Dunántúli Napló, 1970. február (27. évfolyam, 28-50. szám)

1970-02-06 / 31. szám

Sporthírek A hét végén rendezik meg Genfben a hagyományos nem­­­z­etkord mezei versenyt. A via­dalon magyar versenyzők is rajthoz állnak, köztük Dudás és Homoki, a Komlói Bányász két kitűnősége. A magyar atléta­­csapat edzőjeként Fogarasi Sán­dor, a Komlói Bányász atléta­­edzője utazott el Genfbe. * » A sakk OB II. első forduló­jában az Ércbányász SC aratta a legnagyobb arányú győzelmet a nyugati csoportban. A Szom­bathelyi Mezőgépgyár ellen 32.5:1.3 arányú győzelemmel az Ércbányász SC került az első forduló után a bajnoki táblázat élére.* A kosárlabda NB III. délnyu­gati csoportjában résztvevő csa­patok vezetői vasárnap, február 8-án délelőtt 10 órakor a megyei sportházban tartják Ugyűlésü­­ket. Az NB I. délnyugati cso­portját a Baranya megyei Ko­sárlabda Szövetség irányítja, a bajnokság mérkőzései a tervek szerint március közepén indul­nak meg. Bridzs: Csapatba­jnokság Pécsett Többhónapos küzdelemsorozat után végetért Pécs 1969. évi csa­patbajnoksága. A benevezett 14 csapat először egy 8 leosztásos selejtező körmérkőzést játszott, ennek alapján az első 6 helye­zett került az I. osztályba, a többi csapat a II. osztályban folytatta a játékot. A döntőben S3 leosztást játszottak egymás ellen a csapatok, majd a kiala­kult sorrend alapján az első két helyezett, a 8. és a 4., az 5. és a 6. újabb 64 leosztás során összemérte tudását, így alakult ki a végeredmény: 1. Szesztay-csapat (Bari I. há­zaspár, Harsány­ S. Szesztay Bs.). 2. Svastits-csapat (Svastits—Dé­vényi, Bari L.—Mezei). 3. Tatár-csapat (Tatár hp., Bá­rány—Schweitzer, Temesi—Trinn) 4. Bach-csapat (Bach—Matheo­­vics, Viniczky—Pálmai). 3. Szalonnay-csapat (Szalonnay —Járay, Konkoly—Wemnper). 6. Weiler-csapat (Weiler—Cé­helmé, Murányi—Rózsa). A H. osztályban a Vágl-csapat (Végi—Sasvári, Búzás—Gyopár) végzett az első helyen. A labdarúgó Dunántúli Napló Kupa második fordulója előtt újabb komoly feladat vár a PVSK és a BTC labdarúgóira A PVSK labdarúgói a DNK-mérkőzések első fordu­lójában meglepetéssel ruk­koltak elő. Az NB II-ből ki­esett vasutasok az NB I. B. tavaszi rajtjára készülő Pé­csi Bányász ellen álltak helyt. A PVSK szurkolói és vezetői örömmel tapasztalták a játé­­kosok nagy lelkesedését, aka­­­t. Kirczy Ferenc, a szak­­osz­ály intézője csakúgy, po­­nt a PVSK más vezetői azonban m­értéktiltóan be­szélnek a csapat teljesítmé­nyéről. — Korai lenne még véle­ményt mondani az új össze­tételű gárdáról, örvendetes azonban a játékosok harci kedve­­ és idegállapota. Mes­ter, aki az Ércbányásztól ke­rült hozzánk, a csapatnak egyik erőssége lehet, különö­sen­­ gólképességének örülünk. Nos, valóban nagy szükség van a PVSK-nál egy ered­ményes játékosra. Az elmúlt évben gyakran voltak bajok a csatársor gólképességével. — Úgy érezzük, csatárso­runk eredményesebb, gólké­­pesebb lesz, és az új összeté­telű támadósor még sok örö­met fog szerezni szurkolóink­nak. A védelmet még keres­sük, és szeretnénk megtalálni azokat a játékosokat is, akik a középpályás szerepkörben a legtöbbet tudják nyújtani. Nemcsak Hirczy Ferenc, de Farkas László, a BTC szak­osztályvezetője is elégedetten beszélt a bajnokság tavaszi rajtjára készülődő csapatáról. A bőrgyáriak az Ércbányász elleni győzelmükkel hívták magukra a figyelmet