Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)

1975-08-18 / 226. szám

A legtöbb államban hat-hétéves korban beiskolázzák a gyermeke­ket. Ez a „modell" az élet­korra épül és figyelmen kí­vül hagyja a gyermek fej­lettségi szintjét. Ebből kö­vetkezik, hogy heterogén (különböző) fejlettségű gyermekek kerülnek az első osztályba. Nagy gond ez a nevelőknek és szülőknek egyaránt. A fellépő iskolai kudarcok arra késztették a közoktatás intézőit, hogy azokat egyrészt „óvodáz­tatással", másrészt előké­szítő tanfolyamokkal „ho­mogenizálni" — viszony­lag azonos esélyű iskola­­kezdést lehetővé tenni — törekedjenek. Határesetek­ben a fejlettségi szint-vizs­gálatokat a nevelési ta­nácsadók orvosai, pszicho­lógusai végzik, és szükség­hez képest egy évre fel­mentést, korrekciós osztály­ba vagy gyógypedagógiai (kisegítő) iskolába való át­telepítést javasolnak. De miképpen segítse a szü­lő az óvodába nem járt gyer­mekének beiskolázását? — A zárt családból egyszerre az iskola másodlagos és szerkeze­tileg merőben más közösségé­be való átlépés a gyermek számára nem könnyű. A helyes beilleszkedést és értelmi szint­re emelést az előkészítő tanfo­lyamok segítik. Beiskolázás előtt, több hónapon át foglal­koznak az óvodába nem járt gyermekekkel. Ezzel tulajdon­képpen már megkezdődik az „iskolába járás”. A tanító néni örül, ha felkeressük. A kölcsö­nös érdeklődés ilyenkor nagyon hasznos. Ha a tanfolyamon a gyermek megállja a helyét, szeptemberben beírathatjuk az első osztályba. Kétségek ese­tén forduljunk a nevelési ta­nácsadóhoz. Ha felmentést ja­vasolnak,­­ éljünk vele! Ne kényszerítsék gyermekünket „éretlenül” iskolai munkára. A későbbi évismétlés személyi­ségének alakulására kedvezőt­lenül hat. Ha pedig járt óvodába a gyermek? — Az óvodából át­lépő kisgyermek helyzete ked­vezőbb. Az óvoda ugyan még „családias”, de már másodla­gos közösség. Sajátos követel­ményrendszere van, de ne gon­doljuk, hogy minden óvodába járt 6 éves gyermek egyben is­kolaérett is. Hogy valóban az-e, arról nyilatkozzék az óvónéni. Nehézségek esetén forduljunk szintén orvoshoz, pszichológushoz nevelési ta­nácsért. Miként segítsük gyermekeinket? Mit tanácsol az orvos, a tanár, a pszichológus Végül hogyan segítse a szülő a már iskolába járó kis elsős gyermekét? — Mindenek előtt ismerje meg a szülő (az apuka is!) a gyermek másodlagos, szociális környezetét, iskoláját, osztályát, a tanítóit, sőt, jóné­­hány ,közelálló tanulótársát is. Csak ezek birtokában tud „azonosulni” az iskola életé­vel, nevelő-oktató feladataival. Jó, ha legalább kezdetben egy­­egy olvasás, tanítás és szám­tan órára „beül” — hátra — megfigyelni, a Hogyan?