Dunántúli Napló, 1980. október (37. évfolyam, 270-300. szám)
1980-10-01 / 270. szám
2 Napirenden az időszerű nemzetközi témák Szovjet—indiai tárgyalások Nilam Szandzsiva Reddi, az Indiai Köztársaság elnöke, aki hétfőn a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének meghívására érkezett Moszkvába, kedden délelőtt megkoszorúzta a Lenin-mauzóleumot és az ismeretlen katona sírját. Kedden délelőtt a Kremlben megkezdődtek a szovjet—indiai tárgyalások. A szovjet küldöttséget Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, az indiait Nilam Szandzsiva Reddi, az Indiai Köztársaság elnöke vezeti. A kölcsönös megértés és barátság légkörében folyt megbeszélésen áttekintették az 1971-ben a békéről, barátságról és együttműködésről aláírt szerződésen alapuló szovjet—indiai kapcsolatok néhány kérdését. Az időszerű nemzetközi témák közül kiemelt figyelmet szenteltek a tartós békéért, a nemzetközi biztonságért, az imperializmus, a kolonializmus és a fajüldözés ellen folyó harc kérdéseinek. A Szovjetunió — mondotta Leonyid Brezsnyev — következetes és állhatatos erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy tartóssá tegye a feszültség enyhülését és új lendületet adjon az enyhülésnek, valódi fordulatot érjen el a fegyverkezéstől a leszerelés irányába, és azért, hogy igazságosan, politikai eszközökkel rendezzék a konfliktusokat. A tárgyaláson részletesen áttekintették az ázsiai helyzetet. Ázsiában az agresszív erők mind nyíltabb fellépése következtében növekedett a feszültség. Leonyid Brezsnyev aláhúzta: az imperialista beavatkozás az ázsiai népek belügyeibe azzal jár, hogy a térség országai közötti konfliktusok mind súlyosabbakká, egyre rombolóbb hatásúakká válnak. Ez az imperializmus és csatlósai malmára hajtja a vizet, azoknak használ, akik aláássák Ázsia és az egész világ békéjét. Reddi indiai elnök India és a Szovjetunió hagyományos barátságáról szólva megállapította, hogy ez a barátság a gyümölcsöző, kölcsönösen előnyös, egymást kölcsönösen gazdagító együttműködés példája, megfelel mind a szovjet és az indiai nép létérdekeinek, mind pedig a világ békéje érdekeinek. Olasz kormányválság Tárgyalás a pártok vezetőivel Pertini olasz köztársasági elnök kedden sorban fogadta a pártok vezetőit, és kikérte véleményüket arról, hogyan kívánják áthidalni az újabb kormányválságot, milyen „politikai formula" alapján akarják megalakítani az új kabinetet. Az olasz államfő először a Kereszténydemokrata Párt küldöttségével tanácskozott Piccoli főtitkárral és Forlani elnökkel. Ezt követően az OKP Berlinguer főtitkár vezette küldöttségével tárgyalt. Utánuk Craxi, a Szocialista Párt főtitkára és Pietro Longo szociáldemokrata párti vezető következett, majd az újfasiszták Almirante vezette delegációja. A délutáni órákban a kisebb politikai formációk vezetői keresték föl a Quirinale palotát, a köztársasági elnökséget. Piccoli, a Kereszténydemokrata Párt főtitkára Pertinivel folytatott megbeszélése után „szennyes magatartással" vádolta a többségi pártoknak azokat a képviselőit, akik „elárulták" a kormányt a szombati szavazáson. A jövőt illetően sürgette a szocialisták, valamint a kisebb polgári formációk támogatását. Bejelentette, hogy Cossiga leköszönt kormányfő nem kívánja újrajelöltetni magát. Közölte, az elnökre bízta annak eldöntését, hogy kereszténydemokrata politikust kér-e fel az új kormány megalakítására vagy más pártállását. Berlinguer ismét sürgette a kommunisták bevonását egy „széles nemzeti demokratikus egységkormányba”. Szerinte ez felelne meg a