Dunántúli Napló, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-15 / 218. szám

6 napló Az ISB 1. rajtja előtt a cselgáncsozók Nyolc évvel ezelőtt a PVSK-nál alakult meg az első pécsi csel­­gáncs szakosztály, később a Dó­­zsánál is létrehoztak egy szakosz­­tályt. A két egyesület nem bírt egymással, a vezetők rájöttek, hogy elég egy helyen a cselgáncs­­csal foglalkozni. A Dózsánál Ben­­k­ő Ferenc vette át az edzések irányítását, a szakosztályvezető B­o­z­s­ó­k­i Kálmán, a mások Ben­­k­ő­ fivér, a Jenő, az intéző teendőit látta és látja el, ő egyben a Ba­­ranya megyei Cselgáncs Szövetség elnöke is. — Elhatároztuk, hogy NB I-es szakosztályt csinálunk Pécsett, s ezt a célkitűzésünket tűzön-vízen keresztül visszük — fogadkoztak a Benkő-fivérek. Aránylag könnyen ment a dol­­guk, hiszen a cselgáncs nagyon népszerű, különösen a fiatal kor­­osztály körében. Ma már hatvan igazolt versenyzőjük van, s velük a Pécsi Dózsa csapata öt fővárosi együttessel küzd a bajnoki pon­tokért a Nemzeti Bajnokság első osztályában. De amíg idáig el­­jutottak, sok nehézséggel kellett megküzdeniök, s ezek a nehézsé­­gek még nem értek véget: három év alatt tízszer cseréltek torna­­termet. Sehol nem tudnak nekik állandó helyet adni, pedig ezt a sportágat a szabad ég alatt nem lehet úgy művelni, mint szőnye­­gén, teremben. Azokban az isko­­lákban, ahol megfordultak, azzal tanácsolták el őket, hogy nem szívesen nézik a cselgáncsozókat, mert diákjaik megtanulnak vere­­kedni. Pedig megérdemelnék az állan­­dó fedett helyet, a tornatermet, hiszen eredményeik igazolják tö­­rekvéseiket: az öt súlycsoportból az országos bajnokságon két első és két második helyet hoztak el, s jelenleg négy versenyzőt adnak a magyar válogatottba.­­ Hat évvel ezelőtt még csak , 700 igazolt sportoló versenyzett , cselgáncsban, most 7600 a számuk­­ az országban. Budapesten csel-­l gáncs-iskolát nyitottak, s ide csak 1 protekcióval lehet bejutni, annyi jó jelentkező. Mi is szívesen és­­ nagy örömmel megalakítanánk ] ezt az iskolát, de nincs hol — s panaszkodik Benkő Jenő. — Most­­ sincs még termünk, pedig nya­­­­kunkon a bajnokság első és má­­­­sodik fordulója, melyet egyszerre­­ tartanak meg Budapesten, három­­ hét múlva. Előtte azonban, októ­­ן bér 1-én bonyolítják le az I. osz­­­­tályú minősítő versenyt, 7—8-án­­ háziversenyt rendezünk, de nincs hol edzenünk.­­ Most az edző, Benkő Ferenc ve­­szi át a szót: ! — Úgy terveztük, hogy bentma­­­radunk, de ez így nagyon nehéz­­ lesz, terem nélkül nem leszünk képesek úgy helytállni, ahogy­­ kellene és ahogy szeretnénk.­­ Ugyanis két kieső van az NB I­­- ben, s könnyen közéjük kerülhe­­tünk.