Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-01 / 101. szám
NMI MAJDSZ. ivapi. Az SZMT vezető titkára válaszol Május elsejei számvetés megyénk szakszervezeti mozgalmáról A dolgozók 92,3 százaléka szervezett Több mint félmilliárd forint segélyezésekre és jóléti célokra . Még nem kielégítő az érdekvédelem Május elseje, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának ünnepe szakszervezeti ünnep is egyben, hiszen a szakszervezet meg a munkásmozgalom elválaszthatatlan egymástól. A nagy évforduló számvetésre ösztönöz, ezért felkerestük Bogár József elvtársat, az SZMT vezető titkárát, és kérdéseket tettünk fel megyénk szakszervezeti mozgalmával kapcsolatban. Az alábbiakban közöljük a kérdéseket és Bogár József elvtárs válaszait. DUNÁNTÚLI NAPLÓ: Milyen fokot ért el a szervezettség megyénk szakszervezeti mozgalmában? Fokozódott-e a szakszervezeti tagság politikai aktivitása az utóbbi időkben? Ha igen, milyen tényezők bizonyítják ezt? BOGÁR JÓZSEF: Megyénkben a bérből és fizetésből élő dolgozók 92,3 százaléka szakszervezeti tag. Azt hiszem ez mindent megmond a szervezettség fokáról. A 92,3 százalék 118 ezer 240 dolgozóval egyenlő, ami a megye lakosságának körülbelül egynegyedét jelenti. A 118 ezer emberből 34 ezer nő, s több mint 42 ezer 30 évnél fiatalabb korú. Úgy vélem, ezek igen kedvező arányok. Megyénk szakszervezeti tagságából csak 14 ezren tartoznak a MEDOSZ-hoz, a többiek az ipar és egyéb népgazdasági területek 17 szakmájában dolgoznak. Ami a dolgozók öntudatát és politikai aktivitását illeti, arról csak a legdicsérőbb hangon szólhatok. Nemrég tüntették ki a Mecseki Szénbányászati Trösztöt és a Sátorhely—Boly! Állami Gazdaságot a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlajával; 27 üzemünk, illetve intézményünk és üzem címet nyert, illetve kiváló vállalat lett az 1963-as év eredményei alapján. Az 1964 első negyedévében megtartott termelési tanácskozásokon csaknem 3 ezer fő kapott kiváló dolgozó kitüntetést, több mint 1 millió 132 ezer forint jutalommal. Csupán 1964 első negyedévében 1300 brigád 19 ezer dolgozója tett vállalást a szocialista cím elnyerésére, számos helyen pedig a szocialista üzemegység, illetve szocialista műhely cím megszerzését tűzték ki célul. Végül, azt hiszem a dolgozók aktivitására utal az a tény is, hogy 1963 második felében 4364 újítást nyújtottak be. DUNÁNTÚLI NAPLÓ: A szocialista brigádok a szocialista módon dolgozni, élni és tanulni jelszó jegyében tevékenykednek. Nézzük most magát a tanulást! Hány üzemi dolgozó vesz részt a különböző állami oktatási fokozatokon, s milyen oktatási formákat szervezett még a szakszervezet? BOGÁR JÓZSEF: Az 1963— 64-es tanév kezdetén csaknem 5 ezer vállalati dolgozó iratkozott be az általános iskola felső osztályaiba. Négy és fél ezren középiskolába, 1800-an pedig egyetemre és főiskolára jelentkeztek, összesen tehát több mint 11 ezer dolgozó vesz részt a kötött állami oktatásban. Ez azt hiszem nem rossz eredmény. Ugyancsak az 1963—64-es tanévben 56 vállalatunk 4864 dolgozója 111 tagozattal vesz részt a munkásakadémia előadásain. 