Dunántúli Napló, 1963. július (20. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-02 / 152. szám
4 2 Még a pénz is elolvad Liheg a véres. Az ember, mintha gumin járna, úgy olvad az aszfalt. — Kérek egy állót! Adnak. — Hétötven. Tízest adok. Az árus kotorászik a pénzben, de csak forintos van. Két forintot kapok vissza, de legalább a karját széttárja az árus. ő nem tehet róla, a pénzverdében nem gyártottak elég ötven fillérest. Hiánycikk. Nekem sem ad viszsza, másnak sem. Jól keres. A felüljárónál birslevet árulnak. — Kérek egyet Kivesznek egyet a vízből. — Három forint Nem is nyelem, öntöm. Hirtelen a torkomon akad. Rendszeres birsle ivó vagyok. Eddig mindig kettőnegyvenért kaptam. Még a Pannónia pincében is csak 2,70, pedig az másodosztályú. Itt a korlátnál úgy látszik osztályonfelüli a kiszolgálás. Igaz is, ez fölött nincs tető, süt a nap, hőgutát kaphat az ember, meg mit tudom én mit weifi, muszáj biztosítani legalább az özvegy eltartását. Rohannak az izzadt emberek, nyelik a birslevet háromért és viszik a meccsjegyet nyolcért. Nagyon meleg van. Ha így megy tovább mire átérek az átjárón, nemcsak én olvadok el, hanem a pénzem is. Jó lenne hűs helyre tenni az árusokat. (Szalai) . MAPLO MA í■ H AP ■■A■ ivi A -N A-■ A''MA i Elkészült a színház jövő évi műsorterve Két darabbal szerepel a televízióban a Pécsi Nemzeti Színház A Pécsi Nemzeti Színház az 1962—63-as évadban tizenkilenc bemutatót tartott, összesen 478 előadást tartott a színház, a nagy színházban 246-ot, vidéken 167-et és az ifjúsági előadások száma 48 volt. Az operatársulat 17 esetben tartott gördülő előadást. A színházi előadásokat 182 ezer ember tekintette meg, amelyből a Nemzeti Színházban 114,909-en fordultak meg. A bérletesek száma ebben az évben is igen megszaporodott 5700-an váltottak valamilyen bérletet. A műsoron szerepelt darabok közül a Kollégák, az Erkölcsös szerelem, a Liliom, a Médium és a Balettest 1963 előadás országos viszonylatban is kiemelkedő színvonalat ért el Ezt bizonyítja a Művelődésügyi Minisztérium Színházi Osztálya kilátásba helyezett nívódíja a színház egész évi munkájáért, különösképpen pedig a Médium előadásáért. Az évadban a művészek közül Ambrus Edit Jászai-díjas, Wágner József és Faludi József pedig a Szocialista kultúráért kitüntetést kapott. Az 1963—64-es évadra elkészült a színház műsorterve, amelyet a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága azzal fogadott el, hogy az évközi esetleges változtatásokat közli a művelődési osztállyal, valamint a tanács vb-vel. A műsorterv szerint 18 darabot mutatnak be, nyolc prózai művet, négy operát, egy új balettet, három operettet és két zenés vígjátékot. Az évadot Ábrahám operettel nyitják, a Haway rózsával, majd színre kerül Victor Hugo: Marie Tudor, O’Neill: Amerikai Elektra, Darvas: Részeg eső, Pályi: Tigris, Shakespeare: Hamlet, Molnár Ferenc: Hattyú c. darabja, valamint egy szovjet és egy nyugati mű ősbemutatójára is sor kerül. Az operatársulat bemutatja Verdi: Don Carlos, Delibes, Lakmé, Nicolai: Windsori víg nők című operáit, azonfelül a régebbiekből műsoron marad a Médium, a Sevillai borbély, a Könyörtelenek bálja, a Rigolettó és a Pillangókisasszony. Az operett együttes a Haway rózsáján kívül előadja Strauss: Mesél a bécsi erdő című operettjét s amennyiben sikerül, egy új magyar operettet is színre visznek. A zenés vígjátékot Feydeau: Osztrigás Miéi je és Eisemann: Egy bolond százat csinál című darabja