Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)
1981-06-01 / 148. szám
Befejeződött a KISZ X. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) - két ellenszavazattal — elfogadták a Központi Bizottság beszámolóját, a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság jelentését, a KISZ X. kongresszusának határozatát, valamint a szervezeti szabályzat módosítására tett javaslatot. Ezután a kongresszus zárt ülésen megválasztotta a 105 tagú Központi Bizottságot, amelynek Baranyából tagja lett Hágenthurn József vájár, dr. Varga- Sabján László, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára, valamint Vass Éva egyetemi hallgató. Ugyancsak megválasztották a 17 tagú Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot. Ezt követően a KISZ Központi Bizottsága és Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága első ülésén megválasztotta a 17 tagú intéző bizottságot, és a 11 tagú titkárságot. A Központi Bizottság első titkára ismét Fejti György. A Központi Bizottság titkárai: Juhász András, Kovács Jenő, Köpi Lászlóné, dr. Nagy Sándor, Nyitrai István és Varga László. Rajtuk kívül a titkárság tagja lett még: Barabás Miklós, Szabó János, Szűcs Istvánné és dr. Tercsi Gyula. Az Intéző Bizottság tagjai: dr. Bulla Miklós, Cseh Györgyi, Fejti György, Juhász András, Koncz Tibor, Kovács Jenő, Köpf Lászlóné, Kis Imréné, dr. Nagy Sándor, Nyitrai István, Szabó János, Szabó Tibor, Széles Sándor, Szűcs Istvánné, dr. Tarcsi Gyula, Varga László és Veres András. A Központi Bizottság tisztségében megerősítette Szabó Jánost, a Magyar Ifjúság főszerkesztőjét. A KISZ X. kongresszusának tanácskozása a DIVSZ-induló eléneklésével, mozgalmi dalokkal fejeződött be. * A Kommunista Ifjúsági Szövetség újonnan megválasztott Központi Bizottsága és Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága a tanácskozást követően a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában fogadást adott. Jelen volt Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Maróthy László, a Budapesti Pártbizottság első titkára és Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai. A fogadáson Fejti György, a KISZ Központi Bizottságának első titkára mondott pohárköszöntőt. Külföldiek véleménye a kongresszusról Beszélgetés angol, francia, lengyel vendégekkel (Munkatársunk telefonjelentése) Sok külföldi vendég vett részt meghívottként a KISZ X. kong-" resszusán, valamennyien hazájuk ifjúsági szervezeteinek, szövetségeinek képviselőiként érkeztek. Közülük hárman válaszoltak a HDN kérdéseire: Shauna Krausse, Nagy-Britannia Kommunista Ifjúsági Szövetsége vb-tagja; Sylvie Jan, a Francia Kommunista Ifjúsági Mozgalom KB-titkára és Piotr Grzazek, a Lengyel Harcos Szövetség alelnöke. Shauna Krausse: — Szövetségünkből talán még senki sem találkozott magyarokkal, legalábbis Magyarországon nem jártunk. Éppen ezért elképzelésünk sem volt arról, hogy milyen lesz, nem tudtuk, mit várjunk tőle. A hangulatot én kifejezetten barátságosnak nevezném. A magyar fiatalok egyik legnagyobb problémáját, a lakáskérdést magamhoz közelállónak éreztem, mivel ez nálunk is fennáll. Nagy-Britanniában a munkanélküliség miatt három- millióan létbizonytalanságban élnek, ezek jórésze fiatal, s nem tudnak mit kezdeni magukkal. Itt viszont jó érzés volt látni, hogy a fiatalok felszabadultabbak, ez hozzászólásaikból is kiderült. Két dolog, ami meglepett: az egyik, hogy a hadsereg küldöttei is részt vettek a kongresszuson, a másik, hogy itt a korosztály átlag □Héttői életkora magasabb, a mi szövetségünkben szinte mindenki 20 év körüli. Sylvie Jan: — A kongresszus jó hangulatú, nyílt, haladó és demokratikus. Külön érdeme, hogy a valóságból indult ki úgy az eredmények, mint a nehézségek kérdéseinél. Most megerősödött az a