Dunántúli Napló, 1963. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-01 / 204. szám

1963 SZEPTEMBER 1. VASÁRNAP ’•*•***•*•*•*»*•*•*•’•*•*•*•* ■ ■•••«••••••••a | AI. MSZMP BARANYAMtSVH BIZOTTSÁG» JSA |REGYEj T­ANácslapjai ! \ a. ÉVFOLYAM ÁRA: 69 FILLÉR 204. SZÁM BILNYASZNAP A Mecsek-hegység környé­kén, a csúcsok, lankák és a tölgyerdős völgyek alatt, sze­net és ércet bányászik csak­nem huszonötezer ember. Ha nemcsak a lámpással a föld mélyébe szállókat olvasom, hanem az otthonmaradottakat is, az aszonyokat, az öregeket és a gyerekeket, szóval az egész baranyai bányászcsalád tagjait, akkor számuk megha­ladja a 70 ezret is, ami any­­nyit jelent, hogy megyénkben minden negyedik embernek „köze van” a bányához. Ezért is találkozhatunk a mai napon utcán, vendéglőkben, parkokban és klubokban olyan sok ünneplővel, ezért van olyan nagy jelentősége Baranyában a bányásznapok­nak. Kevesen akadnak úgy a fe­kete gyémánt, mint a szikrázó érc munkásai között, akikben ne éledne fel hivatásuk gya­korlásából valami régi emlék, akár este az ablakon kite­kintve a sötét éjszakában lo­bogó csertetői fáklyafényre pillantanak, akár lakásukban kedves bútordarabjaikat szemlélik, vagy a távoli, moz­dulatlan kerekű aknatornyok­ra néznek. Igen, az emlékek ilyenkor felélednek. Mennyi mindent is lehetne mesélni a „gyereknek” annak a csendőr­századosnak arcáról, aki tüzet vezényelt, amikor a dombol­dalon lefelé lépdelt az éhes csapat, a sok apró fekete lyukról a puskák csövén, vagy a márkás kényszerű vállvonogatásáról, amikor műszak végén az elbocsátó cédulákat kézbesítette ki, vagy a piszkos, százszor átko­zott „melóról” a föld mélyén, a végtelen „laufolásokról”, a robbanásokról, omlásokról, a metán ördögéről, a bányafá­kat csavaró pattogásról, me­nekülésről, vagy akár az or­vosi rendelők előtt véres nyálat köpő negyven éves vájárokról... Aztán kinyitja ma a bá­nyász az újságot és olvassa: „Hruscsov Velenjében büsz­kén vette fel a bányászegyen­ruhát s örült, hogy Hubert Marolják, a velenjei medence vezetője, mint volt bányászt és nem mint miniszterelnököt köszöntötte”. Ma Pécsett, Komlón, Nagy­lányokon és Hidason, de bár­hol az országban mindenki boldog, hogy úgy hívják: bá­nyász! Elröpült tizennyolc év és nálunk — sokan talán ész­re sem vették, mint ahogyan a saját gyermeke növekedését sem veszi „észre az ember — öröm és megtiszteltetés bá­nyásznak lenni. És nemcsak a múltban elviselt megpró­báltatásokért jár ki e „rang” a bányászoknak, hanem a je­len tetteiért is. Jött egy ke­serves, kemény tél és hozzá­juk fordultunk: „Adjatok több szenet!” És Ottebrein Nándor külszíni vagonrende­zőnek és társainak két hóna­pig szinte odafagyott a keze a hideg vashoz, hogy mi sze­net kapjunk és Papp Lajos Béla­ aknai szocialista brigád­vezető csapatának le kellett mondania a vasárnapok békés pihenéséről és Szabó Rezső mérnök szobájában késő éjje­lig égett a villany és a többi ezer és ezer bányásznak is "fel kellett áldoznia kényelmét azért, hogy mi fűthessük a lakásokat, a gyárakban a ka­zánokat, a vasúti mozdonyo­kat. Érdemes pillanatra elidőzni azon, hogy minden különleges agitáció és „megdolgozás” nél­kül a mecseki széntröszt dol­gozói az első félévben 83 ezer tonna szénnel adtak töb­bet, mint amit tervük előírt. Érdemes elmondani, hogy évek hosszas sora alatt „csend­ben” olyan nagyszerű hőstet­teket hajtottak végre Európa egyik legnehezebb bányájá­ban, mint a szállítás a fejtés gépesítése, a korszerű biztosí­tási­­ módok bevezetése és nagy mértékben növelték az egy műszakra eső teljesít­ményt