a DNK első fordulójában. A sikerre még a leglelkesebb bőrös szurkolók sem számítottak. — Az újonnan igazolt já­tékosok, úgy érezzük meg­erősítették a csapatot — mon­dotta Farkas László — Ko­vács nagyszerűen illeszkedett be a védelem játékába, de Kozma, Palotai és Solym­os is biztosítttnn­e­ helyit csapa­tunkban, ha a' 'j­átékfelfogá­­suk megfelelő szorgalommal párosul. A BTC labdarúgói nagyon készülődnek. Dara János ed­ző naponként foglalkozik a játékosokkal. Sokan előre el­temették a csapatot az NB II-ben. A bőrösök szeretné­nek a kétkedőkre rácáfolni.­­ A laur­ui­ngo Dunántúli Napló Kupa második fordu­lójában komoly feladatok vár­nak a PVSK és a BTC lab­darúgóira. A PVSK a Kom­­­­lói Bányászt kapja ellenfe­­­­léül, a BTC-nek a Dózsával­­ kell felvennie a harcot. — örülünk, hogy komoly­­ mérkőzésekhez jutnak a fel­készülés időszakában a fiúk — mondotta Fi­’rás László. — A­zon leszünk, hogy a Dózsa elleni találkozón­­ jó mérkő­zést láthassanak majd a szurkolók. A PVSK-nak sincsenek vér­­í­mes reményei a Komlói Bá­­­­nyász elleni találkozón. A csapat vezetői lelkes játékot­­ és becsületes helytállást vár­­­­nak az együttes tagjaitól. Baranya legjobb női atlétikai eredményei 1969-ben ún. futószámok A legion női eredmények fel­sorolása előtt általánossá­gában azt a megállapítást tehetjük, hogy fejlődtek a versenyzők. Javultak az eredmények. A futószámok értékelésénél a legnagyobb ará­­­­nyú eredményjavulást 400 méter­­­­nél tapasztalhatjuk, de a száz­méteres síkfutásnál is kielégítő a fejlődés A zárójelben közölt előző évi eredmények hűen szem­léltetik, hogy az egyes verseny­zők mennyit­­ faragtak le egy év alatt a 100 illetve 400 méteres síkfutás idejéből. A vágtaszámokban — 190, 200, 400 méteren — több olyan ver­seny­zőnőt sorolhatunk fel, akik a következő években komoly eredményeket érhetnek el, s ez­zel együtt megvethetik a válo­gatott csapat sikeres szereplé­sének alapjait is. Nyolcszáz méteren Szabó Zsu­zsa többet fejlődött mint azt a két év eredménye közötti kü­­­­lönbség mutatja. Legtöbb verse­­­­nyén jobb időt futott mint előző­­ évi legjobbja volt. A többiek ne­­­­hezen törik át a 2­ 20 mp-es ha­­j­tárt. A síkfutószámok 1960. évi rang­­­­listája: 100 m: 1. Nedvesin Mira PVSK 12.4 (12.2) 2. Kurdi Ilona PVSK 12.5 (13.0) 3. Jakab Éva PVSK 12.6 (13.0) 4. M­­elanti Ilona KBSK 12.8 (13.3) 5. Köves Mária Tanárképző 12. « (13.3) 6. Patacsy Éva P. Dózsa 1S.9 (13.5) 7. Bernáth Vera P. Dózsa 1S1 (13.5) 3. Szilágyi Ágnes PVSK 1S.1 (12.8) 0. Buzsákd Valéria P. Dózsa 13. : (53.0) Szikszai Zita Sportiskola 13­ 2 (13.7) Kisantal Mária PVSK 13.2 (13.7). sao ms 1. NeducstR Mir» PVSK SJ.6 (-) 2. Patacsy Éva P. Dózsa aSA (50.3) S. Wieland Dona KBSK 26.1­­—­ j 4. Szilágyi Ágnes PVSK 2S.6 (23.3) 5. Kisantói Márta PVSK S7.» (vaui) 3. Bernáth Vera P. Dózsa 27.S (39.1) 7. Szagrt Zsuzsa Tanárképző 38.0 (—­ 8. Kudtor Zsuzsa PVSK 28.0 (—) S. Bagoly Márta P. Dózsa 28.2 (28.0) 10. Buzsáki Valéria P. Dózsa 23.3 (29.9) Major Vall PVSK 28.S (—) #* ms .1. Patacsy­ Éva P. Dózsa 59.4 (39.9) 2. Szabó Zsuzsa KBSK 00.3 (32.0) 3. Szilágyi Ágnes PVSK 61.6 (60.7) 4. Wieland Ilona KBSK 61.9 (69.7) 5.