Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-15 / 74. szám
2 Magyar-bolgár barátsági gyűlés Máriagyűdön A magyar bolgár barátsági napokon megyénkben tartózkodó Bolgár Kulturális Központ delegációja Ivan Popovszki igazgatóhelyettes, Emil Petkov titkár és Alexandr Gjurov főmunkatárs tegnap délelőtt látogatást tett a HNF Baranya megyei Bizottságán, ahol Krasznai Antal megyei titkár tájékoztatta a vendégeket megyénk életéről, eredményeiről. Az eszmecsere után felkeresték a Vasarely és a Zsolnay Múzeumot. . Bolgár vendégeink kora délután Harkányba utaztak, ahol felkeresték az I. Bolgár Hadsereg Múzeumát, dr. Sárosi Mátyásné múzeumvezető és Fábos Pál, a HNF Siklós városi titkára fogadta, illetve kalauzolta őket. A következő állomásuk Máriagyűd volt, ahol a siklósi Magyar-Bolgár Testvériség Tszportvezetőségének titkára, Tomkó Miklós, valamint Nagy Sándor, a HNF körzeti titkára, és dr. Zsák László, a HNF Siklós városi elnöke várta a bolgár delegációt. Tomkó Miklós adott tájékoztatót a termelőszövetkezet életéről, eredményeiről és terveiről. Este hat órakor kezdődött a csoportos beszélgetés a siklósovodi lakosokkal. Ivan Popovszki számolt be a Bolgár Népköztársaság társadalmi, politikai és gazdagsági fejlődéséről, a BKP XI. kongresszusának határozataiból adódó eredményeket és feladatokat ismertette. A Bolgár Kultúra delegációjának tegnap délutáni programja — melyen végig velük volt Halas Ilona, a HNF Baranya megyei Bizottságának titkárhelyettese — este hét órakor Siklóson fejeződött be. A március 15-ét fáklyás felvonulással ünneplő siklósi fiatalok gyűrűjében megkoszorúzták a 48-as emlékművet, melyet a KISZ városi járási Bizottsága és a HNF Siklós városi Bizottsága is megkoszorúzott. Olaj az utcán 250 000 forintos kár Keddre virradó éjszaka Budapesten, a Moszkva téren szállítás közben megsérült egy 160 tonna súlyú transzformátor, s a benne levő olaj egy része kiömlött a Mártírok útjára. A transzformátort az Országos Villamos Távvezeték Vállalat gödi alállomásáról vasúton szállították a Déli pályaudvarra, ahonnan ugyancsak vasúti szerelvénnyel a BKV a Krisztina körúton, a Moszkva téren, a Széna téren és a Mártírok útján keresztül vontatta a Ganz Villamossági Művekbe. Ott egy száztonnás emelődaruval a nagyberendezést trailerre szerelve körúton szállították volna Albertfalvára egy másik alállomása. A Moszkva téri alagútnál gázbekötési munkák folynak, s a már megbontott úttesten a nagy teher alatt a vasúti sín megsüllyedt. A transzformátor tolózárai pedig a járdaszegélybe ütköztek, s megsérültek. A transzformátorban mintegy 42—43 tonna olaj volt, ennek egyharmada — úton a Ganz-avárba — kifolyt az útra. Az olajkár körülbelül 200 000 forint. A Ganz Villamossági Művektől kapott tájékoztatás szerint legalább 50 ezer forintnyi javító-szerelő munkát kell elvégezni a nagyberendezésen, mielőtt trailerrel útnak indíthatják Albertfalvára. A Magyar Villamosművek Tröszt szerint az albertfalvai alállomás üzembe helyezése késni fog, de a transzformátor hiánya a villamosenergia-szolgáltatásban várhatóan nem okoz majd fennakadást. Dunántúli nanó Terjed az iparszerű sertéshústermelés Baranyában Kétezer malac született eddig ISV-baktériákon a szabadszentkirályi tsz sertéstelepén. Az eredetileg 64 vagonosra épült telepen a rekonstrukció után évi 84 vagon sertéshúst állítanak elő. Új szolgáltatásokat ad a rendszer BIOGÁL-premix, ISO-panel, Genetikai szerviz Növelik a sertéskibocsátó kapacitást Tavaly 310 000 