Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-01 / 204. szám

1378. szeptember 1. DUN­Á­NT­ÚLI NAPLÓ Repülőgépek a gazdaságokban Lehet majd társulni — Másfél millió egy gép Mintha díszszemlére ké­szülnének, úgy sorakoznak a repülőtér szélén két sorban a sárga repülőgépek. Kissé távolabb az új K—23-as he­likopterek „ácsorognak”, mel­lettük egy nagytestű, dupla­szárnyú Antonov. A gépek pihennek. Ritka alkalom ez nyáron, kényszerpihenőnek is mondhatnánk, hiszen a pilóták ezalatt a kaposvári bázison készülnek a szak­­szolgálati engedély évenként esedékes megvédésére. A budaörsi repülőtérnek ezen a részén csak néha bőg fel egyik-másik gép motorja, ahogy a felülvizsgálat szük­ségessé teszi. A tétlenségnek pár nap múlva vége. A gé­pek ismét levegőbe emelked­nek és szétszélednek az or­szág minden részébe. Egy tavaszi riportunk nyo­mán kerestük fel a Repülő­gépes Növényvédő Állomást. Akkor a baranyai gazdasá­gok oldaláról néztük, mit jelent az a váratlanul beve­zetett rendszer, hogy a gé­peket egész évre adják bér­be egy-egy gazdaságnak, s a többiek, akik számítottak rá, váratlanul hoppon marad­tak. Most Zsidó Péter igaz­gatóval folytatott beszélgeté­sünk alkalmával a RNA ol­daláról nézzük meg ugyan­ezt. SOKATMONDÓ SZÁMOK Mielőtt jobban belemé­lyednénk a dolgokba, néhány érdekes számadattal szolgál az igazgató. Július 31-ig a RNA fél­száz gépe több, mint egymil­lió holdnyi földterületen végzett növényvédelmi mun­kákat. Ez — háromszoros fe­dést figyelembe véve — kb. 340 ezer holdat jelent, az ország mezőgazdaságilag hasznosított földterületének 3 százalékát. Ennek 43 szá­zaléka állami gazdasági, 57 százaléka termelőszövetkezeti terület. Legnagyobb igény­bevevők : Szolnok, Békés, Csongrád és Hajdú megyék, viszont nem szerepel a lis­tán Zala, Vas és Győr-Sop­­ron, Baranya a középtájon, vagy inkább annál lejjebb helyezkedik el a 47 ezer holddal, ami az összesnek mintegy 5 százaléka. Ennél is érdekesebb a következő két szám: az állami gazdasá­goké 45 ezer, a termelőszö­vetkezeteké mindössze két­ezer hold. A bolyi és Villány -siklósi állami gazdaság dolgozik a megyében bérelt repülőgéppel, illetve heli­kopterrel, a termelőszövet­kezetek pedig — ahogy an­nak idején is megírtuk — alkalomadtán kölcsön ka­pott géppel. Baranyának ez a helyzete semmiképpen sem megnyug­tató. De hát van-e kilátás valamire, remélhető-e válto­zás a jelenlegi rendszerben? A PILÓTÁKON MÚLIK A RNÁ tíz éves. Hosszú évek azzal teltek el, hogy — az igazgató szavai szerint — egyáltalán el tudják adni magukat. Általában idegen­kedtek a gazdaságok a re­pülőgépek igénybevételétől. 1967—68-ban volt a nagy for­dulat, amikor tömegével je­lentkeztek az igénylők, majd az 1970-es szerződések, ame­lyek egyrészt a gépek jobb kihasználását eredményez­ték, másrészről azonban erő­sen leszűkítették a pratnerek számát. A jelenlegi géppark nem elégséges az igények kielé­gítésére. A bővítésnek azon­ban nem a gépbeszerzés az akadálya. Kevés a pilóta. Az utánpótlási gondok szeren­csére megoldódnak. Nyír­egyházán már folyik a nö­vényvédelmi pilóták kikép­zése és az első 22 fiatal re­pülő jövő év nyarán gépre szállhat. Ettől kezdve pedig folyamatosan kerülnek ki a nyíregyházi iskolából min­den évben új pilóták. Ezután kezdődhet meg a RNÁ tervszerű