Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-02 / 27. szám
2 Az egyiptomi hadügyminiszeter a szuezi frontvonalnál „A szabadság elképzelhetetlen áldozatok nélkül" Kairó Mohamed Favzi egyiptomi hadügyminiszter szombaton magasrangú tisztek kíséretében látogatást tett a szuezi frontvonalnál és elbeszélgetett az ott állomásozó egységek katonáival, valamint tisztjeivel. Favzi ebből az alkalomból hangsúlyozta, hogy ,,a szabadság elképzelhetetlen áldozatok nélkül” és a fegyveres erők „készek arra, hogy győzelmet arassanak, kerüljön ez bármilyen áldozatba is”. Anvar Szadat egyiptomi elnök szombaton este kétórás megbeszélést tartott katonai és politikai munkatársaival. A megbeszélésen jelen volt Favzi hadügyminiszter is. Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter cáfolta Rogers amerikai külügyminiszternek azt a véleményét, hogy a Jarring vezette közvetlen tárgyalásokon előrehaladást sikerült elérni. Riad, Szaúd-Arábiából szombaton érkezett Kuwaitbe. Kijelentette, „nem értem Ro- Igers nyilatkozatát. Mindaddig, amíg Izrael ragaszkodik terjeszkedő politikájához, nem történhet haladás”. A február 5-e, a tűzszünet lejárta után várható helyzettel kapcsolatban a külügyminiszter hangsúlyozta: a háború még nem ért véget, csupán lélegzatnyi szünet következett be. A tűzszünetet azért fogadtuk el, hogy eleget tegyünk a nemzetközi közvélemény óhajának és kisérletet tegyünk arra, hogy j"az agressziónak a Biztonsági Tanács határozatával összhangban vessünk véget. Ez azonban korántsem jelenti, hogy elfogadják az állandó tűzszünetet úgy, ahogyan Izrael kívánja — mondotta a külügyminiszter. A bagdadi rádió bejelentette, hogy Irak nem kíván résztvenni az arab államok újabb csúcstalálkozóján, mert „még nem jöttek létre a sikeres csúcstalálkozó megtartásához szükséges feltételek’”. KSD NAPLÓ, TELEFOTÓ Február 5-én jár le a meghosszabbított tűzszünet a Közel- Keleten. Még nem tudni, sor kerül-e újabb meghosszabbítására, az EAK azonban mindenesetre felkészül. Kairói felvételünk az ottani tv épülete előtt készült, látni az ismét elhelyezett homokzsákokat. Az országban légvédelmi gyakorlatokat is tartottak 4 LERIDA: A spanyolországi Lerida várostól 150 kilométerre északra lavina söpört el vasárnap egy csapat síelőt. Ketten közülük életüket vesztették, négyüket a mentőosztagoknak sikerült kiásniuk. + BONN: Gustav Heinemann, nyugatnémet elnök és Willy Brandt kancellár vasárnap délelőtt Nyugat-Berlinből visszaérkezett Bonnba. Heinemann az úgynevezett „zöld hét” alkalmából tartózkodott Nyugat-Berlinben, Brandt kancellár pedig részt vett a nyugat-berlini SPD- nek a március 15-re kitűzött választások kampányát elindító pártértekezletén. 4 BAGDAD: Az Iraki Forradalmi Parancsnokság Tafliksa rendkívüli ülésen vizsgálta meg a teheráni olajtárgyalásokról kapott jelentéseket. A tanács állásfoglalásában hangsúlyozta, hogy Irak szilárd elhatározása elérni, hogy a monopolista társaságok tiszteletben tartsák törvényes jogait. 4 HELSINKI: Helsinkiben vasárnap befejezte munkáját a Finn Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése, amelyen áttekintették az ország belpolitikai és gazdasági helyzetét, valamint a pártnak az 1972-re kitűzött községtanácsi választásokkal kapcsolatos feladatait. ♦ STOCKHOLM: Állami alkalmazottak léptek sztrájkba hétfőn Svédország 28 városában. Mindannyian magasabb béreket követelnek. Péntekre jelentették be további négyezer népjóléti alkalmazott sztrájkját. + SZKOPJE: Vasárnap délelőtt a szkopjei egyetem földrengésjelző intézete erősebb földrengést regisztrált. A földrengés fészke Szkopjétól körülbelül 70 kilométerre, Kicsevo város környékén volt a jugoszláv—albán határ közelében. . + LONDON: A BBC televízió vasárnap este Lopez Bravo spanyol külügyminiszterrel készített I interjút sugárzott. A liberális érzelműnek ismert miniszter közölte: kormányának fő célja a teljes értékű közös piaci tagság. Ezzel összefüggésben tagadta, hogy Spanyolország, amely „Európa felé halad” fasiszta ország volna. Azt mondta, hogy meggyőződése szerint Franco tá- i homok rendszere „biztosítja a személyi szabadságokat”. 