Dunántúli Napló, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-03 / 233. szám
HETVEN ÉVES A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ Hetven évvel ezelőtt nyitotta meg kapuját a Pécsi Nemzeti Színház, és azóta is igen jelentős helyet foglal el művödéstörténetünkben. Színészete és színháztörténete is szerves részeként illeszkedik be a nagy hazai színjátszásba. Emlékein keresztül, a küzeemes élet elevenedik meg előttünk — mint valóság. Szír :'"szin? városi kultúránknak egyik legvirágzóbb ága volt az 1840-es években, amikor a színügy nemcsak szórakozást jelentett, hanem a magyar nyelv ápolását, fejlesztését, tehát nemzeti ügyet is. Virágzásához nagy, kiemelkedő tehetségek járultak hozzá, mint Déryné, Lendvay Márton, Egressy Cdor, Megyery Károly, akik városunkban többször megfordultak és szerepléseikkel felejthetetlen élményt nyújtottak a pécsi közönségnek. Az első magyar színtársulat 1818-ban jelent meg városunkban, többször német színtársulattal egyidőben. Mivel állandó színházépület ekkor nem volt, igen sokszor a mai Jókai téri „Elefántos ház” I. emeleti helyiségében szerepeltek, majd a jelenlegi Kossuth Lajos utca 125. szám alatti Hattyú épületben játszottak. Az első állandó kőszínház, a Városi Színház 1840 októberében épült fel, amelyben hat éven át német színtársulat játszott. A színház a mostani járásbíróság épületének helyén volt. (Ezt 1886-ban tűzveszélyessége miatt bezárták) Később a Dischka Győző utcai színkör volt a színészek hajléka. Egy állandó színház felépítésének gondolatával a Pécs c. lap 1834. február 9-i száma foglalkozott, amelyben „Építsünk színházat” címmel egy igen éles hangú cikk jelent meg: „Építsünk színházat, ékeset a nyelv és műveltség eszméjének. Építsük fel a színházat, nehogy a késő kor vádoljon minket mulasztásainkért. Vegye kezébe az ügyet a város, a megye, amelynek a büszkesége lesz az új színház... Válasszanak egy bizottságot, amelynek feladata csak egy legyen: a színház ügye!”. 1893-ban hozzáfogtak az építkezéshez. A színházépítési jegyzőkönyv közli a tervezett költséget, amelynek teljes öszszege 414 683 forint volt. A tervezésre hét pályamű érkezett be, ezek közül Steinhardt és Lang tervét fogadták el. Az építkezésen 500 munkás vett részt. 1895. október 5-én nyitotta meg kapuját. Ekkor Somogyi Károly igazgató tartott ünnepi előadást. Az őt követő igazgatók működése már a századforduló idejére esik, amikor a kapitalizmus romboló ereje a művészetbe is behatolva, lezülleszti, lealacsonyítja azok értékét. Az uralkodó osztály olyan alkotásokat jelentet meg a színpadon, amelyeka polgári haladást gátolták. A burzsoáziához tartozó írócsoportnak egy szűkebb köre ontotta magából az értéktelen, sivár alkotásokat, s ez az uralkodóosztálynak szórakozást nyújtott. A színházigazgatók ezt megvásárolták, s ettől kezdve tőlük függött a színművészet alakulásának sorsa. A pécsi műsor ebben az időben azonos volt a fővárosival. Az 1910-es évek elején, s főleg az első világháború idején a színháznak a megszokott közönsége volt. Ez az előkelő gárda ideig-óráig biztosította a színház fennmaradását. Az első világháború kirobbanása a színház gazdasági rendszerét súlyosan érintette és igen válságos helyzetbe sodorta. A 20-as évek közepétől, a háborút követő konjunktúra idején nagyon fellendült a vidéki színházak száma, de ezzel párhuzamosan csökkent a színház színvonala, mert a színházak számbeli szaporodása nem tartott lépést az értékes színpadi szerzők műveivel. A színigazgatók olyan darabok