Dunántúli Napló, 1972. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-19 / 221. szám

/ Gyengén sike­rült HB­S-es csapataink rajtja SPORT Videoton —Komló 3:1 (2:1) Komlón is csalódás... Pécsi Dózsa— Diósgyőri VTK gól nélküli döntetlen A szított eredményesebb játékot vártak Pécs, 3000 néző. Vezette: Szil­vási (Lábodi, Végh). Pécs: Rapp — Hernádi, Kincses NI., Konrád, Kincses I. — Kocsis, Zombori — Kardos, Máté, Bérczési dr., Da­­ka. Edző: Czibulka Mihály dr. DVTK: Veréb — Kovács, Sala­mon, Hajas, Hajdú — Gál, Föl­desi, Váradi O. — Vass, Hor­váth, Sikora. Edző: Preiner Kál­mán. Csere: Zombori helyett Tóth N­. a 70. percben, Váradi helyett Kiss és Sikora helyett Ruttkay, mindketten a 76. perc­ben. Szögletarány: 10:4 a pé­csiek javára. Tapogatózó játékkal teltek el az első percek. A pécsiek kez­deményeztek, de erőtlenül, szét­­esően játszottak. A diósgyőriek megerősítették védelmüket, a pécsi támadók nem boldogultak a vendégek védőfalával. A 10. percben Zombori szabadrúgását dr. Bérczési kapu mellé fejelte. A pécsiek erejéből csak szögle­tekre tellett. A 22. percben Vass elment a szélen, beadását Siko­ra jó helyzetben kapta, de gyat­rán mellé lőtt. Gólhelyzet volt. A középpályán akadozott a pé­csiek játéka, lassan adogattak, sok hibával játszottak. Közepes volt az iram, a pécsiek játszot­tak fölényben, a diósgyőriek csak időnként vetették magukat észre, szemmel láthatóan döntet­lenre mentek. Nem sok volt az esemény. Izgalom is ritkán akadt. A 36. percben Zombori lőtt a Diósgyőr kapuja mellé. Jobbára unalmas mezőnyjátékot hozott az első félidő. Szünet után sem változott a játék. A pécsieknél most is töb­bet volt a labda. A lila-fehérek támadásai azonban nem voltak meggyőzőek. A szélsőkről meg­feledkeztek, középen próbálták áttörni a tömörülő diósgyőri vé­delmet, ez azonban nem sike­rült. Egymás hibájából éltek a játékosok. A játék a vendégek 16-osa előtt folyt. A pécsiek be­szorították ellenfelüket. Lövés­hez azonban csak ritkán jutot­tak. A diósgyőri kapusnak, Ve­rébnek, a nagy pécsi fölény el­lenére alig akadt védenivalója. Az idénykezdéskor jobb és eredményesebb játékot vártak a szurkolók a Dózsától. A lila-fe­hérek teljesítményéből csak so­vány döntetlenre tellett, a hazai pályán. A pécsiek hiába támad­tak, a támadásokban nem volt erő, kevés volt a tervszerűség. Máté nagy igyekezete érdemel csak dicséretet. A Dózsa védel­mét csak ritkán tették próbára a diósgyőriek, akik elérték célju­kat, hazavitték az egyik pontot, de ezt a pécsiek tehetetlen, vér­szegény játékának köszönhetik. A hazai csapatból Konrád, Máté játéka érdemel említést, a diós­győriek közül Salamon, Hajas és Vass játéka dicsérhető. Hegyi István Székesfehérvár, ötezer néző, vezette: Katona (Csernefalvy, Gyimesi). Videoton: Magyar — Nagy III., Kovács, Fejes, Mes­ter — Hartyáni, Burka - Wollek, Nagy II., Karsai, Szalmásy.