Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-06 / 209. szám

% 8 DUNÁNTÚLI NAPLÓ ŐSRÉGI KULTÚ­RÁK NYOM­ÁB­A­N Indusok Ó-Amerikában Amerika emlékművei és régé­szeti leletei közt az indiai ele­fántnak számos ábrázolása talál­ható. Vajon hogy került oda? Pró­báljuk a kérdést megközelíteni In­dia felől. Az emberiség régi népközi mi­tikus hagyományainak egyike a Szenthegy képzete. Sokféle neve van: Szenthegy, Istenhegy, Éghegy, ősatyák hegye, Világ köldöke. Egyszerű, de szintetikus elképze­lés: a Földön áll és az Égbe ér fel, tehát a Mindenség, a Kozmosz képmása; rajta székelnek az iste­nek, rajta született s élt boldogan az emberiség, rajta laknak az üd­­vözültek. Jelképezi az eredetet, a teremtést, és formázza az ered­ményt, a létrejött világot. Olykor nemlétező, jelképes fogalom csu­pán, a legtöbbször azonban föld­rajzilag lokalizált, valóságos hegy, ám ennek mindig szimbolikus je­lentése is van, megesik, hogy egy nép egyszerre többet tisztel, való­ságosat és jelképeset Úgyszólván minden népnek van egy, vagy több szenthegye. Ilyenek a kínai Tien­­san, Kuen-lun, Szúm­i (ez jelké­pes); Tibet: Könlu (azaz Kuen­­lun), Kailász; Japán: Fuzsijama; türk-tatár: Altai, Kinsan, Kao; kalmük: Altai-Arszlan; szogd: Éle­tág; kamcsadár: Kutka hegye;­­lapp: Paasszevare (jelképes); vo­­gul: Szent Uralbért; magyar: Ha­vas, Üveghegy (jelképesek), or­szágdomb; indul: Meru vagy Szű­rném, Govardhana (jelképesek), Kailász, Parváti, Pamir; iráni: Hara Albordzs; perzsa: Albursz, Demavend, Ararát; zsidó (bibliai): Szenthegy, Istenhegye Édenben; arab: Kaf (jelképes); germán: As­gard (jelképes); litván: Magas hegy (jelképes); görög: Atlasz, Olüm­posz (kettős jelentésűek); azték: Tlaloc hegye (jelképes). A sok szenthegy közt igen ne­vezetes a hindu Meru (Szúrnám), egyik szimbolikus leírását a Ma­­hábháratában találjuk (csak né­hány kezdősorát idézem): „Van egy magas és szép hegység, neve Meru [Közép], hatalmas és fensé­ges óriás. Az ormok ragyogó felü­lete a Nap fényét a legtávolabbi vidékekre veri vissza. Itt van a dévák és gandarvák [istenségek és dicsőítő szellemek] tiszteletre mél­tó lakása, arannyal födve. Undok sárkányok őrzik a hegyet, és visz­­szariasztják a közeledő bűnöst. Oldalait égi eredetű füvek borít­ják, és a felhők fölé emelkedő csúcsát halandó gondolat el nerzi éri. Szép fák, kristálytiszta pata­kok ékesítik és mindenfelől mada­rak zengő éneke hangzik.” ... „A Meru csúcsa az istenek lakóhelye, Szvar­loka ... itt van a' boldogok hona. Gyönyörű kert ez, Síva kertje, neve Nandana, közepén négy szikla közt áll a halhatat­lanság fája, Kalpaurkszam. A négy világtáj felől arany-, ezüst-, réz- és vasoszlopok támasztják meg (a négy világkorszak jelké­pei), a Nap, a Hold ss a csillagok körülötte forognak.” A legrégibb mitologémákat azonban a Puránákban kell keres­nünk, mert ezek őrzik a legtöbb árja­ előtti, dravida hagyományt. A legjobb szöveget a Visnu Pu­­rána nyújtja, ebből csak a föld­rajzi leírás néhány részletét ve­szem át, melyekből kitűnik az is, hogy e hagyományok keletkezése­kor a Föld gömbalakja már is­meretes volt a „beavatottak” előtt. Maitreja, a tanítvány szól: „Elbe­szélted nekem, Bráhman, Szvá­­jambhuvá [az Első Manu, az ön­magában Való] teremtését; most hallani kívánom tőled a Föld le­írását, megtudni, mekkora a szá­ma óceánjainak és szigeteinek, or­szágainak és hegységeinek, erdei­nek, ismerni vágyom folyóit, ki­terjedését, természetét és alakját.” — Parászára, a mester feleli: „El­mondom tehát neked, Maitreja, mindazt, ami a Földet illeti, rö­viden, mert egy évszázad sem vol­na elegendő, hogy részletesen le­írjam. — A hét nagy sziget-föld­rész [dvípal] neve: Dzsambu, Práksa, Szalmali, Kúsza, Kramn­­csa, Szaka