fejlesztése a negyedik ötéves tervben. SZÁZHÚSZMILLIÓS FEJLESZTÉS Két adat a RNÁ ötéves tervéből: Mintegy 120 millió forin­tos költséggel építik ki a budaörsi repülőtéren az új anyagi-műszaki bázist, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a gépparkot is növeljék. A motorok javítása jelenleg idegenben — kül­földön — történik. Ha a cseh, vagy lengyel partne­reknél van kapacitás, gyor­san megy a javítás, ha nincs, akkor bizony hosszabb időre is kiesik a termelésből a gép. Jövő évtől „hazahoz­zák” a motorjavítást, tehát a gondoknak ez a része is megoldódik A negyedik ötéves terv végéig a jelenlegi kétszere­sére bővítik a gépparkot. Ezzel csaknem egészében ki tudják elégíteni a várhatóan növekvő igényeket. HATÉKONYABB VEGYSZEREKET Látható, hogy a nagyará­nyú fejlesztés ellenére sem lesz problémamentes öt év múlva a repülőgépes nö­vényvédelem. Az igazgató szerint mégis volna mód a megoldásra. " Vegyiparunk eddig ke­veset törődött azzal, hogy műtrágyát és növényvédő­szereket repülőgépről is szó­runk. A földi körülmények­hez alkalmazkodó koncent­rációjú vegyszerek a mi ese­tünkben azt jelentik, hogy lényegében „felesleges” te­herrel repülünk. Ha haté­konyabb vegyszerek állná­nak rendelkezésünkre, ak­kor ugyanannyi felszállással és teherrel lényegesen na­gyobb területek növényvé­delmét láthatnánk el. Ugyanez az igénybevevők oldaláról: olyan gazdaságok is hozzájuthatnának e kor­szerű szolgáltatáshoz, ame­lyek egyébként egész évre — azaz 340 régiórára — nem tudnának adottságaik folytán szerződni. GÉPTULAJDONOS GAZDASÁGOK? Távolabbi lehetőségekről beszélünk és megkérdezzük: a gépállomások analógiája­ként előfordulhat-e valami­kor, hogy a repülőgépek a gazdaságok tulajdonába ke­rüljenek? A válaszból kitű­nik, hogy ez így egyértel­műen nem ilyen egyszerű. Egyelőre számos körülmény akadályozza, hogy mezőgaz­dasági üzemek máról-holnap­ra önálló repülőgéptulajdo­nosok legyenek.­­ Foglalkozunk azonban a gondolattal, hogy a mező­­gazdasági üzemek a rendel­kezésükre álló beruházási lehetőségeikkel hozzájárul­janak a gépek beszerzéséhez. Ezáltal a tervezettnél több gépet vásárolhatnánk, s a gazdaságok — mint társtu­lajdonosok — eleve jogot formálhatnának arra, hogy a repülőgépet kizárólagosan használják. Ez, ha meggondoljuk, nem is olyan lehetetlen dolog. A RNA által használt gépek ára mintegy másfélmillió fo­rint. Nagyobb gazdaságoknak még társulva is megérné beszerezni, pontosabban: hozzájárulni a RNA beruhá­zásához, hogy ezzel növény­­védelmi gondjaikat megold­ják. Hársfai István Lukács György átvette a Goethe-díjat Hétfőn a Fővárosi Tanács Végrehajtó bizottságának üléstermében átadták Lu­kács Györgynek a Goethe­­díjat. Az eseményre­­ Sar­lós Istvánnak, a Fővárosi Tanács vb-elnökének meghí­vására küldöttség érkezett a Malr­a menti Frankfurtból Walter Möller főpolgármes­ter vezetésével. A Goethe­­díjat és oklevelet Walter Möller nyújtotta át Lukács Györgynek. A Mecseki Szénbányák beruházásában épült Pécs legújabb ABC áruháza a Kodály Zoltán úton. A 3 600 000 forint értékű létesít­ményt a meghívott vendégek jelenlétében tegnap délután adta át a B. m. Élelmiszer Kereskedelmi V., ma reggel 6 órától pedig naponta este 8 óráig a nagyközönség rendelkezésére áll. t Magyar kiállítás Moszkvában