­­ Edző: Kovács Ferenc. Komló: Búus — Tallósi, Kovács, Makray, Csordás - Tresch, Solymosi, Pál - Keller, Juhász, Bencsik. Edző: Lantos Mihály.­­ Csere: Keller helyett Bordács, a szünetben, Pál helyett Tihanyi, a 74. perc­ben. Góllövők: Nagy N­., a 24. percben, Fejes, a 25. percben, Bencsik, a 36. percben, Wollek, a 88. percben. Szögletarány: 10:1 a Videoton javára. A Komlói Bányász labdarúgói Fehérvárott nem teljesítették a célkitűzést. A 3:1-es vereségen túl az egyéni és a csapatjáték színvonala elmaradt a várako­zástól, így a Videoton egy kö­zepes teljesítménnyel is győzni tudott, megérdemelten! Az előjelek mindenesetre mást ígértek. Azt, hogy a kék­fehér gárda, a jó felkészülés után, már az első fordulóban is helytáll. Nem így történt. Az első gól a 24. percben esett, elég nagy nyomás után. Nagy I­. közelről fejelt a kapu jobb oldalába (1:0). Egy perc­cel később a felfutó és fede­zetlenül hagyott Fejes a 16-os sarkáról, a jobbösszekötő helyé­ről ritkán látható lövést zúdí­tott a bal felső sarokba (2:0). Úgy látszott, hogy súlyos vere­ség éri a kék-fehéreket, ám mégis sikerült rendezniük a so­rokat. A 31. percben Bencsik is remekbeszabott gólt ért el (2:1), s ekkor még remény volt a fel­zárkózásra. A második félidő eseményei, a sorozatos komlói támadások további lehetőséget kínáltak. A csatársor játékában azonban nem volt elég átütőerő. A ha­zaiak a mezőnyfölényre a 88. percben újabb góllal válaszol­tak (3:1) Wollek révén. A Bányász együttes csalódást keltett! Nem volt egységes a csapat és a küzdőszelleme is kívánnivalót hagyott maga mö­gött. Ami feltűnt még: kevés jó teljesítményt jegyezhettünk fel. Csupán az NB I-ben most be­mutatkozó Tallósi, továbbá Búus, Csordás, Makray és Ben­csik érte el az átlagot. Vízhányó Imre Labdarúgó NB I. mérkőzés a­­PVSK pályán A kapura törő Máté elöl a diósgyőri Salamon az utolsó pillanatban ment KÉZILABDA:Megkezdődött a férfi NB I-ben is az őszi idény A Bányász-lányok sikere Budapesten A hét végén a férfiak is meg­kezdték az őszi fordulót az NB I-ben. A Pécsi Bányász csapatát az első mérkőzésen nem fogadta kegyeibe a szerencse. Székesfe­hérváron vereséget szenvedtek. A Bányász női csapata viszont értékes két ponttal tért haza Budapestről Az NB I. B-ben az Ércbányász férfiak tovább növel­ték pontjaik számát. Eredmények: Szondy SE—Pécsi Bányász 25:11 (11:5), NB I. férfi mérkő­zés, Székesfehérvár. Legjobb pé­csi góldobó: Árvai 7. Pécsi Bányász—Bp. Spartacus 13:12 (5:5), NB I. női mérkőzés, Budapest. Legjobb pécsi góldo­bók: Tóth (4), Lakiné (3). Ércbányász—Szegedi Volán 17:10 (8:3), NB I. B férfi mér­kőzés, Újmecsekalja. Legjobb dobók: Mihalovics, Ágoston (4— 4), Harmat (3). Csömör—Komlói Bányász 27:13 (9:8), NB I. B férfi mérkőzés, Csömör. Pécsi Vörös Meteor—Porce­lángyár 26:11 (7:2) NB II. női mérkőzés, Pécs. Dunaújváros— Tanárképző Főiskola 11:8 (4:4), NB II. női mérkőzés, Dunaújvá­ros. Várpalota—Siklós 23:16 (11:5), NB II. férfi mérkőzés, Várpalota. KÉZILABDA NB I. ÁLLÁSA Női csapatok Férfi csapatok 1.Vasas 2019 2 1 250-125382.FTC 2017 21 234-1­26 33 3.Bakony V. 20142 4 194-13630 4.Goldb. 