­­ Neducsin Mira PVSK 62.3 (68.8) 6. Jakab Éva PVSK 62.3 (64.5) 7. Szolcsányi Edit Tanárképző 62.4 (61.8) 8. Kustor Zsuzsa PVSK­­2.4 (67.4) 9. László Zsuzsa KBSK 62.8 (6612) 10. Buzsáki Valéria P. Dózsa 63.4 (—) 869 m: 1. Szabó Zsuzsa KBSK 2:15.8 (2:17.9) 2. Szolcsányi Edit Tanárképző 2:22.3 (2:21.8) 3. Sümegi Rózsa PEAC 2:36.9 ( 4. Kustor Zsuzsa PVSK 3:27.2 <-e t 5. Szabó Klára KBSK 2:28.3 (—)­­ 6. Kiss Katalin PEAC 2:29.5 í (2:30) 7. Standeisky Anna P. Dózsa­­ 2:39.2 (—) a. Faragó Erzsébet Tanárképző 2:39.4 (—) 9. Simon Györgyi P. Dózsa­­ 2:43.7 (—) 1­. Tamási Éva Tanárképző i 2:44.3. Dunantmi napto Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út 11. T.: 15-32, 15-83, 21-60, 50-00, 60-11 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11. T.: 15-32. 15-33. 21-60. 30-09. 60-11 Telex sz. 2320 — PÉCSI SZIKRA NYOMDA •écs, Munkácsy Mihály u. 10 sz — Felelős vezető Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 2000 forint. Indexszám: 11 0M 1 Színház Nemzeti Színház: Manon Lescaut (este 7 órakor). Bemutató bérlet: 1 MOZI Park: Egymillió karátos ötlet (4, 6, 3). Petőfi: Krebsz, az isten (15, 11, 19). Kossuth: Krebsz, az isten (10, 12). Egymillió karátos ötlet (13, 15). — Amerikai feleség (17, 19). 16 éven felül! Gyárváros: San Gennaró kincse (6). — Mecsekalja: Brancaleone ármádiája (5, h. 16 éven felül! Pécsszabolcs: Bolondok hajója (5, 7). Egy szerelem három éj­szakája (3). Ságvári Ko.: Az al­világ­­ professzora (16). Vasas I.: Életem legjobb nője (6). Vasas I.i Élő holttest (6). Boly: Az alvilág professzora (7). Harkány: Az utolsó éden (7). — Mohács: Kötátánc (16,­­8). Lásd: Isten hozta, őrnagy úr! (7). — Siklós: Dillinger halott (7). 16 éven fe­lül! Szigetvár: Maigret felügyelő csapdája (6, 8). Rádió KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek, időjárás. 4.SS: Haj­naltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45: Mit főzzünk: A lányok, asszo­nyok főzési tanácsadója. — 8.00: Hírek, időjárás. — 8.55: Műsor­­ismertetés. 8.20: Kamarazene. — 9.00: Kozmosz. Tudományos ma­gazin (ism.). 9.25: A 66-os szám. Részletek Offenbach operettjé­­ből 10.00: Hírek, Időjárás. 10.05: Fiatalok stúdiója. Versek. 10.25: Zenekari muzsika. 10.59: Lottó­­eredmények. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Édes anyanyelvünk (ism.). 11.40: Birgit Nilsson énekel. — 12.00: Déli krónika, lottó. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — li.in: Tánczenei Almássy Zsuzsa dobogóra készülhet •­ • A leningrádi jubileumi sport­palotában csütörtökön reggeltől a női kötelező gyakorlatok má­sodik részével folytatódtak az 1970. évi műkorcsolyázó és j­ég­tánc Európa-bajnokság küzdel­mei. A várakozásnak megfelelően ezúttal is az osztrák Schuba bi­zonyult a legjobbnak: magabiz­tosan „iskolázott” és végül is a hat kötelező gyakorlat után 28 ponttal előzte meg a tavalyi Európa- és világbajnok NDK-s Gaby Seyfertet. Továbbra is kitűnően szerepelt a magyar bajnoknő, a múlt évi világbajnoki bronzérmes, Almás­­sy Zsuzsa, aki a tőle megszo­kott nyugalommal „futotta” le az újabb kötelezőt. Ezzel bizto­san tartja a harmadik helyet. Tehát nyugodtan készülhet ar­ra, hogy ezen az Európa-baj­­nokságon is fellépjen a dobo­góra. Hogy azután melyik foká­ra sikerül majd felállnia, az at­tól függ, hogy pénteken este a szabadon választott gyakorlatai hogyan sikerülnek. A másik magyar versenyző, Wagner Zsófia csütörtökön sem remekelt, bár valamivel bizto­sabban korcsolyázott, mint szer­dán, s így egy hellyel előbbre került A kötelező gyakorlatok után a női verseny állása: 1. Beatrix Schuba (osztrák) 1ó hsz. 1227 pont; 2. Seyfert (NDK) 17 hsz. 1199 pont; 3. Almássy (magyar) 27 hsz. :102,2 pont; 4. Dodd (angol) 1112,5 pont; 5. Nestler (osztrák) 1088,6 pont; 6. Trapanese (olasz) 1081,2 pont; ... 