Dunántúli Napló, 1967. október (24. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-27 / 254. szám
e I Eredményesen dolgozik az MTS Komló városi Tanácsa A 10 000 lakosú bányászvárosban, Komlón az MTS alakuló kongresszusa óta végzett munka tapasztalatai bizonyítják, hogy helyes volt a sport átszervezése, új alapokra helyezése, mert ezáltal, mint széleskörű tömegszervezetben, tervszerűbbé, hatékonyabbá, átgondoltabbá vált a sportttevékenység, eredményesebb az anyagi eszközök koncentrálása révén. Mindez biztos alapját képezi az eredményes versenyeztetésnek. A munka alapja A szakszövetségek (asztalitenisz, atlétika, röplabda, kézilabda, kerékpár, labdarúgó, teke, úszás, természetjárás, sakk) mindinkább kezdik kialakítani és megtalálni azokat a helyes formákat és módszereket, melyen keresztül biztosítani tudják a folyamatos nevelést. E munkához kellő alapot adott az MTI Országos Tanácsának nevelési irányelve, amely az I. kongresszus határozataira épül. A tapasztalatok és az eredmények birtokában méltán vonhatjuk le azt a következtetést, hogy sportköri elnökségek, szakszövetségek egészébe véve eredményesen oldották meg az MTI által megszabott feladatokat. Elősegítette ezt az együttműködési terv is, amelyet az MTI Városi Tanácsa dolgozott ki a Városi Tanács és a KISZ Városi Végrehajtó Bizottságával. A KISZ segítése különösen érvényre jutott és jut a középiskolai sporttevékenységben, az üzemi spartakiádok, bányász-kupa versenyek, újabban a városi bajnokságok megszervezésében és lebonyolításában. A minőségi sport Komlón a minőségi sportot az NB I-es labdarúgók, az NB II-es kézilabdázók, röplabdázók, a megyei NB I-es válogatottat segítő atléták képviselik. 1965-ben a labdarúgó együttes kiesett. A legjobb magyar csapatok közé azonban 1966 végére ismét felküzdötte magát. Dicséri ez a helyi erőket éppen úgy, mint a Mecseki Szénbányák áldozatkész dolgozóit, vezetőit és a megyei szervek segítőkészségét. Az újbóli feljutás öregbítette Baranya sporthírnevét. Az átszervezett, szinte teljesen fiatalokra épített kézilabda-csapat változatlanul helytáll a Nemzeti Bajnokságban. A BM országos versenyen többszörös első és második helyezett Komlós Dózsa röplabdázói 1966 végére feljutottak az NB I-be. Az atlétikai szakosztály munkáját fémjelzi, hogy tucatnyi országos bajnokságot, sok-sok helyezést szereztek, különböző csúcsokat javítottak a komlói fiatalok 1963. decemberétől. Sok tehetséget neveltek! Jó úton halad az úszó élet is: a Komlói Vízmű SE a megyei versenyeken ma már a legjobbak között végez. A tornában visszaesés mutatkozik és stagnálás tapasztalható a megyei I. osztályú kosárlabdázóknál is. A komlói természetjárók az utóbbi években számos jeles országos vetélkedőn bizonyították be kitűnő felkészültségüket. A tömegsport A városban 1963-ban nyolc sportkör működött 41 szakosztállyal. Most 11 egyesületben (Bányász, Dózsa, Vízmű, ITSK, Helyiipar, Kun Béla Gimnázium és Szakközépiskola, Mecsek Gyöngye Tsz, V. Meteor, Kőbánya, Volán) 54 szakosztály 2374 sportolót foglalkoztat. A Komlói Bányász sportiskolájában 3 osztály dolgozik. A sportiskolások jövőre már elérik