­­ Az edző egyébként mesterfokú versenyző lett, még ilyen mos­­toha körülmények között is. Igaz, mindent megtesz a jó szereplésért, ő maga nemcsak bemutatja a gyakorlatokat és fogásokat, ha­­nem végig dolgozik is a sportolók­­kal. A Pécsi Dózsa cselgáncsozói megérdemelnék a nagyobb támo­­gatást, azt, hogy valahol a város­­központban termet kapjanak, ál­­landó edzéshelyül. — b — Sok örömét fog még szerezni A sportok királynője, az atlé­­tika, valljuk be, kicsit mostoha­­gyerekünk, egy közepes futballis­­táról talán többet írnak a lapok, mint egy jobbak közé tartozó at­­létáról. Köves Máriáról sem tud­­ták munkahelyén, a pécsi állo­­másfőnökségen, amikor telefonon érdeklődtünk utána, hogy sportol. Pedig . . . Nos, a forgalmi gya­­kornok az országos bajnokságon Budapesten, ötpróbában a máso­­dik lett. Tehát nemcsak sportol, de igen szép eredményekkel is dicsekedhet. Hogyan lett atléta? Edzője, Lippai Antal társaságában faggattuk. — Kicsi koromban legeslegelő­­ször tornásztam, majd kézilab­­dáztam. De szüleim a kézilabdát nem engedték, vézna kislány vol­­tam, mit keresek a ,,nagyok” között? Féltettek a ,,durva” sport­­tól. A Szabadság úti Általános Is­­kolában Keresztes Istvánná szer­­vezett be atlétának. Nem bántam meg . . . Az általános iskolában négytu­­sázott. Már ekkor szép sikereket könyvelhetett el, az iskola csa­­patával, miután idehaza országos elsők lesznek, Szófiába utazhat az úttörő olimpiára. Egyéniben negyedik és csapatban is negye­­dikek. Mit ,,tudott” akkor Mari­­ka? A távol és a magas ment: 4,82 méter, illetve 138 cm. Hatvan méteren: 8.1 másodperc, kislabda: 48,5 méter. 1962-ben sportiskolás lesz. Baracs F­erencné foglalkozik vele, s ha­­marosan az ifi-válogatottságig vi­­szi, később az utánpótlás válo­­gatott tagja. Számai: 80 gát és a távolugrás. 1966 őszén igazolták a PVSK-ba. — Sajnos, tavalyi eredményeit csak megközelíteni tudja — mond­­ja Lippai Antal, mostani edzője. — A megyeválogatottban, az NB I-ben 4—5 számban kell helytállni, s ez az eredmények rovására megy. Marikának egy számra kel­lene összpontosítania. Pillanat­­nyilag a távolugrásra, de a gát­­futásban is fantáziát látok benne. Ha a távolra összpontosít, az idén már bekerülhetett volna a válo­­gatottba. Tavalyi és idei legjobb eredmé­­nyei. Távol: 5,80, illetve 5,73 mé­ter, magas: 155, illetve 150 centi­­méter, 80 méter gát: 11,4, illetve 11,8 másodperc. Edzője azt jósol­­ja: ha Marika gyorsaságán javít, jövőre távolugrásban elérheti a 6 métert. És az ötpróba 2. he­­lyezés? — Nem jött jól, hogy a versenyt három héttel később rendezték meg, s különben sem erre készül­­tünk. A helyezéssel elégedettek lehetünk, de az eredményekkel nem. 4100 pont az első osztályú szintet jelentette volna, de Marika csak 3952 pontot gyűjtött össze. — Nem jött ki úgy, mint más­­kor — kesereg a fekete hajú, ko­­romfekete szemöldökű kislány. A nagyválogatottság az álma. A távol és az ötpróba jöhet első­­sorban számításba. Egyelőre ke­­rettag — ez is nagy szó, az idén érte el. Szülei és két bátyja, mindkettő ismert és kitűnő fut­­ballista, nagy érdeklődéssel fi­­gyeli sportpályafutását. Mi is sze­­retnénk, ha ,,karriert” csiálna, ha hamarosan beteljesedne Lip­­pai edző jóslata. Marika sok örö­­k­et fog még szerezni. Miklósvári Zoltán Vérszegény éveze­um Marseille-ben Az NDK ellen készülő magyar labdarúgó válogatott szerdán este Marseille-ben az Olympique Mar­­seille ellen játszott nemzetközi barátságos mérkőzést — Budapest név alatt —, s 1:0 (1:0) arányú győzelmet aratott. Nyolcezer néző tekintette meg a mérkőzést, az egyetlen gólt a 38. percben Albert szerezte. 