Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)

1973-11-18 / 307. szám

A Dorottyában mindenki ráismer valakire, persze, mindenki valaki másra. Találgatják, hogy kiről mintázta Csokonai a szereplőket. Hiába szabadkozik, hogy alakjait több személyből alkotta, nem hisznek neki Másolgatják, kárörvendve adják tovább a vígeposzt. A költő szinte restelli a sikert, úgy érzi, érdemén felül dicsérik munkáját. Amikor egy évvel később fülébe jut, hogy Festetics ki akarja adatni, azt írja neki, sajnálja, hogy „oly csekély tárgyú és készületű munkáiénak lehetett éppen szerencséje". Váratlanul éri a felkérés 1799 áprilisában, hogy vállalja el a csurgói gimnázium tanári állását. Először hallani sem akar róla. Hol van már az utolsó szalmaszálba kapaszkodó szerelmes, aki egy évvel korábban még alázatosan esedezett Festetics Györgynél: „Méltóztasson engemet valamelyik oskolájában professzorságra kegyelmesen felvenni."? Akkor Lilla forgott kockán. Most miért kösse le magát? A viszonylagos költői függetlenséget, a nagybajomi baráti társaságot áldozza fel? Ráadásul meghallja, hogy amikor neve szóba került a somogyi egyházmegyei gyűlésben, az esperes — debreceni kicsapatására hivatkozva — nem tartotta „alkalmatos tanítónak”. Pedig nagy bajban vannak. Egy év alatt ő lenne a harmadik tanár, mert „egyiket kitették, másik megunta”. Hiába épült fel a gimnázium szép, új épülete, mindössze egy másodtanító, Kovács István ügyködik benne. A tanulók szétszélednek. Pápára, Sárospatakra, Debrecenbe távoznak. Csokonai végül a szívére hallgat és elfogadja az állást Az vigasztalja, hogy pár hónapra hívják — helyettes tanárnak. Császári Sási Pál, akit végleges, rendes professzornak meghívtak, Jénában tanul, s azt írta, hogy őszre hazatér. Csokonai a házigazdájának és somogyi barátainak akar kedvében járni, amikor igent mond. Sárközy István fiai is Csurgón tanulnak. * Május 6-án utazik Csurgóra, Falusi környezet fogadja. A község legszebb épülete az új gimnázium, amely ugyan kisebb, mint a debreceni vagy a sárospataki kollégium, de emeletével kimagaslik a házak közül. Mintha a tudomány uralmát, magasztosságát hirdetné, amely ezzel az „oskolával” Somogyban is otthont kapott. De az épület szépsége ellentétben áll a falak között folyó tanítás színvonalával. Sem tankönyvek, sem tanszerek, sem fegyelem. Tanítvány egynéhány akad csupán. „A gyermekeknek elszélledések (rátor és szintaxista mindössze kilenc van), azoknak lefejtések, s elméjüknek gyepfogta mezeje sok akadályt és sok felhőt" okoznak az új tanárnak, aki itt rektor, azaz tanár és igazgató egy személyben. Ráadásul rohamosan közelednek az év végi vizsgák. Kételyeit és bizonytalanságát Sárközy Istvánnak panaszolja el. Június 2-án keltezett leveléből tudjuk, hogy a tanítást egy héttel korábban kezdte. És itt megint emlékezetünkbe idézhetjük Domby Márton szavait, aki így jellemezte: „Ő semmiben sem volt fél, hanem mindenben vagy egész, vagy semmi se.” Teljes erejével veti magát a tanításba, úgy dolgozik, mintha „mindig ebbe és itt élne” ezután. A meghurcolt debreceni preceptor áll a katedrán. Nincs ott a háta mögött a féltékeny és félős tanári kar, úgy érzi, csinálhatja, amit akar. Amit Rousseautól, a felvilágosodás íróitól Debrecenben, majd Nagybajomban megtanult. Amit már egyszer, öt évvel korábban elkezdett, de abba kellett hagynia. A hazát és a tudományt akarja szolgálni. Tanítási módszerének alapja, hogy „gondolkozó és gondolkoztató tanításra" törekszik. „A valóságos