-t. Az elsős tanító néni ezt megengedi, sőt, szívesen veszi. Hamarosan rájön, hogy nap­jainkban másként tanítanak, mint hajdanában, és gyerme­kének segítségére tud lenni ott­hon is. — Persze, nagyon jó, ha a tanító néni is mielőbb felkeresi a családot és megis­meri annak szerkezetét, szoká­sait, a család „mintáit", ame­lyeket a gyermek az otthoná­ból az iskolába visz. — üdvös, ha a szülő a gyermek viselke­désének, teljesítményének fej­lődését a tanítókkal közösen figyeli és megbeszéli. Mennyi­re más a szülő és iskola ilyen módon való együttműködése, mint az ellenőrző könyv útján való levelezgetés, avagy meg­hirdetett szülői értekezleten való megjelenés, ahol a nagy tömegben egyéni beszélgetés eleve lehetetlen. — Az iskolá­val való együttműködés különö­sen induláskor nélkülözhetet­len. Nyolcadik osztályba járó ta­nulók tanulmányi eredményé­nek az első osztályig visszame­nő elemzése egyértelműen bi­zonyítja, hogy a gyermek sorsa az iskolába lépéskor dől el. Ki milyen szinten indul, ugyan­olyan szinten fejezi be a tanul­mányait. Érdemes ezen a ku­tatási eredményen elgondol­kodni most, amikor kezünket szorongatva először lépi át az iskola küszöbét a kis „elsős” gyermekünk. Tibor István Pályázati felhívás! A KIVÁLÓ ÁRUK FÓRUMA pályázatot hirdet a gyártók és forgalmazók részére, a minősítő jel elnyerésére. Jelentkezni lehet: — ÉLELMISZEREKKEL, — ÉLVEZETI CIKKEKKEL (Élelmiszereknél 30 napos, vagy annál hosszabb szavatos­sági idejű termékek jöhetnek számításba.) A PÁLYÁZNI KÍVÁNÓK A BENEVEZETT TERMÉKEKET 1975. SZEPTEMBER 1-IG KÜLDJÉK BE A KERMI-hez. (Bp. Vill., József krt. 6.) megjelölve, hogy a minőségvizsgálatot a KAF nevezéshez kérik. A beküldéssel egyidejűleg kérjük értesíteni a Fórum Titkárságát (1075 Bp. VII., Holló u. 2. Tel.: 214-010). Ugyancsak erre a címre kérjük beküldeni a KERMI által javasolt termékeket esztétikai elbírálásra, legkésőbb 1975. OKTÓBER 5-IG Az elfogadott termékeket (a BNV-vel egyidőben) a Divat­­csarnok Lotz-termében (Bp. VI., Népköztársaság útja 39.) A KIVÁLÓ ÁRUK FÓRUMA 1975. ÉVI ZÁRÓKIÁLLÍTÁSÁN MUTATJUK BE A SZAKMAI ÉS FOGYASZTÓ KÖZÖNSÉGNEK 1975. OKTÓBER 17—24 KÖZÖTT. KIVÁLÓ ÁRUK FÓRUMA TITKÁRSÁGA Nem eiesetfief et tarsoaatotnn&m lil»iiii^^^^Mi«giililSgiig_________j Siketek Általános Iskolája és Nevelőotthona Kaposvár: az in­tézet óvodájában 45 gyermek él. Az iskolában 135 fiatal ok­tatásáról, neveléséről és képzé­séről gondoskodik a 29 tanár, a tíz nevelő és a csaknem fél­száz technikai, adminisztratív dolgozó. A kaposvári intézményen kí­vül hat hasonló jellegű iskola működik az országban. A ka­posvári hazánk második legna­gyobb intézete, melynek a meg­alakulása óta eltelt 78 eszten­dő alatt közel 1400 tanulója volt. Múlt és jelen A gondolat több évszázados — még Comenius is hirdette: a siketnémák nem eleve el­esettjei a társadalomnak. Szer­vezett oktatásuk — nevelésük mégis jóval később következett be. A hallássérültek első iskolá­ja 1802-ben Vácott létesült, s ma is ott van a süketek okta­tásának, nevelésének és képzé­sének a legnagyobb hazai bá­zisa. A siketnéma oktatást Kapos­várott 1897-től számítják, ekkor alakították meg a Siketnémák Államilag Segélyezett Iskolá­ját, ahol az első tanévben ki­lenc diák tanult. 1902-ben ké­szült a jelen­legi iskola helyén az új intézet, 1930-ban pedig átadták az iskola keleti szár­nyához csatlakozó internátust. 1959-ben épült fel a siketek óvodája, mely jelenleg egye­dülálló az országban. Hazánkban jelenleg mintegy 15 ezer hallási sérült él, kö­zülük 1200 an járnak iskolába.