Nem érdektelen azt sem javukra írni, hogy hírne­vet szerzett magának dr. Szir­tes Lajos kandidátus — aki egyébként 1947-ben még csil­lés volt — vezetésével a ku­tatási osztályuk a gázveszély leküzdésében, a szilikózis ár­talmak megszüntetésében, a porártalmak kiküszübölésé­­ben. Nem kisebb tudományos személyiség, mint Allan. J. Hargraves ausztráliai egyete­mi tanár kopogtatott a pécsi kutatási osztályon Sidneyből, de jöttek indiaiak is. A KG­­ST-n belül pedig a kutatás dolgozói különösen fontos megbízatásokat teljesítenek. Az elismerés egész népünk részéről éri a bányásztársa­dalmat, a mecseki bányászokat is. Anyag, pénz, lakás és egyéb juttatások adnak alkal­mat, hogy tovább javítsák élet- és munkakörülményei­ket. Csupán néhány számot idézve, a mostani bányászna­pon 55 millió forint hűségju­talmat fizettek ki, s idén is több száz lakásba költözhetnek be a föld mélyének kincseit felszínre hozók. Szinte sablo­nos már idézni, mennyi autó, tv, bútor talál gazdára a pécsi boltokban, amelyeknek bányá­szok a vásárlói, mennyi jó iskola képezi tovább gyerme­keiket. Szintén egy szám a sok közül, csak ebben az év­ben a bélatelepi bányászüdü­lőre 3,5 milliót fordítottak. Az új üzemek építése sem kis gond államunknak, Zobák-ak­­na építése például nem keve­sebb, mint egymilliárd forint­ba került. Sok-sok millió fo­rint befektetéssel készül a szénmosó rekonstrukciója, Ist­­ván-akna korszerűsítése, húsz­millión felül van az új le­gényszálló építése. Megbecsülés, tisztelet és kölcsönös támogatás. Ez jel­lemzi a nép, az állam és a bányászok kapcsolatát nálunk. Nagy anyagi értékek beruhá­zása az egyik oldalon, jó minőségű, egyre olcsóbban bányászott szén a másik ol­dalon. És ami anyagiakban még nem is kifejezhető a munka, a sokszor nehéz, em­berfeletti munka érdemi el­ismerése. A mai napon ismét sok-sok bányász veszi át a kitüntetéseket, okleveleket, jelvényeket, jutalmakat. A Mecsek környékén 25 ezer ember bányász ércet és sze­net. Ha családtagjaikat is számítom, hetvenezer ember. A mai napon örömmel ünne­pel ez a nagy család, a bá­nyásztársadalom, s velük együtt megyénk minden dol­gozója. Erőt, egészséget és jó szerencsét kivárnak iiskik­i » Üdvözlő táviratok Vietnam nemzeti ünnepe alkalmából A Vietnami Demokratikus Köztársaság szeptember 2- án ünnepli megalakulásá­nak 18. évfordulóját. Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke és Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára, a magyar forradalmi munk­ás­­paraszt kormány elnöke a Vietnami Demokratikus Köz­társaság nemzeti ünnepe al­kalmából a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Nép­köztársaság Elnöki Tanácsa, a magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány, az egész magyar nép és a ma­guk nevében baráti üdvöz­letét, jókívánságait küldte Ho Si Minh elvtársnak, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága elnö­kének, a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság elnö­kének, Pham Van Dong elv­társnak, a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság Minisz­tertanácsa elnökének. ­ fáklyás felvonulás, ko­t­­rázás a cserteti emlékműnél Hatalmas tömeg vonult fel fáklyákkal és zenekarral szom­batomn este a Csertetői em­lékműhöz. A bányásznap al­kalmából a pécsi bányászok megkoszorúzták a csendőrsor­­tűz által hősi halált halt bá­nyászok emlékművét. Az ün­nepségen részt vett Rapai Gyula elvtárs, az MSZMP Ba­ranya megyei Bizottságának első titkára, Ambrus Jenő elvtárs, a­z MSZMP Pécs vá­rosi Bizottsá­gának első titká­ra, Stier József elvtárs, a Mecseki Szénbányászati Tröszt pártbizottságainak titkára, Pataki Mihály elvtárs, a tröszt igazgatója, továbbá a tömegszervezetek képviselői. Beck Ferenc elvtárs, a Szakszervezetek Baranya me­gyei Tanácsának elnöke a Mecseki Szénbányászati Tröszt osztályvezetője ünnepi be­szédében emlékeztette a je­lenlévőket, arra a tragikus kimenetelű küzdelemre, ame­lyet a Csertetőn hősi halált halt bányászok és társaik vív­tak akkor a fennálló rend urai ellen. 