4 BELGRÁD: Az Isztriaifélszigeten lévő egyik jugoszláv szénbányában 500 méter mélységben földomlás következett be. Négy bányász meghalt. A mentőosztagoknak sikerült egy bányászt kimenteni, aki azonban szirítén megsebesült. 4- ROMA: Kekkonen finn köztársasági elnök vasárnap befejezte magánjellegű olaszországi körútját, és a dél-olasz Taorminából visszaérkezett Rómába. Az elnök hétfőn fölkereste a pápát, és még a nap folyamán hazarepült. -1 VARSÓ: Norvégiai és nagy-britanniai látogatását befejezve, vasárnap visszaérkezett Varsóba Jozef Winiewicz lengyel külügymi- I niszterhelyettes. Hazatérte után közölte, hogy két országban hivatalos tárgyalásokat folytatott a politikai élet képviselőivel, törvényhozókkal, közéleti tényezőkkel. A megbeszélések fő témája az európai béke és biztonság volt. 4- KATMANDU: Ratna, nepáli királynét vadászszerencsétlenség érte. Férjével, Mahendra királyn Iáyal vasárnap a kandanpuri erdőségekben vadászott, amikor egy eltévedt golyó megsebesítette. Azonnal Katmanduba szállították, és műtétet hajtottak rajta végre. A golyót — mint később közölték — sikerült eltávolítani, s a királynő állapota most „ki- elégítő”. A TOLNA MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT KOMLÓ, valamint mohácsi munkahellyel felvesz mélyépítőket, jubikosokat, ácsokat, kőműveseket, valamint segédmunkásokat. Hazaszállítást az alábbi vonalainkon eszközlünk: Véménd, Somberek, Mohács — Pécsvárad, Geresd Mohács — Szűr, Szabar, Hímesháza, Gerei , Komló '~ok a kollektív szerződésben foglaltak szerint. Napi 20,5 forint különélést biztosítunk. Várjuk a jelentkezőket. Komló, Kossuth u. 88., valamint Mohács, Farostlemezgyár, mélyépítő művezetőnél. DUNÁNTÚL! NAPLÓ Obote Addisz Abebában Dr. Milton Obote, a tisztségéből katonai államcsínynyel elmozdított ugandai elnök hétfőn reggel Addisz Abebába, Etiópia fővárosába érkezett, ahol Ato Ketema Jifru etiópiai külügyminiszter üdvözölte s számítani lehet arra, hogy Hailé Szelasszié etióp császár is fogadja. Izraeli támadás Libanon ellen Két izraeli rohamcsapat hajtott végre támadást a vasárnapról hétfőre virradó éjjel Libanon ellen - közölték Tel Avivban. A katonai szóvivő, aki a támadásról beszámolt, elmondotta, hogy az egyik csoport El-Kjam térségében, 6 kilométerre nyugatra az izraeli Metulla településtől, felrobbantotta a Dél-Libanonban állomásozó palesztin gerillák egyik sorozóhivatalát és megsemmisítette egyik támaszpontjukat. A másik csoport a Metullától ugyancsak nyugatra, másfél kilométernyi távolságban fekvő Kafar Kaliba tört be, ahol „a gerillák által használt több épületet” robbantott fel. Rainer Marsel vádaskodása Bonn: Dr. Rainer Marzel, a CDUCSU parlamenti frakciójának elnöke hétfőn nyilatkozatot tett, amelyben „jogsértéssel” vádolta meg a Szovjetuniót az NDK-nak a Nyugat-Berlinbe vezető útvonalakon tett legutóbbi intézkedései miatt. A bonni kormány hosszú nyilatkozatban válaszolt Bartelnek. A kormánynyilatkozat aláhúzza, hogy Bonn az európai enyhülés egyik fontos elemének tartja a „kielégítő nyugat-berlini rendezést” A kormány ugyanakkor kijelenti, hogy a moszkvai szerződés aláírása helyesnek bizonyult. Hozzáfűzi, hogy a négy nagyhatalom nagyköveteinek berlini tárgyalásait nem szabad időzavarba hozni, ami persze nem zárja ki a tárgyalások lendületes folytatását. Von Wechmar szóvivő, aki a kormánynyilatkozatot a sajtóval ismertette, erősen hangsúlyozta, hogy a bonni kormánynak és nyugati