leginkább az ország érdekeinek. Ha a többi párt nem fogadná el az OKP javaslatát, a kommunisták ellenzékben maradnának, de ellenzékiségük jellege attól függ majd, milyen összetételű lesz az új kormány, milyen programot tűz maga elé, és mit tesz a gyakorlatban. Craxi „a korábbinál meggyőzőbb biztosítékokat" követelt ahhoz, hogy a szocialisták hozzájáruljanak a kormányválság leküzdéséhez. Azt mondta, ha pártja nem kapná meg ezeket a garanciákat, néhány hónap múlva újabb válságba jutnának, és akkor már nem csupán a „kormányformula” kerülhetne válságba, hanem maga az olasz intézményi rendszer is. Az olasz kormányválsággal egyidejűleg a Fiat igazgatósága bejelentette, hogy október 6-tól három hónapra felfüggeszt állásából 24 ezer dolgozót, és bérkiegészítő listára íratja őket. Közlése szerint ez nem jelentené az érintettek azonnali elbocsátását. A tervezett lépés miatt Torinóban újra feszültté vált a helyzet: több üzemrészlegnél sztrájkba léptek a dolgozók. Dunántúli napló NAGYVILÁGBAN Nem volt más választása? A Szomáliával szemben elrendelt amerikai fegyverszállítási tilalom feloldása fejében használhatják az Egyesült Államok haderői az ország katonai berendezéseit és támaszpontjait — jelentette ki az An-Nahar című bejrúti lapnak adott és kedden közzétett interjújában Mohammed Sziad Barre Szomáliai elnök. Az amerikai fegyverembargót 1978- ban, Szomália ogadeni agressziója idején rendelték el. „Nem volt más választásom, mivel gazdag arab testvéreink nem tartották be a segítségre vonatkozó ígéreteiket" — hangoztatta az Afrika szarván, a stratégiai jelentőségű olajszállítási útvonalak mentén fekvő ország államfője. Az Egyesült Államok Szomálián kívül Kenyával és Ománnal is megállapodott abban, hogy a térségben levő amerikai haderők használhatják támaszpontjaikat. Kommentár A Német Szövetségi Köztársaságban — és természetesen nemcsak ott — változatlanul sok szó esik a müncheni Oktoberfesten történt merényletről. Bár Olaszországtól — emlékezzünk csak a bolognai pályaudvarra! — Törökországig a világ, sajnos, hozzászokhatott az ilyen megdöbbentő tömeggyilkosságokhoz — a müncheni merénylet nem szűkölködik nyugatnémet vonatkozású és egyetemes tanulságokban. Ami az egyetemes tanulságokat illeti, újra bebizonyosodott, hogy az ilyen gaztettek mindig és mindenütt azoknak a malmára hajtják a vizet, akik „az erős kéz”, a jobboldali diktatúra felé kacsingatnak. Ez még akkor is igaz, ha a merénylők álbaloldali mezben ölnek. A Német Szövetségi Köztársaságban ez az általános igazság, a körülmények és az időzítés miatt, ráadásul különös hangsúlyt kap. Afelől senkinek nem lehetett — nem is volt — kétsége, hogy ezt a szörnyűséget kiagyalói és végrehajtói célzatosan időzítették éppen a választási kampányfinisre. Amikor szombaton késő este, a vásárcsarnok papírkosarában, felrobbant a pokolgép, a jobboldal úgy zendített rá az ilyenkor szokásos filippikára, mintha magától értetődő lenne, hogy a tettesek csak szélsőbaloldaliak lehetnek. Nagyon hamar kiderült, hogy ennek ezúttal pontosan az ellenkezője igaz. A nyomozás mostani fázisában már azt is pontosan tudjuk: nem lehetett eltitkolni, hogy a tettet egy nemrég betiltott szélsőjobboldali szervezet, az úgynevezett Hoffmanncsoport hajtotta végre, mert a huszonegy éves tettes, a csoport tagjaként közismert Gundolf Köhler egyetemi hallgató rosszul állította be a gyújtószerkezetet és maga is felrobbant. Sérüléseinek „természete” abszolút bizonyítékként szerepel. Ha, mint eredetileg tervezte, sikerül elmenekülnie, a gyilkosságot természetesen ,,a baloldal" nyakába varrják, hiszen ez volt az akció célja. A fasiszta Hoffmann-csoport sokáig legális alakulatként működhetett. Amikor ez év elején tömegtiltakozásra betiltották, főhadiszállásán rengeteg korszerű fegyvert, egy vidéki pajtában pedig harckocsit!) talált a rendőrség. Ennek a bajor tanknak a gazdái ki mást akarhattak támogatni, mint azt a politikust, akit sokan „bajor tanknak" neveznek. Nem rajtuk múlt, hogy a választásokra időzített gaztett könnyen bumerángnak bizonyulhat. Harmat Endre Harckocsi a pajtában ünnepélyesen fogadták kedden Csillagvárosban a szovjet —kubai űrkísérlet résztvevőit, Jurij Romanyenko parancsnokot és Arnaldo Tamayo Mendez kubai űrhajóst. A két kozmonautát és a velük együtt Bajkonurból visszatért szakértőket a repülőtéren családtagjaik, munkatársaik, barátaik és a kiképzési program vezetői üdvözölték. A két űrhajós az állami bizottság elnökének jelentette, hogy a rájuk bízott feladatot teljes egészében végrehajtották. A hagyományoknak megfelelően az űrhajósok ezután koszorút helyeztek el az első űrhajós, Jurij Gagarin emlékművénél, majd a város művelődési házában rendezett ünnepségen számoltak be élményeikről, tapasztalataikról. Súlyos károk az Irak—Iran városban •• iL . .. * *A szovjet—kubai űrpáros közötti háború miatt Az iraki fegyveres erők főparancsnokságának keddi jelentése szerint az iraki légierő hétfőn tovább folytatta az iráni katonai támaszpontok, intézmények és hadseregcsoportosulások elleni támadásait. Teherántól északra csapást mértek egy iráni harckocsizó egységre, Ahwaztól északra megsemmisítettek egy tüzérségi állást és Dizful város mellett leromboltak három hidat. A jelentés szerint az iraki légierő a támadások során két, Irán három harci repülőgépét veszítette el. Az iráni hadszíntérről érkező hírügynökségi jelentések beszámolnak arról, hogy Irak kedden az északi frontról Khorramshahr és Abadan körzetébe összpontosította páncélos erőit, hogy javítsa a két várost már napok óta ostromló erők helyzetét. Ugyancsak erőátcsoportosításokat hajtottak végre Qasr-i-Sirin körzetében. Az AP hírügynökség helyszíni jelentése szerint több száz iraki katonai szállító jármű, harckocsi és páncélozott csapatszállító jármű indult el a Shatt al-Arab folyó torkolata felé, ahol az utóbbi napokban súlyos harcok voltak. Az AP tudósítója szerint az erők átcsoportosítása annak jele, hogy az északi fronton, a kiruzisztáni olajmezőkön támadó iraki csapatok pozíciói biztonságosak és most a fő cél Khorramshahr — Irán legnagyobb olajkikötője a Shatt al-Arab folyón, valamint Abadan, ahol a világ egyik legnagyobb olajfinomítója található. Az iraki tüzérség állandó tűz alatt tartja Abadant és az olajfinomító lángokban áll. ♦ 4 HANOI: Kambodzsában a Pol Pot-rezsim áldozatainak újabb tömegsírjait fedezték fel. Az SKP hírügynökség közlése szerint a Phnom Penhtől délnyugatra fekvő Kandal tartomány egyik falva közelében négy sírban legkevesebb 700 áldozat földi maradványaira bukkantak. A kambodzsai hírügynökség korábban arról tudósított, hogy Svay Rieng, Kompong Cham, Kompong Spen és Kandal tartományokban a Pol Potrezsim több mint 30 ezer áldozatának tetemét találták meg. + MADRID: Keddre virradóra meggyilkolták Vitoriában José Ignacio Ustarant, a spanyol kormánypárt, a Demokratikus Centrum Unió egyik baszkföldi vezetőjét. Ustarant az este lakásáról hurcolta el három ismeretlen fegyveres, két fiatalember és egy nő. A politikus szitává lőtt holttestét hajnalban találták meg a kormánypárt vitorlás párthelyisége előtt egy gépkocsiban. Minden baszk politikai szervezet elítélte az újabb merényletet. Az iráni tömegtájékoztatási eszközök kedden, az iraki jelentésekkel ellentétben arról adtak hírt, hogy az iráni hadsereg egységei sikeres támadást hajtottak végre a Gasr-i-Sirin térségében. Az iráni jelentések szerint ebben a térségben az iraki csapatokat visszaverték egészen a határig, stabilizálódott a front helyzete Abadan és Khorramshahr térségében, és a két várost körbezáró iraki harckocsizó egységek visszavonulóban vannak. 