1960 SZEPTEMBER 15. Elkészült az FTC új stadionjának makettje. Szép sikereket elért, nagymúltú együttes új sporttelepe a régi helyén, az Üllői úton épül majd fel. Azb­el Sándor és Schall József építészmérnökök tervei alapján készült el a zöldfehérek új otthonának makettje. A Nép­­stadionéval egyező méretű pálya körkörösen épül és szinte ráépül a játéktérre. A modern lelátó köz­vetlenebb kapcsolatot biztosít a küzdőtér és a közönség között. A Könyves Kálmán körúti részen lesz majd a­­ kétemeletes klubház, megépül a teremsportok számára a játékcsarnok és a 3000—5000 néző befogadására alkalmas atlétikai pálya. Az elkészült új makettet tanulmányozzák a ferencvárosi labdarúgók: Albert, Szűcs, Novák, Varga. INNEN-ONN­AN A kézilabda MNK megyei dön­­tőjének eredményei: férficsapa­­tok: Komlói Bányász—Nagyhar­ sány 23:9, Ércbányász—Dózsa 27:11. Női csapatok: Pécsi Bányász— Szigetvári ZMSE 21:5, Nagyhar­­sány—Komlói Bányász 12:7, Pécsi Vörös Meteor—Porcelángyár 24:16. A területi döntőbe Baranyából a Pécsi Bányász, az Ércbányász és a Komlói Bányász férfi, a Pécsi Bányász, a Pécsi Vörös Meteor és Nagyharsány női csapatai kerül­­tek. A területi döntő mérkőzéseit november 6-án játsszák. •­ Az országos sakk egyéni baj­­nokság középdöntőjében a 8. for­­dulóban Ribli döntetlenül mér­­kőzött dr. Korpással. A 9. for­­dulóban Ribli legyőzte Vadászt. Az első csoportban Bokor, Tábor és a pécsi Ribli vezet 6,5—6,5 ponttal. A másik pécsi versenyző, Krisztián, a 3. csoportban szere­­pel. Legutóbbi mérkőzésén Tóth B-től vereséget szenvedett. * A Magyar Birkózó Szövetség arany és ezüst emlékéremmel ju­­talmazta Baranya megyében azo­­kat a birkózóedzőket, szakveze­­tőket, akik hosszú évtizedes mun­­kájukkal a birkózó sport fejlődé­­sét segítették elő. Az emlékérme­­ket dr. Csernus Kálmán megyei TS-elnök adta át ünnepélyes ke­­retek között. Aranyfokozatot Bér­­ces Ferenc, Gán György, Bözge Ferenc, Sándor Mihály, Szőke Ist­­ván, ezüstfokozatot Bódi Lajos, Molnár Gyula és Sik Béla kapott.ימ? A hét végén rendezik meg a magyar, az osztrák és a csehszlo­­vák kerékpárosok hagyományos versenyét a Budapest—Pozsony— Bécs viadalt. Országonként 15—15 kerékpáros vesz részt a verse­­nyen. A magyar kerékpárosok kö­­zött két pécsi, Dévai A. és Rajnai is helyet kap.* Kézilabda megyebajnokság mér­­kőzései: I. osztály férfiak: Boly— PEAC 20:19, Porcelángyár—Sellye 12:11, Vasas H. Bányász—Sziget­­vár 25:12, Tanárképző—Pécssza­­bolcsi Bányász 28:13, Kesztyűgyár —Mecseknádasd 35:10. I. osztály női: PEAC—Bóly 9:9, Porcelán­­gyár—Sellye 20:5, Szigetvár—Kini­­zsi 39:4, Tanárképző—Komlói Bá­­nyász 11:3, Nagyharsány—Sparta­­cus 10:9, Kesztyűgyár—Szigetvári Kinizsi 11:7.