előadására kényszerültek, amelyekre a háború előtt nem is gondoltak volna. A közönség szívesebben látogatta a sikamlós, értéktelen műveket, mert ez hiányos műveltségüknek nagyon megfelelt. Később új szerzőkkel, új alkotásokkal találkozunk. Belső tartalom hiánya nélkül kerültek színre a külső tulajdonságoktól ragyogó művek. A színházlátogatók száma megcsappant. A nagy költségekhez szokott színész nem akarta igényeit leszállítani, a bevételek viszont nem fedezték a kiadásokat. A vékonypénzű polgári réteg meggondolta, hogy mit néz meg. A szerzők elkeseredetten írják továbbra is műveiket, amelyek sorra megbuknak. A színházak kapkodtak, nem tudták mit adjanak elő. Ebből kivezető út nem volt. A színház működését a színi évad meghosszabbításával és a helyárak emelésével akarták biztosítani ahogy ezt számtalan esetben bizonyítják a színházigazgatók kérvényei is. „Tekintetes Városi Tanács! Az egyre fokozódó, sőt már elviselhetetlen drágaság arra kényszerít bennünket, hogy újabb, s reméljük most már utolsó helyár-emelést kérjünk azon tiszteletteljes megjegyzés kapcsán, hogy az utolsó emelést egység szerint szétoszthassuk és ebben az igazgató is részesüljön ... ... Biztos értesüléseink vannak arról, hogy Aradon 75, Nagyváradon 80, a szomszédos Eszéken pedig 100 korona a páholy, a zsöllye pedig 28— 30 korona. Tisztelettel kérjük kérelmünk kegyes, jóindulatú elintézését. Füredi Béla színigazgató.” Nádassy József színigazgató is arra kérte a Városi Tanácsot, hogy mint minden évben, ezúttal is engedélyezze az előadások idejének meghosszabbítását. Ekkor nemcsak Pécsett, hanem más vidéki színházban is emelkedtek a helyárak. Íme egy levél a Debreceni Csokonai Színháztól: „Nagyságos Polgármester Úr! Azon tiszteletteljes kérelemmel fordulok Nagyságos Polgármester Úrhoz, kegyeskedjék engem arról értesíteni, miszerint Pécsen emelkedtek-e legújabban a helyárak . .. Szíves bocsánatát kérem, amiért ilyen kérelemmel vagyok bátor terhelni, de Debrecenben most került tárgyalás alá ez a kérdés, így igen nagy szükségem volna hiteles adatokra. Fogadja Nagyságos Polgármester Úr előre is hálás köszönetemet, kiváló mély tisztelettel Heltai Jenő igazgató.” A pécsi színház a 30-as években több mint egy millió forint deficittel dolgozott, ezt az összeget már nem lehetett behozni. Ezekben az években üres nézőtér előtt peregtek le a darabok. A második világháború kirobbanásával még tartotta magát a színház, de a helyzet egyre nehezebbé vált. Ezen úgy próbáltak segíteni, hogy a vidéki színházakat színi kerületekre osztották. A szubvenció kevés volt, a művészi színvonal pedig nagyon alacsony lett. A színházat ekkor már egy szűk tisztviselő réteg látogatta. A műsorok igazi mondanivalóját ügyes rendezői fogásokkal elkendőzték. Értékes, nívós alkotások igen sokszor csak formai bravúrral kerültek színre. Ez tehát a színház külső története! De mi történt a falakon belül? Somogyi Károly 1899-ben szerepelt itt utoljára. Utána Tiszai Dezső következett, majd Nádassy József látta el az igazgatói teendőket. 1904-ben Kövessy Albert vezette a színházat, az ő idején a műsorpolitika középpontjában az opera műfaja állott. ,Olyan zeneértő városban, mint Pécs, majdnem lehetetlennek látszik az operai előadásokat mellőzni" — írja a Városi Tanácshoz címzett levelében. Kövessy igazgatása alatt minden újdonság bérlettel ment s ezen kívül kedvezményes jegyeket hozott forgalomba. 1910—11-es évadban 38 új darabot mutatott be, s csaknem valamennyit bérletben. 