képviseli. A felsorolt darabok közül legalább 10 tájelőadásokra is alkalmas. A TV szerkesztőségével megegyezett a színház, hogy az ősszel a képernyőn is láthatja a közönség a nagysikerű Médium operát, valamint egy prózai darabot. Az új évadban lesz mérni változás a szereplőgárdában, néhányan elmennek, az ismerteik közül Várfh Mária, Upor Péter, Esztergályos Cecília. Az érkezők között pedig Horváth Zoltán, Szilágyi Sándor rendezőket, Ágoston Edit operaénekesnőt, Labanc Borit, Cserényi Bélát, Baranyi Lászlót, Csányi János dominvánt, Vári Éva é® Balla Olga szubretteket üdvözölhetjük, valamint a balettkar új tagját, Gombkötő Erzsébetet. A személycsere a színtársulat mintegy 5 százalékát érinti csak és a színház szervezettségében nem okoz különösebb gondot. Tovább fejlődik a szolgáltató-hálózat Komlón Komlón, a lakosság szolgáltatásainak jórészét a Komlói Helyiipari Vállalat látja el. Amellett, hogy a vállalat cipőt és konfekciótermékeket gyárt, tovább fejleszti szolgáltató hálózatát. Az asztalos, kárpitos, a mértékszabóság, valamint a cipőipari részleg a lakosság szükségleteinek megfelelően foglalkozik javítással is. Különösen sok komlói lakos fordult a vállalathoz, hogy hozzák létre az autó-motor javító részleget. A már jól működő TV- és rádiójavítás mellett ebben az évben már a komlói bányászok autóit sem kell meszszire vinni, ha valamilyen alkatrésze eltörik, vagy meghibásodik. A bádogos és villanyszerelő részlegeket a gumi és háztartási gépek javítására szükséges berendezésekkel szerelték fel Ebben az évben a megyei tanács ipari osztálya e komlói vállalat fejlesztésére 520 ezer forintot biztosított. Ebből mintegy 330 ezer forintért új gépeket vásároltak, illetve vásárolnak. Új gépeket kap a festőrészleg, a gumijavító, valamint az autó- és motorjavító részleg is.. A televízió közli, hogy 1963. július 3-án, kedden a műsor 16 óra 33 perc helyett 15 óra 55 perckor kezdődik. 15 óra 55 perckor közvetítés a berlini nagygyűlésről, beszédet mond Nyikita Szergejevics Hruscsov és Walter Ulbricht. 18 óra 30 perckor hírek, a műsor további része változatlan. Országos bábjátékos rendező tanfolyam indult a Pécsi Bábszínházban. Megyénként egy-egy rendező részvételével indult meg a kéthetes bentlakásos tanfolyam, melyen csak olyan bábrendező vehet részt, akinek legalább 5 éves szakmai tapasztalata van. A felső fokú képzés célja, hogy a rendezői elveket egységesítse film, színházesztétikai és zenetörténeti képzést adjon. A tanfolyammal egyidőben nyílt meg a Pécsi Bábszínház kiállítása, mely naponta 12—15 óráig tekinthető meg. (Mozil) Térítés ellenében átveszi a régi rádiókészülékeket a kereskedelem A rádióvásárlások megkönynyítése érdekében 1963. július 1-től szeptember 30-ig a kormány lehetővé teszi,hogy mindazok, akiknek használaton kívüli, vagy olyan régi rádiókészüléke van, amelyet szeretne kicserélni — régi rádiókészülékeiket térítés ellenében átadhassák a kereskedelemnek. A használt rádiókért fizetett térítést beszámítják az újonnan vásárolt 1500 forintnál drágább — kivéve a tranzisztoros készülékeket — rádiókészülékek fogyasztói árába, tehát olcsóbban jutnak új rádióhoz mindazok, akik régi készülékeiket a vásárláskor eladják a kereskedelemnek. Az átvett rádiókért 150-től 400 forintig terjedő térítést fizetnek, a lemezjátszó készülékeknél a térítésen felül további 150 forintot adnak. A térítés a készülékekben lévő csövek számától és működőképességétől függ. A használt készülék beadósát