* A hét végén a megyei röplabda bajnokság mérkőzései is megkez­­dődnek. Az őszi első fordulóban az Egyetemi Tornacsarnok, a Ta­­nárképző Főiskola, az Építőipari Technikum és Keszü sporttele­­pein játszanak mérkőzéseket a röplabdázók. A tavaszi mérkőzé­­seken a férficsapatoknál a Hon­­véd Steinmetz SE, a lányoknál a Vörös Meteor együttesei szerepel­­tek a legjobban. Kis sportkör nagy gondjai Nem egy alkalommal szóvátet­­tük már a Hobolt SE sportolóinak mostoha helyzetét. A szigetvári járás kis községének, Hóból sport­­körének Szigetvár városhoz tör­­tént csatolása után nincs gazdája. Hóból község tanácsa jelentős anyagi és erkölcsi támogatásban részesítette a sportolókat. A Ho­­boli SE vezetői és sportolói több ígéretet kaptak a Szigetvár váro­­si Tanács vezetőitől, hogy nem feledkeznek meg róluk, tanács­­ülésen tárgyalják meg a helyze­­tet. Azóta két tanácsülés is volt, de egyiken sem tették szóvá a Hoboli SE kérelmét. Felszerelésük teljesen elhasználódott, jóformán minden sportfelszerelés nélkül van­­nak, játékkedvük azonban nem fogyatkozott meg, de hogyha sür­­gős segítséget nem kapnak, a fel­­oszlófélben lévő sportkör teljes megszűnésre kényszerül. A hoboli sportolók nem egy alkalommal bizonyították be sportszeretetüket, töb sportágban falusi viszonylat­­ban szép eredményeket értek el. Labdarúgó csapatuk a járási ki­­emelt bajnokságban is megállta helyét, de az idén azonban anya­­gi problémájuk miatt a tavaszi forduló mérkőzéseit le sem tudják játszani. A Hobok­ SE sportolói, vezetői remélik, hogy felfigyelnek az illetékesek nehéz helyzetükre. Fiatal, gyermektelen ér­­telmiségi házaspár keres külöm­bejáratú bútor­ozott albérleti szobát, fürdőszo­­ba- és féanyhahasználattal, átmeneti időre. Ajánla­­tokat­ ״ Igényes D” jel­­igére kérem a Sallai u. hirdetőbe.________________ Eladó kis Kalor-kályha, 200 literes vashordó, 1 darab ágysodrony, 3 da­­rab matrac, 3 darab cső­­oszlop betonba öntve. — Pécs, Gyárváros, Ságvári Endre u. 25. Épületanyagot bontásból dr. Horváth, Harangön­tő u. 1/1. Zongora, pompastőkés, rö­­vid, fekete, aranyérem­­mel ki­tün­tetve, igényes­­nek eladó. Érdeklődni a 60­ 05 telefonon, 8­ 4-ig. Eladó olcsón sötét, fé­­nyezett francia hálógar­­nitúra, egy festetlen, 3 ajtós és egy Fáklya kom­­binált szekrény. Megte­­kinthető szombat, vasár­­nap egész nap. Petőfi u. 64. I. 3._________________ Egy­es családi ház, szo­­ba, konyha, nyári kony­­ha, 170 négyszögöl, kút, villany van, azonnal be­­költözhetően eladó. Kö­­krünyben. Érdeklődni: Pécs, Dugonics u. 6. Kétszobás, lakó előszo­­bás lakásomat sürgősen elcserélnem egyszoba­, összkomfortra. Petőfi u. 67. m. 15._____________ Házhelyek eladók. Pécs, m­llami műúton, késer­­pénzzel. Érdeklődni• Pécs, Táncsics