embert formáló tudást" akarja megismertetni úgy, hogy lássák a diákok, milyen „az emberszerető oktató". Mindig a gyerek adottságaiból, tudásából indul ki. Gaál László, aki tanítványa volt Csurgón, így ír erről: „Ha tanítványa gyengélkedett a felfogásban, ott kezdette a világosítoit, ahol. .. felfogható eszét állam észre vette. S a tanítvány örült útba vezettetésén, s nem volt oka elcsüggedni." „A különben száraz deák retorikát", azaz latin szónoklattant „kellemetesen és mulattatóan tanította". De úgy tanította a többi tárgyat is. Mert latint, növénytant, történelmet, földrajzot, sőt természetrajzot is tanított. Ez utóbbit, mint a felvilágosodás világnézetének híve, a természet barátja és kutatója, ő vezette be. Leginkább a poétika, a költészettan oktatásában remekelt. Debrecenben tolongtak óráira a diákok, mintha színházba mennének. Csurgón is ez történik. Az alsóbb osztályos tanulók megkérik, hogy részt vehessenek poétikai előadásain. A latin helyett a magyar verstan tanítását tartja fontosnak. Nyíltan megmondja diákjainak, hogy latin verstant „akárhol tanulhattok, de magyart nem". A hiányzó tankönyvek pótlására maga készít jegyzeteket, s az órán lediktálja. Ilyen céllal írhatja A magyar verscsinálásról közönségesen című tanulmányát, amely első a maga nemében. Diákjai úgy szeretik, mint „barátjukat, testvérjüket, apjukat”, mint Debrecenben. „Sem törvényre, sem börtönre, sem virgácsra, de még csak kemény szóra sincs szükség" — emlékezik Gaál László. * A júniusi vizsgákig kevés az idő, arra mégis futja, hogy betanítsa a feltehetően korábban, de Somogyban írt színdarabját, melynek címe: Cultura vagy Polók. A vizsgán, július 12-én vadonatúj kék mentében, zsinóros magyar nadrágban, ezüstsarkantyús csizmában sürög-forog. Harminc forint előleget kért az iskola gondnokától, hogy egy érdemes ruhát csináltathasson. Már elkezdődött a vizsga, amikor az utolsó pillanatban Sárközy benyargalt az új ruhával. Kíváncsi szemek figyelik, de nincs semmi baj, feltett kérdéseire szép és pontos válaszok hangzanak el. A színielőadásnak is sikere van. Arról szól, hogy egy somogyi nemesúr megsértődik a fennhéjázó német gavallér magyart gyalázó magatartása miatt, s nem neki, hanem a szelídebb, de magyar szívű és beszédű költőnek adja leányát. Tudjuk, hogy a németellenesség elevenen élt a somogyi kastélyokban, legalábbis állandó beszédtéma volt. Csokonai odáig merészkedik, hogy színdarabjában elénekelteti a tiltott Rákóczi-nótát. Ilyen sorok vannak benne: Jaj régi szép magyar nép! Az ellenség téged mikép Szaggat és tép ... Talán arra gondolt, hogy a darabba beleszőve nem lesz feltűnő, de aki akar, érthet belőle? Vagy a Nagybajomban és környékén tapasztalt nemesi nekibuzdulások adták a metszet? Talán nem tudta előre, hogy a vizsgán gróf Festetics György is részt vesz? Festetics megijedt a nyíltszíni lázítástól, s Csokonait komoly figyelmeztetésben részesítette. - Az ilyenekért még iskolánkat is széthányhatják! - Tíz nappal később az iskola gondnokát külön levélben feddi meg: „Annak a parasztfiúnak Rákóczi és Bercsényiről elénekelt dala, jóllehet tréfálkozva és némi gúnnyal lett előadva, sem a hallgatósághoz, sem a helyhez, sem a mostani időkhöz nem illett. Sőt, egyáltalán menthetetlen hiba volt... Sokkal helyesebb volna ... hogy az ilyen ünnepélyeken uralkodó Felséges Urunkat, vagy a Felséges Nádort dicsénekekkel magasztaljuk szívünk teljességéből." Csépán István gondnok azzal menti magát, hogy „nem volt alkalma" átnézni a