Sikert aratott a pécsi pezsg­ ő A moszkvai magyar népgazdasági kiállítás igazi sikerét csak ott, a helyszínen lehet a maga valóságában felmérni — mondja Kuru­­csai József, a Mecseki Álla­mi Pincegazdaság igazgatója, aki a MONIMPEX képvise­letében járt a szovjet fővá­rosban a kiállítás megnyitá­sa alkalmából. — Amikor a nagyközönség számára is megnyitották a kiállítást, hosszú sorokban jöttek az érdeklődők. — Eszerint megfelelő pro­pagandát kapott a kiállítá­sunk? — Hogyne. Moszkva főút­vonalain mindenfelé hatal­mas transzparensek hívják fel a figyelmet a magyar ki­állításra. Nagyon előkelő he­lyen foglalkozott vele a saj­tó, a rádió és a televízió is. A megnyitó a szovjet kor­mányfő és több miniszter jelenlétében zajlott le.­­ — Rá is szolgált a kiáll­­ás erre a megkülönböztető figyelemre? — Feltétlenül. Az utól években több magyar kiá­lítást láttam, de mind köz kiemelkedett ez. A rendező munkája minden dicséret megérdemel. — És a látogatók érdekl­dése? — Megfigyelésem szem­­­mindenre kiterjedt. Nem tudnám hamarjában kiém­e­ni, ami iránt különösen k emelkedő volt az érdeklődi Nagyon meglepett — és­­ is esett tapasztalni —, hol hazánk eredményei menny­ie foglalkoztatják a szovj embereket. — A Pécsi Pincegazdasá számára hozott-e valór eredményt a kiállítás? — Talán azt, hogy vermu­saink után pezsgőinket megismerhették a moszkva­ik. Különösen nagy sike­rolt a vörösnek, mivel Szovjetunióban ilyent ne gyártanak. Nem készül el a hőközpont Másfél hónap múlva: fűtési idény Több mint hétezer lakást fűt és mintegy kétezerötszáz lakást lát el melegvízzel Ba­ranyában a Pécsi Hőszolgál­tató Vállalat. Komlón és Pé­csett több helyen bevezették az egész éven át tartó me­legvízszolgáltatást. Ennek cső­hálózatán vannak olyan munkák, melyek elvégzése csak víztelenítéssel oldható meg. A víztelenítés viszont több napot vesz igénybe. A karbantartás Komlón már megtörtént, ma Pécsett is megkezdik. A szolgáltatás visszaállításakor jelentkez­hetnek problémák, melyek megoldása természetesen újabb időt igényel. Épül a Móricz Zsigmond utcai hőközpont. Az idei fű­tési szezonra nem készül el, így továbbra is üzemben marad a Móricz Zsigmond téri és Szalai András utcai olajkazántelep. Az újonnan épülő Szigeti városrészben ez évben hatszáz lakást kap­csolnak a távfűtés hálózatá­ra. Valamennyi új objektum — lakás vagy intézmény —, ahol a lehetőségek adottak, bekapcsolást nyer a távfűtési hálózatra. Üzembe helyezik a kertvá­rosi Honvéd kórház új gőz­vezetékét. A Honvédek , Minisztérium beruházásábó­l létesült ipari gőzvezeték le kerülési költségéhez a­­ szolgáltató Vállalat kétmill forinttal járult hozzá — ís lehetővé tették a Kertván fölött majdan kiépülő ipa telep hőellátását is. A kó­ház az új vezetéken érke: kétszáz fokos gőzzel fűt, e­zet melegít és technológi célokra is felhasználja gőzt. A műszaki­­ tási­­j j­lenleg folyamatban van. s üzembehelyezés októberig megtörténik. Távfűtést kap Jókai utcai óvoda is, a há­lózat építése során mutatk­zott olyan műszaki mego­dás, amely lehetővé tette en­nek az intézménynek, ho­ még ebben az évben bekap­csolhassák. A Kodály Zoltán utcába még két évig működnek tömbkazánok. Jelenleg terv­zik az új gerincvezetéket, 1972-ben a Rókus utca fel mind a Kodály Zoltán ut­ már megépült