Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)
1979-07-08 / 185. szám
1979. JÚLIUS 8. Kalauz a homokon A kecskeméti FORRÁS antológiáról A tíz év során megjelent csaknem száz folyóiratszám mintegy háromszáz oldalnyi gyűjteménye ez a kitűnően szerkesztett antológia. Az írások egykori olvasása után ez a mostani újraolvasás sűrítetten és egyszerre idézi mind ama értéket és lényeget, ami immáron évtizede a Forrás sajátja irodalmi életünkben. „Egyik legfőbb bábája volt az irodalmi szociográfia újjászületésének, és az elsők egyikeként fordította figyelmét a szomszédos országok magyar és nemzeti irodalmára, kultúrájára, a magyar és a szomszédos népek hagyományaira. Ha ma irodalmunk színesebb, ha skálája szélesebb, ha jobban ismerjük a társadalmi valóságot, ha tisztábban látjuk azokat a kölcsönhatásokat, amelyek szomszédainkkal bennünket összefűznek, ha jobban tájékozódunk hagyományaink között, s ha mindebben a további gazdagodás, a továbblépés sürgető igénye él bennünk — abban része van a Forrás munkájának is.” — állapítja meg az antológia előszavában Pozsgay Imre, aki maga is egyike volt azoknak, akik ösztönzőleg támogatták, segítették egy „a konfliktusok sűrűjét forraló frontvidék" valóságának mind teljesebb meghódítását feladatul vállaló irodalmi, szociográfiai műhely kialakulását, megerősödését és nagykorúsodását. E folyamat főbb állomásai és eredményei — Hatvani Dániel és Szekér Endre kiváló szerkesztői, valamint Ilia Mihály lektori munkájának köszönhetően — jól „visszaolvashatók" az antológiából. Csak a szociográfiai vonalnál maradva, imponáló az a téma- és tartalomgazdagság, ami az írásokat jellemzi: Szőlő és gyümölcs a Homokhátságon; Tanyák a Pacsirta-dűlőben; Házikolbász vagy piros zokni; Jászszentlászlói tizenévesek; Képesítés nélkül; Lakóhelyek, melyekbe halni jár a lélek; Fojtogatás és emberkép; Vádirat az abortusz ellen; Jegyzetek a mai filiszterségről; Életünk morális minősége; Szeszmesterek; Szekták a Duna—Tisza közén; Matkópusztai mozaikok; Putrilakók; Kecskemét mint nagyváros; Bormelléki zsiványságok; A vidékiség tünetei — megannyi gondlátó hívó szó a látlelettől a változtatásig (a kortörténeti dokumentumnak is nagyszerű Illyés Gyula-interjú címét kölcsönvéve) szándékával és igényes bátorságával. Mert szerintük szociográfiát írni — a régi római mondás mintájára — felettébb szükséges dolog, kiváltképp annak, aki úgy érzi, hogy életbevegően fontos felismerésekre jutott. Ezzel ugyanis javíthatók az előbbrehaladás feltételei és a kormányzás gondjai is a legfontosabb ■ közgondok és gondolatok szférájába kerülhetnek. Az antológia nemcsak a múlttal foglalkozik, de gondol a folyóirat jövőjére is. A munkatársak egy csoportja — köztük Balázs József, Beke György, Jócsik Lajos, Páskándi Géza, Tornai József, Zoltán Zoltán — a szerkesztőség körkérdésére adott vallomásában beszél erről. „Azt tapasztalom, hogy az embereket sokkal jobban érdekli a saját helyzetük összefüggéseire való ráébresztés, s annak többrétegű körüljárása, mint gondolnánk. S alighanem a folyóirat kötelessége az is, hogy a társadalomról való gondolkodás igényét folyamatosan fejlessze.” A Forrás egyik író-felfedezettje, Balázs József szavai a lényegre utalnak. Kívánjuk és várjuk, hogy a Forrás hű krónikása és kalauza maradjon a Duna Tisza völgyében — Illyés Gyula szép megfogalmazása szerint — az élet szakadatlan teljesedni akarásának. Pálréti Ágoston IRODALOM - MŰVÉSZET — Nézze, nem ígérem, hogy fáklyásmenet lesz. Különösen az első időkben. De maga tehetséges, talpraesett fiatalember. Csak egyről ne feledkezzék meg soha: „Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse ...” Ért engem. Egyébként az elődje is itt galoppírozta el magát... Maga egy törvényt ismert: a népgazdaság érdeke! Hogy X vagy Y...? Hát istenem! Ha nem lesz gazdaságos a verkli, előbb vagy utóbb