143 vállalatunknál 820 ismeretterjesztő előadást szerveztünk az elmúlt évben 30 ezer résztvevővel. És ha már a kultúránál tartunk: 146 vállalatunknál 214 letéti könyvtár működik, 77 vállalatnál pedig 87 önálló könyvtár van. Az összes könyvállomány megközelíti a 220 ezret, melyből az elmúlt év 28 ezer olvasója mintegy 300 ezer kötetet kölcsönzött ki. A szakszervezetek feladata az üzemi kultúrotthonok irányítása és működtetése is. Megyénkben 24 önálló költségvetéssel működő ilyen kultúrotthon van, amelyek hatmillió forint évi keretből gazdálkodnak. DUNÁNTÚLI NAPLÓ: Közismert, hogy a vállalat és a vállalaton belüli kollektívák érdekei nem mindig esnek egybe. Vajon, mit tesz a szakszervezet az ilyen súrlódások megszüntetéséért? Milyen a munkásérdekvédelem az üzemekben? BOGÁR JÓZSEF: A legfőbb célunk az, hogy a Munka Törvénykönyvét mind a vállalati vezetők, mind a dolgozók betartsák. A több mint 120 ezer vállalati dolgozó közül negyedévenként körülbelül 1000 személynek van olyan panasza, amellyel a szakszervezet valamilyen formában foglalkozik. Ebből mintegy 500-at a szakszervezet közvetlenül elintéz, a másik 500 azonban már vállalati egyeztető bizottság elé kerül Az 500-ból körülbelül 400 esetben mindkét fél elfogadja a bizottság döntését, vagy 80—130 ügyben azonban a területi egyeztető bizottsághoz fellebbeznek. 1964 első negyedévében 128 ügyet tárgyalt a területi egyeztető bizottság. Ebből 110 esetben a dolgozó fellebbezett, a bizottság azonban csak 34 esetben adott nekik igazat. 76 esetben a vállalat mellett szóltak a tények és törvények. Azt hiszem, érdeklődésre tarthat számot az is, hogy miért kerül sor nézeteltérésekre a dolgozók és vezetők között. Ismét a 128 panaszos ügyre térek vissza, ebből 30 esetben a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban keletkeztek viták. 26 esetben a vállalaton belüli áthelyezést kifogásolták a dolgozók, 14 esetben a munkabér, illetve besorolás miatt jöttek létre súrlódások. 12 esetben kártérítési problémák vetődtek fel, a selejtgyártás, leltárhiány és egyéb okok miatt. Ezek csak a főbb panaszcsoportok. Ennyi panasz negyedévenkét nem is lenne sok. Számításba kell azonban vennünk, hogy elég sokan keresik fel negyedévenként a megyei szakmai központokat (a bányász, a vasutas és egyéb szakszervezeteket), és aránylag népies számban fordulnak a párt Központi Bizottságához és különböző lapokhoz is. Régi tapasztalatunk, hogy ez utóbbi panaszok többségét az üzemekben is elintézhették volna. Mindez arra mutat, hogy az üzemi munkás-érdekvédelem színvonalával még nem lehetünk megelégedve. DUNÁNTÚLI NAPLÓ: Köztudomású az is, hogy a szakszervezet széleskörű szociálisjóléti tevékenységet folytat. Kaphatnánk néhány jellemző számadatot erről a tevékenységről? BOGÁR JÓZSEF: Természetesen. Számítottam a kérdésre, t. i. mi az érdekvédelmet és a szociális-jóléti munkát nem választjuk el egymástól. Szerintünk a kettő voltaképpen egy, hiszen a dolgozók életkörülményeinek védelme a szakszervezet régi, klasszikus feladatai közé tartozik. Sok számot tudok ezzel kapcsolatban mondani. Azzal kezdem, hogy 94 vállalatunk 281 munkásszállásán több mint 6600 fő lakik. Az üzemi étkeztetést 225 vállalatnál és intézménynél több mint 33 ezer dolgozó veszi igénybe. Üzemi