20132 5 182-123­28 5.Pécsi B 209 4 7 193-193226.Tatabánya 209 3 8 207-13521 7.Híradót. 20­9111 158-19418 8.Csepel 208111 210-20317 9.Ózd 208111 169-231 17 10. Bp. Sport. 206212 215-22914 11.Csorna 205213 154-23312 12.Győri T. 204 312 179-20711 13. DGSC 195—14 153-23510 14. BVSC 192—17 215-2294 1.Bp. Honvéd 141121 337-233 242.Vasas 131012 245-178 21 3.Szondy SE 1592 4 288-21520 4.Elektromos 1410— 4 230-20320 5.Tatabánya 117 52 272-20619 6.Rába ETO 148— 6 2­08-22116 7.Bp. Sport. 136 3 4 211-21615 8.Ózd 13 62 5 235-23714 9.Debrecen 144 3 6 196-22011 10.F­Te 14 5— 9 216-24110 11.Csepel 14 5— 9 221-23910 12. VM. Egyet. 14 3—11 211-2896 13.V. Dózsa 152112 248-3255 14.Pécsi B. 141112 202-3123 MINIKAJAK A Központi Sportiskola és Vá­ci Hajó­al előtt, a Pécsi Sport­iskola kajakozói nyerték az évad­záró — a Sportiskola 15 éves ju­bileuma tiszteletére rendezett — „Pécsi-tó” vándordíjas versenyt. 44 versenyző közül ügyességi számokban és 2000 m-en az alábbi győztesek nyerték el az értékes tiszteletdíjakat: I. kor­csoport ügyességi: Makrai Csa­ba Váci Hajó és Farkas Rita Pécsi SI. II. korcsoport ügyessé­gi: Váradi Csaba és Gyurasics Erika Pécsi SI. 2000 méteren: ugyancsak Váradi Csaba és Gyurasics Erika Pécsi SÍ bizo­nyult a legjobbnak. Csapatban a Pécsi SÍ lett a győztes és egy­ben másodszor a vándordíj vé­dőé 5*104­­ ponttal, 2. Központi Sportiskola 6191.9, 3. Váci Hajó Sl 6346.1 ponttal. Valamennyi résztvevő a Sportiskola jubileu­mi emlékplakettjét kapta. 1 Kiérkezésről mérkőzésre Labdarúgó NB I. Ferencváros-Egyetértés 4:2 (1 :0). Soroksár, 10 000 néző. Ve­zette: Emsberger (Demeter dr., Tátrai). Ferencváros: Géczi — Füsi, Páncsics, Bálint, Vépi — Juhász I., Kü — Szőke, Braniko­­vits, Albert, Mucha. Edző: Csa­nádi Ferenc. VM. Egyetértés: Varga — Galambos, Józsa, Ko­máromi, Sóvári — Siklósi, Straub — Karába, Szuromi, Szepesi, Selenka. Edző: Rákóczi László. Csere: Straub helyett Weim­­per. Góllövő: Varga (öngól) a 21. percben, Juhász I. a 47. percben, Szőke az 53. percben, Branikovits a 75. percben, Sik­lósi a 83. percben, Szuromi a 84. percben. Szögletarány 10:1 a Ferencváros javára. Tatabánya-Zalaegerszeg 1:0 (0:0). Zalaegerszeg, 20 000 né­ző. Vezette: Somlai (Halász M. Rúzsa). Tatabánya: Rothermel — Horváth I., Laczkó, Kovács T, Kovácshegyi — Arany, Göröcs — Szabó Gy., Takács, Kőműves, Tóth K. Edző: Lakat Károly dr. Zalaegerszegi TE: Déri — Mol­nár, Mihalecz, Papp I., Filó — Gáspár, Tóth Gy., Kocsics — Márkus, Szabó R., Rita. Edző: Szűcs János. Csere: Papp I. he­lyett Prokisch az 58. percben. Kőműves helyett Nagy és Tóth Gy. helyett Józsi a 70. percben. Góllövő: Szabó Gy. az 57. perc­ben. Szögletarány: 7:5 