mindenki veheti a kalapját!... Azért ne féljen, nem lesz egyedül. A helyettese ... ismeri már Palotait? Nem rossz gyerek, majd meglátja. Ha valami probléma van, jöjjenek. No, ezt csak úgy mondom. Nem lesz itt semmi baj, maga kitűnő mérnök, Pacás — mármint Palotai — univerzális koponya. Harminc éve ismerem ... Jó munkát, sok sikert kívánok. Fel a fejjel! Szabad kezet kapott. Hát csak keményen, határozottan. Az elismerés sem fog elmaradni, biztosíthatom ... — Palotai vagyok, üdvözöllek. Azt javaslom, lássunk a dolgunkhoz, közben majd úgyis megismerkedünk. Egy trágyadomb ez, köztünk szólva. Egy maffia. Nyilván tájékoztattak. Az öregnek — az elődödnek — az volt a fő hibája, hogy nem tudott nemet mondani A rokonság nagy volt, a nőket is szerette, manapság meg ki adja osztályvezetőnél alább? Állítom, hogy több osztály van ebben a gyárban, mint gép!. . . No, de nézzük, miből élünk! Először is a közvetlen munkatársainkat kell kiválasztanunk. Úgy gondolom, célszerűbb, ha külön titkárságot tartunk. No persze valaki koordinálná a munkájukat. Én áthoznám a minisztériumból, ha egyetértesz vele, néhány kipróbált emberemet, esetleg, ha megengeded, ajánlanék neked is... No persze, persze, bocsáss meg, nyilván neked is volt egy-két elképzelésed . . Értelek, hogyne értenélek! Egyszerűsíteni fogjuk az adminisztrációt, persze hogy egyszerűsítjük! De azért nézzünk szembe a valósággal! Mindenkit, ugye, nem lehet elküldeni. Majd meg fogod látni. Jó, ha egy-két nyugdíjastól megszabadulhatunk. A kulcspozíciókat ugyanakkor kézben kell tartanunk. Nem szolgáltathatjuk ki magunkat a maffiának!... Ezen belül természetesen maximális módon érvényesíteni fogjuk a gazdaságosság szempontjait.. . Öregem, ekkora bajban még soha nem voltam! Tudod, hogy kaptam egy gyárat Aranybánya, Állami-díj, díszsírhely, utazás, amit akarsz ... Csak éppen át kell szervezni, merthogy ráfizetéses. Nagyon ráfizetéses! Miért, mit gondoltál? Talán csak úgy hajigálják utánunk a kényelmes pozíciókat? ... ötszáz fő. Ebből százötven a közvetlen termelő ... Papíron. Kinek volt ideje lemenni ...? Varázsló vagyok én?! Tessék gazdaságossá tenni!... A termékváltás nem gond, azon a néhány ócska gépen már mindent gyártottak! De az a sok szerencsétlen...! Kicserélek, mondjuk, tíz embert, leépítek valahogy húszat, mondd, hogy ötvenet. .. Szabad kéz! Röhögök!... Tudod, hogy van némi fogalmam a dolgokról, de ha most nem vagyok észnél, nagyon megfürdetnek. Rendben van, hogy néhány régi bútordarabhoz nem lehet nyúlni, majdcsak nyugdíjba mennek. De idenyomtak mellém egy helyettest, derült égből a villámcsapás! Ez egy egész hadsereget akar magával hozni!... Hát mit mondhatok neki? Azért adták, hogy segítsen... De nem baj! Menynyi most a te fizetésed? ... Hogy jön ez ide? Azt számolgatom, hogyan tudnálak átvenni. Te is a helyettesem lennél. Nem szolgáltathatom ki magam teljesen ennek a nehéz vagány Palotainak!... Nem akarsz nekem segíteni?... Értelek. Csinos legalább?... És a másik kettő kicsoda?... Mit bánom, hozz, akit akarsz! írathatom a kikérőket? ... — Nézze, Balogh szaktárs, én nem tudok magának lakatosokat szülni, sem hegesztőket. Létszámstop van, értse már meg! Ne akarja nekem bemesélni, hogy éppen az az egy ember hiányzik magának!... Majd a Dudás helyett kap valakit. Ha lesz jelentkező. Három emberhiánnyal dolgoznak másfél éve, éppen a Dudás fogja magukat a földhöz csapni? Az emberek fölfelé törekszenek, ez természetes dolog, úgy hiszem. A maga fia miért nem jön ide magához dródálni? Na látja!... — Gépet? Most? Négyszázezerért? Lerobbant, lerobbant! Meg kell javítani. Ha két hónap, két hónap. Addig is dolgoznak az emberek. Mi az, hogy „és a többi?” .. . Szervezés kérdése. Úgy kell a munkát elosztani, hogy mindenkinek jusson. Hogy a termelékenység? Ne legyünk már gyerekek! Azt se tudjuk, holnap képszöget