az ifjúsági korhatárt és mint negyedikesek gyarapíthatják felkészültségüket, tudásukat a négy sportágban, atlétikában, kézilabdában, tornában és labdarúgásban. A sportiskola kézilabdában és labdarúgásban máris érezteti hatását az utánpótlás tekintetében. A sportiskolában és a sportnapköziben eddig több mint 600 fiú és leány ismerkedhetett négy sportág alapelemeivel. Jó szolgálatot tettek az iskolák, illetve úttörők házi és városi bajnokságai, az idei évtől kezdve pedig az úttörőolimpia versenyei. Az idén 3500 diák versenyzett. Megyei viszonylatban is kiemel-kedő sikert hozott az OSN versenysorozat. A záróünnepségen 5000 fiatal mutatta be felkészült- Iségét, san. OSN keretében rend Idezett tömegversenyekkel, bemu- tatókkal együtt több mint 18 000 indulót számlálhattunk. A tömegsport bázisát nagyban növelte az üzemi sportcsoportok létrehozására készített intézkedési terv. Ez idő szerint hét sportcsoportban (Kossuth-bánya, Bétaakna, V-as akna, Újszálló, Anyagellátó, Karbantartó, Szénelőkészítő) 1985 munkássportoló, kezdő és veterán sportoló vesz részt. E városi bajnokságban, amely feljutás nélkül folyik labdarúgásban, asztaliteniszben, kézilabdában, tekében, sakkban és természetjárásban mérik össze tudásukat. A város sportlétesítménye — a résztvevők számához viszonyítva — meglehetősen szegényes. Huszonöt pálya áll a fiatalok rendelkezésére. Köztük két labdarúgópálya (az egyik füves), 4 kézilabda, 3 kosárlabda, 5 röplabda, 1 teke, 1 kisebb tornacsarnok, 8 tornaterem, két uszoda (az egyik Sikondán). A tömegsport fejlesztését, a minőség kibontakozását gátolja, hogy a városnak nincs fedett uszodája, kevés a labdarúgópálya, a kézilabdázásra is szükség lenne legalább két új pályára. Teniszpálya és jégpálya is hiányzik. A fedett uszoda építésére a terv már elkészült. A négymilliós létesítményhez a Mecseki Szénbányák másfél milliót ajánlott fel. TEKE NB H. AT.IASA ASZTALEITENISZ NBL atlasa napló Ez az igazi sportszeretet Sportszeretet igen jó példáját adta Gyimesi Éva, a PVSK fiatal atlétája. Tévesen értesítették a Baranya megyei atléta válogatottal Ózdra induló autóbusz indulási helyéről. Hiába kereste az autóbuszt, nem találta. A megyei TS vezetőihez sietett. Sajnálattal közölték, hogy az autóbusz már elindult és így ő nem tud részt venni az NB I. ózdi viadalán. Gyimesi Éva nem esett kétségbe, vonatra ült, vállalta a hosszú utazást és egyedül ment a csapat után. A megyeválogatott vezetői már lemondtak szerepeltetéséről, amikor megérkezett Ózdra. A fárasztó út után is nagyszerűen helytállt. A diszkoszvetésben 37 méter 28 centiméteres dobásával értékes helyezést és pontokat szerzett Baranyának. Sok ilyen lelkes, akadályokat nem ismerő, sportot szerető atlétája legyen a megyeválogatottnak. A teniszévad végén Káplán Istvánt, a Spartacus tenisz edzőjét sok-sok javításra váró ütő társaságában találtuk. Megmagyarázta: — Bizony az edzőnek nemcsak a versenyzők felkészítése a feladata, de az ütők rendbentartása is. — A teniszversenyek befejeződtek, mi a véleménye a pécsi teniszezők ez évi eredményeiről és természetesen a nagyszerűen sikerült Sopianae-versenyről. Az