házai, mir az ott épülő OTP-házak táv­fűtésűek lesznek. **ÉPÜLŐ: ... Kis híja volt s leszed­nek, s lenn összesöpröget­­nek, de visszajöttem, nézd! és holnap újra retteg s pincébe bú előlem a gyáva Európa .. (Radnóti) Gyermekkorom városa zász­lóerdők árnyékában dider­­gett. Három nemzeti lobogó színeit, címerét lobogtatta a koraőszi szél az épületek homlokán. Az utcákon csil­logó fegyverek, páncélozott járművek. A „tanszázadok”, ahogy feljegyezte róluk a történelem. Világosan élnek bennem azok a — most pon­tosan harminc évvel ezelőtti — napok. Alig egy esztendővel az­után, hogy kora hajnalban a gdanski kikötő bejáratánál fekvő félszigeten, a Wester­­plattén felhangzott a máso­dik világháború első puska­lövése. A menetelő, gyakorlatozó katonák Antonescut éltették. Rekedtes hangjukba belemo­tivált, fülünkben az erő, az állandóság harmonikus szim­bólumaként csengett szaka­datlanul egy délceg menet­dal tercekbe szökkenő dal-­­­lamíve: „Hei-li, hei-lo, hei-la, hei-li, hei-lo, hei-la!.. .” Szünetekben Stuka-módra­­ vijjogott, száguldozott a tá- i­gas udvar, és tele torokból üvöltöttük, hogy „Wenn wir fahren, wenn wir fahren, wenn wir fahren gegen En­geland ...” Mit jelent? Kit érdekel. Nem kérte, nem tanította senki. Lelkesítő volt és mi­csoda büszkeség az, ha vala­melyik magas szőke legény kedvesen visszaintett: „Heil!” Egyszer anyámmal men­tem. Ő jött, én lendítettem a karom és mondtam a vilá­got rengető varázsigét. 15 mo­solygott elmentében és meg­biccentette a fejét. Arcom kipirult, szememmel követ­tem és a karom úgy maradt. Anyám szelíden visszahajtot­ta. „Ezt többé ne tedd!” És különösen nézett a szemem­be. Anya sohase politizált. Megsíratta a kormányzóhe­lyettest, gyönyörködött Ist­­vánkában és ápolónő-fityulás anyukájában báró Edelsheim- Gyulay Ilonkában, a Magyar Futár címlapján. De akkor különösen nézett rám. Évekkel később egy kis du­nántúli faluban láttam így nézni, amikor karácsonyesti kocsonyafőzés közben két fiatal magyar katonát kérlelt szinte könyörgő hangon: „A réztáblásokat kerüljék rá­gyon! Az oroszok Veszprém alatt vannak, soká úgysem tarthat már ...” Véletlenül benyitottam. Hozzám csak ennyit szólt: „Nem hallottál semmit, érted?” Különösen és szigorúan nézett rám akkor. De soha­sem politizált. A szótól is összerezzent. ősz volt akkor is, azután tavaszra nyár, a nyárra is­mét ősz érkezett. Iskolánk­ból kórház lett, anyám gyász­ruhát varrt; először mások­nak, októberben magának is, nekem is. Szépen varrt fehérneműt, felsőruhát, mindent. Házak-­­hoz járt, ebédre én is oda. Nyilván apám emlékére te­kintettel a volt kollégák csa­ládja mindenütt a közös nagy asztalhoz ültetett bennünket. Buddingéknál is. Emlékszem, a levesnél sen­ki sem szólt. A rádió böm­bölte a tizenkétórás híreket. Kurszk, Harkov, Rosztov, Krim és Szevasztopol és a Ladoga tótól délre dúló har­cok szerepeltek a hadijelen­­tésekben. És mind gyakrab­ban: Moszkva... Budding úr —, aki vasár- és ünnepnapokon és ha szol­gálatban volt, fekete vállszí­jas egyenruhát meg csizmát öltött — ilyenkor furcsán mosolygott. A leves végén elzárta a rádiót, a sültnél a híreket kommentálta. Budding úr kitűnően be­szélt magyarul. A család hall­gatott, így illett. Egyszer úgy november ele­je tájt az ismerős pattogós indulót majd