és Puskára. Hét nagy Tenger veszi körül őket: a Sós­tenger [Havana], a Cukornádnedv­­tenger Faksul, a Bortenger [Szu­­ral, a Vajtenger [Szarni], az Aludtej­ tenger [Dahil, a Tejtenger [Durahda] és az Édesvízű tenger [Dzsalal. [Ezek az anyagok szim­bolikusan értendők.] A Dzsambu dvípa [Ázsia] a különböző tenge­rek középpontjában fekszik, és a földrész közepén emelkedik az aranyhegység, neve Meru”... „Me­ru északi és déli tája olyan ala­kú, mint a homlok [azaz gömb­felületű] .. A Föld egyik fele Me­­runak déli részén van, a másik fele az északin, és ezen túl [a Föld­golyó túlsó oldalán] fekszik Pus­kára.” Emez tehát Amerikát, vagy egy részét jelenti, mert csupán egyike az ellenlábas féltekén el­terülő Pátála hét dvipájának, a Purána földrajza szerint. A Védák és a Puránák több­helyt szólnak­ Pátála-Ameri­ka be­népesítéséről, illetve meghódítá­sáról. A Védabeli hős és bölcs, Kásjapa feleségével, Kadruval ezer nágát nemzett. [Ezeken utódaikat kell értenünk.] A nágák félisteni nemzetség voltak, a „tudás kígyói”, emberfejű kígyók alakjában ábrá­zolták őket. Átkeltek az óceánon, és letelepedtek. A Puránákban ol­vassuk, hogy Arjuna, Krisna tár­sa és tanítványa, „leszállt” Pátá­­lába, s ott nőül vette a „nagalik” királyának, Kauravjának Ulupi vagy Ulupi nevű lányát. Egy na­­ga nevű nép vagy fajta csakugyan élt Indiában, történeti tény, hogy kígyótisztelő, beavatott kasztot­­al­kottak, és szektájuk ma is él. Kü­lönös azonban az Indiai nága és a pátála-amerikai nagali név fel­tűnő egyezése. Mert az is tény, hogy a nagalik Mexikóban szintén kígyótisztelő papok, javas-orv ős­emberek, a hittérítők „ördöghívők­­nek” nevezték őket, s akárcsak in­diai társaik, ma is működnek még Ivala Frásza­da, indus régész és szanszkritista, megkísérelte, hogy kifejtse a Puránákban lappangó történeti eseményeket, s ezek közt tisztázza a Pátála-Ameri­ka kérdé­sét (1926). Minket érdeklő fejtege­tése röviden: A „vízözön” előtt három ázsiai nép, a déva, a dait­­ja és a nága, összefogott egy ten­gerentúli hadműveletre. Sikerrel jártak, de a zsákmány elosztásá­nál a dévák megrövidítették a daitják­at, s ebből megint háború kerekedett, melyet az utóbbiak el­vesztettek. Ekkor a daitják Báli nevű fejedelmének három elége­detlen vezére: Szumali, Maja és Mah­avan, a nép egy részével ki­vándorolt a tengerentúli Pátálába. A vízözön után utódaik vissza­tértek Szingalába (Ceylon), s ott egyesültek az afrikai eredetű jak­­sákkal. (Közbeszúrva: ezek a ma­­dagaszkári hovák, de valószínűbb, hogy a két rokonnép közös ősha­zából származik.) Minthogy azon­ban a vízözön a szárazföldi kap­csolatot Afrikával megszüntette, Északnak fordultak, és meghódí­tották Dél-India keleti és nyugati partvidékét. (Ezek lennének tehát a dravida népek ősei.) Így mond­ja Prászada. A Meru-mítosz, mint minden igazi mítosz, sűrített történelem is; kivehető belőle, hogy India ős­­népeinek határozott fogalmaik és történeti hagyományaik voltak az ellenlábas féltekéről, és Pátálának, egy részét pedig Puskarának ne­vezték. Ha a regés hagyomány olyasféle konkrét történeti magot takar, aminől Prászada kihánt be­lőle, akkor megértjük, honnan erednek az indiai elefánt ameri­kai ábrázolásai, s általában a két földrész ókori műveltségének egyező vagy rokon vonásai. Tárkonyi Nándor Bolgár kezdeményezés . Az Otecsesztven Front című szó­fiai lap nem­rég vezércikkben fog­lalkozott Bulgáriának azzal a tö­rekvésével, hogy kölcsönös megér­tés alapján jószomszédi viszonyo­kat teremtsen a Balkánon. „Bulgária a béke stabilizálásának fontos tényezője a Balkánon, mint­hogy belső helyzete stabil és kül­politikája­ nem változik — állapít­ja meg a cikk. — A bolgárok úgy gondolják, hogy a politikai és tár­sadalmi