idei évadban a nők igen sok kellemes meglepetést szereztek a szakosztály vezetőinek és a sportot szerető közönségnek egyaránt. Az évi versenyeken a PEAC női sportolói kitűnő eredményeket értek el. A Nyíregyházán az országos vidéki egyéni bajnokságon az ifjúságiaknál Molnár Kati negyedik lett, a serdülőknél Bajtai Erzsébet ugyancsak a negyedik helyet szerezte meg, míg az NB II-ben a PEAC női csapata második volt. Szombathelyen, a Dunántúl Bajnokság mérkőzésein a döntőkben a PEAC női versenyzői mérkőztek az első helyért, melyet Tamásy Lia szerzett meg, a második helyezett Czibulka Mártonná lett, míg a harmadik helyet Barics Mária és Kiss Ági szerezte meg. Azért a fiúkról sem szabad megfeledkezni, hiszen Tarcsay Béla és Káplán István személyében a Szentesen megrendezett országos ifjúsági bajnokságon két Spartacus-versenyző jutott a döntőbe, amit a rossz idő miatt lejátszani nem tudtak. — Sajnos, a Sopianae nemzetközi bajnokságon férfisportolóink nem tudtak helyezést elérni. A versenyen különben nem volt népes a mezőny, inkább színvonalas mérkőzéseknek lehettünk szemtanúi. Itt külön ki szeretném emelni a döntő két résztvevőjének, Gulyás Istvánnak és Szőke Péternek végig változatos, nagyiramú mérkőzését, melyet végülis nagy küzdelemben Gulyás István nyert meg és ezzel a Sopianae nemzetközi teniszverseny győztese lett. — Lesz ennek a versenynek folytatása? — Feltétlenül! Szakszövetségünk a megyei TS támogatásával évről évre szeretné megrendezni és külföldi versenyzők meghívásával színvonalasabbá tenni a Sopianae teniszversenyt. — Az év utolsó felnőtt versenye a Veteránok Bajnoksága volt. A teljes élgárda részvétele mellett önnek sikerült megszereznie az első helyet. — Igen, de az élgárda közel sem volt teljes. Legnagyobb sajnálatomra dr. Nékám Károly elfoglaltsága miatt nem vett részt a versenyen, és így a viszavágás, amelyre oly régóta készültem," — elmaradt. Természetesen azért nagyon örülök, hogy dr. Bajtai Dezső, dr. Bajtai István és dr. Benedek György előtt megnyerhettem ezt a versenyt. — Az évad befejezését jelentő általános és középiskolás versenyekről mi a véleménye? — Az utánpótlást sportágunkban a diákok táborából várjuk. Ezért rendeztük meg az általános iskolások bajnokságát és a középfokú iskolák versenyét. Sajnos újabb tehetség nem ugrott ki, a már ismert versenyzők végeztek az élen. Kevesen teniszeznek a diákok közül. A jövőben többet kell törődnünk a diák teniszezőkkel. — Milyen eredményeket szeretne elérni jövőre a Spartacus? — A férficsapatunkkal szeretnénk az NBH-t megnyerni és itt különösen nagy szerep hárul majd a fiatalabb korosztályra, az NB I-es csapat mérkőzései során azt szeretnénk, ha minél több fiatal játékost tudnánk kipróbálni, természetesen azért az idősebbek rutinját sem tudjuk majd nélkülözni. — Végül, mit kíván a versenyzőktől? — Mi más lehetne az edző kívánsága, hogy minél többen és minél gyakrabban jelenjenek meg az edzéseken, hiszen a pályák még sportolóink rendelkezésére állnak . Mikor kezdik el a fedettpályás edzéseket? — Ez csak az időtől függ. Bár szeretnénk minél tovább kihasználni az ősz napsugaras