21. Wágner (magyar) 870,9 pont. Az est fénypontja volt, amikor utolsóként az Európa-bajnokság várományosai, a szovjet Rodnyi­na—Ulanov páros jelent meg a reflektorok által megvilágított pályán. Irina és Alekszej tudása legjavát nyújtotta, megérdemel­ten védték meg múlt évi arany­érmüket. A pontozók értékelése ez volt: Kivitel: 5.5, 5.5, 5.7, 5.6, 5.«, 5.4, 5.2, 5.4, 5.5. tartalom: 5.4, 5.4, 5.6, 5.5, 5.5, 5.4, 5.2, 5.3. 5. A párosműkorcsolyázás 1970. évi Európa-bajnoka: Irina Rod­nyina—Alekszej Ulanov (Szov­jetunió) 9 hsz, 423.1 pont. 2. Szmirnova—Surakin (Szov­jetunió) 19 hsz, 418.1 pont. 3. Walther házaspár (NDK) 28 hsz, 410.6 pont. ... 15. Farkas Éva—Korpás Ta­más (Magyarország) 132 hsz, 330.4 pont. KS/D: NAPLÓ, TELEFOTO Műkorcsolyázó Európa-bajnok­­ság Leningrádban. Képünkön a szovjet páros, Irina Rodnyina és Alekszej Ulanov Társadalmi munkások A Bányász, BTC, vagy éppen­­ a Kinizsi vezetői tanúsíthatják,­­ hogy nem éppen könnyű dolog­­ az előre vezető úton egyenesben tartani egy nagy sportcsalád­­ szekerét. Pedig náluk egyetlen­­ gazdasági vezetéssel, vagy szak­­j szervezet: bizottsággal kell a problémák megoldása érdekében tárgyalni. A Pécsi Helyiipari SK-nál egy tucatnyi „gazdát” kellett az évek folyamán a sport és testedzés fontosságáról meg­győzni és hogy ez a legnagyobb részben sikerrel járt, az nem kis mértékben az elnökség egyik tagjának, Toller Lászlónak is nagy érdeme. A sportegyesület jogelődeit is beszámítva, 18 éve vesz részt a vezetés munkájában. Hol együtt örül a sik­ereknek, hol pedig a többiekkel érez egy-egy kudarc után. Mert ez is, a­maz is jelent­kezett szép számmal az évek fo­­­­lyamán. És hogy a kudarcok t­oller László után sikereik is következtek, ab­ban az a nagy akarat­ is segí­tően közrejátszott, amivel Toller László lelkesítette a Helyiipari SK sportolóit. — A labdarúgás állt mindig a legközelebb hozzám. Már srác koromban csapatot verbuváltam és nagy hatással volt rám a lelkesedésük. Abban, hogy én aktívan nem rúghattam rend­szeresen a körlabdát, viszont már nem az akarat, hanem az egészségi állapotom játszott köz­re. Amikor azonban a két fiam magára húzza a klub lilaszínű mezeit, és kárpótol a mulasz­tottakért. Közel két évtizede jár ki rend­szeresen csapatának bajnoki mérkőzéseire és ha a felelős munkahelyi beosztása mellett hétközben is jut egy kis idő, még az edzések idején is ott látni a pálya szélén. Szurkol, szervez, segít. A korábbi évek­ben kevés társa volt ehhez, de most elégedett, mert Gyimesi Lászlóval, Manesko Ferenccel, Gröller Györggyel, no és ter­mészetesen Sós János Intézővel tudja megosztani a gondokat. Most, hogy a csapat újra az NB I-ban verse­nyt­­et, nagy a lel­kesedés és ez természetes. De a labdarúgás mellett igyekeznek más sportágakat is működőké­pes állapotban tartani. Amikor olyan nagy egyesületek, mint a Dózsa, meg az Ércbányász megvonta a támogatást a vízi­labdázóktól, a Pécsi Helyiipari SK otthont adott a fiataloknak. — Meghatott a lelkesedésük, egyszerűen nem volt szívünk nemet