rendszerek különbsége nem jelent akadályt a balkáni or­szágok jószomszédi viszonyának kialakításában. Bulgária balkáni politikájának tartalma az aktív diplomáciai, társadalmi, kulturális és sok egyéb olyan tevékenység, amely elősegítheti a népek közele­dését, elsősorban az államközi kap­csolatok normalizálását, a gazda­sági együttműködést és a lehető legszélesebb körű kapcsolatokat.” A cikk példákat hoz fel arra, hogyan fejlődnek a kereskedelmi kapcsolatok Bulgária és más bal­káni államok között Megemlíti Bulgária, Románia, Jugoszlávia és Törökország, valamint (a közeljö­vőben Bulgária kezdeményezésére) Görögország energetikai rendszeré­nek összekapcsolását a határkiiga­zításokról és a határmenti folyók, utak és hírközlő berendezések használatáról folytatott tárgyaláso­kat .Vajon nem érkezett el annak az ideje — teszi fel a kérdést a cikk —, hogy a kétoldalú együttműkö­dés fejlesztése mellett kialakítsák valamennyi balkáni ország együtt­működésének új formáit? Néhány évvel ezelőtt Bulgária javaslatára megtették az első lépéseket azért, hogy összehangolják Jugoszlávia, Törökország és Bulgária politiká­ját az idegenforgalom kérdésében. Bulgária helyesnek tartaná a ví­zumkényszer megszüntetését és ezért első lépésként arra törekszik, hogy az egész félszigeten egysége­sítsék a vízummal és a határátlé­péssel kapcsolatos hivatalos eljá­rást.” A lap felsorolja, milyen új intézkedésekkel lehetne bővíteni az árucserét és a gazdasági együtt­működést, például: a balkáni or­szágok kölcsönös vámkedvezmé­nyekben állapodhatnának meg, be­vezethetnék a vámmentes kereske­delmet a határvidékek között. Ugyancsak nagy lehetőségei van­nak a kulturális együttműködésnek. A balkán filmfesztivál és a balka­­nisztikai kongresszus mintájára közös kezdeményezéseket lehetne megvalósítani az irodalom (íróta­­lálkozók), a könyvkiadás terüle­tén ... „Támogatjuk azt a javasla­tot, hogy a Balkán-félszigetet és a Fekete-tenger vidékét nyilvánítsák békeövezetnek — írja a cikk. — Helyeseljük, hogy a balkáni orszá­gok képviselői, különféle szinten, találkozzanak és vitassák meg ha­zájuk kapcsolatainak időszerű kér­déseit. Ez tovább javítaná a Bal­kán politikai légkörét.” Westpoint, az amerikaiak büszkesége Látogatás az USA katonai akadémiáján New Yorkban sokan élnek az alkalommal, és kirándulnak a vi­lághírű Westpointba, az USA ka­tonai akadémiájára. Westpoint ugyanis New Yorktól alig három órányi autózásra van, a Hudson csatorna közelében, az ország egyik legszebb vidékén. A város­ka kizárólag a katonai akadémia szükségleteit szolgálja. Új gót stí­lusú épületeire az amerikaiak kü­lönösen büszkék. Itt nyert kikép­zést sok tábornok, köztük az első és a második világháború, továb­bá a koreai háború hadvezérei: Grant, Shea, Eisenhower, Mac­­Arthur és Clay. Közülük ketten az USA elnökei is lettek — Ulysses Grant és Dwight Eisenhower. Meg­választásukat elsősorban katonai érdemeiknek köszönhették. Az akadémiát 1802-ben Jeffer­son alapította. Belátta, hogy az újonnan megalakított Egyesült Ál­lamoknak jól képzett katonatisz­tek vezetése alatt álló hadsereg­re van szüksége. 1802-ben csak hat növendék fe­jezte be az akadémiát, manapság pedig évente mintegy 3000-ren vizsgáznak. A wastpointi akadé­miát megalapítása óta 28 000 fia­talember végezte el. Az intézet jelenlegi munkamód­szerének kialakításában igen nagy szerepe volt Sylvanus Thayernek, aki 1817-ben került Westpoint élé­re. Megszigorította a fegyelmet, s rendelkezéseinek nagy része még ma is érvényben van. Egyesek szerint a kiképzés még a gondol­kodás nélküli vak engedelmessé­get megkövetelő porosz módszere­ken is túltesz. Thayer jómaga puritán életet élt Jelszava három­­ volt: dis­cipline, decision és