­­ Legfőbb törekvésünk, hogy alkalmassá tegyük a süketen született, vagy azzá lett gyer­mekeket az önálló életvitelre — mondja Galambos­ Sándor, az intézet igazgatója. — Célunk, hogy a szívós pedagógiai mun­ka eredményeképpen a gyere­kek elsajátítsák a rendes, han­gos emberi beszédet, értő és tudó emberekké váljanak. Ez a munka annál könnyebb, minél előbb kerülnek hozzánk a gye­rekek. — Ezért is hasznos az óvo­da ...­­ Óvodánk kis lakói az itt eltöltött idő alatt kezdenek megtanulni beszélni. A pici­nyek az egyéni és csoportos foglalkozások alkalmával mint­egy száz aktív szót sajátítanak el. Megérti a gyermek a beszé­lőket. Az óvodai ismeretekre épül a kétéves előkészítő kur­zus anyaga, ezután kerülnek a gyerekek az iskolába, melynek tantervi anyaga és követel­ményrendszere megközelíti az általános iskolákét. A tanulók a négy dél-dunántúli megyé­ből - Baranyából, Tolnából, Somogyból és Zalából - kerül­nek a kaposvári intézetbe. Módszerek Oktatásunk módszere és eszköze az elmúlt évek során korszerűsödött. Igaz, még ma is a tanár és gyermek egyéni foglalkozása a legfontosabb, de nem kizárólagos. A gyerme­kek és pedagógusok segítségé­re vannak az auditív eszközök, az egyéni hallókészülékek, egyéni hallásfejlesztő berende­zések, a csoportos hallókészü­lékek, magnetofonok, az isko­­la-tv és a tantervi anyaghoz kapcsolódó iskolai szemléltető­eszközök, valamint az intézet ötezer kötetes könyvtára.­­ Ha elhagyják a fiatalok az iskolát, mi lesz velük? — Nálunk a tervszerű pályára­irányítás már ötödik osztályos korban megkezdődik. Hála ka­posvári kapcsolatainknak­­ 80 üzem patronálja intézetünket, négy év alatt 3,5 millió forint értékű társadalmi munkával se­gítettek bennünket — a gyárak­ban, üzemekben szívesen fo­gadják szervezett látogatásain­kat. Általában sikerül a gyer­mekeket a szellemi és fizikai adottságaiknak megfelelő pá­lyára irányítanunk. Olyan szak­mákra, melyek nem beszédigé­nyesek,­­ szobafestőnek, sza­bónak, kőművesnek, asztalos­nak, szövőnek ... Szakmunkások — Speciális szakmunkásképző van az országban? — A hallássérülteknek Sop­ronban asztalos és kárpitos, Vácott pedig fonó, varró és szövő képzés folyik. A rendes szakmunkásképzőkben is meg­állják diákjaink a helyüket, sajnos azonban az intézetek egy része idegenkedik felvéte­lüktől. Pedig néhány tanulónk ma már középiskolába jár. — Akik már munkába álltak? — Többségük jól dolgozik. Általános tapasztalat, hogy nagyszerű munkaerők, nem akarnak lemaradni a többi munkástól. Nem akarnak lemaradni, sem az életben, sem a sportban. Apropó sport! — augusztus 21 —24. között 12 ország részvéte­lével Kaposvárott rendezik meg a siketek II. úszó Európa-baj­­nokságát, ahol a kaposvári in­tézet leány tanulói képviselik hazánk színeit. (Mécs) Süketnéma­oktatás Kaposváron Tervszerű pályárairányítás Felesleges ember nincs. Va­­lamennyiünknek küldetése van a világban. Még azoknak is, akik valami sajnálatos oknál fogva sérültek lettek. A meg­alázó sajnálkozás helyett a mi feladatunk segítséget nyújtani nekik, hogy alkotó emberekké váljanak. Ismerjük meg művészeinket !