délutánjait, de ha ez már megoldhatatlan, akkor megyünk csak terembe, de a téli időszakban hetenként egyszer feltétlen be fogjuk iktatni a jövő évi felkészülés tervébe a „havas” edzéseket, hiszen nem egyszer győződtem meg arról, hogy versenyzőink erőnléte nem kielégítő. — A Magyar Tenisz Szövetség hogyan segíti a versenyzők felkészítését? — Még ebben a hónapban megérkezik az MTSZ ajándéka, egy robot adogatógép, amelynek előnyei sportolóink előtt sem ismeretlenek. S. G. KOSÁRLABDA NETLA Szigetvári Vörös Meteor—PEAC 86:22, női: Egyetemi Tornacsarnok. Kézilabda: Az NB 11. női osztályozó előtt A Porcelángyár női kézilabdázói az NB II-be jutásért kiírt osztályozó mérkőzések előtt állnak. A csapat veretlenül, mindössze kétpont veszteséggel, hat pont előnnyel nyerte a megyebajnokságot. Különösen az őszi idényben ment jól a játék az együttesnek, a lányok pontveszteség nélkül küzdötték végig az őszi mérkőzéseket. — Tatán igen nagy erőpróba vár a lányokra — mondotta dr. Dombi Tibor, a csapat edzője. — Teremben játsszuk a mérkőzéseket, ami még nehezebbé teszi a tornát. A Felsővámház utcai Általános Iskola tornatermében készültünk és a lányok jó formában várják a mérkőzéseket. Az ellenfelek ismeretesek. Tolna megye bajnokcsapata, Mözs mellett a Somogy megyei bajnokcsapat, a Kaposvári Vörös Lobogó és a Budapest-bajnokság 3. helyezettje, az NB I-et megjárt K. Lombik lesz a Porcelángyár ellenfele. — Az esélyekről nem szívesen nyilatkozom — mondotta az edző —, de bízunk a csapatban, a második hely megszerzésére képesnek tartom a gárdát, ami már az NB I-be jutást jelenti. Az osztályozó mérkőzések szombaton indulnak, délelőtt és délután játszanak és a torna találkozói vasárnap délelőtt fejeződnek be Tatán. Innen—onnan Hétközben Baksán játszották le megyebajnokságban korábban elmaradt Baksa—Szigetvár labdarúgó-mérkőzést. A találkozó 5:0-ás félidő után a szigetváriak 11:0 arányú győzelmével ért véget. A szigetvári együttes győzelmével a bajnoki táblázat 2. helyére került.* A kézilabda megyebajnokságban nemcsak az első osztályú csapatok, de az alacsonyabb osztályokban játszó együttesek is befejezték az évet. Az ifjúsági fiúkkal a Bányász csapata nyerte a bajnokságot. A Bányász végzett a serdülő fiúknál és a tartalékbajnokságban is az első helyen. A serdülő lány és a tartalék női bajnokságot a Pécsi Vörös Meteor csapatai nyerték. * A Közgazdasági Technikum tornatermében tartották a megyei serdülő lány tornász csapatbajnokságot. A PVSK és a BTC csapatai versenyeztek. Az elsőséget a PVSK szerezte meg. 1961. OKTÓBER 21. Mátrai sérült Az EB-mérkőzés előtt álló magyar labdarúgó válogatott keret csütörtökön folytatta előkészületeit. Délelőtt fürdő és gyúrás szerepelt a műsorban, délután pedig a Népstadionban 60 perces edzésre került sor. Az edzésen Mátrai nem vehetett részt, sérülése miatt. Mint Hlovszky Rudolf szövetségi kapitány közölte, a kitűnő középhátvéd sérülése komolynak látszik. A játékosok közül Tamás és Göröcs is sérüléssel bajlódik, de velük kapcsolatban nincs gondja a szövetségi kapitánynak. A magyar labdarúgó válogatott szombaton délelőtt 10 órakor különrepülőgéppel utazik Lipcsébe, s a mérkőzés színhelyén délután 40 perces edzést tartanak. A vasárnapi találkozó után már 11 órakor visszaindul az együttes Budapestre. Hlovszky Rudolf szövetségi kapitány közölte, a vasárnapi öszszeállítással a sérülések miatt még várnia kell. FOTELÁGY, epedarugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3 950 Ft-tól) RÉSZLETRE IS! VAJTA kárpitos. Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon: 36-75. OLAJ-kályháját megjavítja, karbantartja, szakszerűen, gyorsan FRIEDRICH Rákóczi u. 31. Tel.: 23-81. SZÉP hálószobabetve, rekamié, sodronyok, konyhabútor, asztali tűzhely, fotelágy, matracok, kombinált berendezés olcsón eladó. Alkotmány u. 7. BÚTORÜZLET.__________ Hálóbútorok, konyhabútorok, csőgarnitúrák, rekamiére, heverék, sezlonök, kombináltszekrény, hármasszekrény, fotelágy, szekrényágy. Egyéb szép bútorok Soóky bútorüzletében olcsón vásárolható. Zsolnay u. 1.__________ SZŐLŐOLTVANTOK és lugasgyűjtemények, kifogástalan minőségben, rajta azonosan, őszi szállításra megrendelhetők. Valiskó László Abasár. Ujszőlőtelep 1 775.____________ Vénnek 3 szobás, különálló házat Pécs környékén, hol gazdálkodni lehet. Buszjárathoz, iskolához közel. ,, Ármegjelölés” jeligére a Jókai u. hirdetőbe._____________ Eladó üzemképes Tavasz tv ét. kamasz Irhaburuda. HT. Radnóti u. 19. I./2. Sürgősen keresek 1 évre 14 ezer forint kölcsönt, kamat fejében hízott sertést adok 1967. decemberében és 1968. decemberében . .. Építkezünk ■» jeligére a Jókai u. hirdetőbe.___________________ A nagyállomás alatt 1240 négyszögöl jó minőségű szántó kertészkedésre és takarmány termesztésre kiválóan alkalmas, áron alul eladó. Érdeklődni minden nap 17 órától. Pécs, Kossuth L. u. 63. k. em. 4. Jánosi. 1968-ban beköltözhető kettőszoba, összkomfortos, garázsos öröklakásom átadnám. „Most épül” jeligére a Jókai u. hirdetőbe.______________________ Megvételre keresek beköltözhető pécsi 2 szoba, összkomfortos Lakást,, családi házat. Cím: Telefon: 13-16. Honti. Eladó bontásból eredő gerenda, szarufák, Lécek, kétszárnyas ablakok, beüvegezve príma állapotban. Megtekinthető délután 3-tól minden nap. Bakonya,Móricz 73. 10. Kis Hajónál.________ Falfirészelő gép, magánjáró eladó. Remény u. 29. sz. alatt.__________ Külömbejáratú, kis szoba kiadó gyermektelen házaspárnak is. Mihály u. 16/1. _____________ Eladó leszimorasoló 1400 forint, mérleg 800 forint. Tiborcz u. 75.__________ Kisiparhoz tőkét keresek. „Megéri” jeligére a Jókai u.hirdetőbe._________ Diósviszlói Kossuth Mgtsz. egy felújított 0,75 tonnás IFA tehergépkocsit közületek részére 40 000 forintért értékesíti. A tehergépkocsi a márfai gépműhelyben tekinthető meg.___________________ Bejárónőt keresek, aki lakásomhoz közel lakik. Pécs,Uránvárast. Acsádi I. u. 10/c., földszint 2. 4 darab sürdő eladó. Pécs, Újhegy, Bor u. 60. Garázs kiadó. Hunyadi u. 51. sz. Érdeklődni vasárnap kivételével minden nap.