1911 szeptemberétől már Füredi Béla vezette a színházat és 1919-ig volt a színház igazgatója. Füredi külföldi, modern darabokkal próbálta magához édesgetni a közönséget. A színháznak akkor a széles publikum helyett már csak gyér számú közönsége volt (első világháború időszaka). Füredi ezt a kevés közönséget próbálta magának megtartani, de a helyárak állandó emelkedése miatt ez a maroknyi gárda is csak nagyritkán látogatta az előadásokat. A bevétel kevés volt, a kiadás annál nagyobb. Erről az általános elégedetlenségről panaszkodik Füredi Béla a Városi Tanácshoz írt kérelmében: „Tekintetes Tanács! A jelen sorokban mindenekelőtt is arra kérem a Tekintetes Tanácsot, kegyeskedjék végre megengedni, hogy 1914 szeptember havától a helyárakat 20 százalékkal felemelhessem ... A helyárak a színház fennállása óta maradtak a régiek, a kiadások azonban 100 százalékkal, megnagyobbodtak. A kényszer hatása alatt még azért is esedeznem kell, hogy az idei rettentő gazdasági krízis és különösen a helyi piacokat ért nagy anyagi csapás miatt az idén kivételesen a világítási költségeket nekem elengedni szíveskedjék .. Füredi Béla igen nagy kitartással dolgozott. Ez megmutatkozott társulatának műsorában és az előadások színvonalában is. Nagy társulatot tartott fenn, a színpadi teendők ellátására állandóan 4 rendezőt foglalkoztatott. 1920—22-ben ismét Nádassy József vezette a színházat. Ő is ugyanúgy, mint elődje, a helyáraknak 60 százalékkal való felemelését kéri. Igazgatásának ideje alatt a budapesti Nemzeti Színház művészeit látta vendégül. Nádassy József után Asszonyi László és Kürthy György lett a színház igazgatója. Műsoruk nem vonzott nagyszámú közönséget (a Csókos asszony, Muzsikus Ferkó). Hiába próbálkoztak vendégszereplőkkel, mi hasznuk volt belőle? Még jobban ráfizettek. Ekkor már 30 millió szubvenciót kértek a Tanácstól. E nehéz anyagi körülmények között 1926 decemberében Asszonyi László lemondott a színház vezetéséről. Helyére 5 igazgató pályázott: Czakó Pál budapesti, Mariházi Miklós kecskeméti, Galetta Ferenc és Tihanyi Béla pécsi színészek, Kiss Árpád békéscsabai igazgató. Fodor Oszkár nem pályázott hivatalosan mégis ő kapta meg a színház igazgatását. Az ő idején adták elő a Cirkuszhercegnő, Játék a kastélyban, Cigánybáró c. darabokat. Ekkor szerepelt Pécsett Fedák Sári is, mint vendég. Társulatával Nagykanizsán, Kaposváron és Baján összesen 195 előadást tartott. Ebből kb. 80 százalékban magyar szerzők műveit hozta színre. Művészegyüttese 83 prózai előadást játszott, s ezekben külföldi írók alkotásai is szerepeltek. Fodor Oszkár 10 éves igazgatása idején szerepelt a pécsi színpadon Darvas Lili, Honti Hanna és Kabos Gyula. Nemcsak azáltal akarta a színvonalat emelni, hogy elsőrangú színészeket szerepeltetett, hanem látványos díszletei is hozzájárultak az előadás értékének emeléséhez. Igazgatásának utolsó éveiben az operett előadás is pangott. 1938—39-ben Tolnay Andor volt az igazgató. Ekkor már az állandó társulat helyett 4 váltotta egymást különböző műsorral. Mind a 4 társulat évi 70 darabot mutatott be. Itt játszott Beleznai Unger István, Jakabffy Dezső, Turóczi Gyula. Beleznai nagy súlyt helyezett az operettekre. Újdonságai között szerepelt a Bécsi gyors és a Gárdahadnagy. A klasszikusok közül a Denevér, Víg özvegy és a Hoffmann meséi volt műsoron. A staggione rendszer menet közben felbomlott. A négy társulat helyett három, később kettő váltotta egymást. 