a kedvezmény akkor is megilleti, ha OTP hitellevélre vásárolja új készülékét. Ebben az esetben az új rádiót az engedmény összegével csökkentett összegről kiállított hitellevél és átvételi elismervény bevonása ellenében szolgálják ki A használt rádiókat mindazok az állami és földművesszövetkezeti boltok átveszik, amelyek 1500 forint értékhatár feletti rádiókészülékek árusításával foglalkoznak. A vásárlást csak abban a boltban lehet eszközölni, ahool a régi rádiót leadták. A A televízió műsora 1963. július 3-án, kedden. 13.55: Közvetítés a berlini nagygyűlésről. — 18.30: Hírek. 18.46: Ki minek mestere? 19.30: TV-híradó. — 19.45: Mezőgazdászok fóruma. — 19.50: Szép Álmokat, gyerekek! — 30.00: Bátortalan szerelem. Magyarul beszélő szovjet film. — 31.35: Népdalok. Boros Jolán, Gaál Gabriella, Béres Ferenc és Bojtor Imre énekel. — 31.45: Amiről beszélnek. Külpolitikai műsor. — 32.03: Hírek, a TV-híradó ismétlése. 92. Nem fejezhette be. A terepjáró megállt. Torp egy hirtelen mozdulatot tett, s máris pisztoly fénylett a kezében. Ribinnek még volt annyi ideje, hogy elkapja, s felfelé fordítsa a Sturmführer kinyújtott karját, amelyben a fegyvert tartotta. Torp azonban a másik kezével a szovjet felderítő arcába sújtott. Ribin megingott, s a fasiszta ezt kihasználta: újabb ökölcsapásokat mért a fejére. Ribin elvesztette az eszméletét. Torp nem akarta agyonlőni. Elhatározta: élve viszi be az Abwehrhez. Elvette a fegyverét, utána összekötözte a kezét és a lábát. Aztán visszaült a kormánykerékhez, s teljes gázra kapcsolva a gépkocsioszlop után iramodott. Közben bekapcsolta a rádió adó-vevőt, s fülére tette a fejhallgatót. A feladat első részét tehát elvégezte, s gondolta magában. Most akkor fel kell hívnia az Abwehrt, utána pedig Upitzcal beszél majd, hogy cselekedjenek, amíg nem késői... Halk sercegés jelezte a fülhallgatón, hogy a lámpák bemelegedtek, a leadó működésre kész. Ribin közben lassan, fokozatosan magához tért. A szemét elborító fátyol ritkulni kezdett, már meg tudta különböztetni maga előtt a tárgyakat. A feje nem zúgott már olyan kegyetlenül, mint az első percekben érezte. Csak valami tompa, lüktető fájdalom járta át az egész testét. Aztán Torp izgatott, akadozó hangját hallotta, s arra fordította a fejét. A Sturmführer egyik kezével a kormánykereket fogta, a másikkal pedig egy mikrofont emelt a szájához. Ribin meglendítette magát. Teljes súlyával Torpra esett, aztán elkapta a fogával a mikrofon, vezetékét, s megpróbálta kiszakítani a drótot a helyéből. Torp, akinek mind a két keze foglalt volt, a könyökével igyekezett távolabb tolni Ribint. — Gyorsan... — kiabálta Torp rekedten a mikrofonba. — Grosz kémek!... Ribinnek bármi áron, az élete kockáztatásával is meg kellett akadályozni, hogy Torp összefüggő helyzetleírást adjon az Abwehinek. Nem tétovázott tehát. Éppen előtte volt a leadó alumínium kapcsolótáblája, közepén a készülék világító skálaüvegével. Ribin hátradőlt, lendületet vett, s teljes erőből beleütötte a koponyáját. Szinte belefúródott a feje a készülékbe. Tompa csattanás, üvegcsörömpölés hallatszott, s Ribin ismét eszméletlenül, vérző halántékkal zuhant a kocsi aljára. Torp kővé meredten nézte a szétroncolt leadót, amely természetesen abban a pillanatban felmondta a szolgálatot. Azonnal megértette, milyen veszedelmes helyzetbe került ezzel. Tehetetlen dühében féktelenül káromkodott. Aztán eldobta a mikrofont, amelyet még mindig a kezében tartott, elővette