1937. február 23-án a vasa­si bányászok délutános har­madban elkeseredésükből éh­ségsztrájkba kezdtek. Este 10 órakor a bányából nem száll­tak ki, mert a keresetek jó­val a létminimum alatt vol­tak. Azt kérték, hogy adják vissza azt a nyolc százalékos bért, amit jogtalanul elvet­tek három évvel előtte s ezt a jogos követelést az akkori bánya urai megtagadták. ■— Február huszonnegyedi­kén — mondotta Bedk Fe­renc elvtárs ■— a bányatele­peken komoly és elszánt arcú bányászokat, asszonyokat és riadt tekintetű gyermekeket lehetett látni. Vasason fér­fiak és nők vegyesen gyüle­keztek, hogy Pécsre vonulja­nak fel hangot adni gyötrel­meiknek. Körülbelül hatszáz főnyi tömeg igyekezett Cser­tetőről Pécsre. A békésen vo­nuló tömegre a kivezényelt csendőrség sortüzet nyitott A sortűznek három halottja és több sebesültje volt. Feltig Imre négy, Hegedűs Mihály szintén négy gyerme­ket és a feleségeiket hagyták hátra a teljes bizonytalan­ságban. A bánya urai nem tö­rődtek azzal, hogy az árván maradt családok hogy jutnak kenyérhez. Sőt, megtorlás­­­­képpen még 146 bányásznak mondtak fel s közülük száz­­huszonheten családosok vol­tak, akik 202 gyerekkel néz­tek a bizonytalan jövő felé... — Ez a szörnyű állapot 1945-ben ért véget, — foly­tatta Beck Ferenc eültárs. — Kell erről most is b­eszélnünk, különösen fiataljaink előtt, hogy lássák apáik, korábbi ■sorsát­ és vessék össze saját életükkel. Ne feledjük el so­ha, hogy ezért a társadalom­ért, amelyiken élünk, mennyi könny, mennyi bánat, mennyi nélkülözés közepette vívták meg harcukat azokban az években a bányászok legkivá­­lóbbjai. Amikor a beszéd elhang­zott, a bányászzenekar az Internacionálét játszotta, s közben egy honvéd-szakasz díszsortüzet adott. Az ünnep­ség záróakkordjaként impo­záns tűzijáték zajlott le a kör­nyező dombokon. fi ficrje a szocializáss leghűbb szövetségese Hruscsov elvtárs beszéde a velenjei nagygyűlésen Pénteken délután a szlové­niai bányavárosban, Vételijé­ben nagygyűlés zajlott le, amelyen Nyikita Szer­ge­je­vics Hruscsov és Joszip Broz Tito beszédet mondott Hruscsov megköszönte a vendégszerető fogadtatást, be­szélt Jugoszlávia természeti szépségeiről és körútjának be­nyomásairól, majd így foly­tatta: — Az önök országában mindenütt dolgoznak, az élet forr. A nép gondolatai a jövő felé irányulnak. A jugoszláv nép joggal lehet büszke arra, amit országában a néphata­­lom éveiben teremtett. A munkásosztály és a műszaki értelmiség kezével gyárak egész sora épült fel Nagy ér­deklődéssel kísérem mező­­gazdaságuk fejlődését is. Hruscsov ezután ismertette a szovjet mezőgazdaság ered­ményeit és problémáit, majd így folytatta: A nép vagyonának és jó­létének növeléséről gondos­kodva gondolunk más dol­gokra is, nevezetesen arra, hogyan mentsük meg azt a háború tűzvészétől, amit teremtettünk, hogyan őriz­zük és szilárdítsuk meg a békét-A termonukleáris világháború megakadályozásáért, a békéért és szocializmusért vívott harc napjaink alapvető és nemes feladata. Újból és újból láthatjuk, milyen kincs a béke, s milyen messze vannak az élettől, a népektől azok, akik a hábo­rúra vonatkozó