______ Szép, nagy különálló szobát adnék egy személynek konyha- és fürdőszoba használattal, fűtés és világítással, díjtalanul, aki építkezésemhez 35— 40 000 forint kölcsönt adna. „Nem belváros’” jeligére a Hunyadi u. hirdetőbe,__________________ Angol nyelvből korrepetálást vállalok. „Tanulás” jeligére a Sallai u. hirdetőbe, _______________ Kifogástalan állapotban levő P–70-es személygépkocsi olcsón eladó. Manduláig u. 19.___________ Bontásból 2 darab 8 m sárgerenda eladó,. Bécs, I. bér.. Bensény v u .29. Görcsönyi állomáshoz 101 percre, szőlő, présházzal eladó. Keresztúri, Antónia u. 5._______________ Pannónia eladó. Pécs. Ku.linh Gy. u. 1. Érdeklődni pénteken. 2 órától. BMW szgfc. 6 hengeres garázzsal együtt elköltözés miatt, megbízásból eladó. Megtekinthető Urán, város vasúti garázssor. Tízemeletes épülettel szemben, délután. Előleg nélkül szállítok ABLAKREDŐNYT redőnyszekrény nélkülit, valamint redőnyszekrényest, 10 havi részletfizetésre. TODENBIER Rákóczi út 38. Ez év november hónapban leszállításra kerülő Trabant Limousin utalvány átadó. „16 500-as” jeligére a Hunyadi u. hirdetőbe. Bélatelep, Kossuth Lajos u. 46. sz. nyaraló eladó. Megtekinthető vasárnaponként 10—16 óráig. Tsz-képesített könyvelői vizsgával, anyagkönyvelői gyakorlattal állást keresek. Ajánlatokat „117 715” számra a kaposvári hirdetőbb_____ 550 négyszögöl, fcúétnyormórészt új ültetésű szőlő eladó. Cím: Radó, Zrínyi u. 7. sz.____________________ 18 000 km-t futott Skoda 1000-es eladó. Megtekinthető este 6—7 között a Színház portájánál.___ Eladó családi ház 750 négyszögöl szőlő, gyümölcsösben 3 szoba, mellék, helyiségekkel. Buszmegálló mellett. Kovács, Pécs, Nagypostavölgy 35.______ Kukoricát és egyéb szemesterményt vásárolunk. Elszállításáról, gondoskodunk. Ár megegyezés szerint. ■_— Böhőnye Állami Gazdaság, Böhömnye (Somogy meriek Trt.? Bö-bőnys 14. Egy biedermeier szekrény és egy szmoking igényesnek eladó. Megtekinthető délután. HE. Bánki Dénét u. 11. L 11. Figyelem! Eladó 3 darab éves bika és 2 darab éves üsző. Cserkút, Petőfi u. 3. Lukácsoknál.___ Hegről tetrafó eladó, vagy motorért elcserélhető. . ..380 V.»» jeligére a Sallai u. hirdetőbe.________ „Agfa” Optima HE. automata fényképezőgép, elektromos parkettfaelélőgép és 20 literes Mekalor olajos kanna eladó. Petőfi u. 51., földszint:____________ Komló, legnagyobb méretű, kétszobás, két erkélyes, összkomfortos, főbérleti lakásomat elcserélném pécsi másfél, esetleg egyszobás összkomfortos főbérletiért. Komló, telefon: 1784. „Centrum” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.____________________ Kisgyermek gondozását távfűtéses lakásomon vállalom. Érdeklődni: 15 50/ 256 telefonon.__________ Eladó egy Saratov és egy használt 70 literes Lehel hűtőszekrény. Újvilág u. 20. sz.____________________ Eladó 3 szobás családi ház a belvárosban, nagy kerttel. Egy szoba, összkomfort azonnal beköltözhető. Érdeklődni: Kuliek Gy. u. 47._____________ Franc/, Zsigmondi, Kispostavölgy 16. sz. ház szőlővel azonnal, szabadkézből eladó.___________________ Beköltözhető családi ház, gyümölcsösben eladó. — Pécs: Kis-Davidol-dülő_5. 312 szele® dunna, párnák, szegletes VK mosógép olcsón eladók. -Semmelweis u. 9. I. em.