óvodáinkban, napközijeinkben több mint 700, üzemi bölcsődéinkben pedig 230 gyermek van elhelyezve. Ez ugyan nem sok, de — mint ismert — a bölcsődék és óvodák többsége a lakóterületeken található. Az érdekvédelemhez soroljuk azt a tényt is, hogy megyénkben a tsz-tagokkal együttesen 197 ezer 947 fő részese a társadalombiztosítási szolgáltatásoknak, s ebből mintegy 120 ezer dolgozó minden szolgáltatásra jogosult. Megyénk lakosságának 96 százaléka ingyen orvosi kezelésben és kedvezményes gyógyszerellátásiban részesül: az SZTK 1963-ban csaknem 45 millió forintot fizetett ki kedvezményes gyógyszerellátás címén. Hűen tükrözi a borítékon kívüli juttatások nagyságát az is, hogy 1963-ban táppénzre 94 millió forintot, terhességi és gyermekágyi segélyre 8 és fél millió forintot, anyasági segélyre több mint 2 és fél millió forintot, családi pótlékra 55 millió forintot utalt ki az SZTK. Gyógyászati segédeszközökre, gyógyfürdőre, a tbc-s betegek támogatására, stb-re további 7 milliót fordítottunk. Ehhez jön még 139 millió forint kórházi költség és csaknem 170 millió forint nyugdíj, mely ugyancsak az elmúlt évben került kifizetésre. Ha mindent összeadunk, több mint félmilliárd forint szociális-jóléti alapot kapunk. Lehetne magasabb is? Ha a nyugdíjra vagy családi pótlékra gondolunk, kétségtelen. De szégyenkeznünk sem kell vele, mert igen szép összeg ez. DUNÁNTÚLI NAPLÓ: Most már csak az üdülés van hátra. Valószínű érdekesek az ezzel kapcsolatos számok is? BOGÁR JÓZSEF: Feltétlenül! Mondom a számokat. Ebben az évben 6120 kedvezményes felnőtt üdülőjegyet adunk ki. 472 szanatóriumi beutalót és 339 családos üdülőjegyet kapott megyénk, 339 gyermek férőhellyel. Egyhetes budapesti, hajón történő üdülést biztosítunk 385 dolgozónak, egyhetes külföldi hajóutat (Bécs, Bratislava, Al- Duna) 318 fő külföldi csereüdültetést (NDK, Csehszlovákia, Lengyelország) 52 személy, turistajegyet (Szovjetunió, NDK, Csehszlovákia, Ausztria) 79 dolgozó részére. Ezen túlmenően a SZOT szervezésében 836 gyermeket üdültetünk a nyári és több ,min 300 gyermeket az őszi-téli időszakban. M. L. 3 HAVIHEGY A MECSEKRŐL Élüzemavatás A SZENTLŐRINCI MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUM TANGAZDASÁGA Tegnap délelőtt ünnepélyesen avatták hatodszor is élüzemmé a Szentlőrinci Mezőgazdasági Technikum tangazdaságát. A tangazdaság 1963- ban 1 millió 80 ezer forint nyereséget ért el. A kedvezőtlen időjárás ellenére jó terméseredményekkel dicsekedhetnek: őszi búzából 18,5 mázsa átlagot 168 forint önköltséggel, kukoricából pedig 34,33 mázsa májusi morzsokban számított átlagot értek el. Kukoricából 1 hektáron megtermett a 60 mázsa, s ez már a világszínvonalon is megállja helyét. Az élüzemre jogosító oklevél átadása után a technikum és a tangazdaság KISZ szervezete kultúrműsorral szórakoztatta az ünnepség résztvevőit. A BARANYA—TOLNA MEGYEI MÉH-VÁLLALAT Az országban működő 10 MÉH-vállalat közül a Baranya —Tolna megyei érte el az első helyezést az 1963. évi eredmények alapján is, így a könnyűipar kiváló vállalata lett. Az ezzel kapcsolatos ünnepséget tegnap délelőtt tartották meg a Fegyveres Erők Klubjában. Dr. Széll Gyula igazgató rámutatott