a ZTE javára. MTK-Salgótarján 4:1 (1 :1). Hungária krt. 6000 néző. Vezet­te: Szkokán (Nagy B., Vörös). MTK: Hajdú — Török, Dunai, Strasszer, Csetényi — Kovács, Borsó — Sárközi, Kunszt, Kiss, Becsei. Edző: Kalocsay Géza dr. Salgótarján: Magyar — Ge­cse, Kmetty, Varga, Kegye — Horváth, Répás, Básti — Bartha, Kovács, Jeck. Edző: Moór Ede. Csere: Kunszt helyett Oborzil a 49. percben, Varga helyett Ver­tig az 54. percben, Básti helyett Kajdi a 65. percben, Sárközi helyett Koritár a 73. percben. Góllövők: Sárközi a 25. per­­ben, Kmetty a 35. percben, Ko­ritár a 76. percben, Oborzil a 80. percben. Szögletarány: 10:5 az MTK javára. Rába ETO—Szegedi EOL 4:1 (2:0). Győr, 4500 néző. Vezette: Vízhányó (Hévízi, Déri). Rába ETO: Palla — Keglovich, Pozs­­gai, Horváth B., Magyar — Pe­tők, Somogyi, Korsós — Pénzes, Stolcz, Glázer. Edző: Farsang Ferenc. SZEOL: Bencze — Vár­helyi III., Magyar I., Bánfalvi, Virág — Pataky, Varga — Jósa, Antal, Vass, Berkes. Edző: Szűcs György. Csere: Somogyi helyett Pócsik a 60. percben, Berkes helyett Szeghalmi a 66. perc­ben, Glázer helyett Horváth I. a 76. percben, Magyar I. he­lyett Zámbori a 77. percben. Góllövők: Glázer a 30. percben, Pénzes a 39. percben, Jósa az 55. percben, Magyar (öngól) a 60. percben, Glázer a 73. perc­ben. Szögletarány: 9:4 a Rá­ba ETO javára. Vasas-Újpesti Dózsa 3:0 (1:0). Fáy utca, 25 000 néző. Vezette: Müncz (Mohácsi, Szá­vá). Vasas: Tamás — Török, Fá­bián, Lakinger, Ihász — Puskás dr., Müller, Kovács F. — Szabó, Váradi, Gass. Edző: Baráti La­jos. Újpesti Dózsa: Szentmihá­­lyi — Noskó, Harsányi, Horváth, Juhász P. — Dunai 111., Tóth — Fazekas, Bene, Dunai I­., Zám­­bó. Edző: Kovács Imre. Csere: Müller helyett Komjáti az 51. percben, Juhász P. helyett Nagy L. az 58. percben, Puskár dr. helyett Szőke a 85. percben. Góllövők: Juhász P., a 25. perc­ben (öngól), Komjáti az 52. percben, Váradi a 85. percben. Szögletarány: 7:5 az Újpesti Dózsa javára. A LABDARÚGÓ NB I. ÁLLÁSA: Labdarúgó NB I. B. Szolnok—Pénzügyőr 2:2, MÁV DAC—Miskolc 3:1, Bp. Sparta­cus—Szekszárd 5:3, Dorog—Vár­palota 4:0, Debrecen—Szombat­­helyi Haladás 1:1, Békéscsaba —Kecskemét 1:1, Volán SC—Du­naújváros 2:1, Ganz MÁVA3— Egri Dózsa 4:3, BKV Előre— Oroszlány 2:0. AZ NB I. B ÁLLÁSA Labdarúgó NB II. Pécsi VSK-KOMÉP (Tatabá­nya) 1:0 (0:0). Tatabánya, 200 néző. V.: Egervári. PVSK: Só­lyom — Kanyar, Szabó, Hamer, Balázs I., Grünwald, Radics, Nagy, Márton, Somogyvári (Ró­zsahegyi), Varga. Edző: Hor­váth László. KOMÉP: Dumánsz­­ki — Luigits, Simon, Beck, Sze­keres, Szován, Horváth J., Sárfi (Horváth Gy.), Kovács, Hiszé­keny, Romankovics (Pápa). Ed­ző: Lahos László. A pécsi csa­pat értékes győzelmet aratott Tatabányán. Különösen a vas­utasok védelme játszott jól ezen a mérkőzésen. Góllövő: Rózsa­hegyi. Jók: Grünwald, Szabó, Balázs I., illetve Simon. Győri Elektromos—Fűzfő 6:4, Győri Dózsa—Pápai Textiles 