M. u. 58. Albérletbe kiadó házas­­pár részére szoba, konyha, éléskamrával. Pécs, Nagy­­árpád, Hámán Kató u. 22. sz. Különálló szoba bútoroz­­va, vagy bútor nélkül gyermektelen házaspárnak albérletbe kiadó. Pécs, Levendula u. 5. sz. — (KovácsteLep). Érdeklőd­­ni este 19 óra után, egy ta garzont és Pécsett 1 más­­fél szobás, mellékhelyisé­­ges lakást cserélek budai két és fél szobásért. — Za­ja u. 17. Kovács: Föld­­szint.___________________ gondozását tiszta, száraz lakásomon 1 éves korig vállalnám. ,, Ágoston tár ” jeligére a Sallad u. hirdetőbe. Megbízható bejárónőt napi 4 órai elfoglaltsággal ke­­resek. Jelentkezés ma dél­­után fél 4—fél 6 óráig. Dr. Boros, Székely Ber­­talan u. 19/d.__________ Eladó 400 négyszögöl, szép szőlő, 54 darab ne­­mes gyümölcsfával, víz, villany, cserkúti csárda felett, 10 percre, Nagy­­má­dűlő. Hídvégi, 26-os busz. Ujmecsekaljától. — Telefon: 32-40, este. Gyümölcsös: 460 négy­szögöl. 12 ezerért eladó. Borbálatelepen, méhészet­­re, csirkenevel­ésre igen alkalmas. Érdeklődni: Bem utca 3., a cipőüzletben. Uj állapotban levő gyer­­mek sportkocsi eladó. Te­­lefon: 52-10. Dob­óné. Azonnal beköltözhető ut­­cai házrész eladó. Szövet­­kezeti lakáscsere lehetsé­­ges. Zsolnay u. 36. sz. Egyszobás, szabad rendel­kezésű, főbérleti lakást keresek, költs­égbérítéssel. ״ Pécs” jeligére a Jókai u. hirdetőbe.____________ Széchenyi tér közelében, kétszobás házrész első emeleten, egyszoba beköl­­tözhető, 68 000 Ft-ért el­­adó. ,,Azonnal” jeligére a Jókai u. hirdetőbe. Öreg­ meszes­ ház sürgősen eladó. Cím: Boasscay út 3. szám.________________ Eladó! Kis-Davidol 13. sz. ház beköltözhető, egy­szoba, konyha, 345 négy­­szögöl. hiányos szőlővel, ........... Érdek. Ürögi út 33. 13 szögöl.­­ gyümölcsö­lődni. Új Bel­városi, házfelügyelői lakásomat, főbérletire cse­­rélem. ״ Ráfizetés” jel­­igére a Jókai u. hirde­tőbe._____________________ Különbejáratú, mosdófül­­kés bútorozod szoba két főiskolás vagy egyetemi hallgató fiú részére ki­­adó az új klinika köze­­lében. Mikes Kelemen u. 15. Megtekinthető délután fél 4 órától, este 7-ig lehet, 1 csengetés. Jó ta­­nulási lehetőség, csendes hely. Peterd községben, 27. ház­­szám alatt 2 szoba, kony­­hás Lakóház, melléképü­­letekkel, minden elfogad­­ható árért sürgősen el­­adó. 19. sz.: nagy ház gazdálkodásra alkal­­mas. 75 ezerért eladó. Harkányhoz közel. Uj állapotban levő, fe­­kete, műbőr falikabát és hosszú kabát eladó. Mó­­ricz Zsigmond tér 7. — Házfelügyelőnél, délután. Nagy szőnyegek eladók. Antal, Pécs, Déryné u. 25. sz. Egyszoba, ___ szövetkezeti lakásomat eL­­cserélném 2 szoba, össz­­komfortos. szövetkezeti lakásért. .,Budai vám” jeligére a Jókai u. hir­detőbe.