1943-ban Hlatky László társulatával találkozunk. Műsorának tartóoszlopát Csak egy nap a világ című háborús színmű képezte. Ekkor már a második világháború közepén vagyunk. A műsor megválasztásával a színház sorsán még Székely György, a színház utolsó igazgatója sem tudott segíteni. Ahhoz, hogy eiesett a színházi élet virágozzék, egy egész társadalmi rendnek kellett előbb megváltozni. Ez a változás 1945-ben bekövetkezett. A felszabadulás után a Bécsi színház az elsők között állt talpra. A színház állami kézbe került, bár a műsorban hirtelen változás nem állott be, mert a futó operetteket még tovább játszották, de az új bemutató előadások már világosan tükrözték az új kor eljövetelét. Megnőtt a színházlátogatók tábora, államunk biztosította dolgozóink kulturális igényeinek emelkedését az igazi művészi munkával. A színház közelebb került az élethez. Műsorában, realista alkotásaiban a mai élet nagy eseményei kerülnek színre. Művészei megbecsült tagjai társadalmunknak, kiváló művészi munkájukért anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesülnek. Az eltelt 20 év színházélete önmagáért beszél, erre emlékeztet a Kossuth Lajos utcában újjávarázsolt Nemzeti Színházunk. ~r~r-r- v v , Pály Gábor A pécsi Városi Színház plakátja 1815-ben. Folyóirat szemle A KORTÁRS szeptemberi számának két dolog ad különös súlyt. Az egyik: a befejező rész közlésé él most már kibontakozott előttünk Németh László új művének, a Kis nép, nagy lélek című, némileg rendhagyó a''-utasnak a teljes képe. A jusi számban közreadott első rész, a téma szokásos néme lászlói „grenezis”-története, egy igen sajátos, éppen az ő életművében eléggé exponált krdés új oldalról történő megközelítését ígérte. Az augusztusi és szeptemberi számban aztán maga a mű, a négy prófétáról szóló, lazán összefüggő, mégis szorosan egybetartozó gondolati ívű négy kis verses dráma kibontotta Németh László mondanivalóját. "A zsidó néppel, történetével, a történelemben annyit hányó, de embercsoporttal kapcsolatban. Az új mű bővebb méltatást érdemelne, sőt követelne, — mondjuk itt most róla csak annyit, hogy benne Németh László jónéhány korábbi véleményét revidiálja, egy tisztultabb, dialektikusabb nézőpontról tekintve át a kérdéskomplexumot, s hogy tovább mondja benne a már elkezdett gondolatsort a történelem és a népek sorsának egymásba ját. Szásáról, a nemzet és történelem egy-egy adott, súlyos pillanatban való viszonyáról és lehetőségeiről, a járható és a járhatatlan utak megválasztásának prófetikus tehetséget megkívánó feladatairól. A szám másik súlypontja a Bartók halálának 20. évfordulójára összeállított megemlékezés- és tanulmányfüzér. Három írás különösképpen értékes, és új fényben világítja meg Bartók kiapadhatatlanul gazdag egyéniségét. Demény János nagy tanulmánya (Bartók Béla szülőföldje) a művész és az őt szülő táj szépséges kapcsolatait elemzi, nagyszerű beleérző erővel. Molnár Antal Bartók és Kelet-Európa címmel arról ír, mit adott ez a táj Bartók zenéjéhez, hogyan találta meg itt zenei anyanyelvét és művészetének ősi forrásait — éppen a kelet és a nyugat nagy szintézisének lehetőségeiben. Vámos Ferenc egy érdekfeszítő tanulmányban Bartók és az építészet kapcsolatát mutatja; — egészen meglepő tényeket tár fel a nagy muzsikus és a zenétől látszólag igen távol álló építészet viszonyáról, Bartók zenéjét is megtemékenyítő és befolyásoló érintkezési pontjáról. Említésre méltó Pernye András jegyzetszerű kritikája is Ujfalussy József Bartók könyvéről. A Kortárs ezzel az összeállítással méltóképpen rója le kegyeletét a húsz éve elhunyt Bartók Béla emléke előtt. T. I.