hízott sertést vásároltak fel Baranya megyében. A tervidőszak végére viszont évi 450 000 sertést kell felvásárolni anélkül, hogy közben új sertéstelepek épülnének. Újabb telepek építését a hatodik ötéves tervciklus előtt nem tervezik a mezőgazdasági üzemek. A sertéshústermelést tehát egyedül az adott műszaki és biológiai kapacitások jobb kihasználásával lehet fokozni. És ebben nyújt nagy segítséget a megye nagyüzemeinek a 10 évvel ezelőtt, 1967-ben létrejött ISV — Iparszerű Sertéstartó Termelőszövetkezetek Közös Vállalkozása — a Higiénikus Sertéstartási Rendszer hazai gesztora. Tegnap délelőtt Szabadszentkirályon a Béke Termelőszövetkezet székházában megbeszélésre ültek össze az ISO és a gesztor 12 baranyai partnergazdaságának képviselői. A megbeszélés célja: hogyan lehet fokozni Baranyában az iparszerű sertéshústermelést, mit tett eddig, s milyen újabb szolgáltatásokat kínál a gesztor a jelenlegi és leendő partnereinek. Köztudott, hogy a higiénikus rácson, battériákban történő malacnevelést és sertéshizlalást az ISV dolgozta ki és honosította meg Magyarországon. Országosan ma már 350 partnerüzeme van, amelyek évi 3 millió sertést állítanak elő ISV szaktanácsadással, iparszerűen. Baranyában aránylag későn, a hetvenes évek közepén jelent meg az ISV, amikor a sertéstelep rekonstrukciók megkezdődtek, de korrekt szolgáltatásai miatt ma már mind nagyobb népszerűségnek örvend. Jelenleg hét üzemelő ISV-telep van a megyében, és öt olyan üzem van, ahol most van folyamatban a rekonstrukció. A hét üzemelő telep — Bicsérd, Egyházasharaszti, Mágocs, Somberek, Szabadszentkirály, Újpetre, Villány - összes hízókibocsátása 35 190 darab volt. Most, az ISV- battériák beszerelése után ezek a telepek évente ,58 865 sertést képesek kibocsátani. A technológiai korszerűsítés összesen 51 millió forintba kerül a hét telepen. A most rekonstrukció alatt lévő öt telepen 10 500-zal nő meg a kapacitás. Az ISV ajánlatot tett újabb 26 baranyai üzemnek, melyben kimutatta, hogy 130 milliós korszerűsítéssel a 26 telep jelenlegi 120 ezres kibocsátó kapacitását évi 200 ezerre növeli. A tegnapi tanácskozáson Tar István, az ISO főosztályvezetője egy sor új szolgáltatást jelentett be. Bevezetik a genetikai szervizt, vagyis keresztezési programokat dolgoznak ki a még nem hibridsertést tartó üzemeknek. A partnerek részére ez idén megkezdik az ún. Biogál premixek gyártását. Az ezzel készült koncentrátumokat a nagyobb keverőüzemekkel rendelkező partnerek állítják majd elő, így a baranyai körzetben a szabadszentkirályi Béke Tsz, amely ellátja majd a megye ISV-telepeit új, jó minőségű sertéstakarmány koncentrátummal. Bábolnával együttműködve az ISV BCR-premixeket is forgalomba hoz a Tetra sertést tartó partnereinél. Még ez évben megkezdik az új műanyag taposórácsok gyártását, a jövőben ezzel váltják ki az állatok lábát gyakran felsértő fémrácspadozatokat. Az idén indul be az ISV tervezőrészlege és egyidejűleg megkezdik az ISV könnyűszerkezetes panelek szériagyártását is. Ezzel már a hatodik ötéves terv telepítési feladataira készülnek fel. — Rné — így közlekedünk mi Keskeny az út, széles a hordó ... Cseh László felvétele Szakmai továbbképzés a mohácsi moziban Mezőgazdasági szakfilmbemutatóra került sor tegnap Mohácson, a Kossuth Filmszínházban. A meghívottak, Baranya megye termelőszövetkezeteinek, állami gazdaságainak szakemberei zsúfolásig töltötték a nézőteret. Nem is csoda, hiszen olyan kisfilmeket vetítettek ezen a délelőttön, amelyek