____________ Bútorozott szoba kiadó Szabadság úti 28. _____ Bontásból származó tölgyfa gerendák, cserép, épületkő eladó. A ’ teljes mennyiségű vételnél nagy engedményben részesítem. Érdeklődni: lyugdeenterreálisfc. Varga József, érmék gyümölcsöst, ke- vés szőlővel, épülettel, buszthez közel. ,,Kb. harmincezer*’ jeligére a Sallai u. hirdetőbe.____________ János utcád szoba-konyhás PIK-lakásomat elcserélném kétszobásra, költségtérítéssel . ,, Sürgős— 716” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._______________ Kalor-kályha, sasion konyha-berendezés, hálóbútor, rekamijé, kombinált szék., fény, fotelek eladóik. Molnár, Felsővámház u. 2. Eladó 1 darab hasas tehén, 5 hónapos, 20 literes, 9 éves, 10 000 forintért. Ugyanott kétszobás, összíkomfortos ház eladó. 800 négyszögöl gyümölcsös kerttel, beköltözhetően, 160 000 forintért. Kővágótőttője. Kossuth u. 2. sz.___________________ Világos, keményfa háló eladó. Megtekinthető: dél., után 5 órától. Mátyás Üdrády u. 6, m.. Visontainé. _________________ Angol nyelvoktatás kendőknek és haladóknak különórákban te. Diákoknak kedvezményessas. Terefcea, S5-94/S?, Eladó két darab hasas tehén. Komló, Béta-aranai buszmegállónál.________.__ Eladó Bábos U. 19-ben épület iparágammal, teleikkel. Ugyanott terménydasráló, villanymotor külön te. Érdeklődni: Xavér u. 13/b. Toldy. Eladó Kalor-kályha, garzon gáztűzhely, dupla függöny. Telefon: 43-81. Propán-bután gázpalack scétlámgú rozséval eladó. Bánki Donát u. 21., földszint 2. Király. Délelőtt 9 óráig._______________ Különbejáratú, utcád, bútorozott szoba, 2 leány részére kiadó. Kovácsáé, Bajcsy-Zsilinsgfey u. 18. 300 darab hornyolt cserép, keveset használt, eladó. Mészkemence u. 17/1. Érdeklődni délután 15 órától____________________ Idős nyugdíjas nőt, vagy férfit családtagnak keresene, esetleg házaspár is lehet, kevés készpénzzel rendelkezők előnyben. — Csak azok jelentkezzenek, akikvidékre jönnének ! „Nyugodt öregségi jengé- I » * Ssüstí a hanfetesce, ! Vennék taligát, vagy tragacsot. „Taliga” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Kisposta völgyben 600 négyszögöl szőlő és szántó, kúttal eladó. 20 000 forint. Érdeklődni: Nagy Dávidol 31. Küilönbejáratú bútorozott szoba kiadó, házaspár, vagy 2 hölgy részére. Szombat, vasárnap. Pécs, ótervező u. 5. Póth. Kifogástalan állapotban levő Pannónia motor eladó. Érdeklődni 18 óra után. Szabadság u. 38. Eladó egy mózeskosár huzattal, egy gyermek kisipari járóka, egy 85x 196-os használt ajtó, tokkal. Érdeklődni: Tündér u. 34. ng. alatt.__________ Aki csekély összegű kölcsönt ad, annak szobát adok Kovácstelepen. — „Gyermek nem akadály* jeligére a Sallai u. hirdetőbe.______________________ Matematikát, oroszt korrepetál. „Medikus” jeligére a Sallai u.. hirdetőbe. Jó állapotban levő sötét háló. Mekalocz olajkályha. réelíst eladó. Előd u. 6. Gyárváros. Cseh, fonott sportkocsi és gyermek bundazsafé teln Pécs, KTatenyig. Pécs, Tiborc u. 63-ben szőlő házhely résszel, tég fával eladó. Üres albérleti szoba, távfűtés, fürdőszoba használattal. gyermektelen házaspárnak kiadó, november 1-től. 1 év előre fizetéssel, HE. fcer. Építők u. 4/B. I, 4. 