szavakkal zsonglőrködnek és a háború­ban valamiféle eszközt lát­nak a megoldatlan nemzetközi kérdések rendezésére. Ezeknek az embereknek egyszer és mindenkorra meg kell érte­niük: a népek nem engedik meg, hogy hamuvá váljék az, amit évszázadokon át, kitar­tó munkával létrehoztak a boldogabb életért Minden jóakaratú ember örömmel fogadta a részleges atomtilalmi egyezmény meg­kötését — mondotta Hruscsov. —­■ Ebben lényeges hozzájáru­lást láttak a békeharchoz, a termonukleáris háború meg­­akadályozásához, s ezzel az eseménnyel valóra vált a né­pek egy lényeges követelése. A Moszkvában megkötött egyezményhez már az orszá­gok hatalmas többsége csat­lakozott. Amikor a legkülön­bözőbb országok kormányá­nak megbízottjai Moszkvában, Washingtonban és Londonban aláírták az egyezményt ezzel a világközvélemény előtt ki­fejezték pozitív álláspontjukat az említett egyezmény iránt. Ezzel elismerték, hogy a világban megnövekedtek a brs­ és egymás mellett élés erői, megnőtt a békés egy­más mellett élés eszméjének befolyása. Semmi furcsa sincs abban, — folytatta a szovjet kor­mányfő, — hogy az atomfegy­verkezés hívei kisebbségben maradnak. Elsősorban a nép­tömegek, a dolgozó emberek vannak érdekelve a nemzet­közi feszültség enyhítésében, a hidegháború felszámolásá­ban. Számukra a háború szén­vedésén és pusztításon kívül semmit sem hoz. Más a hely­zet a monopolista körökkel, amelyek szorosan egybefonód­tak a tömtőpoliti­kával és a fegyverkezési versennyel. Ezekben a körökben is mind többen fogják fel, milyen jel­leget öltene egy világháború a technika fejlődésének mai fokán. Mindinkább tudatára ébrednek annak, hogy ha ki­robbantják a háborút, maguk is elégnek a termonukleáris háború tüzében. Felelőtlenül lépnek fel azok a politikusok, akik arról be­szélnek, hogy a termonukleáris háború egyáltalán nem szól­(Folytatás a 6. oldalon) Kitüntetett bányászok Az idei bányásznapon is számos műszaki vezetőt és fi­zikai dolgozót tüntettek ki Pécsett és Komlón. Szocialista Munkáért kitün­tetést a következők kapták: Fulmer József, tröszt főmér­nökhelyettes, Pavlicsek József, körletaknász, Komló, IXX-as üzem, Ziegenheim Mátyás,­ csapatvezető vájár, Északi bá­nyaüzem, Ortlieb Károly front­mester, Széchenyi-akna, Mak­ra István vájár, Kossuth-bá­­nya, Komló, Keszerice János aknász, Vasas bányaüzem és Kiss Mihály vájár, István-ak­­na. Munkaérdemérem kitünte­tést kaptak: Gyimesi Ernő gé­pészeti vezető, Béta-akna, Schumm János csapatvezető vájár, Béta-akna, Bakó Ferenc körletvezetőhelyettes, Komló,­­ III-as üzem, Cser József vájár,­ Anna-akna, Nesz János vájár, Kossuth-bánya, Simonovics Fe­­­­renc vájár, István-akna, Deák­­ László vezető könyvelő, Vasas­­­bánya, Rigó Pál csapatvezető , vájár, Zobék-akna, Bencze Im­re főművezető, Új­hegyi üzem, Kóbor Imre pénzügyi osztály­­vezető, Mecseki Szénbányá­szati Tröszt. Kiváló, Bányász kitüntetést nyújtottak át 27 dolgozónak, a Bányászat Kiváló Dolgozója címben részesült 15 bányász, 319 dolgozó tíz évi kiváló munkássága elismeréseképpen a Szolgálati érdemérem bronz fokozatát kapta meg, 112 dol­gozó pedig ugyanezt a kitün­tetést kapta 15 éves munkás­ságuk elismeréseiként. Ezüst és arany fokozatú kitüntetések átadására csak a jövő bányász­napon kerül sor. Ugyancsak az idei bányász­napom az Országházban és a Nehézipari Minisztériumban is ünnepségekre került sor, ahova a Mecseki Szénbányá­szati Tröszt dolgozói közül öten kaptak meghívást. Így Makra István, Kiss Mihály, Ortlieb Károly, Nesz Károly és Ziegenheim Mátyás ott vet­te át a miniszteri kitünteté­

Next