Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)
1982-07-25 / 202. szám
1982. július 25., vasárnap DunflntQU napló Születő művek között • Villányban Kapu a valóság és a képzelet között A nemzetközi szobrász szimpozion idei nyári időszaka látszólag a csendesebbek, eseménytelenebbek közül való. Az első szakaszban közös tervezéssel és együttes munkával elkészült a színháztér, a mostani második szakaszban pedig a korábban megkezdett munkák befejezése a fő feladat. A művészek és a művészethez értők szerint viszont mostanában éli igazi fénykorát ez a szimpozion, hiszen a kezdeti évek útkereső törekvései az elmúlt években tisztultak le; a művésztelep valóban szimpozionná vált. Ennek a - néhány évvel ezelőtt elkezdődött - megújulási folyamatnak az eredményeképpen új szemlélet vált uralkodóvá az ide látogató művészek körében. Olyan művek születtek, amelyekről Mathias Hietz idei szimpozion nyitójában teljes joggal állapíthatta meg, hogy „ezek a szobrok, ezek az emlékművek, amelyek itt keletkeztek egy új szabadságban építészeti kötöttség nélkül csak a természeti környezet befolyásgása alatt, már nem tekinthetők csupán műtárgyaknak. Tanúi egy új történésnek, szobrászok együttélésének és együttdolgozásának ... A szimpozioneszme első jelentős aspektusa az egyedi „EN"-től a kollektív „MI" felé tett lépés olyan szükségszerűség, amely nélkül az emberiség számára nem létezik jövő ... Ennek a művészetnek erősnek kell lennie, de erős csak együttes erővel lehet. Éppen erről az erős, közös, értelmes művészetről van szó a szimpozionokon". * Maria Talaga, lengyel szobrász félig kész szökőkútja fúrás közben eltörött. Most újabb, hatalmas kőtömb megmunkálását kezdte meg a szoborpark bejáratánál. A kútplasztika a bejárati fogadótér mögötti földbástyára kerül. Ez már egy második itteni egyedi műve lesz, az első a „Kezek" című kompozíció volt, amely teljesen befejezett műként, végleges helyén állva várja a látogatókat. A lengyel művésznő emellett természetesen részt vett a színháztér tervezésében és kivitelezésében is. A most készülő kút formailag egy vulkanikus folyamatra, az erupcióra emlékeztet, a címe is ez: „Erupció" (Kitörés). A fehér siklósi félmárványból kialakítandó kút fényhatással kombinált vízsugara a születő élet szimbólumaként is felfogható. A kút köré magas törzsű, nagy lombú fákat ültetnek és padokat tesznek!* Ido Maggi olasz szobrászművész 34 éves, a bari képzőművészeti főiskolán Amerigo Tot mellett docensként dolgozik. Szobrászdiplomáját Leccében szerezte meg 1968-ban. Már a középiskolában plasztikával és kerámiával foglalkozott, művésznek készült. A szobrászatot végül is akkor választotta élethivatásul, amikor Bariba került. — Mit jelent egy szobrásznak az, hogy a hazája éppen Olaszország? — Mindent. Ez a gazdag művészeti kultúrájú ország természetesen és automatikusan hatott rám. Dél-Olaszországban - ahol élek - nagyon erős a görög hagyomány. Ez pedig különösen közel áll hozzám. Mégis azt mondhatnám, hogy mindebből a legjobban a reneszánsz érdekelt, foglalkoztatott eddigi életem során. Ez egy olyan hallatlanul gazdag korszak, ami szinte kimeríthetetlen és folyamatosan más és más mélységeit kínálja fel megközelítésre. Tanulóéveim elteltével, hosszas fejlődési szakaszok után persze velem is az történt, mint annyi más művésszel: megpróbáltam a saját alkotóképességemmel, saját alkotóerőmmel a magam útjára lépni. A reneszánsszal való kapcsolatom ezzel természetesen nem szakadt meg, ellenkezőleg: a lényegi elemeket beépítettem a saját