gyártunk, vagy harisnyanadrágot! ... — Póthitel? Képtelenség. Az egész bajzlit rég be kellett volna csukni. No, csak azért mondom. Maguk arra vállalkoztak, hogy . .. legalábbis csökkentik a ráfizetést. Most meg még tejni akarnak? Ezt az elődjeik is meg tudták volna tenni. Nem megy, fiúk, beruházásról szó sem lehet. Nagyon helyes, korszerűsíteni kell az adminisztrációt ... Ezzel kapcsolatban még lesz egy kis észrevételem, no de nem erről van most szó. Az adminisztrációt korszerűsíteni kell, nagyon helyes. A létszámot is lehet csökkenteni, sőt, kell is, terméseztesen, ahogy a vállalati érdek megkívánja .. . Korszerűtlen épületben valóban nem lehet korszerűen dolgozni. Nem félnek egymástól, el is hiszem. Az igazgatósági épületük legalább száz éve épült. Szerencsétlen kis unokahúgom is harmadmagával ül egy majd megmondtam mekkora szobában .. . No, csak azért mondom, hogy ismerem a körülményeiket. Kétségtelen, hogy a vállalatok ma modern irodaházakat építenek, természetes, hogy ez is a fejlődéshez tartozik, de maguk, már akárhogyan is nézzük, csak púp a népgazdaság hátán ... Már megbocsássatok, fiúk, ha még most egy irodaházat is ... Tíz emelet alatt manapság nincs az ilyesmi. Csupa üveg, villog, fénylik, messzire látszik. Értitek... Jó, tudom, hogy áldozatok nélkül semmi sem megy. Tudom, hogy a szervezési főosztályon is hárman tipródnak egymáson, meg a többi osztályon is sok a probléma . . . Meg kell, hogy mondjam, én a szervezési főosztályt is két önálló főosztályra bontanám, de erről majd máskor. .. Visszatérve a lényegre: ha készítenétek egy pontos felméréseken alapuló tervezetet arról, hogy mennyiben növelné a termelékenységet perspektívájában a tudományos alapokon átszervezett szervező apparátus, akkor én azt is el tudnám képzelni, hogy megkaphatnátok a póthitelt az új beruházásra. No nem százmilliót, legföljebb hetvenet, de elég lesz ez is az új irodaházra. Azt is megmondom, siessetek... — Miféle műhely? Tudja a bánat! Én a mélyépítőkhöz tartozom. Amott állt még tegnap valami téglafal, ahol most a cölöpverő puffog. El kellett itt is planírozni, erre jár majd be, úgy mondják, a toronydaru. Nem idevaló vagyok én, aztán nem tudom, hogy állt-e itt valami műhely, vagy nem állt. De igencsak állhatott, mert arra a föld is olajszagú... Ha maga jobban tudja, mit kérdezi? ... Lassabban, uram! Ideges?... Ne nézd a naplopóját! Gyár még sehol! Majd lesz, ha lesz! ő meg már kapja a nagy dohányt! .. . Méghogy ő az igazgató!... Én meg a váci püspök vagyok!... Trencsényi Imre Az igazgató Geller B. István fotografikája DN HÉTVÉGE 9. Galambosi László Születésnap Föld alatti béklyóban apámat ne lássam. Gyíkfejedelem palotáját töröm, serege ne táborozhasson anyám tékozolt hajában. Hajlékos hajnalt, szülők! Az ének kapuját kitárom. Szikráztassátok nyugtató kezetek röpködő rigóját a szirtek közt bóklászó karikákon. Világos az Isten tömjénillatú otthona. Ujjong a rózsaszárnyak fényében fölzengő orgona. Magasból magasba fodrozódik a zene. A muzsikáért ballagó ujjakon apám Szent György-veretű gyűrűje. Tengődve gyógyuló, a hála tölgyesébe léptem. Mellettem szökdel a fiam, pipacs topánban lebegő vitézem. Mária, harangok vaskunyhói fölött virrasztó Madonna, áldlak. Ronggyá züllesztetted a bal sátán köntösét. Sátrad selymébe napsisakú címerem varrattam. Sarkantyú-csengő babonázza a viola-nyergű száguldót alattam. Simon Béla rajza Bencze József Méz Villámcsapások félelmei közt futottam át a túlsó sorra, emlékeim nem hagyják feledni mi volt itt törökdúlás óta. Szitkok pernyéjét, ódon sziveküszkét, gyászszalagját elhordta az ég, s abroszán a szelíd szabadságnak mézzé válik minden keserűség. Várnay Dea Szavak helyett vakult fotókópiák, repedés az áhitat opál falán, fénykép foszlány, levéltöredék, oxidált ezüstgyűrű parafin morzsa a gyertyatartó ráncán, halántékra szorított tenyér.