4 BUDAPEST: Marian Dobrosielski lengyel külügyminiszter-helyettes, Szarka Károly külügyminiszter-helyettes meghívására, konzultációt folytatott Budapesten. Fogadta őt Pója Frigyes külügyminiszter, Nagy János külügyminisztériumi államtitkár és Roska István külügyminiszter-helyettes. A megbeszéléseken részt vett Tadeusz Pietrzak, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete is. 4 MOSZKVA: Szerdán nyitják meg Moszkvában a Szakszervezeti Világszövetség főtanácsának ülésszakát. A mintegy 190 millió dolgozót egyesítő szervezet vezető testülete az SZVSZ fennállásának 35. jubileuma alkalmából ül össze, s tárgyalásainak napirendjén számos időszerű kérdés szerepel, így a szakszervezetek feladatai a békéért és a leszerelésért vívott küzdelemben, teendőik a dolgozók jogaiért vívott harcban, a munkanélküliség és az infláció problémája. A tanácskozásra Moszkvába érkezett Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, az SZVSZ elnöke. 4 MOSZKVA: Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere kedden visszaérkezett Moszkvába. A szovjet külügyminiszter hivatalos baráti látogatást tett Kubában, majd New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés 35. ülésszakán a szovjet küldöttséget vezette. 4- BUDAPEST: Kedden Budapestre érkezett Premysl Strougal csehszlovák külkereskedelmi miniszterhelyettes. Vas János külkereskedelmi miniszterhelyettessel az 1981-85. évekre vonatkozó árucsereforgalmi egyezményt készítik elő, s megvitatják az ez évi árucsereforgalom néhány kérdését is. 4 WASHINGTON: Az olajválságnak a fejlődő országokra gyakorolt negatív hatása, az amerikai tőkebehatolás szorgalmazása és a Kína milliárdos segélyezésére irányuló törekvések jegyében nyílt meg kedden az amerikai fővárosban a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank 35. évi közgyűlése. Amir H. Jamal tanzániai pénzügyi és tervezési miniszter, a közgyűlés elnöke új pénzügyi szervezet létrehozását sürgette, amelynek az lenne a rendeltetése, hogy segítse a fejlődő országokat energiaforrásaik fejlesztésében. A közgyűlés megnyitása előtt vált ismeretessé, hogy az arab országok nem kívánják szavazással kenyértörésre vinni a PFSZ megfigyelői státusának kérdését a 141 tagú közgyűlésben. Arab diplomáciai körökben ugyanakkor hangoztatják, hogy változatlanul szükségesnek tartják a Palesztinai Felszabadítási Szervezet megfigyelői minőségben való részvételét, de nem szeretnék, ha ,,a kérdés akadályozná a tanácskozás zökkenőmentes lefolyását". Carter elnök a megnyitó ülésen mondott beszédében ennek ellenére szükségesnek tartotta éles szavakkal kikelni az ellen, hogy a közgyűlést „oda nem illő politikai viták eltérítik tulajdonképpeni feladataitól". Hogy mit tekint az Egyesült Államok elnöke a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank tulajdonképpeni feladatának, az iránt nem hagytak kétséget Carter további szavai, amelyek szerint a két szervezetnek nyújtott amerikai támogatás „emberiességi elveket tükröz" és — mint hozzátette — „gazdasági érdekeinket". 