munkáimba, szemléletembe. Ezek közül alapvetőnek tartom a pontosságot, a formai tisztaságot, a megformáltság elsődlegességét — minden egyébbel szemben. — Mit jelent mindez a pedagógiai munkája szempontjából? — Igen sokat. Amikor évről évre újabb és újabb fiatalok kerülnek elém, azzal kezdem, a munkát, hogy néhány alapvető elvet tisztázok velük. Ilyen például a folytonosság kérdése a művészetben. A múlt és a jelen összekapcsolása, a tradíció megismerése és beépítése a jelenkori ismeretekbe... és hasonlók. Nagy örömömre szolgál, hogy a szobrászatban világszerte egy — a hagyományos eszköztárhoz történő — visszakanyarodás figyelhető meg. A művészek ismét használják az ecsetet, a vésőt, az anyagot... A művész rájött, hogy a világban csak ezáltal is lehet otthonos. Én, ami engem illet, nem tartom magam avant- gárd művésznek. Számomra kezdettől fogva mindig is fontos volt a forma és a tér. Én mindig csak anyagban tudom elmondani, amit akarok. Ez is persze nem jelenti azt, hogy el kell utasítani a kortárs művészek törekvéseit. . . Csupán annyit jelent, hogy számomra nélkülözhetetlen egy nagyon erős kulturális bázis, alap, ami nélkül komoly, modern képzőművészetről nem lehet beszélni. Kell valami, amire építkezni lehet. Számomra még mindig a tér, a forma és a tömeg az alapvető meghatározók, így én még mindig a hagyományos területen belül mozgok, ha nem is vagyok a klasszicista szobrászat közvetlen folytatója. - Mindezt az itt készült „Kapu” című műve is érzékelteti. Konkrétabb értelemben minek a kapuját formálta meg itt Villányban? — A kapu szimbolikus jelentésű a számomra. Remélem, szimbólumot jelenhet másoknak is. Ezzel a munkával kapcsolatban az az alapvető kérdés, hogy hogyan lehet valóságossá tenni az irreálisat? Hogyan úszhat át egy fekete felhő a kőből faragott kapun? Szeretem a valóság és a fantázia dolgait egymásba fordítani ... A kapu a mostani helyén a művészet és a természet világa közötti átjárási lehetőséget, kaput jelenti, amely egyben a valóság és a képzelet között vezet át. Bebesi Károly Maria Talaga Ido Maggi 5 ZENÉRŐL ZENÉRE Schubert zselizi levelei Schubert zenéjéről Schumann egyszer így nyilatkozott: ....... olyan régiókba vezet el minket, ahol emlékezetünk szerint még sohasem jártunk". Az idézet igazságához nem férhet kétség. „A romantika klasszikusának" mondott Schubert muzsikájára valóban s talán legfőképpen a szabadon szárnyaló fantázia jellemző. De igazság rejlik abban is, hogy egyetlen alkotó sem vonhatja ki magát annak a környezetnek a hatása alól, ahol élete folyamán tartózkodik. Schubert egyik barátja leánytestvérének emlékkönyvébe a következőket írta: „Mindig okosan élvezd a jelent, igy múltad szép emlék lesz, s nem rémkép a jövőre. Schubert rövid életének két nyarát a hajdani Bars megyei Zselizen (ma Zeliezovce Csehszlovákiában), a galántai Esterházy grófok birtokán töltötte mint zongora- és énektanár. A Léva melletti Zselizre úgy került Schubert, hogy Unger Károly jószágigazgató, aki híres énekesnő leányától sok szépet hallott a 21 éves bécsi „kompositeurról", amikor Esterházy János császári kamarás gyermekei, Mária és Karoline részére zenetanítót keresett, őt ajánlotta. * A zeneköltő 72 levelet hagyott az utókorra. A Zselizen keltezett levelekből érdekes dolgokat tudhatunk meg az akkori és ottani állapotokról és a „tanító-mester" egyéniségéről. Az első fennmaradt zselizi levél 1818. aug. 3-ból való. A címzett Schober, a kedves bálát (később Liszt magyarországi titkára), de tartalma a többi barátnak is szól. ..