bemutatják a mezőgazdaság, az állattenyésztés legújabb hazai eredményeit, az új technológiákat, termelési rendszereket, egyszóval, amelyek a szakmai továbbképzést, az újjal való lépéstartást segítik. A Baranya megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, a Mohácsi Járási Tanácshivatal, valamint az Agrártudományi Egyesülés nevében dr. Németh Elemér, a járási tanácshivatal elnöke nyitotta meg a bemutatót. Mint elmondta, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium évente rendszeresen mintegy 30 szakfilmet készíttet az ágazathoz tartozó legfontosabb témákról. Az a cél, hogy minél több szakemberhez, minél szemléletesebben juttassák el a jó eredmények eléréséhez szükséges legfontosabb információkat, így ezek a filmek segítséget nyújtanak a termelés, a feldolgozás, a tárolás és az értékesítés legjobb módszereinek kiválasztásához, ezzel együtt az országos hús-, tej- és zöldségprogram sikeres megvalósításához. Sokat segít az információk eljuttatásában e sajátos szakmai továbbképzés megszervezésében a Baranya megyei Moziüzemi Vállalat. Az illetékes tanácsi szervekkel, a tsz szövetséggel együttműködve igyekeznek megszervezni a mezőgazdasági üzemek dolgozói részére az öt előadásból álló szakmai vetítéssorozatot, kiegészítve ezt a közlekedési és munkavédelmi ismeretek bemutatásával. K. Gy. Korszerű termelési módszerek, filmen Motorosok szezonja Nagyon tudom tisztelni azokat a szó jó értelmében vett „régi motorosokat”, akik fagyban és esőben sem szállnak le a nyeregről és egész évben, nap mint nap megmarkolják a motorkerékpár kormányszarvát. Nekik tényleg munkaeszközük, életelemük e jármű. A többség azonban ezekben a hetekben hozza ki a kamrából, garázsból a telente ponyvával letakart motort. Az autósok és a motorosok ősi ellenségek. Ez nem jó dolog, bár nem is véletlen. A motor ott is elfér, ahol az autónak várakoznia kell és gyakran olyan helyen is előzni tud, ahol a gépkocsi már nem fér el. Tegnapi, rendőrjárőrrel tett körútunk során sok mtorossal találkoztunk. A napsütés, a száraz úttest még a kicsit hidegebb idő ellenére is igazi motoroscsalogató. A motorosok többsége a kötelező jobbratartást betartva, a megadott sebességhatáron belül, szabályosan közlekedik. Láttunk persze olyanokat is, akik járművükkel elterpeszkednek a forgalmi sáv közepén és becslésünk alapján a szembejövők között voltak olyan motorosok, akik kevesellték az országúton, lakott területen kívül a KRESZ által megengedett 70 kilométeres sebességet. Romonyán a rendőrjárőr azért állította meg az OZ 30— 66 rendszámú motorkerékpárt, mert szabálytalanul szállított egy hatalmas 200 literes vashordót. Az ülésen még két vödröt is láttunk. Előkerült az alkoholszonda is, melyet nagyon nem szívesen fújt meg a vezető. Saját bevallása szerint éjfél körül fogyasztott el egy liter bort és reggel elszopogatott néhány sósborszeszes cukorkát. A szonda mindenesetre elszíneződött, s az igazság majd a laboratóriumban derül ki, ahol megvizsgálják a szabálytalankodó motorostól levett vért. Műszaki állapot. Találomra állítottuk meg azt az M7-t, amelynek nem működött a féklámpája, hibás volt a fékpedál rugója és hiányoztak az egészségügyi csomagok. A járművön nagyon látszott, hogy hajtója van ugyan, de gondos gazdája nincsen. Helyszíni bírság és határozott figyelmeztetés volt a rendőri intézkedés. Jön a tavasz, egyre több motorossal találkozunk majd az utakon. Autósokon, motorosokon egyaránt múlik, hogy a régóta meglévő