devotion (fe­gyelem, eltökéltség és önfeláldo­zás). Ez a három fogalom testesíti meg Westpoint szellemét Ebben a szellemben igyekeznek nevelni a nemzet elitjét Thayer idején a beiratkozás 16 dollárba került. Jelenleg 300 dol­lárt kell fizetni csak az egyenru­hákért. Az akadémia igazgatósá­ga igyekszik megakadályozni, hogy a nagy kiképzési költségeket ne alkalmatlanokra és illetéktelenek­re pazarolják. Ezért a jelentkező fiataloknak először saját kong­resszusi képviselőjükhöz kell for­dulniuk, aki azután — ha méltó­nak látja a jelentkezőt — tekinté­lyét latbavetve harcol felvételé­ért Magától értetődik, hogy jóval több a pályázó, mint amennyit az akadémia befogadhat, ezért a fel­vételi feltételek is igen szigorúak. Úgy számítják, hogy 1971-ig évente 4400 növendéket képeznek ki. Ehhez azonban az állam to­vábbi 110 millió dolláros hozzá­járulására van szükség. A kadétok 18—21 éves fiatalok. A kiképzés négy évig tart. Ta­nulmányaik befejeztével zászlósi rangban távoznak. Thayer szabályai közé tartozott az is, hogy a kadétok évente csak kétszer hagyhatják el az akadé­miát. Ez a szabály még nemrég is érvényben volt. A fiatalemberek csak karácsonyra mehettek haza, novemberben pedig Philadelphiá­ba, egy sportversenyre utazhattak. Az annapolisi haditengerészeti akadémia növendékei ugyanis min­den év novemberében összemérik erejüket Westpoint növendékeivel. A két akadémia válogatottja köz­ti rugby-mérkőzés az évek során országos jelentőségű esemény lett, amelyen az USA elnöke mint a hadsereg főparancsnoka is részt vesz. Az egyik akadémia növen­dékei a pálya egyik oldaláról, a másiké a másik oldalról biztatják csapatukat. A növendékek termé­szetesen ünnepi egyenruhában vo­nulnak fel a lelátókra. Kedvence­ik minden egyes gólját hatalmas üdvrivalgással, sapkájuk magasba dobálásával ünneplik. Mindennapi életük meglehető­sen egyhangú. Reggel fél 6-kor kelnek, este 10 órakor az egész tá­borban leoltják a villanyt. Egye­düli változatosság a sport, és va­sárnaponként az istentiszteleten való részvétel. Vasárnap délutá­nonként a növendékek az akadé­miához tartozó sétányon szórakoz­nak a lányokkal, az akadémia te­rületét azonban nem hagyhatják el A tábor elég sok épületét még az USA egyszerű polgárai sem tekinthetik meg. A hazai és kül­földi vendégek részére berende­zett múzeum azonban sok látoga­tót vonz. Évszázadokkal ezelőtt használatos egyenruhák, zsákmá­nyolt zászlók, vezérkari térképek mellett a gyűjteményben megta­lálható többek között Göring volt náci miniszter marsallbotja és a hírhedt Heinrich Himmler pisz­tolya is. A 1970. szeptember 8. Harc az indiai f­öldért határozatot, így került sor az ál­lamosításokra, majd a maharad­zsák előjogainak eltörléséről szóló törvény teljes érvényesítésére. In­dira Gandhi kormánya hasonlóan pozitív szándékokat táplál a föld­reform ügyében is. Itt a nagy kü­lönbség az, hogy a régen megho­zott és habozva, nem teljesen vég­rehajtott földreform-törvény sze­rint e reform az egyes indiai álla­mok hatáskörébe tartozott! Az egyes államok kormányainak a helyi viszonyoktól függően tehát módjuk van arra, hogy megtorpe­dózzák a központi kormány szán­dékait. Ebben az értelemben a mostani földfoglaló mozgalom, amelyet In­dia baloldali pártjainak koalíció­ja, s ezen belül az indiai kommu­nisták támogattak és szerveztek — voltaképpen alulról jövő tömegtá­mogatást jelent, amely megköny­­nyítheti a kormány pozitív szán­dékainak érvényesülését. Mindezt az is bizonyítja, hogy a mozgalom szervezői kifejezetten kerülnek minden erőszakot, s a hatalom ol­daláról a rendőrség beavatkozása is korlátozott. A többszázezer em­bert megmozgató földfoglalás során a felkorbácsolt szenvedélyek elle­nére is, mindössze négy haláleset