4 BUDAPEST: Dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke. Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta Kiss Jánost, hazánknak a nicaraguai köztársaságba akkreditált, rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. 4- BOM: Kedden Münchenben gyászünnepség keretében emlékeztek meg a pénteki bombamerénylet halálos áldozatairól. Az Oktoberfest, a legnagyobb nyugatnémet népünnepély helyszínének tőszomszédságában álló Szent Pál templomban délelőtt ökumenikus istentiszteletet tartottak, délután pedig a müncheni tanácsházán emlékeztek meg a terrorista akció halottairól. Az emlékülésen részt vett Helmut Schmidt kancellár, Franz-Josef Strauss bajor tartományi miniszterelnök, valamint a bonni Bundestag és a Bundesrat elnöke. Az Oktoberfest ezen a napon zárva tartotta kapuit. A tettesek után folyó nyomozás során a hatóságok „bizonyítékok hiányában" szabadon engedték Karl-Heinz Hoffmannt és hat társát, a „Hoffmann-véderőcsoport" nevű újfasiszta félkatonai szervezet tagjait. A rendőrség most azt feltételezi, hogy egyedül követte el a merényletet a halottak között fellelt, a pokolgép elhelyezésével gyanúsított Gundolf Köhler. 1980. október 1., szerda Üdvözlő táviratok Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Alhaji Shehu Shagarit, a Nigériai Szövetségi Köztársaság elnökét, az ország függetlensége kikáltásának 20. évfordulója alkalmából. * A Kínai Népköztársaság megalakulásának 31. évfordulója alkalmából Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Csao Ce-jangot, a Kínai Népköztársaság államtanácsának elnökét. ♦ 4HANOI: Kambodzsa figyelmeztette Thaiföldet, hogy határvédelmi egységei vissza fognak vágni bármilyen, az ország szuverenitását sértő thai provokációra, megvédelmezik Kambodzsa biztonságát és a határvidéken élő kambodzsai lakosság békés életét. 4 NEW YORK: Muskie amerikai külügyminiszter kedden az ENSZ székhelyén találkozott iraki kollégájával, Szadun Hammadival, aki előző este érkezett New Yorkba. A találkozó után adott nyilatkozatában Muskie cáfolta azokat a feltevéseket, melyek szerint az Egyesült Államok felhagy az iráni-iraki konfliktussal kapcsolatban eddig hangoztatott semlegességével és Irak mellé áll. LAPZÁRTA A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának hatodik plénuma október 4- én folytatja munkáját. Mint a PAP lengyel hírügynökség közölte, a tanácskozáson az ország politikai helyzetéről, továbbá a párt időszerű feladatairól lesz szó. * Szaddam Husszein iraki elnök kedden fogadta Ziaul Hak pakisztáni államfőt, aki közvetítőként tartózkodik Bagdadban. Megbeszélésükön arról volt szó, miként lehetne tűzszünetet elérni az iráni—iraki háborúban — közölte az INA iraki hírügynökség. A török katonai junta, a nemzetbiztonsági tanács kedden jóváhagyta a korlátozott jogkörrel felruházott „polgári” kormány programját. Az indiai sajtó aggodalommal figyeli a fokozódó pakisztáni katonai előkészületeket. Mint arról a National Herald keddi számában beszámolt, a pakisztáni kikötőkből egyre több amerikai fegyvert szállítanak titokban az indiai és afgán határokhoz, és Pekingből is áramlanak a fegyverek Pakisztánba. A Dzsan Jug arról ír, hogy Pakisztán fokozatosan az Afganisztán és India ellen irányuló tevékenység fő bázisává válik.* Az ENSZ-közgyűlés általános ügyrendi bizottsága kedden úgy határozott, hogy Gromiko szovjet külügyminiszter kérésének eleget téve sürgős napirendi pontként a közgyűlés napirendjére tűzi „A háborús veszély csökkentésének néhány halaszthatatlan feladatáról” című szovjet javaslatot.