meggyőződésem, hogy a magyar és a francia fiataloknak többet kellene találkozniuk, akkor jobban megértenék egymás problémáit. Azt, hogy nálunk munkanélküliség van, a magyarok csak hallomásból ismerik, s nem is tudják elképzelni, milyen az a valóságban. Éppen úgy, ahogy mi azt nem tudjuk elképzelni, milyen lehet a munkaerőhiány, ami viszont Magyarországon okoz gondokat. Piotr Grzazek: — Magyarországon már többször jártam, de egyetlen szocialista országban sem vettem részt kongresszuson. Őszintén mondom, a magyar fiatalságról jó képet kaptam, s ahogy elnézem, a különböző rétegek képviselői igen érett gondolkodásúak. Ezen azt értem, hogy képesek az állam és a társadalom kategóriáiban gondolkodni. Rendkívül tetszett, hogy a szociális gondok föltárása, a követelések és a kritikus hangvétel mellett a magyar ifjúság kinyilvánította: kész aktívan részt venni a problémák megoldásában! Dücső Csilla ________________________________ A BARCS VÁROSI TANÁCS V. B. KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEM parkfenntartási, parkgondozási munkálatokra komplex férfi, és női brigádokat. Bérezés megegyezés szerint • ÉRDEKLŐDNI: a Városi Tanács V. B. Költségvetési Üzemében, Barcs, Hősök tere 2. Telefon: 154. C 1 3 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Zavargások Zürichben Súlyos zavargások törtek ki Zürichben szombaton este: az autonóm ifjúsági központ környékén fiatalok egy csoportja ablakokat és kirakatüvegeket zúzott be, benzinespalackokat dobált és torlaszokat emelt a villamos síneken. Az elhaladó gépjárművekre kőzáport zúdítottak, majd utcai barikádokat emeltek és felgyújtották azokat. A kivezényelt rendőrök könnygázbombákkal és gumilövedékekkel oszlatták szét őket, s közülük huszonnégyet őrizetbe vettek. Az ifjúsági központot a városi hatóságok korábban kábítószerélvezetre hivatkozva be akarták zárni, de a fiatalok nyomására végül is újból megnyitották. A szombati zavargások oka egyelőre nem ismert. ♦ PÁRIZS: A Dominikai Köztársaságban súlyos árvizeket okoztak a napok óta tartó esőzések. A természeti csapás következtében tizenheten életüket vesztették, és az árvíz mintegy 20 ezer embert vágott el a külvilágtól. Tetemes kár keletkezett: a vetés jelentős része megsemmisült, az állatállomány nagy része elpusztult. A kormány intézkedéseket hozott az árvíz sújtotta lakosság élelmiszerrel és gyógyszerrel való ellátására. ♦ KHARTOUM: Mintegy 43 ezer szudáni vasutas szombaton ötnapos sztrájkot kezdett a szakszervezet felhívására. A vasutasok munkabeszüntetésükkel 34 társuk elbocsátása és a magas megélhetési költségek ellen tiltakoznak. A sztrájk következtében országszerte megbénult a vasúti közlekedés. Gaaler Nimeri szudáni államfő megtorlásul törvénytelennek nyilvánította a sztrájkot és elrendelte a vasutas szakszervezet feloszlatását. A szakszervezet vezetőjét, Abbasz al Khidert eltiltották minden politikai és szakszervezeti tevékenységtől. ♦ LONDON: Pénteken elhunyt az első brit szívbeteg, akin két szívátültetést hajtottak végre — közölte a londoni Harefield kórház szóvivője. Az 51 éves Peter Scott először május 11-én kapott új szívet. A műtétnél meghagyták a beteg saját szívizmait, ezt a módszert Christian Barnard neves szívsebész fejlesztette ki. Május 14-én egy újabb szívet ültettek át mellkasába. Mint a szóvivő hangoztatta, mindkét szív jól működött, a beteg vesekomplikációk következtében hunyt el. Harminc napja indult az a menet Liverpoolból, amelynek résztvevői munkalehetőségek biztosítását követelték az angol kormánytól. A képen a menet megérkezik Londonba ♦ PÁRIZS: A francia parlamenti választások június 14-re kitűzött első fordulóján a baloldal elnyerheti a szavazatok 52,5 százalékát — ez derül ki az IFOP közvéleménykutató intézet május 25—26-án végzett felméréséből. A