pisztolyát és belelőtt Ribin mozdulatlan, meggörnyedt testébe. Torp maximális sebességre kapcsolt. A terepjáró hirtelen megugrott. Néhány pillanat múlva már utolérte a leghátsó teherautót. Torp ekkor határozott mozdulattal balra fordította a kormánykereket. Előzött. Percev és Korzsov egyre növekvő balsejtelemmel figyelték a mind több kocsit megelőző terepjáró vad száguldását. Nyilvánvaló volt: Upitzhoz igyekszik Torp. Upitz kocsijában viszont ott ül Kerimov. Nem szabad találkozniok! Percev először arra gondolt, hogy kézigránátot dob Torp kocsijára. De aztán feleszmélt: nem teheti, hiszen a Sturmführer mellett ül Ribin! Arra sincs mód, hogy a teherautóval elállják az utat a terepjáró előtt, mert minden kocsiban ott ül a sofőr mellett egy SS-fogdmeg is. Azonnal gyanús lesz a helyzet, lármát csapnak az SS-martalócok, s könnyen emberáldozatba kerülhet a dolog. Sőt még az is előfordulhat, hogy kétségessé teszik vele az egész akció sikerét. Nem marad tehát más hátra, mint hogy Ribin tapasztalataira és ügyességére számítanak, s készenlétbe helyezik fegyvereiket. ft Néhány perccel azután, hogy a karlslustei rejtekhelyhez ért a gépkocsisor, amelyet Ribin csoportja sikeresen megszerzett, Lengyelország, Magyarország és Románia repülőtereiről több szovjet bombázó és nagy befogadóképességű teherszállító repülőgép indult útnak. Valamennyi gépcsoport nyugati irányba tartott. Maximális magasságra emelkedtek, s vadászgépek védelme alatt átszelték a frontvonalat. A Szovjetunió egyik ismert repülőtábornoka volt a parancsnokuk, aki a Varsó melletti repülőtérről irányította a gépeket. Ugyanott rendezte be parancsnoki posztját Likov tábornok is Amikor Berlin légiterét elhagyták, mindegyik gépcsoport abba az irányba fordult, ahová az előre megszabott feladat szerint menniük kellett. S amint Likov tábornok jelentést kapott Percev őrnagytól, hogy a rakodást befejezték és a gépkocsisor elindult, a repülőtábornok rádión hívta a Karlslustetól északra cirkáló öttagú bombázó gépcsoport parancsnokát és utasította, hogy kezdje meg a harci feladat végrehajtását. A repülőgépek azonnal a cél irányába indultak. Amikor számításaik szerint a célpont fölé értek, a vezérgép egy világító légigyertyát dobott ki. Az ejtőernyőre szerelt gyertyát lassan eresztette alá, s hatalmas ívben szórta szét vakító fehér fényét. Jól kirajzolódott alattuk az országút, s a távolban haladó hosszú gépkocsisor. A bombázók közelebb repültek a célhoz. A másodpercek múlásával mind tagoltabban, pontosabban felismerhetők lettek az egyes teherautók. Még az apró, a gépkocsisort éppen előző terepjárót is jól látták a pilóták. A vezérgép rárepülést hajtott végre. De az úttestől vagy háromszáz méterre húzott el, s szórta a gépfegyvertüzet, mert a feladat szerint csak színlelnie kellett a támadást, s a pilóta a fejével felelt azért, hogy egyetlen gépkocsinak se essék baja. (Folytatás a következő 4 no. július 11 _ BICSÉRDEK ft tanács a községfejlesztési alapból több, mint egy kilométer hosszú járdát épített. A lakosság az építéshez mintegy 30 ezer forint társadalmi munkával járult hozzá. — A VÁROSI NŐTANÁCS jogi bizottsága 3-án, szerdán délután fél 6-tól fél 7 óráig a városi nőtanács helyiségében"(Széchenyi tér 17.) jogi tanácsadást tart. — AZ „IFJÚSÁG a Szocializmusért" mozgalomban résztvevő pécsi fiatalok 70 ezer óra társadalmi munkát vállaltak az orfűi vízi üdülőtelep kialakításánál. — LEZÁRULT a műanyag kirakatverseny, amelyben 25 