____________________ Vennék két-háromszobá­s családi házat vagy örök­­lakást. J­e­lge: ,, Kész­pénz” a Jókai u. hirde-Veszek kályháikat, tűzhe­­lyeket. Tea-tűzhelyeket, r Parázs-tűzhelyek foit, Vas­­ágyakat, mosógépeket, var­­tógépeket. ־ - ־־ ------­Koltai. Rákó­Eladó kertes, családi ház, 2 szoba, összkomfort. Bártfa u. 4. Igazolványképet gyorsan készítek. Felsőmalom u. 1. sz. ______________ Hármasszekrény konyha­­bútor, hálóberendezé®, sezlan, heverő, rekamié, fotelok eladók. Molnár, Felső vámház u. 2.___ ----------------- aranyérmesi, újdonságok virágjában megtekinthető és elője­­gyezhető. Hentz Kálmán, Tiborc u. 46.____________ Nagyon szép, nyugatné­­met, mély babakocsi el­­adó. Szigetvár, Zrínyi tér 2. szám. Négy hónapon mellé hasonló korú kis­­gyermek gondozását válla­­lom, családi házamban. Pécs, Monostor u. 21. Fiatal házasoknak, meg­­felelő szoba, konyhás, fő­­bérlet kiadó. ,,Kevés rá­­költéssel” jeligére a Hu­­nyadi u. hirdetőbe. Központban házhely épü­­lettel, szőlővel, némi kész­­pénzzel, részletre eladó. Beszámítok jókarban le­­vő Wartburgot gazdálko­­dásra alkalmas falusi in­­gatlanit. , ,Elfoglalható’ ’ jeligére a Hunyadi u. hirdetőbe.________________ Antik szekrények, barokk ebéd­lőferedenc, női író­­asztal falióra, eladó. — Vak Bottyán u. 66. Házhely, 230 négyszögöl Ürögi úton, Hetesi meg­­állóinál eladó. Érdeklőd­ni: Ürögi út 7.__________ Pár árán bejárónői ál­­lást vállalnék. ,,Leinfor­­málható” jeligére a Sal­­lai u. hirdetőbe. FOTELÁGY, epedarugós ágybetét, modern garnitú­­ra (5 db 3­9 50 Ft-tól) RÉSZLETRE IS! VAJTA kárpitos Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon: 36-75. Pianinó eladó. Érdeklőd­­ni 5 óra után. Munká­­csy M. u. 29. Konyhabútorok, hálóbúto­­rok, kombinált bútorok, rekamiék, matracok, sod­­ronyok, szekrények, egyéb szép bútorok Soóky bútor, üzletében állandóan vásá­­rolható. Zsolnay út 1. Eladó biztos megélhetést nyúj­tó, nagy őszi­barackos, lakható épülettel. Kút van. Közlekedés kitűnő. Ára: 60 000 Ft. ״ Részlet­­re is” jeligére a Sallai u.__hirdetőbe._______׳ Különbe­járatú, albérleti szobába lakótársnőt keres­sün­k. Czene Mihály, Zsol­­nay Vilmos u. 12. Háromszobás, garázsos házrész eladó, vagy két­­szobás, összkomfortos la­­kásra cserélhető. ״ Meg­­egyezés 86” jeligébre a Ballai u. hirdetőbe. Teljesen különbejáratú, egyszemélyes szobát keres­sek a belváros környé­­kén, október 1-re. ״ Ér­­telmiségi nő” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Vennék, vagy átvennék 1V2 vagy 2 szoba, össz­­komfortos társasházban Levő szövetkezeti vagy öröklakást. Kp. + OTP átvállalással, amely 67— as-ig beköltözhető. — ״ Azonnal fizetek” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Bontásból eladó kb. 1000 darab kisméretű cserép, ajtó, ablak, 1 darab 320- a­s betongerenda, mosó­­gép. 2 fázisú villanymo­­tor, garázs kiadó. Me­­cseskalja, Úttörő u. 19. 