mondani — mon­dja Toller László és elárulja, hogy jómaga is ott szurkolt a Tarokányi-fürdő lelátóján a csapat hazai mér­kőzésein. Tíz éve tagja az MTI pécsi tanácsa elnökségének és jóleső örömmel mutatja a két csillogó sportkitüntetést, amelyek a sport­­mozgalom érdemes, majd nem­rég kiváló dolgozójává avatták. A Jövő kívánságaként ezt mon­dotta: — Szeretném, ha sportolóink a pályán és a munkahelyen el­várt becsületes helytállásukkal kedveltetnék meg a klubot az­zal a mintegy négyezerötszáz HVDSZ-hez tartozó dolgozóval, akik nagy része anyagilag is hozzáj­árult sportolásukhoz! 1 ORSZÁGOS MAGASUGRÓ CSÚCS A Játékcsarnokban csütörtökön délben három számból álló ver­senyt rendezett a Magyar At­létikai Szövetség. Éppen úgy,­­mint a Bp. Honvéd szombati viadalán ezúttal is Komka Mag­dolna a Salgótarjáni Kohász ki­váló magasugrónője ért el ki­emelkedő eredményt. 177 centi­métert ugrott, ezzel beállította az országos csúcsot, s eredmé­nye egyber­ nem­ hivatalos fedett­pályás rekord. Brazília vagy Olaszország? Nyilatkozat a labdarúgó világbajnokság esélyeiről Joao Saldfinha, a brazil válo­gatott szakvezetője ismét nyilat­kozott a világbajnokság esélyei­ről. — Nagyon nehéz meghatározni, melyik csapat lehet a legna­gyobb ellenfelünk — mondotta. — Olaszország különösen az erős csapatok közé tartozik. Európai megfigyeléseim alatt az olaszok mutatták a legkorszerűbb labda­rúgást, 7 játékossal támadnak és legalább nyolccal védekeznek. — Erőnlétük fantasztikus. Igazat kell adnom azoknak az olasz szakvezetőknek, akik azt han­goztatják, hogy m8-tól, teh át utolsó világbajnoki győzelmük óta nem rendelkeztek a mostani­hoz hasonló képességű csapattal. Ezek szerint Brazília vagya Olaszország lesz a világbajnok? — kérdezte egyik újságíró. — Sok esélyes van — vála­szolta Saldanha — a résztvevő csapatok többsége jogosan re­ménykedhet. Ami Brazíliát illeti. Jól felkészült ütőképes csapattal utazunk Mexikóba, szeretnénk megszerezni a Rimet Kupát, de túlságosan merész lenne kijelen­teni, hogy el is hozzuk. koktél. 13.15: Falusi percek. — 13.20: Boross Lajos népi zene­kara játszik. Szentendrei Klára­­ énekel. 13.50: A harmadik év­ezred felé — Dr. Simai Mihály előadása, 1. 14.00: Hóka Móka bábszínháza (ism­.).­ 14.25: Fonó­­téka. Iskolai magnótárosok öt­­perce. 14.30: A gyermek és vilá­ga, II. rész. 15.00: Hírek, idő­járás.­­ 15.10: A munkásoké a jövő. .. 15.30: Doktor Doolittle. Részletek Bricusse zenés játéká­ból. 16.00: A világgazdaság hítei. 16.05: Falusi délután. 16.58: Hall­gatóink figyelmébe! 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. 17.20: Az MRT énekkara énekel. 18.07: Mikrofórum. 18.22: Népdalcsokor. 18.58: Hallgatóink figyelmébe­ .19.00: Esti krónika. 19.25: Donizetti: Rita. Egyfelvo­­násos vígopera. — 20.23: Láttuk, hallottuk. 20.45: Hírek. — 20.48: Donizetti: A csengő. Egyfelvoná­­sos vígopera. 21.31: Kókai Rezső: Rapszódia klarinétra és népi ze­nekarra. 22.00:­ Hírek, időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: Líbiában — forradalom után, IH. 22.30: A Stúdió 11 és szólistái játsza­nak. 22.30: Meditáció. 23.00: Vi­lághírű karmesterek lemezeiből. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.28: Az MRT énekkarának operett­­f­elvét­eleiből. PETŐFI RÁDIÓ $.20: Téma. 6.80—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Könnyűzene. 