pécsi és baranyai bolt vett részt. Az UVÉRT és a Baranya-Tolna megyei Vas Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat az első díjat a siklósi háztartási, illetve a pécsi műanyagboltnak ítélte oda, ízléses, szép kirakatáért. Dicséretben részesítették a második helyezett komlói 305. számú vasműszaki bolt műanyagkirakatának rendezőit is. — AUGUSZTUS 1. és szeptember 30. között több rádió-kiállítást rendeznek a megyében, többek között Komlón, Pécsett ás Mohácson. — ÚJ MENTŐÁLLOMÁS építését kezdte meg Sellyén a községi tanács építő brigádja 309 ezer forintos költséggel. — MŰVELŐDÉSI ház épül a Mohács-szigeti Sárháton félmillió forintos beruházással. — KÁNIKULA VAN, at mér most készül a lakosság őszi-téli ellátására a nagykereskedelem. A Baranya-Tolna megyei V .- Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat nagy mennyiségű tűzhelyet, kályhacsövet, szénlapátot, szeneskannét tárol raktáraiban és a vidéki bolthálózatban. Bőséges mennyiséget szereztek be a tavalyi fűtési idényben hiánycikknek számító 1100 forintos zománcozott tea-tűzhelyekből is. A HÉT VÉGÉN igen nagy volt a forgalom a fürdőhelyeken. A pécsi Hullámfürdőben 3600-an, a Balokányban pedig 4200-an fordultak meg. Mohácson 5500- an fürödtek a Dunában, és mintegy 4800-an keltek át a kompon, Harkányban pedig 10 ezer sztrandvendég volt. A HM FACSEMETÉT rendelt a nagyvátyi községi tanács a Mecsek-nyugati Erdőgazdaságtól. A csemetéket a „Legtisztább, legkulturáltabb község" címért induló versenyben őszszel elültetik a község utcáiban. A SÁRKÖZI Ferenc 12 éves Mártírok útjai lakot szombaton délután 17.25 órakor a boltban leejtett egy szódásüveget, amely felrobbant. A szilánkok megsebezték a kisfiút. A mentők a gyermekklinikára szállították. — KLUBSZOBÁT létesítenek Bürüs községben, mintegy 60 ezer forint ráfordítással. A klubszoba építésében részt kér a község lakossága is, mintegy 6000 forint értékű munkát végeznek el díjmentesen. — PANKA Györgyné 73 éves bodai lakos leesett pécsbagotai pincéjükbe és agyrázkódást szenvedett A mentők az idegi klinikára szállították. AZ EGYETEMI Könyvtár értesíti olvasóit, hogy a nyári időszakban, július 1-től 27-ig a könyvkölcsönző hétköznapokon 0—13 óráig tart nyitva. Július 20-től augusztus 20-ig a könyvtár zárva. Az olvasóterem és kutatószoba rövidített nyitvatartási rendjéről az épületben elhelyezett hirdetményben tájékoztatja olvasóit. — LACZKÓ János 24 éves csillés, egyházaskozári lakos, vasárnap ittasan kerékpározott és felborult. A mentők agyrázkódással szállították kórházba. A PÉCS mj. város Tanácsa VB. építési és közlekedési osztálya közli, hogy a Pécsett fellépő vízhiányra való tekintettel tilos a kertek locsolása és a gépjárművek mosása. A közparkok területén a kizárólag vízigényes virágok locsolását engedélyezi. A tilalom megszegőivel szemben szabálysértési eljárást helyez folyamatba. Az osztály felkéri a lakosságot, hogy az időszakosan helyenként fellépő vízhiány után ne vételezzen tárolásra vizet, mivel ez csak fokozza a vízhiányt. A Pécsi Víz- és Csatornaművek gondoskodni tud, hogy az egyes tömbökben a vízhiány csak átmeneti jellegű legyen. Amennyiben üzemzavar miatt egyes körzetekben nagyobb mértékű vízhiány várható, úgy ezt a Pécsi Rádió és sajtón keresztül azonnal nyilvánosságra hozza a Vízművek. * áramszünet Áramszünetet tartunk nagyfeszültségű hálózat átépítése miatt 3-án 7—16 óráig Keresztespunka, Aranyosgadány T., II., Pázdány és Zelsküzsebekben.. .