szövetségeseinek célja a tárgyalás és nem a konfrontáció. A nyugatiak egyébként folyamatosan tanácskoznak — mondotta. Arra a kérdésre, vajon ismertették-e a szovjet kormánnyal az utóbbi napokban a Nyugat álláspontját, a szóvivő azt válaszolta: hivatalos jegyzéket nem adták át, de „más nemhivatalos” módon informálták a szovjet kormányt. Von Wechmar arra célzott, hogy a múlt héten Koszigin szovjet kormányfő fogadott egy nyugatnémet gazdasági küldöttséget,, másrészt pedig múlt pénteken Carapkin szovjet nagykövet bonni búcsúfogadásán a kormány három tagja is résztvett. KSD NAPLÓ, TELEFOTO Angliában átterjed a postássztrájk más szakmákra is: felvételünk a Ford-művek dagenhami telepén készült, ahol mintegy négyezer munkás döntött úgy, hogy csatlakozik a Ford-művek liverpooli telepén már sztrájkban álló szaktársaihoz 1971. február 2. lm pasán® tüntetés Torinóban Impozáns tüntetés színhelye volt szombat este Torino. A város utcáin több mint húszezer főnyi tömeg vonult fel vörös zászlókat lengetve és az Internacionálét énekelve. A munkásokból és diákokból álló tüntetők a megtorlások és a fasiszta kilengések ellen tiltakoztak. A tüntetőkhöz később csatlakoztak a Lombardia és Piemont különböző vidékeiről érkezett munkások is. A megmozdulás incidensek nélkül zajlott le. Reggio di Calabriában viszont a város utcáin újfasiszták vonultak végig. A többnyire suhancokból álló tüntetők kővel dobálták meg a kommunista párt városi székházát, majd a rendőrök közeledtére elmenekültek. Az eset után mintegy fél órával, egy gépkocsiból ismeretlen személyek lövéseket adtak le a kommunista párt székházára. Sebesülés szerencsére nem történt. Fellőtték az Apolló 14-et (Folytatás az 1. oldalról.) pilótatársa, Stewart Roosa és Edgar Mitchell még nem döntött véglegesen a leszállásról. A döntés meghozatala előtt pontosan meg kell vizsgálniuk a kapcsolási mechanizmust, amely az előbbiek során csődöt mondott. Ennek a felülvizsgálatnak közép-európai idő szerint hétfő délig meg kellett történnie. Ezt követően határoz majd a houstoni irányítási központ, hogy a tervek szerint folytatni lehet-e a holdra repülést. A holdraszállás során összesen két lekapcsolási és egy összekapcsolási manővert, kell végrehajtani. Miután sikerült az össszekapcsolás, az Apollo 14. ismét normálisan folytatta útját. A földi ellenőrzés adatai szerint az űrhajósok pontosan az előre kiszámított pályán haladnak és hétfőn végrehajtották a tervezett pályamódosítást. A sikerült összekapcsolást követően a harmadik rakétafokozatot a kiszámított pozícióba helyezték, ahol ismét begyújtották, hogy egy más úton repüljön a Holdra. Becsapódása a Hold felszínére fontos adatokat szolgáltathat a holdszeizmológiai kutatás számára. Vajon az indulás negyvenperces késése, a holdkomp és a parancsnoki kabin nehézkes összekapcsolása, amely a tervezett egy óra helyett majdnem három óra hosszat tartott, milyen mértékben érinti az Apollo 14. missziójának időrendjét?— Erre a kérdésre — mint az AFP írja — a Houstoni Ellenőrző Központ szakemberei még nem tudnak pontos választ adni. Az Apollo 14. közép-európai idő szerint hétfőn reggel 6.35 órakor 77 438 kilométer távolságban volt a földtől, 9991 kilométer óránkénti sebességgel száguldott a Hold felé. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT A Hold felé száguldó Apollo 14. űrhajó három utasa kevéssel éjfél előtt ébredt. Arról, hogy az űrhajósok leereszkednek-e a Holdra, majd csak két nap múlva döntenek, ha az Apollo 14. hold körüli pályára tért. + LAHORE: Újabb fejlemények történtek a kasmíri repülőgép-rablás ügyében: Pakisztán hozzájárult ahhoz, hogy a kasmíri ellenállók által Lahore-be térített indiai „Fokker Friendship” mintájú gép 31 utasáért különgépet küldjenekJj Delhiből. A dinár devalválása Január 24-én jelentették be Jugoszláviában az új devizaárfolyamot. Eszerint egy USA-dollár is 15 dinárt ér, két és fél dinárral többet, mint azt megelőzően. A devalváció — amelyre Grlicskova miniszterelnök-helyettes szerint tavaly november óta aktívan képt szültek — megtörtént. Mi tette szükségessé ezt az intézkedést? ! Elsősorban az ország fizetési mérlegének nagymértékű romlása miatt határozták el ezt a lépést. Az év elején publikált adatok szerint a múlt esztendőben 21 milliárd dinár értékű árut adtak el külföldön, ugyanakkor 36 milliárd dinárért vásároltak különböző termékeket ugyanott. A vállalatok számítása szerint „olcsó dollárért” kifizetődőbb behozni árut, mint kiszállítani. Az export-r-import mérlegének ilyen nagymértékű felborulása veszélyeztette a belső fogyasztást, a hazai termékek versenyképességét a külföldi piacokon. A leértékelés elsősorban a kivitelt serkenti és erősítheti a jugoszláv vállalatok termékeinek a külföldi piacokon való kelendőségét. A leértékelés ugyan meglepetést keltett a jugoszláv közvéleményben, de a figyelem most már inkább a jövőre irányul. Mi történik ezután, mi várható ettől a döntéstől? A közgazdászok szerint ez csupán a kezdet, a dolgok nehezebbik része még visszavan. Viszonylag rövid idő alatt kell megvalósítani a hazai piac tartós egyensúlyát. Ezt neehezíti az a tény, hogy a devalváció puszta ténye is hatással van az árak emelkedésére. Ha az árak emelkedése nem haladja meg a tervezett 10—12 százalékot — mondják —, akkor reménykedni lehet abban, hogy a helyzet viszonylag gyorsan javul és a jövő esztendőt már előnyösebb körülmények között kezdhetik meg. Amennyiben nem sikerül megszilárdítani a gazdasági helyzetet és a belső piacon az árak nagyobb mértékben emelkednek, mint azokban az országokban, amelyekkel keres- kedelmi kapcsolatot tartanak fenn, akkor az egész intézkedés tiszavirágéletű lesz. A múlt évben foganatosított ij árrögzítési intézkedések ezután ió' is érvényben maradnak A kor-ormány azonban már akkor be- jelentette, hogy a „befagyasztás” nem természetes állapot,ezért gazdasági körökben arról beszél- nek, hogy számítani kell a ki- alakult árfeszültségek viszonylag gyorsütemű feloldására. Azt jósolják, hogy ennek jeléül hama-rosan változik a villamos ener-gia, a kőolaj, a vasúti szállítás és a postai díjszabás. A kommunális szolgáltatások ára és a lakbérek április 1-ig rég változatlanok. A szövetségi kormány a különbizottsága foglalkozik az , árarányok problémáival, amelyet I I a stabilizálási tevékenység „légi rázósabb” részének ítélnek meg. 1 A devalvációval kapcsolatban I I természetesen a legtöbbet az életszínvonal jelenlegi helyzeté- I j ről és változásáról beszélnek. | 1 A gazdasági kommentárok szerrint a szövetségi kormány hathatós ígéreteket tett az éetszínvonal megóvására. Sőt, az állampolgárok bizonyos javulást is várnak már ebben az évben . . . A kormány ígéretei között szerepel például az, hogy növelik a szavatolt minimális jövedelem alsó határát, továbbra is rögzítik a létfontosságú cikkek árát és a szolgáltatások díját, miközben az árpolitikának megfelelően az év folyamán fokozatosan felszabadítják a most „befagyasztott” árakat. Ha az ehhez hasonló döntésekkel sikerül megtartani az 1971-re tervezett 10— 12 százalékos áremelkedési szintet, akkor nem várható különösebb nehézség, hiszen a személyi jövedelmek — mint azt egy másik kormányrendelkezés előírta — 1 százalékkal növelhető. Ilyenformán tehát az áremelkedések és a jövedelmek emelkedésének átlagos szintje megközelítően azonos marad, s a jelenlegi életszínvonalat mindenképpen megóvják. Egybehangzó az a vélemény, hogy e tekintetben sok múlik a vállalatokon, amelyek az önállóság adta joguknál fogva elősegíthetik, de gátolhatják is a gazdaság megszilárdítását. B. J.