autós-motoros ellenségeskedés megszűnjön. Nem kell hozzá más, mint a közlekedés írott és íratlan szabályainak betartása. E. A. 1978. március 15., szerda Helytálltak tanulásban, a munkában Elnyerték a KISZ KB vörös vándorzászlaját Ünnepelték a Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola diákjai történelemformáló tavaszi évfordulót: március 15-ét, 21-ét, április 4-ét. Az elnökségben többek között helyet foglalt Petőházi Szilveszter, az MSZMP Pécs városi Bizottságának titkára, Tóth András, a KISZ Központi Bizottságának munkatársa, Bóna Ernőné, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára, Rákos János, a KISZ Pécs városi Bizottságának titkára, Gergely László, a HNF Pécs városi Bizottságának titkára és Lantos József, a megyei tanács művelődésügyi osztályának osztályvezető-helyettese. A Himnusz elhangzását követően az iskola irodalmi színpadának és kórusának műsorát hallgatták meg az iskolát támogató meghívott társadalmi, állami szervek, vállalatok, üzemek vezetői, képviselői. Majd Kiss Lajos, az iskola KISZ-bizottságának titkára mondott beszédet. Bevezetőjében emlékezett a magyar nép függetlenségért folytatott harcaira egészen a felszabadulás pillanatáig, majd azokról a feladatokról beszélt, melyek a fiatalság előtt állanak. Hangsúlyozta, hogy a tettekkel való politizálás, a jó tanulás, a közösségért való dolgozás minden fiatalnak, így a saját iskolájuk valamennyi tanulójának is kötelessége. Osztályközösségeik helytálltak az őszi társadalmi munkában, dolgoztak a mecseki kultúrparkban és a mecseki parkerdőben. Minden második tanuló részt vett építőtáborban, s majd minden tanulójuknak van tanórán kívüli, az iskola érdekében végzett egyéni megbízatása. További feladatként jelölte meg a fegyelem erősítését, a tanulmányi eredmények javítását, s mint elmondta, épp ezért tervezik, hogy bekapcsolódnak a tanulmányi versenymozgalomba, s megszervezik a tanulószobai kikérdezést. Több KISZ-en kívüli fiatalt akarnak bevonni az ifjúsági vitaköreik munkájába is. Ezt követően Bóna Ernőné köszöntötte a fiatalokat, s bejelentette, hogy kiváló munkájuk elismeréseként elnyerték a KISZ KB Vörös vándorzászlaját, melyet Kiss Lajos vett át a megyei KISZ Bizottság első titkárától. Ugyancsak elismerésben részesült az „Angela Davis” és a „Ho Si Minh" alapszervezet: a KISZ KB Dicsérő Oklevelét kapták. „Aranykoszorús KISZ jelvénnyel” tüntették ki Horváth Annát, míg Bakos Gyula a „KISZ KB Dicsérő Oklevelét” vehette át. A városi tanács művelődésügyi osztályának képviseletében dr. Kelenfi Elemér jutalmakat adott át a KISZ-szervezeteket segítő pedagógusoknak, majd dr. Erhardt Imre igazgató jelentette be, hogy a két kitüntetett alapszervezet titkára és két-két alapszervezeti tag háromhetes NDK-beli jutalomüdülésben részesül. Az ünnepség az Internacionáléval fejeződött be. Délután rendkívüli KISZ küldöttértekezletet tartottak a fiatalok. A vörös vándorzászló elnyerése egyben azt is jelentette, hogy közülük egy KISZ-tag részt vehet a VIT-en. Kettős jelölés után titkos szavazással döntötték el, hogy Kiss Lajos utazik Havannába. ünneplőbe öltözött diákok gyülekeztek tegnap kora délután Pécsett, a Petőfi Filmszínház előtt, a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola tanulói. Ők rendeztek ünnepséget kettős alkalomból: eredményes munkájuk elismeréseként elnyerték a KISZ Központi Bizottsága legmagasabb kitüntetését, a Vörös Vándorzászlót és a forradalmi ifjúsági napok keretében ünnepelték a három