8.50: Időszerű nem­zetközi kérdések (ism.). 9­00— 10.00: Ezere­gy délelőtt: Mai me­semondónk: Nagy Attila. 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben 10.59: Lottó. 11.00—11.05: Hírek, időjárás. 11.45: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 12.00: A Gödöllői Agrártudományi Egyetem kama­razenekara játszik. 12.20: Szitt­­­­fonikus zene. Közben 13.01­—13.00:­­ Hírek, időjárás. 13.45: Id­őjárási- és vízállásjelentés. — 14.00—18.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig.­­ A Petőfi rádió zenedélutánja. —­­ 14.00: Rivaldafényben. — Közben ! 14.30—14.35: Hírek, időjárás. — 14.50: Üzenetek. — 15.30: Hírek. 15.33: Rivaldafényben, II. rész. Közben 16.30—16.33: Hírek. 17.00: Ötórai tea. Közben 17.30—17.33: Hírek. — 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Naplómból. — Szél Júlia írása. 18.20: Hangverseny a stú­dióban. Szécsi Magda hegedül, Szebényi János fuvolázik. Frey­­mann Magda zongorázik. 19.00: Spirituálék. 19.29: Új könyvek. 19.32: Ami ázsiai úti jegyzeteim­ből kimaradt. VII. 19.52: Jó es­tét, gyerekek. 20.00: Esti króni­ka, n. 20.25: Tisztítótűz. Rádió­játék. 21.08: Déki Lakatos Sán­dor népi zenekara játszik, Ur­­bán Katalin és Marczis Demeter énekel. 21.45: A gazdaságos te­rületfejlesztésről. Dr. Garam Jó­zsef írása. 22.00: A mosoly or­szága. Részletek Lehár Ferenc operettjéből. 22.23: Kamarazene. 23.00: Hírek, időjárás. — 23.15: Könnyűzene. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH-RÁDIÓ 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Tánczenei koktél (ism.). 18.55: I URH zenei kalauz. 19.35: Kama­­­­razene. 20.05: A jazz kedvelői­­­­nek. — Oliver Nelson bigbandje­i játszik. 20.35: Hírek. — 20.38: A­­ prágai kamarazenekar hangver­­­­senye Montreuxból. 22.10: Yolan­­i­da Marculescu és Walter Lud­wig énekel. 22.43: Lehotka Gá­bor Bach-műveket orgonái. 23.00 —23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — A nótakedvelőknek . . . 17.50: Huszonöt éve történt... — Korabeli társadalmi és sajtó­szemle Kft.l­: Híres együttesek és zene­karok műsorából 13.40: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Hírek, tudósítások. — Népdal­csokor, Ablak a világba. Hang­szerszólók 19.30: Német nyelvű műsor. — Kulturális magazin. Népdalok, népi muzsika 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 8.25: Angol nyelv (középisk. I— H. oszt.) 9.00: Orosz nyelv (ált. isk. 3. o.) 9.55: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.) 14.00: Orosz nyelv (ism.) 14.55: Magyar irodalom (ism­.) , 17.15: Pedagógusok fóruma. — 1. Válság vagy forradalom a peda­gógiában? 17.58: Műsorismertetés 18.00: Hírek 18.05: A kétszázas és társai ... Riportfilm 18.25: Reklámműsor 18.30: Új célok, új utak 18.50: Esti mese 19.00: Szövetkezetpolitikánk. — A tv politikai tanfolyama 19.00: Riói karnevál. Francia ze­nés film 19.55: Szünet 20.00: Tv-hiradó 20.20: Töltsön egy estét O Hen­ry-vel! 21.20: Műkorcsolyázó Európa-baj­nokság. Női szabadonválasztott gyakorlatok. Közvetítés Lenin­­grádból, felvételről 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv Tv. 16.45: Magyar nyelvű krónika. — 17.50: I­anhoe. 18.20: Rajzfilmek. 18.30: Visszatérés a dzsesszhez. 19.05: Tudomány. 20.35: Egy ki­csit én, egy kicsit te — kvíz. 21.40: Monix detektív — sorozat­iam. »

Next