a Horst-Wesselt bömbölte a készülék. Feláll­va hallgattuk. Budding úr már a leves után pezsgőt bontott és mi koccintottunk. A kommentár elmaradt, he­lyette Budding úr két kanál kompót között elszólta magát és kifejtette az emberiség megtisztogatásának tervét. Diadalittasan mondta: „Kiirtani, eltüntetni! Aus­­rachren, natürlich. Irmagja se maradjon zsidónak, ci­gánynak sehol. Ez lesz ... Aber... — emelte magasra a gyümölcshámozó nikkeles pengéjét — erről aztán most még hallgatni! Értve, jun­ge!?” A „junge” én voltam Nem értettem, de buzgón bólogat­tam. Igen, jawohl, hallgatni. Anyu sápadt volt. Hallga­tott hazáig. Otthon is csak egyszer, agyvetés közben, szinte csak maga elé suttog­ta: „Ő a gyalázatos ...” Három évvel később egy dunántúli kisvárosba evaku­áltak bennünket. Rokonaim­mal együtt tizenegyen vol­tunk, öt gyerek és hat fel­nőtt. Férfiember egy se. A tűzhely nélküli négyszer hár­mas szobában két szalma­zsák. Három zsák liszt, né­mi olaj minden vagyonunk. Csontfagyasztó február volt. Délelőtt a körzeti levente­­parancsnokságon kellett je­lentkeznem. Itt tanultam meg köszönni. A több hóna­pos kihagyás, a közeli front zavaros légköre politikai tá­jékozatlanságomat csak el­mélyítette. A szobában egy Árpád-sá­vos főhadnagy ült. Harsány „szebb jövőt”-tel köszöntöt­tem. „Mars ki! Hátra arc! Még­­egyszer!” — üvöltötte. A parancsot végrehajtva­­ még hangosabban, még kato­­r­ásabban jelentkeztem, is­mét csak a leventeköszöntés­sel. Előjött. Reménytelen eset voltam. Te kis hülye! Adok én neked „szebb jövőt”. Majd megtanítlak én rögvest... — mondta szelíden és fülemet ujja közé csípve hurcolt az ajtóig. Így, közben villant­­ emlékezetembe a szebb jövő „csak ezt megússzam!” pers­pektívájaként, hogy mégis, valami változás volt; persze,­­ a katonák is föllendített kar­ral tisztelegnek. Tízszer kel­lett bejönnöm, tízszer gyako­roltam a nemzetvezető élte­tését. „Kitartottam”, éltettem. A végén egészen belejöt­tem. Délután már sírtak a gye­rekek a hidegtől. Valahonnan tűzhelyet kell szerezni akár a föld alól, így megfagyunk. Nem tudom, kinek hogyan támadt a mentőgondolata: kérjünk a kerületi nyilaske­­­resztes parancsnokság. Anyám hosszan gondolkodó rajta. Azután vette a babá­ját. Vele mentem és egész út, a délelőtti leckét gyakorolta magamban. És kértem, k nyörögtem, vigyázzon, mi arra is, nehogy a karját­­­zán lendítse. Ezek mindent és mindenkibe belekötne Anyám hangtalanul jött, ke­mény ajkait makacsul össz zárta. Féltem. A kerületi párthelyiségig négyen voltak. Fekete egyen­ruhában, karszalaggal. Ani mögöttem lépett be. Fesz vigyázzban, előrenyújtott k­rom mögül — izgalmamba és koromtól — fisztulázó har­gon jelentkeztem. „Kitartó­tam” és éltettem ... Anya is köszönt. Halkan és hat­rozottan: „Jó napot kívánok Ájulás környékezett. A de medt csendben most a pa­rancsnok tisztelgésre kinyú­zott karja, mint légelhárító csöve anyám felé fordult. — Na, mi lesz!? — csa­tant, mire anyu, mint a most eszmél, kopott táskát bal kezébe véve, jobbját se emelte. Kinyújtott és kiny­­ott tenyérrel, szabályosa ahogyan írva volt. És­­ mondta. Halkan és határ­zottan: „Kitartás.” Úgy állt ott egy pillanati Lángvörösen és mélyen­­ hajtott fejjel... A sparhertet megkaptuk. Wallinger Endre ŐSZ ELEJI MEMENTÓ

Next