darabot, ígéri, arra törekszik, „hogy ilyesmi többé ne forduljon elő, hiszen nem elégséges derék és feddhetetlen életűnek lenni, hanem olyannak kell látszani és feltűnni is". Lám, lám! Csokonait úgy mutatták be a grófnak mint „derék és feddhetetlen életűt”, s most mégis másnak látszik. Az igazság az, hogy Csokonainak ez a „más" volt valódi arca, ha igyekezett is néha a „derék és feddhetetlen” alattvalót adni. Olvassuk csak el nemrég írt, Marosvásárhelyi gondolatok című versének négy sorát. Abból az alkalomból készítette, hogy beválasztották az Erdélyi Nyelvművelő Társaság tagjai közé: Rajta nemes lelkek! Álljunk ki a gátra, Már Európában csak mi vagyunk hátra. Hívnak maguk után a többi nemzetek: Magyarok! derék nép! mit késtek? jöjjetek! A Rákóczi-nóta ennek a versnek a gondolataira rímel. Mégis, hogy a további szemrehányásokat elkerülje, és somogyi pártfogóinak se okozzon kellemetlen perceket, szeptember 24-re, a szüreti vakáció előtti ünnepélyre új színdarabot írt. Ennek a darabnak, Az özvegy Karnyóné vagy a két szeleburdiak című bohózatának hátteréül az osztrákok mantuai győzelmét tette meg. Ugyanerről verset is irt, melyet az ünnepélyen maga szavalt el. — Az özvegy Karnyóné Csokonai legjobb vígjátéka. Nevetséges, torz alakokat szerepeltet, énekes, táncos betétekkel élénkíti a történetet. A maga készítette színpadon, a hatást fokozó ágyúlövések közepette mutatták be. Természetesen sikert aratott. Úgy látszik, nem akart a költő haraggal távozni Csurgóról, Festetics pártfogására továbbra is igényt tartottak A helyettes tanári megbízatás lejárt szeptember végén elhagyja Csurgót. Szüretre igyekszik, akárcsak diákjai. Szállásadója, Nagy Gergelyné hívja meg. Az a Nagy Gergelyné, aki mint a csökölyi pap felesége, Somogyba érkezésekor anyjaként ápolta. Most Csurgón lakik, s miután férje meghalt, szobáját diákoknak adja ki. Csokonait örömmel fogadja házába. Nagyné szőlleje Bárdi (ma Bárdibükk) határában volt. Hosszú az út odáig, ezért a színielőadás utáni napon szekérre ültek. A papné, fiai és Csokonai. A szentai erdőn át kocsikáztak, amikor a kocsis, arra hivatkozva, hogy előbb érnek a következő faluba, Bolhásra, letért a rendes útról. Éppen arról folyt a szó, hogy a minap betyárok raboltak itt ki valakit, amikor a szekér megállt. Eltévedtek. Találgatják, merre induljanak amikor szétnyílnak a bokrok, s szakállas, nagybajuszú emberek toppannak eléjük. „Öltözetük szűz, fegyvereik fényes balták, hosszú puskák s pisztolyok.” Gaál László így meséli el a betyárokkal való találkozást: „A bolhási erdőben eltévedve egynéhány bujdosó zsiványokkal összetalálkoztak. A tőlük hollakozásuk felől tudakozó asszonynak a kérdésére: „Kinek a cselédei?" — a legvadabb hangon azt felelték: — Bocskorél... ha elméről Csokonai csakhamar beleszólt: — Őkegyelmük pásztoremberek, és itt kinn laknak az erdőn. Szabad emberek őkegyelmük, nem uralnak senkit, nem is parancsol őkegyelmüknek senki az Istenen kívül, kinek ege alatt szabadságban élnek. — Igaz uram, jól mondás Minekünk nem parancsol senki, de azért mi is szolgálunk ám azoknak, kik ránk szorulnak. — Elhiszem kegyelmeteknek, és meg követem s kérem is, hogy mivel mi itt az utat nem tudjuk, mondanák meg: jól megyünk-e Bolhás felé? — Nem — felesének —, de ha Bolhásra szándékoznak, bele vezetjük az útba. Eredj előre Pista, s utána kocsis! Bár egy fertály órát félelmek között voltak az utasok az elől és hátulról is zsiványoktól vezetett és kísértetett kocsiban, — de végre csakugyan