1 darab 365 literes bo­­roshordó eladó. Hegyszent­­mártoni szőlőhegyen, 241. pince. Horváth József Kisnél, vasárnap és hét­­főn. HAMBURG NAGYCIRKUSZ­­*“ a nyugatnémet Pécsre, a Balokány-ligetbe Előadások kezdete szeptember 22-ig minden este fél 8-kor, szombaton és vasárnap délután 4-kor is. A műsorban fellép az 5 tagú angol VYISAMIC beat-együttes és még 15 világszám. Jegyek elővételben válthatók a színház pénztáránál ezt út 48. Fiatal házaspár eltar­­tásra vagy életjáradékra keres egyedül álló, idős nőt, vagy férfit, aki kis vagy több szobás lakással rendelkezik. . .,Megbecsülés” jeligére a Hunyadi u. hirdetőbe. Okleveles bányamérnök, műszaki tantárgyakból közép, és felsőfokon kor­­repetán tűst vár.fal. m., 39-es Dandár u. 5/3., földszint 3. 17 órától. Harmóniám: 2 sipsoros, 8 regiszter, jókarban, ju­­tanyáson eladó. Pécs, Vas Gereben u. 1.__________ Elcserélném kertes, kettő­szoba, fürdőszobás, saját házam, Komló bármely részén, üzemi lakással. Vásár­lsdombó, ófalu 37. Kukoricát és egyéb üze­­mestakarm­ányt vásáro­ Lünk. Elszállításáról gon­­dos­kodunk. Böhömyei ÁL­­lami Gazdaság, Böhönye, (Somogy megye). Tel.: Böhönye, 14.____________ Opel Rekord eladó, vagy 408-as Moszkvicsért. 1000- es Skodáért megegyezés szerint elcserélhető. Ér­­deklődés levélben. ..Kitü­­nő állapotban” jeligére a mohácsi Magyar Hir­­detőbe. Két család részére is megfelelő házrész beköt­­töthetően eladó. Pécs, Majtényi P. u. 35. sz. Ágoston tér közelében. CH-s rendszámú Wart­burg jó állapotban eladó. Felvilágosítás: 46-49 te­lefonon, 18 óra után. Keresek főbérleti szoba­­konyhás lakást költségt­é­­rítéssel. ..Sivatag” jeligé­­re a Sallai u. hirdetőbe. Egy csehszlovák Tátrán motorkerékpár eladó. Baj­­csy-Zs. u. 27. _____ Olajkályha, kisipari, 170 literes edénnyel eladó. Érdeklődni: naponta 17 óra után Bánki Donát u. 5., földszint 7. Matematikát, fizikát kö­­zé­ p­iskolásokkal mérnök korrepetál és érettségire előkészít. — Válaszokat: ,,Lakására megyek” jel­­igére a Sallai u. hirde­­tőbe. ___________________ Kettőszobás, utcai ház­­rész beköltözhetően, fize­­tési kedvezménnyel eladó. Cím: Erzsébet utca 20. Érdeklődni: délután 3 órától. Azonnal beköltözhető csa­­ládi ház, 300 négyszögöl szőlő, barackfákkal, tér, másáél együtt eladó. Pa­­csirta utca 16., vasárnap egész nap._______________ gondozását lakásomon vállalom. — Engels u. 3._____________ Két házhely eladó a ma­­lomfi úton. Érdeklődni: Pécs, Malom, Akácos sor Ház a Kossuth Lajos ut­­ca végénél, szoba, kony­­ha beköltözéssel eladó. Cím: Timárék, Sallai u. 48. sz. alatt.___________ Keresek 3 szobás, össz­­komfortos családi házat, azonnal beköltözhetőt. — ,,Készpénz 995” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Veszek világos és sötét, modern bútorokat, három­­ajtós szekrényt, hév­er­őt, tejkamiét, fa- és ásóvá­­zat garnitúrát, kombinált szekrényt, fotelokat. Sza­­bó, Alkotmány u. 7. Tel.: 54­1._____________________ 500 négyszögöl, szép fek­­vésü szőlő. Pek­érdd el­­ágazásnál eladó. Megyeri út 10._____________ 636 négyszögöl szőlő, prés, ház, pince, kúttal, két részben is eladó. Pécssza­­bolcs, Szabadság u. 4. 