3:2, Savaria Cipőgyár-Kaposvári Rákóczi 3:2, Táncsics SE—Kör­mend 1 :0, Bakony Vegyész- Székesfehérvári MÁV Előre 3:1, Pécsi Bányász—Pécsi Ércbányász 1 :0, Olajbányász—Zalaegersze­gi Dózsa 3:0. A LABDARÚGÓ NB II. ÁLLÁSA NYUGATI CSOPORT: Labdarúgó NB III. Pécsi BTC—Steinmetz SE 3:1 (2:0), BTC-pálya, v.: Őze. Má­­za-Szászvári Bányász—Mohács 3:1 (1:0), Szászvár, v.: Dobler. Paks—Volán 12-ers 3:0 (1 :0), Paks, v.: Schadl. Kaposvár- Szekszárd 3:1 (1 :0), Kaposvár, v.: Schneider. Nagyatád-Vasas II. Bányász 3:3 (1 :1), Nagyatád, v.: Dravecz. Nagymányok—Me­zőfalva 2:2 (1 :1), Nagymányok, v.: Lukács. Helyiipar— Fornád 5:0 (2:0), Kovácstelep, v.: Bá­lint. Megyebajnokság Sásd—Pécsi Vasas 1 :1 (1 :1), Sásd. István-akna-Kesztyűgyár 3:0 (2:0), Pécsbányatelep. Be­­remend—Mágocs 1 :0 (1 :0), Be­­remend. Sellye—Véménd 2:2 (2:0), Sellye. Siklós—Boly 2:0 (0:0), Siklós. Szigetvári Kinizsi —Szederkény 8:0 (4:0), Sziget­vár. Sátorhely—Szentegát 7:2 (3:2), Sátorhely. Töttös—Gázmű 0:0, Töttös. MEGYEI I. OSZTÁLY ÁLLÁSA NB I. tartalékbajnokság Pécs—Diósgyőr 6:1 (3:0). Pécs, 1500 néző. V.: Turcsányi. Pécs: Kollár (Pólyák) — Englo­­ner, Gyurina, Iványi, Konrád dr., Kaszás, Rónai, Köves, Jánosi, Tüske, Bleicher. Diósgyőr: Daj­ka (Szabó L.) - Fehér, Tamás, Szabó Z., Oláh, Milkovics, Ud­­varev, Molnár, Fekete, Együ­d (Nagy), Görgei. G.: Jánosi (3), Köves (2), Bleicher, ill. Milko­vics. Jó: Gyurina, Kaszás, Kö­ves, Jánosi, ill. Oláh, Molnár. Videoton-Komlói Bányász 2:0 (2:0). Székesfehérvár, 1500 néző. V.: Bauer. Videoton Sza­bó (Ardai) — Gál I., Gál II., Végh, Miskel, Kácsor, Nyitrai, Tieber, Tóth, Kuti (Jankovics), Csukovics. Komló: Erdősi — Kó­­tai, Göcsei, Molnár (Kővári), Podpácz (Kiss), Mács, Juhász (Kara), Szőts, Róth, Orsós, Ma­jor. G.: Csukovics (2). Jó: Gál I., Végh, Kácsor, Jankovics, ill. Göcsei, Mács, Orsós. Vasas—Újpesti Dózsa 2:1, MTK—Salgótarján 3:1. Ferenc­város—Egyetértés 1 :0, ZTE—Ta­tabánya 2:1, Szeged—Rába ETO 2:1, Bp. Honvéd—Csepel 3:1. 1.Győri D.5 5—1 13- 310 2.PVSK5 3 2— 6- 08 3.N.­Kanizsa5 3 1 111- 57 4.Fűzfő5 3 1 115-107 Pécsi B.5 3 1 1 9- 47 6. Bakony V.5 3 1 1 8- 57 7.Táncsics5 3— 2 9- 46 8.Szf. MÁV5 3— 2 8- 76 9.Savaria5 2 1 2 4- 65 10.Körmend5 2— 3 3- 64 11.K. Rákóczi5 1 1 311-123 12.Gy. Elekrt.5 1 1 3 7-123 13.Pápa5 1 1 3 5-113 14.KOMÉP5 1— 4 1- 92 15.Z. Dózsa5 1— 4 5-162 16.Pécsi Érch.5—— 5 2- 7— 14. Kaposvár 15. Nagyatád 16. Fornád 17. Lobod­5 1 1 3 6-83 5 113 6-16 3 4 — 2 2 3-10 2 5 1—4 4-18 2­­.Pécsi Vasas5 3 2—12- 49 2.Pécsi Gázmű4 3 1— 5- 07 3.Siklós5 3 1 112- 87 4.Véménd5 2 3— 8- 57 5.Sz. Kinizsi5 3— 215- 96 6.Beremend4 3— 1 9- 76 7.Sásd5 2 2 1 5- 46 8.István-akna4 2 1 1 6- 25 9.Kesztyűgyár5 2 1 2 7- 65 10. Sátorhely5 1 2 212- 94 11.Pécsi Kinizsi4 2— 2 7- 54 12. Boly5 1 1 3 5- 93 Sellye4 1 1 2 4- 83 Töttös5 1 1 3 1- 53 15.Szentegát5 1 1 3 5-143 16.Mágocs5 1— 4 3- 72 17.Szederkény 5— 1 4 1-151

Next