arra, hogy amíg a vállalat 1959-ben csak 34 millió forintot forgalmazott, addig az elmúlt évben már 52 millió forint volt a forgalma Az ünnepségen a vállalat 3 vezető állásban lévő dolgozójának átnyújtották a könnyűipar kiváló dolgozója kitüntetést. Tizenhét dolgozó pedig a vállalat kiváló dolgozója kitüntetést kapta. Az ünnepségen mintegy 120 dolgozó között 40 ezer forint pénzjutalmat osztottak ki. PÉCSI VEGYESIPARI , VÁLLALAT Tízéves fennállásának évfordulóját nem is ünnepelhette volna szebben a Vegyesipari Vállalat, minthogy ez alkalommal első ízben nyerték el az élüzem címet. Az élüzemavató ünnepségüket 29-én este rendezték meg, amelyen részt vettek a városi pártbizottság és a tanács képviselői. Az élüzem Vegyesipari Vállalat dolgozói között az igazgató 52 200 forint pénzjutalmat osztott ki: 12 dolgozó kapott kiváló dolgozó jelvényt és 16 dolgozót váló dolgozó oklevelet. A minisztérium képviselője öt dolgozónak nyújtotta át a Könynyűipar kiváló dolgozója kitüntetést. KOZMETIKAI ÉS HÁZTARTÁSVEGYIPARI VÁLLALAT Ugyancsak élüzemavató ünnepséget rendeztek április 30- án. Ez alkalommal a Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat pécsi üzeme nyerte el a megtisztelő címet (régi nevén Albertfalvi Vegyigyár pécsi telepe). A vegyüzem kiváló múlt évi munkájának elismeréseképpen elnyerte az Élelmezésügyi Miniszter és az ÉDOSZ Központi Vezetőségének a vörös vándorzászlaját is. A PÉCSI fodrászipari vállalat kiváló címet nyert és az avató ünnepségre május elsején kerül sor a Fegyveres Erők pécsi klubjában. Az új István-aknai fürdőépület modern és szép. Ott sétálgatok az első emeleten, várom a bányából kiszálló embereket, Garai József Kossuth-díjas vájárt és társait. Jönnek csoportosan az akna felől, az egyik fáradtabban, a másik frissebben igyekszik a fürdő felé. A márkástól érdeklődöm, Garai József kiszállt-e már? Megcsörgeti a kis pléhdarabokat és egy arra jövő embernek szól. — Nézd meg a 283-ast, itt van-e. Az ember eltűnik az üveges ajtó mögött. — Az aknán több ezer ember dolgozik, így ismer mindenkit? — Csak a nevesebbeket... Megérkeznek Garaiék is. Ő ismer meg engem, s ha nem szól, nyugodtan elmehetett volna mellettem, olyan kitűnő az álarc, amely finom fekete szénporból rakódott rájuk. Fürdés után hatan üljük körül az asztalt: Garai József Kossuthdíjas csapatvezető vájár, Sznopek János vájár, Lantos János vájár, Guth Dezső vájár, Szigeti János vájár és Kovács József csillés. Figyelem az arcukat. Itt, az asztal mellett kifürödve sincs különbség Guth, Kovács vagy Garai között. Nézhetném Kovácsot is vájárnak. Alig egy éve került a bányába, Kaposvárról jött, a bátyja csalogatta ide. Guth dicséri a fiút, hogy már az első napokban látszott rajta, nem „fogtak mellé”, amikor a csapathoz kérték. Garai egykedvűen cigarettázik, láthatóan kivár, nem ő akarja elkezdeni riportomat. Elnyűtt a nadrágja, olcsó kardigánja alatt flanelinge nyitva, fején fekete svájcisapka. A többi ember sincs különösképpen kiöltözve. Szigeti fényes kerékpárpumpával játszadozik. A keresettel kezdem. Régi tapasztalatom, ezzel mindig ki lehet ugratni a nyulat a bokorból. — Jobb is lehetne, — mondják egyszere. — Nem éri el az