Új arcok a Pécsi Nemzeti Színházban Három fiatal férfiarc a szín­házból. Új arcok, frissen Pécs­re szerződött művészek. Három tekintet, három egyéniség, há­rom ígéret az új évad szerepei­re. Hadd mutatkozzanak be kissé közelebbről is: Garai Róbert — Két évig a Kecskeméti Ka­tona József Színház, majd öt évig a Békéscsabai Jókai Szín­ház tagja voltam. Hogy hány szerepem volt? — Körülbelül harminc. Legjobban az új ma­gyar darabokat szerettem, Bu­da Ferenc: László király című drámájában Kecskeméten, Schwajda György Mesebeli Já­nosában Békéscsabán játszot­tam. A Gyulai Várszínházban pedig Darvas József: Hunyadi című történelmi tárgyú művé­ben kaptam jó szerepet. Aztán életre szóló élmény volt a ne­ves békéscsabai gyermekszín­ház, ahol legutóbb is két gyö­nyörű mesejátékban főszerepet alakítottam. És hát énekelek is, három zenés darabban arattam már sikert. Balázsi Gyula — Itt voltam gyerek Pécsett. Kell ennél nagyobb kötődés egy városhoz?! A színészettel filmstúdióban ismerkedtem, az­tán a Déryné Színházban kap­tam szerződést. Szerepeim kö­zül a legfontosabbak: Ferdi­­nánd az Ármány és szerelem­ben, Puck a Szentivánéji álom­ban, Princ a Civil című musi­cal-ben és a Varsói melódia férfi főszerepe. Békéscsabán pedig többek között Ottót ala­kítottam a Bánk bán­ban. Bodor György — Asztalos szakmát tanul­tam egy szakközépiskolában, közben irodalmi versenyeken arattam sikert. Jártam a Nem­zeti Színház stúdiójába, alakí­tottam epizódszerepet a József Attila Színházban, voltam ka­tona — ott is persze irodalmi színpadot szerveztem — díszítő asztalos a Thália Színházban — s 1971-ben végre felvettek a főiskolára. Békés András osz­tályában végeztem s a legked­vesebb vizsgaszerepem Csehov: Cseresznyéskert­jében Lopahin volt. Meg persze Jágó, Kreon, Csongor, Adam, Lucifer, Ham­let. Gorái Róbert Balázsi Gyula Bodor György Elítélték a támadót Botrányos bűntett Vagyon Miklós 17 éves du­­naföldvári (Paksi út 12.) se­gédmunkás újévkor alaposan berúgott. Szeszgőzösen­­ és hívatlanul­­ hatolt be egy házba, ahol két koros, köztisz­teletben álló nő lakott. A ré­szeg suhanc előbb az egyik­nek tett „szerelmi” ajánlatot, majd az érthető visszautasítás után rátámadt. A nőt megkar­molta, megharapta, addig erő­szakoskodott vele, amíg az ré­mületében elájult. Hasonló megpróbáltatást kellett átél­nie a ház másik lakójának is. Az utóbbinak - szerencsére - volt annyi lélekjelenléte, hogy ötszáz forintot ajánlott fel tá­madójának, annak fejében, hogy eláll gyalázatos szándé­kától. Vagyon Miklós a pénz elfogadása nélkül hajtott vég­re a könyörgésre, és elmene­kült. A Szekszárdi Járásbíróság dr. Vass Gábor tanácsa Vagyon Miklóst kétévi és nyolchónapi, a fiatalkorúak börtönében kiál­landó szabadságvesztésre ítél­te, és két évre eltiltotta a köz­ügyektől. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy a fiatalkorú részegen követett el botrányos bűncselekményt. A vádhatóság képviselője tu­domásul vette az ítéletet, a védő és az elítélt enyhítésért fellebbezett. Centrum Mitsuba anyag 140 széles 218 — 260 Ft-ig

Next