8®ép, nagy garázs kiadó. Pécs II., Hóvirág m 31. Uj családi ház 2 silóba, összkomfort, szuterin, garázs + mellékhelyiség telekkel, OTP SSS532 sas beköltözhetően eladó. Pécs, Jaskó u. 10. Érdeklődni. 16—19 óra között, vasárnap egész nap. Eladó 3 szobáé új ház Kertvárosban 204 négyszögöl területen. „Készpénz’» jeligére a Jólkai tt. hirdetőbe.____ Maga® honoráriumban részesítaném azt a személyt, aki 15—20 ezer forint kölcsönt adna. Becsületes*» jeligére a Hunyadi OkSr**&e: G—SS-antató féree, M hetes. L osztályú.. 1000 darab, kisebb mennyiségben is eladó. Érdeklődni a helyszínen. Pécs, Nagypostavölgy 33. ss. Pidványtanya. Laufer csárdával keveset használt Skoda személygépkocsi-ponyva eladó. Olajos Kálmán. Pécs, I. Komjáth Aladár u. 6. Családi ház eladó, a hiródi Kendergyár mellett, a Vasas úton. Kovács József, Pécs, Vasas ú. Kültelek 24._______________ Új cserépkályha eladó. — Dr. Kutas, Zsolt u. 1. Érdeklődni: 5 óra után. Albérleti szoba kiadó. Pécs, Kovácstelep, Rozmaring u. 17, Bálla.________ Nagyméretű panefix banda eladó. Doktor Sándor u. 14. György.____________ Különbejáratú szoba albérletbe kiadó házaspárnak is. I. ker., u. 34. (Rigóder). Eladó Amott kerti bútor 5 részes és egy darab hármas, hengeres párna. Hóvirág u. 27.___________ Különbejáratú szoba kisgyermekes házaspárnak: konyha használatai kiadó. Kisgyermek felügyeletére igényt tartok, űrhajós u. 14. sa._____________________ Vennék egy. vagy másfél. OTP-, vagy lakást. — Ajánlatokat: „50 000»* Jeligére a Sal-IflA u. hirdetőbe.________ Kifogástalan állapotban levő Orion, TV eladó, — adáskor megtekinthető. — Rákóczi út Beköltözhetően eredő ház, villanybogteres, központilag fűthető. Ugyanott déli fekvésű saroktelek. Dankó Pista téve. Balohánynál, budapesti házért, öröklakásért. Főbérletért pécsi kisméretű 2 szolba, ősszifcamflrtos családi háziamat. „Nagyobb összeget ráfizetek” jeligére a Sallai u. hirdtetőbe. _____________ Kosárfonás fonott bútor, vitása. X«.ratona. "L »8 Zttac a) Fite» hecedfi elsdá. Dánea u. 11/2.____________ Olcsón eladó. Mánott asztali tűzásely, matracaik. gyakorló bácsi songora. Roda u. 13. Falusi, kertes hátatc Tennék. tiúrserorig. ..Hebségi pihenés’» jeligére a Hunyadi g,irdetőbe. órabéres bejárónői heenkiéket vállalok reggel 8 áritól. „Csak Pécsett*» jeligére a Sallai u. hirdetőbe. 5000 forintot keresek kölcsön sürgősen. .Jól jár — 140 811’. Jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapjai Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 6. Telekom: 15-32, 15-33, 21-65, 52-11 Belpolitikai rovat: 31-68 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadá: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11 TeL: 15-32,15-33, H.-50, SZIKRA NYOMDA: Pécs. Munkácsy M. u. ML. F. v.: Melles Rezső Terjeszt. • Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál? és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Indfarerfor 25 Mégépíttetők, figyelem. Most vásárolják meg, építésükhöz szükséges ajtókat, ablakokat. Tetőszerkezethez: gombrudat, faragottfát, állványfát, egyéb fenyőfűrészárut, továbbá, parkettát, farostlemezt, furnérlemezt, színes műanyag hullámlemezt stb. mely nagy választékban kapható a Szentlőrinci Fesz. Építőanyag telepén.