ötezret? — közömbösködöm. — Két hónapra értette? — néz rám Sznopek. — Mert még úgyse igen. Guth a bányabeli gépesítést okolja. — Mindent egy lapra tettek fel. Ha a kaparó megy, megy a termelés is. De ha megáll, áll minden. Hosszan, aprólékosan bogozgatják a fejtés munkáját. A kaparószalag bajait. Előző napon nem tudtak rendesen dolgozni, rossz volt a gép. Mérgelődtek. Másnap a bányamester elvégezte a beosztást. Megkérdezték: — Mennyit adjunk? — Ennyit és ennyit. — Akadály nem lesz? — Ma nem. Pótolhatják a tegnapi elmaradást is. — Tudja mennyit termeltünk? — néz rám Garai —. Tízkor kezdtünk dolgozni. Megintcsak bedöglött a kaparó. A többiek mesélik, hogy sürögtek-forogtak a mesteremberek. Üresen ment is a szalag, de a terhelés alatt megállt. — Józsi bácsi találta meg a hibát. Valami merevítővas a teher alatt felvágódott. De ki fizeti meg azt a három órát? Erre mindenki bólogat. Igazuk is van, ha nem az ő hibájuk az állás, akkor azt el kell számolni valamiképpen. Újra rágyújtanak. Látszólag megnyugodtak, hogy így kiöntötték szívük keserűségét. Bár Garai védelmezi az új technikát, csak ott kellene lenni állandóan egy szerelőnek, ha baj adódik, azonnal intézkedni tudjon. — A munkaverseny? — Mostanában tettünk vállalást. Tíz pontban, — mondja Sznopek. — Azt meg is nyerjük — biztosít Garai. Elgondolkodom ezen a két emberen. Garain és Sznopeken! Hosszú éveket dolgoztak együtt állandóan éjjel. S ketten álltak az élre, amikor azt a négy fiatal bányászt ki kellett menteni az omlás alól. Garai egy éve került a jelenlegi helyére, fejtési csapatot alakított. Sznopeket „hozta” magával. Jól megvannak? — Lenn, mint Garai lefelé — néha kitör az emberből a „bányászkultúra”, de fürdés után minden a régi. Jó kis kollektíva ez. Aztán nagyon egyszerű emberi dolgokról esik szó. Garai azt kérdi, hogyan lehetne egy kocsit vásárolni, amin Sznopek mosolyog. — Nem akar kocsit? — kérdem Sznopektól — Amíg bort mérnek, addig nem. — humorizál, de elmondja, hogy házra gyűjtögetnek. — És a lányának a staférungot, — mondják a többiek. Kiderül, hogy a leányka még igen fiatal, hatéves mindössze. — Az egészség? — Jól vannak. Lantos és Garai panaszkodik csak a harmincegynéhány százalékra. — Sznopek, az alacsony termetű, kékszemű vájár? — Egészségesebb vagyok, mint az orvos. Jól táplált — mondta a röntgenes —, pedig ő kétszer ilyen deltas, volt mint én. Persze, nem hiányolom... — De a liftet rendbehoz- hatnák, — panaszkodik Szi- geti, mert műszak után sok okat kell lépcsőzni. — Százharminc lépcső, pontosan annyi. Megszámol- tam — mondja Guth — a falépcsőkkel együtt. Később a politikával folyttatjuk, majd a jutalmakra kerül sor. Ketten vagy hárman kaptak jutalmat, amikor a tröszt elnyerte a vörös vándorzászlót. A „zászlópénzt” kollektíván megitták a kocsmában, a Kossuth-díjas ült az asztalfőn. Garai zsebében maradt öt forint, állítólag akkor este nem találta. Most, hogy jöttünk befelé a városba István-aknáról, Garai kiszállt a kocsiból a szabolcsi kocsma előtt. — Megtaláltam az ötöst. — mondja és egy fröccsöt kért a csapostól. A műszak vége egyforma a legtöbb bányásznál, akár Kossuth-díjas, akár nem. S ez a jó. Gazdagk István ír MŰSZAK VÉGÉN