jobboldal a felmérés szerint a voksok 40,5, a környezetvédők pedig 7 százalékát szerezhetik meg. A baloldalon belül a szocialista pártra — a felmérés szerint — 36 százalék, az FKP-ra 14 százalék esne. Tisztogató akció Salvadorban A salvadori junta — a rendőrfőparancsnokság elleni támadást végrehajtó hazafiak után kutatva — nagyszabású tisztogató akciókba kezdett San Salvadorban. Rendőrségi és biztonsági erők járják végig a főváros utcáit, lakóházakat dúlnak fel, a városból kivezető utakat lezárták, a gépkocsikat átkutatják. Hírügynökségi jelentések szerint a példátlan tisztogató akció öszszefüggésben van azzal, hogy a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front fegyveresei San Salvadortól alig 45 kilométerre északra továbbra is tartják a junta csapataitól elfoglalt állásokat. A junta ellen harcoló mintegy 900 szabadságharcos sáncolta el magát a Salvador legnagyobb vízierőművét körülvevő dombokon. Szombaton San Salvadorban ismeretlen fegyveresek saját házában agyonlőtték Ernesto Antonio Granadost, a külügyminisztérium biztonsági főnökét. Salvadori egyházi körök adatai szerint a 17 hónapja tartó polgárháborúban 22 ezren vesztették életüket. Gyermeknap (Folytatás az 1. oldalról) nagyszámú közönség viszont remekül szórakozott, izgult s főleg kacagott, amikor egy-egy „Borsszem Jankó” szép dobással a szőnyegre terítette a hozzá képest óriásnak tűnő edzőjét. A Sport presszóban felnőttek és gyerekek hallgathatták Buzánszky Jenő, Gedó György és Kancsal Tamás élménybeszámolóját, a Minaret udvarában pedig Sax Gyula nemzetközi nagymesterrel játszhattak sakkszimultánt. Az MHSZ autómodellező bemutatója ugyancsak sok érdeklődőt vonzott. Mohácson színpompás ünnepségen tegnap avatták a város összes új kisdobosát és úttörőjét. Siklóson tréfás akadályversenyt tartottak, Komlón túrával, rablóhússütéssel ünnepeltek az úttörők. Délután kerékpár- és gokartversennyel folytatódott a komlói program és este játékos gyermek-discóval búcsúztatták a gyermeknapot. A faddi holt Duna-ágban az „Aranykanál” díjért halfogásban és sárkányeresztésben vetélkedtek a gyerekek, a szekszárdi úttörőházban gyermekrajzkiállítás nyílt. A paksi gyermeknap kedves színfoltja volt az atomerőmű építésén dolgozó magyar, szovjet és lengyel építők gyermekeinek közös játékdélutánja. Kurucz-Dunai-Bozsik A BONYHÁDI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET felvesz 2 tehergépkocsi-vezetőt JELENTKEZNI LEHET: a szövetkezet munkaügyi irodájában, Bonyhád, Perczel Mór u. 80. Ellentmondó hírek az algériai légi katasztrófáról Vasárnap hajnalban repülőgépszerencsétlenség áldozata lett Mohamed Szeddik Benjahia algériai külügyminiszter - jelentették be Algírban. Az algériai légitársaság gépe, fedélzetén a miniszterrel és egy általa vezetett diplomáciai küldöttség tagjaival, a nyugat-afrikai Mali Köztársaság fővárosa, Bamako közelében zuhant le, feltevések szerint a rossz légköri viszonyok miatt. Az APS algériai hírügynökség jelentése szerint Benjahia algériai külügyminiszter túlélte a repülőgépszerencsétlenséget. A gép utasai közül — az első jelentésekkel ellentétben — hárman életben maradtak. ♦ BELFAST: Vasárnap reggel Belfastban benzines palackokkal és kövekkel felfegyverzett tüntető fiatalok összecsaptak a rendfenntartó erőkkel. A rendőrök plasztikgolyókkal lőtték a tüntetőket. Egy fiatal megsebesült és kórházba szállították. Az észak-írországi Newry-ben vasárnap életét vesztette egy brit katona, amikor pokolgép robbant abban az üres gépkocsiban, amelyet gyanúsnak találva éppen át akart vizsgálni. A gépkocsi roncsai alapján a tűzszerészek most azt igyekeznek megállapítani hogy a pokolgépet távirányítással robbantották-e fel, vagy pedig a katona maga váltotta ki a detonációt. + PEKING: Csao Ce-jang kínai