhin út 135 Vasvázas kerti garni­túrát veszek. Sallai u. 27. sz. Kötődé.______ Használt ablakok el­­adók. József utca 45. Beköltözhetően eladó házrész. Attila u. 11. Harkányfürdőn 298 n. öl területtel házhely eladó. Érdeklődni: Siklós, Gyűdi út 5. — Tölgyesiek. Házrész 800 n. öl te­rülettel, nagy mellék­­helyiséggel motor és vízszivattyúval, csalá­di okok miatt sürgő­sen, két részben is el­adó, kevés pénzzel át­vehető, a többi havi részletben fizethető, az egyik rész lakáscseré­vel beköltözhető. Lehet vidéki is. Pécs u. ker. Nagyárpád, Fő tér 43. 42-es buszvégállomás. Borbála-telepi szoba, konyha, teraszos la­kásomat elcserélném meszesi másfélszobás, fürdőszobás lakásra, pécsbányai dolgozóval „Bányász” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Ács kőműves kubikos villanyszerelő és segédmunkás dolgozókat felvesz az EM. 26. Építő­ipari vállalat pécsi f­őépítésvezetősé­g­e. Szállás és étkezés biztosítva. Jelent­kezés a Pécsi Hő­erőmű építkezésen.

Next