jó útba igazítva, szinte jókívánással tovább bocsáttattak." Csokonai irigyért néz a betyárok után. Függetlenek, szabadok, a természetben élnek. Róluk folyt a szó, amikor a vendéglátó somogyi kastélyokban a szökött jobbágyokat emlegették. Pedig arra senki sem gondolt, ami egy év múlva történt. A katonának összefogdosott parasztok, pásztorok 1800-ban fellázadtak, s feldúlták a kastélyokat. Sárközy Istvánét és Pálóczi Horváth Adámét is Nagybajomban. Mit ír Csokonai a csurgói iskolán örvendező, de a nép „szomorú sorsán” kesergő, Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című, sokat idézett szép versében? Hát múzsáknak szentelt Kies tartományi Ily számkivetve volt Nálad minden tudomány? Hát csak sertést nevelt-e Itt a makk s haraszt? Hát csak kanásznak termett A somogysági paraszt? Istenem! Senki sem Vette észbe, Hogy e részbe Árva még Somogy? Vajon „kié a hiba”? - teszi fel a kérdést, s mindjárt válaszol rá. Azé, aki ilyen szegénységben tartja a népet! Mert Ami kevés pénz bejött, Két-három pára. Nagyobb dologra ment el - Borra vagy disznóra. A szegény Pórlegény Vagy bodnárnak. Vagy betyárnak, Vagy zsiványnak állt. Hazáról és népről csak az ír- . hat így, aki ismeri és aggódva szereti hazáját és népét. Megint politizál a költő, s mint mindig, a felvilágosodás szellemében. Ez a verse már nemcsak kifejezéseiben, hanem demokratikus tartalmában is népi. (Részlet Bertók László: így élt Csokonai Vitéz Mihály című könyvéből.) Bertók László: A csurgói helyettes tanár Csokonai Vitéz Mihály: Friedrich John metszete * t BARDOSI NÉMETH JÁNOS: Szavak Főbusza — Csokonai emlékének — Nem volt kevély és nem is hősködött, nem aranyat kergetett, ködöt, ólomparipát űzött untalan, árva volt inkább, mint szilaj. Széptevője a szépnek nevető, de többször ült a szemére felhő, sok poros város, csúnyácska haza, nem látta mi a jogos igaza. Lilla se, más se értette szívét, de nem volt neki didergő a lét, ő tudta, látta: az igaz arany csak csillagszórós szavaiban van. így élt Csokonai Vitéz Mihály Még azt sem tudjuk a magyar felvilágosodás legsokoldalúbb költő egyéniségéről, Csokonai Vitéz Mihályról, milyen volt igazi arca. A rézbe metsző Friedrich John a költő halála után készült rajz alapján dolgozott. Csokonai igazi arcát nem is ez a közismert rézkarc tükrözi, hanem elsősorban költészete, feljegyzései, levelezése. A kortársak írásaiból, az életrajzírók és az irodalomtörténészek kutatási eredményeiből életművének kialakulására, a kor társadalompolitikai adottságaira logikusan következtethetünk. Ezekből a forrásokból merítve mutatja be a felvilágosodás nagy költőjét a 200. születési évfordulóra megjelent könyvével a pécsi költő-író: Bertók László. Csokonai életéről és munkásságáról eddig a kortárs író Domby Márton után igen sokan írtak, köztük Ferenczy Zoltán, Gulyás József, Móricz Zsigmond, Tápai Szabó László, Horváth János, Révész Ferenc, Vargha Balázs és mások. Újat írni, mondani éppen ezért nehéz. Amivela legújabb Csokonai-életrajz leginkább meglep bennünket: az adatok hitelessége, rendszerezettsége, gazdag forrásanyaga és olvasmányos stílusa. Az olvasmányosságra törekvés gyakran abba a hibába ejti az életrajzírókat, hogy száguldó képzeletviláguk gyakran elrugaszkodik a valóság talajáról, vagy túlságosan hisznek az anekdotikus történelkéknek, amelyeket a cselekmény színezésére használnak fel. Bertók László mértéktartó komolysággal bánik ezekkel, s szinte a kutató irodalomtörténész szemüvegén át nézi, értékeli, mérlegeli