Élek és komponálok, mint egy isten, mintha ennek is kellene lennie... gondok nélkül ... ideje volt már, különben még tönkrement muzsikus lett volna belőlem." Ferdinand bátyjának huszonegy nappal később mégis ezt írta: „Bármilyen jó sorom is van, bármilyen jó emberek is vannak errefelé, végtelenül örülök annak a pillanatnak, amikor elhangzik: Bécsbe! Igen, kedves Bécs, a legdrágábbat, a legkedvesebbet zárod szűk falaid közé.” Új tartózkodási helyén sok mindenre kiterjedt Schubert figyelme. Bátyjának beszámol arról is hogy „az aratás is szép errefelé. A gabonát itt nem hordják csűrbe, mint Ausztriában, hanem szabad mezőn hatalmas halmokat raknak, amiket kazlaknak neveznek." És hol s merre nem járt! Barátaitól kapott levele kézhezvételéről ezt írja: „Éppen tehén- és ökörárverésen voltam, amikor vaskos leveleteket átadták. Feltéptem és hangos örömkiáltás tört ki belőlem, megpillantván Schober nevét?" Kissé bánatosra vált Schubert hangja, amikor munkájáról tudósít. ..Zselizen mindennek magamnak kell lennem. Zeneszerzőnek, szerkesztőnek, közönségnek és mit tudom én, meg mi mindennek. Az igaz művészet iránt itt senkinek nincs érzéke, legföljebb olykor-olykor (ha nem tévedek) a grófnőnek." Munkakedve azonban nem lankad. „Időközben több dal keletkezett — írja —, úgy remélem, nagyon jól sikerültek.” „Helyzetismertetést”, ahogy ő nevezte, is küldött Zselizről: „Kastélyunk nem a legnagyobbak közül való, de nagyon csinos. Nagyon szép kert veszi körül. Az inspektor házában lakom. Elég nyugodt hely, kivéve azt a 40 libát, ami néha úgy gágog, hogy az ember a saját szavát sem hallja. A szakács elég léha, a komorna 30 éves, a szobalány nagyon csinos ... a kulcsár a vetélytársam. A gróf eléggé nyers, a grófnő büszke, de finom érzésű, a grófkisasszonyok jó gyerekek." Bevallja azt is, hogy „szívem érzéseivel soha nem méricskélek és politizálgatok, ami a szívemen, az a számon és ezzel punktum." 1824 nyarán utazik másodszor Zselizre Schubert. Július 16-án Ferdinánd bátyjának hosszú levelet ír, amelyben a korábbi zselizi napokra célozva bölcsen jegyzi meg: „Az ember azt hiszi, boldogsága attól a helytől függ, ahol egyszer boldog volt, holott a boldogság csak bennünk van." Hangulata gyakran változott ekkor is: ....... egész jól érzem itt magam" — írja, majd két sorral lejjebb már ezt: .....a vonzó csillag (valószínű Karoline grófnőről van szó) ellenére, néha átkozottul vágyódom Bécsbe." Egy másik levelében ez áll: „Most itt ülök egyedül Magyarország közepén . . immár 5 hónapja egészséges vagyok, vidámságomat gyakran elhomályosítja az, hogy távol vagyok és néha nagyon nyomorult napjaim vannak." Feltehetően egy ilyen borús napon vetette papírra azokat a verssorokat, amelyeket az 1824. szeptember 21-én keltezett utolsó zselizi levelében olvashatunk: „Szent Művészet, te hirdesd meg korát, / Teremtő korát erőnek és tettnek / S ha már a sorssal ki nem békítetted / Fájdalmainkat — enyhítsd legalább." Várnai Ferenc Virányi Endre rajza A csalán Az egyetlen növény, amelyet sötétben is felismerünk. A simogatásra ellemetlen csípéssel válaszolt és hiába igyekszünk szabadulni tőle, ragaszkodik az emberhez városban és falun, a folyók völgyeiben és a magas hegyek régióiban. Még a jégmezők szigetén, Izlandon is megtalálható. Nem árt neki a jégeső, és amint mi magyarok közmondásunkba foglaltunk: csalánba nem üt a ménkü. Tán csodáljuk, ámde nem szeretjük őt, és elcsodálkozunk azon, hogy e jeles növény évezredek óta világszerte bebizonyított becsben áll kiváló tulajdonságai folytán az emberi és állati