történt. Igaz, 9000 embert rövid időre letartóztattak. Az­­ őrizetbe vettek nagy része azonban tudato­san szegett meg bizonyos rendsza­bályokat, hogy kikényszerítse a le­­tartóztatást, és ezzel tüntessen a földfoglalások ügye mellett. A mozgalom nagy jelentősége abban áll, hogy az indiai baloldal talán első ízben tudta megmozgat­ni ilyen arányokban és ilyen fe­gyelmezetten a földnélküli töme­geket a reform következetes vég­rehajtására. Figyelembe kell venni azonban a mozgalom korlátait , és a kül­ső erők részéről fenyegető veszé­lyeket is. Ami a korlátokat illeti, az alap­kérdés az, hogy az indiai földbir­tokrendszert nem az igazi nagy­birtok jellemzi. Harmincöt hold­nál nagyobb birtoka csak a lakos­ság 1 százalékának van. Ők tart­ják kezükben a megművelt föld­terület 12 százalékát. A földek 40 százalékán kis- és törpebirtoko­sok gazdálkodnak, akiknek földte­rülete kisebb 2,5 hektárnál. A leg­nagyobb politikai feszítőerőt azon­ban a mintegy 32 millió földnélkü­li mezőgazdasági munkás képvise­li. Ebből világosan látszik, hogy a földreformnak nagyon is szűk ha­tárai vannak: valójában nincsenek olyan mammutbirtokok, amelyek­nek felosztásával az országban tel­jesen ki lehetne elégíteni a föld­éhséget. A feszültséget az enyhíte­né, ha a földreformban megszabott földtulajdon-maximumot az egyes államok kormányai valóban betar­tanák. Ezzel legalább a jogos kö­vetelések egy részét ki lehetne elé­gíteni. A mostani földfoglaló moz­galomnak tulajdonképpen ez a cél­ja. Nincs tehát szó arról, hogy akár a földreform teljes végrehaj­tása, akár a mostani földfoglaló mozgalom eredményei az indiai földkérdés tényleges és végleges megoldását j­elentenék! Ami a veszélyeket illeti — az részben éppen abban gyökeredzik, hogy az említett korlátok miatt In­dia jelenlegi társadalmi viszonyai között fizikai lehetetlenség a föld­kérdés teljes rendezése. Ezt hasz­nálják ki azok a szélsőbaloldali anarchista csoportok, amelyek — sokszor a kínai politika nyílt tá­mogatásával — a földfoglalási mozgalmat a fegyveres erőszak út­jára akarják terelni és a „megol­dást” a bérlők és földtulajdonosok legyilkolásában látják. A valóságban természetesen ar­ról van szó, hogy a parasztok jo­gos és szenvedélyes elkeseredettsé­gét a maoisták a maguk politikai céljainak szolgálatába igyekeznek állítani! Az indiai kommunisták elhatá­rolják magukat ezektől a módsze­rektől, következetesen hangsúlyoz­zák a földfoglaló mozgalom legális jellegét, s azt, hogy annak célja a voltaképpen már meghozott föld­reform-törvények következetes végrehajtása. Ennek a helyes ma­gatartásnak a mozgalom céljain túlmenő politikai jelentősége is van: erősítheti Indira Gandhi hely­zetét a Kongresszus jobbszárnyá­­val szemben és a felelősségteljes baloldali erők befolyását az indiai politika soron következő, nehéz és bonyolult küzdelmeiben. A te —** India modern történelmének leg­nagyobb földfoglalási mozgalma zajlott le az elmúlt hetekben. Az országutakon százezerszámra vo­nultak a földnélküli parasztok s a világrésznyi ország 17 állama kö­zül tízben földesúri földterületeket foglaltak el Pillanatnyilag 32 000 hektárra teszik az ily módon pa­raszti kézbe ragadott földek meny­­nyiségét. E hatalmas mozgalom mérlegé­nek megvonásához mindenekelőtt annak politikai tartalmát és a mozgalom mögött álló gazdasági tényeket kell mérlegelni. Politikailag a földfoglaló mozga­lom olyan időpontban robbant ki, amikor az Indira Gandhi asszony által vezetett kormány — még az uralkodó Kongresszus Párt egy erős frakciójával is szembefordul­va — a radikális reformok útjára lépett. Még pontosabban: megkí­sérli valóságra váltani az elvben már több mint egy évtizede meg­hozott, de papíron maradt reform­

Next