miniszterelnök vasárnap elindult külföldi útjára: előbb Pakisztánt, majd Nepált keresi fel. Indulása előtt adott nyilatkozatában közölte, hogy korábban tervbe vett bangladesi útjára Ziaur Rahman elnök meggyilkolása miatt most nem kerül sor. A látogatás új időpontjáról konzultációk kezdődtek Peking és Dacca között. A kínai miniszterelnök 16 éve az első Pakisztánba látogató kínai kormányfő pakisztáni látogatásának négy napja alatt Ziaul Hak elnökkel folytat megbeszéléseket. Tárgyalásaik fő témája megfigyelők szerint Afganisztán lesz. - HANNOVER: A Német Kommunista Párt VI. kongreszszusán vasárnap ismertette a választási bizottság a szombati zárt ülés döntését: a küldöttek ismét Herbert Miest választották meg a párt elnökévé. A párt elnökhelyettesének posztján szintén nem történt változás: az új alelnök ismét Hermann Gautier lett. A szervezeti szabályzat előírásainak megfelelően a küldöttek megválasztották a párt 91 tagú vezetőségét, a központi revíziós bizottságot és a központi döntőbizottságot. A kongresszus vasárnap este elnöki zárszóval fejeződött be. Üdvöközlő távirat Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Habib Burgibát, a Tunéziai Köztársaság elnökét országa nemzeti ünnepe alkalmából Wyszynski temetése Varsóban vasárnap az ország minden részéből összesereglett sok ezer fős tömeg jelenlétében vettek végső búcsút Stefan Wyszynski bíborostól, Lengyelország prímásától, aki 32 éven át állt a lengyel katolikus egyház élén. A több órás gyászszertartáson II. János Pál pápa személyes megbízottaként részt vett Agostino Casaroli bíboros, vatikáni államtitkár, valamint számos külföldi egyházi és állami küldöttség. A magyar római katolikus egyházat dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek képviselte. A lengyel állami delegációt Henryk Jablonski államfő vezette. A gyászszertartás délután négy órakor kezdődött a varsói karmelita templomban. Innen átvitték Wysznyski koporsóját a Győzelem terére, ahol gyászmisét celebráltak. A szertartás után, amely vasárnap a kora esti órákban mégtartott, Stefan Wyszynski bíborost a varsói Szent János Székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra. Harcok Bejrútban Bejrút A libanoni fővárosban vasárnap több órán át tüzérségi párbaj zajlott az egymással szembenálló erők között. Két hónapja először fordult elő, hogy az utcai harcok a tengerparti fürdőhelyek környékére is kiterjedtek. A repülőtér felé vezető úton is voltak összecsapások. A tüzérségi tűz nem kerülte el a fővárost ketté osztó demarkációs vonalhoz közel eső villanegyedeket sem. A harcoknak számos halálos áldozata van. Bolgár—görög közlemény Bulgária és Görögország a balkáni államok kétoldalú és sokoldalú együttműködésének ösztönzését szorgalmazza és ennek érdekében célszerűnek tartja a különböző szakértői találkozások rendszeressé tételét. Ezt hangsúlyozza egyebek között az a bolgár—görög közös közlemény, amely a vasárnapi bolgár lapokban jelent meg Todor Zsivkovnak, a bolgár államtanács elnökének görögországi látogatásáról. Mint a közleményből kitűnik, Konsztantin Karamanlisz és Todor Zsivkov reményét fejezte ki, hogy a balkáni államok szállítási szakembereinek közelgő szófiai találkozója konstruktív légkörű lesz és hasznos javaslatokat fogad el. A közlemény rámutat, hogy a jószomszédságon, a barátságon alapuló bolgár—görög viszony a Balkán békéjének és biztonságának fontos stabilizáló tényezője. A ciprusi kérdés áttekintésekor a felek igazságos és tartós rendezést sürgettek az ENSZ megfelelő határozatai alapján a Ciprusi Köztársaság függetlensége, területi egysége, szuverenitása és el nem kötelezett státusza figyelembe vételével. Reményüket fejezték ki, hogy az ENSZ főtitkárának irányítása alatt folyó tárgyalások pozitíveredményekhez vezetnek.