szervezetre gyakorolt jótékony hatása miatt. , A modern természettudomány ma már azt is tudni véli, hogy a mi családunk minek köszönheti azt a tiszteletet, amelyet kivívott magának a szenvedők körében. Szívesen elmondok egyet s mást róla, mert úgy érzem, hogy rehabilitálnunk kell őt, még mielőtt betöltené világtörténelmi hivatását, vagy védelem alá helyeznék. A csalánlevelekben bőségesen, található klorofill (a levélzöld festékanyaga), amit a bőrgyógyászatban és a kozmetikában szagtalanító, hámosító és fertőtlenítő szerként ismernek. Bőven tartalékol A-vitamint, C- és K-vitamint is, és az antibiotikus hatással magyarázható, hogy a házi szárnyasok és a sertések eledelébe keverve egyes fertőző betegségek kivédésében, illetve megelőzésében jelentős eredményekről számolnak be. (Édesanyám hajdani falusi farmján a kiskacsák naponta kaptak aprított csalánlevelet, megnedvesített kukoricaliszttel és korpával keverve, amit a hátukra szórtunk és az apró rucák egymás hátáról csipegették le a jóízű csaláncsemegét.) Kralofillja, vastartalma és vérképző vitaminjai miatt a csalán széles körben ajánlható erősítő szer vérszegénység, általános gyengeség, gyakori rosszkedvűség, továbbá terhesség és hosszú lábadozás idején, minden mellékhatás és ártalom nélkül. Maurice Messegue, a világhírű francia természetgyógyász egyéb gyógynövényekkel társítva még frigiditás és impotencia ellen is ajánlja teaivásra a csodálatos csalánt. A csalánszőrökben, mint tudjuk, egy égetően csípős anyag rejtőzik. Ezt használták fel eleink, amikor a növényt természetes állapotában bőrvörösítőül alkalmazták. A kis csalánseprővel történő bőrcsapkodással a csalánszőrök váladéka, mint száz injekciós tű tüzes döfése a bőr alá kerül. Rövid idő múlva hólyagocskák képződnek, amelyeket élénk vörösség vesz körül. A csalánszőrök váladéka erősen aktív és elég belőle tízmilliomod gramm a kellemetlen, de gyógyító bőrtünetek előidézésére. A fiatal, friss csalánnövényben ez a növényi méreg még nem fejlődött ki és ilyenkor használják fel, főként a nyugati országokban, saláta és főzelék készítésére. Ha előítéleteinket leküzdjük, a csalánételeket mi is ízletesnek fogjuk találni a magyar konyha fűszereivel. A múlt század népi orvosló asszonyai a csalánfőzet gőzét a fülbe vezették fülzúgás ellen, léghuzatból eredő fejfájáskor pedig a főzettel való borogatást alkalmazták. Reumás és hasonló panaszoknál a már említett csalánkorbács segített, amikor is a fájó testrészt ütögetve a fájdalmak átmenetileg, de gyakran huzamosabb időre is megszűntek a bőr alá került égető csalánszőrváladék vérbőséget kiváltó hatására. A fiatal csalánlevélben nagyszámú ásványi elemet is találtak. Köztük kovasavat és vásott, kalcium- és káliumsókat. A növekedést fokozó, már említett A-vitamin mellett még növényi hormonokra is bukkantak, amelyeknek vércukorszintet süllyesztő hatást tulajdonítanak. A csalángyökér főzetének hajhullást gátló és zsírosodást csökkentő hatásának megemlítésével be is fejezem e kevéssé tisztelt gyógynövényünk himnuszát, nehogy azt a hitet keltsem az olvasóban, hogy valaki végre megtalálta a mindent gyógyító „Bölcsek Kövét", amit nem kell az óperenciákon keresgélni, mert itt nő a küszöb előtt. És ha nem merjük személyesen megragadni, ne csüggedjünk, amíg Pécsett a Herbária gyógynövényboltja rendelkezésünkre áll a használatra kész növény ismerős tasakjaival. Azt semmi esetre sem engedjük, hogy gyommá, megvetett plebejus gazzá fokozzák le csalánunkat a mindenhez jobban értő, „jólértesült" hitetlenkedők. Baranyai Aurél