350-es Jáva, oldalkocsival eladó, Petőfi Tsz, Ibafa. Állást keres, lakásvál­­tozás miatt. SZTK bér­­elszámoló munkakörben jártas dolgozó nő. Pé­­csett vagy közelében. Vá­­laszt: ,,SZTK” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.__ Téli tüzelőjét felaprítva, 32,— Ft/g, plusz szállí­­tási költség, szerezze be az ibafai ,,Petőfi” Tsz­­él. Rendelését, cím köz­­lését köszönjük. Diáklány vagy dolgozó leánykát lakásra azonnal felveszek. Légszeszgyár u. 3. I ־ ־ ־ " Nyugdíjja­s férfit közeli vidékre családtagként fo­­gadok. .,Sürgős L” jel­­igére a Sallai u. hirde­­tőbe.____________________ Príma állapotban levő 500-as Trabant eladó. — Pécs, I. ker.. Istenáldás völgy 34, mindennap du. 5 órától/_______________ Toronyban családi ház, méhészetre alkalmas kert­­tel, 20 000 forintért, sza­­badt­ézből eladó. Érdek­­lődni: szombat, vasárnap a helyszínen. Templom mögött.___________________ Angol nyelvoktatás kez­­dőknek­, haladóknak, kü­­­lönórákban is. Diákoknak kedvezményesen. Telefon: 26-04/87.__________________ Kétszobásnak megfelelő, belvárosi lakásomat elcse­­r­élném két különálló fő­­bérleti szobára, vagy gar­­zonosra. ..Sürgős 91 893” jeligére a Sallai u. hir­­detése.___________ Egészséges, megbízható nőt, beteg mellé és ház­­tartás vezetésére keresek, esetleg bentlakásra. Je­­lentkezés részletes önélet­­rajzzal 18 óra után, Semmelweis u. 2., fezt. 1. OLCSÓ HALÓ. OLCSÓ KONYHA, reteamié, sod­­rányok, íróasztal fotelok, székek eladó. Alkotmány u. 7. Kisbútorüzlet. 100 juhot keresek félen­­tartásra. Kovács József, Cser-telep, Kutas._______ 1 darab 65 literes, 1 da­­rab 335 literes boroshor­­dó, fürdőkályha, két köb­­méter tűzifa eladó. Pécs, Keszn­á út 63. Skoda, Octávia Super el­­adó. Hosszúhetény. Pe­tőfi U. 34._______________ Eladó Skoda Octávia Su­­per. CH rendszámú. Uj­­mecsekalja, m. ker., 39- as Dandár u. 4/b., föld­sor­int 1.__________________ Üres albérleti szobát ke­­resek fürdőszoba haszná­­lattal, m. kerületben. Nagyobb összeget előre fi­­zetek. ..Dominó” jeligére a Jókai u. hirdetőbe. Használt tetőfa, léc, cse­­rép, deszka, tégla eladó. Pipacs u. 15. Orsós Imre: Veszek: hálóbútor­okat, re­­kamiékat, hármassaefiöré­­nyeket, konyhabútort, szekrényeket, székeiket, asztalokat, sezlanoflaat, ágybetéteket, ágyakat, sodronyokat, matracokat, hintaszékeket. Költöd, Rá­­kóczi út 48. 4x5-ös szoba, konyha egy év előfizetéssel albérletbe kiadó Kertváros, Kertész u. 3.____________________ Családi ház, életjáradék­­ra, nem beköltözhetően eladó. 8—17 óráig. Cit­­romfa eladó, termő. Haj­­nal u. 3._______________ 350 négyszögöl szőlő ter­­méssel, teljes felszerelés­­sel együtt eladó. Érdek­­lődni: délután, fél 4-től. Járásnyi Antal, Pécsbánya, Károly u. 14. Kifogástalan, Moszkvics, első késiből eladó. . Tolbuhin út 55. n. ean. 1. Meszesd­­éko- jánál.____________________ és a Balaton között, szép nyaraló eladó. Pécs: Ara­­di Vértanúk u. 18. Mecsek u. felől, felső csengő.

Next