az eseménykockákat. Ekként bontja ki például Csokonainak Róza iránti szerelmi lángolását, s arról a szerző sem tehet, hogy a mű megjelenése után feltárt legújabb irodalomtörténeti eredmények már nem Földi Jánosné Weszprémi Júliában látják a Róza-versek ihletőjét. Ahogy a szerző a „tűzszemű leányka", Vajda Júlia és Csokonai szerelmi kapcsolatát kibontja, egyike a legkedvesebb, legmaradandóbb hatásoknak. A teljesség kedvéért talán még meg lehetett volna említeni Lilla későbbi szomorú sorsát (második férje, Végh Mihály Lilla minden vagyonát elvette, és ezért elvált tőle), s talán azt is, hogy Lilla végső rendelkezése szerint Csokonai búcsúlevelét koporsójába tették. Külön ki kell emelnünk a mű értékei közül a költő somogyi és baranyai (pécsi és szigetvári) kapcsolatainak feltárását, a korabeli írók vallomásai alapján nagy gonddal bemutatott civil-Debrecen korhű rajzát. Csokonai kollégiumi pere lefolyásának eredeti jegyzőkönyvekből idézett izgalmas leírását. Módszere kronologikus. A történeti sorrendiséget azonban, megszakítja a háttér plasztikus színezettsége és a nemcsak szemléltetési célokat, hanem az autentítást is erősítő, értékes fakszimilék, fényképek, festménymásolatok gyakorisága. A serdülő korban lévő Csokonnai jellemzésére megszólaltatja kollégiumi tanárait: Kovács Józsefet, Fodor Gerzsont Mindez alkalmat ad arra is, hogy a mai diákok megismerjék a debreceni kollégium tanulmányi életét, szigorú fegyelmét, a diákok öltözködési módját, a tanárok vaskalaposságát. Kimutatja miként hatottak Csokonai fejlődésére Rousseau elvei és a hazai események. Bertók László mindent megragad - és ez a mű egyik nagy erénye -, hogy bemutassa Csokonai költészetében és írásaiban a ma is értékes, haladó gondolatokat, szembeállását „a megrögzött vak homállyal", az örök fejlődés gondolatát hirdetve a Magyar! hajnal hasad!, Az estve, a Konstancinápoly, a Jövendölés az első oskoláról a Somogyban és sok más versében. Csokonai az, aki az esztétikumban öltözött kifinomult erotika költői jogait, azelfeledett magyar szavak létjogosultságát hirdeti. Csokonai az, aki a „kétlábú tollatlan állatok” szerencsétlen sorsának felemeléséért küzd, aki az Embert méltóságának tudatára ébreszti. Mindenről Bertók László könynyed esszé-stílusban vall, színességre, változatosságra törekedve. Olvasóinak gyakran megmagyarázza a 200 évvel ezelőtti, ma már csak kevesek által érthető fogalmakat, s saját stílusát is gyakran élénkíti versrészletekkel, idézetekkel. A Móra Könyvkiadó gondozásában csaknem 30 000 példányban megjelent kötetet egyaránt hasznosan forgathatja a serdültebb ifjúság és a felnőttek. A csurgói Csokonai Gimnázium volt diákja, a „boldogabb maradék" szószólója, Bertók László pécsi költő hirdeti: nem vagyunk méltatlanok a bizalomra, örökségét érdemei és reménye szerint becsüljük. Dr. Tóth István CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: A pillantó szemek Ne kínozz, Lilla! újabb ostromokkal; Ne hányd olly hasgató pillanatokkal Felém villám szemed. Az verte szivemet halálos sebbe; Ne szórj, ne szórj újabb dsidákat ebbe, Kíméld meg éltemet. Nem látod-é? nem-é? miként zsibongnak Az Ámorok, miként rajtmódra dongnak Kökény szemed körül? Ki kis nyilát belőle rám ereszti, Ki ellobbant szövetnekét gerjeszti, Ki vesztemen örül Pillantatod szárnyára egy felőle, Szivem titkos várába berepülő, És ott helyet fogott Zászlót ütött reményem fő tornyába; Mindent letiport már parányi tóba — Halld csak — mint tombol ott.